Tolna Megyei Népújság, 1988. március (38. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-21 / 68. szám

1988. március 21. ÍVÉPÜJSÁG 3 A mezőgazdaság mindig kinőtte a törvényeket A mezőgazdaság számára keztek szabadulni, hogy például üresen járatták a vetőgépet. Amikor végre eltörölték a begyűjtést, akkor Sz. Mátyás, a Kossuth-dljas tsz-elnök már azt mondta: „Jó, hogy eltörölték, jó, hogy a begyűjtést a szerződés váltotta fel, de még jobb lenne, ha ránk bíz­nák, hogy mit, mekkora területen termeljünk. Nem kellene meghatározni, hogy a szán­tóterületünk hány százalékán kell termelnünk búzát, kukoricát, cukorrépát. Ezt bízzák ránk. Csak azt mondják meg, hogy miből, mennyire szerződjünk. A többi a mi dolgunk.” A százalékos előírások is megszűntek. És az ország ellátása egy jobb lett. Azoknak lett igazuk, akik a szocialista mezőgazdaságban dolgozókra bízták az or­szág élelmiszerellátását és nem azoknak, akik az önállóság megadásától a mező­gazdaság szocialista jellegét féltették. Emlékszem, amikor a legjobban támadták a háztáji gazdaságokat, akkor H. József, a középparasztból lett tsz-elnök egyszerű paraszti ésszel így magyarázta a háztáji szük­ségességét. „Nézze, nálunk a faluban, amikor még egyénileg gazdálkodtunk volt ezer­kétszáz marha és négyezer sertés, közel ezer juh. Most a közösben van ötszáz szar­vasmarha és ezer sertés. Nincs több férőhelyünk. Évek kellenek, amíg mi a közösben annyi állatot tarthatunk, mint amennyi korábban a faluban volt. Ha megfeszülünk, ak­kor sem tudjuk azt az ellátást biztosítani, ami korábban volt. Viszont ott vannak a portá­kon a kihasználatlan istállók, sertésólak. A parasztnak kedve is, lehetősége is lenne otthon jószágot tartani, de elveszik a kedvét a szigorú előírások. Miért nem hagyják a parasztembert annyit dolgozni, amennyit akar? Miért korlátozzák olyan szigorúan a háztájit? Féltik tőle a közöst? Ugyan! Ha a tsz-paraszt a közösből kapja a terményt, ak­kor nem kell félteni. A közösben végzett munkájától függ majd, hogy mennyi állatot tart­hat otthon.” Hosszú évek teltek el addig, amíg kialakultak hazánkban a termelőszövetkezetek integrált részeként a háztáji gazdaságok. Nagy ellenállás volt akkor is, amikor a termelőszövetkezetek mind jobban, mind hangosabban követelték: töröljék el a munkaegységet, a munkaegység-előleget és helyette vezessenek be más, ösztönzőbb bérezést. Ez szentségtörtésnek számított ak­kor, amikor az egész szocialista táborban csak a munkaegység dívott. A munkaegység-elszámolás eltörlése sem tette tönkre a termelőszövetkezeteket, sőt az új bérezési formák mind jobban meggyorsították a fejlődésüket. A tsz-vezetök már akkor a hatékony foglalkoztatáson törték a fejüket, amikor a politi­kában egyszerűen csak foglalkoztatásról volt szó. A mind korszerűbb gépek „elvették” az emberek elől a munkát. Lehetett volna tessék-lássék dolgoztatni a tsz-tagokat, de csak a hatékonyan dolgozók rovására. A tsz-vezetők elkezdtek kilincselni: engedje­nek nekik kisebb üzemeket létesíteni. Voltak, akik nem is kértek engedélyt, egysze­rűen elkezdtek iparcikket gyártani. H. Béla tsz-elnök ismerősöm bele is bukott. Azok váltatták le, azok állíttatták bíróság elé, akik később, amikor már központilag is elismer­ték, sőt ösztönözték a kiegészítő tevékenységet, akkor ők szajkózták leghangosab­ban: milyen nagy szükség van a tsz-ekben a kisegítő üzemekre. A tsz-ek egyesülésekor több községre terjedt ki a közös határa. Kezdetben vontató pótkocsiján szállították a tsz-tagokat egyik munkahelyről a másikra. Télen, nyáron, esőben, hidegben, melegben, porban, sárban. B. Károly, a két falu határát magában foglaló tsz elnöke azt mondta: „Ebből elég!” A parasztember nem állat. Ha a munkáso­kat buszok viszik a munkahelyre, akkor miért ne vihetnék a tsz-parasztokat is? Pén­zünk is van, elhatározásunk is van, miért ne vehetnék két Ikarust?” Közel egy évig kilincseltek, jártak Ponciustől - Pilátusig, érveltek, hallgatták az ellen­érveket, hogy a mezőgazdaság feladata a termelés, a közlekedési vállalatoké az utaz­tatás. Végre megkapták a két buszt. Akkor ez nagy szó volt. Olyan frontáttörés történt, amelynek bizonyítéka az a sok­sok tsz-autóbusz, amely nemcsak munkába, országjárásra, de világlátásra is viszi'a tulajdonosokat. Az a-i termelőszövetkezetben víztározót építettek. Úgy gondolták, ha már megépítik, akkor maximálisan ki is használják. A víz jó öntözésre, a felszínén kacsák úszkálnak majd, az ürülékükkel táplálják a vízben úszkáló halakat, a vízpart alkalmas kirándulás­ra. Ha már kirándulók jönnek, akkor azok enni, inni is akarnak. Megszületett az ötlet: „Építsünk csárdát!” Az elgondolást a tsz-ben mindenki helyeselte, a tsz-en kí­vül kevesen. Az illetékesek így érveltek: a vendéglátás nem a tsz feladata, hanem a vendéglátó vállalaté. A tsz-vezetői vitatkoztak és közben megépítették a csárdát. A víztározó avatására meghívták a földművelésügyi minisztert is. Erezték, tudták, ha sen­ki más, de a földművelésügyi miniszter igazat ad majd nekik, hisz tsz-elnök korában ő is néhány kezdeményezésével meghökkentette az ország vezetőit. A földművelésügyi miniszternek mindent megmutattak, végül a csárdát is. „Úgy gondoltuk, hogy itt halászlét, kacsasültet szolgálnánk fel a kirándulóknak, a megyeszékhely felé utazók­nak...” A földművelésügyi miniszterben a volt tsz-elnök helyeselt, a földművelésügyi miniszter pedig aggodalmaskodott: „Ha rajtam múlna, én megadnám az engedélyt. De nemcsak rajtam múlik. A belkereskedelmi miniszteren is, a pénzügyminiszteren is...” Egy hónap múlva megnyithatták a csárdát azzal a feltétellel, hogy a csárdában ét­keztetik a tsz-tagokat is. Sorolhatnám még a történteket annak bizonyítására, hogy a mezőgazdaságban dolgozók mindig többet akartak, mint amennyit a törvény megengedett. Sokszor féltet­ték tőlük a szocializmus elveit - a mezőgazdaságban dolgozók, sok-sok munkával, öt­lettel bizonyították ennek ellenkezőjét. A szocialista magyar mezőgazdaság most új fejlődési szakaszhoz érkezett. Kinőtte a régi törvényeket, mint a kamasz a ruháját. Az Úí ruha” ame|yetaz Országgyűlésben szabtak és varrtak egy ideig kényel- ***- »UJ ul q i mes |esz De ahogy a mezőgazdaság eddigi kezdeményezőkés­zségét ismerem, egy idő után egyre többen jelentkeznek majd fazonigazításra. SZALAI JÁNOS Korábban sok helyen kifogásolták, hogy a meghívottak nem jelentek meg. Ma már ilyesmire nincs példa. A rendezvényeken részt vettek a megye, a város képviselői, a helyi vezetők. A korábbiaknál még több he­lyen jelentek meg az országgyűlési képvi­selők és tájékoztatóikkal segítették az együtt gondolkodást. Több helyütt számit hagyománynak, hogy a falugyűlést összekötik az áfészek és a takarékszövetkezetek részközgyűlé­seivel, de másutt is adtak tájékoztatást te­vékenységükről ezek vezetői. Atelepülése- ken működő gazdálkodási egységek veze­tői hagyományosan részt vesznek a falu­gyűléseken. Mindenki tudja, hogy mekkora a szerepük - főként a termelőszövetkeze­teknek - egy-egy település fejlődésében, illetve ellátásában. A falugyűlések új vonása volt, hogy az elöljárók munkája is megméretett, most számoltak be elöszörtevékenységükről. Az elöljáróságok többsége jó színvonalon tesz eleget feladatának. A beszámolók az elmúlt évet értékelték, tételesen elemezve az eredményeket, hiá­nyosságokat, a rendelkezésre álló pénz felhasználását, a lakosság társadalmi munkáját. Ez utóbbit nemcsak általánossá­gokban köszönték meg, hanem alakuló jó hagyomány, hogy falugyűlésen adják át a legjobbaknak a népfront elismerő okleve­leit és a településfejlesztésért járó kitünte­téseket. A gyakorlatnak is köszönhető, hogy a beszámolók általában érthetőek voltak, nem temérdek számból álltak, ha­nem a főbb kiadásokra, illetve bevételekre adtak magyarázatot. Valójában meglepő, de tény, hogy a lakosság még mindig nem eléggé tájékozott arról, hogy mennyi pénz van és azt milyen szabályok szerint lehet felhasználni. A sok számot senki sem szereti, most mégis álljon itt néhány, hiszen ezek beszé­desen igazolják a rendezvények sikerét. A 125 falugyűlésen majdnem tizenhatezren vettek részt, mintegy 1500-an szóltak hoz­zá, ebből 528 közérdekű bejelentés volt, 612 közérdekű javaslat, 28 panasz és 475 egyéb észrevétel. A résztvevők száma 18 százalékkal nőtt, és még soha ennyi konk­rét célra vonatkozó társadalmi munkát nem ajánlottak fel, mint az idén. Mindez azt bizo­nyítja, hogy a lakosság döntő többsége fe­lelősségtudattal, cselekvőkészséggel vett - és kíván részt venni a jövőben is - a fel­adatok végrehajtásában, nem közömbös számukra a települések további sorsának alakulása, az ott folyó élet és hangulat. A korábbinál többen szóltak a környe- zetvédelemrről. Új téma volt a szociális tá­mogatások jobb elosztása is. Szó esett a falugyűléseken - máskor is - a beruházá­sok mellett a kereskedelmi ellátásról, az oktatás feltételeinek hiányosságairól, az orvosi ügyeletről, a közlekedésről, az alap­ellátás döccenőiről, a vízről, utakról, jár­dákról, hidakról. Mindebből látható, hogy a következő falugyűlések sem fulladnak unalomba. Lesz még mit tenni. IHÁROSI IBOLYA Kényszer - konzerv Dobozos gondok Tűréshatáron belülf?) Az őcsényi vasútállomáson lévő hulla- dékvas-rakodó rendre „földíszíttetik” aranyos húskonzerves dobozokkal. Lát- tukra az arrajáró békés lelkülete is „földí­szíttetik” az elégedetlenség tarajos há­borgásaival. „Micsoda pazarlás!” - így az egyik. „Persze, minket a tévé, a rádió, az újság naponta többször is felszólít a ta­karékoskodásra. Ezek meg? Itt van! Ko­hóba küldik a vadonatúj dobozokat. Pe­dig valutáért vásárolt, külföldi anyagból készültek” - így a másik. Ha közelebb megyünk a napfényban látványosan csillogó halmokhoz, hábor­gásunk még tovább fokozódhat, hiszen azonnal kiderült, hogy a dobozok több­sége már egyszer töltve volt, amit a rako­dó őrének kutyája is igazol: élénken szaglássza, nyalogatja őket.- Az új év első két hónapjában hétszáz tonna dobozolt áru készült a Szekszárdi Húsipari Vállalatnál - mondja Kiss Kál­mán főmérnök. - Ebből 11,6 tonnát kel­lett visszabontanunk. Ez az összesnek 1,65 százaléka. A tűréshatáron belül van. Sajnos, nem szolgálhatok összehasonlí­tó adatokkal - Bajára, Kaposvárra gon­dolok -, de biztos vagyok benne, hogy álljuk a versenyt.- Ez eléggé relatív dolog. Én is nyerhe­tek százméteres futóversenyt, mondjuk a sánták között - csak hogy mire én rajtot veszek, a világbajnokok már a célban vannak... / *- A dobozos sonka esetében egyértel­mű, hogy a mérce a világszínvonal. Ezért is sokszorozódik meg a gondunk és sok- szorozódik meg a „selejt”. Azért mondom idézőjelben, mert amit Öcsényben látni, az többségében nem nevezhető selejt- nek. A legkevesebb az ott látható hal­mokban az, ami a dobozgyártás során keletkezik. Mégis, akkor miből van? Tud­ni kell azt, hogy az élelmiszerek előállttá-. Sára, forgalmazására nagyon szigorú szabályok vonatkoznak. Még szigorúb­bak a követelmények, amiket külföldi vá­sárlónk, az amerikai cég támaszt. Már a dobozokra is olyan előírásokat ad, hogy azokat csak annak a dán cégnek a gyárt­mányaival tudjuk kielégíteni, ahonnan mi is vásárolunk ónozott lemezt. De men­jünk sorba. Maradjunk a sonkásdobo­zoknál. Ezeket saját dobozüzemünkben készítjük. A gyártás során ellenőrizni kell a fenéklemezzárás képét, a varratot, nyo­máspróbát végeznek. Mindezeknek egy- egy kész doboz esik áldozatul. Biztosan látott a halmokban olyan dobozt, aminek az oldala be van fűrészelve. Ott vettek anyagmintát. Sajnos, ha egy szériánál olyan hibát észlelünk, ami kizárja a tölt- hetőséget, akkor az egész széria ki­esik. A hibátlan dobozokat megtöltik sonká­val, lezárják. Ez a termék úgynevezett félkonzerv. Ötvenhat fokon hőkezelés­nek vetik alá. Ennek ugyancsak nagyon szigorú szabályai vannak. Például mérni kell az úgynevezett maghőmérsékletet. Azt hogy lehet? Kilyukasztják a konzerv­dobozt, és a lyukon keresztül bedugják a hőmérőt a massza közepébe, a magba, s ellenőrzik, hogy a kialakult-e az előirt hőfok. Megint selejt. Ezenkívül a doboz­ban lévő húst bak­teriológiai és kémiai vizsgálatnak is alá kell vetni. A húshoz csak úgy lehet hoz­záférni, ha a dobozt kinyitják. Újabb lát­szólagos selejt. Más... A termék tá­rolás alatti nettó vesztesége nem ha­ladhatja meg a 3 százalékot. Ha en­nél több, az ameri­kai partner már nem veszi át. Ez a veszte­ség úgy keletkezik, hogy a húsból, a húsnedvekkel kicsapódik és megkocso­nyásodik a pácolóanyag. Neki ez nem kell. És itt vagyunk a sok „selejtnél”. Azo­kat a szériákat, amelyek a vizsgálatok so­rán valamilyen okból nem váltak be, visszabontjuk. A hús ugyanis további, más irányú felhasználásra még alkal­mas, - például rövid szavatossági határ­idejű töltelékekben, de mint gépsonka is forgalomba hozható. Ez alól a bakterioló­giai vizsgálatnak alávetett anyag kivétel, azt megsemmisítjük. A doboz viszont már újra nem tölthető. Ha mégoly jónak, fé­nyesnek látszik is, a felbontott konzerv­doboz humán célra újra nem használha­tó fel. Ide szigorú tilalom vonatkozik. Ma­gyarul tehát az történik - egy huszonegy librás töltést véve alapul -, hogy eldobjuk a dobozt, hozzávetőleg nyolcvan forint, hogy a 2100 forint értékű húst újra fel­használhassuk. Remélhetően a visszabontás mértéke csökken, ugyanis vásároltunk egy olyan holland pácológépet, amely úgy végzi ezt a fontos munkát, hogy kevesebb lesz a korábban már említett nettó veszteség, az a bizonyos kocsonyás kicsapódás. A gép március folyamán áll munkába. * Mit lát a kívülálló? Cseppben a tengert. E Tolna megyei vállalat tükre a mai ma­gyar gazdaságnak. Világszínvonalú árut kell (kellene) termelnie, egyáltalán nem világszínvonalú technikával. Már a lai­kusnak - jelen esetben az újságírónak - is szembetűnik a dobozgyártó üzem. Nem a legfrissebb évjáratú masinákon dolgoznak, meglehetősen manufakturá­lis módszerekkel... Miután már évek során át - akár vért iz­zadva is - termeltek az igen igényes amerikai piacra, csak most jutottak el, il­letve juthattak el odáig, hogy vásárolhat­tak olyan pácológépet - abból sem a legmodernebbet amitől remélik, hogy csökkennek a termelési veszteségeik. Kényszerveszteségeik, hiszen kényszer alatt dolgoznak. Kényszerülnek