Tolna Megyei Népújság, 1988. július (38. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-02 / 157. szám
1988. július 2. “ríÉPÜJSÁG 11 Mátyás Ferenc: * * * A hazatért . Bartók Ifj. Kottán Károly rajza Tudom, kevés, de van már vigasz, hogy túl a kocsmán - a szépre -, ha valóban az, a puszta is felfigyel szomjasan. Néztem az arcok rezdiiletét ahogy hallgatták a zenét odasereglettek, oly moccanatlanok, akár egy régen festett alföldi freskón a jámbor angyalok, s mozdulatlanok, mint a vasárnapi misén. Hunyorgatnak, fáradt kezük a földig ér, az első sornak csak sámli jutott a többi áll, mint a juhok a puszta közepén. Akárcsak Budapesten, de itt talán még szebben zuhog a dallam zápora, hirdeti kőinkben a Mester parancsát hadd olvadjon a megkövült vadság, terjedjen a muzsika folyvást megérzi a puszta az ősi forrást nem idegen neki, a termékeny zeneáradat mely szárnyat ad, megérteti vele, hogy túllépte az idő a jelen-voltat s hogy ez a zene már a holnap pogány istentisztelete. Sose hallottak ilyen zenét itt, citerán verték mindig azt a régit öt hangig emelték fel a lúdtollal, alacsonyan szállt zenéjük a porban, alacsonyan ám, kéménynél nem fönnebb, s most a zenekar az ősdalt fennköltebb, számyalóbb hangon, mesteri vonókon, toporzékolva ontja, hogy omoljon át a szív falain, az ősforrás nyílásain a dallam tömege. Hogy itt is otthon lehet jelzik az eres parasztkezek, midőn tiszteletére virágokkal ültették tele a hajdani grófi parkot Előbb a zongora kezdte meg, aztán a kürt ereszkedett lelkűk mélyére, úgy verték a dobot mint akik tudták, győz a zene szava... s honába most tért haza a zene zarándoka: Bartók. * * * Az első műtét, melyet a szürkehályog tett szükségessé, évekkel ezelőtt történt. Ezen a napon földrengés volt, az ország elég sok részén, Szekszárdon is. Emlékezetes nap sok embernek és köztük sok betegnek is. Reggel hét óra tájban már beöltözve vártam a műtétre. Leánya kíséretében jelent meg a nyolcvan év körüli S. Titusz, aki a jobb szemére panaszkodott. Állította, hogy ő még kórházban nem volt, sőt még orvosnál sem. A kórházi levegő és az egész szituáció nem tetszett neki. Már az első vizsgálat előtt hozzám jött, leült az ágyam szélére és így szólt:- Jó ember, gondolom, hogy maga jóba van a főorvossal, mondja meg neki, hogy engem ne tartson itt, „csapjon el”, mehessek haza.- Honnan tudja, hogy milyen ember vagyok, hátha éppen rossz, s akkor tévedett.- Látom én azt, nem kell nekem azt senki mondja - jegyezte meg Titusz.- Nézze, lehet, hogy ezután nem fog jó embernek tartani, de ezt nem mondhatom meg a főorvos úrnak. Ö segíteni akar, s maga ezt nem értené meg. De mondja, miért?- Mán mondtam, nem érzem jól magamat itt.- Ide figyeljen! Mielőtt maga jött, két olyan 4-5 éves kisfiú is volt itt. Azt hiszi, hogy azok jól érezték magukat? Később aztán megtetszett nekik az ittlét. A betegek is megszerették őket. Na, de maga nem gyermek! A kivizsgálás, a betegségekben sokszor nem kívánatos az biztos, de nem szabad hanyagolni. Például ha a foga fáj és nem lehet másképp segíteni azon, akkor ki kell huzat- ni, hogy többé ne fájjon.- Nekem még fogat sem húztak! Még nem fájt! De a lányomnak igen! ő csakugyan úgy volt azzal, ahogy mondta - szólt Titusz. Aztán csend lett. Később a feleségéről kezdett beszélni: - Olyan asszony, aki a tehenünket - már egy éve múlt hogy elpusztult de még a minap es megsiratta... Jó tehén, jó tej. Az ilyen tej mindig, mindennap egyformán jó. A puliszka is milyen jó az ilyen tejjel. Szereti meg es? Hogyne szeretném, hiszen engem is a csiki fenyőkből készült bölcsőben ringattak.