Tolna Megyei Népújság, 1988. augusztus (38. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-03 / 184. szám
1988. augusztus 3. "KÉPÚJSÁG 3 Másképp Ami az illegális valóságban már bevált... Ha a közéletben leggyakrabban használt szavak listáját elkészítenénk, minden bizonnyal az elsők között szerepelnének a „megújulás”, „nyíltság”, „demokratizmus” kifejezések. Egy új időszak lassan szlogenné váló fogalmai ezek, igaz nem mindenki tartja őket korszakalkotóan „másnak”. Előfordult ugyanis már korábban is, hogy a kevésbé inspiráló gyakorlatba néhányan becsempészték ezt a szellemiséget... Simon János, a madocsai tanács elnöke közülük való. Gondolatmenete eltér talán a megszokottól, nem tanulság nélküli. Persze, ha azok értenek belőle, akiknek leginkább kellene. Nem igaz, hogy mindent mindenhol másképp kell csinálni. Igaz a lakosság kész a változásokra, sőt évek óta várja azt, tenne is érte, de a társadalmi mechanizmus többnyire még mindig fékezi ezt. Azzal, hogy a pártértekezlet a legmagasabb szinteken új helyzetet teremtett, semmi sem változik automatikusan a területi és a helyi szervek munkájában. Hiányzik az önmozgású és természetes rotáció, mindenekelőtt a vezetők között, mert manapság mindenki inkább csak szóban törekszik változtatásra. Az elmúlt évtizedekben sokszor megértük, hallottuk a megrovó figyelmeztetést: „ túl forrófejű vagy”, túl gyorsan akarod a változást”. ..Azt tanították, hogy úgy vezessünk, olyan iramban haladjunk, hogy az emberek lépést tudjanak tartani. Csakhogy az élet olyan körülményeket teremtett, arra, késztette az embereket, hogy a lassú forgalmú főútvonal mellett a mellékutakon előzzenek. Most ezt az iramot kell utolérni, legalábbis a távolságot csökkenteni. Elgondolkodtató ez, hiszen az említett években gyakran ütköztünk falba jó néhány hasonlóan gondolkodóval, mert mást akartunk. Bíráltuk a régit, a visszahúzót, a megcsontosodott formát, aminek az lett a következménye, hogy összeférhetetlen, fegyelmezetlen embereknek könyveltek el bennünket. Ma a nemrég megindult „nyitás” eredményeként azt mondja egy barátom, gyere nézd meg, vezetőink hogyan celebrálják a licitet a településfejlesztési döntés előtt, Vagy miután 1987 nyarán újból visszakerültem tanácselnöknek a községbe, valaki úgy fogadott, milyen jó, hogy egy gyorsan alkalmazkodó ember lett az elnök, Így a mai igények szerint nyílt és őszinte testületi ülések várhatók. Mindkét esetben úgy válaszoltam, hogy nemcsak mi itt Madocsán, de még sokan a megyében, már 10-15 évvel korábban is igy csináltuk, amit lehetett. Mindezt azért mondtam el, mert azt tapasztalom, hogy a valóságban „lent” és „középen” alig változik valami az országos szintű új irányvonal ellenére. Számomra klasszikus tétel, „ha változást akarsz, változtatni kell, persze nem a divat, hanem a ráció szellemében. Ehhez pedig elengedhetetlenül szükséges az önszervező, önigazgató képesség és lehetőség. A tanácsi munkarend és ügyfélszolgálat például központilag volt előírva korábban és a tételes szabályozás alapján készült mindenütt a helyi ügyrend. Mégpedig úgy, hogy heti egy két alkalommal egész nap, sőt munkaidő után is ügyeletet kellett tartani akkor is, ha azt nem igényelte a lakosság. Érthető hát, hogy a falusi ember akkor jött gondjaival, problémáival a tanácshoz, amikor felmerült és időt tudott szakítani, akár az esti órákban a tisztségviselő lakásán került is erre sor. Most magas szintű jogszabályok teszik lehetővé, hogy a helyi igények szerint döntsenek ebben a kérdésben a tanácsok. Mi tehát úgy tervezzük, hogy a hét minden napján reggeltől estig - azaz fél nyolctól négyig - tartunk ügyfélfogadást, a munkarendet pedig ehhez igazodóan úgy szabályozzuk, hogy az úgynevezett törzsidőn - ez kilenctől délután három óráig tart - kívül napi két és fél órát a kolléga adott hónapban kötelezően, de az ügyfelek érdekét és saját munkáját figyelembevéve saját beosztása szerint dolgozhatja le. A cél az, hogy a dolgozó saját ügyeit ne munkaidő alatt intézze el, önfegyelemre, teljesítményre késztet ez a munkarend. Ami tegyük hozzá sok helyütt az illegális valóságban már bevált... Más. A tanácstörvény ellátási felelősséget ruházott a helyi tanácsokra. Ez arra volt elég, hogy rendszeresen beszámoltattuk az érintett kereskedelmi és egyéb szerveket. Nyílt vitát, véleménycserét, megnyugvást hoztak ezek az alkalmak, de eredményt semmit. Ma közvetlenül és kezdeményezőén lépünk fel: bevonjuk a lakosságot nemcsak a döntésbe, a megvalósításba is vállalkozókat keresünk fel, segítjük letelepedésüket, biztató eredménnyel. Azért mérsékelt a megfogalmazásom, mert mindez tőkeigényes, ez pedig köztudottan a tanácsok gyengéje. A „kézi vezérlés” oldódása esetén tehát olyan vállalkozásba kell belevágni, ami pénzt hoz. Például a vízügyi szakhatóság semmivel sem kompetensebb a folyamkavics-kitermelésben és -értékesítésben, mint a Duna menti tanácsok. Vagy éppen a helyi tanácsi szeszfőzdék korszerűsítése egyetlen fillért nem hoz, csupán lakossági érdek, a zugkifőzések miatt viszont elengedhetetlen. A szabályozásban változtatni tehát a (remélhetőleg közel-)jövő feladata lesz... Mint ahogy a helyi önszabályozás kiteljesedése esetén sem kellett volna a rossz „ízű” tehót emelnünk. A falu lakossága ugyanis önkéntes hozzájárulással segítette volna a temető fenntartását. A paragrafusok szerint azonban erre csak a tehóval van lehetőség, így hát azt sem emeltük, de nem igazán jó szájízzel. Hát azt hiszem, van még, amit másképp kellene csinálni... TAKÁCS ZSUZSA Adó-aratás Nem volt kombájnossztrájk Baljós előjelekkel kezdődött az idei aratás Baranya megyében. Elterjedt ugyanis a hír, hogy a kombájnosok a hétvégeken nem hajlandók dolgozni, mivel a többletkeresetüket elviszi az adó. A hír- szerencsére - valótlannak bizonyult, minden szombaton és vasárnap nyújtott műszakban arattak a gépek. Az azonban igaz, hogy zúgolódnak a kombájnosok, s jelenleg is nyugtalanul várják az augusztusi bérfizetést. Mert valóban jól kerestek- igaz, napi 14-I6 órás kemény munkával ám csak ezután derül ki, hogy pontosan mennyit kapnak mindezért. A gondot ugyanis az jelenti, hogy az adózási rendszer, a személyi jövedelem- adó mechanizmusa nem veszi figyelembe, hogy - főleg a teljesítménybérben- dolgozók nem mindig keresnek annyit, mint egy-egy kiemelkedően jól fizető hónapban; mint például a kombájnosok aratáskor. Az adófizetés módja pedig az, hogy az adott havi keresetet szorozzák meg tizenkettővel, azért, hogy megállapíthassák az adókulcs mértékét, majd az egyszeri kiugró bérre eső adó tizenket- ted részét vonják le a havi fizetésből. Ebből egyértelműen következik, hogy az adott hónapban sokkal több adóelőleget vonnak le a dolgozók béréből, mint egyébként, ezért joggal érzik úgy, hogy hiába dolgoztak többet, a fizetésük arányul megfelelőképpen a többletteljesítményükhöz. Az év végi elszámolásnál ez a többletfizetés természetesen kiegyenlítődik, de az emberek nyilvánvalóan akkor szeretnének magasabb bért kapni, amikor nagyobb teljesítményt nyújtottak. Egyszóval, ez a szisztéma rejt magában némi teljesítményvisszatartó erőt, s ugyanakkor a gazdaságok éppen olyan adózási rendszer kialakítását várják, amelyik nem hátráltatja, hanem segíti a mezőgazdasági kampánymunkák sikerét. Tolna megyében ez a fajta probléma nem jelentkezett, mert - mint azt Bea Józseftől, a megyei tanács mezőgazdasági osztályának vezetőhelyettesétől, és Szentes Nándortól, a mözsi Új Élet Mgtsz elnökétől megtudtuk - a megyei téeszek többsége azt a fizetési, illetve adóelőlegkiszámítási módszert alkalmazta, mint a mözsiek. Ennek a következő a lényege: a kombájnos teljesítménybéreket a tavalyi normaértékek alapján számították ki úgy, hogy senki ne kapjon kevesebbet, mint a múlt évben, s az igy megállapított bért bruttósították föl. Vagyis a téesz mintegy megelőlegezi az államnak az adóelőleget a dolgozó helyett. Év végén természetesen az egyenleg létrejön az állam, a téesz és az adófizető polgár között, hiszen mindenki éves összjövedelme alapján adózik. Ennek a rendszernek a nagy előnye a dolgozók számára mégis az, hogy nem azt érzik, a következő fizetésnél, hogy „csak azért dolgoztunk, hogy még több adót fizessünk”, vagyis az új adórendszer teljesítményvisszatartó ereje jócskán lecsökken. Az emberek akkor kapnak arányaiban is megfelelően több fizetést, amikor többet is dolgoztak. Egy jó ötlet csupán, de mégis sok, jól dolgozó ember közérzetét lehet javítani vele.- wd Az otthonokat is kalákában építik Nagyon kell egy új óvoda Nagydorogon „Zenekar” betonkeverőkkel lapáktokkaíf ásókkal Kénytelen engedelmeskedni a betonkeverő Szombat reggel van. Úgy fél nyolc körül jár az idő. A nagydorogi utcák még kihaltak, gondolom, a legtöbb család még örül az ágynak, vagy éppen megelőzve a hőséget, a kiskertet rendezi. Ám a Napsugár kisvendéglő mögötti utcából gépek zaja hallik. Ez a „vezetőnk”. Mert egészen pontosan nem tudjuk, melyik is a volt gyógyszertár épülete. A hajdani saroképületnek csak az utcai frontja áll, az „L” másik szárát lebontották, hogy helyén - egybeépítve a régi, még használható résszel - másfél év múlva új óvoda várja a nagydorogi kicsinyeket. Az alapozás kezdődött a múlt szombaton, s mint mondják az emberek:- Természetesen társadalmi munkában - s hozzáteszik, hogy a lakásokat, családi házakat is kalákában építik az emberek. Akkor miért ne tehetnének ugyanígy azzal az épülettel, mely hamarosan gyermekeik, unokáik napközbeni otthona lesz. És ásnak, lapátolnak, néhányan arréb cipelik a meglehetősen súlyos betonkeverőt. A markoló közben jó- ízűeket harap a földből, de nem „nyeli le,” hanem az Ifa-billencsre rakja. Az megtelve az itt fölöslegessé vált anyaggal máris indul, hogy odavigye, ahol arra most éppen szükség van. Az árokban ketten állnak, pontosabban egyáltalán nem állnak, hanem serényen dolgoznak. Egyiküknek valaki odakiált:- Kiismered magadat? Merthogy most nem látod a síneket! - s nagy nevetés támad, én pedig felismerem Jobban Ferencet, a vasútállomás főnökét, aki a tré- fálkodónak mosolyogva válaszol vissza. De nem értem mit, mert a most érkezőkkel váltok szót. Krasznyik János váltókezelő a MÁV- nál. Azért érkezett kicsit „késve”, mert egyenesen az éjszakai műszakból jött.- Az én fiam már tizenkét éves, ő már nem jár ide természetesen. De majd jönnek mások gyerekei... A feleségem? Ö megérti, hogy eljövök dolgozni. A vasútnál is szoktam társadalmizni, hiszen egy ácsra sok helyütt van szükség. Varga Péter is sietősen érkezik, de ma már másodszor. Ugyanis „hazaugrasz- totta” a tejet az üzletből a nyolchónapos Ildikónak. Közben Sárvári Istvánnal váltunk néhány szót. Neki két gyermeke van. Egyik 17, a másik 9 éves.- Én aztán benne vagyok az építkezésben - mondja. - Otthon is ezt csinálom. Ugyanis bővítjük a házat.... Tudja, nőnek a gyerekek, mi meg a feleségemmel egyre hátrább szorulunk. Közben még ketten érkeznek. Egyikük kerékpárján két lapátot tol. Az ő gyerekeik valószínűleg élvezik majd e munka gyümölcsét. Ugyanis Benyó László - az Új Barázda Téeszben traktoros - gyermekei hét, illetve másfél esztendősek. Bölcsföldi Imrééké - az apuka villany- szerelő a Paksi Állami Gazdaságban - negyedik osztályos, a másik pedig „éppen most van útban”.- Úgy nézem, összeállt a „zenekar” - mondja valaki. - Most már csak a nótát kell húzni, de rendesen ám! - ... és forog a betonkeverő, majd munkába kezd a másik is. A lapátok, ásók és csákányok pedig gazdájuk diktálta tempóban és zenére „járják a táncot”.- Nálunk nem szokatlan a társadalmi munka - mondja Jaksa János, az áfész ügyvezető igazgatója. - Úgy gondolom, ha az emberek a kollektíva, így a saját maguk számára is fontosnak ítélik meg munkájuk célját, szívesen fognak össze, áldoznak erejükből és szabad idejükből... Egyébként annak idején az új gyógyszertár is csak az összefogás segítségével készülhetett el. Ismét valami vicces történhetett amott? De talán nem is annyira az. Inkább valami aprócska vita, hogy ezt "így, vagy úgy kellene csinálni”. Azaz, hogy lenne észszerűbb. Aztán újabb nekirugaszkodás, folytatódik a munka. Horváth István, a termelőszövetkezet elnöke felénk int a betonkeverő mellől két lapát sóder bedobása között. Jankovits A markoló után az embereké a terep László, a nagyközségi pártbizottság titkára ígéretéhez híven néhány szóra odajön hozzánk, de a szavak helyett mégis a feljegyzést nyújtja felénk, mely a legfontosabb adatokat tartalmazza az óvoda építésével kapcsolatban. A feljegyzés végén egy felkiáltójeles mondat: Szódát a szomszédból! A rend kedvéért egy tervrajzot megmutat, amiből kiderül, hogy az új szárnyba három - egyenként 49 négyzetméteres - foglalkoztató kerül, szinte „csupa üvegből”, padlófűtéssel.- Most már nyugodtan mondhatjuk: sínen vagyunk - mondja köszönésképpen, s folytatja munkáját, ahol abbahagyta. S most következzék néhány információ részben a feljegyzésből, részben pedig az emberek „elejtett” szavaiból. Két óvoda volt Nagydorogon, de, sajnos 1984-ben mindkettő életveszélyessé vált. Az egyiket egyebek között födémcserével sikerült megfelelő állapotba hozni, de a másikat egyszerűen nem volt már érdemes. Az utóbbi valaha gróf Széchenyi Domonkos parádés lovainak szolgált istállóul. Falai vizesek, dohosak, s még milliók ráfordításával sem lehetne úgy rendbehozni, hogy oda kisgyermekek járjanak. Ezért döntöttek az új óvoda építése mellett, ami a nagyközség VII. ötéves tervének legnagyobb beruházása. Tizenkétmillió forintba kerül. A tanácsnak idén hárommilliója van e célra, jövőre pedig a fejlesztési célra fordítható összeg minden forintját az óvodára költik. Persze a végösszeg fele így is társadalmi munka eredménye lesz. A tervek azt igazolják, hogy az épület nem lesz hivalkodó, viszont minden igényt kielégít majd, tehát tíz-húsz év múlva is kellemes napközbeni otthonául szolgálhat a kicsinyeknek. A nagydorogiak elképzeléseit Rácz Zoltán tervezőmérnök vetette papírra. S mindezt betonná, téglává, fémmé, üveggé jórészt az ott élők „változtatják, hogy jövő év végétől gyermekeik szép, világos óvodába járhassanak. V. Horváth Mária Fotó: S. M. Mindenkinek mindig jut munka
