Tolna Megyei Népújság, 1988. május (38. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-07 / 108. szám
1988. május 7. NÉPÚJSÁG 13 Sípszó előtt Tizenöt évre emlékeznek a focisták Jubileum a bonyhádi öregfiúknál Az 1976-os Népújság Kupa győzetesei a bonyhádiak. Álló sor (balról jobbra): Sántha István, Váradi László, Barabás András, Kovács Márton, Wágner József, Fláding János, Mező László. Guggoló sor: Szász László, Pataki József, Tóth Ferenc, Borsodi István (csapatvezető), Vajda Károly, Szász Lukács, Szegedi István. NB II.: Ajkai Hungalu-Szekszárdi Dózsa: 17 óra. V.: Karáth. Teszler Vendel: - Sajnos az elmúlt mérkőzésünk nem úgy sikerült, ahogy terveztük. Mint minden találkozónak, úgy ennek is megvan a tanulsága, s remélem sikerül a megfelelő következtetéseket levonni, azokat a jövő szempontjából hasznosítani. Soronkövetkező ellenfelünk a mezőny második feléhez tartozik, játéktudás alapján egyenlő esélyekkel vesszük fel a küzdelmet idegenben is. Szeretnénk pontot szerezni. Márkus sérülése rendbejött, Hujber viszont újból kivált a sorból, sör Holler sem teljesen egészséges. Rajtuk kívül Pilisi sérülés, Gracza betegség miatt hagyta ki az edzéseket. Holler - Nagyfalusi, Hahn, Szabó, Lauer vagy Gracza - Varga, Kniesz, Márkus, Boros - Kálmán, Süveges. NB III.: Dombóvári Vasas-Dombóvári VMSE: 17 óra. V.: Vavika. Fenyvesi József: - Marcaliból fegyelmezett, jó játékkal pontot hoztunk. Következik a helyi rangadó, amely a helyezéstől függetlenül mindig háromesélyes. A bentmaradáshoz menetrend szerint gyűjtögetjük pontjainkat, ha most kettőt sikerül szereznünk, akkor már 90 százalékban biztos, hogy meghosszabbítjuk NB lll-as tagságunkat. Bízom a csapatban és az elvégzett munkában. Igyekszünk a közönséget sportszerű találkozón, jó játékkal és győzelemmel kiengesztelni a Mohács elleni vereségért. Szalai vagy Foki - Lamm, Virágosi, Barta, Farkas vagy Banai - Tóth-Bagi, • Fazekas, Fekete - Neubauer, Verbóczki, Luczek. Tresch Ferenc: - Egy héttel korábban nagy iramú mérkőzést játszott csapatom sok biztató momentummal. Fájó viszont, hogy kétgólos előnyt is hagytunk kicsúszni a kezünkből. A Vasas elleni városi rangadót háromesélyesnek ítéltem. Azt biztosra veszem, hogy döntetlennél rosz- szabb eredményt nem érünk el. Atlétika Megyei minősítő verseny A Tolna Megyei Atlétikai Szövetség ösz- szetett minősítő versenysorozatának első fordulóján a fiatalabb korosztályokhoz tartozók indultak nagy számban. A viszonylag korai időpontban rendezett, hat-, hét-, nyolc-és tízpróba küzdelmek során négy aranyjelvényes eredmény született. Eredmények: Nők, serdülő „A” hétpróba: László (Bonyhádi SE) 3646 pont. Serdülő „B” hatpróba: Baranya 4004, Geisz 3715, Páli 3109, Vass (valamennyi AC Szekszárd) 3007 pont. Meghívásos számok: Magasugrás: Szabó 165, Péter- bencze 155 (mindkettő AC Szekszárd). Férfiak: Felnőtt tízpróba: Szabó (Bonyhádi SE) 4276 pont. Ifjúsági tlzpróba: Schwarcz (Bonyhádi SE) 4006 pont. Serdülő „A" tízpróba: Posta (AC Szekszárd) 4375, Szauder 3735, Holló 3261 (mindkettő Bonyhádi SE) pont. Serdülő „B” nyolcpróba: Tóth (Tamási) 2367, Gal- ló (AC Szekszárd) 1798, Ákoshegyi (AC Szekszárd) 1622 pont. Meghívásos számok: Távolugrás: Varga (AC Szekszárd) 665 cm. * A Kaposvárott rendezett kismaratoni futóversenyen jól szerepeltek a dombóvári és szekszárdi fiatalok. Öt dobogós helyezés mellett négyen teljesítették a korosztályos ifjúsági aranyjelvényes szinteredményt. Eredmények: Lányok, serdülő „A” 10 km: 5. Szatmári (AC Szekszárd) 44:45. Serdülő „B” 7,5 km: 2. Lóki (AC Szekszárd) 30:35. Fiúk: Serdülő „A” 15 km: 1. Varga (DVMSE) 53:26. Serdülő „B” 10 km: 1. Szigeti (Dombóvári Sl) 35:29, 2. Balogh (Dombóvári Sl) 35:45,3. Horváth (AC Szekszárd) 37:10, 5. Pandur (Dombóvári Sl) 38:59. Bien - Mács, Magyar, Urbán, Péter - Zsuró, Kovács, Iván, Sinka - Román, Jakab. Bonyhádi SE-Marcali: 17 óra. V.: Horváth. Kovács István: - Egész héten ideges hangulat uralkodott a csapat háza táján. Ennek oka, hogy egyes gazdasági vezetők szemében eddig csak szálka voltam, keddtől már gerenda lettem. Nem tudom, hogy maradok-e ezek után Bony- hádon, de vasárnap mindenesetre szeretnénk begyűjteni a két pontot. Többen sérüléssel bajlódtak a héten, bízom benne, hogy felgyógyulnak. Pfeiffer eltiltása lejárt. Bekére kiállítását követően, dr. Sebestyénre pedig három sárga lapja miatt nem számíthatok. Mucska - dr. Alföldi, Hüber, Weitner, Joó - Pfeiffer, Szalma, Szirják, Bulla - Pozsa, Suba. Paksi SE-Pécsi BTC: 17 óra. V.: Dunkler. Márkus József:— Nagykanizsán talpra állt a csapat. A holtpontról való kimozduláshoz azonban nagyobb akaraterőre és egy jó értelemben vett vagányságra van szükség. Nem szabad, hogy a felújítás lehetősége bénítóan hasson csapatunkra. A PBTC elleni mérkőzés ugyanolyan nehéz lesz, mint a többi bajnoki találkozó. Küzdelemre és hazai győzelemre számítok. Németh - Kun, Blatt, Héregi, Izsák vagy Somogyi - Kolarics, Horváth P., Balogh - Kovács, Rácz, Gyenis. Szombaton játsszák Honvéd Táncsics SE-Atomerőmű SE: 17 óra. V.: dr. Rákóczi. Vábró József: - Sellye ellen nem kápráztattuk el közönségünket jó játékkal, de eredményesek voltunk. Az úgynevezett üldöző csoportban pont, vagy pontok megszerzésével stabilizálhatnánk helyünket. Most kell igazán erőnket összpontosítani, mert a finis következik. Hétközben Debreceni megsérült, Klopcsik továbbra is harc- képtelen, de Somodi játéka is kérdéses. Szlanyinka - Nagy, Fritz, Somodi vagy Somogyi, Vayer - Szabó, Kiss, Porga, Junkucz - Juhász, Vörös. SZOMBAT Atlétika: Szekszárdon a Pollack úti sporttelepen diákolimpia megyei döntő 9 óra. Kézilabda: Az NB l/B-ben: Győri Magasépítők-Dunaföldvár 17.30. Az NB ll-ben: Hőgyész-PEAC 17 óra. Megyei bajnokság: Szekszárd-Ko- csola 10.30-11.30. Kosárlabda: Szekszárdon a Zrínyi utcai csarnokban 9.30 órától női csapatok Felszabadulási Kupa tornája. Az NB ll-ben: Bátaszék-Sziget- vár 10 óra. Labdarúgás: NB Ili.: Táncsics SE- Atomerőmű SE 17 óra. NB-s serdü - lő- és ifibajnokság: BVSC-Szek- szárd 11 -12.30. Öregfiúk mérkőzés: Bonyhád-Pécsi MSC 17, Szek- szárd-Dombóvár 16 óra. Tenisz: Az OB l-ben: Építők SC- Paksi SE 10 óra. Pakson Tolna megye fiú-lány korcsoportos csapat- bajnoksága 9 óra. Tömegsport: Szekszárdon Vörös- kereszt- és győzelemnapi futás. Rajt 9.30-kor a tanítóképző főiskola elöl. Tolnán 9 órakor KPVDSZ-Meszöv megyei sportnap. VASÁRNAP Kézilabda: Megyei bajnokság: Ko- csola-Tamási 12-13, Tolnatej-lreg- szemcse 10-11 óra. Kosárlabda: Az NB l-ben: Tungsram SC-Dombóvár 11 óra. Szekszárdon a Zrínyi utcai csarnokban 9 órától folytatódik a női csapatok Fel- szabadulási Kupa tornája. Újabb sportegyesület alakult Pakson A Paksi Atomerőmű Műszaki Szakközépiskola épületében ünnepélyes keretek között megalakult az Energetikai Szakképzési Intézet Diáksport Egyesülete. Ez egyelőre ideiglenes elnevezés, a végleges nevet, bélyegzőt, zászlót és jelvényt a későbbiekben kiirt pályázat alapján fogadják el. Az alakuló közgyűlésen részt vett Kuhl Mihály, a megyei tanács ifjúsági és sportosztályának vezetője, Szinger Ferenc, a Paksi Városi Tanács művelődési, ifjúsági és sportosztályának helyettes vezetője, Kiss Gábor, az Atomerőmű SE ügyvezető elnöke, valamint Vass Zoltán, a Paksi SE ügyvezető elnöke. Hideg László, az intézmény igazgató- helyettese köszöntötte a megjelent vendégeket, tanárokat és diákokat. Leskó László, az intézmény sportszervezője elmondta, hogy mivel az alapszabályt a diákok már több fórumon is megvitatták, nincs szükség az újbóli ismertetésére. A szakosztályok alakításáról rendkívüli közgyűlés dönt 1988. júniusában. A DSE törvényességi felügyeletét a Paks Városi Tanács V. B. művelődési, ifjúsági és sportosztálya látja el. A DSE célja a rendszeres testgyakorlás feltételeinek biztosítása, versenyzési lehetőségek szervezése. Az eddigiekben 76-an írták alá a belépési nyilatkozatot, és közel még egyszer ennyien jelezték belépési szándékukat. Érdekesség, hogy az intézmény 24 főiskolása közül 20-an már jelentkeztek a tagság soraiba. Kováts Balázs, az intézmény igazgatója elmondta, hogy a 90-es évek elejére várhatóan közel 700 tanulójuk lesz, ennyi fiatalnak pedig szüksége van egy külön sportegyesületre. Mint mondotta, ezzel a kezdeményezéssel megint elindult valami új Pakson. Nem a folyamatos versenyeztetés lesz a DSE célja, hanem a mozgási lehetőségek igény szerinti megteremtése. A két városi nagy egyesületnek szeretnének utánpótlást biztosítani eredményes versenyzőkkel. Mint megtudtuk, a következő tanévre 166 ezer forint bevételt, és ugyanennyi kiadást tervezett a DSE. A DSE működését 9 tagú elnökség irányítja, elnökévé Kováts Balázs igazgatót, ügyvezető titkárává Leskó László sport- szervezőt választotta meg a közgyűlés. Az elnökségben a diákságot öten képviselik, közülük egy főiskolás. Kiss Gábor és Vass Zoltán, a város két nagy sportegyesületének ügyvezető elnöke üdvözölte az új egyesületet. Reményüket fejezték ki, hogy együttműködésük a város javát fogja szolgálni. Sakk: Az OB ll-ben 64 SK-TAEV SK 9 óra. Tenisz: Az OB l-ben: Bp. Elektromos-Paksi SE 10 óra. Pakson 9 órakor folytatódik Tolna megye fiúleány korcsoportos csapatbajnoksága. Tömegsport: Pakson 8.30-kor, Szekszárdon 9.30-kor „Olimpiai napok” kerékpáros próba. LABDARÚGÁS NB II.: Ajka-Szekszárd 17 óra. NB III.: Paks-PBTC, Dombóvári Vasas-DVMSE, Bonyhád-Marcali 17 óra. Megyei bajnokság: Kisdorog- Aparhant (Lugasi), Tamási-Tengelic (Lerch), Bátaszék-Simontornya (László), Nagymányok-Döbrököz (Albert), Dunaszentgyörgy-TÁÉV (Horváth), Fadd-Dunaföldvár (Kleiber), Gerjen-Hőgyész (Szegi), Ozo- ra-Tevel (Krómer) 16.30 óra. Körzeti bajnkokság: Szakály-Nak (Egyed), Gyönk-Szakcs (dr. Salamon), Kisvejke-Kocsola (Szíjártó), Attala-Závod (Ciráki), Iregszem- cse-Dalmand (Bóna), Kaposszek- cső-Regöly (Dékány) 16 óra. Báta-Őcsény (Deák), Kölesd-Sió- agárd (Jilling), Kakasd-Tolna (Monostori), Harc-lzmény (Bence), Zomba-Györe (Vass), Alsónána- Középhidvég (Tóth), Bonyhádva- rasd-Cikó (Bogdán), Pincehely-Né- metkér (Kiss), Madocsa-Kajdacs (Kovács), Nagydorog-Pálfa (Niki), Tolnanémedi-Paks II. (ifj. Makai), Györköny-Pusztahencse (Tasi) 16.30 óra. A bonyhádi öregfiúk labdarúgócsapata 1973. május 1 -jén lépett először pályára Kisdorogon, ahol a barátságos jellegű mértkőzést 2-1 arányban megnyerte. Ezt követően az elmúlt 15 év alatt a bonyhádiak 32 csapattal (ebből 3 külföldi együttes) összesen 138 mérkőzést játszottak. Ebből 79-et megnyertek, 28 eredménye döntetlen volt, míg 31 mérkőzésen kikaptak. Ez idő alatt a bonyhádiak 450 gól rúgtak, illetve 279-et kaptak. A bonyhádi öregfiúk labdarúgócsapata fennállása óta legtöbbször, szám szerint 20 alkalommal a bátaszék öregfiúk együttese ellen lépett pályára, ebből 10-et a bonyhádiak, 7-et a bátaszékiek nyertek, míg 3 mérkőzés végződött döntetlennel. Az elmúlt 15 évből a csapat az 1976- osat tekinti a legsikeresebbnek. Annak Az edzésközpontokat működtető déldunántúli megyék számára rendezett kétnapos tanácskozás házigazdája a megyei tanács ifjúsági és sportosztálya volt Gunarasban. Mielőtt az érdekeltek belemélyedtek volna az utánpótlás-nevelés gondolatkörébe, kicserélték volna tapasztalataikat, az első napon magáról a versenysportról volt szó. Balogh Gábor, az ÁISH versenysport főosztályának helyettese előbb az előttünk álló olimpiával kapcsolatos felkészülésről szólt. Mindenekelőtt arról, hogy a sportvezetés milyen követelményeket támaszt a hozzávetőlegesen háromszáz sportolót számláló olimpiai küldöttséggel szemben. Nemcsak azért, mert a legutóbbi két olimpia, a moszkvai és a Los Angeles-i csonka volt, hanem a magyar sportnak az eltelt idő óta a világ sportjában betöltött szerepe miatt is a montreali játékok a bázis, a viszonyítási alap. Vagyis olimpiai aranyakban gondolkodva az ott megszerzett, München után különösen kissé kevéskének tűnő négy aranyérmet jó lenne legalább kettővel megfejelni. Hogy összességében miért csak ennyivel? - kérdezhetik az átlagnál mindig optimistább sportkedvelők. Mert a sportvezetés szerint nem lenne más, mint nagyfokú kóklerség, ha a tavalyi és azelőtti világversnyeken begyűjtött aranyakat készpénznek vennénk olimpiai átszámításban. De a nemzetek közötti pontversenyben a Montrealban elfoglalt kilencedik helyről mindenképpen szeretne elmozdulni Magyarország. Még akkor is, ha a Szovjetunió, az USA, valamint az NDK után rendkívül nagy a tülekedés. Elsősorban kitűnő nehézatlétikájuk révén nagyon erősek a bolgárok, jó néhány aranyérem-esélyese van az ellenére, hogy úgy kezdődött számukra ez az év, hogy a Bonyhádi Vasas SK akkori elnöksége az öregfiúk labdarúgócsapat működési jogát megvonta, de a „józan gondolkodású” városi vezetők segítsége útján a csapat mégis tovább működhetett. A gárda ezt úgy hálálta meg, hogy a 21 csapatos Népújság kupa megyei öregfiúk labdarúgótornát megnyerte, 14 mérkőzésből 13 alkalommal győztesen került ki. Az elmúl 15 év alatt Borsódi István vezetése alatt közel 50-55 volt labdarúgó húzhatta magára az öregfiúk labdarúgócsapat mezét. Közel 30-35 volt „öregfiú” véglegesen szögre akasztotta a futballci- pőjét. A bonyhádiak az április 30-i kakas- diak elleni öregfiúk mérkőzés keretében ünnepelték meg a jubileumi évfordulót, amelyen 2-1-es vereséget szenvedtek. NSZK-nak és Romániának is és komo- lyah kell számolni az ázsiaiakkal, különösen a házigazda dél-koreaiakkal. A nemzetek közötti hatodik-hetedik hellyel már nagyon elégedettek lehetnénk. Mint hallhattuk, a mai sportvezetés elődeihez viszonyítva többszörösen is olimpiacentrikus. Ez nemcsak erkölcsiekben, de anyagiakban is kifejezésre jut. Már tavaly is sokakat kissé meghökkentett, hogy Deák Gábor, államtitkár a Fórum Szállóban rendezett ünnepségen egy hatszázezer forintos takarékkönyvet nyújtott át a kétszeres úszó világbajnoknak Darnyi Tamásnak. Ha netán Szöulban is duplázna, akkor a következő takarékbetétkönyv már egymillió forintról szólna. Félmillió az olimpiai arany értéke, de százezreket érnek a dobogós helyezések is. Olimpiai pontszerző helyezés is kamatozik majd forintokban, sőt, ha valaki egy nagyon erős mezőnyben, kiélezett küzdelem után egyéni legjobbját túlszárnyalva bejut egy versenyszám döntőjébe, például úszásban vagy atlétikában, egyéni mérlegelés alapján tisztességes summa jár. Összegszerűen annyi, hogy aki olyan versenyszámban szerez akár nyolcadik vagy kilencedik helyet, aminek komoly sportértéke van, az hatvannyolcvan ezer forint körül kap. Egyébként sportdiplomáciánk nagyszerűen előkészítette a Szöulba érkezést. Mindeddig több rangos viadalon, előolimpián vettünk részt, amit viszonoztak a koreaiak, sportbarátságok alakultak ki, így kedvező körülmények várják a mieinket. így most már csak azért kell izgulni, hogy a nagyon fontos kellékek (például hajók, lovak) épségben megérkezzenek Szöulba.-bégyéA hét vége műsora Olimpiai előzetes fanácskozás Gunarason