Tolna Megyei Népújság, 1988. július (38. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-23 / 175. szám
6 Képújság 1988. július 23. Dr. Streit Béla és V. Horváth Mária a vesekő eltávolításáról I- Hogyan lesz, lett valakiből, konkrétan Önből urológus?- Előbb inkább azt kérdezze, hogyan lettem orvos... I - Jó, akkor azt kérdezem.- Amikor én gyerek voltam, akkor teljesen patriarkális volt a viszony szülő és gyermek között. Tehát, hogy a gyerek milyen pályára ment, azt nem ő döntötte el. Számomra ez jó is volt, mert magam nem sokat tudtam volna kigondolni... Nekem a szüleim mondták, hogy te, kisfiam, legyél majd orvos. Azt nem mondom, hogy ellenemre döntöttek a szüleim, de ezt belém táplálták még kisgyerek koromban. Ugye, az utcán, ha ismerőssel találkoztam, illemtudóan köszöntem, a felnőttek pedig megkérdezték: „Mi leszel, kisfiam, ha megnősz?” Erre mondtam, hogy orvos. „Hát ez nagyon szép dolog”... És az évek során meggyökerezett bennem ez a tudat, s már el sem tudtam képzelni, hogy más pályát válasszak. I- És most? Mint megyei urológus szakfőorvos? A megyei kórház osztályvezetője?- Nem... Nem is tudom elképzelni, hogy valami más lettem volna. Még azt sem, hogy ornitológus, pedig szabadidőmben rengeteget vagyok a természetben, foglalkozom a madarakkal, kutatom titkaikat... De, ha igazán belegondolok, a mi szakmánk eléggé desperáló. Mert igaz, hogy sok embert meggyógyítunk, igaz, hogy vannak sikereink, de végül mindig a „kaszás” győz. És ez szomorú dolog. Mi csak csatát nyerünk, de háborút nem. I- Egy ember életében vagy életével kapcsolatban nem is lehet háborút nyerni. Az ütközet, a csata megnyerése is valamiféle győzelem.- Igen... Az ember halandó. Ennek alapján azért mondhatnám, hogy nem nekem való szakma ez, mert engem nagyon letörnek a kudarcok. Nem szólva halálról, ami mindig megdöbbent, megrendít. Egy francia filmben Annie Girar- dot - orvosnőt játszott, s meghalt egy idős betege - azt mondta: „Ezt nem lehet megszokni soha”. Nem, ebbe valóban nem lehet belefásulni. És vannak olyan „esetek”, amik egy életre nyomot hagynak az emberben.- Ha már itt tartunk a beszélgetésben, felteszem a valószínűleg igen „kívülállósnak” tűnő kérdést. Vagyis: milyen lelkiállapotban, netán megszokhatatlan lelkiállapotban áll a műtőasztalhoz? Ahol elaltatnak egy embert, fölnyitják a testét, eltávolítják, amit el kell, azután visszavarrják.- Azt gondolom, hogy a kívülállók kicsit misztifikálják ezt a dolgot. Azt nem mondom, hogy rutinból és odafigyelés nélkül műtünk, mert ha az ember úgy akarná, akkor sem lenne képes rá. Szóval még a „legrutinabb” műtétkor is van bennünk egy egészséges drukk, feszültség. Nem azért, mert attól tartunk, hogy nem leszünk képesek szakmailag jól elvégezni a műtétet... Persze, a feszültség akkor megnő, ha nehezen vagy egyáltalán meg nem oldható helyzetbe kerülünk. I- És azt meg lehet-e szokni, hogy élő em- berbe belevágnak?- Ez kifejezetten megszokás kérdése, nem idéz elő semmiféle borzongást. Számunkra ez olyan, mint amilyen a péknek, ha belevág a cipóba, vagy belemarkol a kenyérmasszába. Ez nem kelt érzelmet. Az a feszültség, amit mondtam, az nem ettől van, hanem a szituációtól, attól, hogy meg kell oldani egy esetet. S ez még akkor is igaz, ha a mi fejünkben az ember anatómiai rendje sémaként tudatosult, ám minden ember és minden műtét egy kicsit individuális is. Í- Most viszont kanyarodjunk vissza az első kérdéshez. Miért lett urológus?