- Tudja mit mondok én magának? Jöjjön el hozzánk! Lesz tej annyi, am- mennyit csak akar! A mostani tehenek es jó tejet adnak. Jöjjön el! Lesz ott minden, amit szeret. Amikor ezt mondta, a kissé nyitva lévő ajtón belépett a nővérke, aki úgy látszik hallotta a meghívást és így szólt: „Most pedig maga jöjjön velem Titusz bácsi!” Titusz a nyolcvan évével majdnem három emberöltőt élt. Ma is a múltban él teljesen. Minden emberi megnyilvánulás ott kezdődik valahol a gyermekkorban. Minden ideje a ház körüli tennivalókban, a paraszti életben telt. Ahogy az évek mentek, nehezebbek lettek, s egyre mélyebb, erősebb és tartósabb gyökereket vertek. Titusz visszajött a kórterembe.- Na, öreg legény, mi újság? Mit csináltak magával?- Leültettek, aztán egy gépfélébe betették a fejemet és a szemembe világítottak. Ha nem jól tartottam a fejem, a doktor mondta, hogy vagy felfelé, vagy jobbra, vagy balra nézzek.- Látja, nem is volt az egész olyan kellemetlen, mint amilyennek gondolta.- Nem mondom, hogy az volt, de tudja idegeskedtem. Attól féltem, hogy van ott még több gép es, és azzal es fognak vizsgálni.- Velem is megcsinálták azt, amit Titusz a szemészeten most magával, de én azért nem mondtam el, mert tudom, úgysem hitt volna nekem.- Ebben igaza van. Mondja, milyen italt fogyaszt? - kérdezte Titusz.- Nem értem egészen, ugye azt kérdezte, mit iszom, ha szomjas vagyok? Vizet, s ha a látogatók hoznak, üdítőt.- Úgy gondoltam, hogy valami régi italfélét - magyarázott Titusz.- Nem, nem! Itt csak palackozott üdítőt vehet, tehát ihat. Ettől kezdve itta is az üdítőt nyakra-főre. Naponta két-három literrel is. A sok ivásnak megvolt a szükségszerű következménye is, úgy nappal, mint éjjel... Egyik délben, kellemes kávéillat volt a kórteremben is. Kértem egy duplát, s kéreztem, hogy ő nem kér-e? A fejével nemet intett, miközben különösen nézett rám. Behozták és fizettem. Titusz ezt látva, amikor kiment a nő, nyomatékosan, ingerülten kérdezte:- Miért fizette? Ezt nem pénz nélkül adják?- De nem ám. E nélkül meg lehet lenni. Ezt a vendéglőben sem adják ráadásképpen.- Én az igazat megvallva, még nem voltam vendéglőben. Ez mégsem rendes dolog - szögezte le Titusz.- Ez pedig így van, amint mondtam a vendéglőkben akkor is, ha nem a vendég választja ki étlapról az ételt - mondjuk az ebédet -, hanem az már előre a meghatározott összetételben van elkészítve. Ennek a neve menü.- Na és az a menő miből van, s hogy készül el?- Nem menő az, Titusz. A szó végén ü betű és nem ő van. Miből van? Abból, amiből akármilyen másfajta étel. Na és ezzel azt is megmondtam, hogy hogyan készítik.- S ha valaki az olcsóbbat akarja, mert ilyen és kell legyen, melyiket választja, a menöüt, vagy a másikat?- Az Isten áldja meg Titusz, már megint az az ő!- Maga azt mondta, hogy a végén ü ' kell legyen, és úgy es mondtam.- Persze, hogy ü, de előtte nincs ő, maga pedig azt is mondta. Tehát nem menő, és nem menöü, hanem csak menü. Most aztán jegyezze már meg. Ekkor elkezdte hajtogatni: menü, menü, menü. - Most mán megjegyeztem - nyugtatott meg.- Olcsóbbnak olcsóbb a menü, mint amit étlapról választ ki az ember, igaz, hogy az valamivel több, de a menü is éppen elég.- Hát csak menjen, akinek tetszik a vendéglőbe, én megleszek ezután es nélküle.- Persze, hogy meglesz - feleltem. Én milyen állatot tartok? -, kérdezte Titusz.- Éppenséggel semmilyent - válaszoltam. - Nincs olyan hely, se helyiség, ahol állatot lehetne tartani.- Na hallja, jó ember, én nem laknék ott, még ha nekem adnák az egész várost, akkor sem.- Amit mondott, én elhiszem, azonban valakinek városban is kell lakni. Mindenki nem lehet falun lakó, állattartó. Maga hány állatot gondoz?- Van két tehén, három növendék marha. Aztán három disznó. Ezeket meg es hizlalom, levágom, egyet az unokámnak adok, itt Szekszárdon, egy ágromonus- nak a felesége. Van aztán aprójószág es, de hogy miből mennyi van azt nem tudom. Azt ő tudja, a feleség. Az már az asz- szonynak a dolga. Hajnalban négy órakor felkelek, aztán csinálgatom addig, amig vége nem lesz.- Kívánom, hogy még sokáig csinál- gathassa ezután is.- Megköszönöm magának ezt es, jó ember. A második műtéttől számítva a tizedik napi vizit után a főorvos úr bejelentette, hogy a következő nap elhagyhatom a kórházat. Titusz a vizit után leült az ágyam szélére és kérdezte: - Mi lesz velem, ha maga elmegy?- Ne nyugtalankodjék, nem lesz semmiben hiány, minthogy eddig sem volt. A hét végén biztosan befejeződik a kivizsgálás, s akkor maga is hazamehet.- Megyek es én, nem engedem, hogy megoperálják a szememet.- Ehhez nem tudok hozzászólni - jegyeztem meg. Csütörtökön délelőtt elbúcsúztam. Újra hivott, hogy menjek el hozzájuk. Amikor elhagytam a kórházat, hallottam, hogy a hét végén hazaengedik. A jobb szemén zöldhályog van, műteni nem lehet... FERENCZY ERNŐ Történelemfilozófia és szénapadlás Tallózva hazai folyóirataink egynémelyikében, hadd ajánljam az olvasók figyelmébe Tóth László írását a Mozgó Világ júniusi számából. A szerző az Orvostovábbképző Egyetem Társadalomorvostani Intézetének munkatársa, Bakunyin és Marx társadalomelméletének összehasonlító elemzésére tesz kísérletet Anarchizmus és marxizmus című tanulmányában. Utal a marxi eszmerendszer és a Bakunyin-féle anarchizmus részben közös társadalomelméleti gyökereire, röviden elemzi azokat a szocializmus történelmi gyakorlata számára is tanulságos különbségeket, amelyek elsősorban a szabadságfogalom értelmezésének, gazdaság és hatalom, gazdaság és állam viszonya értelmezésének eltéréseiből adódik. Egyúttal arra is kísérletet tesz a szerző, hogy Bakunyint, döntően mint korának egyik kiváló teoretikusát közelítse meg és a vázlatosan kirajzolódó gondolkodói portré további kutatásokra ösztönözzön. Figyelemre méltó totalitás-felfogása, ebből következő radikalizmusa az állammal, mint nem kormányzó, hanem politikai intézménnyel szemben. - Kínálkozó alkalom, hogy az állam elhalásának többek közt Lenin által is erőteljesen megfogalmazott koncepciójával is összevessük, nem szólva a szocialista út, a baloldali mozgalmak történelmi tapasztalataival történő szembesítés szükségességéről. Ez utóbbi jegyében, az elfogulatlanabb értékelést elősegítő történelmi távlatból tekint vissza az 1968-as esztendőre és annak nemzetközi utóéletére az a kerekasztal-beszélgetés, amit a Világosság júniusi száma közöl. A beszélgetés résztvevői: Almási Miklós, Gömöri Endre, Köpeczi Béla, Nemes Gábor és Nyers Rezső. Elegendő csak címszavakban összefoglalni, utalásszerűén, mit is jelképez ez az esztendő, s miért olyan jelentős az utóélete húsz év múltán is. Mert remények és csalódások éve, kétségek és egy más arcú jövő csábításával. 1968 Fordulópontjához érkezik a vietnami háború, Nyugat-Né- metország, Franciaország, Egyesült Államok, Lengyelország; diáktüntetések. Nyugaton ez egy romantikus, antikapitalista lázadást jelent, szocialisztikus illúziókkal, majd az illúziók terrorizmusba torkolló alkonyát. A vágyak és szándékok színes kaleidoszkópjában egy pillanatra - egy gyorsan ellobbanó történelmi pillanatra - egymás mellé kerül Che Guevara és a terrorista eszközökhöz folyamodó Baader-Meinhof csoport neve, Maoé és Chon-Bendit-jé, Marcusé és Dutschkéé, Lukács Györgyé és Ernst Fischeré. Nevek, filozófiák, politikai irányzatok, vágyak és utópiák egy még ismeretlen - szocialista? - jövő ismeretlen olvasztótégelyében. 