Tolna Megyei Népújság, 1988. április (38. évfolyam, 78-102. szám)

1988-04-21 / 94. szám

1988. április 21. NÉPÚJSÁG 5 A Tátrától a Kilimandzsáróig Móga János, a pedagógus, geográfus, világutazó Bár Móga János geográfus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanárképző karának munkatársa budapesti lakos, nem ismeretlen a szekszárdi földrajzra­jongók körében sem. A Babits Mihály művelődési központ által e témakörben rendezett szabadegyetem-sorozaton rendre telt ház fogadja a fiatal tanársegé­det, aki diaképekkel illusztrált, szemléletes előadásain távoli, egzotikus tájakkal ismerteti meg az érdeklődőket. Móga János ugyanis nemcsak pedagógus, kuta­tó, földrajztudós, hanem egyúttal világutazó is.- Emlékszik arra, hova vezetett első kül­földi útja?- Az ilyesmit azt hiszem, nem lehet el­felejteni. A Magas-Tátra volt az úticél, még középiskolás koromban. A hegyek mindig is vonzottak. Egy geográfus szá­mára szerintem nem lehet érdekesebb a magashegységek, a tűzhányók világá­nál, a változatos földfelszín formáknál. Visszatérve a Tátrára, nagy élményt je­lentett egy 2300 méter magas csúcs megmászása. Később azután, ahogy jár­tam a különböző országokat, mind több hegyfokot sikerült legyőznöm. Igazán nem a dicsekvés mondatja velem, de a rekordomra büszke vagyok: 1985-ben a Kelet-Afrikában található Kilimandzsáró­ra is feljutottam.- Ha jól tudom, az igazán nagy expedí­ciók sorát nem az afrikai nyitotta meg.- Alig kerültem az egyetemre, máris bekopogtattam a dékánhoz, s közöltem vele, hogy egy évfolyamtársammal együtt Délkelet-Ázsiába tervezünk egy­éves körutazást. Valószínűleg komolyta­lannak tűnhetett a szándék, mert hosszú ideig tartó győzködésbe került, míg meg­kaptuk az intézmény erkölcsi támogatá­sát. Anyagi téren mostohább volt a hely­zet, de végül is személyenként nyolcszáz dollárral 1980-ban nekivágtunk az isme­retlennek. Az egy évből csak tíz hónap lett, de így is sikerült bejárnunk Indiát, a Himalájától a Korall-szigetekig. Sivata­gokon, majd hóval és jéggel borított terü­leteken vágtunk keresztül, elvetődtünk Nepálba, Sri Lankába, Malaysiába és Szingapúrba is. Dél-indiai tamil férfi- Hogyan fogadták a két különös euró­pait ezekben az országokban?- Bármerre jártunk, szűkös anyagi kö­rülményeink miatt mindig együtt kellett élnünk a helybeliekkel. Indiában hindu zarándokszállásokon, buddhista kolos­torokban aludtunk, jártunk az amritszári aranytemplomban. Sehol semmiféle bántódásunk nem esett, békesség ural­kodott, nyoma sem volt annak a későbbi mészárlássorozatnak, ami sajnálatos módon hihetetlenül gyorsan bekövetke­zett. Máig se nagyon értem, hogy azok a segítőkész emberek milyen okok követ­keztében változtak meg annyira.- Az 1983-as év már - ötödmagával - Mongóliában találja.- Mintha a magyar honfoglalás korába csöppentünk volna - így tudnám ezt a másfél hónapot összefoglalni. Sátorozó pásztornépek között éltünk, s közben te­herautóstoppal barangoltunk a jurtákkal szegélyezett mongol pusztákon.- Ezt követte Kelet-Afrika...