- Ezt viszont pontosan tudom, mert ez már az én döntésem volt. Hát, mint minden fiú, én is sebész szerettem volna lenni. Ezzel a valószínűség aránya csökken. S még orvostanhallgató koromban mondta nekem egy sebész, hogy miért nem az urológiát választom, hiszen az is sebészet, a magyar urológusok mindig is híresek voltak. S azért is javasolta ezt nekem, mert úgy vélte, hogy egy kisebb szakterületen elmélyültebben tudnék dolgozni. De ehhez egyéb dolgok is hozzájárultak. Már akkoriban, az egyetemen is tanultuk, hogy a vesebetegségek gyógyításában - hemcsak az urológiai, hanem a belgyógyászati - tehát a vese élettanában, kórélettanában, a belgyógyászati vesebetegségekben és az urológiában valóban világhírűt alkottak a magyar orvosok. Már a háború előtt, ami a háború után is folytatódott. És tényleg úgy éreztem, hogy ez nagyon szép területe az orvoslásnak. I- És folyton folyvást korszerűsödik, újabb eljárásokkal gazdagodik, mint például az utóbbi időben a vesekő eltávolításának egészen „egyszerű” módszerével. Mi is ez?- Mondom mindjárt, de előbb annyit, hogy amikor jó húsz évvel ezelőtt a pályára kerültem, csak egyetlenegy módszer volt még: a klasszikus értelemben vett műtét. Körülbelül tíz éve kezdtük a vesekövek egy részét - de ez nagyon kis arányt, mondjuk a vesekövek tíz-húsz százalékát jelentette -, pontosan a húgysavköveket oldani. Ez eleinte nagyon problémamentes dolognak tűnt, de végül is elég sok szövődménnyel járt, nem ment minden nehézség nélkül. Tehát egészen a legutóbbi évekig a fő vesekő- eltávolítási módszer a műtét volt. I- Ami egy igen durva, roncsoló műtét. Hatalmas vágás szükségeltetik hozzá...- A vese elhelyezkedése miatt egyszerűen nem lehet „spórolni” a vágással, aminek nagysága a derék vastagságától függ. Egy sovány betegen is 15-20 centis vágást kellett ejteni. Ez engem mindig nagyon bántott. A munkatársaim, bizonyíthatják, hogy munka közben rengetegszer mondtam, „gyerekek, ez egy őrültség, hogy egy olyan kicsi kő miatt, mint egy feketebors, ilyen hatalmasat kell vágnunk”. I- És ezek a parányi kövek nem mentek el maguktól?- Elmehettek és el is menték. De ha a beteg belázasodott, befertőződött, azonnal műteni kellett. I - És, ha nem fertőződött be?- Mindaddig, mig megvolt a lehetősége annak - ez a vesekő nagyságától függött -, hogy eltávozik spontán, addig nem mütöttük meg a beteget. Azt mondtuk neki, hogy ugyan szenvedni fog, de fennáll a lehetőség, hogy a kő magától eltávozzék. De gyakran előfordult, hogy ebben a várakozási időben megnőtt a kő, s akkor operálni kellett. I - Most?- Most ezt már nem kell tekintetbe venni. Tehát akármilyen kicsi, vagy nagy követ is igen kicsi beavatkozással eltávolítunk. I- Milyen tünetekből következtethet az ember a vesekőre?- Jellegzetes tünete van. Az úgynevezett vesekökólika. Az egyik legerősebb, görcsös fájdalom a vese táján, ami lefelé vagy a hasba sugárzik. Jellemzi még a hidegrázás, hányás, a szapora pulzus, a gyakori fájdalmas vizelési inger. Egyébként a kövek által okozott panaszok nem függnek össze nagyságukkal. I- Kérem, folytassa, hogyn történik a vesekövek eltávolítása az emberi testből napjainkban. »- Az 1980-as évek elején találták fel külföldön ezt az új módszert, amit percu- tán (bőrön keresztül), illetve endoszkópos vesekő-eltávolításnak hívnak. B - A kettő azonos?- Nem egészen... De maradjunk egy vesekőnél, ami fönt van a vesében, vagy a vesemedencében. Kivételének a módja a következő: egy röntgenkép erősítő alatt egy tűvel a bőrön keresztül megszúrják a vese üregrendszerét, azaz a tű vége a vesemedencében van. A tűn keresztül egy hajlékony drótot vezetnek be. Ekkor eltávolítják a tűt és a bent lévő drótra egymás után egyre vastagabb műanyag, illetve fém szondát húznak. Tehát föltágítják a vékony csatornát körülbelül kisujjnyi vastagságúra. Ekkor bevezetnek egy optikus eszközt. Ettől kezdve a sebész már pontosan látja a követ. Tehát, ha a kő akkora, hogy kifér az eszközön, akkor egy fogóval megfogja az orvos és kiveszi. Amennyiben nagyobb, akkor különböző módszerekkel zúzza. I - Erre milyen módszerek vannak?- Lehet mechanikusan zúzni - természetesen mindez a vesén belül történik -, alkalmazhatóak az ultrahanghullámok, valamint az elektrohidraulikus hullámok. Az ultrahangszonda olyan, hogy a követ zúzza, és ugyanakkor szívja is kifelé a törmeléket. Tehát ez a percután vesekő- eltávolítási módszer. Ezzel párhuzamosan fejlődött ki egy másik eljárás, az endoszkópos kőeltávolltás, ami a vesevezetékbe becsúszott kövek eltávolítására szolgál. Ez is egy optikus eszköz, mint amilyent már régóta használunk, csak sokkal vékonyabb és sokkal hosszabb. Ezt kívülről föl lehet vezetni egészen a vesemedencéig. Ettől kezdve a kövekkel ugyanúgy járunk el, mint az előző esetben. I- Mondta, hogy ezek az eljárások is a műtét kategóriájába tartoznak. Altatják az ilyen operációra kerülő betegeket?- Mi itt Szekszárdon igen. De több helyen nem teszik, mivel a beavatkozás nem fájdalmas, pontosabban csak minimális fájdalommal jár. Nyugtató injekciót és helyi érzéstelenítést alkalmaznak. Mi, amikor bevezettük e beteget kímélő módszert, úgy határoztunk, hogy míg tökéletesen be nem gyakoroljuk, addig altatunk. De altatunk a mai napig. S nem azért, mert még mindig a „begyakorlás” .tart, hanem pillanatnyilag ezt tartjuk elö- ' nyösnek, még ha kicsit rpeg is hosszabbítja a műtét idejét az altatás. I- Említette, hogy a módszert a nyolcvanas évek elején több nyugati országban szinte egyszerre fedezték fel. Egyszerűen nem értem, hogy miért ilyen későn ért ide Magyarországra. . - Ráadásul azt kell, hogy mondjam: akkor is csak egy véletlen révén jutott el hozzánk... Dr. Tóth Csaba - akkor a szentesi kórház főorvosa volt, most Kecskeméten dolgozik - tanulmányúton járt kint 1984-ben a hólyagműtétek endoszkópos módszerét tanulmányozni. Itt örömmel jegyzem meg, hogy milyen jó volt, hogy akkor kint járt, noha talán nem is lett volna különösebb szükség arra az útra, mivel itt Szekszárdon, a volt főnököm, dr. Posta Bekény „emberemlékezet” óta csinálta e műtétet. A már említett vesekő-el- távolítási módszert látva, azonnal felismerte annak jelentőségét. Szóval ő hozta haza e beteg szempontjából kiváló, a korábbinál jóval ártalmatlanabb beavatkozást - valamennyi urológus örömére. I- Azért furcsa a dolog. Mert úgy tudom, hogy korábban pontosan ebben az ügyben jártak kint tapasztalt urológusok, akik egyértelműen elvetették a módszert. Érthetetlen, hogy merték ezt megtenni és miért?