Tolna Megyei Népújság, 1988. május (38. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-24 / 123. szám

1988. május 24. 4^ÉPÜJSÁG Hangverseny Jubilált a Kapos kórus Fennállásának 15 éves évfordulóját ünneplő dombóvári Kapos kórus a helyi művelődési otthon színháztermében megrendezett jubileumi hangversenyé­vel köszöntötte a 75 éves Gőgös Ignác Gimnáziumot. Bevezetőben Brunner Vince, az MSZMP városi bizottságának titkára mondott üdvözlő szavakat. Az előadó emlékeztetett arra, hogy az együttes 1972 novemberében alakult Pásztor Já- nosné karnagy vezetésével, aki 1987 nyaráig állt az énekkar élén. 1987 őszé­től Kertész Attila, a Pécsi Zeneművészeti Szakközépiskola tanára vette át a kórus irányítását. Jelenleg arany minősítéssel rendelkeznek. Állandó résztvevői a me­gyei és országos dalostalálkozóknak és több alkalommal énekeltek a Rádió Kó­ruspódium cimü műsorban. Színvonalas munkájukat számos különdij, nivódij fémjelzi. Birtokosai a Pro Űrbe, a Szocia­lista Kultúráért és a Kiváló Együttes cí­meknek. Szerepeltek az NDK-ban, Csehszlovákiában és kétszer az NSZK- ban. Külföldi fellépéseikkel tovább öreg­bítették a magyar kóruskultúra jó hírét. Magas művészi igényességgel összál- litott ünnepi műsoruk bevezetéseként Szokolay: Miniatűr kantátája teremtett friss tavaszi levegőt, adta meg e jeles nap alaphangulatát. Ezután két Hassler-mü következett. A Gagliarda a bálok vidám­ságát, míg az Őszi fák az elmúlt szép szerelem keserédes utóizét idézték ben­nünk. Donáti Nápolyi Villanellája a rene­szánsz életöröm megnyilvánulását raj­zolta elénk. A Monteverdi-müben ennek hangulati ellentéteként az elmúlás fájdalma fejező­dött ki. Az első kórusblokkot lassú köz­kedvelt Zsoldos szerenádja és Bach ko- rálfeldolgozása zárta. Ez utóbbi külö­nösen szépen megformált volt. Az együttes sokoldalúságát reprezen­tálta a Kórus férfitagjaiból álló kisegyüt­tes ás Berta Mária által előadott ősi gre­gorián dallamok. Bayrd Ave Verum Corpusa az angol gótikát elevenítette fel. Az ezt követő Pa- chelbel-szerzemény két tételének dia­dalmas sugárzása az örök eszme dicső­ségéről szólt. Ezután XX. századi magyar mesterek művei következtek. Kodály: Adventi éne­ke és a ködös esős észak szomorú szép­ségét elénk varázsoló Norvég lányok szereztek kellemes perceket. Pászti Mik­lós: Az éj című bensőséges melegséget árasztó kóruskompozíciója után Balázs Árpád Népdalrondója derűs hangulatot teremtett. A jubileumi koncert fényét emelték Lá­nyi Péter zongoraművész avatott tolmá­csolásában megszólaló Chopin-müvek. LEMLE ZOLTÁN Jékely Zoltán emléke Most lett volna 75 éves Jékely Zoltán, a Nyugat harmadik nemzedékének jelentős költője, akiben Szerb Antal a tiszta költészet megtestesítőjét látta, s azt irta róla, világában „ minden pocegérnek költői kvalitása vanVilágát nem nehéz feltér­képezni, maga adja kezünkbe a kulcsot, midőn az emlék fénytörésében egymásra rakódik Enyed, Kolozsvár, Buda képe. Álom és emlék költészetének legfőbb ihlető- je, novelláit is ez jellemzi, s tulajdonképpen csak élete utolsó két évtizede hozott számára megbékélést, amikor annyi mellőzés után a siker sem pártolt el tőle. Az öregedő Jékely azt is tudta, hogy „aljas száműzetés már egymaga minden öreg­ség", s közben újra végigjárta emlékei tájait, versbe irta a kor technikai meglepeté­seit is, de most már „a megszolgált örökkévalóság" gondolata lett állandó társa. Költészete teljes világ, melynek sajátos flórája és faunája van, nyelvi gyökerei pe­dig mélyre nyúlnak, az erdélyi emlékiratok archaikus rétegéig. Álmai és emlékei ebből az egyszeri közegből nőttek ki, meghatározva egyben költészetének egyedi karakterét is, amit egyformán jellemez a múlandóságba vetett pillanat öröme és a világtörténelmi változások - és rettegések - átélése. Része volt kora minden kínjá­ból és öröméből, s mindenre a vers magasabbrendűségével válaszolt. „Nevem a jövő csarnoka ekhózza!" - írta még 1949-ben, éppen elhallgattatása idején. Hál éve halt meg, s „a jövő csarnoka" mind határozottabban ekhózza nevét és verseit. Az évfordulóról a tévé is megemlékezett: Péterfy Gizella nagyméretű Jékely- portréja előtt Dunai Tamás és Szacsvay László mondta verseit, s azt nehéz lenne megmondani, hogy a rövid félóra alatt a gazdag életműnek valóban legjellegzete­sebb darabjai szólaltak-e meg. Jékely szavalt hallottuk, szépen, kulturáltan, néhány megzenésített verse is elhangzott, legföljebb azt sajnáltuk, hogy mindez egy szabá­lyos „irodalmi est" keretében zajlott le, a rendező Babiczky László jóvoltából fino­man és ízlésesen, de a tévé lehetőségei ennél sokkal többet kínálnak. Jubileum Tabi László évtizedeken át menetrendszerűen írta vigjátékait, anélkül, hogy egy­szer is kritikai vitát kavart volna, az irodalom nem is sokat törődött vele. A humor ké­nyes jószág, s Tabi nem is törekedett arra, hogy nagy kortársai nyomába lépjen, jár­ta a maga szolid útját, az élet apró seményei között keresve a fonákságokat, a való­ság megmosolyogtató tényeit. Vígjátékai inkább hangvételükkel vidámak, nem jel­lemek ütköznek bennük, hanem szituációk, s amikor elmesél valamit, mindig tud­juk, hogy másként is történhetett volna. Már korán kialakította saját módszerét, ami tulajdonképpen a múlt század végi francia vígjátékra épül, annak szerényebb, hazai változata. Kedélyes, szolid játékok ezek, melyeket tapintat és ízlés jellemez, s ezzel be is érhetjük. A Jubileum kilép a megszokott keretek közül, a főszereplő színész házaspár a második részben el is játszik egy darabot, s ez jelenti majd a szerencsés megoldást, a veszekedő házastársak ennek révén találnak vissza egymáshoz. A láthatatlan nézőtérről időnként hangos nevetés hangzik, akik azonban a tévé előtt ülnek, egyre gyanakvóbbak lesznek, mert a figuráknak nincs egyéni életük, mindig azt teszik, amit a szerző súg nekik. Nem tudjuk meg, miért veszekednek, s ha már ebből áll az életük, miért gondolják róluk, hogy boldogok, s amikor eljátsszák „A rendelet" című álkomédiát, nem értjük, hogy mi tetszik ezen a közösnégnek, mert ez valóban gyengécske ötlet, s ezen az sem változtat, hogy Tabi egy vidéki di­lettánst tesz meg szerzőnek, ha már így van „miért nem használja ki ennek lehetősé­geit, hisz a vidéki dilettánsok mindig jócskán adtak témát a humoristáknak. A többi? Kellemes, nem nélkülözi a derűt, a színészek is igyekeznek, márameny- nyire ez rajtuk múlik. CS. L. Tamásiban szerepelt a waiblingeni kórus Könyv Rátkay Endre művészete Több más külföldi együttes mellett évek óta baráti szálak fűzik össze a Ta­mási Pro Cultura Humana szövetkezeti vegyeskart az NSZK-beli Waiblingen „Frohsinn” kórusával. A kapcsolat 1984- ben kezdődött, amikor először járt ha­zánkban a Stuttgarthoz közel fekvő város együttese. Látogatásukat a tamásiak 1986 őszén viszonozták. Az elmúlt