Tolna Megyei Népújság, 1988. július (38. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-09 / 163. szám

r r 1988. július 9. “képújság 11 Bekopogtunk Cégérként grafikát Schubert Péter Tutti. Paradicsomital. MSZ 08 1280. Fogyasztói ár: 16 Ft + üveg. Energiatarta­lom: 95 kJ/100 cm3. Minőségét megőrzi 18 hónapig. Gyártja: FIMK BÁCSSZÖLÖ- Sl Á. G. LÁV BÁCSSZŐLÖSTARTÓSÍTÓ­SZERT NEM TARTALMAZ! Ez olvasható egy címkén. Alatta har- matcsepptől csillogó paradicsomok pi- roslanak zöld száron. A bal sarokban még az áll, hogy: 700 cm3. A jobb sarok­ban pedig: (függőlegesen nyomtatva) Ál­lami. Fent és lent apró római és arab szá­mok jelzik a gyártási időpontokat. A cím­két Schubert Péter Tótfalusi Kis Miklós- dijas grafikus készítette. Szekszárdon él. A Kecskés Ferenc utcai lakása a munka­helyének egy része is. Itt beszélünk a reklámról, a nyomdáról, grafikáról - az életéről. *- Azt hiszem kevesen vannak, akik pontosan végig olvasnak egy palacko­zott ital címkét, legyen az üdítő-, sze­szes-, vagy akár más konzerven találha­tó. Ráadásul a tervező neve sem jelzett mindig...- Ez igaz! Gyakran elfelejtem felírni a nevem - mondja Schubert Péter. Csak azok említik néha legújabb munkáimat, akik közelállnak hozzám és felismerik egy-egy jellegzetes címkémet. Ezt az al­kalmazott grafikát nem is lehet más kép­zőművészeti ághoz - szobrászathoz, fes­tészethez - hasonlítani. A mi igazi zsűrink a vásárlóközönség. Naponként találkozik alkotásainkkal. így egy ország ízlését for­máljuk. Nem is igazán művészet, hanem tisztességes szakma, amit tisztességesen kell végrehajtani. A reklámot szolgáljuk!- Milyen a magyar reklám?- A reklám lelke a .nyomda. A reklám- nyomtatványok emelték a nyomdaipart olyan szintre, amilyenen van. Egy újságot elolvasás után eldobnak. Az áruházi ka­talógussal - ez nyugaton van leginkább - más a helyzet. Azokból választanak árut. Olyat, amit ott látnak a képen. Egy árnya­lattal sem lehet eltérő, mert akkor nem veszik meg. A reklám tehát segíti a nyom­daipart. Neveli a grafikust, mert a körűi­mének kényszerítik, hiszen a terméket el kell adni. Versenyt idéz elő. Nálunk kevés a reklámszakember. Hosszú ideig az a nézet járta, hogy azt kell reklámozni, amit nehezen tudnak eladni, ami rossz. Hiány- gazdálkodásban nincs is értelme a rek­lámnak. Az üdítőitaloké jó volt, mert a cél, az eladás kényszerített mindenkit. Gyár­tót, grafikust is. A reklámot tanítani kell. Annak pszichológiája van. Terelni lehet a vevőt. Az alkoholt nálunk nem lehet rek­lámozni. Abban viszont nem vagyok biz­tos, hogy a történelmi borvidékeken a kulturált borfogyasztást nem kellene-e mégis, az égetett szeszek, a tömény szeszivás ellen propagálni. Mondjuk egy étteremben nem azzal kezdené a pincér egy vasárnap délben, hogy milyen italt kérünk. Kínáljon ételt, mellé javasoljorr ilyen és ilyen hőmérsékletű bort...- ...és ezt a palackon ellenőrizni is le­hessen. Ezek feltüntetését a megrendelő, gyártó cég kéri, vagy meghatározott szabvány szerint kerülnek a címkékre?- Amikor azt mondom, hogy a szabvá­nyok gyakori változása indokolja a cim­PAHADICSOMITAL M2 081280 * fogúiét ár; 16,~ fi + * foergtsisrisiwi: 95 M19Ö cm’ Minéjéfél megőrií 18 hwépig GYiíTM: MNK BÁC55ZŐIÖS1 í 0. tüV. BÁCS2ŐIŐS TARTÓSÍTÓSZERT NEM TARTALMAZ? I * • s : » II n is 11 n )i 0 » n n ii kék cseréjét, magam ellen beszélek. Fö­lösleges pazarlásnak tartom a szabvány­módosításokat. Kitalációk. Itt van egy példa: a szénsavas üdítőitalok címkéjét azért kell megváltoztatni, mert a vásárlót megtéveszti a rajta levő gyümölcs. Ugyanis azok nem gyümölcsből, hanem aromából készülnek. Nevetséges. Egy­szer fel kell tüntetni a borcímkéken a ma- ligánfokot és azt is, hogy minőségét meg­őrzi, máskor nem. A fogyasztói árat, az utóbbi időben nem kérik. Rengeteg pénzbe kerül, hiszen át kell tervezni min­dent.- Ha körülnézünk itt a nappaliban ki­alakított műteremben, elsőként az a fel­szerelés tűnik fel, ami ritkaságnak szá­míthat a grafikusok között.