Tolna Megyei Népújság, 1988. május (38. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-07 / 108. szám
1988. május 7. ^NÉPÚJSÁG 3 Kisebbségi vélemények A pártszervezetek vitáiban sokkal nagyobb hangsúlyt kapott, mint azt előre sejteni lehetett a kisebbségi véleményekről szóló néhány sor. A pártértekezlet állásfoglalástervezetében ez áll. „A döntésre hivatott pártszerv ülésén a javaslat előterjesztői ismertessék a kisebbségi véleményt is. A párt tagjai az illetékes pártfórumokon kívül nem nyilatkozhatnak az elfogadott határozatoktól eltérő szellemben: különvéleményük támogatására csoportokat, frakciókat nem szervezhetnek. A kisebbségi vélemény képviselőinek a párton belül joguk van kérni a korábbi állásfoglalás megváltoztatását. Ami azonban a határozatban érvényben van, kötelesek azt végrehajtani.” Két pólus megfigyelhető volt - korosztályok szerint. A fiatalok egyszerűen megkérdezték, hogy mit is jelent a frakció szó, mert nem értik pontosan és konkrétan a tartalmát, vagyis nem tudják behatárolni a napi politikai munkában, hogy mi az, amit megtehetnek és mi az, amit nem. Igazából örülni is lehetne ennek a tájékozatlanságnak, hiszen mi sem bizonyítja fényesebben, mint ez a tény, hogy ebben a pártban az utóbbi több, mint harminc évben - ezek szerint - nem voltak frakciók. Végül a válasz megszületett abban az elvben, hogy pártfórumon kijelentheti a párttag az álláspontját és ha ezzel szerez a véleményének híveket, akkor ez semmiképpen nem minősülhet frakciónak. Itt legfeljebb már csak a megfogalmazáson lehet vitatkozni, hogy miért szerepel az illetékes szó. Ezek szerint van nem illetékes pártfórum is? A kérdésre nyilván az a válasz, hogy a demokratikus centralizmus elveinek a betartásával lehet eljutni egy kisebbségi vélennyel a kongresszusig. Az idősebb párttagok már nem így voltak ezzel a kérdéssel, hangot adva azon aggodalmuknak, hogy féltik a pártot a frakcióktól. Azzal általában egyetértettek a párttagok, hogy lehessen hangot adni a kisebbségi, illetve az ellenvéleményeknek, hiszen így sokkal könnyebb és gyorsabb egy téves határozatot megváltoztatni. A párthatározat nem szentirás, az is lehet egyoldalú, és maga a valóság is változhat gyorsabban, mint amennyi egy határozat természetes átfutási ideje. így a más vélemények nyílttá válásával biztosított az intézményi kerete annak, hogy minden vélemény felszínre kerülhessen, ami elősegítheti a következő döntések meghozatalát is. Tulajdonképpen a tervezet ezen pontja nem annyira új, mintamennyire pártközvélemény annak véli, hiszen korábban is előfordult, hogy egy-egy kérdés megítélésében többféle vélemény és nézet csapott össze. Elég csak a reform részleteire, illetve megtorpanásaira gondolnunk. Hogy nem mindenki gondolkozik egyformán egy-egy kérdésről az nemcsak nem baj, hanem egyenesen természetes. Végül még egy gondolat a problémáról. A munkásmozgalom történetében számos példát lehetne arról elmondani, hogy a kisebbségi véleményekből később többségi lesz, mert gyakran előfordult, hogy éppen a kisebbség látta meg a jövőhöz vezető gyakran igen keskeny utat és idő kellett ahhoz, amíg a párt, majd a tömegek felismerték, hogy mégiscsak az lesz a járható. Ma egy hatalomra jutott és több mint negyven éve vezető pártban, ha a demokrácia működőképes, ha a pártvezetés a tagság, a legfontosabb kérdésekben pedig az egész nép kontrollja alatt végzi a munkáját, akkor el lehet érni, hogy ne kerüljenek, vagy ne maradjanak sokáig kisebbségben azok, akik a többség érdekeit elsőként és jól ismerték fel. IHÁROSI Új egyesület alakult A rák ellen az emberért, a holnapért Dr. Erdősi Mária megyei főorvos köszöntötte tegnap Szekszárdon a városi tanács vb-termében azokat a párt-, állami, társadalmi, gazdasági vezetőket, egészségügyben dolgozókat, akik úgy gondolták, a rákellenes küzdelem formájául az egyesületet választják. Nem csupán formaságról van szó, hiszen a megye lakossága, vállalatai, intézményei már korábban is bebizonyították, hogy e nemes cél érdekében hajlandóak anyagiakat, szellemieket áldozni, különböző akciókban önzetlenül részt venni. Ennek a széles körű társadalmi összefogásnak, tenniakarásnak ad keretet a 34 fővel megalakult Tolna Megyei Rákellenes Egyesület, megválasztva az ideiglenes elnökséget is. Péter Szigfrid, az MSZMP MB első titkára, országgyűlési képviselő vállalta az elnöki tisztet, dr. Blaskovich Erzsébet városi főorvos lett az ügyvezető elnök, a titkári teendőket dr. Tóth János megyei onkológus főorvos látja el. Tagja lett az elnökségnek Prieger József, a megyei tanács pénzügyi osztályának vezetője, mint a számvizsgáló bizottság elnöke és az anyagi alapok bizottsága elnökekéntTakács József, a Szekszárdi Városi Tanács pénzügyi osztályvezetője is. A végleges elnökséget és vezetőséget a szeptemberre tervezett küldöttgyűlés választja meg. Milyen céllal alakult az egyesület, kik lehetnek tagjai - erről dr. Blaskovich Erzsébet adott tájékoztatást az egyesület alapszabály-tervezete kapcsán és egy ezt tartalmazó felhívást fogadtak el: Széles körű társadalmi összefogással 1988. május 6-án megalakulta Tolna Megyei Rákellenes Egyesület. Az egyesület elsődleges célja a rákmegelőzés eredményességének növelése érdekében a rákszűrés színvonalának emelése. Ennek biztosítására az egyesület anyagi alapot hoz létre. Az anyagi alap forrásai: tagdíjak, alapítványi díjak, hagyatékok, egyéb. A felhasználás céljáról az egyesület közgyűlése dönt. Meghatározhat egyes feladatokat azaz alapítvány-tevő is, aki nagyobb ösz- szeggel járul az egyesület munkájához. Támogathatja a rákellenes egyesületet- minden 18. életévét betöltött személy tagdíjfizetéssel (20 Ft/hó) alapítványi befizetéssel (bármely összeg), valamint társadalmi munkával,- minden jogi személy, vállalat, üzem, kollektíva - alapítványi befizetéssel, a rendezvények szervezésének segítésével, az egyesület céljainak propagálásával, tagok toborzásával. Kérjük vegyen részt a Tolna Megyei Rákellenes Egyesület munkájában. Jelszavunk: A RÁK ELLEN AZ EMBERÉRT, A HOLNAPÉRT! Belépési nyilatkozatokat a Szekszárd Város Tanácsa egészségügyi osztályán és a Tolna Megyei Népújság szerkesztőségében kaphatnak az érdeklődők. A tagdíjakat és egyéb anyagi támogatásokat pedig a 8404820 csekkszámlára lehet befizetni - mondta kiegészítésül az ügyvezető elnök. Péter Szigfrid megköszönve azt, hogy az alakuló ülés résztvevői hajlandóak tenni a rák elleni küzdelemért, elmondta, hogy bár a társadalom, az egyének, a családok anyagi lehetőségei szűkösebbek, ezért a nemes célért, mint ahogy már sokan bizonyították, hajlandóak áldozni. HÉTRŐL | HÉTRE HÍRRŐL | HÍRRE Amennyiben precíz akarok lenni, akkor azt mondom, hogy holnap fejeződik be az esztendő 16. hete. Ha fontoskodni akarnék, akkor azt is hozzá tenném, hogy azaz a május első hetétől búcsúzunk. Ha pedig meghitten forgatom a szót, akkor azt írnám: magunk mögött tudunk egy hetet a legszebb hónapból. De ez utóbbit nem teszem, hiszen sokak szerint a szeptember, mások szerint a december a legszebb, s vannak, akik az áprilisra esküsznek. Tehát újabb hetet hagytunk magunk mögött, ami egyben azt is jelenti, hogy egy héttel közelítettünk május 20-ához, az országos pártértekezlet kezdetéhez. Nem hiszem, hogy egyedül lennék ama megállapításommal, hogy a pártértekezlet napjaink fő témája, ami teljesen érthető, hiszen ott és akkor határozzák el az ország jelenlegi helyzetében legfontosabbnak ítélt tennivalókat. Napjainkban, amikor nagy várakozásunkat fejezzük ki minden szavunkkal, igen gyakran elhangzik a különböző témakörökhöz kapcsolódva a felelősség. Heti összegző összeállításom nagyobb része is a felelősség jegyében íródik. Mégpedig gyermekeink iránti felelősségről szólnék több tételben. Tény, hogy a pártértekezlet a felnőttek teendőiről szól majd, figyelmen kívül hagyni akkor sem szabad a ma még kicsinyeket, hiszen a felnőttek cselekedetei visszahatnak rájuk, azaz őket „most határozzuk” meg. Zászlók és májusfák Néhány mondat erejéig visszatérek az előző hét végére, azaz május elsejére, amit megyeszerte megünnepeltünk, s mint hétfői lapunkban tudósítottunk is róla, mindenütt méltó volt az ünneplés. Remélem, senki szemében nem tűnnek a következők valamiféle exhibicionizmusnak, de emlékeztetőül annyit, hogy a szekszárdi majális szervezésében, bonyolításában magunk is kivettük részünket, s a másnapi telefonhívásokat, dicsérő szavakat nagyon köszönjük, nagyon jólestek. Szóval szép volt az ünnep, a többség kellemesen érezte magát, de azért szépséghibák is adódtak. Egy-egy helyen sajnos olyan fakó, majdhogynem szakadozott zászlókat tettek ki az ünnep tiszteletére, hogy az ember úgy gondolná, minisztertanácsi rendelet ide, minisztertanácsi rendelet oda, inkább mellőzték volna a zászlót, ha újra nem futja. Vajon a gyerekek számára e látvány mit jelentett? A másik a májusfa, aminek állítása régi, szép hagyományokat idéz. Az egyik szekszárdi óvodába is állítottak feldíszített fát az ünnepet megelőző napon a szülők. A gyerekek rettenetesen boldogok voltak a „meglepetés” láttán, vidáman táncolták körül a szép fát, s énekelve ünnepelték. Mi történt másnapra? Vandálok ellopták a gyerekek ajándékát. Ahhoz nem volt erejük, hogy kicsavarják a földből, hát alul elfűrészelték a törzsét. Sajnos, sok májusfalopásos esetről hallottunk. Persze, nem elsősorban a klasszikusról, merthogy annak még nincs itt az ideje. Szóval a legények nem a dekorációt, a kis szalagokat szedték le, hanem átmentek fanyűvőbe, s ezzel megsemmisítették egy szerelmes ifjú jelképes vallomását. Persze, májusfaügyben voltak elővigyázatosabbak is. Az egyik Szekszárd környéki községben - ugye, számítva a falopásra - a sudár fa törzséhez jó erősen odakötöttek egy kutyát. Mit gondolnak, mi történt? Kutyástól lopták el a fát... Csokira könyvet? Mint hirt adtunk róla, a napokban kezdődött meg a Gyermekkönyvhetek Tolnában rendezvénysorozat, mely több éves múltra tekinthet vissza. A rendezvények egyikéről-mási- káról majd menet közben szólunk - természetesen. Most csak annyit, hogy a könyvtárosok igaz gyermekszeretete - mellyel a könyv, az olvasás szeretetére nevelik a kicsinyeket - igazán példás és örömteli. A vidám és játékos, zenés és „prózás” összejövetelek rendre színvonalasak, s a gyerekek igazán jól érzik magukat ezeken. Különösen akkor, ha még kedvenc könyvük írójával is találkozhatnak, beszélgethetnek. Szerintem mindez úgy fogalmazható meg, hogy út a könyvekhez. Csakhogy sajnos van visszaút is, ami elég szomorú. Tűnődjünk el azon, hogy gyermekeink vajon felnőtté válásuk során miért hidegülnek el a könyvektől, miért válnak igénytelenekké, s miért olvasnak egyre kevesebbet az idő múlásával? S tűnődjünk el azon is, hogy mi, szülők e téren adunk-e annyit gyermekeinknek, mint a könyvtárosok. Persze, ennyire nem lehet és nem is szabad leegyszerűsíteni a dolgot, de érdemes elgondolkodni a következő eseten. Anyuka és nyolc év körüli kisfia vásároltak az élelmiszerüzletben. A kosárba sok minden egyében kívül került két palack bor és egy üveg konyak is. Közben a fiúcska - nyilván az utcai könyvbódéban látta előzőleg Lázár Ervin valamelyik könyvét - kérte a mamát, hogy vegyék meg azt a könyvet, mert már olvasott belőle, Egyre nagyobb a mozgás a földeken. Ezen a táblán siló- kukoricát vetnek. Felvonulók Bátaszéken ugyanis Áginak - nyilván osztálytárs - megvan. Az anyuka először halkan próbálta lebeszélni gyermekét a betűről, majd az újbóli kuncsorgást határozottan leintette, imigyen: „Nem látod, mennyi mindent kell vásárolni? Mit gondolsz, nekünk mindenre van pénzünk?” Kiváncsi lennék, hogy mit gondolt a kisfiú. S főleg akkor, amikor arra is emlékeztette csinos anyukája, hogy előző nap tízesért vehetett magának csokit. Nem akarom elhumorizálni a dolgot, mert annál jóval többről van szó, de eszembe jutott egy réges-régi vicc a skótról és a fiáról, akik valamilyen népünnepélyen sétálnak a kereskedők sátrai között. A fiú kérleli apját, hogy vegyenek egy diny- nyét. Később felet kér, majd már csak egy szeletet. - Szó sem lehet róla, mert drága - így az apa. Jó tíz év múlva ismét hasonló helyszínen van az apa és a már húsz év körüli fia, s az utóbbi most azt kéri, hogy igyanak egy sört. Mire az idősebb férfi dühösen szól: - Még mit nem? Dinnyére sört? Persze, a csokira nyugodtan „fogyasztható” a könyv, mi több, még egy palack bor helyett is. És akik dolgozni szeretnének... Rettenetesen rossz érzés fog el nagyon sokunkat, amikor az utcán igyekezvén mozgássérült ember szeretne áttérni az út túloldalára. Persze, a többség olyankor segít, de vannak, akik zavartan elfordítják fejüket és inkább irányt változtatva sietnek tovább. Nyilván a rossz érzést az utóbbiak viselkedése váltja ki, s nem értem, hogy miért e természetellenes reakció? Nem akarok durván fogalmazni, de pillanatnyilag úgy érzem, társadalmunkban is fellelhető a felemás hozzáállás a mozgássérültekkel szemben, akik nyolcszázezren élnek ebben az országban. Szellemileg friss, munkára, alkotásra vágyó emberek, akikről ugyan sokat beszélünk, de az igazi segítés módját mintha nem akarnánk meglelni, illetve a konkrét intézkedés - fontosabb dolgok miatt - valahogy mindig elodázódik, vagy csak aprócska lépések tétetnek a megoldás felé vezető úton. Schäffler Ádám, a Mozgássérültek Egyesületének Tolna megyei elnöke egy alkalommal úgy fogalmazott, hogy ezek az emberek úgy érzik, mintha velük a társadalom nem tudna együtt élni. Azt már én jegyzem meg, hogy a szerencsétlenül jártak bizony együtt élnek bajukkal. De folytassuk az elnök szavaival, miszerint a mozgássérültek dolgozni szeretnének. Szerinte ne szociális járandóságot adjunk nekik, hanem munkát, hogy teljes értékű állampolgároknak érezhessék magukat. Lévén ma a mozgássérültek megyei küldöttértekezlete, hát elmondom - bár annyiszor megtettük és megtették már -, hogy megyeszékhelyünkön az Alfa Ipari Vállalatnak van egy foglalkoztatója az Arany János utcában. Egy csöppnyi kis helyiségben dolgoznak tizenketten, tizennyolcán pedig bedolgozók. Munkájukra lenne igény, s jelentkeznének igen sokan, de nincs hol dolgozniuk sem. Nem hiszem, hogy a közelben nincs olyan „cég”, amely ne ajánlana szívesen helyet ezeknek az embereknek, hogy maguk keressék meg kenyerüket, azt a havi 3500-4000 forintot. Iskolások a téren Okosan, tapintatosan, kulturáltan kellene együtt élnünk - sóhajtjuk naponta, hozzátéve azt is, hogy erre kellene nevelnünk gyermekeinket is. Egy pedagógusnő ismerősöm idevá- góan azt panaszolta a minap, hogy mint tudjuk, az iskolák udvarai zsebkendőnyiek - leggyakrabban - így a napközis gyerekeket a nevelők délutánonként elviszik a közeli játszótérre egy kis mozgásra, friss levegőre. De hiába a tanárok jószándéka, amikor a környékben lakók fölháborodva kiáltoznak le a játszó gyerekeknek és a pedagógusnak, s közük, hogy nekik nincs joguk ott tartózkodni, lármázni pedig pláne. A gyerekek nem mondom, hogy csöndesen sétálgatnak a hinták körül, de azért akkora lármát sem csapnak a röpke óra alatt, amitől „meg kellene őrülni”. Azt meg pláne nem gondolom, hogy a lakóknak „joguk” lenne onnan eltanácsolni a kísérővel érkezett osztályt. De hát úgy tűnik, hogy a jogokkal és a kötelességekkel még mindig nem vagyunk tisztában. Legfeljebb vagdalkozunk velük, mert úgy véljük, hatásos. Ezt már talán kár is hozzátenni, hogy mennyivel fontosabb lenne az áljogok hangoztatása és keresgélése helyett azon gondolkodni, hogy miként éljük szebben, egymás számára harmonikusabbá téve dolgos napjainkat, mégpedig úgy, hogy álgondokkal ne tetőzzük még a valódiakat. Igyekezzünk meglelni munkánkban is a szépet, az örömöt magunknak - egymásért, hiszen tennivalónk akad bőven a munkapadok mellett, az irodákban és kint a határban is. V. HORVÁTH MÁRIA