na­pokban ismét megérkeztek a waiblinge- niek a fiatal Tolna megyei városba bi­zonyságául, hogy korábban jó benyomá­sokkal, kellemes élményekkel távoztak. A két kórus és az 1. Sz. Általános Iskola gyermekkara közös hangversenyt adott a helyi Úttörőházban. Elsőként az iskolá­sok léptek dobogóra Királyné Békefi Ste­fánia vezetésével. Kedves szereplésü­kért megérdemelt tapsot kaptak, őket követték a színpadon a waiblingeniek Ralph Scheidle karnagy vezetésével. Tartalmas szórakozást nyújtó műsorukat Valentin Rathgeber Meine Stimme klinge szerzeményével indították, majd ir, fran­cia, finn népdalfeldolgozásuk követke­zett. Különösen szépen szóltak az álta­lunk is jól ismert és kedvelt néger spiri­tuálék, mint a Go Dwon, Moses és a Down by the Riverside. Jellemző a vendég­együttesre az egységes, szép hangzás, a romantikus német szerzők értő megszó­laltatása. A Tamási Pro Cultura Humana Ve­gyeskar Királyné Békefi Stefánia vezeté­sével Lassus: A viszhang c. müvével indí­totta műsorát, majd Victoria: O vos om- nes darabját formálták meg korhűen. Meggyőző volt Bárdos Lajos: Első nép­dalrondója, Kirják: A molnár és Palesztri- na: Kert, lomb, virág című szerzeménye. Stílusosan adták elő a két néger spirituá­lét és nagy sikert aratott Karai magyaros jókedvet árasztó szerzeménye. Befeje­zésül Juhász Frigyes: két amerikai mun­kásdalát énekelték. Sok elismerő tapsot kaptak. A közös koncertet baráti együttlét tette még emlékezetesebbé. L. Z. Nádor Tamás, az ismert költő és újságíró a Képzőművészeti Kiadónál most megjelent kismonográfiában felteszi a kérdést: „Mi az oka, hogy Rátkayt még mindig nem értékeli méltóképpen a szakma, a kritika, s a közvélemény is alig tartja számon? Bár a hivatal elismeri, képeit a kö­zönség elkapkodja, végre nagy megbízatások is elérték, ennek elle­nére a hamarosan hatvanadik szüle­tésnapját ünneplő művész hivatalos elismerést, kitüntetést még soha nem kapott. Ritka nyilvános jelentkezését a kö­zönség nagy szeretettel fogadta. A hivatalos méltatásokban még akik értékelték, azok sem vállalták. Kü­lönböző - jobbára elmarasztaló - jel­zőkkel illették. Közhelyhalmozónak, ponyvaizűnek, konzervatívnak, kül­városinak, intellektuálisnak tartották. A ma is Pesterzsébeten élő művész­re miért ragadtak gúnynevek?” Nádor Tamás tanulmánya a kérdé­sek sokaságára nem válaszolhat, de érdekfeszítű írásában vázolja a fes­tőművész életútját és megrajzolja eddigi pályája teljesítményét. Rátkay festészete a hagyományosan humán műveltségre, a latin-görög, illetve a zsidó-keresztény kultúrára épül. Az olvasmány és a valóság mindig ösz- szefonódik a festőművész életében. Erről ő maga így vall: „Bármit ol­vastam: úgy azonosultam vele, hogy életem folytatása lett. A Dzsungel könyve, Robinson és indiánkorsza­kom után csakugyan betéve tudtam az egész Tarka Regénytár sorozatot. S még inkább P. Howard, vagyis Rej­tő Jenő történeteit, akinek figuráit az Odüsszeia alakjaiként, kék ikonom­ban megfestettem. P. Howard hőseit különösen szerettem. Nem tudom mennyire közismert: sok közülük pesterzsébeti modellről készült.” Személyesen ismerte Maxit, a hír­hedt verekedőt, aki nem más mint Wágner úr „A tizennégy karátos au­tódból. A Pestről kitiltott zsebmet­szők, csavargók változtak többek között Piszkos Freddé, Ivánná, vagy Galambbá. Gyermekkori emlékeinek szituá­ciói és figurái elevenednek meg Rát­kay humoros, parodisztikus, gro­teszk látásmóddal ábrázolt képi vilá­gában. Miután élő modellek után dolgozott, a visszájára fordított be­mutatás sem ellenszenves. Rátkay Endre müvészdiplomát máig sem szerzett. Ismerőseinek többsége magányos, elszigetelt, megszállott önfegyelemmel dolgozó embernek tartja.. A sors minden megpróbáltatását csöndes derűvel vállalta. A divatoktól, a köznyüzs­géstől távol tartotta magát.'A gyer­mekkori barátságok - ha megszag­gatva is - máig meghatározóak éle­tében. A képzőművészet újdonságai iránt érdeklődőknek 17 színes és 30 feke­te-fehér reprodukció segít Rátkay Endre művészetének megismerésé­ben. GERÖLY TIBOR A szekszárdi kamarazenekar Haydn-estje Kevés szó esik a zenetörténeti köny­vekben arról, hogy a bécsi zenei klasszi­cizmust kialakító műhelyek nem Bécs- ben voltak elsősorban. Az egyik legfonto­sabb műhely magyar földön, Kismarton­ban volt, ahova Haydn 1761 -ben másod­karnagyként szerződött az Eszterházi- rezidencia 16 tagú zenekarához. Itt szü­letett az a három versenymű, amit a szek­szárdi zenekar szombati estjén hallot­tunk. Ezek az 1765-ben keletkezett művek már magukon viselik a stílus legfon­tosabb jegyeit, amelyekben a drámai ha­tás logikailag motivált és a kifejezés talál­kozik az elegáns ízléssel. A szonátafor­máról van szó, a szerkezet tökéletesen hallható és a forma nem külső kényszer. Az elhangzott versenyművek is a szoná­taformát öltik magukra. Érdemes még megjegyezni, hogy Haydn nemcsak a vo­nósnégyesek, szimfóniák, stb mestere. Többek között 51 versenyművet is alko­tott. A Földesi Lajos vezette kamarazene- kar már eddig is többször bizonyított. Hallottunk tőlük emlékezetesen szép Vi- valdi-müvet, Bach-hangversenyt és nem is olyan régen, alig néhány hete egy kivé­telesen szép Mozart-estet. Mostani Haydn-műsoruk újabb kiemelkedő állo­más rövid fennállásuk történetében. Bá­mulatot kelt, hogy lehet rövid idő alatt felkészülni ilyen igényes, választékosán szép produkcióra. Földesi Lajos kitűnő muzsikus és egyben jó pedagógus is, akinek van koncepciója és a terveit meg is tudja valósítani. Az est érdekessége volt, hogy a műsor első felében két fiatal finn leány játszotta a hegedűszólókat. Laura Kaukonen a G- dúr versenyművet játszotta nemesen szép hegedűhangon. A C-dúr hegedű- versenyt Szilvay Réka temperamentu­mos egyénisége vitte sikerre. Vermes Mária a műsor második felében a kettős­verseny hegedűszólójával működött közre. Leszűrt művészettel, szuggesztív muzsikálással teremtett választékosán intim légkört. Külön kell szólni Thész László sokol­dalú tevékenységéről. Ö a zenekar szer­vező motorja. Kitűnő, felkészült ismerte­tője a műsornak, a zenekarnak megbíz­ható, pontos csembalistája és mint a ket­tősverseny zongoraszólistája egyaránt és külön-külön is feladata magaslatán ál­lott és nagyban részese az est sikerének. Nem tartozik e beszámoló keretébe, külön cikket érdemelne az az áldozat, amelyet a finn közreműködők hoztak. Saját költségükön utaztak Szekszárdra. Barátságból, a közös nyelven beszélni tudók öröméért, a kultúra értékeinek kö­zös felmutatásáért. Egy csokor virágért. Példájuk szép és lelkesítő. HUSEK REZSŐ Roger Moore és viaszmása Roger Moore brit filmszínész játékosan a róla mintázott élethü viaszfigura hom­lokához illeszti pisztolya csövét a helybeli Movieland viaszfigura-múzeumban A dombóváriak műsora

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom