Tolna Megyei Népújság, 1988. június (38. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-04 / 133. szám

8 KÉPÚJSÁG r r 1988. június 4. Anna néni, a helytörténész „Pincehely mezőváros a Kapos tövé­ben. Esterházy herceg birtoka. Tágas és termékeny határral áldatott meg. Magya­rok lakják.” így irt Vörösmarty Mihály er­ről a Tolna megyei településről, az általa szerkesztett Tudományos Gyűjtemény című kiadványban. A költő több versé­ben is szeretettel emlékezik erre a vidék­re, ahol 1822-23 között patvaristásko- dott, azaz joggyakornok volt. Horváth Anna nyugdíjas tanárnő nem­csak erről az időszakról, hanem Pince­hely kezdetektől napjainkig tartó történe­téről is számos adatot, érdekességet so­rol fel. Anna néni, aki a honismereti szak­kör vezetője fiatal kora óta foglalkozik a múlt emlékeivel: féltve őrzött értékes iratait, dokumentumait, könyveit ottjár- tunkkor készséggel tárta elénk.- A Pincehely név eredetére a legvaló­színűbb változat az itt fellelhető számos régi pince. Ismert bortermelő vidékről van ugyanis szó. Már a kőkorszakban is laktak itt. A rómaiak idejéből latin betűs téglák maradtak ránk. Anna néni szavai mögül előbukkan a megelevenedett történelem. Ismerős ne­vek következnek: az Árpádok a honfog­laláskor veszik birtokukba ezt a területet, majd később a XV. század elején Luxem­burgi Zsigmond alatt Ozorai Pipo birtoka lett Pincehely, azután a Garai úrnőké. A hódító törökök palánkvárat építenek itt, melyet a feljegyzések szerint 29 rác mar- talóc őriz. 1686-ban Bádeni Lajos, a Habsburgok szolgálatába állt híres had­vezér visszafoglalja az erődítményt. Az elvándorolt magyar lakosság lassan visz- szatelepül Pincehelyre.- A török elől sokan menekültek a Bakonyba - idéz fel egy érdekes epizó­dot Anna néni -, erre utal Pincehelyen a Bakonyi személynév. 1702-ben már 300 lakosa van a falunak, egy évvel ké­sőbb négy vásártartásra kap engedélyt.- Vörösmarty Mihály Pincehelyen kez­dett bele a Zalán futása című epikus köl­teményébe, mely új korszakot nyitott a magyar irodalomban. A településsel azó­ta egybeépült Görbőn a költőnek otthont adó, ma már sajnos meglehetősen rossz állapotú épületen márványtábla őrzi em­lékét. Görbőn egyébként 26 verset irt Vö­rösmarty - folytatja vendéglátónk.- Egyszer megesett az is, hogy véletle­nül bezárták a templomba. Ezt a történe­tet örökíti meg a Templomba záratásom- kor című költeményében.- Az 1848-49-es forradalom és sza­badságharc alatt szomorú idők köszön­töttek Pincehelyre. Jellasics két hadve­zére, Róth és Phillipovics megsarcolta, felgyújtana és ágyúzta a községet. Az el­lenség útja egészen Ozoráig vezetett, ahol a magyar csapatok előtt letették a fegyvert. Az 1867-es kiegyezés nagy fej­lődést hozott, 1882-ben megépül a va­sút. A két világháború, sajnos visszave­tette a gyarapodást. A harcok sok emberéletet követeltek. A település 1944. december 3-án szaba­dult fel.- Ezekre az időkre már én is emlék­szem - mosolyog Anna néni, s azt is el­meséli, miként kezdett el foglalkozni a helytörténettel. - Budapesten gimnazis­taként kezembe került Vörösmarty élet­rajza. A könyvben olvastam arról is, hogy a költő Pincehelyen kezdte jogászi pá­lyafutását. Azt hiszem ez adta az indítta­tást. Csengő a bot végén Néhány pillanatra feledésbe merül­nek a tennivalók Kérdezem Belecskán, merre van Schäffer Konrádék háza. A hosszú sváb parasztház magas tornácán egy asszony áll. Ö mutatja, menjünk csak át az udvaron. Az elöljáró asz- szony és a férje lehet, hogy itt az üvegházaknál dolgozgat ilyenkor. A nyugdíj melléjól jön egy kis kiegészítés. Piacra vinni abból, amit még igy, hajlottabb korukra meg tudnak termelni. A tornácos vén épületnek két ajtaja is nyitott. A belecskai varroda. A röpke kíváncsi­ságnak sem örülnek az asszonyok. Huszon- négy-huszonöt asszonynak kínálna munkát, de csak tizenhármán vannak. Ennyi pénzért (3-4 ezerért) amikor a ház körül meg másutt is van munka elég? Az első üvegházak csak rozsdamart vas­csontvázak, de nem találni Schäffer Konrádot és feleségét a nyitott ajtajukon párás, meleg levegőt lehelő fóliasátraknál sem.- Feleségem Pincehelyre ment egészség- védelmi ülésre - mondja később Schäffer Konrád. Azért csak invitál beljebb, a lugas alá, aztán a házba is, nézzünk körül.- Én itt születtem. A Gyönk környéki közsé­gek közt talán ez települt be utoljára svábok­kal. Laktak itt hétszázan is. Most négyszázöt­ven-ötszáz lehet a lakosok száma? Hetenként van mozi, a klubkönyvtarat is kinyitja estén­ként egy fiatalasszony... Dehát sok itt az egye­dülálló. Nyugdíjasok. Még nincs klubjuk. Hanem az emlékek tovább élnek a tár­gyakban. Schäffer Konrád szeretettel mutatja a ház szobáit: melyik szoba melyik gyermekét, melyik unokáját várja. Édesapjának rózsából faragott tajtékpipája, Lehel Edéné kerámia­plakettja a belecskai evangélikus templom tornyával, a föld mélyét gyökereivel behálózó bőralmafa a kapu közelében - talán csak a múlt. Az előszobái cserépkályha csempéit is meg kell simítani ujjal, tenyérrel is.- Nem engedtem, hogy a vöm túladjon rajtuk. Pestről, a lakásukból hozattam le! Ki kellene már kormolni belül. És a bot? Ami egyszeriben a vállára kerül? Azt is a vő hozta Ausztriából. Ott a csengő a fo­gantyúján, lejjebb meg a pálinkás üveg: ...Bis zu m letzen Tropfen.” Büszkén húzza ki magát a fényképezőgép sötéten csillanó lencséje előtt. Néhány pilla­natra teljességgel feledésbe merül a hét disz­nó, a baromfiudvar, a fólia, az áron alul, 6 forin­tért árult paprikapalánták gondja. Legfeljebb csak annyi marad, hogy nyáron, amikor a va­káció idegyüjti őket, a „legkisebb lányunoka etet, a középső olvas, a legnagyobb varr.” Egy fölröppenő fehér galamb váratlan, he­ves szárnycsapására figyelünk föl. A gazda csak lassan fordítja a fejét a galambpadlás felé.- Nincs már ezekből a csibegalambokból sok. Két-három naponta elvisz belőlük egyet- egyet a rétisas... Őskori település a vasúti fővonal mentén Áthaladó tehervonat Pincehelyen. Jobbról Ocsovai László állomásfőnök Ocsovai László pincehelyi állomásfö- nök minden bizonnyal órákon át beszélt volna a település múltjáról, a nagyköz­séghez tartozó falvak történetéről. Beval­lom: lévén, hogy először találkoztunk, nem tudhattam, hogy odaadó amatőr helytörténész vasutas létére. Természe­tesen családfája is foglalkoztatja. Apai ágon 1764-ig jutott el az Ocsovai család kutatásában, megítélése szerint a csa­ládnév Szécsényből való. Hallgattam volna tovább ízesen fogal­mazott gondolatait, de hát engem első­sorban az érdekelt, milyen szerepet tölt be a vasút a körzet gazdasági életében, a személyszállításban. Ma Pincehely kö­zépállomásnak számít a Pécs-Budapest fővonalon: a fővárostól' és a baranyai megyeszékhelytől egyaránt 120-120 ki­lométerre van. Egykoron, a felszabadu­lás előtt a föld nem adott eleget a megél­hetéshez, így aztán a fiatalok zöme „álla­mi” lett, inkább a pályamunkát, a kram- pácsolást választották. Az akkoriak nagy része már nyugdíjas, Dunaújváros, Dom­bóvár, Pusztaszabolcs, Kelenföld, a Déli pályaudvar leginkább emlékeikben él. Szűcs György váltókezelő is otthon le­hetne - 1986 januárjában ment nyugdíj­ba -, de Ocsovai László visszahívta. A sovány alkatú vasutas jelent, össze­vágja a bokáját az állomásfőnök előtt. Le sem ül addig, míg hellyel nem kínálják!- Három hónapot letagadtam a korom­ból gyerekfejjel, mikor a vasúthoz kerül­hettem 1943 augusztusának derekán. Eltelt egy idő, mig kierősödtem a pálya­munkások között. Magam is állandóan úton voltam, mint társaim, évtizedeken át. De ennek vége. Azért is jöttem vissza nyugdíjas létemre, mert a lányomon se­gíteni kell: Tolnán építkeznek. Közben Ocsovai László is a pályakez­désre emlékezik,- Pincehelyről jártam hármas túrban Dombóvárra. Hajnali négykor indultam, este kilencre járt az idő, mikor ismét leszállhattam a vonatról, de másnap dél­után öt órakor már ismét Dombóvár irá­nyába zötyögtem éjszakai szolgálatra. Az államásfőnök öt esztendeje teljesiti Pincehelyen a reá háruló feladatokat. Fejből sorolja: 24 óra alatt 70-80 vonat­pár halad el az indóház előtt, vagy áll meg néhány percre. A szerelvények közül alig két tucatnyi a személy, illetve gyorsvonat. A hatvanas évek végére emlékezve meg­említi, hogy abban az időben legalább hatezer utas váltott jegyet havonta Pince­helyen, ma alig több mint háromezer­száz. Ebben nem csupán a tarifaemelés játszott közre, hanem az is, hogy az utób­bi évtizedben jelentősen javult az autó­busz-közlekedés is. Egyébként az ozo­raiak, a tamásiak, ha vonatra akarnak ül­ni, Ikarusszal érkeznek a pincehelyi állo­másra. A vasút a térség életében meghatáro­zó szerepet tölt be az árutovábbításban is. Az állomásfőnök megemlíti, hogy ápri­lisban 2047 tonna volt a feladás, főként kukoricát, búzát raktak vagonba. Ugyan­ebben az időszakban 2750 tonna áru ér­kezett, elsősorban Pb-gáz, a helyi töltő­üzemnek. Emellett az érkezett műtrágyát itt rakják át gépkocsira az ozorai, a tamá­si és a pincehelyi termelőszövetkezetek. Harmincháromról negyvenháromra jutni- Az ám, harminchárom fillérért sze­gem darabját! Tizennégy évig varrtam labdát a Simontornyai Bőr- és Szőrme- feldolgozónak, elhiheti, hogy meg kellett tanulnom varrni! Mégis, legutóbb is dél­előtt tizenegytől délután háromig tar­tott, amíg száz portörlőruhát - nézze csak, így itt - összetűzögettem. De ne higgye ám, hogy vége van ezzel a mun­kámnak. Tízesével szépen csoportosíta­ni, hajtogatni kell, és ráragasztani a Hő- gyészi Vegyesipari Szövetkezet emblé­„Tízesével szépen csoportosítani, hajtogatni kell” máját. Volt is itt egy asszony a szövetke­zettől, akinek reklamáltam. Mindjárt azt válaszolta, hogy nem kötelező ezt csinál­ni! De mondja, hogy egészítsem ki a 3500 forintos nyugdijamat? Évek óta nyugdí­jas, tizenegy éve özvegy vagyok. Mennék már innen Harcra, ahol az elvált fiam vett egy szoba-konyhás kis házat! Nincs itt már senkim. Négyszázezerért adnám ezt a házat, ki tudja, sikerül-e ennyiért? Na de azt akarom mondani, hogy azért ráígértek rezsiköltségként tíz fillért, így lenne negyvenhárom a portörlő darabja. Kérdés, megkapom-e. Már 1946 óta élek itt, Keszőhidegkú- ton. Látja, a ház ablakába kitett tábla sze­rint ez a Petőfi utca 20. Az ajtómnál meg 19-es van. A Petőfi utca Keszöhidegkú- ton ilyen. Igen, igen, az udvaromban itt a víz. Talán már százezer forintomba is belekerült, mire a dombon át, a régi kút­ról idejutott. A régi kutat a svábok telepí­tették még valamikor. Iható. Fürdőszo­bám is van. Most meg a tehót kérik tőlem, mikor nem is tudom hányszor kel­lett cserélni a tönkrement búvárszivaty- tyúkat. Látja, az udvarommal határos, ga­zos domboldalt is rendbe tehetném. A kerítés mögött derékig és a fű. Kaptam is egy papírt, hogy gondozzam - három év után haszonbért fizethetek utána. Kishaszonbért. Mondja megéri ez nekem? (Elmondta Nagy Sándorné) A görbői emléktábla Anna néni, Pincehely történetének kutatója

Next

/
Oldalképek
Tartalom