- Hat országot jártunk végig a fél év alatt, Kenyát, Ugandát, Tanzániát, Ruan­dát, Burundit és Zairét. Ezen a területen már a diplomamunkámhoz gyűjtöttem anyagot, mely a kelet-afrikai árokrend­szer vulkánjainak tevékenységét részle­tezi. Számos tűzhányót vizsgáltunk meg, köztük azt a mindössze 646 méter magas vulkánt is, melyet Teleki Sámuelről, a hí­res magyar vadászról és Afrika-kutatóról neveztek el. Egyébként ez az egyetlen magyar név a földrész térképén. Sok geográfus cáfolta azt a nézetet, mely sze­rint Teleki ezt a vulkánt kitörés közben látta volna. Végül is a helyszíni megfigye­léseink alapján egyértelműen bebizo­nyosodott, hogy minden a Teleki által leírtaknak megfelelően történt.- Nem járt konfliktusokkal az itt élő tör­zsekkel való találkozás?- Egyáltalán nem, pedig még a Kongó­medence őserdeiben fellelhető pigmeu­sok közé is eljutottunk. A tábortűz mellett a törzsfőnökkel együtt a csupasz föl­dön töltöttük az éjszakát, s hajnalban együtt mentünk a vadászatukra.- Milyen tapasztalatokat szerzett az af­rikai növény- és állatvilág - a sajtóban és a könyvekben gyakran olvasható - pusztí­tásáról?- A lakosság mindinkább növekszik ezekben az országokban, a terület né­pességeltartó képessége viszont nem követi a fejlődést. A juh- és szarvasmar­hatartás következtében egyre jobban Andamani öslakók gyérülnek a füves térségek, helyenként a növénytakaró teljesen hiányzik. A va­don élő állatokat is sikerült alaposan megritkítani. A helyzet Ugandában a leg­súlyosabb, itt Idi Amin elnökösködése alatt szinte módszeresen kiirtották az elefántokat és más nagyvadakat. Kenyá­ban viszont nagyon bölcsen felismerték, hogy a nemzeti parkok állatvilága fontos valutabevételi forrás. Ebben az ország­ban még a nemzeti parkokon kívül is lát­tunk békésen legelésző zebrákat, vagy antilopokat. Ruandában a hegyi gorillák rezervátumába is beléphettünk. Ezek a főemlősök - az orvvadászok esztelen pusztításai következtében - a végveszély közelébe kerültek. Nagy élmény volt szá­munkra ezeknek az állatoknak a megfi­gyelése, bár mindössze egy óra hosszat láthattuk őket, ennyi időt engedélyeztek a gorillák nyugalmára vigyázó fegyve­res őrök.- Az expedíciók sorozata azonban nem zárult le Afrikával. Két évvel ezelőtt több társával együtt Kína, Tibet és Nepál tájai­val, majd nemrég a Kanári-szigetekkel is­merkedett meg.- Kína hosszú ideig elzárkózott az ide­genek elől, nem lehetett az országot fel­keresni. Amint lehetőség adódott rá, rög­tön mentünk. Elzárt, titokzatos helyekre is eljutottunk, például Lhaszába, az emigrációban élő dalai láma kolostorá­ba.- Milyen járművel barangolták be Kí­nát?- Vonattal, mert ez volt a legolcsóbb. A fülkékben nagy tisztaság és rend uralko­dik, a leterített szőnyegeket a személyzet naponta kétszer porszívózta, a kalauz meg felszálláskor a kapaszkodást segítő karfákat törölgette állandóan. A vonat az út folyamán érintette a Nagy Falat is: fél órán keresztül álltunk az egyedülálló ér­dekesség mellett. Az Afrika nyugati part­vidékéhez közeli Kanári-szigetekre pe­dig az itt található számos működű vul­kán vonzott.- Hogyan sikerült előteremteni az uta­zásokhoz szükséges anyagi fedezetet?- Ha azt mondom, hogy egy-egy út 80-100 ezer forintba került, akkor bizo­nyára sokan felkapják a fejüket: miből te­lik egy egyetemistának, vagy tanárse­gédnek erre? Egyrészt sokat dolgoztam egy alpinista gmk-ban: kéményeket bon­tottunk, ablakokat mostunk. Ezzel a mun­kával jól lehetett keresni. Ezenkívül az is­meretterjesztő előadások, a különböző publikációk honoráriumára is támasz­kodhattam. így sikerült megoldani ezeket a hosszú ideig tartó utazásokat, persze meglehe­tősen szerény körülményeket biztosítot­tunk saját magunknak. Ezzel nem pa­naszkodni akarok, hiszen tudom, nagyon sokan vállalnák a kényelmetlenségeket és megpróbáltatásokat, ha eljuthatnának olyan helyekre, ahol nekem volt szeren­csém megfordulni. SZERI ÁRPÁD A borravaló mértéke Kialakult a szokásjog. Apáról fiúra, ismerősről ismerősre, barátról barát­ra, szomszédról szomszédra szállt a titok: kinek, mennyi borravalót, hála­pénzt, csúszópénzt, kenőpénzt... illik, kell, muszáj, kötelező adni. Ismerték e szokásjogot a kapók is, az adók is. De úgy látszik, hogy ismerte és is­meri az adóhivatal is. Nemrég hallottam, hogy állítólag az adóhivatal úgy számolja majd a be nem vallott láthatatlan jövedelmet, hogy megállapítja, kinek mennyit kel­lett, vagy kellett volna kapnia. Egye­sek még ennek pontos mértékét is tudni vélik. Állítólag a fodrászok ese­tében minden egyes kuncsaft eseté­ben tíz forintot, az orvosok, az autó­szerelők esetében kezelésenként, szerelésenként száz forintot számol­nak el. Ezek nem hivatalos információk. Lehet, hogy csak a borravalós szak­mával rendelkezők találták ki annak érdekében, hogy mi pontosan tudjuk, hogy mennyi az a minimum, amit el­várnak tőlünk. Egyelőre tehát csak azt tudjuk, pletyka szintjén, hogy mennyit kell pluszként a fodrásznál, az autószere­lőnél... hagynunk a már adózott, azaz nettó jövedelmünkből, de azt még nem tudjuk, hogy az adóhivatal sze­rint mennyivel emeltük a már említet­tek láthatatlan jövedelmét. (Szalai) Az élet nagy esélye Taba Csaba az Állami Népi Együttesben Jókötésű, nyurga fiatalember, aki után a lányok is megfordulnak. Tömött bajusza mokánnyá teszi az ar­cát. Azt a szekszárdi fiatalembert, akire az iménti mondatok illenek, Taba Csabának hívják. Alig múlt húszéves és már olyan sikert tudhat magáénak, melyet csak a konok kitartással ren­delkező, tehetséges emberek érhetnek el. Próba közben, még a Bartina Nép­táncegyüttesben, évekkel korábban- Kérek egy nevezetes dátumot az életéből.- Kettőt mondhatok? Az egyik nyolc éve volt, amikor elmentem a Bartina Nép­táncegyüttes gyermek- és utánpótláscsoportjának a tánctáborába. A tábort követő tanévkezdés után már én is a táncosok között voltam.- És a második?- 1987. december 20-a, az Állami Népi Együttes stúdiófelvételije. Ez olyan sikeres volt, hogy felajánlották, legyek a híres, nagynevű együttes tagja. 1988. január 25-e óta dolgozom ott.- Miért ment el abba a nyolc évvel ezelőtti táncostáborba?- Nővérem példája nyomán, aki szintén táncolt. Egy gyermeknapi ünnepség kereté­ben a szekszárdi úttörőházban volt egy táncház, amit a Bartina Néptáncegyüttes csinált. Akkor, az általános iskola ötödik osztályába jártam. Elmentem a táncházba és beálltam a nálamnál jóval idősebbek közé. Egy-két lépés után megéreztem a táncot és jártam. A táncházban ott volt Szabadi Miska bácsi, az együttes akkori vezetője, és felajánlotta a nyári táborban való részvételt. így kezdődött...- Nyolc év alatt mit kapott a jónevű, a ma már arany I. minősítéssel bíró szekszárdi együttestől?- Csodálatos volt ez az elmúlt nyolc év, fantasztikusan jó közösséggel. Heti kilenc órát próbáltunk együtt, emellett még ott voltak a plusz próbák és a hét végi szereplé­sek. Sok időt töltöttünk együtt, hatottunk egymásra. Tiszteltük és becsültük egymást. Emiatt is nagyon rossz volt elmenni tőlük. Én soha nem gondoltam, hogy távozom az együttesből és élethivatásom lesz a tánc. Ha a meghívás nem érkezik, akkor polgári pályán maradok és követem a többi táncos példáját, akik addig, amíg ki nem öregsze­nek, addig szenvedélyesen táncolnak.- Egyezik a véleményünk, hogy a meghívás életében az a lehetőség, amit nem szabad kihagyni?- Teljes mértékben egyetértek ezzel.- Mire gondolt akkor, amikor már tudta, hogy el fogja hagyni a szekszárdiakat? Mit ér­zett akkor, amikor az utolsó próbán volt?- Szomorúságot és örömet. Örömet azért, hogy az Állami Népi Együttes tagja le­szek, szomorúságot pedig azért, mert szüntelenül arra kellett gondolnom, hogy itt fo­gom a társaságot hagyni. Az utolsó próba mégis nagyon csodálatos volt, mert elbú­csúztattak. Meglepődtem és meghatódtam.- Alig tagja még az Állami Népi Együttesnek, amikor máris turnéra utazik...- Nagyon ritka, hogy valaki egy hónap után már turnéra induljon. Én egy ilyen kivé­tel vagyok. Egy hónapos franciaországi turnén vettünk részt. A harminc nap alatt hu­szonötször léptünk fel a nagyon hálás francia közönség előtt, és nagy volt a sikerünk.- Úgy tudom, nem ismeretlen magának az az ország.- így van. A szekszárdiakkal 1984-ben már voltam Franciaországban egy hosszú turnén. Azóta nekem az a nép nagyon szimpatikus. Nyelvük, mentalitásuk, nyitottsá­guk, szokásaik, életük, vidámságuk.- Miket táncoltak?- Kalocsa, Sió-vidék, hortobágyi, kalotaszegi üveges, szatmári és zempléni tánco­kat.- Taba Csabának ezekből a koreográfiákból mennyi volt az új, amit ott kellett megta­nulni? Illetve mennyit vitt magával a Szabadi-féle itteni koreográfiából?- A koreográfia egytől egyig mind új volt. De a táncrendek között akadt több olyan, amit már ismertem. Az első hónap, amit az Állami Népi Együttesben töltöttem el, ke­gyetlenül nehéz volt. Rengeteget dolgoztunk, a hivatalos munkaidő után is, hogy én és egy másik újonc minél előbb beépüljön az együttesbe. Sikerült. Úgy, hogy a hét táncból, Franciaországban már ötöt táncoltunk is.- Milyen az élet a nagy együttesben?- Jól érzem ott magam. Nagyon tartottam attól, hogy az öregek miként fogadnak. Szerettei tették, összetartó a közösség, nagy a fegyelem a próbákon, a fellépéseken. A munkaidő után természetesen ott is soka viccelődés és a szórakozás.- Úgy tudom, hogy Franciaországból való hazajötte után azonnal felkeresett valakit.- A szüleim után Kapási Júliát, a szekszárdi Bartina Néptáncegyüttes művészeti ve­zetőjét, aki Szabadi Mihálytól vette át az együttes vezetését. Nagyon örültem neki és ö is nekem. Régen láttuk egymást. Miska bácsinak és neki is köszönhetem, hogy eddig eljutottam. SZŰCS LÁSZLÓ JÁNOS Fotó: KAPFINGER ANDRÁS Taba Csaba civilben Móga János, átkelés közben egy tibeti folyón

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom