Tolna Megyei Népújság, 1988. augusztus (38. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-13 / 193. szám
10 KÉPÚJSÁG 1988. augusztus 13. Árnyból szőtt lelkek Tolnai Gábor tanulmánya, Hoffmann Edith sziluettjei Van Schattenriss és Scherenschnitt, az egyik az árnyékrajz, a másik a papírlapra vetített árnyék kivágott képe, francia neve sziluett, Étienne de Silhouette után, aki XV. Lajos francia király pénzügyi faktótuma volt, s előállításának olcsósága miatt buzgólkodott elterjesztésén. Goethe idején kiváltképp kedvelték, bravúrosan készített darabok is maradtak fenn a weimari hölgyek és urak játékából, nálunk Kazinczy volt nagy kedvelője. Ö a legegyszerűbb formát választotta, a kifeszített papírlap és a fényforrás közé ültetett modell profiljának vonalait meghúzta. Széphalmon sok árnyékrajzolat készült, köztük Kölcseyről, Wesselényiről, s természetesen a Kazinczy- család tagjairól. Ezt a kedves, biedermeier játékot elevenítette fel Hoffmann Edith, a jeles művészettörténész, s most Tolnai Gábor szép tanulmányával könyv alakban is megjelentek képei. Hoffmann Edith 1888-ban született és tragikus körülmények között 1945-ben halt meg: munkahelyére, a Szépművészeti Múzeumba igyekezett, hogy segédkezzék a romeltakarításnál, amikor egy katonai jármű halálra gázolta. Munkássága rendkívül jelentős. Az egykori Riedl- tanítvány, aki Bécsben Dvorákot hallgatta, elsősorban az európai grafikával foglalkozott, alapvető tanulmányokat írt a középkori magyar miniatúraművészetről, a corvinákról, a Széchenyi Könyvtár illu- minált kéziratairól. Maradandó műve a Barabás Miklósról, Szinyei Merse Pálról szóló monográfia is, s mindezeken kívül Babits szűkebb baráti köréhez tartozott, Mária nővére Rédey Tivadar felesége volt, akit gyerekkori barátság fűzött Babitshoz. Hoffmann Edithék otthonában rendszeresen megfordultak a fiatal írók, köztük Tolnai Gábor, aki most „egyetlen túlélőként” tiszteleg Hoffmann Edith emléke előtt. Nemes feladatot vállalt ezzel kiváló irodalomtudósunk, hisz Hoffmann Edith- ről méltatlanul kevés szó esett az elmúlt évtizedekben, pedig mindenképp hasznos lenne, ha legalább bő válogatás jelennék meg műveiből. Hoffmann Edith és a Rédey házaspár közös otthonában eleven élet volt, s mint Tolnai Gábor írja, „irodalomról, könyvekről, az irodalmi élet jelenségeiről, képekről, szobrokról, kiállításokról, külföldi utazásokról folyt a társalgás”, s hozzáteszi, jellemzően a nehezülő időkre, „az igaz hazafiságról”. Közben pedig árnyékrajzok készültek, melyek a harmincas évek szellemi életének legjelesebbjeit örökítették meg. Itt van Osvát Ernő, Babits, Schöpflin, Szabó Lőrinc, Illyés Gyula, Kosztolányi, Halász Gábor, Tersánszky, Szerb Antal, hogy csak a legismertebbeket említsük, s természetesen a visz- szaemlékező Tolnai Gábor is. Kazinczy árnyékrajzolataihoz képest ezek már-már a képzőművészeti alkotáshoz közelítenek, Hoffmann Edith ugyanis nem érte be a körvonallal, a profilt tussal festette, s így néha egészen különös hatást ért el, mint Elek Artúr, Beck Ö. Fülöp, vagy Szabó Lőrinc képén. Ennél azonban fontosabb, hogy a sorozat egy kor és szellemi kör dokumentuma, s mint Tolnai Gábor írja, „Hoffmann Edith halálával nemcsak ő távozott el, elmúlt vele együtt egy korszak is, amelynek kivételes tulajdonságokkal rendelkező képviselője volt”. Tolnai Gábor visszaemlékezése az ő és baráti körének emlékét idézi, „árnyból szőtt lelkek”, mondja tanulmányának szép címe, mi pedig áhítattal emlékezünk rájuk, akik a sziluetteken visszatérnek a múltból az „egyetlen túlélő” hívó szavára. CSÁNYI LÁSZLÓ Levél a szeretőhöz Kedves Zsóka! Soraim valószínűleg meglepnek, de azért arra kérlek, hogy olvasd végig a levelemet, bármilyen csekély örömöt is okozok ezzel Neked. Bevallom, nincs is ilyen szándékom, ami talán érthető, hiszen a Te felbukkanásod a férjem életében se töltött el túlságosan nagy örömmel engem. Ne félj azonban, itt és most semmiféle szemrehányás nem következik. Miért tenném ezt? Tulajdonképpen meg tudlak érteni, noha valamelyest csodállak. Ahárhogyan nézzük is, Pista harminchat évvel idősebb Nálad, hiszen szeptemberben lesz 65, bár el kell ismernem, hogy nagyon jól tartja magát. Felteszem, hogy ezt Te épp úgy tudod, mint ő, aki minden bizonnyal igyekszik bizonyítani is, ha másért nem, hát önigazolásul. A férfinép hiú, ezt nekünk, asszonyoknak nem kell magyarázni és valószínűleg Te is tudod. Noha Te csak 29 éves vagy, ami az én 56 évemmel szemben verhetetlen előny, de azért - felteszem - Te se lehetsz tapasztalatok híjával. Amivel persze egyáltalán nem akarlak megsérteni... Gondolom, azon is csodálkozol, hogy tudok a létezésedről. Ezért egy pillanatig se kell Pistát hibáztatnod, ö nőügyekben mindig példátlanul diszkrét volt. Már akkor is, amikor beléptünk egymás életébe, ugyanis - ezen valószínűleg csodálkozol - valamikor velem is „nőügyként” vagyis viszonnyal kezdődött a dolog. Mindenesetre régen volt, nagyjából a Te születésed idejében. Nem, Pista egy szót se szólt Rólad. Közvetett jelekből jöttem rá, hogy valakinek léteznie kell, ugyanis merőben szokatlan dolgokat kezdett csinálni. Késő délután borotválkozott, zuhanyozott és amikor ezek után elment, sose volt elég jó neki az aznap reggel felvett tiszta ing. Természete- sen nem osontam utána az utcán és magándetektívet sem fogadtam. Egy ilyen középnagy városban, mint a miénk, alig 55- 60 ezer ember közt igazán nem volt boszorkányság kihüvelyezni a lakcímedet. A férjem jó szokása, hogy álló naptárának hátoldalára firkant fel neki fontos, de viszonylag bizalmas telefonszámokat. így találtam meg a Tiédet, a tudakozó pedig az első kérésre visszakereste a nevedet és lakcímedet. Azt hiszem, kedves Zsóka, nem jártál túlságosan rosszul a férjemmel. Pista, ha akar és Veled biztos akar, nagyon kedves tud lenni. Jó társalgó, művelt és még kispénzű korában se volt soha kicsinyes. Most pedig, mint országosan elismert és kitüntetett grafikus, még kevésbé az. Teheti, valóban nem élünk rossz módban, bár ebben azt hiszem, nekem is van valamelyes részem, ezt dicsekvés nélkül mondhatom. A művészembernek nélkülözhetetlen úgynevezett nyugalmas háttért valakinek mégis csak meg kellett teremtenie. Ilyesmivel már Neked nem lesz gondod. Közben szültem három gyereket is, gondolom Pista már megmutogatta a fényképeiket, ezt elég nagy előszeretettel teszi. Hét unokánk is van, ezt nem tudom, elárulta-e, nagyon helyesek. Ami Pista férfiúi képességeit illeti azt hiszem, egy két évig még nem lesz okod panaszra. Nem prédálta el magát, nem volt nőhajhász, inkább a szeme járt, mint a szája, ezt is a javára írhatod. Joggal kérdezheted ezek után, hogy tulajdonképpen mit is akarok? Néhány jó tanáccsal szeretnék szolgálni. Mindkettőnk érdekében, hiszen érzelmeink tárgya közös és én egy pillanatig se akarlak azzal megvádolni, hogy valamiféle hideg számításból engedtél az ágyadba egy öregkor küszöbén toporgó férfiembert. Amiért bizonyos mértékig hálás is vagyok neked, hiszen én, a feleség mindig Pista kezeügyében voltam és elhiheted, hogy az utóbbi években nem sok örömömet leltem havi öt-hat közeledésében. Ha az ilyesmi esetleg mérsékelt, vagy csak félsikerrel jár, akkor eleve készítsd fel Magad arra, hogy sosem ő volt az, hanem csakis és kizárólagTe lehetsz a hibás. Ezenkívül javaslom, hogy ha elpilledtetek egymás mellett, mielőbb menj át a másik szobába (ugye van másik szobád?), ugyanis Pista iszonyatosan horkol. Nem akárhogyan, hanem olyan neszeket bocsájt ki magából, mint egy gőzfürész, oda- vissza.Felébreszteni felesleges, mert úgyis folytatja. Kérlek ügyelj rá, hogy baj esetére mindig legyen nála szív- gyógyszer. Corinfart használ, a zakója bal oldali gyufazsebében található. Szemüvegre nincs mindig szüksége, de ha véletlenül háziaskodni engeded - amire én eléggé nehezen szoktattam rá -, mosogatáskor okvetlenül tegye fel, mert elég zsírosán mosogat.Netedd szóvá, ha cipője nem a legtisztább. Furcsa módon utál cipőt tisztítani, ugyanakkor már legalább harminc éve eléggé elegánsan öltözködik. Valószínűleg észrevetted, hogy nem szívesen csókól szájon. Sose volt különösebben csókos alkat, inkább a simogatást kedvelte, a finom ujjaival ebben eléggé nagy művész. Gondolom, ezt tapasztalhattad. A csókot ne erőltesd, gondolj a protézisére. Ezt idehaza egyébként szereti szanaszét hagyni, ami nem a legépületesebb, de Nálad bizonyára ügyel majd. Én nemsokára elutazom néhány hétre a húgomhoz. így lehet, hogy több napot is Nálad tölt majd. A protézis éjszakai áztatásához szükséges tablettákat bármikor megvásárolhatod a nagytemplom melletti Skála Áruházban. írtam már, de bizonyára Te is tapasztaltad, hogy a férjem nagyon jó elbeszélő. Ritkán hazudik, ezt akkor veszed majd észre, ha ugyanazt a történetet negyedízben hallod, mert elfelejtette, hogy már elmondta. Feledékenysége egyébként nem túl veszélyes, a háziorvosunk azt mondta, hogy a hetedik „X” dereka tájékán inkább természetesnek mondható. Biztosra veszem, hogy sok örömötök lesz egymásban, nekem is az volt. Sőt azt hiszem, hogy behozhatatlan előnyben vagyok Veled szemben, márcsak a Pistával eltöltött évtizedek miatt is. Ezenkívül - azt hiszem, Te se kívánsz mást, - majd ha eljön az ideje ( egy év? kettő? nem tudom, háromnál aligha több...), úgyis hozzám tér vissza és ha nem neki kell tennie ezt, majd én gondoskodom az eltemettetéséről. Reméljük azonban, hogy ez még távol van. Addig is igyekezz, kedves Zsóka, amiként én is igyekeztem és őrizd meg jó emlékezetedben a szeretőd feleségét, aki bármikor szívesen van segítségedre tanácsaival: Líviát,akit alkalmilag nyugodtan szólíthatsz „Lívia néninek”. ORDAS IVÁN A kisebbségi érzéssel kezdődik minden. Az emberek általában szeretnék úgy leélni az életüket, hogy ne kelljen találkozniuk ezzel az érzéssel, de talán nem túlzás azt mondani, mégse menekülhet meg tőle teljesen senki. A kérdés csupán az, si- kerül-e, és milyen gyorsan, milyen eredményesen túltenni magunkat rajta. Ha igen, akár új Mátyás király vagy Napóleon válhat belőlünk. Herényi egyáltalán nem volt büszke nevének történelmi csengésére. Talán túlontúl is bosszantotta szépapja kelekótya nagyravágyása. A családi szóbeszéd szerint ő volt e névválasztás kezdeményezője. Tiltakozásul a legszívesebben Pekker lett volna újra. Perényi apró termetű volt, ráadásul görbe, és a vállát állandóan ferdén tartotta, mintha valami gyógyíthatatlan gerincbán- talom kínozná. Úgy érezte, a daliás név szinte gúnyolódik rajta, kajánul egyenesen felhívja megjelenésben fogyatékosságaira a figyelmet. A kisebbségi érzés betegesen elhatalmasodott rajta, egészen a falhoz szorította, osonóvá, oldala- zóvá tette a járását. Már kivételes alkalmakkor se merte kihúzni magát, nem mert a szemébe nézni senkinek, ha mégis kezet kellett nyújtania, félve, viszolyogva tette azt is. Olyan volt a kézfogása, mintha egy hideg, pállott felmosórongyba nyúlt volna az ember. Ő maga is tudta, milyen lehetetlenül viselkedik, és nagyon szeretett volna megváltozni. Azt gondolta, ha sikerül a fenegyerekek hírében álló kollégák, Kenderes és Joós közelébe férkőznie, végül csak ragad rá valami azok lehengerlő, mindent bekebelező, magabiztos modorából. Talán túlzottan is kereste a barátságukat. Maradék büszkeségét föladva önkéntes csicskásnak szegődött hozzájuk, leste minden kívánságukat, ugrott az első szemvillanásra, hozta a bort, futott a cigarettáért, s bár eddig nem dohányzott, most rágyújtott ő is, a megalázó köhögési rohamokat kínos vihogással leplezte, a borba is belekortyolt, hiába állt keresztbe már az első pohártól a szeme. Csak a nőkkel nem tudott zöld ágra vergődni sehogy. Próbálta ugyan megjátszani magát, de mindig lelepleződött. A nők már távolról észrevették rajta a lappangó kisebbségi érzés, a rejtőző szorongás jeleit, és elkerülték, mint a leprást. Rá se néztek, szót se váltottak vele, titkos, belső radarkészülékük mégis mindent elárult. A viszolygásuk érthető volt. Az önmagát föladó, az önérzetét vesztett férfivel pokol nemcsak a házasság, az ideig-óráig tartó együttlét is. Perényi belátta, igazuk van, mégis gyűlölte miatta őket. Nem értette, mit találnak ebben a két öntelt, üresfejű hólyagban, Kenderesben és Joósban, hogy annyira bolondulnak utánuk. Na igen, ő is szolgálta őket, de ugyanakkor, talán éppen ezért, meg volt róluk a véleménye. Kenderes és Joós kiröhögték ugyan Herényit, de a szolgálatait nemcsak hogy elfogadták, bizonyos idő után egyenesen igényelték.- A szolgát fizetni szokás - állt elő az indítványával Joós. A kettejük közül ő volt kényesebb a becsületére.- Nem bánom - vonta meg a vállát Kenderes-, fizessünk, de azt előrebocsátom, hogy nekem egy vasam sincs. Perényire meg különösen.- Nem pénzről van szó - nyugtatta meg Joós.- Hanem?- Szerezzünk neki valami nőt! Alig várták, hogy ráleljenek Perényire, azonnal kezelésbe vették.- Ide figyelj - kezdte meg Perényi leckéztetését Kenderes, aki készségesen tette magáévá az ötletet -, szereztünk neked egy nőt! - Perényi elsápadt, lázas borzongást érzett a véknya tájékán, de azért mosolygott. Tudta, hogy ostobaság, mégis hitt Kendereséknek. Egy nő, egy igazi, eleven nő! Rajongása azonban a kételkedés ingoványos talajára épült. Mi az, hogy neki adják, az övé lesz? Egészen más tapasztalata volt a nőket illetően. Nem, a mai nő már nem akarattalan bábu, kényes-fényes árucikk, nagyon is tisztában van az értékeivel, maga ajándékozza oda magát, és ugyancsak meggondolja, hogy kinek. Egészen megkönnyebbült, amikor rájött, hogy az a nő, akit Kenderes és Joós neki ígért, csak képzeletben létezik. Vagyis hogy egyelőre még ott se. Neki kell kitalálnia. Joós és Kenderes csupán hamis tanúként, a nemlétező nő létezésének bizonyításában lesznek segítségére. Egyetlen kérdés várt csak tisztázásra: Milyen is legyen ez a nő?- Szőke - szögezte le ellentmondást nem tűrő hangon Perényi, de aztán elakadt. Kenderes és Joós újabb és újabb részleteket követeltek.- Lehet egy kicsit könnyűvérű? - kérdezte Kenderes.- Ne nagyon - ijedt meg Perényi -, csak nem kezdek ki egy közönséges kurvával?- Dolgozik, tanul? - faggatózott tovább Kenderes.- Dolgozzon - mondta Joós -, a diáklányok komolytalanok.- Egy dolgozó nő! Akár feleségül is veheted, ha jó szakmája van - ízetlenkedett Kenderes a maga kellemetlen, bizalmas modorában.- Legyen manikűrösnő, az elég jól hangzik - próbált segíteni Joós: - Perényi megadóan tárta szét a karját, jelezve, hogy neki aztán édesmindegy. Már csak a név volt hátra.- Manci - vinnyogott a visszafojtott nevetéstől fuldokolva Kenderes legyen Manci.- Nem, nem - tiltakozott ijedten Perényi az túl közönséges. Én Máriára gondoltam.- Nem rossz - lelkendezett Kenderes -, Mari, Mariska... Hívhatnád akár egyszerűen Riskának is - nem bírták tovább, a térdüket csapkodták, úgy röhögtek, és bele egyenesen Perényi pofájába. A hír Kenderes és Joós jóvoltából gyorsan terjedt, és nem várt változásokat okozott Perényi helyzetében. Többen a vállalat nődolgozói közül, akik eddig emberszámba se vették Perényit, most egymással versengve mind abban mesterkedtek, hogy elcsábítsák a szőke nő mellől, de hiába. Lassacskán Perényi is kezdte emberszámba venni magát. Már-már egyenjo- gúként viselkedett Joóssal és Kenderessel, azok nem kis bosszúságára.- Én is megyek - jelentette ki öntudatosan, amikor egyszer végre sikerült elkapnia őket házibulira való készülődés közben. Se szerük, se számuk nem volt akkoriban ezeknek a magnós-táncos félhomályos otthoni mulatságoknak, amelyeket a közszáj házibuliként emlegetett városszerte. Nemcsak rokonok, kollégák, haverok, de még az alkalmi, futó ismerősök, sőt, teljesen idegen emberek is eljárogat- tak egymáshoz. A barátkozásnak, a kicsapongásnak ez a furcsa, a családiasságot félvilágivá züllesztő légköre olyan hirtelen hatotta át a várost, szinte egyik napról a másikra, mint a régi időkben a pestis. A kapósabb aranyifjak, akiknek sikerült bekerülniük a körforgás központjába, szinte egyik estéjüket, éjszakájukat se töltötték otthon az unalmas négy fal között, kézről kézre jártak, mint valami agyonfogdosott, elkoszolódott idol, amely ahelyett, hogy gyógyítaná, egyre csak terjeszti a betegséget. Kenderesnek és Joósnak - ki tudja, milyen fondorlatok árán - sikerült bejutniuk a kiválasztottak sokak által irigyelt kasztjába. A házibulik aranyszabálya azonban rájuk is vonatkozott, ők is csak nőtársaságban léphették át a küszöböt. A kivételezettek köre, mert kivételezettek azért itt is akadtak, egészen szűk volt, és teljesen ismeretlen szempontok szerint szerveződött. Kizárólag nekik volt joguk egyedül megjelenni bárhol és bármikor, belépni bárhova. Perényi ilyen előjogokról nem is ábrándozott.- És kivel jössz, ha szabad érdeklődnöm? - kellemetlenkedett visszautasi- tóan Kenderes. Joóssal együtt úgy gondolták, elég, ha Perényit a munkahelyén pártfogolják, életük egyéb, kellemete- sebb színhelyeire nem cipelik magukkal. Még rossz fényt vetne ránk, zárkózott el a gondolattól is Kenderes.- Kivel, kivel... - méltatlankodott Perényi hát azzal a szőkével. Kendereséknek meglepetésükben torkukra forrt a röhögés. Egymásra néztek, aztán lassan és bizonytalanul fölemelték a kezüket. Olyanformán, mint az a garázda, akit saját fegyverével késztet megadásra az öntudatára ébredt áldozat. Oláh János: A szőke nő