- Valóban sokat áldoztam ezért, de olyan szinten tudom elkészíteni a címké­ket, ahogy az a nyomdából majd kijön.- Ehhez a nyomdákat is kell ismernie!-» Szekszárdon kezdtem a pályafutá­somat. Amit itt a nyomdában megtanul­tam, annak a mai napig hasznát veszem. A Pátria Nyomda a főállású munkahe­lyem Budapesten és az Állami Nyomdá­ban dolgozom mellékállásban. Ezeket a nyomdákat tehát ismerem. Azt is tudnom kell, hogy mire képes egy kisebb szövet­kezet nyomdája mondjuk az Alföldön. Nem tervezhetek olyat, amit egy nyomda nem tud megcsinálni. így tehát korláto­zottak a lehetőségeim. Az Iparművészeti Főiskolán, a- felsőfokú tipográfustanfo­lyamon évek óta vizsgáztatok. Előadáso­kat is kellett többször tartanom. Azt lá­tom, hogy teoretikus az iskola. A gyakor­latra nem készít fel. Remekebbnél reme- kebb ötletek születnek, de érezni lehet, hogy nincs mögötte a nyomdaismeret. Emiatt aztán csalódással indulnak mind­járt az életben.- Mennyire kapcsolódik a grafikusmű­vész és a nyomdai fényszedéssel foglal­kozó ember tevékenysége. Az egyik kép­zőművész-gondolkodást, a másik mér­nöki. fantáziát követel.- Ez a kettősség határozta meg az éle­temet már a pályakezdéskor is. Képző- művészeti szakközépiskolába jártam. Később, a kőolajfinomitásról írtam, vegy­ipari gépészként diplomáztam. Szek­szárdon a tejüzemben dolgoztam ezután. Kerestem a kifejezési formákat, lehető­ségeket. Véletlen folytán kerültem a Szekszárdi Nyomdába...- Ekkor láthattuk a Népújság hasáb­jain a képregénysorozatát.- Igen. Az volt az első grafikai munkám, amiért pénzt kaptam. Mint grafikus vagy képzőművész, soha nem tudtam teljesen felszabadulni, elengedni magam. Mindig munkált bennem egy matematikusán gondolkodó elme, ami valamilyen precíz munkára terelt. Amikor - ugyancsak vé­letlenül elkezdtem címkéket tervezni -, akkor találtam az igazi területre, amit jár­nom kell. A fényszedés az egy megtanul­ható szakma. Bárki előtt ott a lehetőség. Azért tanultam meg németül, hogy köze­lebb kerüljek ehhez.- ...és a műszaki nyelv?- Ismertem már a szakmai fogásokat, tudtam, mit csinál a gép ekkor és akkor. Ennek kitaláltam a magyar megfelelőjét és elkészítettem a műszaki szótárat hoz­zá. Gyakran kell külföldre járnom, mert olyan gyors a technikai fejlődés, hogy az elmúlt tíz év alatt több gépgeneráció-vál- táson mentünk keresztül...- Mint Tolna megyei művész, hogy érzi magát? Azért zavarom meg ezzel a kér­déssel, mert magam is tanúja voltam, hogy amikor a fényszedésről kell beszél­nie, akkor nincs sem tér, sem idő.- Az igaz, hogy órákon keresztül tudok erről mesélni... Mint Tolna megyei mű­vész? Nekem nincs,okom olyan panasz­ra, mint az itt élő társaimnak. A problé­máikat viszont átérzem. Milyennek látom a helyzetüket? Nem hisznek bennük! Úgy van, mint az anekdotában, hogy „ha már lejön közénk, akkor nem is olyan nagy színész.” Egy befutott nagynevű művész­től könnyű vásárolni. A mecénásoknak érezniük kell a tehetséget. Azt a képke­reskedőt becsülöm igazán, aki Van Gogh-tól, Cezanne-tól és a többi impresz- szionistától akkor vett képet, amikor sen­kinek nem kellettek még. Aztán később meggazdagodott. Nálunk nincs pénzügyi keret arra, hogy tévedjenek! Mert ha ki­derül, hogy mégse lesz nagy művész, akit támogatnak? Nem hiszem, hogy a Tolna megyei művészek az országos átlag alatt vannak. Ami elkeserítő és hangulatrom­boló, hogy a megyében elhelyezett köz­téri alkotásokra általában fővárosi mű­vész kap megbízást. Ez régi dolog már és egy idő után unalmas is lehet. Viszont hi­szek a verseny szükségességében. Ez az én munkámban igazolódik. Számtalan­szor elmondják a megrendelők, hogy ezt a megbízást más grafikusnak is kiadták. Nem félek a kihívástól! Nem mindig én vagyok a győztes, de megtanít arra, hogy jobban dolgozzak. Itt a megyében most olyan művészek élnek, akiket baráti szá­lak is összekötnek. Ez nem mindig volt így. Gondjaik mögött általában nem anyagi problémák húzódnak, hanem az alkotásvágy munkálkodik. Itt akarnak bi­zonyítani, megmutatkozni. Ez az érzés jár át engem is, amikor most az őszi kiállítá­somra készülök. Régóta nem készítettem képet.- Kettő már elkészült. Ez itt látható. Szemet gyönyörködtető, technikai bra­vúrt felmutató, de...- Na, igen! Ez a „de” van bennem is. Olyan mint a zománc, hogy akárki hozzá­nyúlhat, az mindig szép, de elfedi a tehet­séget... Mindenesetre a közönségre kell bízni az ítélet végrehajtását. DECSI KISS JÁNOS „Csodálatos szép helyeken járok - még ha semmi eredménye se volna utamnak, akkor se bánnám. - Sok hangszeres zenét találtam, minden faluban egy-két paraszt-hegedűst; a lányok és asszonyok havasi kürtöt (majdnem 3 m. hosszú fakürt) fújnak." 1911. jan. 4. - Bondoraszó (Budureasa) - Bihar vm. Édes Mama és Irma néni! - Tegnap még megnéztem egyet s mást Salzburgban, rekkenő melegben (...) - M.-ék lakása a 3. emeleten volt; nem tudom pontosan melyik ablakok, de alighanem a le nem függönyözött 2 vagy 3 ablak, azon nézegetett a kis Mozart a Getreide-gassera, ha ugyan ráért nézegetni! Sokszor csókol Béla - 1931. aug 8. spanyol zeneszerzőknek a magyaros, ill/ spanyolos tematikát felhasználó eredeti szerzemények alapján. - Ön vagy más tudósok - nézetem szerint - helyeseb­ben tennék, ha mellőznék ezt a megjelö­lést és annak a megállapítására szorít­koznának, hogy „itt meg itt, ebben és eb­ben a műben román ihletettségű temati­ka van”. - Ha az Ön felfogása helytálló lenne, ugyanilyen joggal „szlovák zene­szerződnek is nevezhetnének, tehát há­rom nemzetiségű zeneszerző lennék! Nos, ha már benne vagyok az őszinte­ségben, hadd mondjam el Önnek né­hány idevágó gondolatomat: Az én zeneszerzői munkásságom, épp mert e háromféle (magyar, román és sz­lovák) forrásból fakad, voltaképpen an­nak az integritás-gondolatnak megteste­süléseként fogható fel, melyet ma Ma­gyarországon annyira hangoztatnak. Természetesen ezt nem azért irom Ön­nek, hogy ennek hangot adjon, és Ön bi­zonyára óvakodni is fog ettől, hiszen ilyesmi nem való a román sajtóba. Csak úgy említem meg, mint lehetséges szem­pontot, amelyet kb. 10 éve ismertem fel, amikor a mi sovinisztáink a legheveseb­ben támadtak engem állítólagos zenei Scotus Viator-ságom miatt. Az én igazi vezéreszmém azonban, amelynek, mióta csak mint zeneszerző magamra találtam, tökéletesen tudatában vagyok: a népek testvérré válásának eszméje, a testvérré- válásé minden háborúság és minden vi­szály ellenére. Ezt az eszmét igyekszem - amennyire erőmtől telik - szolgálni ze­némben; ezért nem vonom ki magam semmiféle hatás alól, eredjen az szlovák, román, arab vagy bármiféle más forrás­ból. Csak tiszta, friss és egészséges le­gyen az a forrás! Az én - mondjuk földrajzi helyzetem következtében a magyar forrás van hoz­zám a legközelebb, ezért műveimben a magyar hatás a legerősebb. Hogy már­most a stílusom - a különböző források­tól függetlenül - vajon magyar jellegü-e vagy sem (és minden ezen múlik), azt másoknak kell megítélniük, nem nekem. Én mindenesetre úgy érzem, hogy ez megvan benne.” „Hét nap óta dagasztom Szombatság, Rogoz, Drágcséke, Tasádfő Korbezd és Kotyiklet sarát. Hiába ez az ország leg­érdekesebb része népzene szempontjából. Itt minden ősi. - Kotyikletnek pl. sós volt iskolája, se papja, egy ember se tud írni se olvasni. Mintaközség! Sáros üdvözletek! B. 1911. dec. 31. Dimithe G Kiriac-nak - Bukarestbe, 1910. április 29. - Uram, en­gedje meg, hogy bemutatkozzam: a budapesti kir. Zeneakadémia tanára vagyok. 4 vagy 5 éve tanulmányozom országuk folklórját a népdalgyűjtés segítségével. Miután már sok magyar és szlovák népdalt gyűjtöttem, nekiláttam az erdélyi román népdalok gyűjté­sének is; találtam belőlük vagy400-at Belényes vidékén (Bihar) és kb. 200-at különböző más tájakon. ” Vaskómező (CTmp) Biharban, ahol 1910-ben Bartók a legtöbb román nép­dalt gyűjtötte.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom