Tolna Megyei Népújság, 1988. június (38. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-28 / 153. szám
4 “ÜÉPÜJSÁG 1988. június 28. A jelek szerint Angliában sem jelent feltétlenül nagy karriert ifjú tudósjelöltnek lenni. Hiába a harvardi filozófiai diploma, a kínai tanulmányút, a londoni Stratégiai Tudományok Arab-Angol Intézete rosszul fizető cég. Pedig ettől a szűkmarkúságtól szenvedő hősünk ambiciózus tudósjelölt, csinos hölgy, aki mellesleg tud kínaiul is, előadásokat tart a nemzetközi olajpiac aktuális kérdéseiről, tanulmányaiból pedig komoly, kopaszodó tudósok is előszeretettel lopkodnak. Ám azért mégsem haszontalan jobb körökben forgolódni. Enélkül Bob Swain angol-amerikai krimije, a Diplomás örömlány is mentesülne a bonyodalmaktól. A baj talán az eldugult zuhanyrózsával kezdődik. Hősnőnk megunja a mindennapi filléres vesződséget az olcsó, koszos, eldugult zuhanyrózsától bonyodalmas albérletében - úgy látszik ott sem könnyű olcsón jó maszekot keríteni, aki rrlegjavítaná - jobban fizető állás csábításának enged. A Jázmin-ügynökség szolgálatában, kísérő lányként, tehát alkalmi szeretőként sokkal gyorsabb és főként jövedelmezőbb karriert csinál. Ehhez elég csinos és fölöttébb okos is. Sőt, azok közé a nők közé tartozik, akik egyébként is szeretik a lelki komplikációktól mentes szexuális kapcsolatot. Minden úgy indul tehát, hogy kerekedhetne az egészből valami jobbfajta krimi, amelyben hősnőnk eszményített intellektusának is némi feladat jut. Ehelyett csak a női emancipáció nevében fölhorgadó indulatairól és bájairól tudunk meg egyet s mást, amikor már igencsak öntudatos és sikeres örömlányként van is mit apríRádió Az illem nyomában - testhosszal lemaradva... Hol vagyunk már attól az időtől, amikor elég volt egyetlen sértő szó a kedves haja színére, és a nemes férfiú máris párbajra szólította szíve hölgyének sértegetőjét? Ma ennél nagyobb otrombaságokat is egymás fejéhez vagdalhatunk, legfeljebb szócsata kerekedik ki a felemelőnek éppen nem nevezhető küzdelemből. Hiába, változik a világ és vele együtt a szokások. De vajon jó ez így? Meglehetősen érintetlen területre merészkedett Dallos Szilvia és Kiss Magdolna szerda esti műsorában, amikor az illem nyomába eredt, a jelen helyzetet próbálta a múltéval szembesíteni. A rögtönzött közvélemény-kutatás, amellyel különböző korú, életfelfogású embereket szólaltattak meg, érdekes tanulságokkal szolgált. Meglepő volt példának okáért a fiataloknak a nosztalgiája a soha át nem élt, csupán könyvekből, filmekből ismert múlt iránt, amikor a viselkedést, öltözködést, táncot fontos tárgyakként tanították az ifjú embereknek. Hogy erre milyen nagy szükség van napjainkban, azt a pszichiáter erősítette meg. Lejárt az a lemez, amikor az illemet mint burzsoá csökevényt, kispolgári allűrt emlegették, és végre eljutottunk oda, hogy hiányát érezzük, társadalmi szabályozó erejét belátjuk. Ez persze nem elég, hiszen elég mélyre sikerült jutni néhány évtized alatt abba a dzsungelba, ahol már kevesen tudják türelemmel, tapintattal fogadni, akár elnézni a másik gyengéit, elmosódik a jó modor és a modorosság közötti határ, az udvariasságot mint valami avítt dolgot félredobják, a szép magyar beszéd pedigjnajdnem a nyelvi órákra szorul... Nem kis túlzással persze, de a jelenség terjedése aggasztó, azonnali cselekvést követel. És csak reméljük, hogy ezúttal nem az oly sokszor átélt, tapasztalt folytatás következik, amikor a család az iskolára, az iskola vissza a szülőkre vagy az óvodára mutogat, egyszóval a felelőst keresve mindenki a saját tennivalójáról feledkezik meg. Mert ezalatt nemcsak a mai kor elfogadott párbaja, az intrika, a „jó szándékú" hírszerzés és továbbítás burjánzik, de a kapcsolatteremtés, az állandó viselkedési normák hiányában az izoláció, a magány keseríti meg sokak életét, de igaztalan, gyomorfájditó sértések özönét kell naponta feldolgoznunk, amit sokszor olyan emberektől kapunk, akik saját gyengéjük, vélt vagy valódi defektusuk levezetésére, leplezésére lövik ki mérges nyilaikat. Azok is, akiknek még úgymond volt gyerekszobájuk... -takácsSzabadtéri szoborkiállítás a lengyel fővárosban Varsó: Stílszerűen, egyik szobrára fekszik rá Andrzej FOGT, fiatal varsói szobrászművész utcai kiállításának megnyitóján. Taps és rock az aukción Régóta tudott dolog, hogy a világsztárok fanatikus rajongói nem kevés áldozatra képesek azért, hogy bálványaik személyes tárgyai közül bármit is megkaparintsanak. Ennek érdekében az időt, fáradságot energiát s gyakran a pénzt sem sajnálják. Gyűjtőszenvedélyük kiélésében egyik - nem éppen önzetlen - segítőtársuk a Sotheby's, a nemzetközi hírű aukciós cég is. A Sotheby's legutóbbi, igencsak zajos árverésén egyebek mellett Madonna, Elvis Presley, John Lennon és más hírességek egykori személyes tárgyai kerültek kalapács alá. (Amerikában elismerésnek számító) hatalmas füttyorkán és tapsvihar robbant ki, amikor 4100 dollárért elkelt Michael Jackson egyik kalapja, amelyet a nagy sikerű „Billy Jean” című számának videofelvételén viselt. Az aukciót szervező cég igen elégedett az árverés bevételével, mivel a vártnál jóval több: bő félmillió dollár jött össze a Beatles-, Bob Dylan-, Rolling Stones-, Elvis Presley- és Jimi Hendrix- relikviák eladásából. Emellett rockzenészek egy másik „kollekciót” is összegyűjtöttek, amelynek bevételét (127 ezer dollárt) felajánlották egy olyan alapítványnak, amelyik a leukémia, a rosszindulatú daganatok és az AIDS elleni küzdelmet hivatott támogatni. . Az árverésen egy lelkes (és nyilván tehetős) rajongó 27 ezer dollárt volt hajlandó fizetni Elvis Presley egyik akusztikus gitárjáért, amelyet ama már nem élő, de még mindig igen kedvelt Presley az ötvenes évek végén, a hatvanas évek elején használt. A második legmagasabb árat is egy gitárért fizették ki: Jimi Hendrix gyakorlásra használt fekete-fehér színű hangszeréért 15400 dollárt szurkolt le egy ismeretlen gyűjtő. A sztárok rajongói néha igen furcsa (mondhatni ízléstelen, sőt ronda) dolgokat is hajlandók megszerezni; az egyetlen feltétel, hogy valami köze legyen a nagy Kedvenchez. így például a Sotheby’s katalógusában szerepelt a következő tétel: egy testhez simuló mellényke, elején cipzárral, vállán szijjal, bőségesen kidekorálva műanyag kisautókkal, kámeával, több órával, babákkal, m i több egy rákkal is; a zeke fő ékessége azonban vitathatatlanul egy kisméretű szappantartó volt. Épeszű és jó ízlésű ember ilyesmiért nemigen adna pénzt, mégis a bizarr ruhadarab potom 9900 dollárért elkelt. A vevő egyetlen mentsége a „Lőve Madonna” felirat lehet, valamint az a tény, hogy a sztár valóban viselte egy videoklip erejéig a szappantartós ködmönt. Középen: aki diplomás is - örömlány is tania a tejbe. Mindamellett egy jobb körökből való szerelme is akad (a kormány politikai tanácsadója!), majd egy libanoni pártfogója, aki ragyogó lakását is átengedi a tékozló lánynak. így sétál a madárka a kelepcébe, amit a lakásban a gyakran elnémuló telefon, szokatlanul viselkedő üzenetrögzítő is jelez, hogy egy meglehetősen ügyefogyott kis merényletecske árnyékát vetítse elő. Nem is a lakásba csalt lány, hanem szerelme, a politikai tanácsadó az igazi célpont. Ide jutva már csaknem mindent elmondtam a filmről, ami némi szószapori- tással ugyan, de elmondható. És nagy kő esik le a szívemről, hogy nem feladatom a cselekményt minden ízében részletezni. Mert a film végén bekövetkező szalonizgalmakról, a titkos konferencia terrorista ellenlábasainak ügyefogyottságairól nem árulok el semmit. Hadd ne lőjek le minden poént. Beszélhetnék még a szerelem jó útra térítő hatalmáról, mert hát korlátolt erkölcseim szerint diplomával se dicsőségesebb örömlánykodni, mint anélkül. De a kedves nézők bizonyára nem efféle erkölcsi tanulságok kedvéért töltötték meg zsúfolásig a mozitermet, hanem a ma már korhatár nélkül (?!) ajánlott egészséges erotika látványáért, a krimiizgalmakért. Ha eszerint minősítem a filmet, akkor éppen ezekből a fűszerekből van mindig valamivel kevesebb a szükségesnél. Ellentmondásos konklúziónak tűnik, de ha nem S. Weaver játssza el nekünk az antik időkben oly nagy becsben tartott udvari kurtizánok mai utódjának szerepét, akkora film az említett várakozásunkat is alulmúlja. Bár egy más szerepben ennél is jobban mutatott volna... BÓKA RÓBERT Weöres Sándor köszöntése Aligha van kisgyerek Magyarországon, aki legalább néhány sorát ne tudná kívülről, hisz ő irta a Kutya fülű Aladárt, a Libapéket, verset írt a kőbékáról, a majomországról, s ugyancsak sivár annak a gyerekkora, aki egyszer sem mondta önfeledten : Paripám csodaszép pejkó... s mennyi mindent írt még, az egysoros versektől az olyan hatalmas költeményekig, minta Mahruh veszése, s akkor még ott vannak játékos színdarabjai, nem is szólva a színekben pompázó Psychéről. Mesebeli gazdagság s közben arra gondolunk, ő adta vissza a költészet rangját, tekintélyét, társadalmi szerepét. Már Babits keserűen írta, hogy „a líra meghal”, a költészet egyre veszít jelentőségéből, sakkor Weöres Sándor váratlanul közüggyé tette, pedig hosszú éveken át a nyilvánosság előtt csak fordításaival szerepelhetett, no meg a gyerekversekkel. S ekkor történt a csoda, a Bóbita, a Zimzizim, meg a többi ellenállhatatlanul hatott, a gyerekeken keresztül a szülők is eltöprenghettek, hogy mi is lenne, j,ha a világ rigó lenne...’’ Helyét nehéz meghatározni a magyar irodalomban, boldog Ariel szelleme folyton változni, fenséges és ünnepélyes, játékos és csúfondáros, időnként kivételes filozófiai mélységekbe hatol, máskor szamárfület mutat a világnak, de bármiként váltsa is színét, mindig jelen van, ő a kivételes költő, aki nélkül nem tudjuk elképzelni mindennapjainkat, két kézzel válogathatunk kincsei között, s maga figyelmeztet: Ki minek gondol, az vagyok annak - s a vers végén ott az intelem is: Szemem tavában magadat látod: mint tükröd, vagyok leghűbb barátod. Egy költő jelenlétét mindig azzal tudjuk mérni, hogy az élet egy-egy pillanatában milyen versemléket kínál. Tavasz jöttén, a szekszárdi fák között mindig eszembe jut: A hársfa mind virágzik, a csíz mind énekel - ősz felé ezt mormolom magamban: Halkabb a nádas éneke, az éjek szívverése halkabb, s még egy eltévedt csiga is verset idéz: A csiga sétál, tudod, minden estén / füvem közt, mint templomban a keresztény... De ezt is ő írta, s hosszabban kell idéznem A teljesség felé című könyvéből: „Ir- magját se tűrd magadban semmiféle érvényesülési szándéknak. Mert ahogy előbbre törtetsz az életben, úgy csúszol vissza önmagadban. Ne törekedj kiválóságra. Ez azonban nem jelenti, hogy képességeidet elhanyagold. Önmagad ban akkor jutsz előbbre, ha képességeidet mennél teltebbé s összecsengőbbé teszed; mindegy, hogy képességeid mekkorák: fő, hogy a tőled telhető legjobbat formáld belőlük és általuk.” Hetvenöt éves. Természetes, hogy a tévé Cim-cim műsora is ünnepelte, egy pillanatra láthattuk is, a Majomország utolsó sorát mondta, majd Domokos Mátyás köszöntötte s újra vetítették a róla készült filmet, hogy egy órát ismét társaságában tölthessünk. Tudjuk, évek óta betegeskedik, de a közelmúltban megjelent, saját rajzaival illusztrált Kútbanéző versei változatlan fénnyel ragyognak. Születésnapján mi is szeretettel köszöntjük. Az Ybl-bazár sorsa Az Ybl- vagy pontosabban Várkert-bazár sorsa országos ügy lett a tévé jóvoltából. Megismételték a korábbi adást, amelyben a budai vároldal beépítési terveit láthattuk, most pedig szakértők mondták el véleményükkel együtt aggodalmaikat is, miután ők is meghallgatták, mit mond minderről az utca találomra megszólaltatott embere. Kockázatos dolog, ha laikusok nyilvánítanak véleményt szakkérdésekről, ám az építészettel mégiscsak másként van: a tervező tervez és odébbáll, a lakosság azonban továbbra is együtt él az új házakkal, utcasorokkal, köztéri szobrokkal, amelyeknek örülhet, de bosszankodhat is miattuk. Amióta megismertük az elképesztő bukaresti buldózeres terveket, fokozottan érzékenyek vagyunk a környezetátalakításra, bár közvetlen környezetünk is szolgáltat jó és rossz példát elhamarkodott bontásokról, építkezésekről. Azt természetesen Szekszárdról vagy Sopronból nem lehet eldönteni, hogy a budai tervek mit jelentenek az ott lakóknak, bár ez is csak részben igaz. Mert a budai Vár sorsa közös ügyünk, arról nem is szólva, hogy a világörökség része lett, tehát valamennyien felelősséggel tartozunk sorsáért. A tévé érdeme, hogy országos ügyet csinált abból, ami első pillantásra néhány építész és hatóság ügyének látszik, s példával is szolgál, mert mindenütt így kellene bevonni az okos gyülekezetei, hogy közösen döntsön arról, mit fognak látni unokáink. Ezúttal a szakma legjobbjai ülték körül a műsorvezető asztalát, viszont kár, hogy csak Osskó Judit nevét közölték, aki időnként bőbeszédűbb a kelleténél, pedig inkább a meghívottak véleményére vagyunk kíváncsiak, akik között ezúttal Kossuth- és Herder-díjas is volt. Ybl Miklós 1872-ben neoreneszánsz stílusban tervezte az épületegyüttest, ami szerencsésen csatlakozik a Várhoz s annak sincs akadálya, hogy díszlépcsőjét mai sétálók lába koptassa. Sajnos, az elmúlt négy évtizedben mit sem törődtek vele, de amint a szakértő véleményéből megtudtuk, nincs olyan rossz állapotban, mint híresztelték, még az egy időben sűrűn itt rendezett rockkoncertek sem ártottak neki annyit, mint feltételezhető lenne. A helyreállítás, bármilyen forrásból biztosítsák is rá a pénzt, országos ügy, közös érdek, s ha unokáink is fogják látni, amit most már remélhetünk, abban a tévének is szerepe van. Mert most már joggal remélhetjük, hogy a nagyratörő bontásokból és szállodaépítési tervekből nem lesz semmi, a Vároldal megőrzi szépségét, történelmi hangulatát, amihez Ybl munkája is hozzátartozik. A közvélemény is segítette, hogy a józanság és jóízlés kerekedjék felül, mert annak a népnek, amelyik megtagadja múltját, nincs jövője, de talán jelene sincs. CSÁNYI LÁSZLÓ Újra Linda Moziban Eldugult zuhanyrózsa A népszerű tévésorozat újabb hét epizódját készíti Gát György rendező, Gulyás Gyula operatőr társaságában. Linda szerepét továbbra is Görbe Nóra alakítja.