- Számomra, pályafutásom legnagyobb élményét jelentette e műtét, amit 1986 őszén Szentesen láttam először dr. Tóth Csabánál. Lenyűgözött a forradalmian új módszer. I - Szekszárdon mikor vezették be?- Pontosan egy évvel ezelőtt - július 24-én csináltuk az első ilyen operációt - sikeresen. I- Hogyan jutottak hozzá a devizaigényes készülékhez?-Természetesen a kórház is igen nagy anyagi áldozatot vállalt, de magához a készülékhez társadalmi összefogás révén jutottunk, juthattak betegeink, hogy ez mit jelent? Nincs is rá kifejezés!- Arra viszont talált - most a szavakkal ját- jS szom csupán -, hogy miként utasítsa vissza gratulációmat a most kapott Kiváló Orvos kitüntetéssel és a témával kapcsolatosan. Több- | szőr említette a kötelességet, az orvosi esküt és sorolt „arra érdemesebb kollegákat”. Mi több, még valami módon a szerencse is szóba £ került... Nem értem, hogy miért ilyen szerény?- Én meg azt nem, hogy erre mit kellene mondanom-. I- Végül is talán semmit, hiszen egyebek között pont ettől Streit Béla. Azt viszont remélem, megengedi, hogy szívből kívánjak további sikereket, melyek egy része a betegeknek kamatozik. MÚLTUNKBÓL 1944 nyarán ugyancsak gondban voltak az ifjúság oktatásáért, neveléséért felelős megyei, járási, községi vezetők. Nem az volt az igazi gond, hogy mit oktassanak, hogyan neveljenek, noha e téren is új követelményeket támasztottak a körülmények. A gond valójában az volt, hogy hol oktassanak, hol található olyan zug a községben, vagy a városban, ahol az ifjú nemzedék tagjait leültethetik, ahol elhelyezhetnek egy falitáblát, kifüggeszthetnek egy-egy szemléltető ábrát. Idő az oktatás előkészítésére bőségesen rendelkezésre állt, hiszen az előző oktatási év 1944. április 1 -jén befejeződött a népiskolákban (elemi iskolákban). Helyet azonban mind nehezebben lehetett biztosítani. Ennek oka történelmi sorsfordulónk egyike volt: Magyarország német megszállása. A helyzet tényleges felmérésére az alispán június közepén megtette az első intézkedéseket: jelentést kért a tanfelügyelőtől a lefoglalt iskolákról, tantermekről. A jelentést június 20-án el is készült. íme: Az iskola megnevezése A lefoglalás ideje Mely katonai alakulat foglalta le A legkisebb tanteremszükséglet 1 Paks rk. 1944. III. 21. magyar katonaság 6 tanterem 2 Dunakömlőd rk. 1944. III. 20. német katonaság 3 tanterem 3 Szekszárd ip. tan. isk. 1944. III. 22. német katonaság 2 tanterem 4 Dunaföldvár belter, isk. 1944. III. 24. német katonaság 2 tanterem 5 Dunaföldvár Kossuth L. u. áll. 1644. III. 26. német katonaság 1 tanterem 6 Dombóvár Hunyadi téri áll. 1944. III. 26. magyar katonaság Ez, vagy az Esterházy utcai teljesen felszabadítandó 7 Bátaszék községi 1944. III. 20. német katonaság 6 tanterem 8 Újdombóvári áll. 1944. IV. 6. 109. sz. r. század 3 tanterem 9 Fácánkert közs. 1944. V. 11. német katonaság 1 tanterem 10 Dombóvár Esterházy u. áll. 1944. V. 23. német hadikórház Ez vagy a Hunyadi úti teljesen felszabadítandó 11 Szekszárd Belvárosi rk.magyar hadikórház a belvárosi 12 Szekszárd Újvárosi rk.német hadikórház rk. iskola teljesen 13 Szekszárd Béri Balogh Á. u.német hadikórház félsz, lenne 14 Szekszárd-Felsővárosi rk.magyar hadikórház 2 tanterem A kísérőlevélben arra kérte az alispánt a tanfelügyelő, hogy „közigazgatási úton odahatni méltóztassék, hogy a jelzett népiskolák épületei folyó évi augusztus 15-ig legalább oly mértékben felszabadhassanak, hogy a tanítást csökkentett mértékben legalább váltakozó rendszerrel meg lehessen kezdeni”. Egy hónappal később alispáni felhívásra a megyeszékhely polgármestere és a járási főszolgabírák jelentettek. Elsőként a polgármesteri jelentés érkezett meg: „Jelentem, hogy a belvárosi rk. elemi iskola összes helyiségei az egészség- ügyi anyagszertár részére vétettek igénybe. Az összes helyiségek az egészségügyi anyagszertár anyagával be is lettek töltve, úgy hogy jelenleg egyetlen üres terem sincs. Az újvárosi rkath. elemi iskolát, valamint a Béri Balogh Ádám utcai elemi iskolát a német katonaság vette igénybe beszállásolás céljából. A felsővárosi ref. elemi iskolai tantermekben a zsidó munkaszolgálatosok vannak elhelyezve ideiglenesen, ezeket a helyiségeket véglegesen ezideig még katonai alakulat nem vette igénybe. Jelentem, hogy a városban lévő középiskolák ugyancsak a katonaság által igénybe vétettek, így jelenleg a városban olyan iskola, amely igénybe ne lenne véve, nincs." Ezt követően arról olvashatunk még a jelentésben, hogy a polgármesteri hivatal nem tud olyan üres helyiségről, ahol az oktatás megkezdhető lenne. A dombóvári főszolgabírótól érkezett meg ezt követően a jelentés. „Jelentem - írja a főszolgabiró -, hogy Dombóváron a r. kath. gimnázium, Szent Orsolya rendi zárda és az Esterházy utcai népiskola a helyben állomásozó német katonakórház céljaira van elfoglalva. Az állami polgári iskolát, valamint a Hunyadi téri népiskolát a m. kir. IV. hadtest parancsnokság tartotta fenn magának Vöröskereszt kórház céljaira (...) A Hunyadi téri elemi iskola egy tanterme pedig a m. kir. pénzügyőri biztosság rendelkezésére van bocsátva a zsidó ingóságok összegyűjtése és elosztása céljára.” Ezt követően megállapította, hogy a községben működött társaskörök és egyéb szervezetek helyiségei közül egyet-egyet igénybe lehetne venni oktatási célokra (pl. a kát. kör, Nemzeti Társaskör), de ezek közül is már többet lefoglaltak a hatóságok. A Vasutasok Társasköre és a Mozdonyvezetők Otthona a légoltalmi célokat szolgálja, a volt Kereskedők Körét a német hadseregnek utalták ki, a pénzügyőri főbiztosság rendelkezésére bocsátották a volt zsidó iskolát és a zsinagóga melletti két helyiséget, míg a többi egyesületi helyiséget a 34. bevonulási központ vette igénybe. Az állami polgári iskolát ideiglenesen „a községben tervezett moldvai csángó elosztótábor céljaira” foglalták le. Újdombóvárott sem volt jobb a helyzet. Ott még a két kocsma nagytermeit is lefoglalták katonai célokra. Csak reményét fejezhette ki a főszolgabíró arra, hogy esetleg lesz terem a tanítás megkezdéséhez. Dunaföldvár község helyettes főjegyzője július 29-én jelentett: „... a községben mintegy 5-600 német, kb. 100 magyar katona van elszállásolva, ezenkívül kb. 200 sebesült német katona részére kórház felállítva. így a nagyobb helyiségek kivétel nélkül mind el vannak foglalva, miért is az iskolák felszabadítása, illetőleg azoknak máshova való elhelyezése csaknem lehetetlen. Jelentjük, hogy a zárdában levő r. kát, ezenkívül a ref, és az ev. elemi iskola tantermeit kivéve valamennyit a német katonaság vette igénybe." A helyettes főjegyző véleménye szerint csak a zárda néhány terme és a Bölcskei utcai óvoda jöhet szóba iskolai célokra. Ezt megerősítette a szolgabirói kirendeltség vezetője is július 30-án. A központi (szekszárdi) járási főszol- gabírájának augusztus 10-i jelentésében olvashatjuk: „...a bátaszéki községi elemi népiskolát a német katonaság beszállásolás céljára igénybe vette. Az iskolából a német katonaságot más helyiségekben elszállásolni nem lehet, mert az összes egyesületi és köri helyiségek hasonló célra már mind le vannak foglalva a német katonaság által. A bátaszéki I. számú polgári iskola tantermeibe a magyar honvédség részéről egészségügyi cikkek tároltatnak.” Megemlíti a főszolgabiró azt is, hogy a fácánkert-pusztai iskola is német katonai érdekek szolgálatában áll - kantint kívánnak berendezni. A járási jelentések közül csupán a Paksról szóló rész mutat némileg kedvező helyzetet. A július 29-i jelentés szerint ugyan itt is lefoglaltak iskolákat (ref. iskola, r. kát. iskola), de abban bizva, hogy újabbakat nem igényel a hadsereg, és felszabadul a gettó területén lévő iskola, a váltakozó rendszerű oktatással nem lesz akadálya a tanévkezdésnek. - Ebben bízott a községi jegyző. A katasztrofális helyzet enyhítésére Szekszárdon a megyeháza kistermében augusztus 23-án előkészítő megbeszélés volt. Ott volt a tankerületi főigazgatóság képviselője, valamennyi egyházi vezető pap, valamennyi iskola igazgatója, a német hadsereg összekötője (Mentz János), a zsidó munkaszolgálatos század parancsnoka (Héti József). Hosszan tartó egyezkedés után megállapították, hogy legajább 25 tanterem szükséges a tanévkezdéshez. Valami nehezen - elméletileg - ezt biztosították is. Ezt követően - ugyancsak elméletileg - fel is osztották egymás között az iskolaigazgatók a termeket... (A tanácskozás csupán a megyeszékhely gondjait volt hivatva megoldani.) A helyzet alig változott. Ezt tükrözte a belügyminiszternek szeptember 12-én kelt magánjellegű levele a megye főispánjához, Mádi Kovács Imréhez, amelyben kéri a helyi közigazgatás segítségét a gondok megoldásához. „Különösen nagy szükségük van erre a megértő együttműködésre az oktatás céljaira alkalmas helyiségek előteremtésénél, ami egyik legnagyobb gondja a tanügyi hatóságoknak, mert a legtöbb iskolaépület katonai, vagy egyéb célra igénybe van véve.” A főispán a magánjellegű levelét három héttel később nyilvánosságra hozta. A vármegyei főjegyző 1944. október 6-án valamennyi járási főszolgabíróhoz, a Du- naföldvári szolgabírói kirendeltséghez és Szekszárd város polgármesteréhez elküldte, mintegy nyomatékül a szükséges intézkedések megtételéhez. A helyzeten azonban ez már semmit sem segített... Mindez 1944 nyarán és kora őszén történt, 44 évvel ezelőtt. K. BALOG JÁNOS Hét végi
