Tolna Megyei Népújság, 1988. június (38. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-02 / 131. szám
1988. június 2. Képújság 5 „Csiri”, a gondnok Szőke haj, gyöngyöző nevetés, boszorkányos gyorsaság, mesterszakácsot megszégyenítő főzni tudás, pergő szóáradat - magyarul, németül -, kedvesség; ez Dörnyei Ferencné, vagy ahogy itt, Szálláspusztán és környékén ismerik, Csirike, a kerületvezető vadász felesége. A vadász - mint köztudott - vadászik, de mit csinál a felesége itt kinn, az erdő közepén?- Gondnoka vagyok a Gyulaji Erdő- és Vadgazdaság vendégházának - mutatja az erdészlak melletti gyönyörű épületet, - Ha vadászszezon van és jönnek a külföldi vendégek, akkor nem sok megállásom van. Mielőtt hajnalban indulnak vadászni, már kávét, teét főzök, szendvicset készítek nekik. Utána beszaladok autóval Hőgyészre vásárolni, friss péksüteményt, tejet, húst, ami kell. Ha visszajönnek, adom a villásreggelit, közben kell készítenem az ebédet is. Délután már a vacsorát főzöm, este tálalok. Amíg a vendégek az ebédlőben vannak, addig nekem is ott kell lennem, hátha kérnek valamit. Néha már a szememet is alig tudom nyitva tartani. Persze, emellett még ott van a saját háztartásom, a férjem, a két gyerekem. Őket is el kell látnom. A lányommal már nincs gondom, tizenhét éves, egészségügyi szakközépiskolába jár Dombóvárra. Sokat segít, ha itthon van. Nézzen oda - mutat az erőszélen elterülő bekerített hatalmas veteményeskertre - most is a palántákat kapálja. Megtermelünk mindent, ami kell a háztartáshoz. * Gyönyörű a táj. A főúttól messze, távol minden zajtól, a pázsitos völgyben csak az erdő susogása hallatszik. Már gróf Apponyinak is volt itt vadászkastélya.- Hű de hideg, vizes épület volt - kommentálja „Csiri”. - Nem tudom, a gróf hogy bírta! Mi is először abban laktunk, alig vártam, hogy felépüljön ez a másik.. Egyébként a tavasz a legszebb itt. Néha annyi a dolgom, hogy hetekig csak lótok- futok, rá se nézek az erdőre. Aztán egy- szercsak megérzem a bodza illatát, felpillantok és megdöbbenek: jaj, de gyönyörű itt! Rohan Ali, a vadászkutya, majd fellöki a ház asszonyát.- Jól van, nyughass! - simogatja csití- tólag a boldogan csaholó hannoveri vérebet. - Törzskönyvezett, vele vadászik az uram. „Csiri”, a gondok Persze, nem ez az egyetlen kutya a ház körül. Van még három öreg tacskó és három, a szemét épp hogy nyitogató pici szőrpamacs kutyus is. Macska nincs, azt az ugató ősellenségek nem tűrik. A kutyaóllal szemben deszkával borított gödör. Régi kútra gyanakszom, de nem az. A hatodik osztályos Feri tartja itt teknős- békáját. Az ifjabb Dörnyei, ha éppen nem motorozik, akkor a háziállatokkal foglalkozik. Természetesen - mint megtudtam - ö is vadásznak készül. *- Célba szeretek lőni, állatra nem tudnék - mondja a kerületvezető vadász felesége. - Két éve neveltem egy őzet, de csak úgy vállaltam, hogy szabadon legyen. Mihelyt felnőtt, elengedtük. Most már két kisgidája van és akár hiszi, akár nem, időnként elhozza őket megmutatni. A kutyák nem bántják, ismerik. Amikor hátul az udvarban a hűtőház előtt nyúzzák a lőtt vadakat, mindig bemegyek, nem bírom nézni, sajnálom őket. A vadhúst is elkészítem, de nem eszem meg.- Tizenhét évesen mentem férjhez, nagy szerelem volt - emlékezik. - Egy évig Lengyelen laktunk, utána jöttünk ide, Szálláspusztára. - Vettünk egy házat Hőgyészen, de nem hiszem, hogy valaha is beköltözünk a faluba. Én már nem tudnám elképzelni az életemet az erdő Hslkül- F. Kováts Éva Fotó: Czakó S. Ez van...? „Ez van, ezt kell szeretni” - ez a mondás régóta él hazánkban. Remélem, hogy végelgyengülésben hamarosan meghal. Meghal, mert egyre jobban megnézik az emberek, hogy a pénzükért mit akarnak szeretni. Nem mindig azt, amit az ipar gyárt, a kereskedelem kínál. A külföldi vevő sokkal finnyásabb, mint a magyar. A magyar egyelőre nem nagyon finnyáskodhat, mert azt vehet a pénzéért, amit kínálnak, illetve most már mást is. Az átlag magyar háromévenként egyszer, a nem átlag magyar többször is. Kiváltja a világútlevelét, összegyűjtött pénzét valutára cseréli és irány Bécs, Párizs... - és azt vesz, amit akar és amit beengednek. A külföldi vevő mindig azt vásárol hazánkban, amit akar. Nem azt, amit mi kínálunk, amit mi gyártunk, hanem azt, ami neki kell. A külföldi, főleg tőkés, de mind jobban a szocialista vevő is ragaszkodik ahhoz az áruhoz, amire szüksége van és nem veszi meg azt, amit mi kínálunk. A Quelle legnagyobb csomagküldő cég egyik vezetője nemrég arra a kérdésre válaszolva, hogy nem tudnának- e több magyar árut értékesíteni, így válaszolt: „Dehogynem. Csak az a baj, hogy amit a magyar gyárak kínálnak, az nálunk nem eladható. Ha valami eladható dolgot mutatnak, akkor sokat kérnek érte. Azt mondják, hogy nekik is sokba van. Ha végül megegyezünk az árban, akkor kiderül, hogy nem tudnak belőle annyit szállítani, amennyit mi megvennénk...” A Quelle cég vezetője nem törődik azzal, hogy mi van nekünk, ő ahhoz ragaszkodik, amire a cégnek szüksége van. Ha nem tudja beszerezni ezt vagy azt az árut nálunk, beszerzi másutt. Ott, ahol minden üzem, minden gyár ezt a nézetet vallja: „Nem azt kell eladni, amit termelünk, hanem azt kell termelni, amit el tudunk adni.” A képlet egyszerű, de megvalósítása nem könnyű, különösen nálunk nem, ahol annyi szabály, rendelet, utasítás köti gúzsba a vállalatokat. Egy legutóbbi felmérés szerint, ha minden vállalatra vonatkozó utasítást, rendeletet, szabályt betartanának, akkor teljesen megbénulnának az üzemek, vállalatok. Szakemberek mondják: elég volna a Polgári Törvénykönyv, a Munka Törvénykönyve, a vállalati törvény ahhoz, hogy a vállalatvezető dönteni tudjon. Amit e három nem tilt - azt szabad. Ha kevesebb lenne a szabály, az utasítás, a rendelet, talán az alkalmazkodás is könnyebben menne. Mert alkalmazkodni kell. Ezt mondta egy, a Népszabadságnak adott nyilatkozatában V. N. Rajagopalam, indiai bank- szakember, a Világbank magyar referense. „A nadrágszíj meghúzásával egy ideig lehet a gazdasági mutatókon, statisztikákon javítani, de az tartósan - strukturális, szerkezeti változás nélkül - nem megy. Ennek az az oka, hogy kicsi. Tehát, ha bővíti a termelést, akkor a többletárunak azonnal piacot kell találni. Nincs olyan kényelmes helyzetben, mint az Egyesült Államok, a Szovjetunió, vagy Japán. Ott a belső piac óriási mennyiségű árut képes felvenni. Magyarország viszont csak egyet tehet: figyel, alkalmazkodik, azt termeli, ami eladható.” Az alkalmazkodás számunkra lét- fontosságú. Sikerünk, mint sok más hozzánk hasonló kis ország sikere bizonyítja, azon múlik, hogy mennyire tudunk rugalmas, dinamikus rendszert kialakítani. Olyant, amelyben mindenki figyel, alkalmazkodik, azt termeli, ami eladható. A világpiacon sok minden eladható, még mennyországkulcs is. Persze nem mindenkinek és nem mindenkor. Hogy kinek, mikor, ahhoz ismerni kell a szokásokat... Az izraeliek tudták, hogy Iránban vallási szokás, hogy a frontra induló katonáknak átadják a mennyország kulcsát. Ha elesnek, nem kell azon törniük a fejüket, hogyan juthatnak a mennyek országába, hisz a kulcs náluk van. A fronton elesett iráni katonák Izraelben gyártott műanyag kulcsokkal nyitogat- ják a mennyek kapuját. A világon mindenütt a vásárlókhoz igazodnak. A vásárlók kegyeinek megnyerése érdekében bevetnek mindent. A magyar televízióban láttam egy angol áruházat, ahol lézerszabász dolgozott. A vásárló több száz fazon, anyag közül választhatott. Azonnal meg is nézhette, hogy melyik szín, melyik fazon áll neki a legjobban. Rávitették a különböző fazonokat, majd a kiválasztott fazont kiszabta a lézerszabász. A szükséges adatokat számítógépen továbbították a ruhagyárnak, ahol elkészítették a kívánt fazonú, színű, anyagú öltönyt, amit néhány nap múlva az áruházban megvásárolhatott a megrendelő. Nálunk ez egyelőre elképzelhetetlen. Nálunk egyelőre az is különös kegynek számít, ha a vásárolt öltönyt a boltban az emberre igazítják. Remélem, hogy nem sokáig lesz ez így. Egyre többen jönnek majd rá - erre kényszerít mindenkit a piac -, hogy az ez van, ezt kell szeretni ideje lejárt. Annyira lejárt, hogy ma már nem is a mai piacot kell kutatni, hanem a holnapit. Ez pedig azt jelenti, hogy igazán csak az tud érvényesülni a piacon, aki nemcsak a ma igényeinek kielégítésére készült fel, hanem a holnapira is. SZALAI JÁNOS A Képes Héttől az RTV-újságig Milyen folyóiratokat olvasnak az emberek egy Tolna megyei kistelepülésen? A kisdorogi postahivatal vezetője, Hegyi Lászlóné a városi viszonyokhoz szokott kérdezőnek meglepő újságcímeket sorol fel, mintegy bizonyítékul annak, hogy az aprófalvak lakóit is érdeklik a nagyvilág hírei.- A Képes Hét ugyanúgy megtalálható a rendelésekben, mint például a Filmvilág. Sőt, a többihez képest viszonylag drága Magyar Konyha is jár néhány helybelinek. Természetesen nem ezek a legkelendőbbek: a hetilapok közül a Nők Lapja, a Képes Újság és a Rádió- és Televízióújság fogy a legnagyobb példányszámban. A településen kevés olyan család él, ahova csak egyféle folyóiratot visz a postás.) Ez még nem tartozik igazán a lélegzetelállító tények közé, hiszen másutt is találkozhatunk ilyen gyakorlattal. Az már viszont kisdorogi specialitás - és egyúttal megyei rekord -, hogy az itteni 290 család több mint kilencven százaléka előfizetője a Tolna Megyei Népújságnak. Egyes - bízunk benne, hogy nem egészen helytálló - nézetek szerint a szembenötlő magas szervezettségnek egyetlen oka: a foci! A kisdorogi labdarúgók ugyanis nem is olyan régen még a magyar bajnokság harmadik vonalában kergették a bőrt, ami elismerésre méltó teljesítménynek számított. - Ha látta volna, mennyire várták a szurkolók a mérkőzésekről szóló tudósításokat - jegyzi meg Hegyi Lászlóné. Időközben viszont a helyi focirajongók őszinte bánatára csapatunk kénytelen-kelletlen elbúcsúzott a területi bajnokságtól, s jelenleg a fiúk eggyel alacsonyabb osztályban játszanak. Ám ennek ellenére - ahogy azt várni lehetetett volna - senki sem mondta vissza a Népújság-előfizetést. Egy szobor előélete Kilencven éve avatták Garay János szobrát Szekszárdion „Ha az, mit írtam s tettem, önmagát fenntartani képes: fennmarad nevem” - írja Garay János (1812-1853) Nyílt levél című versében. Szekszárd jeles szülöttének munkásságát úgy ítélte meg az utókor, hogy a költő neve fennmaradjon. Tisztelői már halála után pár évvel gyűjtést kezdeményeztek egy szobor javára. 1857-ben hangversenyeket is rendeztek ilyen céllal. A kezdeményezést 1861-ben Bartal György alispán fogalmazta programmá és „azon indítványt tévé, hogy állítson Tolnavármegye közönsége szobrot Garay János költőnek, ki lantjával a hazafias érzelmek ápolása s irodalmunk fejlesztése körül magának hervadhatatlan érdemeket, s szülő földének, Tolnavármegyének hálánkat felhívó, dicsőséget szerzett.” A szervezést irányító Szekszárdi Kaszinó Garay-bálokat rendezett, pénzzé tette a szőlősgazdák boradományait, aláírási iveken gyűjtötte az adakozók forintjait. így ment ez majd húsz évig, a kezdeti lelkesedés alábbhagyott, már csak kamataival szaporodott a szobor javára gyűjtött tőke. 1879-ben Garay Alajos, a költő öccse tette szóvá az ügyet a Tolnamegyei Közlönyben, a Kaszinó tisztikara közgyűlésen adott választ. Számításuk szerint kb. 20 ezer forint kellene a szoborra, összegyűlt 5352 fr és 69 krajcár. Azt javasolták, hogy jelöljék meg emléktáblával a szülőházat, az összeg nagyobb része pedig alapítványként segítse a rászoruló diákokat. Használt a vita az ügynek, újságcikkek sürgették a döntést az eredeti terv mellett érvelve, de a Kaszinó vezetősége ismét az alapítvány létesítését szorgalmazta. A szoborpártiak ellenindítványt terjesztettek be arra hivatkozva, hogy az adakozóknak ígért céltól nem szabad eltérni. Nagy vita után a szobor mellett döntöttek azzal, hogy a gyűjtést folytatni kell és a Kaszinó választmánya helyett egy szoborbizottság legyen illetékes az ügyek intézésében. Az elnöknek választott Perczel Dezső újságban és gyűjtőíveken tette közzé a bizottság felhívását: Garay János „sokat és szépet adott nemzedékének örökül... Any- nyit bizonyosan, amennyiért megérdemli, hogy az utókor neki szobrot emeljen”. Az adakozásra buzdító felhívás nyomán ismét szaporodott a tőke, közelinek tűnt a cél, senki sem gondolta, hogy újabb húsz évig kell várni. 1881. szeptember 4-én a szoborbizottság ma is látható emléktáblát helyezett a szülőházra Szász Károly soraival. Ekkor kapta a Zöld kút tér a Garay tér nevet. Múlnak az évek, a közvélemény elégedetlen. 1889-ben a bizottság lemond, Fördös Vilmost választják elnöknek. Folytatódik a gyűjtés, tárgyalások kezdődnek a szobor helyéről és a bizottság 1200 fr-ért telket vásárol a sétakertnek tervezett közalapítványi birtokból. Fördös gondosan tanulmányozta Baja és Pécs szoborállító munkájának tapasztalatait és 1894 január 15-én országos pályázatot írt ki. A telek árán kívül 13 120 fr és 11 kr állt rendelkezésre. Ezt elegendőnek találta a bizottság ahhoz, hogy „a szobor felállításának idejét hazánk fennállásának 1000. éves ünnepélyére is tekintettel, 1896. május 1 -re” tűzze ki. 42 szobrász kapott felkérő levelet, a kiírt határidőre nyolcán pályáztak 11 művel. Jeles művészekből álló bizottság bírálta el az Aradról, Bécsböl, Budapestről küldött pályamunkákat. Fittler Kamill építész, az Iparművészeti Iskola igazgatója, Stróbl Alajos és Zala György szobrászok Szár- novszky Ferenc (1863-1903) tervét fogadták el. A 125 éve született művész Bécsben Szárnovszky Ferenc a készülő szoborral (Fotó: Könyves Jánosné) kezdte tanulmányait, Londonban és Milánóban sajátította el az ércöntést. Értesülve a pályázat eredményéről, levelet írt Szekszárdra: '„Teljes tudatával bírok annak, hogy az elvállalt kötelezettségek becsületes végrehajtásához elválaszthatatlanul hozzá van kötve művészi becsületem és jövőm - mit könnyelműen kockára nem teszek soha.” Az 1895. január 3- án megkötött szerződés szerint 6,5 m magas emlékművet kell készíteni, ebből 2,5 m legyen Garay alakja. Négy hónapon belül mutassa be Szárnovszky áz 1/ 3 méretű mintát és úgy irányítsa az ércöntést, a talapzatra tervezett géniusz faragását és az alapozást, hogy a millennium alkalmából tervezett avatásra minden kész legyen. Díja 24 ezer korona négy részletben. (1892-től 2 korona felelt meg 1 ezüst forintnak.) Szárnovszky a kapott utasítások szerint korrigálta tervét, de a munka lassan haladt. A Tolnamegyei Közlöny két héttel a tervezett avatás előtt írja: ezt az „állandóan figyelem tárgyát képező ügyet legutolsó stádiumában az elposványosodás veszélye fenyegeti.” Az lassította a munkát, hogy Szárnovszky az utolsó pillanatban több módosítást javasolt, pl. maradjon el, vagy legyen kisebb a géniusz, más anyagból készüljön a talapzat stb. Az alapozás még el sem kezdődött, ugyanakkor új és új előlegeket kért Párizsból, ahol a Gruet cégnél irányította az öntési munkát. 1897 májusában lett vele kész, úgy tűnt, hogy még az év nyarán avatni lehet a szobrot. Szélig Gáspár megbízást kap az alap elkészítésére azon a területen, amit a már megvásárolt sétakert helyett jelöltek ki a Garay téren. Közben még egy bizottság alakult olyan feladattal, hogy hirdessen pályázatot az avatóünnepségen elhangzó óda megírására. Szeptemberben döntöttek arról, hogy az 50 fr díjat Váradi Antal, závodi születésű drámaíró és költő, az Országos Színművészeti Akadémia igazgatója nyerte. Arról nincs tudomásunk, hogy a nyertes furcsa kívánsága teljesült-e, meghagyta ugyanis, hogy a bizottság „az 50 forintot alapítványként kezelje és annak évi kamatából szerző édesanyja halálának évfordulóján a Garay-szoborra évente koszorú helyeztessék.” Szeptemberben az ismét elhalasztott avatás okait és a művésszel folyó vitát szellőztető írások jelentek meg a Magyarország című lapban. A bizottság sérelmezte a támadásokat, de ilyen közel a célhoz már kerülni akarta az új vitákat. Október 14-én meg is érkezett Párizsból a szobor, márciusban pedig Hector d’Es- pony párizsi műépítész tervei alapján és Szárnovszky felügyeletével elkezdték a talapzat építését. 1898. június 5.! Ünnep van Szekszárdon, a 41 éve született terv megvalósul. A Tolnavármegye 12 oldalas kiadásban számolt be az eseményről és ad hírt 90 év után ma is; könyvheti meglepetésként hasonmás kiadásban jelenteti meg ezt a lapot a Szekszárdi Városvédő és -Szépítő Egyesület. A hajdani lokálpatrióták és Szárnovszky Ferenc maradandót alkottak Szekszárdon. A késő reneszánsz stílusban készült mű főalakjának babérágat nyújt a géniusz, nyugati oldalán relief ábrázolja az Obsitos egyik jelenetét, ezek is Szárnovszky munkái. A talapzat két oldalára Garay híres verseinek címét vésték. Minden sérelmét és kudarcát felejtve ünnepelte művét és az alkotót a város. Megyei lapunk azt is hírül adta, hogy a szobor alkotója egyenesen a miniszterelnöktől kapott új megbízást Pálffy Miklós szobrának elkészítésére. Ez azonban már nem valósult meg, a művész nevét korai halála miatt a Garay János-szobor őrizte meg. KACZIÁN JÁNOS, a Szekszárdi Városvédő és -Szépítő Egyesület tagja
