Tolna Megyei Népújság, 1988. július (38. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-01 / 156. szám

2 Képújság 1988. július 1. Folytatta munkáját az Országgyűlés nyári ülésszaka (Folytatás az 1. oldalról.) utóbbiak körén belül kialakult az évek óta veszteséges, egyre reménytelenebb helyzetbe kerülő vállalatok csoportja, amelyhez 1987-ben öt nagy, csaknem ötven közepes és kisvállalat tartozott: Együttes éves veszteségük meghaladta a 2 milliárd forintot, az ipar összes nyere­ségének 2,2 százalékát. A különféle költ­ségvetési támogatások összege az Ipari A T. Házból jelentjük Ahol tartalék van, onnan vonjunk el „Most már biztos, hogy pacifistának könyvelnek el bennünket, orvosokat” - gratulált némi iróniával dr. Csehák Judit az iménti felszólalónak, dr. Király Ferenc tiszaföldvári képviselőnek. Hozzászólása választóinak ragaszkodását, bizalmát tükrözte.- A költségvetéshez szólt hozzá, de szokatlan módon, mintegy „alulnézetből” Azokat a gondokat vetette fel, amelyek az ország lakosságának nagyobbik felét sújtják éselső- sorban a vidéki körzetekben akkumulálódnak Ezek tehát korántsem helyi jellegzetessé­gek...- Valóban, hiszen a lakosság hangulatát, életkörülményeit nagyban befolyásolják és mindennél jobban segíthetik a helyi tanácsok A költségvetés fundamentális gondjai kö­zé soroltam a helyi közigazgatások pénzügyi helyzetét. A beszámoló szerint 1987-ben a helyi költségvetések pénztárcája 8 milliárd forinttal apadt, majdnem annyival, mint amennyivel a költségvetési hiányt kurtítottuk Az, hogy más forrásból mégis többet tud­tak feladataikra fordítani, jó munkájukat, életrevalóságukat dicséri, de nyíltan meg kell mondani, hogy ezt a megtakarítást majdnem közvetlenül a lakosságon hajtották be.- És ennyivel kevesebbet kapott a tanács által finanszírozott egészségügy, oktatás la­kossági infrastruktúra, ami az ön véleménye szerint is szánalmas állapotban van. Nem vádolhatja azonban senki szakmai elfogultsággal...- Valóban úgy fogalmaztam a Tisztelt Ház előtt, hogy az egészségügy utolsó tartalékát éli, rosszul felszerelt az alapellátás, gazdasági gondokkal és gyógyszerhiánnyal küsz­ködnek a kórházak. Nem hatásvadászatként hoztam példának azt a szolnoki kórház gyermekosztályán hallott perspektívát, hogy rövidesen arról kell az orvosoknak dönteni, hogy melyik koraszülöttet tegyék a lélegeztető készülékbe és melyiket hagyják elpusz­tulni.- Ezek szerint ennél is rosszabb a helyzet a művelődés és oktatás terén?- Meggyőződésem, hogy ennél rosszabb már nem lehet, legalábbis vidéken. Sorol­hatnánk a négy-öt helyre szétszórt, 150 éves, nedves, sötét épületben tanító iskolákat, taszító külsejű ku/tárházakat.. Sőt, már az újonnan készülő épületeket is rossz színvona­lon adják át, valahogy az értékrendben hátúira szorult ez a szféra.- A problémafelvetésen túljutva megoldási javaslatot is tett. Nem véletlen talán, hogy orvoskollégájával Lestámé Varga Máriával együtt a katonai kiadások csökkentését sür­gette.- Nem beszéltünk pedig össze. Egyszerűen józan gondolkodással már csak ebből a szférából lehet pénzt elvonni. Néhány adatot egymás mellé állítva olyan anomáliák tűn­nek elő, amelyeken változtatni kell. Az egészségügy 10 milliárdos és az oktatás 5 milliár­dos növekedése nem kielégítő. Ezeket az összegeket még egy reménybeli egy számje­gyű infláció is olyan mértékben apasztja, hogy a szinten tartáshoz sem elegendő. És ak­kor hol van az egészségmegőrzési program és a nagy oktatási robbanás, ami nélkül gazdasági fordulat elképzelhetetlen. Ugyanakkor 1987-ben a védelmi költségvetési ki­adás 45,4 milliárd volt, a tervezettet 2,3 milliárddal haladta meg. Zárójelben jegyzem meg, hogy az egészségügy a tervezettnél 1,6 milliárddal kevesebbet kapott Magam mögött érezhetem az ország közvéleményét abban, hogy ez a katonai kiadás a mi sze­génységünkhöz képest aránytalanul sok. És nyomasztónak tartom, hogy a parlamenti bizottságok fél napokat vitatkoznak arról, hogy adjanak-e 100 forint családipótlék-eme- lést, 3 kiló cseresznye árát a gyerekeknek, ami 1 milliárddal terheli a költségvetést.-Ön hangsúlyozta, hogy a katonai kiadásokat csökkenteni kell, a költségvetést iscsak azzal a feltétellel fogadta el, hogy az aránymódosítást a kormány már a jövő évi tervezés­nél figyelembe veszi.- Biztosan nem utolsó felszólalás volt az enyém ebben a témában, de minden fóru­mot meg kell ragadni a mai helyzetben. Úgy hiszem, presztízsveszteség nélkül, józan önmérséklettel kell fogadni és támogatni ezt az ügyet a katonai vezetésnek is. Más meg­oldást nem látok TAKÁCS ZS. Emlékeztető A zárszámadás vitájában igen nagysikere voltdr. Hellner János budapesti képviselő - aki egyébként a Gazdasági Kamara főosztályvezetője - eredeti ötletének. Nem szólalt még fel úgy az országgyűlésen, hogyne tette volna szóvá a vidéki kereskedelmi ellátás elmaradottságát, a lakosság hangulatát nagymértékben meghatározó szolgáltatások alacsony színvonalát Ezt tette most is. Méghozzá eredeti módon: apró magnetofont vett elő a zsebéből és a mikrofonhoz tartotta. A szalagról Grósz Károly hangja hallatszott az ígérettel, amit az őszi ülésszakon a záróbeszédében adott a kereskedelem fejlesztésé­vel kapcsolatban... Most aztán kitűnően működik a technika, nem úgy mint az első napon, a szavazások összeszámlálásánál... Mindenki csöndben és mosolyogva hallgatja a szalagon megörö­kített mondatokat, legfőképpen Grósz Károly. Az országgyűlések történetében talán eza mostani az első alkalom, amikor a hangjával szembesül bárki is. Arz őszi ülésszakon szinte nem akadt felszólalás, amelyben ne idézték volna valame­lyik nagy költőnket reformerünket leginkább Széchenyi Istvánt, Deák Ferencet, Grósz Károly éppen József Attilát Most mintha ritkult volna a költők, a tudósok idézése. Úgy lát­szik azonban, a felszólalásokból az idézet most sem hiányozhat.- dvm ­Grósz Károly nyilatkozik... Csütörtök délelőtt 11 óra. A parla­ment folyosóján egy fiatal, angol nyel­ven beszélő újságírónő időpontot kér 'Grósz Károlytól, az MSZMP főtitkárá­tól, a kormány elnökétől: interjút sze­retne készíteni vele. Grósz Károly szí­vélyesen válaszol: július 8-a után len­ne talán alkalmas a találkozó. Ebben a pillanatban két hórihorgas, szintén an­gol nyelven beszélő fiatalember terem Grósz Károly mellett, kezükben mikro­fon. Néhány perc csupán és vagy hú- szan-harmincan vesszük körül a főtit­kárt. Nem menekülhet. Záporoznak a kérdések. Nyugodt, egyértelmű, világos és igen szellemes mindegyikre a válasz. A párt főtitkára, a kormány elnöke beszélt többek között arról, hogy két ország konfliktusát csak az adott két ország képes megol­dani. Szó esik többek között a Szovjet­unióban most zajló pártkonferenciáról, a parlament új, demokratikus légköré­ről, amely a társadalomban lezajló vál­tozások hű tükre. Minduntalan vissza­térő kérdés: Mi lesz a bős-nagymarosi vízlépcső sorsa, leállítják-e a beruhá­zást? Grósz Károly hasonlata igen ta­láló. Nem tudni, mennyiben járatos a szabómesterségben, a példa min­denesetre