Tolna Megyei Népújság, 1988. március (38. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-11 / 60. szám

1988. március 11. ^PÜJSÄG 5 >N ♦ SZABADIDŐ ♦ Kulturális ajánlatok Családlátogató Megfogyatkozott egészséggel Embert alig látni ezen a szép, fecskét hívogató, kora tavaszi délelőttön a kétyi Rákóczi utcán. Az egyik szépen karban­tartott, frissen festett egykori parasztház hosszú folyosóján három asszony be­szélget a cirógató langymelegben. A fejkendős háziasszony, Márton Ger- gelyné most töltötte be a harminckilen­cedik évét, de már évek óta rokkant- nyugdíjas.- Leszázalékoltak légcsőasztmával, ráadásul mind a két vesém odavan, ál­landó orvosi ellenőrzés alatt állok - so­rolja a koránál többet mutató fiatalasz- szony a bajokat. - Gyógyszerre gyógy­szert szedek, fulladok, főleg hajnalban kapok nehezen levegőt. Sokszor na­gyon el vagyok keseredve, hogy a fiatal életemet így kell eltöltenem. Szerencsé­re jó körzeti orvosunk van, bármikor meg lehet keresni, nélküle már rég meg­haltam volna. Ha nem ügyeletes, akkor is jön, érdeklődik, hogy vagyok. Három­órás munkát vállaltam a tanácsnál, hiva­talsegédként dolgozom ezerötszáz fo­rintért, így legalább úgy érzem, valahol még számítanak rám. Nincs gyerekünk, de a mai világban, a mai árak mellett nem is baj - mondja keményem, de az­tán, ahogy visszaidézi az elmúlt éveket, az elszállt reményeket, könnybelábad a szeme, megbicsaklik a hangja. - Lett volna egy gyerekünk, de halva született, már akkor bennem volt a betegség.- Nem kell elcsüggedni - szól közbe az édesanyja, Barabás Béláné Cseke Regina. - Nekem két lányom van, aztán mégis kettesben vagyunk az apjukom- mal! Régen az egyik gyerek otthon ma­radt, az elgondozta az öregeket, de ma már minden másként van - legyint.- Ide jöttem, ebbe a házba menyecs­kének huszonkét éve - veszi vissza a szót a lánya. - Régebben volt itt tehén, bika, ló, mióta ilyen beteg lettem, azóta csak baromfit tartunk, meg disznót - vá­gásra. Ezt kell, mert kevés a pénz, aztán itt hátul, a kertben megterem nekik a ku­korica, levegyszerezzük, nincs aki ka­pálja. Szerencsére nagyon jó férjem van, nem kocsmázik, itthon mindent megcsinál, mert én fizikai munkát nem végezhetek. Mindig mondja, elég ha te csak főzöl, mosol. Fűteni is csak fával tu­dunk, mert a szénportól fulladok. A szü­leim, meg a testvérem sokat segítenek, most is itt vannak, láthatja. Mi a házra, meg gyógyszerre költjük minden pén­zünket. Négy szoba, konyha, fürdőszo­ba, sokat rááldoztunk, hogy így kinéz, ez minden örömöm. Elkalandozik a szem a tornác patyolat tiszta kövén, a frissen mázolt falakon. A kertben nyílegyenes sorban, glédában állnak a salátafejek, eltévedt labda nem töri le, rohanó gyerekláb nem tapossa itt a korán előbújó, gyenge hajtásokat. F. KOVÁTS ÉVA Fotó: SÖRÖS Csipkével szebb... Akik tudnak szabni-varrni, azok számára nem különöebb probléma e szép kis blúz elkészítése. A szabásminta 92 cm-es mellbőségre alkalmas, egy kocka 10 cm2. Anyaga lehet batiszt, puplin, vá­szon, sőt akár pamutdzsörzé. Szépen mutat fehér vagy pasztellszínű kelmé­ből, elején és ujja fodrán széles, hímzett vászon vagy horgolt hatású pamutcsipkével. Ezzel a csip­kével nem kell magunknak bajlódni, mert a Röltex- boltokban méterben nagyon szépek kaphatók ké­szen. Gallérja nincs, a nyakkivágást keskeny rolni fogja be, mely elöl keskeny masniban végződik. A szabásminta jelzése: 1. a blúz fél eleje, 2. a blúz fél háta, 3. ujja, 4. két fodor az ujjára. A blúz elejét középen nem vágjuk el, hanem át­hajtjuk a szabásmintát az anyagon, és egybe szabjuk a másik felével, ugyanúgy járunk el a háta kiszabásával is. A nyakkivágás alatt, az eleje közepén mintegy 12 centiméternyi hasíték szüksé­ges, hogy a fej átférjen a nyakkivágáson. A fedén bevonalkázott rész a csipke helye. Összeállítás: bal fe­lén betoldjuk a csipkét, és csak ezután varrjuk be a szűkítő varrásokat. Az ujjfodorra rávarrjuk a csipkét. Összevarrjuk a blúzt az oldalán, majd az ujját az alsó varrásnál, a bal feléről rávarrjuk a fodrot, amelyet egymás alatt 2 milliméternyire kétszer beráncolunk, egyenletesen elosztva az anyagot. Az ujja aljához kissé kevesebb ránc es­sék. Az ujja vállhoz eső részét éppen csak annyira ráncoljuk be, hogy az ujja ráncot ne vessen, csak a vállhoz gömbölyödjék. Ekkor varrjuk be az ujjakat, majd a maradékból szabott, másfél centiméteres széles csíkkal, amely egy kis masnira is elég, be­szegjük a nyakkivágást, s végül felszegjük a blúz alját is. (Rajz és szöveg: Bányai Katalin.) Segítség! Segítenek... Szepesi Attila: Ezüstboglárka Hamvas pille, ezüstboglárka, fűszál ívén rebben a szárnya. Csöpp fuvallat égre-viszi, ordas orkán tovaűzi. Futólépés Ha egy meghatározott betűből kiindulva a sakkjá­ték futólépésnek szabályai szerint haladva az ábra betűit összeolvassátok, Radnóti Miklós egyik versé­nek címét kapjátok eredményül. Mi a vers címe? Megfejtés: leiszejeA iues ‘^aiiua mag Ismerős a régi vicc. A gyerek mesél édesanyjának: „Ma nagyon rendes vol­tam, mert átkísértem egy vak embert az úttesten, pedig siettem volna az iskolá­ba, de inkább odamentem érte. És segí­tettek még hárman az osztályból.” Mire édesanyja megkérdi: „De, hát miért kel­lett, hogy négyen kísérjétek?” Mire a gyerek: „Mert semmiképpen sem akart átmenni.” Néha magunk is így vagyunk, nem tudjuk, mikor kell valóban a segít­ségünk, s mikor erőltetjük a másikra. Is­merek egy nagymamát, aki immár tizen­öt éve minden hét végén főz mindkét fia családjának, és vagy eljönnek a fiata­lok ebédelni, vagy elviszik az ételt. A múltkor az egyik meny nekem panasz­kodott: „Tudom, hogy anyuka jót akar, Két könyv ­Volker W. Degener: Mi közünk hoz­zá? A tizenegy éves Markus szüleivel együtt rövid ideje lakik a sokemeletes toronyházban. Nagyon érdekesnek tű­nik számára az épület felfedezése. Mindjárt az első napokban elakadt vele a lift, miközben a lépcsöházból elfojtott kiáltást hallott. Amikor kiszabadult a lift­ből, nyomozni kezdett. Mit tegyen? Csak nem történt valami baj? Elindult, hogy felfedje a hang forrását. Hosszú nyomkeresés után megismert egy fiút, aki később a barátja lett. de egyrészt szeretnénk már valami mást enni, másrészt amúgy sem elég az, amit elviszünk tőle, gyakran mégis főznöm kellene hozzá, de nincs otthon mit, ezért ebéd után elmegyünk egy étterembe, vagy éppen eltesszük az ebédet vacso­rára.” A másik meny pedig azt mondta: „Az életben nem tanulok meg főzni, ha anyuka ezt csinálja velünk.” Az édesanya-nagymama, aki pedig a legjobbat akarja, őszintén boldog. Meg is fogalmazza:- Tudod, milyen sokat jelent ez a gye­rekeknek! Anyagilag is segítség, meg dolgoznak épp eleget egész héten. Csak azt felejti el, ha nem minden hé­ten tenné, akkor sokkal nagyobb lenne a becsülete az „áldozatának". (sm) fiataloknak Persze a barátság kialakulásáig sok, izgalmas kalandon estek át mindketten. (A 10-14 éves gyerekeknek ajánlja a re­gényt a Móra Kiadó.) Áprily Lajos: Álom a vár alatt Két verses elbeszélésből áll a könyv. Az egyik egy meredek sziklára épülő várról szól, amelynek az úrnője ujjat húz az ördöggel. Az ördög ugyanis készsé­gesen segédkedzik az építésnél, de az asszony ahelyett, hogy megköszönné, becsapja a pokol urát. Fizetéskor egy fil­lért sem ad neki. Ezzel magára haragítja az alvlilág tengernyi veszedelmét. SZEKSZÁRD A Babits Mihály művelődési központ társalgójában március 13-án 16 órakor dr. Molnár Gyula tart előadást a Dél-Al­föld természeti értékei címmel. A Budapest Ragtime és a Molnár Dixi- lend Band koncertjére kerül sor 13-án 19 órai kezdéssel a művelődési központ színháztermében. A kiállitóteremben Strissowszky Szi­lárd festőművész kiállítását láthatják az érdeklődők. A Teátrum Galériában 15-ig látható a népművészeti kiállítás, 17-én pedig Péterfalvi Géza fotókiállítása nyí­lik. MŰVÉSZETEK HÁZA A Szekszárdi Kamarazenekar Mozart- hangversenyére kerül sor Szekszárdon, a Művészetek Házában 12-én, szomba­ton 19.30 órai kezdéssel az Országos Filharmónia-bérletben. A Barangolás Zeneországban általá­nos iskolai zenei bérlet programjában a Modern Rézfúvós Együttes hangsze­reinek bemutatójára kerül sor - karak­terdarabok a preklasszikusoktól a XX. századig címmel, március 14-én, hétfőn 14 és 16 órakor. MUNKÁSOTTHON ÉS KÖNYVTÁR Március 12-én 14.30-tól Jó egészsé­get címmel családi hét vége az egész­ség jegyében a Munkásotthonban. BONYHÁD A Völgységi Múzeum előcsarnokában nyílik március 15-én 16 órakor Horváth Olivér festőművész kiállítása. PAKS Bocz Gyula szobrászművész kiállítá­sát láthatják az MMK Galériában április 4-ig. Te meg én címmel Piros Ildikó és Huszti Péter zenés estjére kerül sor a művelődési központban március 17-én, csütörtökön 19 órakor. SIMONTORNYA A simontornyai gyógyszertár előtti té­ren kerül sor Petőfi Sándor költő szob­rának avatására. A szobor Kelemen Kristóf szobrászművész alkotása. HÖGYÉSZ A hőgyészi művelődési házban Dittert Jenő amatőr festőművész akvarell fest­ményeiből nyílik kiállítás március 15-én 11 órakor. KÖLESD Ligeti Erika szobrászművész Mun- kácsy-díjas érdemes művész kiállításá­nak megnyitójára kerül sor ma délután 16 órakor. Almafák metszése A kistermelőknél, kertbarátoknál az utóbbi időben megfigyelhető, hogy rendkívüli érdeklődést tanúsítanak az új almafajták iránt. Különösen kedveltté vált a jonatánnál kissé erősebb növe­kedésű Idared. E középnagy gyümölcsöt nevelő, lapí­tott gömb alakú, világossárga s napos oldalán élénkpiros termésű, harmoni­kus ízű, igen bőtermő fajta egyre több házikertben tenyészik. Bőven terem a Gloster 69 is. Gyü­mölcse rendszerint középnagy vagy nagy; színe sárgászöld, fedőszíne vi­szont piros, húsa pedig zöldesfehér. Kellemes ízű és illatú, s ami rendkívül fontos, jól tárolható. Ha a fákat orsófává akarjuk nevelni, a központi sudár körül kell körkörösen a termőkarokat kinevelni. A korona alakí­tása során a talaj felett mintegy 70 cm-re a vesszők lekötözésével ajánlatos kiala­kítani az alsó ágcsoportot. Az ágcsoport felett el kell távolítani azokat a koronarészeket, amelyek aka­dályozzák a fény behatolását, s ezzel csökkenthetik a termőrügyek fejlődését, illetve a gyümölcs méretét, s így a ter­més mennyiségét is. Tapasztalt kertészek szerint, ha a su­dár eléri a megengedett magasságot, a fővezér csúcsán az erős csúcsvessző­ket egy gyengébb oldalágazásra ajánla­tos visszavágni. A termőkorú orsófáknál az évi met­szések során nem szabad megfeled­kezni az idősebb termőkarok rendsze­res leváltásáról sem. Az újabban divatos karcsú orsó, a közönséges orsófák olyan változata, amelyen nem nevelünk ki tartós vázágakat, hanem csak a ter­mőkarokat vágjuk vissza olyan erősen, hogy a koronában a leváltásukra, újabb hajtások fejlődhessenek. A régebbi megbízható fajták közül a Golden Delicious szép karcsú orsóvá nevelhető. DR. SZÉLES CSABA Hamar Hűm az új lovag- Úgy szeretnék régen élni! - lepte meg Kackiás Kázmér kirakel- mestert Hamar Hümér tavaly-tündér.- Milyen régen? - kérdezte a kirakel-mester.- Nagyon régen, amikor még karddal és lovon jártak az emberek, meg még a tündérek, sárkányok, boszorkányok is mindenütt éltek.- Hát az ugyancsak régen volt...- Nem lehetne akkor élni? Ha mondjuk szereznék egy varázspálcát és odaröpíte ném magam, olyan messzire, ahol már iskola sincs.- Iskola azért lenne ott is, csak más lenne mint a mai.- Ugye jobb?- Szerintem nem jobb, mert régen azt tartották, hogy a legfontosabb tanítóeszköz a pálca.- Az mire volt jó?- Hogy jó volt-e azt nem tudom, de a rosszalkodó nebulók körmét és ülésre használt testrészét ezzel egyengették.- Megverték őket? Az nem igazságos, ha egy felnőtt megver egy gyereket!- Szerintem se, mert az inkább azt mutatja, mennyire gyenge és tehetetlen. De régen mégis így volt.- Akkor inkább lovag szeretnék lenni régen. Lenne páncélom és jó lovam, megvédeném a rászorulókat, megvívnék a hétfejű sárkánnyal, kiszabadítanám a fogva tartott királylányt.- És ha nem lenne fogságban már egyetlen királylány sem?- Akkor maradna a többi. Az is valami, nem?- Dehogynem. Persze, tudod, a lovagok között is volt olyan, aki egész életében sem tudott egyetlen jó­cselekedetet véghez vinni, bármennyire is törte magát.- Én nem olyan lennék. Már el is terveztem: a Kálvárián építenék egy szép várat, onnan néznék körül, hogy minden rendben van-e? Tényleg, mondd el, hogyan lehetnék lovag?!- Nehezen...- Tudom, próbákat kell kiállnom. De milyen próbákat?- Először is a lovagnak mindig igazat kell mondania.- Egy picit sem füllenthet?- Nem. Miután ezt elérte, meg kell tanulnia másokat tisztelni, hogy meg tudja védeni az igazságot.- Az igazságot? Az hol lakik?- Legjobb, ha bennünk. Szóval, ha már ez is megvan, akkor fegyvert kell szereznie és ruhát.- Milyen fegyvert?- Olyat, amivel a legjobban tud bánni.- Én csak a ceruzával meg a golyóstollal tudok jól bánni...- Az is jó fegyver, ha jól használják. De mi lesz a ruhával?- Hát egy fedőből éppen jó pajzs lenne, egy tiszta kukából páncélt is lehetne kivágni.- Meg se tudnál mozdulni!- Akkor mit gondolsz, honnét szerezzek ruhát?- Várj türelmesen, amíg belenősz a ruhába, úgy a legjobb.- Várok, várok, de az olyan nehéz.- Pedig a lovag egyik legfőbb erénye a türelem.- De nem lehetnék én már most is lovag, mondjuk, olyan kicsi lovag.- Hát, nem bánom. De mondd csak, készen van már a házi feladatod? - kérdezte Kackiás Kázmér.- A lovag mindig igazat mond ugye? Akkor nincs... - felete Hamar Hümér, tavaly-tündér. - Hiába, még a lovagélet sem egyszerű. MESEMONDÓ KACKIAS „Ez a ház minden örömöm”

Next

/
Oldalképek
Tartalom