Tolna Megyei Népújság, 1988. április (38. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-18 / 91. szám
1988. április 18. Képújság 3 Viták a pártértekezlet előtt------- Reformpárti nyugdíjasok K özel négy órán át elemezte a szekszárdi lakóterületi pártbizottság - az alapszervezeti titkárokkal - kibővített ülésén a pártértekezlet állásfoglalásának tervezetét. Annak szinte minden pontjához fűztek véleményt, helyenként módosítási javaslatot. Mind az alapszervezeti titkárok összefoglalói, mind pedig a pb-ta- gok saját véleményüket tükröző hozzászólásai nagy felelősségérzetről, élettapasztalatról, a reformok iránti fogékonyságról és egyetértésről tettek tanúbizonyságot. Szavaikból a párt tekintélyvesztése, vezető szerepének és tömegkapcsolatainak gyengülése miatti aggodalom, és ugyanakkor a tapasztalatok diktálta jobbító szándék és cselekvő aktivitás csendült ki. Határozottan leszögezték, hogy a pártban általában elérkezett a határozott fiatalítás ideje, a személyes felelősségek megállapításának korszaka, mert csak így lehetséges a széles körű társadalmi reform végrehajtása. A tervezetet kompromisszumokkal terhesnek ítélték, amelyen nem vonul végig következetesen a reform gondolata. Szerintünk nem szögezi le világosan és egyértelműen a program a hatalom kérdését, keveset és nem elég világosan szól a munkásosztály és a nagyüzemi parasztság szerepéről, függetlenül attól, hogy egyetértenek az értelmiség szerepének a felértékelésével. Nagyon fontosnak tartják az ifjúság nevelésének ügyét, beleértve az oktatás, a közművelődés reformját is. Volt aki úgy fogalmazott, hogy ifjúsága idején az volt a jelszó, hogy „ne együk meg az aranytojást tojó tyúkot", a hetvenes években viszont minden tájékoztatás és nyíltság nélkül egyszerűen „megetették” velünk azt a bizonyos tyúkot. Vagyis téves volt az életszínvonal mesterséges, külföldi kölcsönökre támaszkodó emelése. Teljesen egyetértenek a tervezet pártra vonatkozó javaslataival, a párton belüli demokrácia növelésével, a választási rendszer korszerűsítésével. Ezzel kapcsolatban több javaslat is elhangzott a felsőbb pártszervek tagjainak közvetlen választásáról. Azt is javasolták, hogy a ma még rendkívülinek számító pártértekezlet legyen a jövőben gyakorlat a két kongresszus között, vagy pedig a félidős értékelés történjen szélesebb körben, például a korábbi kongresszusi küldöttek egy részének részvételével. Az egy, vagy két ciklusra való megválasztást másodrendű kérdésnek tartják, sokkal fontosabb, hogy a megválasztott személy alkalmas legyen. Ugyanakkor javasolták a többes jelöléseket, esetleg ennek kötelezővé tételét. Ha már a párt kezdeményezte az állami életben, akkor merje megtenni saját körein belül is - mondták. Az apparátusok szerepéről szólva hangsúlyozták, hogy az ott dolgozók - a vezetők is - tagjai a pártnak, tehát ugyanolyan jogaik és kötelességeik vannak, mint bármely más párttagnak, azzal a különbséggel, hogy a vezetők példamutatása kiemelkedő jelentőségű. Az értékek válságáról szólva több példát hoztak, éppen a legfontosabb területek egyikéről, a munkaerkölcs köréből. Ma nincs elég becsülete a pontos és kitartó munkának. A deklarált elveknek gyakran ellentmondanak a központi intézkedések, így nem csoda, hogy az emberek, közöttük a párttagok is elbizonytalanodtak. Pontatlan definíciókkal, homályban hagyott ideológiai kérdésekkel a dokumentumban is találkozni, például a tulajdonviszonyok kérdésében. Ezekre a kérdésekre a tudománynak kell megadni a választ, de a már ma megtehető társadalmi reformlépésekkel nem szabad várni ezeknek a problémáknak a tisztázásáig, azért sem, mert az ideológia nem lehet a napi politika szolgálóleánya. A tudományos kérdéseket nem lehet párthatározatokkal eldönteni - hangsúlyozta a szekszárdi lakóterületi pártbizottság. Összegzésképpen beszéltek arról is, hogy az alapszervezetekben milyen nagy aktivitással vitatták meg a tervezetet. Éppen ez lehet a garancia arra, hogy a párttagság mindent megtesz a kitűzött - és a pártértekezleten jóváhagyott - végleges reformprogram megvalósítása érekében. - i A párt járjon az élet előtt egy lépéssel! A kívülálló számára - aki az MSZMP Tolna Megyei Tanácsi Bizottságának tevékenységéről sajnos nem tud többet az átlagosnál - a meglepetés erejével hatott az a vita, melyet ennek a bizottságnak a tagjai folytattak az MSZMP országos értekezlete állásfoglalás-tervezetéről. A dokumentumot érő kritikai „össztűz” természetesen nem homályosította el azt a józan, megfontolt és parttalanságtól teljes mértékben mentes alaphangot, ami végig jellemezte a fórumot. Lehet-e, szabad-e mindent felvállalni a pártnak? - tette fel a kérdést az első hozzászóló. A válasz egyértelmű nem. A pártnak az eddiginél jóval nagyobb ön- korlátozást kell tanúsítani a gazdaság, a kultúra stb. terén, s csak néhány prioritást kellene megtartania. Vitán felüli - amint azt a tervezet is megfogalmazza -, hogy a gazdasági életben fordulatra van szükség. Ennek tartalmát azonban egyelőre nem érzékeljük, ezzel tovább mélyül a szavak és a tettek közötti szakadék. Részben megerősítette mindezt a következő vélemény, mely szerint a tervezet fő része számos esetben általános, erőtlen és néhol pontatlan. Sok benne „a párt vállalta, átvette”, kitétel. Ez ma már nem járható út, hiszen a párt egy sor olyan feladatot is átvett eddig, amit nem lett volna szabad. A szándék helyett garanciákra van szükség! Kemény kritika érte az információáramlás helyzetét is. A döntések egy részéről, azok hátteréről csak a beavatottak tudnak, s ez néha olyan látszatot kelt, mintha a párt még ma is illegalitásban élne hazánkban. Érvelni csak akkor lehet - hangzott el az ülésen -, ha ismerjük az alternatívákat, a döntések indítékait. Nem tükröződik a vezetés dinamizmusa az anyagból - vélekedett egy újabb résztvevő. Éppen ezért halasz- hatatlan a fiatalabb generáció az eddiginél jóval nagyobb részvétele a pártvezetésben. Vitába szállt ezzel az állásponttal a következő hozzászóló, legalábbis olyan formában, hogy csak a tehetség számítson a funkciók betöltésekor, ne az idős vagy a fiatal kor. Erősen kifogásolta a tervezetnek a felelősséggel kapcsolatos szóhasználatát: több mint 800 ezer párttagban kelthet bűntudatot a felelősség megfoghatatlansága. A tervezetben szerepel egy sor olyan általános célkitűzés, amelyeket már régebben olvashattunk más programokban - mutatott rá egyik bizottsági tag. Érthető, hogy az emberekben kételyek merülnek fel. Egy másik a felszólaló által közvetített vélemény szerint: Megújulás munkastílusban, munkamódszerben - ez lehet az egyetlen helyes megoldás. A pártnak a társadalmi élet előtt kell járnia egy lépéssel - fogalmazódott meg az igény, s rögtön kapcsolódott ehhez a párt tévedéshez való joga is. Keveset foglalkozik a dokumentum a kommunista fiatalokkal. A KISZ, minta párt talán legfontosabb utánpótlási bázisa, nem lehet közömbös senki számára. A pályakezdő, családalapító fiatalok támogatásáról régóta vallott elvekből alig valósult meg valami - így egy hozzászóló. Reális minősítést kapott a helyzetelemzés egy újabb felszólalótól, aki egyszersmind óva intett a túlzott várakozástól. Rámutatott arra, hogy a felelősségvállalásnak konzekvenciái kell hogy legyenek. Némi kívülállás is érzékelhető volt a tervezetből. Nem vitás, hogy a gazdasági reformok átfogó társadalmi-politikai reformok nélkül nem vihetők véghez. Több információra és szemléletváltozásra van szükség. A mélypontról nem hajtható végre fordulat, csak a feltételek megváltoztatása után. Legyen önkritikusabb a párt: nemegyszer maga az apparátus akadályozta meg a ma annyit hangoztatott reform továbbvitelét - hangzott el többek között a vitában. - szeri Tanácsok a vállalkozói adóelőleg megállapításához A Pénzügyminisztérium közleményben tudatja, hogy az egyéni és a társas vállalkozások első negyedévi vállalkozói adóelőleget április 20-ig kell befizetni az adófelügyelőségnél. Mivel számos kisszervezet, egyéni vállalkozó nem eléggé ismeri a jogszabályokat, a Pénzügyminisztérium felhívja az érdekelteket, hogy a vállalkozói adóelőleg kiszámításánál, a vállalkozói nyereség megállapításánál költségként - a vállalkozói adóról és adóigazgatási eljárásról szóló jogszabályok alapján - számos fontos tétel figyelembe vehető. Az egyéni vállalkozók nyereségük megállapításánál bevételükből levonhatják az 1987. évi zárókészlet értékét, a fogyóeszközök kivételével. Ugyancsak nyereségcsökkentő tétel olyan állóeszközök értéke, amelyeknél a vállalkozók 1988. január 1-jét megelőzően nem érvényesítettek amortizációs leírást, ezeket az eszközöket nyilvántartásban nem szerepeltették, de 1988-ban felértékeltették, és a költségek érvényesítésénél az egyösszegű költségelszámolást választották. A társas vállalkozók költségként számolhatják el a múlt évi társasági adóalap számításánál a korrekciós tételek közül a zárókészletek értékét, ideértve az anyagokra, alvállalkozói díjra, nem anyag jellegű kiadásokra fordított összegeket, amelyek árbevétele az 1987-es adóév végéig nem folyt be. Egyéni és társas vállalkozók egyaránt csak éves szinten vehetik költségként figyelembe az állóeszközök amortizációját, illetve számolhatják el a bevitt vagyon hozadékát és a vállalkozói adókedvezményeket. Családszociológusok tanácskozása Húsz ország hatvan szociológusának részvételével kezdődött négynapos tudományos tanácskozás szombaton Za- márdiban a Nemzetközi Szociológiai Társaság családkutatással foglalkozó munkabizottságának rendezésében. Részvevői a társadalom alapegységén belüli generációk egymáshoz való viszonyát vitatják meg. Műemlékvédelmi világnap Ünnep gondokkal, örömökkel Minden bizonnyal megérdemelné a védettséget az országosan egyedülálló borjádi söréttorony Megyénkben 236 épület élvez védettséget. Közülük 20 műemlék, 203 műemlék jellegű, 13 pedig városképi jelentőségű. Mellettük két műemléki védettségű terület is van. Nevezetesen a grábóci görögkatoiikus templom és a simontornyai vár környéke. Ez a szám 112 templomot, kápolnát takar, 16 kastélyt, kúriát és 9 népi műemléket, hogy csak a szembeötlőbb tételeket említsem. De nincs egy ipari műemlék sem! Valójában több a védett épületek száma, hiszen a helyi kezdeményezésből alakított néprajzi, helytörténeti gyűjtemények révén több falusi ház is nemhivatalos védelmet kapott Kevés is ez a szám, ha a megyét járva látjuk a düledező gazdasági épületeket, régi iskolákat, hajdani kúriákat, melyekben a múlt, a való élet egy-egy darabja vész el. -czakóÉlet a szakályi tájház udvarán. Egy példa a helyi kezdeményezés sikerére. Egy a szerencsétlen sorsú kúriák közül Jelenleg a legimpozánsabb feltárási és restaurálási munka Ozorán folyik