Tolna Megyei Népújság, 1988. június (38. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-18 / 145. szám
1988. június 18. NÉPÚJSÁG 5 Csodák Fürgédén Delet harangoztak Fürgédén. A zöld lombok közé bújt házak hallgatnak. A nagy kertek, udvarok annál beszédesebbek. A lakók szorgalmát dicsérik. Egyetlen kérdésre adnak választ a megszólalók: Vannak-e csodák Fürgédén? Megmondjam? Két kerékpáron három kisfiú nyargal a Dédász feliratú tehergépkocsi után. Az autó megáll. Göttlinger Ferenc és Haág János, a Dédász Tamási Kirendeltségének dolgozói szállnak ki belőle és nyomban munkához látnak.- A hálózatot ellenőrizzük - mondja Göttlinger Ferenc, míg társa a villanyoszlopra indul. - A csatlakozókat kell szabályosan felkötni. Ritkán jövünk a faluba, csak ha hívnak egy-egy bojlerbekötéshez. Ahogy az itt lakókat megismertem, úgy gondolom, ők már a csodákon sem csodálkoznak...- Megmondjam, mi a csoda? - szólal meg a három kisfiú közül a termetre középső - az, hogy valami jó történt velünk.- Például mi?- Az, hogy itt Fürgédén vagyunk. Mi nem itt lakunk csak a nagymamáméknál nyaralunk. Engem Somogyi Barnának hívnak, az öcsémet Szabolcsnak. Ő első osztályos én harmadikos vagyok. Siklósról jöttünk.- Én sem itt élek - szól a harmadik -, Faragó Péter a nevem és székesfehérvári vagyok. Szeretek Fürgédén, mert sok a fa és a virág...- Az öreg házakban sok mindent megtanulhatunk...- Segítettünk kihúzni a gazakat...- Lehet sokat cseresznyézni is...- Az is csoda, hogy mi mindig kibékülünk, ha összeveszünk.- Azért szeretek Fürgédre jönni, mert itt várnak és az jó! - szól csendesebben Péter, aztán mozdulnak a dédászos autó után, ami kétszáz méterrel távolabb ismét megáll. Én is csöves voltam Az Ifjúság utcában egy hosszú, szőke hajú lány és egy rövidebb frizurát viselő barna fiú igyekszik a vasútra kéz a kézben. A lány farmerfelsőjén egy apró kis jelvényen olvasható: Én is csöves voltam.- Igen! - bólint a feliratra Hanczkó Attila - az voltam, „csöves". De már vége. Koncertekre jártunk, hédereztünk, napokig ittunk, csavarogtunk. Most csak a zene maradt, meg a munka. Szobafestő vagyok, Dombóváron dolgozom, Kocsolán lakom.- Szerintem minden rokker egyszer megkomolyodik - veti közbe Virág Ilona. Én itt élek Fürgédén. Nem rossz hely, csendes. Mindenki ismer mindenkit. Mi Attilával Domboriban találkoztunk két évvel ezelőtt egy egészségügyi táborban. Aztán nem kerestünk közelebbi kapcsolatot, csak most megint találkoztunk. Varrónő leszek, Tamásiban tanultam. Amikor ezt választottam, nem tudtam, hogy mennyire határozza meg az életemet a munka. Azt hiszem, ezzel sokan így vannak a nyolcadikosok közül.- Én feldobtam egy kettest - nevet Attila - és szobafestő lettem. Ma éppen szabadságon vagyok. A vonatra sietünk, én utazom. Rossz a motorom, összetörött. Egy Trabanttal ütköztem. Itt meg kicsit messze van az állomás a falutól. Ezeket meg akarja írni? Na, tessék! A haverok így is lenéznek. A szerkó miatt. Valamikor szegecselt bőr cuccokban jártunk, aztán jött egy... valami... nem tudom mi... és letettem, elhagytam azokat... Lehet, hogy az a csoda? Lázár Ádámné Tündérből Tünde ' - A születés. Számomra az a csoda - mondja Lázár Ádámné körzeti ápolónő. - Ez itt Fürgédén is megesik. A legelső szülés, még tanulónővér koromban olyan élmény volt, ami ma is emlékezetes. Pesten, a Balassa János Eészségügyi Szakiskolában tanultam. Kórházban dolgoztam, majd körzetbe kerültem. Úgy alakult a családi életem, hogy elváltam a férjemtől, és az Ozorán élő szüleim közelében telepedtem le. így jöttem Fürgédre. Ha elkezdek beszélni a sorsomról, munkámról, akkor azt mondja, hogy elégedett vagyok, pedig nem. Az az igazság, hogy amit kértem, azt mindent meg is kaptam. Orvos nélkül vagyok a faluban. Készenléti szolgálatot adok szinte éjjel nappal. A rendelő megfelel, csinos, tiszta. A legszükségesebb felszerelés megvan. Fizikoterápiás készülékünk is lesz. Most járok továbbképzésre. Sokat segít majd az itt élő időseken. Nem kell Tamásiba utazgatni, várakozni. Igen, de közben eltértünk a csodától, ugye? A születést mondtam. Három hete majdnem én vezettem le egy születést Fürgédén, de szerencsére időben érkezett a mentő. Egy cigány asszonykának a hetedik gyereke jött éppen... Itt elég sok cigány él. Hiszem, hogy könnyen lehet szót érteni velük, ha emberséggel közeledünk. Búcsú volt vasárnap a faluban. Mindenkinél vendégek, rokonok. Nálunk is együtt volt a család. Nekem mégis szinte egész délutánt egy cigányházban kellett töltenem. Éppen a gyermekáldás, várás körül támadtak konfliktusok. Erről nem beszélek. Nem panaszként mondtam, csak arra példának, hogy bizalmas dolgaikba is beavatnak. Az első szülést még mindig nem mondtam el. Azért is emlékszem rá, mert olyan különösen kék szeme volt a kislánynak, hogy megjegyeztem: milyen tündér szemed van. A neve Tünde lett. Rácsok is kellenek Nem lehet elkerülni a Barkóczi Józseffel való találkozást, ha Fürgédén járunk. Olyan szóvivője a falunak, aki maga is igyekszik előre lendíteni a szórakozás kulturált körülményein. Korábban - pontosan két évvel ezelőtt - írtunk már lapunkban róla. Azóta annyi változás történt az életében, hogy másodállásban - az italbolt vezetése mellett - felkérték a művelődési ház igazgatói feladatainak az ellátására. Legszívesebben erről beszél:- Tartalommal kell megtölteni a kultúr- ház nagytermét. Ez a legfontosabb. Felújítottuk, társadalmi munkát sokan végeztek. Rendeztünk már kézimunkakiál- litást, volt itt asszonykórus, bár a faluban is lehetne énekeseket verbuválni. Majd ez is lesz! Gyermeknapot rendeztünk. Bálokat igényelnek, csak ne volna annyi adminisztráció ezekkel. Valahogy föl kellene rázni a fiatalokat, de az időseket is. Szeretek itt élni. Bárhova eljuthat az ember, ha van kocsija. Nekem még nincs, de nagyon kellene. A szekszárdi Művészetek Házába gyakran bejárunk a barátaimmal. Ezért is örültem, amikor hallottam, hogy Tamásiban az operaénekes házaspár nagyon rokonszenves programmal újítja fel a kastélyt. Később olvastam, hogy nincs rendben körülötte minden. Ott is az emberség hiányzik, mint mindenütt. Ezért kellenek rácsok a fürgedi művelődési házra is. Nem becsüljük egymás munkáját. Kicsúzlizzák az ablakot. Szinte megfeledkeznek arról, hogy emberek. Irigykednek egymásra. Mindez a pénz miatt. A szegénységben összetartottak, most, akinek több van, már kilóg. Mindenki többet akar. Olyan eszeveszett verseny alakult ki, hogy nem lehet megállítani. Váratlan dolgok történhetnek az életben, de csodák...? Mint a pusztagazda- A változás... Az a csoda - állítja Porga Jánosné, az ozora-fürgedi Egyetértés Mgtsz varrodájának vezetője. Mellette áll férje, aki a község társadalmi megbízatású tanácselnöke.- Beszéljenek akkor a fürgedi változásokról...- A varroda is ilyen változás volt az asz- szonyok életében - kezdi Porga Jánosné. - Exportra készítünk hálóingeket és kétrészes felnőttruhákat. Huszonnégyen dolgoznak itt, ebből tizenkét kismama gyesen van. Azt hiszem, segítség ez a munkahely. A keresetek lehetnének jobbak is, hiszen kettőezernyolcszáz-há- romezer forint a fizetés, és van hozzá háztáji föld is. Akik itt dolgoznak, téeszta- gok. Az a jó, hogy ez helyben van, nem kell vidékre utazgatni. Reggel 7 órától délután 4-ig van a munkaidő. Nyáron ezután még sokat lehet otthon is dolgozni. Van olyan kötelezettségünk, hogy amikor kell, akkor címerezni megyünk, vagy sürgős esetben kapálni is segítünk...- Akár pusztagazda is lehetnék - nevet Pillanatkép a varrodában Takács József fuvarozó Porga János -, mert az állattenyésztési telep vezetője is én vagyok, meg a tanácselnök is. Jobb lenne, ha a falubeliekkel beszélne, nehogy dicsekvésnek tűnjön, amit mondok. Csodának tartom én azt, hogy sikerült megoldani az egészséges ivóvizet. A fővezetékről, már aki eddig akarta és volt lehetősége, az bevezette a lakásába is. Az, hogy kicserélték az utcai világítás régi égőit higanygőz lámpákra, ez is csoda, vagy inkább maradjunk annál, hogy változás. Ilyennek érzem én azt is, hogy a kulturális életben történik valami, mert a fiatal Barkóczi József elég mozgékony az ilyen csodákhoz... Az, hogy a faluban fiatalok kezdtek építeni, ez megint valaminek a jele. Három a kislány- Nincs, aki törődne a faluval. Most próbálja az a fiatal kocsmáros, meg a titkárnő. Talán-talán sikerül nekik összefogni és javítanak majd a helyzeten. Másként kellene ennek a falunak, ha már olyan közel van Tamásihoz. Nem? Patronálni kellene, hogy a fiataloknak legyen kedvük maradni.- Elárulja a nevét?- Nem!- Sajnálom, mert érdekes dolgokat mondott. Úgy hallottam, hogy Vargáék gyerekei itt építettek. Őket keresem.- Akkor mégis megtudta a nevemet, mert én vagyok az anyjuk, Varga Gyulá- né. Mire kíváncsi?- Mindenre, amit Fürgédről és az itt élőkről elmond.- Na, akkor hol kezdjem? Az volt a legnagyobb baj, hogy elvitték az iskolát. Mentem én akkor fühöz-fához, a párthoz, a minisztériumhoz írtam levelet. Mégis elvitték. Ha az marad, a fiatalok sem költöztek volna el. Hallom, hogy vannak helyek, ahol már visszatelepítették az így elköltöztetett iskolákat. Mire volt az jó? Falunak kell lenni! Nem élhet mindenki a városban. Nem is akar! Három lányom van. Ők úgy döntöttek, hogy itt maradnak. Építettek már. A szomszédasszonyomnak három fia van, ők is építettek. Jöjjön közelebb szomszéd, mondja el maga is.- Mit mondjak? - kérdez alig mosolyogva Bódis Istvánné, Vargáék szomszédja. Örülök, hogy a fiaim így élnek itt a közelben. Ifások a gazdaságban, For- nádon. Bízunk benne, hogy más lesz itt az élet. Nem történnek itt nagy csodák, ha az nem az, hogy békességben élünk... Ez a jussom- Nem tudok én csodát csinálni - húzódik helyet kínálva a lovaskocsi ülésén Takács József. - Elég volt az nekem, hogy maszek maradhattam. Egyedül vagyok itt a faluban, aki lovakkal fuvarozok, meg elvállalok szántást, ekézést a kertekben. Ami van, csinálom. Földből élek, ahova kerülök majd. Öreg vagyok, mint ez a két lovam. Egyik 24 éves, a másik 18. A lovaknál ez nagy idő. Nekem most már nem kell fiatalabb. Ezek jók. így élek. Minden napra van beosztásom. En csinálom magamnak. Ez a jussom. Amikor földet kaptunk, szabadság is járt vele. Az embernek magának kellett róla gondoskodni. Amikor a közösbe kellett vinni, ezt vették el. Én ragaszkodom ahhoz a kilenc holdhoz. Ez nekem a szabadság. Az örökölt jussom. Egynapos nyugdíjas Különös oka lehet egy munkaképes férfiembernek, hogy nyári dologidőben, világos nappal, egy kisgyerekkel a karján sétálgasson a faluban.- Egy napja vagyok nyugdíjas - néz unokájára Túrós József. - Az állami gazdaság tehenészetében dolgoztam. Apám cseléd volt. Bábonmegyerben születtem, aztán Felsőnyékre kerültünk, majd itt építkezett Fürgédén, amikor házhelyekét mértek ki, és igényelni lehetett. Heten voltunk testvérek. Szétszóródtunk az országban. Nekem négy lányom van. Ez: meg itt az unokám, Szűcs Zoltánka. Nem tudok én a csodákról beszélni, de vannak. Láttam is a háborúban. Jöttek a repülők és bombázták a kocsioszlopot. Az akkor csoda volt, hogy megmaradtam. Aztán azt is csodának tartom, hogy ebből a Fürgéd pusztából község lett... és ugye, az unokám, Zoltánka... ő is itt él... velünk. DECSI KISS JÁNOS Túrós József és unokája