Tolna Megyei Népújság, 1988. április (38. évfolyam, 78-102. szám)

1988-04-30 / 102. szám

A szakszervezet mint politikai erő Interjú Kósáné Kovács Magda SZOT-titkárra! Kósáné Kovács Magda, a SZOT titkára nemrég egy szakszervezeti rendezvény alkalmából járt me­gyénkben. A programnak megfele­lően először a szakszervezeti moz­galom megújításának stratégiai és taktikai kérdéseiről tartott elő­adást, majd ezt követően készült vele az alábbi beszélgetés.- Manapság - legalábbis a jelek azt mutatják - mind nagyobb érdeklődés kí­séri a szakszervezetek tevékenységét. Ön miben látja ennek okát?- Azt hiszem, ennek számos oka van, s ezeket sokan különbözőképpen értéke­lik. Egyesek szerint a szakszervezeti tag­ságnak megrendült a szakszervezetbe vette bizalma, mivel a gazdasági helyzet romlása következtében csökkent az ér­dekérvényesítés esélye. Az érem másik oldalához tartozik, hQgy a politikai intéz­ményrendszer működési zavarai a tag­ság előtt mint a szakszervezet működési zavarai jelentek meg. Meggyőződésem azonban, hogy ez - jóllehet valóban nö­vekszik a szakszervezetre háruló nyo­más - nem jelenti a hitelvesztést és a bi­zalom megrendülését. Hiszen ebben a nagyon nehéz helyzetben oldottuk meg a tagdíjrendszer váltását...- Amit többen kifogásoltak...- A hagyományos formák megváltoz­tatása mindig okoz bizonyos mértékű válságot, s érthető, hogy a tagdíjrendszer módosítását néhányan idegenkedve fo­gadták. Egyeseket anyagilag is hátrá­nyosan érintett az intézkedés. Ennek el­lenére nem következett be tömeges kilé­pés, mindössze néhány százalékkal csökkent a taglétszám. Továbbra is bí­zunk abban, hogy később azok is vissza­találnak hozzánk, akik most elhagyták a mozgalmat.- Tehát nem ért egyet a szakszervezet vonzerejének csökkenését hirdető néze­tekkel?- Ellenkezőleg, a szervezett érdekkép­viselet - mint politikai érték - egyre fon­tosabb szerephez jut. Szemléletesen bi­zonyítják ezt a szakszervezettel nem ren­delkező foglalkozások - a szabadúszó értelmiségek az építésztől a tolmácsig, vagy az új gazdasági formák, a polgárjogi társulások, kisszövetkezetek - képvise­lőinek törekvései is: legfontosabb céljaik egyike a szakszervezetbe való belépés. Aki a körön kívül van, az érzi igazán, mit jelent a szervezett érdekképviselet.- Említette hazánk nehézségeit. Sok­szor használnak erősebb jelzőket ennek a helyzetnek az érzékeltetésére. Mint szak­szervezeti vezető, úgy látja, hogy válság van Magyarországon?- A SZOT elnökségének állásfoglalá­sát tartom helyesnek, mely azt mondja, hogy súlyos működési zavarokkal küzd mind a gazdasági, mind pedig a politikai intézményrendszer. Ez olyan kritikus megfogalmazás, mely nem tagadja a ki­bontakozás lehetőségét.- Ezzel kapcsolatban milyen feladatok állnak a szakszervezet előtt?- Rendkívül fontos a szakszervezetek konfliktuskezelése és konfliktusoldása. Nem a „nagygazdasági” feladatok, a szerkezetváltás és hatékonyság kérdé­seinek megoldását tartjuk elsődleges feladatunknak: ez a kormányzat hatás­körébe tartozik. A mi prioritásaink közül a foglalkoztatási biztonság megteremtése áll az első helyen.- Ennek ellentmondani látszik, hogy - a szerkezetváltás következtében - már most számolni kell bizonyos fokú munka- nélküliséggel.- A szakszervezet a munkanélkülisé­get csak mint átmeneti jelenséget fogad­ja el. Lehet, hogy a munkanélküliség, pontosabban a folyamatos munkaerő­felszabadulás éveken át kísérni fog ben­nünket. De az egyes ember számára a munkanélküli létet csak rendhagyó eset­nek tekinthetjük. Ez nem lehet normális élethelyzet. Nem nyugodhatunk bele ab­ba, hogy egy nemzedék „barátkozzon” kényszerűségből a munkanélküliség gondolatával. Ennek elkerülése érdeké­ben minden lehetséges eszköz mozgósí­tására szükség van.- Mit jelent ez pontosabban?- Nem ellenezzük azokat az elképzelé­seket, amelyek újabb konfliktusok árán ugyan, de elősegíthetik a gazdaság dina­mizálását. Ide tartozik a magántőke akti­vizálása és a külföldi tőke bevonása. Lé­nyegében két eset közül választhatunk: vagy elfogadjuk, hogy egy vállalkozó aránytalanul magas jövedelemhez jut, de közben munkaalkalmat teremt másik öt­ven ember számára, vagy elvből ellenez­zük ezt a fajta gyors meggazdagodást és megfosztjuk magunkat ötven munka­helytől. Ez a probléma egyébként a klasz- szikus tőkés szakszervezeti dilemmák közé tartozik.- Melyik változatot támogatja a hazai szakszervezet?- Az előbbit. Tudomásul vesszük a ma­gántőke beáramlását, de egyben a saját prioritásaink érvényesítését is követel­jük. Hajlandók vagyunk a kompromisz- szumra azzal a feltétellel, hogy nem mon­dunk le saját értékeinkről. Mindezen túl a fő kérdés az, hogy a társadalmi tulajdon működését tudjuk hatékonnyá tenni.- Sok támadás érte a szakszervezetet, hogy nem tájékoztatja kellő mélységében a közvéleményt a döntések, a viták hátte­réről, a kormányszervekkel való tárgyalá­sok részleteiről... i - Ezzel elérkeztünk a nyilvánosság kérdéséhez. A szakszervezeti álláspont csak akkor hiteles a tagság előtt, ha is­mert az úgynevezett alkufolyamat min­den állomása. Határozott véleményem, hogy minden fél jól felfogott érdeke az al­kufolyamat nyilvánossá tétele, mert ez erősiti a hitelességet és teszi világossá a felelősséget.- Miért nem volt eddig ez a gyakorlat markánsabban érzékelhető a tömegtájé­koztatási eszközökben?- Mert ilyen volt az egész társadalmi és politikai működés. A saját árnyékát senki sem lépheti át: Amíg az egész társadalmi döntési folyamat nyilvánossága alcsony fokú, addig a szakszervezet saját nyilvá­nossága sem haladhatja meg fényévek­kel ezt a mértéket.- A szakszervezeti törvény elemeként szerepel a sztrájkjog szabályainak kidol­gozása is. Nemrég még beszélni sem'na­gyon illett nálunk az érdekvédelemnek erről a formájáról...- A.sztrájkjog nyilvánvalóan azért ke­rült előtérbe, mert élesednek a konfliktu­sok. Hozzátenném, hogy felmerülő prob­lémák megoldására alapvetően más for­mákat részesítünk előnyben. Csak mint szélső pontot, mint a fel nem oldható el­lentmondásokkal szembeni tiltakozást, kell realitásként számon tartani a sztrájk lehetőséget.- Érdekvédelem, érdekképviselet: eze­ket jelölte meg a szakszervezet elsődle­ges feladatának. Ha ez nem minden eset­ben valósul meg, abban mennyiben ját­szik közre a munkahelyi szakszervezeti tisztségviselő - a vállalati vezetéstől való- függő viszonya?