Tolna Megyei Népújság, 1988. március (38. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-31 / 77. szám
6 NÉPÚJSÁG 1988. március 31. Ősztől kétcsoportos NB II. harminckét csapattal Kedvező fogadtatásra talált megyénkben az MLSZ döntése *. A > ’ ^ A* ^ C X Labdarúgó ÓIK negyeddöntő Magabiztos dózsás-győzelem Közeleg az egycsoportos NB II. hajrája, forrósodik a hangulat. A Szekszárd- Csepel találkozó 39. percének eseményét megörökitő felvételünk tanúsága - a 11-es megítélésének elmaradása - a játékvezetők felelősségét is megnöveli Szekszárdi Dózsa-Siófoki Bányász 4-1 (1-0). Szekszárd, 100 néző. V.: Fazekas. Szekszárdi- Bartal - Hámori, Kasza, Pető, Balogh - Sörös, Máté, Kvanduk, Lizák - Ignácz, Kálmán. Edző: Laki Zoltán. Siófok: Kovács - Bene, Tatár, Szabadi, Varga - Takács (Tarsoly), Buzsáki, Győrfi (Pusztai), Szemes - Csák, Viszti. Edző: Takács József. Az első harminc percet a dózsás ifisták akár kapus nélkül is játszhatták volna, hiszen Bartalt két hazaadáson kívül mindössze egyetlen erőtlen siófoki lövés foglalkoztatta csupán. Mindez arról árulkodott, hogy mezőnyfölényt harcoltak ki a lila-fehérek: a második és a 25. percben Kálmán hibázott gólt ígérő helyzetben. A félidő legnagyobb ziccere azonban a 30. percben maradt ki, amikor Máté a felezővonaltól indulva cselsorozattal kapuKézilabda Húsvéti rajt az NB ll-ben A kézilabda NB l/B-ben szereplő Du- naföldvári Spartacus már túl van a tavaszi nyitányon. A sportág harmadik vonalában, az NB ll-ben április 3-án kezdődik az 1988-89-es bajnoki évad. Tolna megyét ebben az osztályban a Hőgyészi HSC férficsapata képviseli. A hőgyésziek a húsvéti fordulóból egy nappal korábbra hozták előre a nyitómérkőzésüket. Szombaton 15.30-kor pályaválasztóként az Ajkai Hungalu együttesét fogadják. További tavaszi programjuk így alakul: április 8-án: Szondi SE-Högyész, április 16-án: Hőgyész-Nagyatád, április 23- án; Hőgyész-Tatai Rákóczi, április 30- án: Szentgothárd-Högyész, május 7-én: Hőgyész-Universitas PEAC, május 11- én: MÁV Előre-Hőgyész, május 21-én: Hőgyész-Pécsi Baromfi, május 25-én: U. PEAC-Högyész, május 28-án: Kisbér- Hőgyész. Júniusra két találkozó marad: 4-én a Környe csapatát fogadják, majd 8-án Győrben a Volán ellen mérkőznek. ra húzott, remek egyéni alakítás végén leadott, bal sarokra tartó lövését a Bala- ton-partiak ügyes portása lábbal szögletre tolta. A 34. percben Máté 18 méteres szabadrúgása levágódott a védőkről, Lizák fordulásból a jobb sarokba lőtte a labdát. 1-0. Szünet után gyors góllal kezdett a Dózsa: az 50. percben formás akció végén Máté hat méterről a hosszú sarokba lőtt. 2-0. Még inkább állandósult a hazaiak fölénye, a 63. percben Kálmán növelte csapata előnyét. 3-0. A vendégek a 81. percben Csák révén szépítettek. 3- 1. A végeredményt Ignácz gyors akciója végén Kálmán állította be a 85. percben. Magabiztos győzelmével a kupa elődöntőjébe jutott a Szekszárd. Jók: Lizák, Ignácz, Kvanduk, Balogh, illetve Csák, Viszti, Kovács. Kosárlabda Holnap: DVMSE-Szeged Marad-e még remény? A rájátszás első fordulója után a MAFC győzelmének következményeként helyet cserélt a táblázaton a műegyetemisták gárdája és a DVMSE, így a vasutascsapat a csorbult reményeket tápláló 14. helyről tekint föl a mezőnyre. Vajon a Szeged elleni találkozó után maradt-e még remény a felsőházba jutást illetően. A dombóvári csapat nagyszámú lelkes szurkolói nagyon remélik, hogy igen. De ehhez, vagyis a Szeged legyőzéséhez kevés az, amit legutóbb a fővárosban produkáltak. A hőn áhított győzelemhez olyan teljesítmény kell, amelyet még az MNK küzdelmei során a szintén felsőházi Tungsram és az új favorit, a ZTE ellen mutattak Miedzikék. Mint azt megtudtuk, a szurkolók a hangulatkeltésben most is megteszik a magukét, ismét telt ház lesz a csarnokban és a 17 órás kezdésre pedig a megszokott parázs hangulat. A többi már a játékosokon és vezető edzőjükön, ifj. Szittya Imrén múlik. Eldőlt hát a futballberkekben az utóbbi hetekben oly sokat vitatott kérdés: az MLSZ elnöksége keddi ülésén megerősítette korábbi határozatát, miszerint az 1988-89-es bajnoki esztendőben az NB ll-es osztály kétcsoportos lesz. Az átszervezés ténye összetettebb annál, hogy azt csupán a jelenlegi második vonal húsz együttese bel- ügyének tekintsük. Annál is inkább, hiszen az NB III. hat csoportjának bajnoki és ezüstérmesei egyenes ágon feljutnak, a harmadik helyezettek pedig osztályozót vívnak a most folyó NB ll-es küzdelemsorozatot a 18-20. helyen záró csapatokkal. Azaz, szerencsés esetben számukra is adott az áhított magasabb osztály kapujának átlépése. Az MLSZ döntésének megyei fogadtatását igyekeztünk felmérni, a megkérdezettek véleményét ezúttal csokorba kötve nyújtjuk át olvasóinknak. Vass Zoltán, a Paksi SE ügyvezető elnöke: - A hétfőn megtartott NB lll-as értekezleten az MLSZ vezetői arra hívták fel a harmadik vonalbeli klubok képviselőinek figyelmét, hogy összejövetelünk célja nem egyfajta szavazás, hanem a vélemények konkretizálása. Köztudott, hogy az NB ll-es liga beadványt terjesztett elő a tervezett átszervezés megváltoztatása érdekében. A szövetség vezetői most a másik oldal véleményére is kiváncsiak voltak, s mint kiderült, a tanácskozáson résztvevők több mint kilencven százalékban a kétcsoportos NB II. bevezetését szorgalmazták. Természetesen jómagam is az átszervezés mellett foglaltam állást. Listavezetők vagyunk, tudvalevő, hogy az első-második hely egyenesági feljutást jelent a második vonalba. Pakson a városi vezetés a labdarúgókra bízta a megméretést: ha a PSE gárdája kiharcolja a feljutást, akkor válik városi üggyé az NB II., amelyhez biztosítják a szükséges feltételeket. Mindenesetre most még a bajnoki küzdelemre összpontosítunk, a hátralévő mérkőzések módosíthatják a bajnoki táblázat állását. Csapatunk erejében, elszántságában bízva azonban reménykedünk, egyúttal energiánk egy részét a feljutással járó szervezeti átalakítás soros feladataira fordítjuk. Dr. Szűcs László, a megyei labdarúgó-szövetség főtitkára: - Biztos voltam benne, hogy a korábbi döntését semmilyen nyomásra sem változtatja meg az elnökség. A kiírás évközi megváltoztatása felvetette volna a testület komolyságát. Egyébként magam is a kétcsoportos NB ll-vel értek egyet. Ez a bajnoki rendszer felel meg legjobban az ország település- szerkezetének. Nem igaz az az állítás, miszerint az átszervezés a sportra fordított költségek növekedését eredményezi. Abban viszont osztom véleményemet, hogy a kétcsoportos NB ll-ben a játékosok egy része munka mellett futballozzon a jövőben. Lauer József, a Szekszárdi Dózsa játékosa: - Tizennégy éves labdarúgó-pályafutásom során átéltem néhány bajnoki átszervezést. Arra nem akadt precedens, hogy egy átszervezés testületileg elfogadott tényét menet közben megváltoztassák. Annál is inkább, hiszen két osztály mezőnye tavaly augusztusban már az új versenykiírás ismeretében startolt, éves munkáját, eredményeit ennek a célnak rendelte alá. így aztán reálisnak tartom a kétcsoportos döntést. Azzal viszont nem értek egyet, hogy ősztől az NB ll-es csapatok szerződtetett labdarúgóinak számát központilag határozzák meg. Véleményem szerint ezt a klubokra kellene bízni. Minden egyesület az adott lehetőségei alapján oldja meg a játékoskeret alkalmazását, foglalkoztatását. Trick János, a Dombóvári VMSE labdarúgó-szakosztályának elnöke: - Üdvözöljük az MLSZ döntését, miszerint két csoportban játszik ősztől az NB ll-es mezőny. Reméljük, hogy ez az intézkedés a magyar labdarúgás felemelkedését is jól szolgálja majd. Csapatunk szempontjából úgy ítéljük meg a helyzetet, hogy tizenegy fordulóval a bajnokság zárása előtt nem mondhatunk le annak lehetőségéről, hogy megcélozzuk az NB ll-be jutást. Azzal együtt, hogy konkrét célkitűzéseink között ez korábban nem fogalmazódott meg. Teszler Vendel, a Szekszárdi Dózsa vezető edzője: - Nagyon csalódott lettem volna, ha más döntés születik. Ugyanis az MLSZ elnöksége saját munkájának komolyságát kérdőjelezte volna meg az általa elkészített versenykiírás megváltoztatásával. Ezt egyáltalán nemcsak azért mondom, mert a mi csapatunkat komolyan érintette volna a menet közbeni változtatás. Egyébként is, amikor átszervezték egycsoportosra az NB ll-t, már akkor is sokan azt szorgalmazták, hogy helyesebb lenne kétcsoportos lebonyolítás. Megítélésem szerint a gazdasági körülmények és a labdarúgás jelenlegi helyzetében is indokolt volt a mostani döntés. A színvonal pedig, ugye régóta tudjuk, nem a bajnokság lebonyolítási formáján múlik. Kuhl Mihály, a Tolna Megyei Tanács y. B. ifjúsági és sportosztály vezetője: Több szempontból is helyeslem az MLSZ elnökségének döntését. Egyrészt, mert érvényt szerzett korábbi határozatának, másrészt szerintem a kétcsoportos rendszer költségkímélő lesz az egyesületek számára. Úgy érzem a nézőszám sem csökken a csapatok zöménél, sőt a közeli együttesek „szomszédvár" rangadóin emelkedni fog. Nem az elfogultság mondatja velem, de ezzel a döntéssel megyénk akár két csapattal is képviseltetheti magát ősztől a sportág második vonalában. FEKETE LÁSZLÓ Kapáslövés Súlyemelőberkekben mostanság beszédtéma a női szakág helyzete. A tavalyi első hivatalos világbajnokság előtt, látva a magyar lányok és asszonyok szorgos készülődését, nem kevés fanyalgó feltette a kérdést: „Kell-e Manci páció?” De akadtak mecénások, támogatók, igy - a Takács testvérek allűrjeitől eltekintve - zavartalanul zajlott a felkészülés a nagy megméretésre. Aztán igazolták lányaink az előzetes várakozást: ezüstérmek és más értékes helyezések sokaságával tértek haza az USA-ból. Úgy tűnt, hogy ez a frenetikus siker helyére teszi a szakágat, nem lesz különösebb akadály a jövőt illetően. De ez csak a látszat. Mert a színfalak mögött tulajdonképpen a hamleti kérdés (lenni vagy nem lenni?) szenvedélyektől cseppet sem mentes megválaszolása zajlik. Kiszivárogtatott hírek szerint a szövetségnek nincs pénze, vagy ha az van is, esze ágában sincs, hogy a női szakágra áldozzon. így tulajdonképpen az a helyzet állhat elő, hogy tömegsport kategóriába degradálódik erős lányaink, asszonyaink ténykedése, eredményeikért nem jár nemzetközi, olimpiai pont és az elért minősítéseket is semmisnek lehet tekinteni. Ugyanis a szakágat felkaroló szponzorok a jövőben is csak annyit tudnak vállalni, hogy a külföldi megméretésekre utaztatják a versenyzőket, de mást nem. Időközben az oroszlányi klub csábítására csaknem a teljes válogatott oda igazolt. Mint azt megtudtuk, nem is kevés fizetésért, ami miatt a nevesebb férfiversenyzők zúgolódnak is. Minden bizonnyal az elismertetés körüli hercehurca miatt nincsenek nyugodt napjai annak, vagy azoknak, akik a lányokat odavitték. Szekszárdon, a Húsipari SE-nél, ahol szintén szóba került a világbajnoki ezüstérmes Takács lányok esetleges leigazolása - szerencsére - csak jót derülnek ezen. * Még messze vagyunk a labdarúgóbajnokságok tavaszi zárásától, de már most a nyitány után pár héttel szólnunk kell a tisztaságról, a morális kérdésekről. Hogy a feljutás és a kiesés szempontjából perdöntő mérkőzések ne legyenek napokig, hetekig beszédtémák erős bundaszaguk miatt. Van igazság abban, amit Somogyi Jenő, az MLSZ elnöke hangoztatott, hogy a meccsprémiumok, egyéb juttatások növekedésével az úgynevezett pénzes bundamecs- csek eltűntek. De létezhetnek még az úgynevezett megbeszélt eredmények az oda-vissza alapon békés döntetlenek, amelyeket persze leleplezni egyszerűen képtelenség. Különösen az alacsonyabb osztályokban, ahol a mérkőzések nem akkora nyilvánosság előtt zajlanak. Végbement a játékvezetői karban feltétlenül egyfajta morális tisztulás. De ezt megint az élvonal és a másodosztály vonatkozásában kell értelmezni. Az NB lll-ban például már egészen más a helyzet. Klubvezetők, szakosztályvezetők és egyéb funkcionáriusok panaszkodnak az úgynevezett „házibírókról”, akik még mindig hajlandóságot éreznek arra, hogy az öltözőben meglelt ötszáz-ezer forintos ajándékokat néhány, a klub számára kedvező ítélettel honorálják. Például már az őszön beszédtéma volt, hogy a feljutást maga elé tűző Csurgó otthonában enyhén szólva „sokat tesznek” azért, hogy a feketeruhások jó közérzettel távozzanak. Ha csak Tolna megyeiektől lehetett volna hallani ezt a „fülest”, akkor az önmagában még nem jelentene semmit. De morális kérdések kapcsán a VDN Kupa téli felkészülési tornaküzdelmeinek közepette szóvá tették ezt a baranyai csapatok képviselői is. Nem zörög a haraszt, ha... Tényleg, mi a szokás, a sporterköl- csöt nem sértő etikett a biró segítése, kiszolgálását illetően? - kérdeztem az újságíróval szemben is (!) őszinte, futballszerető klubelnököt. Aki elmondta, hogy csupán a kulturált körülmények biztosítása, maga az udvariasság - kevés. Rá kellett jönniük, hogy a vacso- ráztatást nekik is be kell vezetni, ugyanis enélkül gyanúsan kilógnának a sorból és így a bíró „leküzdése” olykorolykor nagyobb feladatot jelentene mint az ellenfél tizenegy játékosáé. Igen, a színfalak mögött a bírók kegyeiért is dúl harc. A közönség, igazságérzetében mélységesen sértve, tüntet, a rendezők a rendőrök segítségével rendet teremtenek... És mit tesz a játékvezető-ellenőr? Megírja a maga jelentését. Amiben nincs sok köszönet, hisz nem ritkán a vezető bíróval azonos megyéből, azonos kocsival érkeznek. Nem kizárt, hogy a klubok által a bírói öltözőben „ottfelejtett” Adidas-táska tartalmából még neki is jut... BÁLINT GY. ^dunáa/t^, a Dél-dunántúli Tüzép Vállalat értesíti tisztelt vásárlóit, hogy 1988. április 1-től lehetőséget biztosít forgalmazott áruféleségeinek telefonon, vagy levelezőlapon történő PÉCS megrendelésére és házhoz szállítására. Az áru ellenértéke a leszállításkor a fuvardíjjal együtt kerül kifizetésre. Egységeink az alábbi címeken találhatók: 7631 Pécs, Megyeri u. 61. 72/27-333 7700 Mohács, Kossuth u. 109/A. M: 10-008 7300 Komló, Tüzép u. 72/82-026 7900 Szigetvár, Istvánfi u. 33. Sz./36 7800 Siklós, Széchenyi u. 34. S./92 7370 Sásd, Rákóczi u. 59. 72/75-131 7960 Sellye, Vasút u. 26. S./49 7400 Kaposvár, IPT. Dombóvár u. D./1 2-502 8601 Siófok, IPT. Szabadi u. 84/11-303 7500 Nagyatád, IPT. Taranyi u. N./11-344 8700 Marcali, Sport u. 2. M./12 7570 Barcs, Darányi u. 24. B./69 8630 Boglárlelle, Klapka u. 12. 84/50-648 8646 Balatonfenyves, Közép u. 29. 84/61-922 8660 Tab, Kossuth L. u. 116. 84/20-272 8840 Csurgó, Rákóczi u. 22. CS./44 7253 Csorna, Vasútállomás Cs./11 7100 Szekszárd, Keselyűsi u. 2. Sz./12-864 7200 Dombóvár, Gyár u. 7. 74/66-422 7150 Bonyhád, Sport u. 1. B./51-913 7030 Paks, Ipartelep 75/10-677 7090 Tamási, Szabadság u. 2. 71/41-526 7130 Tolna, Pajtatér 5. 74/40-236 7081 Simontornya, Petőfi u. 19. 74/86-152 (504)