Tolna Megyei Népújság, 1988. június (38. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-08 / 136. szám

1988. junius 8. KÉPÚJSÁG 5 Az árkalkulációtól a gyártástechnológiáig A kibontott olvasztókemence még most is önti a forróságot. A körötte dolgo­zók arcáról patakokban dűl a veríték. Időbe telik, amíg az elrepedt olvasztóté­gelyeket kiszedik: ez az öntödei munkák egyik legnehezebbje. Közben Fejős Ká­roly öntödevezető magyarázza: a másik helyiségben folyó bővítéssel az eddigi szakaszos öntést folyamatossá teszik, a beépített hőntartó kemencékkel. Az új technológia pedig eleve jobb minőségű öntvényt ígér a Szakály testvérek Építő­ipari Szövetkezet szekszárdi öntödéjé­nek. nak lenni. De aki - mint jómagam - több évtizede ezt csinálja, talán a terhelést is jobban bírja és az is tény, hogy ennyi diő múltán nem szívesen végeznék irodai munkát: attól függetlenül, hogy erősen megnövekedtek az irányunkban támasz­tott követelmények az utóbbi években. Kötöttebb a normarendszer, keményeb­bek a feltételek, de az emberek többet is kereshetnek. Ám az is igaz, hogy csak egy bizonyos szintű teljesítményig hajta­nak az öntők, az elvonások ugrása miatt. Ettől függetlenül vállalják a többletfel­adatokat is. 'A középkorú főnök, negyedszázada dolgozik az öntőszakmában. Annak ide­jén, a csepeli ólom-bronz öntödében kezdte a szakmát mint segédmunkás. Az érettségit követően megszerezte a szak­technikusi végzettséget, majd a szak­mérnökit is elvégezte. A szekszárdi öntö­dét, 1970-ben vette át elődjétől.- Akkor még réz és bronzöntés is folyt, ma már csak alumíniummal dolgozunk, de az igények megkövetelik tőlünk, hogy a készítendő új kemencékben ismét önt­sünk bronzot. Az itt dolgozó tizennyolc ember jelenleg évente, 100-120 tonna öntvényt állít elő. A keresetek, a teljesít­ményektől függően hat és tizenkétezer forint között ingadoznak. Lévén, hogy kis létszámú a kollektíva, érthető mód az üzemvezető azt is tudja, kinek milyen ma­gánéleti gondja van. S az is természetes, hogy ekkora létszámnál egy-egy kieső ember azonnal érzékenyen érinti őket. Azt mondja Fejős Károly:- Sokan azt vallják manapság, hogy nem éri meg közvetlen termelésirányító­Az üzemvezető, ha kell anyag után ro­han, mivel mindent nekik kell beszerezni a zavartalan termelés érdekében. Elmon­dása szerint szinte minden anyag hiány­listán van. Példaként említi, hogy a Metal- loglobusnak adott rendelésük alig több mint negyven százalékát igazolta vissza a vállalat. S az alumínium hiányában az is közrejátszik, hogy ezen igen fontos ko­hászati termék világpiaci ára közel a két­szeresére emelkedett az utóbbi időben, így a gyártónak érthető mód, elsődleges célja az export. Ennek következtében minden fellelhető kapcsolatot ki kell használnia Fejős Károlynak és kollégájá­nak. így is, mindössze alig másfél-két heti alumíniumtömbbel rendelkeznek, holott legalább másfél hónapra elegendő kelle­ne hogy legyen, a biztonságos termelés érdekében. Az említetteken túl a feladatai közé tartozik az árkalkuláció elkészítése, a gyártástechnológia figyelemmel kísé­rése, s hogy naprakész legyen a sza­bályzók állandó tanulmányozásában... S. GY. Kemencefelújítás a szekszárdi öntödében. Jobb oldalt Fejős Károly üzemveze­______________________________________________________ A múgy jó házigazdaként Komoly elvárások, hiányos feltételek A Láng Dombóvári Gépgyártó Leány- vállalat jókora szerelőcsarnokában ha­talmas a zaj, a szemet bántja a hegesztő- pisztolyok fénye, a magasban súlyos ter­heket továbbítanak a daruk. Egymás szavát is alig lehet érteni, de a csarnok végében kialakított kis fülkében - ahol Kővágó Jenő művezetővel szót váltunk - sem gyakori a terefere, hiszen ott tartóz­kodik legkevesebbet a három ide beosz­tott művezető. Ez a múnkahely nem a leg­alkalmasabb- személyes kapcsolatok ápolására.- Ez, a munkatársakkal való szoro­sabb kapcsolat, a munkaidőn kívül is gyakori együttlétek hiányoztak itt első­sorban, a teljesen más légkör az egyik, ami szokatlan ebben a munkakörben - mondja beszélgetőtársam, aki februárig a vállalat legjobb szocialista brigádjában dolgozott technológusként. Harmincöt évének felét ebben a gyárban töltötte el, de mindig a „másik oldalon”. Úgy érezte, szakmailag fontos lenne ellen­őrizni, hogy amit íróasztal mellett évekig csinált, az jó volt-e, használható-e a gya­korlatban. A magasabb fizetésre is szük­sége volt, bár mint művezető - technikusi végzettséggel - sem keres többet a keze alatt dolgozó hasonló korú lakatosoknál, hegesztőknél. Most a kis fülke falába vert szögön ott lóg új beosztásának jelképe, a munkatár­sak ajándéka. Egy ostor - legyen mivel hajtani az em­bereket - és egy zsineg - mert hogy kö­tözni való bolond volt, amikor ezt a fel­adatot elvállalta. Kővágó Jenő nagy ambícióval kezdte a teljesen más jellegű munkát, azzal az el­határozással, hogy nem adja föl, mint gyakran elődei - hiszen ő már vagy a nyolcadik művezető ezen a helyen, s azok közül, akik korábban technológu­sok voltak, egy sem bírta esztendőnél to­vább. „Nagyon igaz a mondás; a művezető helyzete olyan, mint cintányér között a le­vegőé” - mondja. A gyáregység leány- vállalattá válása, önállósága óta naponta bizonyítaniuk kell életképességüket, hozni a terveket. Ennek megfelelőek a vezetők elvárásai a dolgozók felé, amit természetesen a művezetők továbbíta­nak. Ugyanakkor a feltételek gyakran messze elmaradnak a követelményektől. Késik az anyag, vagy nem kapják meg időben a szereléshez szükséges doku­mentációt a műszaki előkészítéstől. Ilyenkor gyakori a tervtől való elmaradás, amit később csak túlórával, hét végi mű­szak szervezésével lehet pótolni. A dol­gozók többsége szerencsére megérti a bizonyítási kényszert, de a falusias jelle­gű településen, ahol mindenkinek van legalább egy kiskertje, nem szívesen vál­lalnak túlmunkát. Különösen most nem, amikor az adó­zás után marad is meg nem is a többlet- keresetből. Művezető legyen hát a tal­pán, aki úgy tudja szervezni a munkát, hogy a tervet is hozzák, de mindenki tud­Egy kazán tövében. Középen Kővá­gó Jenő. jón menni szabadságra is, tekintettel le­gyenek a többgyermekesekre, az építke­zőkre... miközben a brigádok kapacitás­leterheltsége nem ritkán a 150 százalé­kot is meghaladja. „Sokszor úgy érzem, többet követel­nek tőlünk, mint amit meg lehet csinálni. Vannak nehéz perceim, de meg kell állni a helyem” - mondja, miközben kikísér az óriási kazánokon, szerszámipari gépek vázain dolgozó munkatársai közé. Az önállóság, a leányvállalati forma előnyei lassan talán érvényre jutnak a dombóvári Lángban, s akkor könnyebb lehet a művezetők élete is.-ri­Néhány adat a közvetlen termelés- irányítókról A Központi Statisztikai Hivatal Tolna Megyei Igazgatóságának jóvoltából adunk közre néhány jellemző megyei adatot, a közvetlen termelésirányítók­ról. A megyei székhelyű vállalatoknál, szö­vetkezeteknél és mezőgazdasági üze­mekben 1986-ban 3153 közvetlen ter­melésirányító dolgozott. Ez az összes szellemi dolgozó 22,6 százaléka. Egy ter­melésirányítóra átlagosan 17 fizikai fog­lalkozású dolgozó jutott. A közvetlen tér-* melésirányítók havi átlagjövedelme az anyagi ágazatokban 8890 forint volt. Az ágazati bontást tekintve, az iparban dol­gozó összes szellemi közül 14,7, az épí­tőiparban 19,9, a mezőgazdaságban 24,1, a közelekedésben 26,6, a kereske­delemben 39,7, a vízgazdálkodásban 13,6, az anyagi szolgáltatások területén pedig 23,9 százalék a közvetlen terme­lésirányítók aránya. Növekvő érdekeltség, szélesedő jogkör A ragyogó napsütéses júniusi reggel jókedvre hangol­ja az emberek többségét. Vannak azonban olyanok, aki­ket zavar a túl erős fény és a meleg: például azokat a var­rónőket, akik a Szekszárdi Szabó Szövetkezetnél most varrják a téli időjárásnak megfelelően vastag, meleg anyagból készülő - vattázott - gyermekanorákokat fran­cia megrendelésre. A hőség elleni védekezésül be is húzzák a hölgyek a sötétítő függönyöket és még így is tö­kéletesen megvilágítja a munkahelyeket a beszűrődő napfény.- Nem lenne jobb télen varrni a meleg holmikat? - kér­dezem Szegvári Sándornétól, a varroda szalagvezetőjé­től - máshol ezt a beosztást művezetőnek hívják - aki ti­zenöt éve tölti be ezt a felelősségteljes pozíciót.- Nekünk jobb lenne, de ez a szakma már csak ilyen, télen nyári ruhát varrunk, nyáron pedig télit, mindig a di­vat előtt fél lépéssel kell járnunk.- Mi a véleménye: most könnyebb szalagvezetőnek lenni, vagy akkortájt, amikor kinevezték?- Azt hiszem, annak idején könnyebb dolgom volt. Egyrészt azért, mert az utóbbi időben elég sekat dolgozunk nyugati megrendelésre, s ez szakmai szempontból je­lentős követelményszint-emelkedést jelent. Másrészt a szérianagyságok csökkentek, ma már csak néhány százas, legfeljebb ezres nagyságrendű megrendeléseink van- • nak. Emiatt szűkebbek a határidők, sokkal nagyobb a felelősségem a munka szervezés­ben, mert az anyagellátás zavartalanságáért egyedül én felelek, a szalag nem állhat' egy percre sem - mondja Szegvári Sándorné, de közben fél szemmel nézi a dolgozóit, segít nekik, tanácsokat ad, s ha valami kifogásolnivalót lát, közbelép.- Több a munkaerő most, mint régen? Hatvanezret harmincfelé...- Nem, régebben jobban válogathattunk az emberek között, de nem is ez a fő gon­dunk, hanem az, hogy nálunk főleg fiatal lányok dolgoznak, akik előbb vagy utóbb férjhez mennek, gyermeket szülnek, tehát pont akkor hagynak itt minket, amikor a legjobb munkaerőkké válhatnának. A sokévi gyes után pedig kevesen jönnek vissza. Behívta az irodába a legjobb emberét mellé azt aki a jó középcsapatot erősíti, no és azt, akinek néha bizony „büdös” a mun­ka. Megkérdezte tőlük: - Na fiúk, itt van hatvanezer forint osszuk csak szét tisztes­séggel harmincfelé, hogy mindenki azt kapja, amit megérdemelt Hamar belátták, nem is olyan egyszerű ez, mint amennyire egyszerű az, ha az ember jól dolgozik Soha nem hallotta maga körül Kelemen József, hogy így „gyüttment meg amúgy gyüttment”, pedig a Szigetvár mellöli Szen- tegátról jött a Szekszárdi Mezőgazdasági Kombinátba művezetőnek. Az egykori esz­tergályos egy évet próbált ki a katonaság után a szigetvári cipőgyárban, de neki az élet kellett, a szabad levegő, a változatos­ság. Hát téeszbe ment dolgozni. Ha kellett esztergályos volt ha kellett kombájnra ült, vagy műhelymunkás volt, aztán a volt főnö­ke, aki ideköltözött Baranyából Szekszárd- ra, hívta a kombinátba művezetőnek Kele­men József meg ráállt. Apja a testvérével él, úgyhogy rá nem kellett tekintettel lenni a költözés dilemmája idején, hát belevágtak a feleséggel. Lakással vártak Újberekben, s ez akkor nagyon nagy szó volt Egy kétszobás felújí­tott épület aztán három évre rá már OTP- lakást igényeltünk Szekszárdon, amit fél év múlva kaptunk meg. Nem, nem... még nem volt vége, mert azóta már építettem is. Még jó erőben voltam, gondoltam itt az ideje be­levágni. A gyerekért is, Szilárdért. Mert késői fiú, most hete­dikes. Szőlőt is sze­reztünk már, ötven évre tartós haszná­latba kaptuk, de mi­kor jött az a rende­let, hogy az ember a nevére írathatta, hát megtettük. Elége­dett ember vagyok, én már ide tarto­zom, el sem tudnék szakadni a várostól. Az elődöm, Csamai Gyula bácsi hamar el­fogadtatott a társasággal. Bár nehéz volt, még hozzánk tartozott a szénabrigád, a ku­koricás gárda, ...szóval a komplex brigád idején kellett parancsnokolni. Mára meg­fogytunk, nincs már a sertéstelepi, vagy a barackosban dolgozó társaság mellettünk, meg nagyobb volt a szőlőterületünk is ak­koriban. De elbírtam velük, ők meg kibírták velem. Arról is beszélünk, nehéz helyzet a mű-’ vezetőé, hiszen mindkét oldalról érik ilyen­olyan hatások, kell itt a dolgozót is képvi­selni, és a vezetés utasításainak is eleget kell tenni, veszekedni és dicsérni, de legfő­képp dolgozni kell. Hogy minden menjen, hogy mindenkinek munkája legyen.- Megengedték, hogy magam válogas­sam meg a gárdát, fel is vettem 14-16 em­bert, közülük a hét-nyolc legjobb itt is ma­radt Velük ha kell, lefestjük az eget is. Csak anyag legyen. Három-négy esztendeje ál­landó a csapat, harmincán vagyunk, s olyat nem ismerünk, ha valami megcsinál­ható hogy az nekünk ne menne. Itt minden­nek mennie kell! Persze van egy élcsapat hat-hét ragyogó gyerek. A csúcs órabér 45 fölötti, a leggyengébb úgy 25 körül alakul. Pár éve kiadtuk a gépeket „gebinbe”. Nagyjavítástól nagyjavításig. Ment is min­den mint a karikacsapás. Az áremelkedé­sek ellenére sem emelkedett a raktárkész­letem. Akadt aztán, aki vigyázott a gépére, hogy 40-50 ezret is zsebre tehetett. Az idén nem adtuk ki a gépeket. Félek, ennek a gondjait előbb-utóbb meg is érezzük majd. Eddig apróbb javításokért nem gu­rultak be a műhelybe az emberek... most azért be-benéznek. Akkor, abban a formá­ban volt szabad kapacitásom, januárban már a kombájnokat javítottuk. Most az új adózási rendszer ezen is változtatott, de azt érezzük, minket úgy kezelnek, mint akire a gazdaságnak szüksége van. Most is kap­tunk vetési prémiumot. Számítanak ránk, s ez jó érzés, a géppark elég nagy. Amúgy a jó házigazda szemléletével igyekszem dolgoz­ni, persze van úgy, hogy én is mellényúlok, de korrigálunk, ha kell. En nem tudom, hogy van egy „gyári” művezető, de én bátran mon­dom: köszönöm jól vagyok.- Nem hálás feladat szalagvezetőnek lenni - folytatja Szegvári Sándorné - mert ő az ütközőpont a vezetőség és a dolgozók között, sok a konfliktus, amit el kell vállalni, s manapság az emberek is idegesebbek, mint régen. A munka nem állhat le, de a minő­ségre is nagyon vigyázni kell az igényes megrendelők miatt. S ha valami hiba mégis becsúszik, azért is engem vesznek elő, nem a munkást, meiftia a munkadarab már ki­került a kezük alól, s én, vagy a meós nem vette észre hogy hibázott, akkor a dolgozó már nem vonható érte felelősségre. Legnagyobb probléma a reszortok elosztásánál szokott lenni, hogy ki melyik munkamozzanatot végezze, tehát hogy ki varrja be az ujja- kat, vagy a zsebeket. Itt ugyanis figyelembe kell venni a varrónők teljesítőképességét, azt, hogy milyen mi­nőségű munkát tud végezni, és hogy mennyire megbízható. S mivel az, hogy ki mit csi­nál, befolyásolja a kereseti lehetőséget is, gondolom érthető, hogy az emberek nem mindig értenek egyet az én reszortbeosztásommal...- Munkája segítésére milyen jogokkal rendelkezik egy szalagvezető?- Még szerencse, hogy a főnökeim hagynak dolgozni, nem avatkoznak bele abba, ami az én dolgom, vagyis nem jönnek le a szalag mellé rendet csinálni helyettem, hi­szen ez az én feladatom. Az ő tevékenységükben meg természetesen nekem nincs beleszólásom. Ennek ellenére azt hiszem elég széles jogköröm van, az emberek felvétele, az év végi jutalmak elosztása hozzám tartozik, s ha a bértömeg-gazdálkodás bevezetésre kerül, akkor még több lehetőségem lesz a differenciálásra.- Elismerés?- Nem panaszkodhatom, kaptam már kiváló dolgozói kitüntetést, úgy érzem megbecsülnek a főnökeim. A bérezésben pedig a közelmúltban történt szerintem jó irányú változás: a törzsbéremet a dolgozók által elért teljesítményszázalékkal szoroz­zák meg, tehát nőtt a közvetlen érdekeltségem a minél magasabb teljesítmény eléré­sében. W. D. Fotó: KAPFINGER Szegvári Sándorné munka közben Kelemen Jó­zsef

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom