Tolna Megyei Népújság, 1988. július (38. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-26 / 177. szám
4 TvÉPÜJSÁG 1988. július 26. Moziban K. u. K. szökevények Az Osztrák-Magyar Monarchia 1867- től 1918-ig tartó fennállásáról, s érthető módon különösképpen az államalakulat I. világháborús szerepéről napjainkig különböző műfajokban számos alkotás született. Köztük szatirikus írások is: elég megemlíteni Jaroslav Hasek halhatatlanná lett derék katonáját, Svejket. A cseh író minden tényirodalomnál találóbb képet festő regényével olyan magasra állította a mércét, hogy azt máig sem sikerült átugrania senkinek. Az ugyancsak szláv, pontosabban lengyel illetőségű Kazi- mierz Sejda szintén a humor eszköz- rendszerének felhasználásával mutatja be ezt a korszakot, tehát a Monarchia háborús mindennapjait a K. u. K. szökevények című könyvében: művét azonban nyilvánvalóan túlzás lenne az előzőhöz mérni. Mindenesetre a kötetből lengyelmagyar kooprodukcióban készült film a maga - néha vaskos - tréfáival, bohózatba illő karakterfiguráival időnként megnevetteti az ilyen jellegű poénokra vágyó nézőt. A vígjáték több magyar vonatkozással is bír, a bevezető képsorok a sátoraljaújhelyi garnizon életébe engednek bepillantást. A háború utolsó évében ebbe a hátországi laktanyába gyűjtik össze a K. u. K. (kaiserlich und Königlich, tehát császári és királyi) Monarchia válogatott „nehéz fiúit”. A társaságban akad osztrák, magyar, szlovák, cseh, lengyel, olasz, szóval a hatalmas birodalom szinte mindegyik nációja képviselteti magát. A közelgő vereséget előre érezve öt különböző nemzetiségű katona - a lengyel Ka- nia vezetésével - kalandos módon megszökik és elindul Bécs felé. Útjuk - melyet mulatozások, verekedések és nők tarkítanak - egy csendőr túlbuzgóságának következtében a hadbíróságon végződik. Az akasztófától a fegyverletétel, s a Monarchia széthullása megmenti az öt jó barátot, s a szökevények immár szabadon térhetnek haza... A történelmi tévedésektől sem mentes film - például a falakon Ferencz József portrék függenek, jóllehet ekkor, azaz 1918-ban már több mint két éve IV. Károly volt Ausztria-Magyarország uralkodója - zárásaként a háború befejeztét ünneplő katonatömegeket mutatja a kamera. Mint ismeretes, ez az öröm korainak bizonyult: a Monarchiával együtt nemcsak annak - jelen esetben bárgyú idiótaként beállított tisztjei tűntek el. A még neves írók, politikusok által is az abszolút rossznak kikiáltott Ausztria-Magyarország megsemmisítésével minden eddiginél zaklatottabb évek köszöntöttek Európára. Húsz év elteltével - természetes következményeként a vesztes népeket megalázó, igazságtalan békének - az előzőnél is pusztítóbb háború zúdult az emberiségre. Ez viszont már túlmutat a K. u. K. szökevények című vígjáték keretein. SZERI ÁRPÁD Könyv Budapest - Belváros Városmag. Köré épült a kétmilliós város. Immár kétezer év óta minden történelmi eseményhez köze van. Itt folyik az élet, itt zajlanak fontos események. A történelmi városrészek rendre megújulnak. Történelmi viharok, városrendezési elképzelések, sorscsapások következményeként értékes, jellegzetes építészeti alkotások tűnnek el, itt-ott a motorizáció forgalmát kiszorítják a „sétáló utcák”. Szabóky Zsolt, a kitűnő fotóművész évek óta „gyűjtötte” a fotóalbum anyagát, de csak a Belváros rekonstrukciója után vált teljessé. A Parlamenttől a Dimitrov térig a 2-es villamos hét megállójából indulva fényképezte végig Pest utcáit, tereit, jelentős épületeit. Az albumba a városrésznek nemcsak a protokolláris részével találkozhatunk, hanem a kevésbé jelentős helyszínek is lencsevégre kerültek. Esetenként plakátok, reklámok reprodukciója színesíti a könyv lapjait. A Képzőművészeti Kiadónál megjelent fotóalbumot Gera Mihály sorai vezetik be, s a 90 színes felvételhez is ő fűz magyarázatot. A kötet magyar nyelven kívül németül és angolul is megjelent, s méltán számíthat a turisták és a honi könyvbarátok érdeklődésére. Jörge Amado- a vallási misztika nagy realistája A latin-amerikai és karibi írók Brasilia városban minap véget ért tanácskozásán az UNESCO „Pablo Pi- casso-érmével” tüntették ki Jorge Amadót, a legnevesebb brazil regényírót. Amado ez alkalomból nyilatkozott a sajtónak. Elmondta, hogy új regényen dolgozik. A címe: „A szent to- vatűnése”. Párizsban írja, mert odahaza pillanatnyi nyugta sincs: cseng a telefon, rajongók, megrendelők, újságírók, érdeklődők keresik. Amint elkészül, máris hazamegy Salvador de Bahiába. Készülő írása is a bahiai életről szól, mint első, 1931-ben megjelent műve, a „Karnevál országa”, és azóta oly sok. Arról, amit ő „kulturális szinkretizmusnak” nevez, a különféle hagyományok és szokások találkozásáról, egymásra hatásáról, ötvöződéséről abban a hatalmas olvasztótégelyben, ami Brazília, ahol fajok és kultúrák keveredése megy végbe folyamatosan. ír ebben a műben is egyik állandó témájáról: a faji előítéletről. Regénye a vér és a faj keveredéséről, a férfiuralom és a mindenféle egyéb fanatizmus elleni harcról is szól - mondja. Nagy szerepet kap benne a „can- domble”, a Brazíliába behurcolt négerek máig is élő misztikus, animista, politeista vallása. Amado tagadja, hogy a candomble csak a négerek vallása volna. „Az egész brazil nép hitvallása ez, különösen a szegényeké, a meszticeké, a négereké” - állítja. A candomblét egy vallásnak tartja a sok közül. Mégis úgy véli, az különbözteti meg a többitől, hogy közelebb áll a természethez. A candomble például nem ismeri a bűn fogalmát. S minthogy nincs bűn, pokol sincs. Isteneik emberközelben élnek. Együtt dalolnak és táncolnak a néppel. A bahiaiak tizennégy istenük egyikével tüntették ki az írót. Vagyis Jorge Amadót közvetlenül egyik istenüktől, Obától származtatják. Ő nagy megtiszteltetésnek tartja, s sziwel- lélekkel vállalja ezt, pedig nem vallásos, materialista világnézetűnek tartja magát. Pedro Araujo szavaival vallja: „Materializmusom nem korlátoz, hiszek a csodákban, hiszen a nép csodákra képes.” Elmondja, hogy az Orixa-istenek milyen nagy szerepet játszottak a néger nép harcában a rabszolgasors ellen. „Ma, a rabszolgatartó rendszer megszüntetésének 100. évfordulóján újra el kell mondani: a rabszolgatartás eltörlése a négerek harcának eredménye. Ök annak idején Afrikából velük jött Orixa-iste- neikből merítettek erőt a fennmaradásért és kulturális értékeik megőrzéséért vívott harcukban.” Amado műveiben mindig is nagy hangsúlyt kapott a művek levegőjét kialakító népi mitológia, az egzotikum, amint a buja erotika is. Általában a folklór: a kikötői matrózkocsmák kemény kegyetlen valósága és a néger vallási szertartások sejtelmes misztikus légköre. Amado tizenegyszer ült börtönben a katonai diktatúrák alatt. Kétszer száműztek hosszabb időre. De sohasem vonta kétségbe, hogy Brazília azért halad, fejlődik - mondta most el. Természetesen nagyon örül a visz- szaszerzett polgári szabadságjogoknak, a demokráciának, hiszen ez megkönnyíti a nép társadalmi fel- emelkedésért folytatott harcát. „Brazíliában van valami, ami erősebb minden önkénynél, otrombaságnál, butaságnál, korrupciónál és abszurdumnál: a brazil nép maga. Ezt a népet senki sem tudja legyűrni, ez a nép győzni fog. Az a nép, amely ma még iszonyatos körülmények között él, elnyomottan, éhségtől, nyomortól megalázottan, betegségben, írástudatlanságban, csecsemőhalandósággal. Mégis képes olyan karneválra, amelyet az egész világ megcsodál. Magam is ennek a népnek a terméke vagyok. A néppel együtt tanultam mindazt, amit tudok, tettem, írtam. A brazil nép az én egyetemem" - hangoztatta nyilatkozatában Jorge Amado, a latin-amerikai realista társadalmi regény megteremtője és nagy alakja. SIMÓ endre Tévénapló Vakvilágban A film az elmúlt évben Karlovy Varyban a fesztivál különdíját kapta, ami feltehetően Gyarmathy Lívia rendezői munkájának szólt, aki biztos elemekből hatásos jeleneteket épített fel, igyekezve eltüntetni a forgatókönyv hézagait. Marosi Gyula történetének középpontjában egy brigádvezető áll, akinek sorsa végül tragédiába fordul, de hiába keresnénk itt a klasszikus tragikai vétséget, mert ez a munkáshős maga megy sorsa elébe. Nyegle, erőszakos, nincs egy higgadt pillanata, fütyül környezetére, s ezzel együtt a mi együttérzésünkre is. Sorsának logikája, hogyvégül miatta pusztul el a naiv szerelmes, mert szimultán játékról van szó, a másik szálon érzelmes történetet látunk, a boldogság ígéretével, tátrai utazással, s maradi mamával, aki a kitelepítés keserűségei után a fiában szeretné látni vágyai beteljesülését. Mert természetesen a háttérben kitelepítés is van, s más is, a baj csak az, hogy mindaz, ami történik, az élet esetlegessége, nem pedig az események könyörtelen logikája. Felemás alkotás: fontosabbnak érezzük azt, ami hiányzik a filmből, mintami benne van, hősei ezért nem váltanak ki rokonérzést, a látvány magáért van, a nézőnek mindig új és új áramkörbe kell bekapcsolódnia. Gyarmathy Lívia rendezése igen jeles munka, az egyes jelenetek feszültséggel telnek meg, legyen szó akár elhanyagolható momentumról, mint akkor, midőn az igazgató átadja a jutalmakat, s mindig másra néz, mint akinek a nevét mondja: fogalma sincs, hogy kik a munkatársai. Máskor is. A munkáscsalád otthonának légköre van, a sorba rakott fényképek, a környezet hiteles, meggyőző, a brigádvacsora növekvő füstfelhőjében a bekövetkező tragédiát érezzük. S kitűnőek a szereplők, elsősorban Lukáts Andor, de visz- szagondolva a filmre, a hiányjeleket is érezzük, pedig itt minden egy emlékezetes tévéjáték partján mozog. Gondok és remények Szabolcs Péter szobrász valahol Zalában megvett egy szolgálaton kívüli malmot, s itt kereste fel baráti körében Pánics György, a pécsi televízió jeles munkatársa, hogy közérzetéről faggassa a vendégkoszorú tagjait. A baráti kör vegyes összetételű, akár a mai társadalmunk keresztmetszetét is láthatjuk bennük, mert van közöttük színházi rendező, orvos, kisiparos, sőt Pálfi Dénes személyében országgyűlési képviselő, aki nemrég vált meg munkahelyétől, mert nem tudott egyetérteni a vezetéssel, a tudományos munka szervezésével. Ezen nem csodálkozik senki, a társadalom egyre erőteljesebb önmozgásával jár, hogy mindenki szabadon választhat, tegyük hozzá saját felelősségére, mert bele kell törődnünk, hogy nincs fölöttünk olyan hivatalos bölcsesség, mely boldogulásunk útját jobban ismerné, mint mi. Pánics György okosan kérdez, a vendégek pedig oly önfeledten beszélnek, mint akik nem tartanak attól, hogy kihallgatjuk szavukat, igaz, közös gondjainkat és reményeinket fogalmazzák meg. Sokáig éltünk abban az illúzióban, hogy ez a világ a létező világok legjobbika, s egyszer csak kiderült, hogy távolról sincs így. Következésképp ma sok a panasz, néha mintha a kelleténél is több lenne, mert lassan a jómodorhoz tartozik, hogy panaszkodjunk. Legtöbb szó természetesen a pénzről esik, soha nem beszéltek annyit „anyagi és erkölcsi megbecsülésről”, illetve annak hiányáról, mint manapság, legtöbbször nem is alaptalanul. De más baj is van. A minap Aczél György egy rádióbeszélgetés során szólt arról, hogy az élet eldurvult, gyakran vagyunk türelmetlenek, kíméletlenek, s ez már mai helyzetünk erkölcsi állapotát illeti. A ma vitathatatlanul meglévő rossz közérzetnek gyakran alkalmi kellemetlenség a kiváltója, mert rögtön derűsebbnek látnánk világunkat, he nam élne bennünk a gyanakvás - sajnos nem alaptalanul -, hogy a boltban, vendéglőben becsapnak, s már attól is megváltoznék sok minden, ha mindenütt fogadnák köszönésünket, ha az utca vagy a lépcsőház nem lenne koszos, ha oktalan lármával nem dúlnák fel napjaink nyugalmát. S ha végre megtanulnánk, az élet minden területén, értékben gondolkozni. I A Stúdió műsorában megszólalt az atomfizikus is, aki életének egy ellágyult percében szerzett egy dalszöveget. Érzelmes semmiség az ezüst gitárról, amit valaki megzenésített s egy ideig népszerű is volt. Ezután következett a meglepetés: a tudós ezzel a 8 vagy 12 soros - nem tudom, hány strófa - versikével több pénzt keresett, mint tudományos könyveivel, Kossuth-díját is beleértve. Nem kell folytatni, a többit mindenki hozzágondolhatja. Viszont bármennyire rossz is gazdaságunk pillanatnyi szerkezete, mégis csak Pánics György vendégeinek igazában hiszünk, akik nem adják fel hivatásukat, akkor sem mennek el lángos- sütőnek vagy zöldségesnek, ha még egy ideig hiányzik az a bizonyos anyagi és erkölcsi megbecsülés. A tudós is folytatja munkáját, a dalszöveg nyilván alkalmi kitérő volt pályáján. Hatásos volt és hasznos Pánics György műsora, becsületes, nyílt megnyilatkozásokat hallhattunk, s tanúi lehettünk annak is, hogy az egykori malom alkalmi vendégei, történjék bármi is, hisznek munkájuk értelmében. Természetesen máskéntis lehet élni, hivatástudat nélkül, pályamódosítással esetleg több pénzt is lehet keresni, de csak így érdemes. Rádió Transzcendentális hivatás és művészet Orvosnak régen nem a pénzkereset, családi hagyomány, vagy más hasonló nagyon is józan okból mentek az emberek, hanem azok választották azt a hivatást, akik a transzcendentalitás felé vonzódtak, a megfoghatatlan bűvös szellemiség vonzotta őket. A rejtély, a kicsit mindig titokzatos, teljességében soha fel nem tárható emberi test és szervezet működésének megértése, befolyásolása, gyógyítása. Hogy miért volt a múltban annyi híres zenész-orvos, vagy orvos-zenész? Mert a művészetek közül a leg- transzcendensebb a zene és mint ilyen, a leggazdagabb élményforrást hordozza magában a gyógyító ember számára. így vallott dr. Asbóth István Kóthy Judit mikrofonja előtt, amikor életfelfogásáról, a művészethez való kapcsolatáról kérdezte a riporter. Érdekes sorozatba kezdett Sebestyén János szerkesztő, amikor vasárnap esténként Emlékek szárnyain címmel olyan orvosokat szólaltatott meg, akik szoros kapcsolatban állnak a zenével, maguk is muzsikálnak. Természetesen nemcsak az elődök számára jelentett felszabadító, pihentető, alkotó élményt az, ha elbújhattak egy csendes zugban hangszerükkel, szűz módon élvezhették a megszólaltatott hangokat. Ma is működik Budapesten a medikus zenekar, amit igyekszenek mindig fiatalítani, de sajnos egyre nehezebb... A 80 éves orvos állítja, hogy számára a természet, az erdő, a zene adta mindig az éltető forrást szakmai munkájához, sikereihez is. Az ifjabb generáció érthetően másként vélekedik, szórakozik él. De ez talán így is van rendjén. Hiszen nemcsak az orvostársadalomban változott az élet, bármilyen szakmán hasonló nyomokkal tekinthetünk végig. Számomra mégis az a néhány fiatal medikus a szimpatikusabb, akik tanulmányaik idején is kézbe veszik a gyerekkorban kapott hangszert, saját örömükre játszanak és már „doktor úrként” sem röstellnek játszani, esetleg színpadra lépni. Hogy megéri, jó példa erre nemcsak a riportbeli idős emberek vallomása, hanem szűkebb környezetünkben, Szek- szárdon évek óta együtt játszó, valameny- nyiünknek sok szép estét szerző jazz- quartett - három orvos (no és egy mérnök) tagjával.-takácsÖt szökevény - öt különböző nemzetiség
