Tolna Megyei Népújság, 1988. április (38. évfolyam, 78-102. szám)

1988-04-07 / 82. szám

4 Képújság 1988. április 7. Alföldszállási portré Malőrrel indult Mindig rengeteg az elmondanivaló Lőrinc Antal egyenes derékkal és tekintettel nyújt kezet a beszélge­tés előtt. A decsi Április 4. utcai csa­ládi házban ketten laknak feleségével. Messze kanya­rodik a gondolat, mikor a múlt idézé­sére vállalkozik. Bácskából érkez­tek szülei Decsre, az Alföldszállásra. Ő már itt született 1923-ban. A betűvetést ott a szállási is­kolában tanulta. Mindig is gazdálkodó emberek voltak. A 30 hold saját föld mel­lé béreltek még 70 holdat. A család há­rom férfi tagja a munkát adó 100 holdon a számítását is megtalálta. A háború azon­ban megbolygatta az ő hétköznapjaikat is. Katonának kellett menni. Majd a béke újra parttalanná tette vérből fakadó szor­galmuk munkálkodását. Az ötvenes évekről éppen olyan keserű ízzel beszél­nek, mint a többi gazdatársuk. „Beszol­Egészségünkért Elesések ­Statisztikai felmérésekből tudjuk, hogy minden 75 év feletti idősebb ember évente egy alkalommal komolyabban elesik, bár nem minden ilyen esésről ér­tesül az orvos. Mi ennek az oka? Az elesések egyik gyakori oka az, hogy az idős ember nem akar tudomást venni arról, hogy mozgásképessége lelassult, és emiatt meggondolatlan helyzetekbe kerül. Például elindul a még zöldet muta­tó jelzésnek a gyalogátkelőhelyen, azon­ban az úttest feléig sem ér el, amikor a lámpa már pirosra vált. Ez óhatatlanul is bizonyos stresszhelyzetet teremt. Mind­ehhez kapcsolódik a korrekciós képes­ség kisebb-nagyobb, néha jelentős csökkenése, esetleges korábbi megbe­tegedések maradványai, az elhízottság, a különféle mentális zavarok. De lehet min­dennek olyan egyszerű oka is, mint az este bevett altató elhúzódó, másnapra is kiterjedő hatása, a rossz, hiányos meg­világítás, vagy az alkoholfogyasztás. Érdekes, hogy amíg egyfelől az óva­tosság nem mindig jellemző az idősekre - hiszen említettük, hogy túlértékelik mozgási képességeiket -, addig az el­eséstől való félelem sokszor beépült az életükbe, és folytonos szorongást okoz. Ez egyrészt a közösségi, a társas élettől való visszahúzódásban nyilvánulhat meg, másrészt kialakul egy jellegzetes, a kezeket védekezésül előre tartó járás. gáltatás”, „végrehajtó” szavak, a rossz emlékű fogalmak között található. Azt is határozott tekintettel vallja, hogy ő nem akarta a termelőszövetkezeti éle­tet. Kitartott a végsőkig. Tűrte az agitáto­rok győzködését a közös gazdálkodás jobbat ígérő lehetőségeiről, de igazából csak a maga erejében bízott. Benne vi­szont a termelőszövetkezeti tagok, hi­szen amikor végül is belépett a közösbe, akkor a raktárosi feladatokat kellett ellát­nia. A szövetkezetek egyesülése, aztán az új nagy téesz villanásnyi emlékei kö­zött egyre erősödik a tény, hogy olyan ember idézi élete sorsfordulóit, akit a munka éltet. Büszke fia sikerére, akiről úgy gondolkodott, mint minden szülő, hogy majd a közelben marad, vagy ép­pen egy fedél alatt lesz a család. Nem így alakult. Más berekben jobb lehetőséget kínálva kelt útra a fia és az örökölt tisztességgel áll helyt. A hétvégék hangossá teszik a decsi sarokházat. Ilyenkor érkeznek Pécsről az unokák, ígéretei a „nemhiábavalóság­nak”. A vasárnapi ebédek közben néha felvillan egy-egy alföldszállási történet, mint most Lőrinc Antal arca. DKJ sérülések Ha már elesett az idős ember, fontos, hogy mihamarabb segítséget kapjon; a baj lehetőségei és szövődményei foko­zódnak ugyanis akkor, ha hosszabb ideig - esetleg eszméletlenül - a földön marad. Az időskori balesetek, elesések meg­előzésében nem lehet mindenkinél egy­ségesen eljárni, hiszen fontos az egyedi szokások ismerete. Kétségtelenül van­nak, akik a jó tanácsot, a figyelmeztetést sem veszik szívesen. Sokan hivatkoznak a szédülésre is, bár a tapasztalatok sze­rint az az ember, aki gyakran szédül, rit­kábban esik el, mint az, aki hirtelen, egyszer-egyszer. Lényeges, hogy a vér­nyomáscsökkentő gyógyszerek megvá­lasztásánál figyelemmel legyenek arra, hogy a rendelkezésre álló szerek közül azt alkalmazzák, amelyik a legkevésbé hat negatívan a mozgásstabilitásra. A leghatékonyabb megelőzés: a gya­korlás. Ezt célszerű csoportosan - pél­dául az idős emberek klubjában - meg­szervezni, de megfelelő fokozatossággal otthon, az egyedülálló, de a lakásában még jól mozgó idős embert is lehet kon­dicionálni; természetesen csakis akkor, amikor erre alkalmas hozzátartozó van jelen. Sokat segíthet az is, hogy ha a la­káson belüli baleseti forrásokat tervsze­rűen megszüntetjük. DR. KEMPLER KURT Úgy indultunk Tamásiba, a nyugdíjas pedagógusok klubjába, hogy a klubve­zető Bella Margit nyugalmazott könyvtár- igazgató rövidnek ígért irodalmi beveze­tője után nemcsak meghallgathatunk egy előadást az egészségvédő mozgás­formákról, hanem a szemléltetés pillana­tait megörökítve, képekkel csábíthatjuk nyugdíjas olvasóinkat egy kis, ha nem is fiatalító, de kondíciójukat erősítő moz­gásra. A gyógytornász azonban, aki elígér­kezett a havonta egy alkalommal a Dám Hotel különtermében otthonos pedagó­gusklubba, csak késve értesítette a min­den programra alaposan fölkészülő klubvezetőt, hogy családi okokból nem tud eleget tenni vállalásának. Miért nem sikerült a távolmaradó helyébe mást „va­rázsolni”? Azért nem, mert az iregszem­csei gyógypedagógiai intézetben tanító egykori tanítvány - aki most államvizsgá­ra készül-csak arra tudott ígéretet tenni, hogy a közösséget - egykor volt kollégá­kat - megillető fölkészültséggel egyszer, később boldogan eljön előadást 'és be­mutatót tartani. Senki se gondolja, hogy ebbe a malőr­be beleveszett a nyugdíjas pedagógusok soros találkozója, hiszen a Tamásiból és környékéről ide szívesen eljárók a tea mellé fogyasztott sütemény élvezete köz­ben valahányszor rátalálnak az aktuális megbeszélnivalókra. Pályatársak voltak és már nyugdíjasokként találkozgatva jó­barátok, noha korábban más és más he­lyen működve legföljebb kivételes alkal­makkor volt módjuk egymással szemé­lyesen találkozni. A hangulat tehát itt mindig családias és derűs. Mindkettőben igen nagy szerepe van a pedagógusként, könyvtárosként egyaránt kitűnő Bella Margitnak, aki nyu­galomba vonulása után „együtt dolgo­zott” rövid ideig az I. Sz. Általános Iskola napközijében a most VI. osztályos Boda Gáborral. A fiú szép sikerrel szerepelt az Ozorán megrendezett Illyés Gyula-szavalóverse­nyen, igy hát a tanár néni meghívta vers­mondónak. Nem is juthatott volna eszébe jobb, és általános tetszéssel találkozóbb megol­dás. Az üde hangú, tehetséges kisfiú iga­zán értő közönség előtt aratott nagy si­kert. Különben, elnézve a meghívón sze­replő dátumot, a hőgyésziek - öten - má­sodszorjelentek meg a márciusi klubdél­utánon a társaság őszinte derűjére, ök a foglalkozást megelőző napon is beutaz­tak Tamásiba. Bánták? Dehogy. Talál­kozni jó és az is az, hogy a klubvezetőt zavarba hozni lehet, de abban meg is tar­tani nem. Bella Margit irodalmunk három nagy öregének, Kós Károlynak, Dutka Ákos­nak és Fábri Zoltánnak egy-egy kötetét emelte le könyvespolcáról, s rövid pá­lyaismertetés után műveikből szemelvé­nyeket olvasott föl. Mit is mondjunk? Hi­vatalos előadókat megszégyenítő ráter­mettséggel. A kellemetlenség így válhatott sikerre és a meghívást akkor is érdemes volt elfogad­nunk, ha azokat a bizonyos, egészségvédő mozgásformákat csak később örökíthetjük meg és adhatjuk közre.- a - - dkj ­Öt dollár- Halló! Jó napot kívánok! S-né vagyok Ausztráliából. Elnézést, már helyből beszélek, tegnap érkeztem. A fiam üzenetét szeretném átadni az osztályfőnöknek. Mielőtt elindultam Sydneyből, a telkemre kötötte, hogy feltétlenül látogassam meg. Ha fogadna... Tetszik tudni, a Garay téri iskolába járt a fiam. S-né vagyok. Nagyom tisztelte az osztályfőnöknőt, mert igazságos volt. A telefon mindkét végén csend. Összegezzük csak a hallottakat! Garay tér, tisztelet, igazság, Ausztrália, Syd­ney... Megvan! Ez csak az 56-os brigád egyik tagja lehet, hiszen akkor sokan voltak kíváncsiak és útrakeltek. Igen, így volt. Z. is elindult télvíz idején Jugoszlávia felé. Az édesanyja özvegyasszony volt, ő az, aki most látogatni jön. Az osztályfőnöknő emlékezik már, az apa elesett valahol az orosz hómezőkön. Az édesanyját jóval ké­sőbb kivitte a fiú, mikor már tehette.- Szeretettel várom - mondja és kis idő múltán már berreg is a kapucsengő. Előtte az Ausztráliából érkezett. Itthon munkásasszony volt. Ennek a hölgynek az öltöze­te viszont nemcsak a jó ízlésről, hanem tele pénztárcáról is tanúskodik. Túl az első nehéz perceken, már kávé mellett, a ven­dég fotókat szed elő.- Tessék nézni, ez itt Sydney, a repülőtér, ez itt egy tengerparti felvétel, ezen a fotón pedig az unokám, a fiam meg a menyem van. Ez már a lakásunk, ugye mi­lyen gyönyörű! Újabb keresgélés a kézitáskában, újabb fotók.- Tessék megnézni, ezen a barátnőmmel én vagyok. Ez a sarokház mögöttünk a saját tulajdonom, az én kinti életem eredménye - mondja nem titkolt büszkeséggel. - Nyitottam egy magyaros falatozót. így lett nekem is sa­ját házam.- Szép - mondja a vendéglátó. Ismét táskájába túr a látogató, közben beszél: - Jaj, tetszik látni, még megfeledkezem az ajándékról, pedig a fiam a lelkemre kötötte... Az osztályfőnök feszülten figyel, gondolja, biztosan kap egy eredeti ausztrál fülklipszet a tanítványától, majd elteszi emlékbe, hiszen minden apró emlék, amit eddig őriz, kedves neki. A hölgy keze ezalatt kiér a táskából és letesz az asztalra egy ötdollárost.- Ezt a csekélységet küldi, tessék venni rajta valami fi­nom csokoládét! Ebben a pillanatban vibrálni kezd minden porcikája a meglátogatottnak. Igen udvariasan, de határozottan mondja: - Köszönöm asszonyom, de nem fogadhatom el ezt az ajándékot, mert a mi fizetőeszközünk neve fo­rint, a csokoládét pedig nem szeretem.- Megsértettem önt? - kérdezte a látogató.- Nem - válaszolta a megajándékozott.- Talán egy anzikszkártya jobb lett volna, kérem?- Elég lett volna - így az osztályfőnök már kísérve is ki­felé a vendéget, aki távozóban visszaszólt: - Majd kül­dök egyet. Tíz éve hangzott el az ígéret, de a képeslap még nem érkezett meg... KUBANEK GYULÁNÉ Nyugdíjasok és a teho Munkában megfáradt kispénzű nyug­díjasok bajmolódnak évről évre kérvé­nyük megírásával, jövedelmük igazolá­sával, abban a reményben, hogy talán a „nyuszifészekbe” kerülhet ajándékként a rájuk is kivetett teho összege. Közülük sokan kérdezték, miért kell minden év­ben újra kérvényezni a teho elengedé­sét? A problémakör igencsak összetett és a megoldását nehezíti az is, hogy a részle­tes szabályokat - köztük a mentességre jogosító jövedelemhatárokat - a helyi ta­nácsok - eltérően - rendeletekben sza­bályozzák. Meglehetősen heterogén a nyugdíjasok tábora is. Vannak - kevesen - magas nyugdíjat élvezők és vannak - többen - létminimumon tengődök is. Egyiknek az egészségi állapota megen­gedi, hogy munkát vállaljon, mások gon­dozásra szorulnak. Olyanokkal is talál­kozni, akik szociális helyzetüknél fogva rákényszerülnének, de nem találnak ál­lást. Vannak akik magas nyugdíj mellett is dolgoznak. A többség azonban ala­csony összegű nyugdíj mellett munkát nem végző nyugdíjas. Elvileg lehetséges és nem törvénytelen annak kimondása bármelyik tanácsren­deletben, hogy a nyugdíjasoknak nem kell tehót fizetniük. Vannak ez ellen szóló érvek is. Dom- bóvárott például ezt nem tartják indokolt­nak, mert élnek olyan nyugdíjasok, akik­nek több a nyugdíja, mint egy aktiv kere­ső jövedelme. Nem látják akadályát v> szont annak, hogy az alacsony és állar dósult jövedelmű nyugdíjasokat már ma ; ga a tanácsrendelet mentesítse a fizetési kötelezettség alól. így nem kellene éven­te kérvényt írni. Pakson már fontolóra vették a tanács- rendelet módosítását és mérlegelik, hogy eleve mentesek legyenek a nyugdí­jasok. Addig is - élve az eljárási jogsza­bályok nyújtotta lehetőségekkel - olyan gyakorlatot alakítottak ki, hogy ahol ál­landósultak az alacsony jövedelmek, a tanács feltárja hivatalból a szociális hely­zetet és ki sem veti az adót, következés­képpen kérelmet sem kell benyújtani an­nak elengedésére. Ezt a gyakorlatot nevezhetjük aktiv ál­lamigazgatásnak, mert itt nemcsak azt nézik, hogy mennyi forinttól esik el a ta­nácsi költségvetés, hanem figyelnek arra is, hogy intézkedéseikkel kedvezően be­folyásolják a társadalmi hangulatot, a la­kosság, ezen belül a nyugdíjasok közér­zetét. Az ilyen megközelítésű gondolkodás és cselekvés magvait kívánatos lenne más tanácsoknál is elhinteni, még ak­kor is, ha csak két év van hátra a tehóra vonatkozó tanácsrendeletek érvényes­ségéböL SZABÓ GYŐZŐ Sikerrel végződött Klubvezető, mint mentőangyal Versekről, meghitten...

Next

/
Oldalképek
Tartalom