olyan gépeket használni, amilyenek vannak, mert a valutával - márpedig csak azzal tudnak vásárolni korszerűbbet - nem ők gazdálkodnak, amiből az is következik, hogy a pénz nem oda tér vissza, ahol ter­melték, illetve nem akkor, amikor szüksé­ges volna. A technikai fogyatékosságok miatt kényszerülnek túlbiztosítani az el­lenőrzést, ami növeli a „gyártási, ellenőr­zési selejt”-et, de a fenti miatt nem is tud­ják úgy uralni a gyártási folyamatot, mint ahogy az kívá­natos volna. Ez pe­dig a kész termék eladhatósági ará­nyát rontja. Az adatokat fi­gyelembe véve - ugyancsak huszon­egy librás dobozra számolva - ez év el­ső két hónapjában az újra felbontás miatt a dobozok ér­tékében meglévő veszteség a millió felé jár. De veszteség az a gépi, emberi munka is, amivel elkészültek ezek a kon- zervek és amivel újra felbontják őket. (Csak a leglátványosabbakat sorolom.) Mindehhez nem kell közgazdásznak len­ni, és ahhoz sem, hogy az ember átlássa, mennyit romlik így a valutakitermelés gazdaságossága. Ezen a helyzeten a szekszárdiak - de más, akár nagyobb gyárak - sem tudnak változtatni, hiszen feladatuk egy: termelni bármilyen kö­rülmények között is. Bár elhangzott „a tűréshatáron belül van”, nem hiszem, hogy az ilyen fajta termelésre és gaz­dálkodásra is mondható ez, az egész népgazdaság helyzetét nézve. Persze, ez még nem minden. *- Évente eddig tízmillió - az idén valamivel kevesebb - löncshúsos do­bozra volt szükségünk - folytatja Kiss Kálmán főmérnök. - A mi üzemünk két­milliót tud előállítani, a többit, tehát a nyolcvan százalékát a budapesti kon­zervgyár készíti nekünk. A löncshús tel­jes konzerv, ami azt jelenti, hogy a töltés és lezárás után 121 Celsius-fokon pasz- törizáljuk. Nem kell különösebben magyaráz­nom, hogy a dobozokban milyen túlnyo­más keletkezik. Ezt a doboznak el kell vi­selnie. Ha a nyomás következtében kipú- posodik a feneke és fedele - szaknyel­ven: bekövetkezik a technikai bombázs -, a konzerv már nem hozható forgalom­ba. Vissza kell bontani. A technológiában van módszer a túlnyomás ellensúlyozá­sára, de végül is minden a dobozon mú­lik, annak is a fenék- és fedőlapján. Ha megfigyelte, ezeken körkörös bordázat van. Ennek a formája, nyomásképe hatá­rozza meg szilárdságukat. Kezdetben saját dobozainkkal is sok bajunk volt, de Mathiász József, a dobozüzem veze­tője tervezett egy olyan mintát, ami nagy biztonsággal felel meg a követelmények­nek. Mi már ilyen présszerszámokkal dolgozunk. A konzervgyárak viszont nem. Az ő paramétereik mások. Most van szó bizonyos egységesítésről. Addig...? A baj nem jár egyedül. Begyűrűzik. Lám kényszerülnek a szekszárdiak egy másik, ugyancsak technikai hiányossá­gokkal sújtott gyár olyan termékét fel­használni, amiről tudván-tudott, hogy sokkal több fölpuffadt konzervet ered­ményez, mint normális körülmények kö­zött szabadna. Mondhatnánk úgy is, hogy nyolcmillió előregyártóit bombázst (selejt) vesznek. No persze, azért nem lesz mind az... Ha elgondolja az ember, hogy a pesti konzervgyáriak esténként a jól végzett munka tudatával mennek haza dobozgyártó gépeik mellől, hogy pré­mium..., hogy gmk, mert különben a szekszárdiak nem kapják meg időben a dobozokat, hogy nyereség..., hogy adó­forintjaink ilyen gyárak megmentésé­re...? Nem folytatom. íme egy csepp, ben­ne tenger sok nyavalyánk, és hány meg hány ilyen csepp van, ami okozta, okozza tenger sok nyavalyánk? CZAKÓ SÁNDOR Dobozüzemi munkakép kézimunkával Öcsényi látkép dobozdombbal

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom