Tolna Megyei Népújság, 1988. április (38. évfolyam, 78-102. szám)

1988-04-15 / 89. szám

1988. április 15. NÉPÚJSÁG 5 )N ♦ SZABADIDŐ ♦ Kulturális ajánlat Családlátogató „Mindig nagy családot szerettem volna” Az anya elégedetten, boldogan figyeli, ahogy gyermeke az évek során fölnő mellette, tanul, mesterséget szerez, fel­nőtté válik. Lassan kirepül a fészekből. Megnősül, vagy férjhezmegy, családot alapít, egy másik, különálló családot. Ez egyaránt fordulópont a gyereknek és a szülőnek az életében. Családalapítás­kor fölvetődik, hogy új helyre költöznek a fiatalok. Aztán mégis úgy döntenek, hogy a szülőkkel maradnak, együtt élik tovább ünnep- és hétköznapjaikat, kö­zösen döntenek, határoznak problé­mák, gondok fölött. Később megszület­nek az unokák - aki kiteljesítik az életü­ket - majd lassan fölserdülnek, s felnőtt válik belőlük. Most már három generá­ció él együtt. Összeköti őket a gondos­kodás, az egymás iránti szeretet, az együvé tartozás. Dányi György és csa­ládja körében szövögetjük tovább a gondolat fonalát. Sára asszony szerint soha föl sem merült még a gondolata sem annak, hogy ők külön költözzenek a szülőktől. Náluk hagyományai vannak, hogy több generáció él együtt. Majd a férj a nagycsaládról kezd beszélni:- Nekem nem voltak testvéreim, min­dig szerettem volna nagy családot, hogy mi, a gyerekek és a nagymama, az édes­anyám együtt maradjunk.- És ez igy nagyon jó, így természetes - veszi vissza a szót a feleség. - Mind­ketten dolgozunk, az anyósom, a nagyi nyugdíjas. A gyerekek nyugodtan haza­jöhetnek, nálunk nincs olyan, hogy üres a lakás. Megnyugtató érzés, hogy ők fel­ügyelet alatt vannak otthon. A nagyi nélkülözhetetlen, a legfonto­sabb tagja a családnak. Jól kijövünk egymással, a kapcsolat egészen baráti közöttünk. A nagymama olvasnivalóját félretéve kapcsolódik a beszélgetésünkbe:- Hát igen, igen. Valamikor azt tanul­tam, hogy anyós és meny között a legel­ső súrlódási felület a konyha. Így aztán én kikerülöm a konyhát. Egyébként a munkából mindenki egyformán részt vállal. A 7. osztályos Dóra szívesen fő- zőcskézik saját kedvtelésből, de takarít, besegít a mosásnál és bevásárol. De ugyanezt el lehet mondani bátyjáról, Gyuriról is, aki viszont a kertészkedés­ből is kiveszi a részét. Szabadidejükben, de legfőképp hétvégeken, ha jó az idő, kirándulni is el szoktak menni - így együtt. A családi idillben, a harmonikus élet­ben a kisebb súrlódások teljesen eltör­pülnek a békés egymás mellett élés, az együvé tartozás mellett. -p. téri ­Szepesi Attila: Bakcsó Bakcsó, vakvarjú, Vízenjáró, nagytorkú, elnyelsz minden eleséget, vízipockot, nádi férget, tücsköt-bogarat, unkabékát, menyhalat. Kvak-vak! - fönn a fán fújod egész délután. ❖ SZEKSZÁRD A Babits Mihály megyei művelődési központ kiállítótermében Ecsedi Mária grafikus kiállítása látható. A kiállítás megtekinthető naponta 10-18 óráig. A Szinyei Merse teremben Farkas Ju­dith bútortervező és Pannonhalmi Zsu­zsa keramikus iparművészek alkotásai­ból rendezett bemutatót nézhetik meg az érdeklődők. BONYHÁD A városi művelődési központban ifjú­sági bérletes hangverseny lesz április 19-én 13 és 14 órakor A jazz története címmel. Közreműködik a Pege-együt- tes. Ligeti Erika szobrászművész, Mun- kácsy-díjas érdemes művész kiállítását április 30-ig tekinthetik meg. PAKS A Munkásművelődési Központban Szerep vagy nem szerep? címmel április 18-án, hétfőn 19 órakor Felföldy Anikó és Szombathy Gyula zenés műsora lesz. A kiállítóteremben Kis Ildikó és Fusz György keramikusművész kiállítása. A kiállítás május 5-ig látható. „Akt” címmel Horváth István fotómű­vész kiállítását május 5-ig láthatják az érdeklődők. DOMBÓVÁR A művelődési otthonban A jazz törté­nete címmel ifjúsági hangverseny lesz április 18-án 15 órakor. Közreműködik a Pege-együttes. A Dombóvári Galériában Szántó Pi­roska festőművész kiállítása április 20- ig tekinthető meg. TAMÁSI Az úttörőház aulájában április 17-én 19.30-kor kerül sor Szerep vagy nem szerep? címmel Felföldy Anikó és Szombathy Gyula zenés pódiumestjére kerül sor. A jazz története címmel ifjúsági hang- versny lesz április 18-án 12 órakor a művelődési központban. DUNAFÖLDVÁR Dunaföldváron nemzetközi műemléki nap, lesz április 18-án, melynek kezde­tekor, 8.30-kor a Tolna megye és Duna- földvár műemlékeiről készült fotókiállí­tás megnyitójára kerül sor a művelődési ház előterében. SIMONTORNYA AVármúzeumban ma 17 órakor Túl az innenen címmel irodalmi műsor lesz. Xantus Gyula festőművész kiállítását láthatják az érdeklődők április 24-ig na­ponta 10-16 óráig (hétfő kivételével). Szívességszolgálat: kérések, felajánlások Szívességszolgálatunk az elmúlt év októbere óta végzi szociá­lis jellegű, díjtalan közvetítő tevékenységét. Ez a munka nem más, mint az, hogy a Pallas-lapokhoz érkező levélbeli megkeresések és kérések alapján kapcsolatot teremt az önhibájukon kívül hátrá­nyos anyagi körülmények között élő családok és azok között, akik különböző, számukra már feleslegessé vált használati tárgyaikat felajánlják ajándékként ezek számára. (A SZÍVESSÉGSZOLGÁLAT címe: 1077 Budapest, Izabella u. 31. Telefonügyelet: 9-13 óráig a 223-202-n.) KÉRNEK: 07/Budapest. Háromgyerekes anya 13 éves leá­nya, 10, és 1,5 éves fia részére gyermekholmikat kér. -012/Kiskunhalas. Csekély térítés ellenében ruhákat, játékot kér 3 éves kisfiának egy édesanya. -022/Budapest. Csökken­tett munkaidőben foglalkoztatott, beteg értelmiségi hölgy kér használt bútorokat, egyéb lakberendezési tárgyakat. -042/Csemő. Várostól távoli tanyán élő idős, rokkant nyugdí­jas házaspár takarót, meleg ruházatot, pokrócot, betonos szo­bájukba linóleumot kér. -057/Tiszakécske. Alacsony jövedel­mű (leszázalékolt) apa 6 hónapos bébinek való holmit és 5 éves leányának ruhát, cipőt kér. -067/Kalocsa. 57 éves rok­kantnyugdíjas 2 éves leányának ruhát, lakástextíliát kér. -072/Nagyrébe. Nehéz körülmények között élő anya 3,5 éves leánynak, 1,5 éves fiúnak ruhaneműt, cipőt szeretne kapni. - 076/Mezőszemere. Rossz körülmények között élő anya 8-9 éves és 10 hónapos fiúnak ruhaneműt, játékot szeretne kapni. -0108/Tiszakécske. Kétségbeesett nagymama 4 uno­kája (14-6 éves fiú, 10-3 éves leány) részére ruhaneműt kér. -0132/Budapest. Rokkant, idős férfi egy jobb sétabotot szeret­ne. AJÁNDÉKOZNAK: -088/Sárvár. Felajánl 1-2 hónapos cse­csemőholmikat, 1-2 évesnek való dzsekit. -0733/Budapest. Betegtolókocsit ajánl fel. -0753/Budapest. Kilenc különféle kislemezt ajándékoznak. -0757/Budapest. 167/57 méretű férfi öltönyt, pulóvert ajánl fel. -011 /Budapest. Gyerek- és bébihol­mikat ajándékozna. -012/Budapest. Szívesen ad 43-45 kg sú­lyú bakfisra ruhát, pulóvert, szoknyát. -013/Budapest. 170 cm magas, testes férfinak ruhát, kabátot ajándékozna. -044/Eger. 180 cm magas férfinak való télikabátot ajándékozna. -020/Bu- dapest. 48-as, kitűnő állapotban lévő gyapjú télikabátot aján­dékozna. Bélyeggyűjtőknek Újdonságok A Magyar Posta most megjelent bélyegkiállítási címletének egyik szelvénye a Juvalux kiállítást nép­szerűsíti. A rendező ország, Luxem­burg a nemzetközi ifjúsági kiállításra blokkot ad ki, amely a rendezvény fővédnökét, Henri herceget, a trón­örököst és családját ábrázolja. Új-Zéland négy bélyege a maori őslakosok művészetéből a fameny- nyezetre festett mintákat tárja a világ elé. A díszítés a bennszülöttek sze­rint jelképes értelemmel bír. A for­galmi sorozat befejezéséül öt dollár névértékű címlet jelent meg a taka- he madár képével. Ebből a múlt szá­zad végén összesen öt család fész­kelt az ország területén, mostanra 500 példányra szaporították. Bélyeg filatelistáknak a gyűjtésről - San Marino új sorozatán. Az eddi­gi páratlanul álló címletek motívum­gyűjtemények kicsinyített részletei­vel próbálnak ízelítőt adni a téma szerinti összeállítások szépségéről. Zene a fiataloknak és javukra. A német posta e jelszóval Buddy Holly, Elvis Presley, Jim Morrison és John Lennon arcképével díszítette a fiatalokat segítő intézmények javára kiadott négy bélyeget. 18. A Egy mikroszámító­gépnek nem alapvető feladata, hogy hangjelzést tudjon adni vagy akár zenélni is lehessen vele, de a gépek, valamint alkalmazásuk fejlődése folyamán ez egyre inkább előtérbe került. Egy házi számítógép esetében, mint pl. a C16 is, manapság egyenesen szük­séges a könnyen, egyszerűen progra­mozható hanggenerátor megléte. A C16 egy kétcsatornás, egymástól függetlenül programozható hanggene­rátorral rendelkezik. A 2-es hanggene­rátor zajok előállítására is alkalmas. Ap­rólékos munkával megint gépikódú programok segítségével lehetőség van 3-4 szólamú dallamok előállítására, sőt beszédhang szintetizálására. BASIC nyelven is programozható a két hangge­nerátor. Ha meg akarjuk szólaltatni gépünket, akkor egy fontos utasítást ki kell ad­nunk, és ez a VOL n utasítás. Az n- 0-7 terjedő szám lehet. A hangerőt állíthatjuk be vele. 0-hanggenerátorok kikapcsolva. 1-7-hangerő beállítása (1-halk, 7- legnagypbb). A gépből érkező hangje­lek a tv hangszórójára kerülnek, így ter­mészetesen a tv hangerő gombjával is C16 hangja Formátum: SOUND A, B, C. A-hanggenerátor száma: 1-3 (3- zajgenerátor - ekkor is a 2-es dolgozik). B-hangmagasságot jelző szám, 0-1023,0 alacsony, 1023 - legmaga­sabb. E szám változtatásával kb. 5 oktáv ter­jedelemben állítható a hang magassá­ga. C=hang kitartás ideje: 1-65535. Ez utóbbi szám esetén több mint 21 óráig szól a megadott hang. Pl. SOUND 1,770,50 A zenei hang „A” hang 1 másodpercig szól. A gépkönyvben található egy táblá­zat, melyben megtalálható, hogy a szük­séges zenei hangoknak milyen szám fe­lel meg. Hosszabb rövidebb kísérletezés so­rán, ciklusok szervezésével, véletlen­szám generálással érdekes és különle­ges hanghatásokat produkálhatunk. Dallamok programozásához legegy­szerűbb DATA sorokban eltárolni a megfelelő hangmagasságot és időtar­tam értékeket. Ezzel végére értünk a mikroszámító­gépek, ezen belül a C16 alapvetően szükséges ismertetéséhez. állítható. Magát a hangot SOUND utasítással lehet generálni. Reméljük sokukban kedv ébredt ezen berendezések alaposabb megismeré­séhez és használatához. N > SZABADIDŐ ❖ Igazságos madarai- Hallod a madarakat? - kérdezte az egyik nap Hamar Hümér tavaly-tündér.- Persze, hogy hallom, nagyon szépen csiripelnek - mondta Kackiás Kázmér kirakelmester.- Érted is, mit mondanak?- Nem értem, csak gondolom, miről beszélnek. Éppen arról cseverésznek, hogy ideje megjavítani a fészket, mert nem lesz helye az új tojásoknak.- És mást nem mondanak?- Dehogynem. Az egyik éppen most újságolta el, hogy milyen kövér bogarat sikerült fognia a zsendülő rét fölött.- És rólunk nem beszélnek?- Csak éppen hogy néhány csipogással említettek minket. Az egyik megnyugtatta a másikat, hogy nem kell félni tőlünk.- Tényleg ezt mondják? Te érted a madarak beszédét?- Érteni nem értem, csak gondolom, mit mondanak.- Akkor lehet, hogy egészen másról beszélnek, mint amit te mondtál nekem?- Lehet, de nem azért, mert én nem értem, hanem azért, mert igazából nem is be­szélnek.- Hát nem hallod? Most is összevissza csiripelnek.- Az igaz, hogy csiripelnek, de egyáltalán nem összevissza. Aki ért hozzá, az azt is meg tudja mondani nagyjából, miről.- Szóval mégis beszélnek?- Azt éppen nem, csak viselkednek.- Csak nem azt akarod mondani, hogy előre engedik egymást az ágon, vagy hellyel kínálják az újonnan érkezettet, esetleg a bóbitájukat is megbiccentik a feléjük repülő előtt?- Azt éppen nem mondom, de másként csiripelnek, ha fognak egy bogarat, vagy ha veszély fenyegeti őket.- És mégsem beszélnek. Akkor honnan tudod, hogy meg akarták javítani a fészket?- Nagyon egyszerű: egy tollpihét láttam az egyik csőrében.- És azt honnan tudod, hogy az új tojásoknak kell a jó fészek?- Azt nem tudom, de azt látom, hogy a két felnőtt madár egész jól eltöltötte a telet a huzatos fészekben. Azt hiszem, ha most mégis megjavítják, akkor csak amiatt, hogy a tojások ki ne potyogjanak.- És ki mondta nekik, hogy tojásokat rakjanak?- A természet.- És a természet fészeképítési kölcsönt is adott?- Adott bizony: száradt fűszálakat, apró gallyakat, szélfújta pihéket, langyos tavaszi napsütést és bogarakat.- És ezért hány tojást kell tojniuk?- Amennyit azelőtt szoktak, se többet, se kevesebbet.- Igen ám, de hogyan fizetik vissza a kölcsönt?- Úgy, hogy elpusztítják a kártevőket, az embereknek pedig dalukkal kedveskednek.- Es nagyobb madarak nincsenek?- De vannak: sasok, héják, sólymok...- Nem akkorák, még nagyobbak, akik a nagyobb kártevőket is el tudnák pusztítani és igazságos madarak lennének.- Nem, olyanok nincsenek, csak a mesében.- Miért, hát ez nem mese? - kérdezte nevetve Hamar Hümér.- Igazad van, ez is mese. Tehát milyen madarakat szeretnél? - érdeklődött Kackiás Kázmér.- Azt még nem tudom, csak azt, hogy szívesen vigyáznék a fészkükre, ne ogy baj érje a tojásaikat... MESEMONDÓ KACKIÁS Esténként összeül a család

Next

/
Oldalképek
Tartalom