Tolna Megyei Népújság, 1988. augusztus (38. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-01 / 182. szám

1988. augusztus 1. ( TOLNA ' ^rféPÜJSÁG 3 Ma az egyik­ben gumiüzem van, a másik a selyemgyár Az emeleten meghagyták a régi tartógerendákat Házépítők boltja Tolna Az ingyen nyerhető vízi energiát kihasználva a múlt század végén 30 hajómalom sorakozott a tolnai Duna-szakaszon. Azonban míg egy vízi malom átlagos napi telje­sítménye 3,63 pozsonyi mérő volt, addig egy gőzmalom átlaga 68,57 pozsonyi mérő. A nagy malmok olcsóbban és nagyobb mennyiségben állították elő ter­mékeiket, s a liszt minősége is lé­nyegesen jobb volt. Törvényszerű volt tehát, hogy a folyóról apránként eltűntek a kis fából készült alkalmatosságok. A községben ugyanekkor több gőzmalom is épült: a Szabó-és Ganczer-féle, a Fischer- és Is- gum-féle, mely korábban Szászy-majd Bruckner néven volt ismeretes, valamint a Je- lencsik és társa „Stefánia” Hen­germalom. raktára. A legszebb a főutcán ta­lálható. Ezt néhány évvel ezelőtt azzal a feltétellel adta át a tanács a Tüzépnek térítésmentesen, hogy valamely, a lakosság érde­keit szolgáló létesítményt hozzon létre benne. A megegyezést tettek követték. A fafödémet betonnal helyettesí­tették, az eredeti tetőszerkezetet megőrizték, s az épület adottsá­gait kihasználva négy és fél millió forint költséggel egy olyan 500 négyzetméter alapterületű, mo­dern áruházat alakítottak ki, amely évi 50 milliós forgalmat bonyolított le. CSER ILDIKÓ Fotó: GOTTVALD KÁROLY A hengerszékek helyén áruval teli polcok sorakoznak A pártélet gyakorlatából Erősödött a tulajdonosi szemlélet A gazdasági feladatok megértetése politikai munkával Nyitottak az ajtók a gazdasági veze­tőknél és nálam is Mintha az utóbbi időben a nagy világ- politikai események és a belső tenniva­lók, változások, az ország sorsát eldöntő nagy tanácskozások mögött kissé ella­posodott volna a helyi politikai munka. Legalábbis látszatra így tűnik. Ám nézzük csak meg kissé közelebbről egy gazda­sági egység, a szekszárdi Aranyfürt Mgtsz pártalapszervezetében a minden­napi politikai munkát. Taksonyi József, az alapszervezet titkára a beszélgető part­nerünk. Éppen fél éve, hogy a tagság megválasztotta a pártalapszervezet titká­rának.- Hogy érzi magát?- Sok a munka, a tennivaló, azért jól. A gazdasági munkát kíséri a politikai, és együtt a tagsággal, a vezetőkkel úgy ér­tékeljük, jól mennek a dolgaink.- Minden bizonnyal arra alapozza ezt, hogy az aratásnak vége, s gondolom a szövetkezet más ágazataiban is kielégítő a helyzet.- Ez így van. A búza aratását befejez­tük. Az összes termés magtárban. Soha ilyen jó hektáronkénti átlagot nem értünk el. Erről szívesen beszélünk a tagokkal, és ők is örülnek, hogy sikeres volt a ga­bonatermesztés. A kukorica? Jobbnak Ígérkezik, mint a korábbi években. Még egy jó kiadós eső kellene, aztán a kukori­catáblákról is szép pénzt vehetnénk be. Az erdészeti ágazat, amelynek a vezetője vagyok - nem függetlenített párttitkár­ként végzem a pártmunkát - is eredmé­nyes, 498 hektáron gazdálkodunk, tíz hektáron van új telepítésünk. Gondunk nem kicsi: úgy is mondhatom, hogy „százfelé” vannak a kis erdeink, s a nehéz fizikai munkára alig van vállalko­zónk.- Mi a helyzet a többi ágazatban?- Az állattenyésztés a szokásos meg­bízható szinten működik. Idén eladunk 3700 hízót, 210 hízómarhát, és a hét­százharminc tehén után egyedenként 4600 liter tejet. A szőlőt évek óta éri a csapás, jég vagy zivatar, erózió - most átvészeltük a lisztharmatot is. Ahogy néz­zük, a közepesnél jobb termést szüretel­hetünk. Csehszlovákiában a zemplínska teplicai mezőgazdasági vállalat ve­zetősége céltudatosan támogatja az újítók, feltalálók kezdeményezéseit, amelyek hozzájárulnak a mezőgaz­dasági nagyüzemi termelés fejlődé­séhez. A mezőgazdászok igyekezete visszhangra talált a kassai állatorvo­si főiskola tudományos munkatár­sai körében, akik számára a vállalat több termelési egysége kísérleti A kapcsolatunk a tagsággal, a fel­sőbb pártszervekkel kielégítő- Ilyen kielégítő termelési eredmények mellett gondolom, könnyebb a politikai munka.- Nem mondhatnám. Alapszerveze­tünknek harmincöt aktív tagja van. Az ak­tivitáson van a hangsúly. Nem múlik el taggyűlés, csoportgyűlés vagy egyéni beszélgetés, hogy ne kapnánk véle­ményt a munkáról, és javaslatokat a ten­nivalókról. Az természetes, hogy a meg­nyugtató termelési eredmények jó hatás­sal vannak az emberekre. Az a tény is, hogy a tisztességes munkát tisztessége­sen meg is fizetik. A politikai munka most is arra irányul, hogy az országos tenni­valókból ránk eső részt, vagy legalábbis, ahogy mi látjuk, miként vetítjük magunk­ra. Ismerjük a pártértekezlet állásfoglalá­sát, a megyei tennivalókról is tudunk, és mindezekből következik az Aranyfürt kommunistáinak felelőssége és tenni­valója. Nem azt mondom, hogy mi va­gyunk mindenéért a felelősök, de ott kell lennünk, ahol a döntések előkészítése van, ahol tárgyalnak a végrehajtásról és oda állunk a munkához is - nem melléje. Az alapszervezet vezetőségét a gazda­sági vezetés bevonja a „vezetésbe”?- Minden alkalommal. Nincsen az elnök­nél, a helyettesnél, az ágazatvezetőknél sem zárt ajtó. Az alapszervezet véleményez egész sor munkát. Az is a helyzetük egyér­telműségét, tehát a beavatottságot húzza alá, hogy az alapszervezet vezetőségi tag­jai az ágazatokban vannak minden nap, ott dolgozok. Természetesen én is. Kivéve a minden hét péntekjén tartandó megbeszé­lést, ahol arról tanácskozunk, hogy amit a múlt héten elhatároztunk, mennyire sikerült megvalósítani. És itt döntünk a következő hét főbb tennivalóiról is. Amikor vége az ér­tekezésnek, akkor az alapszervezet veze­tősége is tart egy kis megbeszélést, hogy most nekünk mi a legfontosabb tenniva­lónk. Érdekes, hogy az aratás után Grósz elvtárs amerikai útjával kapcsolatban - célja, eredménye szükségessége - kell az emberek kérdéseire válaszolnunk. És persze a mi napi gondjainkat - mit-miértet is próbáljuk megértetni a munkahelye­ken. munkahellyé vált. A kutatók itt ellen­őrzik tudományos ismereteiket, al­kalmaznak új módszereket a szarvasmarha- és sertéstenyésztés­ben. A közös munka eredménye töb­bek között a villamos ostor is. Ennek a „fájdalommentes ostornak” az ötle­te a vállalat fejlesztői agyában szüle­tett meg, megvalósításában részt vettek az Állatorvosi Főiskola szak­Jó a hangulat, a tisztességes mun­kát elismerjük- És amikor az éves munkaprogramot elkészítették, milyen feladatokat hangsú­lyoztak?- A szövetkezeti elnökválasztás, ennek politiaki előkészítése az első pontosabb munka. A jelölőbizottság elnökétől kér­tünk tájékoztatást, tanácskoztunk a ká­der- és személyzeti munkáról, megfelelő embereket a megfelelő helyekre jelszó­val. A termelési és pénzügyi helyzetről most a fél év után beszélünk. Azt is ter­vezzük, hogy a közeljövőben egy látoga­tást szervezünk az ágazatokban, azzal a céllal, hogy megismerje a szőlész a tehe­nészeti munkát, a gépészetet, a szárítót, szóval legyen minden páillaynaK vizuális értékelési lehetősége is a másik elvtársa munkaterületéről, gondjairól. Az össze­tartozás érzését kívánjuk ezzel is fokozni.- Titkár elvtárs, nem túlzók, ha azt állí­tom, hogy megfiatalodott az Aranyfürt?- Nem. Hiszen a vezetők negyven év körüliek, megfelelő szakmai tapasztalat­tal, tele az új keresési és alkotó vággyal. Bizonyítani akarnak ők is. Mint minden egyes tagunk. Azt tartom igen jelentős té­nyezőnek, hogy egyre jobban erősödik a szövetkezetben a tulajdonosi szemlélet, a felelősség. Említettem, de hangsúlyoz­ni kell, ez az előrehaladás egyik útja- módja.- Beszélgetésünk elején említette, hogy alig fél éve titkár, milyen a kapcso­lata elődjével, dr. Domonyai Péterrel?- Éppen most ment el Önök előtt, gya­korta találkozunk, segíti a munkámat, ta­nácsokat ad. Aktív politikus maradt, an­nak ellenére, hogy a jövőben inkább a szakmájában, a szőlőtermesztésben akar tudományos munkát végezni, töb­bet alkotni a kertészeti ágazatban. * A párttitkári iroda a személyzeti felelős munkahelye is. Tipus asztalok, néhány levél, okmány, a „mai” posta. A korai for­róságtól pihegünk. Forró kávét kérünk. A falon ott a díszes barométer, a mutató a Schön felirat h-betűjét takarja. PÁLKOVÁCS JENŐ Fotó: G. K. emberei is. A villamos ostort állatok terelésére használják az istállókban, fejőtermekben és szállításuknál. A kis műszer - ha az állathoz érintik - villamos impulzusokat bocsát ki az állat bőrébe. Az áramforrás két kö­zönséges elem, mely 60 ezer impul­zusra elegendő. A hagyományos ostor növeli az ál­latokban az idegfeszültséget, csök­kenti a súlygyarapodást, tehát nem használ az egészségüknek. Az új műszernek ilyen káros hatásai nin­csenek. Villamos ostor

Next

/
Oldalképek
Tartalom