Tolna Megyei Népújság, 1988. április (38. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-09 / 84. szám
4 Képújság 1988. április 9. Föld, ami köt is, enged is Termőre forduló évek Kajdacson Van még ennél is kisebb termelő- szövetkezet a megyében. Igaz, csak egynéhány. Százkilencvenöt embert eligazgatni a gondjaikra bizott 3200 hektáron - csupa falubelit, kajdacsit - ez sem tűnik valami különös bűvészmutatványnak. Az Aranykalász elnökéről mindenesetre hírlik: lehet valaki a terített asztal mellett az édes egy komája, ha a munka sürget, néha az indulat füstjével száll el egy időre a komaság. De hát persze nem ez a receptje annak, hogy egy kis gazdálkodó egység az idén március 1 -jétől átlagosan 10 százalékkal emeli tagságának alapbérét. Hogyan fonódott össze a sorsa a termelőszövetkezetével? Szeremlei Zsigmond, a negyvennégy éves, de már majdnem hófehér hajú téeszel- nök, akinek az arcát is korán felbarázdálta az idő, mosolyogva tiltakozik. Hogy a helyi születésű parasztgyerek, aki ebben a határban szedte a markot, és aki azután a Gödöllői Agrártudományi Egyetemig kitűnő eredményekkel végezte el az iskoláit, miként került abba a termelőszövetkezetbe, amelyet egy évtizede még a rossz példák egyikeként citálhattak elő? Mitől lódult meg a szekér?- Ha már az eredmények receptjét kérdezi - magyarázza az elnök -, azt mondom, ne gondoljon valami különös dologra. Amit csináltunk, azt úgy hívják manapság, hogy több lábon állás. Majd a nulláról kezdtük fölfejleszteni az állattenyésztést 1980- ban, mára túlhaladjuk a megyei átlagot. A honos növények, a kukorica, búza, árpa, napraforgó mellett most szójával próbálkozunk. A földjeink harmada szinte futóhomok, harmada kötött, belvizes terület, a maradék csak tűrhető minőségű barna homok. Csapadékkal se állunk valami jól. A szükség parancsolt, hogy rááll- junk a tej- és hústermelésre. Nyolc évvel ezelőtt 44 ezer forint volt a tagság fejenkénti éves átlagjövedelme, tavaly 70 ezer. A kicsi, félhomályos iroda ablakán túl szürke a határ. Szelíd lankáktól hullámzik, néhol a rónák nyugalmas végtelenjét idézi a föld. Hogy magvat rejt, arról csak a talaj megmunkált felszíne árulkodik. Azt mondják, az elnök az önellátó, alacsony önköltségű gazdálkodás híve. Önellátás az állatok takarmányozásában, költségtakarékos tartási körülmények, hagyományos istállók, sertésólak. Nemcsak a hozzávetőleg 450 szarvasmarháról - köztük 190 tehénről -, kétezres létszámúra fejlesztendő sertésállományról, hanem közel 800 bértartásra adott anyajuh és nem utolsósorban 400 ezer pecsenyecsirke ellátásáról is gondoskodniuk kell. Már az eladott csirkehús minőségét illetően is válogatóssá válhattak a kajdacsiak, van rá némi fedezetük. Tavaly partnert is váltottak: ezentúl Bábolnáról érkező hibroállományt nevelnek, és a korábbinál magasabb fehérjetartalmú takarmány most már Környéről érkezik. Elejtett stafétabot A jó gazdálkodáshoz, különösen egy közepesnél valamivel gyengébb adottságú kis szövetkezetben, jó kollektíva kell. Ez Kajdacson a gazdálkodás szociológiai egyszeregyének tűnik, mióta a főmezőgazdász és állattenyésztési ágazatvezető, az elnök és a brigádvezetők a legalapvetőbb kérdésekben egyetértenek, sőt ami lényegileg csaknem ugyanez: ha gondjaikon vitatkozni tudnak. És korábban?- Apám, ugyancsak Szeremlei Zsigmond, tizenkét holdas középparaszt volt. Brigádvezetője, majd később elnöke lett a téesznek. Amikor az első munkahelyemről, a pálfai Egyetértésből hazakerültem ide, ahol növénytermesztő agronómus- ként dolgoztam, akkor halt meg szív- infarktusban, 1969 karácsonyán. Negyvenhat évesen. Kemény, hajtós ember volt, de szerették a téeszta- gok. Tudták, ő ezt a tempót szokta meg az életében. A következő év februárjában elnök lettem. Fiatalon tapasztalatok nélkül. Veszteséges évet örököltem, veszteséges évet hagytam a hátam mögött. Visszaminősültem főagronómusnak. Minden energiámat a munkámba fektettem, úgy, hogy jöttek is az eredmények. Csak a fizetésem lett olyan, mint az öregasszonyok szoknyája - senki nem emelte meg. A téeszelnök kesernyésbe forduló mosolyát a piros symphonia vattasűrű füstje mögé rejti.- Ezért engedtem a csábításnak - folytatja, nehézkesen rakosgatva a szavakat. - Hívtak 1973-ban vissza Pálfára. Több pénzt kínáltak, mentem is. Már akkor nős voltam, két kicsi ikerlánnyal.- De aztán végül csak visszajött.- Visszajöttem, de addig eltelt jó néhány év. Négy évig, 1976-ig dolgoztam Pálfán, de nagyapám halálakor, hogy édesanyám és nagyanyám magára maradt a szülői házban, úgy határoztam, hogy közelebb keresek állást, hazajövök. Növénytermesztési főágazatvezető, majd termelési igazgatóhelyettes lettem a Tengelici Állami Gazdaságnál. Három év alatt három igazgatóm volt. A harmadiknál búcsút mondtam. Ennyiféleképpen alkalmazkodni nekem már sok lett volna... Újra itthon- Hallottak is róla, hogy menni készülök, kínálkozott is az új állás idehaza, de csak ódzkodtam, amikor hívtak. Az Aranykalász elnökből kettőt koptatott el azóta. És hát tudja, nem szivesen megy az ember olyan helyre, ahol már egyszer.. Érti? Ezt a dolgot ne is háborgassuk.- De mégiscsak itt lett elnök újra. Induláskor nem volt önben bizonytalanság, fenntartás? Az „örökség”, vagyis a termelőszövetkezet helyzete ismét csak nem volt irigylésre méltó.- A téesz alaphiánnyal zárta az 1979-es esztendőt. így vettem át. Főmezőgazdász, állattenyésztési ágazatvezető nélkül. De bizonytalanság nem volt bennem. Hogy is lehetett volna? Ezt a munkát nem lehet úgy vállalni, hogy az ember ne bízzon magában, ne higgyen az elképzeléseiben. Sokat jelentett a több éves tapasztalat. Például az állattenyésztés elindításában is a pálfai minta segített. De továbbra se gondoljon csodákra.- Az eredményekhez elég volt a csöndes, szívós kapaszkodás - fölfelé?- A legnagyobb gondot a munkák időbeni elvégzésére fordítottuk. A soros mezőgazdasági munkákat az elsők között végezzük el a megyében már jó ideje. Fejlesztési hiteltartozásunk nincs, de van az idei évre 12 milliónk, amivel majd a gépesítés színvonalán is emelni tudunk. Aztán a föld is megkívánta, hogy növeljük a vegyes műtrágya hatóanyag hektáronkénti mennyiségét. Korábban, 1979-ben még átlagosan 227 kilogrammot szórtunk ki egy hektárra, ma 450-500 kilóval számolunk. De arra már várni kellett, hogy mára csaknem megduplázódjon a kukorica akkori, 4,6 tonnás hektáronkénti átlaga... Most 8,2 tonnánál tartunk. Kellemetlen lenne, ha mindezt az én érdememnek tekintené. A kajdacsi nép mindig is a legszorgalmasabbak közé tartozott, szívesen dolgozik, ha látja értelmét. BÓKA RÓBERT Világom, reményeim Őskígyók, sárkányok varangyos teste, sosem látott vidék, emberi kéztől érintetlen tájak színes rajzokon. Sűrűn egymás mellett, fölött, alatt sorakoznak a grafikák a döbröközi művelődési ház nagytermében. A tárlókban ugyanúgy, mint a falakon. Aprólékos, szemet fárasztó és gyönyörködtető munkák. Különös, furcsa világ, amilyen az alkotójuk, Gye- nis István. Megbuktattam egy embert Mennyire ismerjük önmagunkat? Mit tudunk embertársainkról? Mi az amit beváltunk? Mit hallgatunk el? Válaszolunk-e őszintén, ha kérdeznek, vagy előre megszabottak a feleleteink? Ezek a kérdések mozognak, míg Gyenis István életéről beszél:- Minden ott kezdődött, amikor meg kellett buktatnom egy embert - néz maga elé és idézi a három évtizeddel ezelőtti napokat. KISZ-titkár voltam Döbröközön. Nekem kellett 1957-ben megalakítani egy KISZ- alapszervezetet itt a faluban. Akkor 170 tagja volt. Valahogy nagyon belekeveredtem a politikába. Hallattam a hangom. Felvettek a pártba. Egy titkárválasztáskor jött a baj. Én voltam a szavazatszedő bizottság elnöke és az eredményt fordítva kellett bemondanom, mint ami valójában volt. Csak azért, mert az egyik vezető nem tudta elviselni a másikat. Borzalmas ez számomra. Akkor megutáltam mindent, megcsömörlöttem magamtól, az emberektől. Kiléptem a politikai életből és elhatároztam, csak olyan munkahelyet keresek, ahol annak élhetek, amit szeretek. Azóta nincs békém a világgal. Nem élek a földön Mindig óvatosan, szinte szemérmesen kerüli a szót Gyenis István, hogy: rajzolás. Mégis kiderül, ez az a tevékenység ami kitölti életét, sőt csak ezért akar élni.- Sosem találtam helyemet gyerekkoromban sem. Döbröközön születtem 1937-ben. Szüleim szegényparasztok voltak. Öt gyermeket neveltek. Az általános iskola befejezése után szó sem lehetetttovábbtanulásról. Napszámba jártunk és saját kis földünkön dolgoztunk. Amikor csak tehettem rajzoltam, festettem. Mindent, ami eszembe jutott. Elképzeltem valamit és megrajzoltam. Később másoltam fényképekről. Aztán azt festettem, amit saját sorsomban éltem. Az ötvenes évek közepén küldtem rajzokat a Képzőművészeti Főiskolára. Azt javasolták, hogy képezzem magam és próbáljam meg ismét a felvételit. Igen ám, de milyen az élet? Aki egészséges, annak természetes az állapota. Nekem 1958-ban volt egy tüdőműtétem, ami után nem végezhettem fizikai munkát, ami megerőltető. Ekkor a len- gyeli szakmunkásképzőbe küldtek, ahol szemléltető ábrákat rajzoltam a növényekről. Ha rajzolok, úgy érzem, nem élek a Földön. A kórháznak köszönöm A baj sosem jár egyedül, amint a közmondás tartja. Hallgatva Gyenis István életét, ezt igazolva látszik minden sorsforduló: házasságkötés, albérlet, válás.- A döbröközi téeszben dolgoztam különböző beosztásokban és mellette nagyon sok társadalmi munkát végeztem. Ebbe végül belefáradtam, elhagytam a falumat. Szekszárdon a Füszértnél helyezkedtem el 1973- ban. Azt hittem, itt több időm lesz rajzolni, festeni. Közben megnősültem, az albérletben lakásra gyűjtöttünk, jöttek a gyerekek. Túlóráztam, hét végeken is dolgoztam, közben tanultam, hogy ne maradjak segédmunkás. Az életem válságba került. Elhagyott a feleségem, megismerkedett egy másik férfival. Úgy éreztem, végem van. Összeroppantam. Inni kezdtem. A kórház mentett meg az öngyilkosságtól. Az ott dolgozóknak köszönhetem, hogy újra látom értelmét az életnek. A kórházban volt időm arra, hogy papírt, ceruzát vegyek a kezembe, sőt innét még alkotótáborba is elmehettem, ahol sokat tanultam. Kell egy faág Gyenis Istvánt 1986-ban leszázalékolták, mert mind a két lába trombózist kapott.- A betegségeimben megrokkantam, de élni akarok! Bizonyítani, hogy olyan mélyről is el lehet indulni újból, ahol én voltam! Fel lehet állni és emberként élni! Kell egy faág, amibe kapaszkodni lehet! Nekem ez a rajzolás. Úgy érzem, sikerül képeimmel barátokat szerezni. Többen féltettek, kudarc ér esetleg, ha szülőfalumban rendezek kiállítást. Ez nem jött volna létre, ha a Dombóvári Galéria vezetője, Szeverin Ferenc nem szorgalmazza. Már a szekszárdi kiállításnak is nagyon megörültem, az a Munkásotthonban volt. A zsűrizésekkor nagyon sok hasznos tanácsot kapok. Legutóbb például azt, hogy maradjak fekete-fehér grafikáknál és ne színezzek. Hosszan elgondolkodtam ezen és rájöttem, igazuk van. Talán nem késő még, lesz még idő megmutatni másfelé is képeimet. Ezek az én külön világom, reményeim. DECS| K|SS j^N0S Munkamegbeszélés ezúttal az irodában - jobbra Szeremlei Zsigmond Érdeklődők között a döbröközi kiállításon Gyenis István
