Tolna Megyei Népújság, 1988. március (38. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-22 / 69. szám

4 KÉPÚJSÁG 1988. március 22. Moziban Az utolsó csillagharcos A tudományos-fantasztikus filmeket fi­gyelemmel kísérő néző, megtekintve Nick Castle rendező négy évvel ezelőtt készített alkotását, furcsa érzésekkel tá­vozik a moziból. Már menet közben is fel­sejlik a „láttam már valahol” jól ismert ér­zése, s ez az érzés jelenetről jelenetre erősödik. Galaktikus birodalmak, különös külse­jű, félig állati, félig emberi lények, robo­tok, szuperűrhajók, lézervetők, sugár­ágyúk, bolygóközi csaták, megsemmisí­tés - így lehetne táviratszerűen felsorolni a mű kissé elkoptatott kellékeit. Úgy tű­nik, George Lucas tíz évvel ezelőtt annyi­ra klasszikusat alkotott a Csillagok hábo­rúja című sci-fijével, hogy követői azóta sem tudják kivonni magukat a mester bűvköréből. Az akkori óriási siker - ami az újszerűséget, az eredetiséget tekintve érthető - természetesen Lucast is továb­bi űrmesék termelésére sarkallta, s így kerül a filmvászonra a Csillagok háborúja következő két folytatása. Az idők folya­mán azonban a korábban lenyűgözően érdekes trükkök és ötletek lassanként el­vesztették varázsukat és hatásukat, an­nál is inkább, mert minden huszadrangú, kevésbé tudományos, annál inkább fan­tasztikus filmben alkalmazták azokat. Akárcsak a most látott alkotásban, mely vajmi kevés vonatkozásban lép túl híres elődjein. Már az indulás is meglehetősen lassú és körülményes: az egyébként szimpati­kus kamasz főhős, Alex - a csillagharcos nevű videojáték abszolút bajnoka - több­szöri kitérő és hosszas fejtörés után dönt úgy, hogy céllövő képességeit a bajbajutott Rylos bolygó szolgálatába ál­lítja. Némi száguldozás után - melynek Hangversenyek Az alig néhány éve fennálló Szekszárdi Kamarazenekar már eddig is sok szép pro­dukcióval hívta fel magára a figyelmet és ara­tott emlékezetes sikereket. Földesi Lajos he­gedűművész szakavatott rátermettséggel és szerencsés kézzel vezeti a zeneiskolai taná­rokból és a város lelkes muzsikusaiból álló együttest. Eddigi koncertjeiken elsősorban barokk korabeli szerzők műveiből válogattak, most Mozart-müsorral mutatkoztak be. Szabolcsi Bence az európai zenetörténet nagy órájának, az aranykor művészetének ne­vezte a zenei klasszicizmust és benne Mozart lánglelkű költészetét. Ebben a korban még kö­zelebb állt egymáshoz élet és a művészet és okkal egységesebb volt. Az intim, melodikus szépségnek hódoló salzburgi Ízlés nemcsak az utca népi hangjában tükröződött, hanem a házi és udvari hangversenyek muzsikájában. Mozart rövid alkotó életében a fiatalság üze­netét halljuk. Ő mindenki másnál ékesebben példázza, hogy a tökély nem öregkori böl­csesség és letisztulás dolga. Tizenhat éves a salzburgi mester, ami­kor hangszeres képzeletének mesébe illő gazdagságával írta többek között a kápráza­tos Divertimentóit, köztük azt a D-dúr müvet, amit a zenekar rengeteg finomsággal, maga­feledt jókedvvel adott elő. Főleg a zárótétel csupa móka és vidámság hangjára emléke­zünk vissza szívesen. A Mozart-irodalom gyakran hegedüver­Kölesd közismerten gazdag kulturális éle­tének immár évek óta nélkülözhetetlen része az a hangversenysorozat, melyet az ügyszere­tettől fűtött Baranyai László a „Látás" brigád vezetője, a helyi művelődési ház igazgatója munkatársaival szervez. A koncerteket az ál­landó képzőművészeti kiállítások mellett, részben azokhoz kapcsolódva rendezik, az­zal a nem titkolt szándékkal, hogy terjesszék, fejlesszék a községben a zenei műveltséget. Arra törekednek, hogy a közreműködő muzsi­kusok segítségével a legkülönbözőbb zenei korszakok, stílusok, hangszerek, műfajok je­lenjenek meg a közönség előtt. Mindehhez a szekszárdi Liszt Ferenc Zeneiskola művész tanárai nyújtanak elsősorban segítséget. \ A rendezvénysorozat legutóbbi hangverse­nyén Thész László és a szekszárdi Sprituálé együttes lépett fel. Először a kitűnő zongorista játékában gyönyörködhetett a közönség. Az előadott Haydn-szonáta a korai, bécsi klasszi­kus szonáta stílusjegyeit hordozza. A három- tételesség és a mester variációs készsége jel­lemzi. A kevésbé ismert darabot a hallga­tók érdeklődéssel fogadták. Chopin négy scherzót komponált. Közülük folyamán fényévek százait teszi meg egy Citroenhez hasonló autóban - Alex vé­gül is szembeszáll a megfelelően baljós csengéső, gonosz Ko-Dan birodalom­mal és annak áruló vezetőjével, Xurral. A cselekmény ennél a pontnál gyorsul fel valamelyest: a földről érkezett biztoskezű fiatal egymaga likvidálja az orráig sem lá­tó ellenség hatalmas űrflottáját. Alex, mint kiderül, hőstettével világok millióit menti meg, és csak úgy mellékesen - ezt fellélegezve lehet nyugtázni - a Földet is. Bár - ha minden igaz - hamarosan be­mutatják hazai mozijainkban a Nyolcadik seny-korszaknak nevezi a 19 éves zeneköltő­nek azt a néhány hónapját, amikor egyetlen al­kotói lendülettel öt hegedűverseny születését regisztrálja. Köztük talán a legszebb, az A-dúr mű hangzott el Kovács Dénes Kossuth-díjas, kiváló művész előadásában. Kovács Dénes a tőle elvárt és megszokott magas színvonalon mutatta fel a népszerű versenymű szépségeit. Stílusosan, eszményi szép hangon, öncélú technikai bravúrok nélkül a bensőséges, gyengéd érzelmek kaptak hangot előadásá­ban. Szünet után a hegedű és brácsa sző­lős kettős versenyt, az úgynevezett Sinfonia concertantét mutatták be, a versenyműiroda­lomnak ezt a kiemelkedő remekét, amely tün­dököl egyedülálló hangzásával, a Mozart által annyira kedvelt brácsa hangszínével és ami a belső szólamok érzéki és nem utolsósorban a meglepetésekkel teljes, invenciózus, napfé­nyes zárótétele. A szólisták: Kovács Dénes és Papp Sándor a Fesztiválzenekar szólamvezetője ezúttal is remekeltek egyenrangú társként. Árnyékot csak az vetett a mű előadására, hogy a zenekarban vendégként közreműködő fúvósok igen pongyola belépéseikkel látha­tóan és hallhatóan zavarták a szólisták és a vonósegyüttes kitűnő szereplését. A műveket Thész László ismertette világo­san, közérthetően és szakszerűen. HUSEK REZSŐ az elsőt, a h-moll scherzót mutatta be Thész László. Igényesen összeállított műsorának befeje­ző számaként Liszt IX. Magyar Rapszódiája csendült fel, mely reformkori hangulatot árasztó, korabeli magyar táncok virtuóz, hatá­sos feldolgozása. A fellépő művész nagy sikert aratott. A Spirituálé együttes (Lemle Zoltán, Szily Lajos, Bognár Jenő, Kocsis Antal) először egy francia, majd négy XVI. századi német madri­gált énekelt. A Gregor Lange és Leonhard Lechner által írt szerelmes madrigálok érze­lemgazdagon, könnyed, finom hajlékonyság­gal szólaltak meg. Ezután spirituálékat hall­gathatott a közönség. Az afro-amerikai folklór e jelentős megnyilvánulásai főként vallásos eredetűek, gyakran biblikus témákat dolgoz­nak fel. Közülük nyújtott át egy csokorravalót a quartett. Olyan klasszikusnak számító dalok hang­zottak el többek között, mint a Deep Rivel, vagy a Go down Moses. A vastapsot az együttes ráadás számmal köszönte meg.-á­utas a halál második részét, majd a Termi- nátort, nemrég láthattuk a tizenöt éwel ezelőtt készült Feltámad a vadnyugat-ot is, mégis jogosnak tűnik a kérdés: miért ré­szesíti előnyben a magyar filmforgalmazás az ismertetett és ehhez hasonló gyermeteg sci-fifilmeket? Hol vannak a 60-as, 70-es, 80-as évek híres tudományos-fantasztikus alkotásai? Tény, hogy Az utolsó csillaghar­cos kiváló szórakozás a fiatalabbak, főként a gyerekek számára: ám akik a szokásos fantasztikus esti mese helyett végre valami mást vártak, azoknak azúttal is csalódniuk kellett. SZERI ÁRPÁD Rádió Föld és ember adta sors... Molnár Józsefet nehéz embernek tart­ják. Nem tudták meggyőzni arról, hogy ne saját koncepciója szerint tanítson, nem volt hajlandó módosítani a vizsgatétele­ket, amelyek hetven százalékát a tan­székvezető sem tudta volna megoldani és semmiféle rábeszélésre nem lépett vissza a pártba és a szakszervezetbe... Molnár József a Gödöllői Agrártudomá­nyi Egyetem kandidátusa ma már csak külföldi hallgatókkal, aspiránsokkal fog­lalkozhat és persze folytatja az életét je­lentő tudományos munkát. Föld adta sors... Ha hinnék az eleve el­rendelésben, Trebits Péter nagyszerű ri­portjának hőse szegényparaszti sorban maradt volna, vagy a nagy fordulat után valamelyik bányából ment volna nyugdíj­ba öt évvel ezelőtt. Erejének, konokságá- nak eredménye, hogy napi 14 óra munka után polgári, majd kereskedelmi iskolát végzett, leérettségizett, majd az egyetem következett. Innen azonban első év után egy politikailag „időszerűtlen” verse miatt távoznia kellett, de állampolgári jo­gára hivatkozva, tudásszomjától hajtva visszatért, ha kellett, állva hallgatta végig az előadásokat, leckekönyv nélkül vizs­gázott - természetesen kitűnően. Tanári minősítést szerzett, kandidált és beválasztották egy hattagú szakmai vi­lágszervezetbe, ahol Európát képviselte. A sors iróniája, hogy erről értesülve ép­pen egy szovjetunióbeli ösztöndíjra várt, az egyetem vezetése azonban nem java­solta, mondván még éretlen az ilyen ma­gas szintű kutató munkára... Természete­sen senki nem tudott az óriási presztízst, elismertést jelentő meghívásról. Nem mondta, nem beszélt róla és életének tör­ténéseiről, szinte felérhetetlen erőfeszí­téséről természetes szerénységgel val­lott a mikrofonba is. Hogy a magamutogatás, népszerűség­re, zajos hírnévre való törekvés helyett in­kább dolgozószobájába húzódott, tanítvá­nyaival foglalkozott olyannyira nem vont maga után kirekesztettséget a nagyvilág­ból, hogy a négy égtáj felől érkeznek ma is egyetemisték, aspiránsok, hogy Molnár Józsefnél tanuljanak. A belső kirekesztett­ség, ami azt hiszem mindennél fájóbb, megmaradt. Nem oktathat 1981 óta önálló koncepciója miatt magyar diákokat és a hi­vatalos döntést hozóknak kapóra jött az is, hogy egyszerre kilépett a pártból, a szak- szervezetből. Nem sértettségből, hanem évek óta érlelve, józanul megfontolva dön­tött. Mindez aligha igényel kommentárt. Ha csak dermedt tehetetlenségünkben nem ismételjük újra a pusztába kiáltó kérdést: hát ilyen gazdagok vagyunk? De meddig mehet még ez? - takács ­A Szekszárdi Kamarazenekar Mozart-hangversenye Thész László és a szekszárdi Spirituálé együttes koncertje Tévénapló Teleki Blanka emléke A magyar múlt legrokonszenvesebb nőalakjai közé tartozik, nevét iskola viseli, egyébként azonban kevés szó esik róla. Naplója, amit hű társa, Leövey Klára említ, mindmáig lappang ugyan, de életének állomásaitjól ismerjük, leveleivel együtt újra kiadták több cikkét, ismerjük Karacs Teréz visszaemlékezését, Leövey Klára fel­jegyzéseit fogságukról. Emma húgát a francia De Gerando Ágost vette feleségül, aki jótollú író volt, Brunszvik Teréz pedig anyai nagynénje. Teleki Blanka 1846-ban nyitotta meg nőnevelő intézetét, a szabadságharc bukása után visszavonult Pálfal- vára, innen hurcolták el a következő év májusában s elítéltetése után Kufsteinben raboskodott. A terjedelmes vádirat mindenek előtt azt rója fel bűnéül, hogy Leövey Klárával és a kis Erdélyi Erzsébettel „forradalmi célokra törekedtek", menekülőket bújtattak, tiltott könyveket terjesztettek. Róla írt tévéjátékot Fekete Sándor, 1848 és a forradalmak jeles ismerője, Petőfi életrajzírója, s ez vezette be a március 15-i ünnepi megemlékezéseket. Szerencsés választás, Fekete Sándor pedig biztos érzékkel emelte ki Teleki Blanka életének sorsfordító eseményeit. Mindvégig szigorúan ragaszkodott a történelemhez, talán csak Vasvári Pál szerepe kap a indokoltnál több fényt. Az ugyan igaz, hogy szabad- csapatának Teleki Blanka adott zászlót, arra azonban nincs bizonyíték, hogy érzel­mi kapcsolat alakult volna ki közöttük, aminek a nagy korkülönbség (Blanka 21 év­vel volt idősebb) sem indokol. Fekete Sándor nem romantizálja a történelmet, a részletekben is ragaszkodik a tényékhez, a kedélyes kufsteini börtönőri például valóban Nehibának hívták, a ke­gyelmi kérvény, a Gnadengesuch gondolatát pedig ezekkel a szavakkal utasította vissza Teleki Blanka: „Nem tudom, mi az." Kemény jellem volt, igaza tudatában töltötte keserves kufsteini napjait, s Fekete Sándor biztos kézzel rajzolja meg alakját. Éppen ezért drámája nem illusztráció a történelemhez, hanem maga a történelem, s a rendező Mihályfy Sándor is így nyúlt a forgatókönyvhöz, azzal a tisztelettel, amivel a nagy idők egyik hősének tartozunk. A szereplők is érezték, hogy nem a gyakran jelképes díszletek között, hanem a tör­ténelemben mozognak, ezért volt hiteles Almási Éva, Szabó Zsuzsa, Lukács Margit, miként a többi szereplő is. A hivatásos szűz A hangzatos cím mögött nagyon szokványos történet, amit más vagy hasonló miliőben már sokan megírtak: az öregedő színésznő beleszeret egy fiatalemberbe, aki ifjonti hevével feleségül is venné, de a színésznő meggondolja magát, s diszkré­ten kilép az életéből. Természetesen történhetnék fordítva is, miként egy valóságos színésznő, a nevezetes Prielle Kornélia tette, akit Petőfi is feleségül kért, ő élete al­konyán egy ifjú felesége lett, s az sem titok, hogy Dénes Zsófia is boldog házasság­ban élt jóval fiatalabb férjével. Az életben mindenre van példa, a kérdés mindig az, hogy az író el tudja-e velünk hitetni történetét. Juhász István, aki egyenesen a televí­zió felkérésére írta ezt a játékot, nehezen birkózik a habkönnyű történettel, ami botladozva halad előre, különösebb lelemény nélkül. Béres Ilona mindent elkö­vet, hogy hitelt adjon a sűrűn változó helyzeteknek, de a figurák sematikusak: a min­den lében kanál öregúr, aki mellesleg este tízkor(l) viszi a művésznőnek a tiszta ágyneműt, fecseg, az Olaszországba szakadt színész hangoskodik, mert általában ilyennek képzeljük az olaszokat, a színésznő lánya pedig cinikus, mert a fiatalokat viszont ilyennek képzeljük, úgy általában. A cím félrevezető, semmmi köze a darabhoz, a figyelmet igyekszik felhívni, ami a darab közben sűrűn ellankad. ZHahy Lajos Zilahy Lajos viszont jól ismerte a színdarabírás fortélyait, életművének valószínű­leg ez a maradandó része. A szűz és gödölye, a Hazajáró lélek s mindenek előtt a Fatornyok, ez a kiváló érzékkel 1944-re Időzített darab, amit a németek azonnal be is tiltottak, mutatja színpadi érzékét, a meseszövés biztonságát. Regényei elsősor­ban a jó mesteremberre vallanak, aki mindig pontosan tudta, miből mennyit kell adnia olvasóinak, ahhoz is értett, hogy az érdeklődést fenntartsa, így lett annak ide­jén könyvsiker a Két fogoly és a Halálos tavasz. Becsületes lektűr mindegyik, de nem több. Tisztességes ember volt, az a típus, akit „baloldali értelmiséginek” szokás nevez­ni. A Magyar-Szovjet Baráti Társaság első elnöke volt, jól emlékszem egy fénykép­re, melyen Márai Sándor társaságában koccint Rákosival, s emigráns éveiben is megőrizte tisztességét. Szeretett volna hazajönni, kár, hogy bürokratikus aktatolo­gatások miatt csak Újvidékig jutott el. A tévé most egy jókedvű egyfelvonásosát mutatta be, A házasságszédelgőt, amit 1926-ban irt, a fiatal Molnár Ferencre emlékeztető könnyedséggel, szolid iró­niával. Mindig hatásos, mert ezeket a szerepeket talán nem is lehet rosszul játszani, amint ezúttal is tapasztaltuk. Horváth Tivadar rendezte, az egyik szerep is az övé, s minden kedvesen és hitelesen megy a maga útján, míg végre a szerelmesek egy­másra találnak. A rendezői újítást egyedül a dalbetétek jelentik, amire viszont sem­mi szükség nincs, meg is akasztják a komédia frissességét. A szereplők közül a naivságában is ravasz postáskisasszony kapja a legtöbb fényt, Fazekas Zsuzsa ját­szotta, szeretetreméltó hitelességgel. Negyvennégy éve, 1944. március 19-én szállták meg a német csapatok Magyarországot, s ezzel megkezdődött történelmünknek valószínűleg legsötétebb időszaka. Több százezer zsidó honfitársunkat gyilkolták meg, ellenállókat, baloldali érzelmű hazafikat. A szombat esti híradó néhány másodpercre elhallgatott, a kép­ernyő elsötétült, az áldozatokra emlékeztünk. Nemes, megható figyelem. Őrizzük meg emléküket. CSÁNYI LÁSZLÓ Tudósok zeneszóval A televízió a március 14-i rendkívüli adásnapon remekelt. A remeklés a törté­nelmi ismeretterjesztésre éppúgy vonatkozik, mint a megemlékezésre. Ez utóbbi téren többnyire szinte halmozottan jelentkeznek nemzeti gyengeségeink: az illúzió- kergetés, a teatralitás iránti igény és az események leegyszerűsítése. Ezen a napon sikerült egy tulajdonképpen hatalams műsorblokkban (rendező: Szakály István) összehozni két és fél órán keresztül szinte minden érdekeset, amit a népek tavaszá­ról csak el lehetett mondani. Öt történész és egy irodalomtörténész ült le vitatkozni, méghozzá végre-valahára csakugyan vitatkozni. Időnként egymás szavába vágva és mert a vitának ez az alapfeltétele, cseppet sem mindenben egyetértve. Telitalálat volt, hogy az 1848/49-es szakterületű tudósok közül egyet New Yorkból, egyet Po­zsonyból és egyet Münchenből hívtak. Pompás képsorokkal, szakszerű idegenvezetéssel helyezték el a korabeli ese­ményeket gazdasági és társadalmi környezetükben, bemutatva a legfontosabb vá­rosokat: Bécset, Pozsonyt, Budát és Pestet. Ugyanezeknek kultúréletét és zenéjét is, mely zene természetesen felcsendült. Oszlatva azt az illúziót, hogy a forradalmak csak úgy véletlenül, azért robbannak ki, mert néhány forrófejű ifjú összeáll és kedve kerekedik „ribilliót csinálni”. Kitűnő ötlet volt a 48-as események helyszíni bejárása a mai Budapesten, szakvezetéssel és a korabeli szereplőket (jól) megszemélyesítő, felettébb mai fiatalokkal. Ha még oly kiváló szakemberek vitatkoznak is két és fél órán keresztül, azt a néző nem bírja ki. így, oldottan, a legjobb értelemben vett tévészerűen, szinte minden korosztály és a legkülönbözőbb végzettségű néző csak örömét lelhette benne. Minden nevet felsorolni képtelenség. A külföldi vendégek voltak: Deák István (New York, Columbia Egyetem), Püspöki Nagy Péter (Pozsony) és a magyarul jól beszélő Kathrin Stizler (München). A helyiek: Gergely András, Katona Tamás és Szörényi László. Senki nem tartott papírt a kezében, kivéve a műsorvezető, Győrffy Miklóst. Ő is letehette volna. ORDAS IVÁN Alex (középen) bemutatja menyasszonyát egy furcsa űrlénynek

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom