Tolna Megyei Népújság, 1988. augusztus (38. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-13 / 193. szám
: TOLNA . 8 NÉPÚJSÁG 1988. augusztus 13. Egy panaszos levél nyomában Mindenkinek megvan a maga igazsága Sok panaszos levél érkezik szerkesztőségünkbe. Minegyik mögött emberi sorsok, drámák, néha tragédiák állnak. Sokszor előfordul, hogy aki hozzánk fordul, az életének egy olyan pontján teszi, amikor „elszakadt a cérna". Már nem megy tovább a régi kerékvágásban a panaszos élete. Gyakran csak arról van szó, hogy csúnyán néztek rá a boltban, lekezelően bánt vele valahol egy ügyintéző... és nincs tovább. Az illető már nem képes és nem hajlandó tovább a régi módon, a régi körülményei között élni. Változtatni akar, bármi áron. A panasz, amivel bennünket megkeres lehet egy rosszul kijavított autó, amit aztán újra megcsinálnak, de ő már nem hisz abban, hogy ezután valóban jó lesz. Mindenkiben ellenséget lát, a végsőkig, a borravaló kamatáig követeli a kártérítést. Egy ehhez hasonló esetben betegség állt a háttérben és miatta következett be az összeomlás. Máskor keserves gyerekkor derül ki, vagy éppen a férj, feleség italozása, esetleg hűtlensége miatt telik be a pohár. Egy-egy ilyen esetben, ha valóban történt szabálytalanság, vagy annyira nagy a panaszos „helyzeti hátránya”, nekifog az újságíró és előnyök szerzésével megpróbálja a hátrányt - többnyire sikerrel - kiegyenlíteni. Ezt nem mindig lehet megtenni jó lelkiismerettel, mert hiszen, ha egy biztosan rászorulónak „szerzünk” lakást, amire egyébként is jogosult, akkor mindig tudnunk kell, hogy van még tíz vagy száz, akik legalábbis eggyel hátrább csúsztak a sorban. Valamennyinek nem lehet „megszerezni”, hiszen ha volna, akkor kaphatna mindenki, igaz bármikor vitatható sorrendben, mert aki hátrább áll, az mindig vitatja az előtte lévők jogosultságát. Nemrégiben kaptunk egy panaszos levelet. Elkeseredett hangon íródott. Szekszárdon egy bontásra ítélt területen sajátítottak ki egy házikót. A szó igen hangulatos és romantikus, a lakás kevésbé volt az. Egy szoba, konyha, földes padozattal, komfort nélkül. Ilyenkor a szabály, hogy legalább hasonlót kell adnia a tanácsnak. A tulajdonosok ketten vannak, egyikük azt panaszolja levelében, hogy körbebontották őket. Egy alkalommal véletlenül még az áramot is kikapcsolták, utánajárásba került, hogy visszakössék. Tény és való, hogy ha a bontók megjelennek, akkor azok nem ismernek se Istent, se embert, akkor bontani kezdenek. Köztudott az is, hogy nem az egyetemet végzettek közül kerülnek ki azok a segédmunkások, akik ezt a munkát végzik. Megtörtént az is, hogy a házikót kirabolták. A bontási terület őrzéséről sem lehet gondoskodni. Kellene, de ki tegye meg és kinek pénzéből? A városi tanács a lakosság pénzét nem költheti erre a célra is, hiszen akkor máshonnan kellene elvenni. Éppen ezért célszerű a bontott területről mielőbb kimenteni minden értéket, különben megteszik azt mások. Azt írják panaszosaink, hogy senki nem hallgatja meg őket. Ez megint csak szubjektív szempontból igaz, hiszen hónapok óta, pontosabban hónapokig mindennapos vendégek voltak a városi tanácson. Természetes emberi igény, hogy mindenki jobb körülmények közé szeretne kerülni, mint korábban volt. A jobbra, szebbre való törekvés igazát nem lehet elvitatni senkitől. Kérdés csak az, hogy hol van az a határ, ami felett már kompromisz- szumot kellene kötni. Jelen esetben az egy szoba komfort nélküli lakás a kötelező. Abban nincs igazuk a panaszosoknak, hogy lefogtak tőlük százezer forintot, nem erről van szó. Abban az esetben, ha a kisajátított jogosult állami lakásra, és nem is tudja másként megoldani a lakásproblémáját, akkor kapnia ketl a kisajátított helyett állami lakást. De ilyenkor a lakott érték fele az, amit kaphat a tulajdonos. Jelen esetben is ez történt. El lehet képzelni, hogy ha a megyeszékhelyen kétszázezer forintra értékelnek egy házat, olyan környezetben, ahol egymillió-háromszázezret is fizettek a tulajdonosoknak összkomfortos házért, hogy akkor ez milyen lehetett. Természetesen meg lehet érteni a másik felet is, ha fáj elbúcsúzni attól a háztól, attól a környéktől, ahol felnőttek - jelen esetben nem öregekről van szó. Biztosan nem könnyű megszokni a falusias környezet, a szomszédok után a városiasabb életformát sem. Mindezt nem vitatja senki. A tanács sem tette. Akkor írhatnánk is felháborodott cikket, ha belekényszerítik a kisajátítottakat az első házba, amit felajánlottak nekik. Az is egyszobás volt, de komfortos, viszont olyan állapotban, ami lakásra nem tette alkalmassá. Megfellebbezték a határozatot, és a megyei tanács igazat is adott nekik. Ezután rendbe hozatta a házat a tanács, de akkor sem fogadták el, csak azt hajtogatták, hogy ők kétszobásat, pontosabban két helyiségből állót szeretnének. Az igény megint jogosnak látszik, hiszen nem házaspárról, hanem egynemű testvérekről van szó. Igazából egy mai európai szintű színvonalhoz kellene a két - másfél - szoba összkomfort. Elvileg a tanács nem is zárkózna el, ha volna egy ilyen lakás. A kisajátításoknál igyekeznek igen körültekintően eljárni. De még az említett nagy értékű ház volt tulajdonosai sem igen válogathattak a lakások között - a saját pénzükért -, mert a tanács nem sokat tudott felajánlani. A visszaadott állami, két szoba összkomfortos lakás olyan ritka, mint a fehér holló. És ha volna? Akkor mindazok az egy-két kisgyerekkel albérletben - jobb esetben garzonban - lakók hozzánk fordulhatnának panaszukkal, akik évek óta várnak állami lakásra. Hiába, mert nincsen. Ezek után a tanács, - csak szóban - felajánlott egy, a város másik végében lévő, két helyiségből álló komfortos lakást. Ezt elvileg sem fogadták el panaszosaink mondván, hogy akkor az idős szülők nem tudják őket meglátogatni. Ez tökéletesen igaz. Az öregek betegek, nehezen járnak. Csakhogy - ebben az országban, ebben a megyében nagyon sok olyan idős házaspár, vagy éppen egyedül élő ember van, akinek a gyerekei, vagy más hozzátartozói nem a város, hanem az ország, a megye másik végén élnek. Egyetlen tanács sem sorolná azon a címen előre a lakásigénylésüket, vagy a cserekérelmet, hogy közelebb szeretnének kerülni a szülőkhöz, vagy azok őhozzájuk. Megint csak mindkét félnek vannak igazságai tehát, vagy ha úgy tetszik, mindenkinek igaza van, megoldást mégsem köny- nyű találni. A tanács ezek után a városközponthoz, a buszmegállókhoz, a kisajátított házhoz és a szülőkhöz is közelebb talált egy másfél szoba komfortos lakást. Igaz, panaszosaink elmondják levelükben, hogy ez nem igazán másfél szobás, hiszen az egyik helyiség csupán étkező, vagyis nincs teljesen különválasztva. A komfortfokozata mindenesetre jobb, mint a lebontásra ítélt házé volt, hiszen van fürdőszoba és WC, az alapterülete is nagyobb. Mégsem hajlandók elfogadni. A házban elvileg még mindig bent laknak. Gyakorlatilag nem lehet őket ott találni, ^íéhány elhagyott bútordarabon kívül nincs is más a házban, legalábbis amennyire kívülről meg lehet ítélni. A tanács, a most már harmadik lakáskiutalást két ízben is postázta, mindkétszer visszajött, a címzett ismeretlen helyen tartózkodik jelzéssel. Most patthelyzet van. Bontani nem lehet, a másik lakás üresen áll, három hónapja áll az ügy. És addig nem is folytatódik, amíg át nem veszik a határozatot, amit aztán ismét meg lehet fellebbezni. Csakhogy lakás attól nem lesz több a városban. Az egyébként igen szegény és nehéz sorsú család - bárhol is laknak most - nem jobb, hanem rosszabb körülmények közé került, illetve rosszabb helyzetbe hozták magukat, mint amilyenben eredetileg voltak. Az újságíró éppen olyan tehetetlen, mint a tanács, meg a bontás megszervezésével megbízott vállalat. Csak egyet lehetne tenni,'ésszerű kompromisszumot kötni. Hogy erre ebben az esetben panaszosunk és tulajdonostársa miért nem hajlandók, az nem derült ki, hiszen nem lehet őket megtalálni.-ihárosiÉrdekes kettősséget fedezhet fel a látogató a Magyar Selyemipar Vállalat Tolnatext Leányvállalatánál. A modern, nyolc éve átadott irodaépület és üzemcsarnok mellett a századdal egyidős emeletes téglaépületekben is folyik a termelés, s a jelent jelképező néhány éves gépek mellett megtalálható a múlt is: a szövőgépek közül egy-kettő bizony már túlhaladta a kétszeres nagykorúságot is... Ez a fajta kettősség persze nemcsak a Tolnatextre jellemző, sőt nemcsak a textiliparra, honi gazdálkodóink többségének életét nehezíti ez a jelenség. Emellett természetesen az is igaz, hogy régebbi gépekkel is lehet jó minőségű termékeket előállítani, amint azt éppen a tolnaiak példáján is láthatjuk. A Tolnatext két éve működik leányvállalatként, gazdasági eredményeik egyre javuló tendenciát mutatnak. Az eredmények hátteréről kérdeztük Pfundtner Antalt, a leányvállalat igazgatóját.- Valóban, az eddigi adatok alapján várható, hogy jó évet zárunk 1988-ban - mondta Pfundtner Antal -, az első féléves mérlegünk mintegy ötvenhárommillió forintos nyereséget mutat, ez jóval több, mint amennyit előzetesen terveztünk.- Önkéntelenül adódik a kérdés: minek köszönhető ez a jó teljesítmény?- Most érnek be azok a változtatások, intézkedések, amelyeket a viszonylagos önállósulás után hoztunk, ezeknek a gyümölcsét aratjuk most le.- Konkrétan mikről van szó?- Első és egyik legfontosabb lépésünknek azt tartom, hogy sikerült a kapacitásunkat teljesen kitöltő rendelésállományt szereznünk, amíg a nagyvállalat keretein belül dolgoztunk, évi ezerkétszáz tonna körüli mennyiségű terméket állítottunk elő, ma ez az érték öt-hatszáz Tancsa Józsefné a már ragadókarral működő szövőgépet állítja be Érem a szekrényfiókban „A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány 2027/1969. számú határozatát kiegészítő 3079. számú határozata alapján id. Zrínyi József elvtársnak „A Haza Szolgálatáért” érdemérem arany fokozatát adományozom. Budapest, 1975. április 4-én. A Munkásőrség Országos Parancsnoka.” A vele járó 0028/1975 MOP igazolvány a visszavonásig érvényes. A Decsen élő Zrínyi Józsefnek ez talán a legkedvesebb kitüntetése a többi között, amelyek egy szekrényfiókból pontosan dokumentálva sorban előkerülnek a beszélgetés idejére. Valamennyi egy elkötelezettség elismerése. Ez a vallomásból kiderül.- Apám is, nagyapám is cselédek voltak, nehéz körülmények között éltek. Mindig kiszolgáltatva valakinek. Az apámtól sokat hallottam, hogy amit csak lehet, azt tanuljak meg. Az lesz csak az enyém, azt nem vehetik el. Tizenkét éves koromban elkerültem inasnak, más ke- ze-lába lettem. Mindent meg kellett csinálni. Iskolai végzettség nélkül - hat elemivel - a legfontosabbat tanultam meg, hogyan kell emberekkel bánni, hogyan kell alkalmazkodni az embernek a másikhoz. Szakcs, Budapest, Pécs. Inasévek, önálló iparos- és katonaévek. Egy-egy állomás az életében. Felesége rendőregyenruhás bátyja megkedvelteti a köz- biztonság védelmével foglalkozó munkát. Hamarosan rendőrparancsnok lesz.- 1945-ben léptem a Szociáldemokrata Pártba. Amikor a pártok egyesültek, akkor a Magyar Dolgozók Pártjába. Az időben volt a tagkönyvcsere. Rendőr voltam. A politikai helyettes egy törzsőrmester, valahogy ráírta a kartonomra, hogy kulák származás. Nem vettek föl a kommunista pártba. Ha ez nem történik akkor, talán ma is rendőr vagyok. Nem léptettek elő, aztán kértem a leszerelésemet... A sárpilisi gépállomás következett 1951-ben. Itt brigádvezető és szak- szervezeti titkár 1958-ig.- Akkor a gépállomásokat úgy tartották nyilván, mint a munkásosztály előretolt bástyáját - mondja meggyőződéssel Zrínyi József és közben rendezgeti a fiókban a sárguló okleveleket, plaketteket.- Nehéz volt meggyőzni a parasztságot, hogy gépekkel dolgoztassanak. Lassan boldogultunk. Sok-sok ellentmondás következett. Amikor már a központi bizottsági tagok a sajtóban is bírálták egymást, éreztük, hogy ennek nem lesz jó vége. Egyre hangosabb és nyílt hangot kaptak azok, akik a rendszer ellen voltak. Az ellenforradalmárok nagyon éles késsel dolgoztak. Meg kellett húzni magunkat. Mint szakszervezeti titkár, én is útban voltam. Decsen Benedek Andráséknál laktunk. Utcára néző ablakom volt. Éjjel beverték. Nem szálltam velük vitába, így ma sem tudom, ki volt, de belül nálam volt a balta, és elkészültem, ha bejönnek... Erre nem került sor. Megjelent a faluban egy szovjet harckocsi és elcsendesült minden. A látszatnyugalom újra mozogni kezdett a termelőszövetkezet szervezése idején.- Próbáltuk az embereket meggyőzni, hogy az a helyes út, amit mi látunk, hogy szövetkezni kell, nagybirtokokat kialakítani, mert a gépeket csak úgy lehet kihasználni. Arra nagyon vigyáztunk, hogy olyant ne mondjunk, ne ígérjünk, hogy majd munka nélkül is kapnak fizetést. Hittük, hogy jobb lesz, de hogy ennyire, azt nem. Az emberek, akik itt éltek, többet adtak az állataikra, mint saját magukra. Nehéz volt meggyőzni őket. Tudtuk, hogy mindegyik megdolgozott mindazért, amije volt. Mindenért! Ezért úgy tonnával több. Közben a létszámunkat is c kenységünk alaposan megemelkedett. Na pékét vásároltunk, lízingbe is, meglévő t tehát javítottuk a munkafeltételeket. Össze használatlanságát megszüntettük, a szűk most munkálkodunk azon, hogy a régi, el nebb gépekkel.- Tehát csak a műszaki fejlesztés erec- Nem, bár az igaz, hogy anélkül nem tu alább egyenértékűnek tartom, ha nem főni Pamutfonal átcsévélése, előkészít Zrínyi József kellett velük beszélni! Együttére velük. A módosabbak mondoc hogy micsoda dolog az, ingyen oc a földet. Azért egy-egy pohár bor r aláírták a belépési nyilatkozatot, földszálláson volt a legnehezebb zet. Ott a nincstelenek földet kai földosztáskor. Dolgoztak és gyár tak. A boltra alig költöttek. A patiká nem kellett a pénz. Nehéz volt őki tálni, nem akarták megérteni, ha lám adott nekik földet, akkor mos veszi vissza. Már a téeszben voltai jószágokat nem akarták bevinni, galmaztuk, hogy a közgyűlés hajts re a vezetőség akaratát, szedjék az állatokat. Küldjenek ki emberek tékeljék fel valamennyit. Nem akar lalni senki. Végre meg tudtuk < Lukácsi Pali bácsit. Ott beszélget vezetőségi tagokkal. Pali bácsi m ment elvégezni a dolgát. Egyszei zihi, zuhi, hallottuk, hogy vernek v Pali bácsit ütötték, amiért elvállalt- Mindig kértük a járási vezeti folytatja - hogy várjunk még Decs vezésével, mert egy nagyon kom összetételű község. Kulákoktól a A titok nvitia az öná Kiemelkedő eredmény a Tolnatextnél
