Tolna Megyei Népújság, 1988. június (38. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-07 / 135. szám
4 NÉPÚJSÁG 1988. június 7. Moziban A zsaru és a szex A kettő természetesen nem zárja ki egymást, és a cím elég csábító ahhoz, hogy sokan váltsanak jegyet a A zsaru és a szex című filmre. Egyébként a cím ígérte dolgokban nem is csalódnak. Természetesen van zsaru és van szexpartnere. Nem is akármilyen megjelenésben, mert a karcsú, színes bőrű Jo igencsak férfi- bolondító külsejű, és mint a filmből kiderül, mesés szeretőnek is bizonyul, hisz megbabonázza a fiatal rendőrtisztet. Mert ugye mi sem természetesebb, mint hogy pont egy prostituáltba lesz szerelmes, aki ráadásul a másik, a bűnözők oldalán áll, és alkalom adtán el is árulja rendőrünket. Willie - a zsarunk - kínzó gyermekkori élményei hatására állt rendőrnek, azért lett a bűnüldözés megszállott harcosa, hogy meggyilkolt szüleiért bosszút álljon az alvilágon. Ezt a kábítószer-ellenes csoportban eredményesen is teszi, persze váltakozó szerencsével. Mert a libanoni Charki fivérek sem estek a fejük lágyára, ügyesen belekeverik a zsarut is a kábítószeres ügyekbe, úgyhogy ezután már saját kollégái is üldözik. Ilyen egyszerű az egész. Lehet találgatni, hogy mi lesz a végkifejlet, de kitalálni nem túl nehéz. Mint általában a hasonló kalandfilmeknél, csak éppen az átlagnál is gyengébb színvonalon. Elfogadom, hogy a szerzők - a rendező, Alain Corneau és írótarsa, Christian Clavier - nem akartak mást, csak szórakoztatni. Ez, ilyenkor nyári melegben nem is kis cél, hisz az emberek nem szeretnek a mozik fülledt nézőterén ücsörögni, és csak nagyon jó, vagy igazán szórakoztató filmekre mennek el. De A zsaru és a szex egyik sem volt. A szereplők szinte unottan mozognak és a cselekmény fordulatai sem igazán az izgalmat szolgálják, legfeljebb közelebb visznek a film végéhez. Ami után a néző feláll és igyekszik minél előbb elfelejteni az egészet megállapítva, hogy megint felült a hangzatos címnek, a reklámok kiragadott képsorainak. T. J. Rádió Szép volt, jó volt Ünnepelni nehéz. Néha többszörösen az. Az ünnepeltről vagy jót, vagy semmit. Különösen, ha az ünnepeltet a dísztelen, fáradt hétköznapokon illendő egy kicsit szidni is. Sanyarú sorsát fölemlegetni, botlásain fölháborodni, sikerein elérzé- kenyülni, rálegyinteni és mennybe meneszteni. Talán kitalálta a kedves olvasó, a pedagógiáról van szó. A pedagógiának is sokszor a legáldozatkészebb mindeneseiről, az általános iskolai tanítókról. Szabó Éva vasárnap délelőtti, pedagógus napi dokumentumműsora egy budapesti - nevezetesen a Kiss János altábornagy utcai - Felsőfokú Tanítóképző 1963-ban diplomázott évfolyam hallgatóit szólaltatja meg. Már az is az életbe kibocsátó alma matert dicséri, hogy valamennyien pályán maradtak ebből az évfolyamból. Az is, hogy valóban mintha egy kivételes felkészültségű generáció utolsó mohikánjai készítették volna fel az innen indulókat. Mint ahogyan az emlékezők elmondják; Ancsel Éva, a kiváló filozófus, Bihari János, Tóth Mária és mások. Sőt, a jogos, a korántsem alaptalan dicséretből gimnáziumi tanároknak is kijut. Dehogy akarom én mindezt megkérdőjelezni. A vallomásokat sem a hivatásszeretetről, az emlékeket Somogyor- szág, az Alföld osztatlan tanyai iskoláiról. Megkérdőjelezni a nyikorgó olajos padló, a légypiszkos villanykörte szomorú romantikájának mindennapi keserveit. Dehogy. Az én álmaimba is visszajárnak a hullámosra taposott fa- és műkőlépcsők, falusi dobkályhák és öreg kastélyokba menekített kisiskolák képe. De nem tudom, hogy a pedagógusi hivatás - kinek-kinek egyénenként - ilyen töretlen ívvel teljesedett volna ki a pályáján, mint ahogyan azt a sok megnyilatkozás alapján összeálló kép sugallta. Kudarcok, hitvesztések, önmagunkkal és másokkal való konfliktusok, akár lassú, lélekfordító folyamatok nélkül. Ha ünnep, legyen ünnep. Ne ítéljünk szigorúan a megszépítő messzeség minden múltbélit olyan kivételesnek, jónak ítélő optikájáról sem. Fogadjuk el, hogy egy kiváló iskola valóban elég erőt ad ahhoz, hogy pedagógus a későbbiekben a hivatás, a hűség próbáit kiállja. És csak a dokumentumműsor hibája, hogy az azóta eltelt időszak társadalmi, gazdasági változásaira az egyéni sorsok, megnyilatkozások tükrében sem utalt. Enélkül viszont csak szép volt, jó volt. Talán igaz se volt. -brSzökőkútavatás Az Építőipari Tudományos Egyesület Épületgépész Ipartörténeti Munkabizottságának kezdeményezésére régészek, muzeológusok, tervezők, vízügyi és villanyszerelő szakemberek Aquincumban felépítették egy másfél ezer éves ókori szökőkút pontos másolatát. Képnovellák Szakonyi Károly új könyve A kisprózának akkora hagyományai vannak irodalmunkban, hogy azt sokszor már nyomasztónak is tartották, mondván, elkényelmesít, s főként anekdotikus vagy lírai formáival szinte lehetetlenné teszi az igazi nagyepika megszületését. A huszadik században persze a kisepika is sokszínűvé vált, s jöttek a jelentős nagyregények is, mégis, az utóbbi negyedszázadban igencsak visszaesett a kisepika iránti írói és olvasói érdeklődés. Pedig - ha értőn olvasunk - jelentős művekre akadhatunk. Esztendeje Bertha Bulcsú könyve volt ilyen érték, most pedig Szakonyi Károly Képnovellák című kötete. A címet értelmezve először is azt érdemes rögzíteni, hogy e novellák a kisepika többféle műfaji lehetőségét példázzák. Klasszikus értelemben vett novella talán kettő akad köztük. Többségük tárcanovella, néhányuk pedig olyan tárca, amely inkább jegyzet, meditáció. Mindegyik formának mestere Szakonyi Károly, aki a köteteimet nem azért adta, mert ezzel valami újféle műfaji megnevezést kívánt kitalálni, hanem azért, mert e könyvben valóban képek is vannak: Eigel István tucatnyi alkotása, s ezek a képek szervesen illeszkednek a kötethez. Nem iluszt- rációk, hanem önálló művek, amelyek azonban tartalmukkal és hangoltságuk- kal, azaz szemléletmódjukkal valóban képnovelláknak nevezhetők. De illik ez az elnevezés Szakonyi munkáira is, hiszen novellái képszerűek; középpontjukban nem annyira egy-egy cselekvéssor áll, hanem egy jellemző pillanatnak, a személyiségmag megmutatkozásának a megragadása. Az író és a festő szemléletmódja rokon tehát az alkotás legáltalánosabb módszerét tekintve, de rokon az alkalmazott eljárásmódokban is. Valóság és látomás, történés és képzelet rétegződik egymásra, s nem egymást kizáró ellentétként, hanem egymást feltételező, az emberi létezésnek egyaránt nélkülözhetetlenül szükséges terrénumaként jelenítődnek meg. Szakonyi Károly módszerének lényege: figyelni az embert és környezetét, a természetet is, és az elidegenedni kényszerülő természetet is. Több nagy hatású írása foglalkozik állatokkal a civilizáció mai körülményei között, s példázatsze- rűen mindegyik a szabad és a kényszerektől determinált élet ellentétéhez jut el. Nagy gondja ez az emberi létezésnek, s talán ennek is következménye, hogy olyan sok a novellafigurák között a valamilyen szempontból különc, a társadalom szokványrendjébe beilleszkedni nem kívánó: koldus, a bűvész, a filmgyári statiszta, a guberáló, az elhagyott macskákat etető, a kutyáját kereső szobrász, az utcai forgatagban falusiként kisszé- ken üldögélő házaspár, a kisvárosban beilleszkedni nem kívánó tanárnő. Némelyik embernek igazat ad az író, némelyiket elítéli, némelyiket csak felmutatja; ilyen is van, ezt is láttam. Írói alapelve az ugyanis, hogy semmi emberi nem idegen számára. Sokféle az ember. S ezt a sokféleséget mutatja fel Szakonyi Károly. A sokféle emberben egy azonban közös: mind boldog szeretne lenni. A boldogsághoz azonban általában emberi közösség is szükséges, olyan kapcsolat- rendszerek, amelyeken keresztül meg- születhetik ez az állapot. A novellafigurák viszont többnyire magányosak, s ha vállalják is ezt az állapotot, nem az „én is a világ vagyok” büszke öntudata, hanem a korlátozottság keserűsége diktálja döntésüket. S kitörni inkább az álmok, a képzelet világában adódik mód; ott válhat teljes értékűvé az élet. VASY GÉZA Fekete Lázár balladája Fekete Lázár, Ördögh Szilveszter regényének hőse szorgos parasztember, dolgozik tiznekét hold földjén, s közben alig tud arról valamint, hogy körülötte megváltozott a világ, életébe belépett a történelem, s egyre mélyebb, dantei körökbe sodorja magával. Passzív hős, megpróbálja elfogadni a világot, s végül olyan, mint Kosztolányi versének harmadosztályú utasa, akinek „batyuja sincs. Nincs más vele / csak élete". így ül, éjszaka, az autóbusz-megálló padján, időnként húz egyet a borosflaská- ból, amikor hozzá lép két rendőr és igazoltatja. Fekete Lázár büntetlen előéletű, szorgalmas munkásember, váratlanul szóváltásba keveredik a rend két őrével s maga számára is érthetetlenül az egyiket az üres üveggel fejbe csapja. André Gide óta az ilyen indokolatlan tettnek neve is van, action gratuite, s magyarázata épp megalapozatlanaságában van, mert miért is haragudnék Fekete Lázár a fiatal rendőrre, aki akár földije is lehet, de sejtjeiben hordja élete keserűségét, s a remény is egyre halványabb, hogy kis földjén, amit megtakarított pénzéből vett, egy kuli pintyót építhessen, ahol nyugdíjasként meghúzza majd magát. Kemény, feszes szerkezetű történetet írt Ördögh Szilveszter, amiből maga készített tévéjátékot, s minden részleten érezni a pontos írói munkát, ahogy lépésről lépésre egyre komorabb színeket kap ez a balladába hajló történet, hogy végül egy Dante-idézettel világirodalmi hátteret adjon hőse sorsának. Minden a helyén van, a jelenetek biztosan kapcsolódnak egybe, a sors feltarthatatlanul sodorja magával hősét a végső pusztulásba, olyan kivételes erővel, amelyhez hasonlóval nagyon ritkán találkoztunk az elmúlt évek tévéjátékai sorában. Ez a kivételes alkalom, amikor mindenki megértetteés élte a játék történelmi izgalmát, a példázat drámáját. A franciákon nevelkedett Ördögh Szilveszter pontosan tudja a hatás titkát, mindig annyit mond el hőse 'életéből, amennyi átvezet a következő jelenethez, hogy a végén hibátlan egységként álljon előttünk a tragikus történet. A rendező Szegvári Menyhért indokolt alázattal szolgálta az írói mondanivalót, amihez jó társa volt egy kiváló színész, Horváth Sándor, aki pátoszmentesen élte át Fekete Lázár tragédiájának minden mozzanatát. Ezer év Akinek megadatott, hogy végigjárja a régi orosz kolostorok és templomok sorát, különleges élményben volt része. Az orosz ortodox egyház sajátos művészetet alakított ki, amely sokban különbözik a nyugati művészettől; Bizáncból indult ki, de már korán egyéni színeket kapott, minta vlagyimiri Dmitrij-székesegyház, a közeli Szuzdal példamutatóan restaurált épületegyüttese, vagy a barokk hatást mutató templomok, mindenekelőtt Zargoszk, ami ma is az egyházi élet központja, a moszkvai templomok és kolostorok sokaságáról nem is szólva. Most ünnepük a kereszténység felvételének ezredik évfordulóját, s ebből az alkalomból televíziónk nagyon szép filmet készített, jóllehet csak töredékét tudja bemutatni a művészi szempontból igen jelentős látnivalóknak. Balog Judit, a szerkesztő riporter örömmel számolt be arról, hogy milyen megértő készséggel fogadták a magyar filmeseket a szovjet egyházi személyek, akik közül többet meg is szólaltattak. Tudjuk, az orosz ortodox egyháznak a múltban számos nehézséggel kellett szembenézni, Illyés Gyula nevezetes útikönyve, az Oroszország is érzékelteti ezt, most viszont az egyházi személyek elégedetten beszéltek arról, hogy a gorba- , csovi légkörben mennyi minden változott, hány egyházi épületet kaptak vissza, há- | nyat restauráltak állami közreműködéssel. A riportfilmnek több kérdésre is válaszolnia kellett: be kellett mutatnia az ortodox egyház helyzetét, működését, meg kellett szólaltania embereket, köztük falusi asz- i szonyokat is hallhattunk, s nem feledkezhetett meg a gazdag művészeti emlékekről. A biztos egyensúlyban tartott arányok szerencsésen egészítették ki az egyes részeket. Benézünk a kulcslyukon Előbb egy ajtót látunk csak, majd a kép mind jobban közelít, a kulcslyuk egyre nagyobb lesz, s végül be is pillanthatunk rajta. A kulcslyuk keretében látjuk a be- ' zárt szoba egy részét, éppen az elnök úr magyaráz valamit, de szavát nem halljuk, nem is szabad hallanunk, a kamera csak a kulcslyukon pillanthat be. Kitűnő ötlet, a sportrovat munkatársainak jutott eszébe, s nyilván nekik is tetszett, mertmeg is ismételték. Az elnök úr ekkor is ugyanúgy magyarázott, helyette viszont az ÁISH elnökhelyettese beszélt, „gyanút" emlegetett, s azt sem hallgatta el, hogy „százmillió forintok folytak el labdarúgás címén”. A kérdésnek ez a része nem tartozik ránk. Minket a kép ragadott magával, ami önmagában is remeklés, de jelképes is: arra figyelmeztet, hogy sok a bezárt ajtó, sok a titok, minden kulylyukhoz nem is lehet eljutni, miközben százmillió forintok folynak el. Másutt is, tehetjük hozzá, a misztifikált s a jelek szerint ellenőrizhetetlenné vált labdarúgás ürügyén, amiből nagyon sokan élnek nagyon jól, miközben egyre kevesebben tudnak futballozni. „ , Uj televíziós produkciók Új tévéfilmek, zenei és képzőművészeti témájú televíziós produkciók forgatása kezdődik meg, illetve fejeződik be a következő napokban-hetekben. Amerikai, angol és magyar koopro- dukcióban készül A gyilkosok köztünk vannak című tévésorozat, amelynek alapja Simon Wiesenthal azonos című regénye. Wiesenthal a mauthauseni koncentrációs tábor foglyaként érte meg a felszabadulást, és életét azóta is a háborús bűnösök felkutatásának szenteli. Bécsi irodája a II. világháború legjelentősebb dokumentációs központjává vált. A filmben Wiesenthal szerepét a Gandhi című világhírű film főszereplője, ben Kingsley alakítja, a rendező Brian Gibson. A forgatás - amelynek helyszíne a sóskúti kőbánya, Szentendre és Budapest - várhatóan július első felében fejeződik be. Magyar és francia tévések közös produkciója lesz a Moravagine című sorozat, amely Blaise Cendrárs regénye alapján készül. Az 1900-as év nyarán, Párizsban kezdődő izgalmas történet helyszíne egy agybetegeket gyógyító klinika, ahol a fiatal orvos, dr. Stein megismerkedik a gyógyíthatatlannak tartott, korábban emberölésért elítélt Moravagine-nal és sorsával. A főbb szerepeket Funtek Frigyes, Maxence Mailfort és Anna Karina alakítja, s a forgatás Magyarországon, Spanyolországban és Franciaországban július végéig tart. Taar Ferenc írásából Fehér kócsagok címmel készült új magyar tévéjáték. A történet hőse egy fiatal, ambiciózus felügyelő, aki az egyik alföldi természetvédelmi terület élére kerül. S bár tudja, hogy csak kitartó munkával sikerülhet a környéken élő embereket meggyőznie a természetvédelmi terület pótolhatatlan- ságáról, türelme és felkészültsége ellenére is csak nehezen képes az okos kompromisszumok kicsikarására. A főszereplő: Trokán Péter és Balogh Erika. Bácher Iván New York-i páros című darabjának képzeletbeli helyszíne egy harlemi bérház lakása. Itt él Zoltán, az idős zongorista, aki a 40-es évek végén került Amerikába, és az éppen nála vendégeskedő, 84 éves húga. A film - amelynek szerepeit Mensáros László és Törőcsik Mari alakítja - az ő életük történetével ismertet meg. A készülő zenés összeállítások között van az a kilencrészes sorozat amely a honfoglalástól a XIX-, század végéig kíséri nyomon a magyar zene kialakulását és fejlődését, valamint az a portréfilm, amely a világhírű operaénekesnőt, Sass Sylviát mutatja be. A televízió képzőművészeti osztályának új produkciója lesz a Két magyar művész Finnországban című összeállítás, amely Rácz István fotóművészt, néprajz- kutató és irodalomtörténészt, valamint Popovits Zoltán szobrászművészt mutatja be. Rácz István négy évtizede él Finnországban, s az ottani népművészetről, képző- és iparművészeiről kiadott könyveinek, fotóalbumainak száma immár 100 fölött van. Popovits*Zoltán gránitból, márványból és fából faragott különös szobrai Helsinki rangos múzeumaiban és közterein állnak, s az alkotót az ország legtehetségesebb szobrászai között tartják számon. A zsaru és a szerelme