innen való. Tudniillik: az öl­tönyhöz szükséges anyagot először le kell vágni a végről, majd a magasság­nak és a méreteknek megfelelően ki­szabni. Ha ez fordítva történik, nem biztos, hogy elegendő lesz az anyag, s a szűk ruhába bele kell gyömöszölni a termetes embert. Harsány nevetés, a példa találó és érthető: az „anyagot” már több mint tíz éve kiszabták és a beruházás már javában folyik. Hivatkoznak az élelmes riporterek Grósz Károly egyik korábbi nyilatkoza­tára, miszerint a parlament felébredt Csipkerózsika-álmából. A válasz: „Meglehet, majd közelebbről tanulmá­nyozom Csipkerózsikát.” Az alkalmi sajtótájékoztató ugyanis pontosan ötven percig tartott...- dvm ­Minisztérium által felügyelt iparban a 195 milliárd forintos befizetéssel szemben meghaladta az 50 milliárd forintot. Az iparvállalatok átlagos hatékonysá­ga tárgyilagos értékelés szerint csak 30- 40 százaléka a létszámukkal és lekötött vagyonukkal elvileg elérhetőnek. Múltunk eddigi négy évtizedének átte­kintése alapján elmondható: az olyan ta­gadhatatlan, s büszkeségre is feljogosító eredmények mellett, mint az ország gaz­daságának kétszeri újjáépítése, az iparo­sítás, a villamosítás; az ipar szerkezeté­nek fejlődését téves iparpolitikai intézke­dések eltorzították, elszakították a hazai lehetőségektől és hagyományoktól. Az egyensúlyhiány miatt szükebb forrá- sokm a veszteséges tevékenységek to­vábbi életben tartására törekvő erők megakadályozták az ipari szerkezet fo­lyamatos, egészséges irányú és mértékű fejlődését. Most - az elkövetett hibákból is okulva - arra kell választ adnunk, hogy miként határozhatjuk meg a szerkezetfejlesztés helyes irányát és érhetjük el az átalakítás meggyorsítását. A feladat számunkra azért rendkívüli és ellentmondásos, mert eltérően a ná­lunk sokkal fejlettebb gazdaságú orszá­goktól, az övékhez képest jóval kesebb forrás áll rendelkezésünkre az ipari szer­kezetváltás megindításához, ám nálunk sokkal gyorsabban kell végigvinni, ha va­laha is fel akarunk zárkózni a teljesítmé­nyükhöz. Ezt egyetlen ország sem képes önmagára hagyatkozva megoldani. A siker ezért azon múlik, miként tudunk hatékonyabban beépülni a világgazda­ságba, hogyan kapcsoljuk fejlődésünket a másokéhoz, s hogyan tudunk érdekelt­séget kelteni abban, hogy velünk a köl­csönös előnyök alapján az eddiginél jó­val nagyobb arányban működjenek együtt. Sorsdöntő, hogy az egyszerű ke­reskedelmi áruforgalmi kapcsolatok mellett egyre nagyobbra növeljük a szel­lemi termékek, az ismeret és a tapaszta­lat behozatalát. A siker továbbá azon múlik, miként vál­toztatjuk meg fejlesztéspolitikánkat, s az annak fontos részét képező beruházás­politikát. A továbbiakban mind a kettőt alá kell rendelnünk a befektetéspolitiká­nak, amelynek a fejlesztés, a beruházás csak egyik - de nem kizárólagos, nem is mindig a legcélravezetőbb - lehetősége, s amelynek sikerességét a szocialista gazdaságban is a rövid megtérülési idő és a magas megtérülési arány jellemzi. Az ipari szerkezetváltás ma már nem gyáróriások építését jelenti, hanem a meglévők generációs megújítását, több­nyire a létszám és a létesítményméretek csökkenése mellett; továbbá a kutatás, a fejlesztés, a gyártás és a piaci munka is­meretanyagának és eszközrendszeré­nek gyökeres átalakítását. Ennek pedig előfeltétele az ismeretek mélyreható át­formálása és a tudásszint gyors, jelentős növelése. A befektetés lehetőségei kö­zött ezért első helyre kell sorolnunk az oktatást, a szakemberek elméleti és gya­korlati képzését. Ezt az alkalmazott kuta­táshoz, műszaki fejlesztéshez, új szerve­zési és irányítási eljárások, bevezetésé­hez szükséges ráfordításoknak kell kö­vetnie. Berecz Frigyes ezután a biztonságos energiaellátás jelentőségéről szólt. Mint mondotta: ma már 2010-ig tekintünk elő­re, mert az energiamérleget befolyásoló intézkedések kidolgozásához és végre­hajtásához hosszú idő szükséges. Ezek között egyaránt szerepelnek forrásbővi- tőek - erőműépítés, energiaimport -, s a eddiginél sokkal nagyobb súllyal fo­gyasztást csökkentőek is. Az igények azonban gyorsabban nö­vekednek, mint a megtakarításaink, ezért az energiatermelés növelésére is intéz­kednünk kell. Eldöntendő kérdés, hogy a jövőben milyen energiahordozóra épít­sünk. A hazai kőolaj- és földgázkiterme­lés már nem növelhető, sőt - távlatilag - számolnunk kell a lelőhelyek fokozatos kimerülésével. A szénvagyonnak csak a gazdaságosan kitermelhető részével számolunk. Hasznosítható vízi energiánk nem számottevő. Az atomenergiát ezért a jövőben is fel kell használnunk villamos- energia-termelésre. Ám még a paksi erő­mű tervezett 2x1000 megawattos bővíté­sével is csak részben fedezhetjük az igé­nyek növekedését. Emiatt hazánk ener­giaellátásában a jövőben is igen nagy szerepe lesz az energiahordozók és az energia importjának. A szénbányászatról: jelenleg mintegy 22 millió tonna szenet termelünk ki éven­te, ezen ütem mellett az ismert szénva- gyon elvileg több évszázadra elegendő. Ennek egy részét azonban - ha a kiter­melés költségeit az egyéb energiaimport beszerzési költségeihez viszonyítjuk - nem érdemes felszínre hozni. Éppen azért, hogy az eddig a szénbányászatra fordított költségvetési kiadásokat ké­sőbb az ipari szerkezetátalakításra for­díthassuk, és a társadalom egyéb igé­nyeire felszabadíthassuk, a szénbányá­szat folyamatos támogatását a jövő évtől megszüntetjük. Az ezáltal keletkező át­meneti ellátási és foglalkoztatási gondok feloldhatók. Ugyanakkor a gazdaságo­san művelhető bányák - például Borsod­ban Dubicsány - fejlesztését az állam se­gíteni fogja. A vaskohászat, nemcsak mint létfon­tosságú szakma, de mint az egyik legna­gyobb energiafogyasztó, s mint nehéz helyzetű vállalatokkal küszködő szakte­rület is, megkülönböztetett figyelmet igé­nyel. Több éves vita után ez év elején megszületett a döntés: a folyamatos tá­mogatást itt is le kell építeni! 1991-től ki­zárólag a jövedelmező tevékenységek folytathatók csak az önmagukat eltarta­ni, fejleszteni képes vállalatok maradhat­nak életben. Az átszerveződést követően 3,6 millió tonnáról 2,5-3,0 millió tonnára csökken a hazai acélgyártás, kisebb lesz és kevesebb helyre összpontosul a nyersvasgyártás, befejezik az elavult technológiai sorok, berendezések leállí­tását, megszüntetik a gyártás indokolat­lan párhuzamosságait. Az ipari miniszter előterjesztése után megkezdődött a napirend vitá­ja, ami lapzártakor még tartott. Elés volt a szavakból, Tegnap az ipar szerkezetátalakításának megtárgyalásával folytatta munkáját a képviselőtestület. Az ipari miniszter Be- récz Frigyes beszámolójának elhangzása után kérdeztük meg Péter Szigfridtől, az MSZMP Tolna Megyei Bizottságának első titkárától. - Mi a véleménye: milyen mértékben sikerült Tolna megyében átalakítani, megváltoztatni az ipar jelenlegi szerkezetét?- Nem lehet elfogadni azt a szemléletet, amely szerint a szerkezetváltás megyénkben nem valósítható meg. Tapasz­talható nálunk egy, a mennyiségi sikereket túlértékelő szem­lélet és ezen alapuló gyakorlat. Hajlamosak az üzemek csak a mában és nem a jövőben gondolkodni akkor, amikor jó az ipar dinamikája és a termékeket értékesíteni lehet. Gondolni kell erre ma is, de holnap még inkább. A fejlesztési elképzelé­seket a termékstruktúra-váltásban a jövőre előretekintve kell realizálni, - ez ma elengedhetetlen. Nálunk uralkodó az a né­zet, hogy a munkaerő-gazdálkodásban a munkaerő megtar­tása a fontos, a munkanélküliséget a konfliktusokkal együtt nem vállalják. Ez nagyon fékezi a struktúraváltást. A társadal­mi konfliktusokat fel kell vállalnia minden gazdálkodó szerve­zetnek, és két-három év alatt meg kell oldani a feszültségeket. A termékszerekezet-váltást nem másként, csak dialektikusán lehet nézni. Vállalni kell az átképzéseket, a továbbképzést a termelés minden szintjén, s azt is, hogy bizonyos embercso­portoknál foglalkoztatási gondok akadnak. De a termékszer­kezet-váltás ekkor is elengedhetetlenül szükséges. A műsza­ki értelmiség a közgazdászok és az ipari vezetés színvonalá­nak emelése olyan feladat, ami élői nem tudunk és nem is szabad kitérni.- Ez év áprilisában a megye iparát reprezentáló 33 vállalat­ra, gyáregységre, szövetkezetre kiterjedően végeztünk egy felmérést. Ezek a vizsgálatba bevont egységek a megyei ipar termelésének, foglalkoztatottainak több mint kétharmadát képviselik. Jellemző, hogy 1985-ben a tízévesnél fiatalabb termékek aránya megközelítette a 70 százalékot, de 20 szá­zalékának életkora meghaladta a 15 évet. A hatodik tervidő­szak közepétől a gyártmányfejlesztés felgyorsult, de az új ter­mékek részaránya továbbra is alacsony. A műszaki színvonal romlását jelzi az is, hogy a nullára leírt állóeszközök bruttó ér­téke és ennek aránya évről évre növekedett. Az országosan új termékek aránya az elmúlt évben mindössze egy százalékkal nőtt, 0,2 százalékkal emelkedett a korszerűsített termékek aránya, az egyéb módosításokkal gyártott és a gyártónál az új termékek részesedése visszaesett.- Az ez évi vállalati tervek a fejlesztési törekvések erősödé­sét egyértelműen jelzik. A felmérésbe bevont gazdálkodó szervek idén 2,8-szor többet fordítanak beruházásra - ezen belül gépvásárlásra háromszorosát -, mint 1987-ben. A vizs­gálat keretében a gazdálkodó szervezetek igen alaposan ér­tékelték a jelenlegi és a várható piaci helyzetüket. Az így ki­alakult kép rendkívül differenciált, igen eltérő pozíciókat mu­tat, általánosságban azonban mindegyik értékesítési reláció­ban a feltételek keményedését jelzi. Lényeges feltétele a ter­mékszerkezet-váltásnak a műszaki fejlesztés, e nélkül jelen­tős szerkezetváltás szinte elképzelhetetlen. A jmegkérdezett vállalatok többsége termelésének műszaki, technikai színvo­nalát hazai viszonylatban elfogadhatónak minősítette, na­gyon kevés azoknak a gazdálkodóknak a száma, ahol az al­kalmazott technika és technológia nem ötvözi összehasonlí­tásban és élenjárónak számít. A vállalatok, szövetkezetek na­gyobb részénél igen magas a gépek fizikai erkölcsi kopása. A nullára leírt gépek aránya több gazdálkodónál eléri a 60-70 százalékot is. A műszaki fejlesztés tehát nem várathat sokáig magára. Azok a tényleges és becsült adatok, amelyeket ter­melőberendezések kapacitásának és a dolgozók munkáidé­tettekre van szükség jének kihasználására kaptunk, azt mutatják, hogy az iparvál­lalatok teljesítménye, jobb szervezettséggel a meglévő kapa­citásokon is növelhető. Emellett a korszerűbb termelőberen­dezések lízing formájában történő igénybevétele is mind szé­lesebb körben terjed.- Ön, mint a megyei pártbizottság első titkára összességé­ben és átfogóan látja a megye iparának mai állapotát. Milyen kilátások vannak a termékek, a gépek, az üzemek, gyárak és gyáregységek, leányvállalatok műszaki színvonalának a kor­szerűsítésére?- Erre vegyünk egy példát. Nem élénkülhet semmiképpen a szekszárdi Mezőgép Vállalat munkája, ha továbbra is válto­zatlan a termelése. Itt, ebben az esetben egyértelműen hely­telen szemléletről van szó. A hetvenes évek fejlett technoló­giai szerkezetét, amit akkor a piacra dobtunk, most meglehet, hogy el kell dobnunk. Ugyanakkor: a szolnoki Mezőgép Vál­lalat ebben az időben az alsó régiókban volt megtalálható, ma viszont az élbolyban található. A szolnokiak termékeiknek 60 százalékát tőkés exportra viszik. Most, itt az országgyűlésen találkoztam a szolnoki Mezőgép igazgatójával, és mondja, hogy az osztrákokkal közösen öntözőgépek gyártását kezdik meg. Akkor, amikor ez volt a szekszárdi Mezőgép fő profilja. Ezzel és az ehhez hasonló jelenségekkel szemben érthetetle­nül áll az ember.- Az ipar szerkezetátalakításának tárgyalásakor a jövőre vonatkozóan mit tart a legfontosabbnak?- A megye párt- és állami vezetése az országosan is elfo­gadott koncepciókhoz igazítja cselekvési programját. A szer­kezetátalakítás tételes kidolgozása a vállalatok feladata, egyetértésben a társadalmi szervekkel. A vállalatok dolga, hogy gondoskodjanak a műszaki színvonal emeléséről, és gondolkodjanak például a közös vállalatok kialakításának le­hetőségeiről. Ennek társadalmi, társadalompolitikai hátterét olyanná kell tenni, hogy a kezdeményezések zöld utat találja­nak. Ha ez konfliktusokkal jár, a jó törekvéseket támogatjuk, de a gazdálkodó szervezetek helyett a feladatokat nem vállal­juk el. Megyénkben a gazdálkodás lehetőségei jók, és ezt a gazdálkodó szervezeteknek is figyelembe kellene venniük. Minden különösebb ráfordítás nélkül lehetne használni azt a szellemi kapacitást, amely a megye iparában, oktatási intéz­ményeiben megtalálható. Senki sem akadályozza meg, hogy a vállalatok, üzemek, szövetkezetek szakemberei, vezetői föl­keressék az atomerműnél igen magas színvonalon dolgozó, jól képzett szakembereket, hogy tanácsot kérjenek tőlük. Hív­ják el őket az üzemükbe, mutassák meg, hogy mivel foglal­koznak, kérjenek tanácsokat, s ha kell, vagy ha szükséges, szolgáltatásként vegyék igénybe az erőműnél dolgozó embe­rek tudását. Hogy erre egy példát is említsek: a számítógépes technika az ott kidolgozott programok rendkívül fejlettek, te­hát az atomerőmű számítógépes szakembereitől nem szé­gyen tanulni. Az atomerőmű szakközépiskolájában és a szakmunkásképzőben tanuló gyerekek nem mindegyikét foglalkoztatják Pakson. Éppen ezért egyezségre lehetne jutni az oktatásban úgy, hogy majdan a vállalatnál dolgozó diákok is tanuljanak ezekben az intézményekben, s ennek esetleg az anyagi vonzatát is vállalnák. Igén sok lehetőség rejlik a nyelv- tanulásban is. A piacon meg kell élni nemcsak magyar, ha­nem német, angol és orosz nyelven is. A jövő szakemberei­nek tehát már most nyelveket kell tanulniuk, hisz a nyelvtu­dást az iparban és a külkereskedelemben hasznosítani lehet- Most itt az országgyűlésen több hozzászóló is akad, aki elmondta: elég volt a szavakból, most már a tettekre van szük­ség. Nekem is ez a véleményem. Tapasztalható, hogy már az ipar is megtanulta a retorikát, a szónoklást, de ebből nem, csak a munkából lehet megélni. D. VARGA M.

Next

/
Oldalképek
Tartalom