1968: Csehszlovák válság, magyar reformtörekvések, egyelőre az intézményi változtatás elodázásával. A beszélgetés a vélemények árnyalatos különbségeivel, sokszínűségével az akkori események megítélésének nehézségeit is tükrözi, de kifejezi azokat a rendkívül ellentmondásos és csak nemzetközi összefüggéseiben megragadható társadalmi és politikai fo- lyamatdkat is, amelyekbe a minduntalan megtorpanó, visszarendeződő reformok ágyazódnak. A szerkesztőket dicséri, hogy közük az ominózus esztendő politikai eseménynaptárát, amely a R. Kennedy elleni merénylet, a mexikói, sztrájkokkal kezdődő olimpia, és Nixon győzelmének esztendeje is... Az események felidézését négy cikk - illetve annak részlete - is segíti. így a Csehszlovák Kommunista Párt akkori akcióprogramjának mai értékeléséről, Lengyelország 1968. évi márciusáról, az Amerikai Egyesült Államokban lezajlott változásokról is olvashatunk egy-egy rövidebb-hosz- szabb reflexiót. ^.egyenesen azt kívánhatom magamtól, hogy olyan eseményeket és jelenségeket értsek meg a nyomorult agyammal, amelyek ellenemre vannak és amelyek ellen a legkomolyabb formában harcolok. Ha ugyanis az elutasítás megelőzi a megértést (és öntudatukat veszített társadalmakban ez igen gyakran megesik), ha nem értem azoknak az eseményeknek a mechanizmusát, amelyeket elutasítok, (...) akkor ott kezdek a fátummal operálni, ahol még az emberi ostobaság az úr, akkor bűnbakot keresek és meg is találom, akkor a magatartásom újabb hisztériákhoz és újabb erőszakosságokhoz vezet" - Írja Nádas Péter a Jelenkor júniusi számában. Magának az esszének a címe Június. Egy író gondolkodik ebben a társadalomról, a múlt értékeinek jövőépítő szerepéről, gombaszegi hétköznapjairól, élményéről a szénapadláson, ahol a födémet sárral tapasztva a ház volt gazdájának keze nyomát fedezi föl... „Ismeretlen kezet, amely ezt a szénapadlást évekkel, évtizekkel ezelőtt rendesen és szakszerűen fölsározta.” A valamikori tenyér nega- tivjának letapogatása a múltba süllyedt, fölélt, elkótyavetyélt értékeink megóvásának, féltésének jelképévé erősödik, az eltört ekevastól társadalomfilozófiai kérdésekig hullámzó gondolatmenetében. A kitűnő író, a klasszikusan szép „Biblia”, az „egy családregény vége”, a prousti ambíciójú „Emlékiratok könyve” szerzője, mint a könyvnapra megjelent karcsú esszékötete tanúsítja, mintha az elmélyült és egyre zavartalanabb meditáció nyugalmas fennsíkjaira érkezett volna. Ritkán olvashatni elemzést Szentkuthy Miklós nem egykönnyen megemészthető regénymamutjairól. A folyóiratban ezt most Túrái Tamás kísérli meg a Pre kapcsán, bár kétségtelen, hogy Szentkuthy egy- vagy többhajós regénykatedrálisai iránt látványosan megnőtt az utóbbi években. Az irodalom öntörvényű fejlődéséből adódó, s egyéb irodalomszociológiai okait most ne firtassuk. Végezetül pedig „helyi értéke” szerinti rangjához méltó választékkal jelentkezik a Kortárs, a Magyar írók Szövetségének irodalmi és kritikai folyóirata. Ezt a bőséget tükrözze most csak egy felsorolás. Csorba Győző és Orbán Ottó verssel, Bata Imre színjátékairól írott tanulmánnyal, Szepesi Attila esszével köszönti a hetvenöt esztendős Weöres Sándort. Az említettekből a költő Szepesi Attiláét emelném ki, akinek alkata, befogadói érzékenysége, a zene, a nyelv és a festészet mitikus kultúrhistóriai mélyrétegeket is bejáró szelleme a legrokonabb Weöresével a felsoroltak közül. A „Magyar Valóság” rovatban Fekete Gyula tűnődik közízlésünkről, a „kitekintésben” Beke György a romániai Majlátfalvára kalauzol, Domonkos Mátyás Szabó Lőrinc könyvtárszobájába. S lám Örkény István halála után tartogat meglepetéseket a folyóirat egy töredékben maradt regényének hatvanas években írott két fejezetét közli. B. R.