- Ez örökzöld kérdés. Azt tudom mon­dani, hogy a szakszervezeti tisztségvise­lőt csak egyetlen erő tudja keménnyé tenni és megvédeni: a saját tagsága. Miután ma a szakszervezet nem igazán alulról meghatározott, a tisztségviselő gyakorta támasz nélkül marad. Ezért elő­fordul, hogy felülről függő helyzetbe ke­rül, vagy partnereivel szemben kiszolgál­tatottá válik. Semmi más megoldás nincs, mint az, hogy a szakszervezeti tagság - mely minden ellenkező híreszteléssel szemben igenis politikai erőt képvisel- bátran álljon ki az általa megválasztott tisztségviselő mellett. SZERI ÁRPÁD Emlék a Laktanya utca 33/B-ből Fehér sziromesőt hord a lejtőn a szél. Kapába kapaszkodva tisztítja az öreg, most vásárolt gyalogszőlőt Lengyel László. A sildes sapkán a felirat: Botond, Bonyhád... Két ziháló nevetés közben egy homloktörlés, pár rakoncátlan, őszü­lő hajszál fül mögé simítása, azután már ballagunk a Présház csárdái kaptatón. Lengyel László nyugdíjas, ám vele időt egyeztetni... Most is a szőlőből lopjuk ha­za. Csütörtökön a városi tartalékosoknak polgári védelmi előadás, majd konzultá­ció, pénteken a törzsnek lövészet az óhe­gyi lőtéren, délután kapálás a szőlőben, szombaton megyei tartalékos lövészver­seny Tolnán, közben ott van még a szer­vező titkári feladat a cipőgyárban, aztán a területi tartalékosok klubtitkára is, és tényleges tagja a munkásőrségnek. So­rolni is sok.- Már csak ilyen maradok - nevet rám. Nyugdíjas. Annyit változott az élete, hogy nem kell minden reggel a munka­helyre menni és a munkaügyi reszortfel­adatokra sincs már gond. Örökmozgó, akit „lefogni” sem lehetne - tartják róla. Menet közben mesél a családról, a vőről, akit Budafokra vittek gazdasági igazga­tónak, majd a másikról, aki kutatómérnök Iregszemcsén, aztán a két lányáról és az unokákról...- Talán majd május elsejére hazajön­nek! - szakad belőle sóhajtásszerűen a kívánság. Váraljára viszik őket, kész a program, fotózás is lesz... Témát váltva aztán az édesanyjáról beszél, a szentbé- kállói gyerekévekről. Még ma is egy-egy hetet otthon szokott tölteni a Balaton- parton. Visszaszalad az időben, szóba kerül a híres Fekete-hegy, a természet- védelmi terület, a Pegazus szálló, a gye­rekkor...- Az 57-es szegedi utászok pótlására szedték össze a fiatalokat. Mi is belees­tünk a gyűjtésbe, beöltöztettek bennün­ket, vittek Ausztriába. Alsólendván szökni készültünk, de nem mertünk - emlékezik. Nyálas szájú kis félénkek voltunk akkori­ban és ahogy haladtunk Zánka... Antal- fa..„ úgy lettünk egyre többen. Aztán ha­zakerültünk. Én 1946 májusában beteg voltam, 1947-48-ban pedig még a nagy­bátyám cipészinasaként ügyködtem, de aztán jött az 1949-es május elseje, ne­kem az első, az igazi! Kiderül; a barátja, Fekete László csábí­totta a Kossuth Katonai Akadémiára. így került Lengyel László a flottillához csa­patszolgálatra. A többit a sors hozta ma­gával: Táncsics Műszaki Tisztiiskola, al­hadnagy, majd főhadnagy, ahogy az len­ni szokott. Egy pesit fiúval Endrődi Fe­renccel kötött barátságot. Mindez akkor jut eszébe, amikor a sok száz fotó között keresi azt az egyet, ami azon a bizonyos 1949-es május elsejei díszmeneten ké­szült.- Megőszültünk, megkoptunk, de a szívünk, a barátságunk a régi - rakja elém a fényképeket. Sorban előkerülnek azok a képek is, melyeken Bozsik József a későbbi flottillaparancsnok áll, meg amelyiken Bokányi József is ott feszít a kék díszegyenruhában.- Huszonkét éves voltam. A díszme­nethez válogatták a szép szál legényeket. Elvonultunk a zsűri előtt, nézték a tartást a vigyázzállást, a díszmenetet ki hogyan vágja, mert a cipő bírja - mondogatták. - Beleestem, engen is beválogattak. Mi­csoda felemelő érzés volt, barátom! De jól is esett, meg aztán rang is volt ez úgy istenigazából akkoriban! Hetekig gya­korlatoztunk, de nem untuk. Nem bizony! Fegyvertartás, diszmenet, fővetés... Egyszer csak felpattan a konyhaszék­ről és szinte öntudatlanul, mintha magá­tól indult volna el a láb, már veri is a díszmenetet a „pár lépéses” konyha kövén. Büszkén, feszesen, mint régen. Lengyel Lászlót a szőlőből kellett „hazalopni” a beszélgetésre Álmodtam egy májusfát Furcsa álmom volt az éjjel. Álmodtam mindnyájunknak, az ország köze­pére egy májusfát, egy karcsú, magasba törő, zöld lombú gyertyánt, sok­sok színes, lobogó, krepp-papír szalaggal. Olyat, ami a világ minden pont­járól jól látható. A fához aztán pünkösd után leányok, legények jöttek a szomszédból és távolabbról is a mai kor közlekedési eszközeivel: Skodá­val, Lada Samarákkal, Zastavákkal, Daciákkal, Mercedesekkel, Fiatokkal, Renaultokkal, Fordokkal... és különböző légi járművekkel, majd együtt rop­tuk a táncot hajnalig. John Maruszjával, Jancsi Bénával, Musztafa Marga­rétával, Jimi Grétivel, Paul Marcellával, Jerzy Natasával, Iván Nancyval, Li Bernadettel, Hans Mariskával... Csodálatos mulatság, örömünnep volt, kivilágos-kivirradtig szólt a zene. A búcsútánc, a futó karikázó után, amikor - szokáshoz, hagyományhoz hí­ven - ki akartuk dönteni a fát, egy cérnahang hasított a levegőbe.- Nem engedem a madaramat bántani! - kiáltotta egy pöttöm emberke. Valamennyien a fa, a mindenki májusfája csúcsára tekintettünk, ahova éppen akkor ereszkedett le egy galamb, szájában vékony, száraz gallyal. Fészekrakáshoz készülődött.- Ugyan - legyintett egy szilaj legény -, döntsük már k>! Házigalamb nem rak fészket fára, meg különben is ez csak egy madár a sok közül. Madár! Értitek? Döntsük már ki! - üvöltötte hevesen, gesztikulálva. Barátai, cimbo- raságot színlelő társai közül sokan helyeseltek.- Nem! - kiáltották egyszerre többen, majd egymás szavába vágva ma­gyarázták, hogy a szerencsétlen párának is joga van a saját fészkében élni, joga van brukkolni, és joga van galambnak lenni.- Nem látjátok - sivított ismét a gyerkőc -, ez a galamb fehér! Nem enge­dem a madaramat, a galambunkat! Nélküle nem élhetünk! Legyen ez a tié­tek is! Sokan bólintottak, mások hangos szóval helyeseltek, a fa, a világ minden pontjáról jól látható májusfa a helyén maradt. A tánc végétért, a dühöngő legényt is sikerült Johnnak, Ivánnak, Jancsi­nak meggyőzni, s a hazafelé tartó vendégekben ez az együttlét ünneppé, jelképpé magasztosult. ÉKES LÁSZLÓ „Bíznak bennem az emberek” Harminc éve traktoron A hatalmas, zöld John Deere némán álldogál a műhely sarkában. A kormá­nyával van valami baj, azt bütyköli'két segítőtársával az öreg masina vezetője, Palkó Imre. Köszönésünkre a zömök, de­resedé hajú, barna férfi megtörölgeti ola­jos kezét, aztán barátságosan üdvözlés­re nyújtja.- Hat éve dolgozom ezen a traktoron, sajnos, már gyakran kell javítgatni - mondja. Tizenhét éves, használtan vet­tük, s vagy négyszázezret ráköltöttünk azóta, mégis sűrűn lerobban. Most is már egy hete kényszerpihenőt tartunk, pedig itt a jó idő, vetni kellene. Talán ma sikerül helyreállítani, ha nem, hétfőn már bizto­san. Akkor jöhet a napraforgó, aztán meg a kukorica. Évek óta én csinálom mind­egyiket. Mire hátra érünk a műhelyirodába már azt is tudjuk, hogy Palkó Imre nemcsak ezzel a géppel járja tavasztól őszig a ha­tárt, tíz évig egy 105-ös Claas Dominátort hajtott, egy éve pedig már egy légkondi­cionált fülkéjű 106-ossal arathatott. Mikor 1955-ben, 19 évesen az akkori Szekszárdi Állami Gazdaság kajmádi ke­rületébe került az uszódi hatgyerekes család legidősebb fia, talán nem is álmo­dott arról, hogy egyszer milliós értékeket bíznak majd rá. Rakodómunkásként kézdte, aztán segédvezető lett, földes úton már vezethette is a vontatókat, majd 1960-ban jogosítványt is szerzett motor­ra, 1972-ben gépkocsira is. „Lépést akartam tartani a többiek­kel”- Igyekeztem lépést tartani a többiek­kel - mosolyodik el. - Nagy dolognak tar­tottam, ha valaki a volán mögött ülhet. Ma is szívesen vagyok a földeken, pedig már kevés korombeli traktorozik. Sajnos, a fiatalok is menekülnek a mezőgazda­ságból. Pedig ha valaki ragaszkodik va­lamihez, bepsületesen csinálja, akkor le­gyen az bármilyen munka, eredménye lesz. Gépszerelői papírom is van. Télen a műhelyben javítgatunk, tavasszal aztán kimegyünk a határba. Csörög a telefon. Udvariasan válaszol- gat a vonal túlsó végén aggodalmaskodó kollegájának, s megígéri, hogy elintéz neki valami nagyon fontosat, aztán a régi időkre fordítjuk a szót. Amikor még csak körmösők pöfögtek itt az ósdi épületek udvarán. A kombájnos? A fülke nélküli gépen orra-szája tele volt a gabona csí­pős porával, míg a napi 14-15 órán át vágta a rendet. Ma is fárasztó kenyérkereset a folya­matos odafigyelést igénylő aratás, de azért az akkori körülményekkel össze se lehet hasonlítani. A pénz is több manapság. Palkó Imre tavaly összesen 103 ezer forintot vitt ha­za. Feleségével ketten élnek belőle, a lá­nyok már mind a négyen férjhez mentek. Itt maradtak ők is Szedresben, s már hat lány és egy kisfiú unokát is dajkálhat a nagypapa. Azt mondja az utóbbi legény­ke a kiskirály közöttük. * A kerületben ma mindenki egyénileg dolgozik, az 1965-ben elsőként itt, Kaj- mádon létrehozott komplex brigádokat 73-ban feloszlatták. A vezetőváltás mel­lett Palkó Imre szerint azoknak a hábor­gása is közrejátszott ebben, akik nem ke­rülhettek be a két tizenkét tagú válogatott csapatba. Mert csak az lehetett ám tag, aki szorgalmasan, kiemelkedően teljesí­tett. Szerelők, traktorosok, még szak­szervezetis is volt a két brigádban, s egy

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom