Tolna Megyei Népújság, 1988. febuár (38. évfolyam, 26-48. szám)
1988-02-11 / 35. szám
1988. február 11. í TOLNÁÉ 4 NÉPÚJSÁG ERDÉLY és a RÉSZEK TÉRKÉPE és helységnévtára Kuriózum Erdély Népszerű téma és megyénkben különösen nagy érdeklődésre tarthat számot az Erdéllyel foglalkozó minden kiadvány, történelmi, földrajzi, kulturális értékeivel foglalkozó előadás, ismertető. Ilyen megfontolásból vállalkozott a Babits Mihály Megyei és Városi Művelődési Központ arra, hogy e témából kurzust indítson a szabadegyetemi sorozatában. Első részként márciuban indul a hat előadásból álló ismeretterjesztő sorozat, amely az erdélyi fejedelemség kialakulásától viszonylag nagy léptékben jut el a század- forduló történetéig. Ezt a kronológiai láncot Sára Sándornak a filmszemlén bemutatott „Sír az út előttem” című filmjének vetitére zárja majd. Szeptemberben folytatódnak az előadások, amikor napjainkig kísérhetik végig az érdeklődők Erdély történetét. Ehhez kapcsolódóan vállalkozott az intézmény ismeretterjesztési osztálya az állami terjesztők által hozzá nem férhető nagyszerű új kiadvány, az Erdély és a részek térképe és helységnévtára című könyv árusítására. A szegedi JÄTE I. Számú Magyar-Irodalomtörténeti Tanszékének diák-munkaközössége által készített művet eredeti áron 330 forintért vehetik meg február 17-től az ismeretterjesztési osztályon az érdeklődők. Ha az igénylők száma szükségessé teszi, a megrendelt ötszáz példányt emelni tudják az intézményben. A könyv szerzői közül néhány- nyal a későbbi előadások során találkozhatnak a történelem kedvelői. -tzsLörincz Péter cipőgyári munkás alkotása Negyven év a vizuális kultúráért Bonyhádon negyven évvel ezelőtt alakítottak kört azok, akik a képzőművészethez alkotó módon is vonzódást éreztek. A kör tagjai közül többen tanulmányok készítésében leltek örömöt, mások a kreatív készségüket fejlesztve jutottak egyre magasabb szintre. A kör gyermekcsoportjainak nemzetközi sikereiről lapunk is beszámolt. Kovács Ferenc pedagógus festőművész irányításával, a negyvenedik évforduló tiszteletére kiállításon mutatkoztak be a kör jelenlegi tagjai. A tárlat igazolja, hogy a vizuális kultúra terjesztése terén végzett nevelőmunkának beérett a gyümölcse. Zártláncú televíziózás az 505-ösben Video és oktatás Egy tervezet margójára Az információrobbanás némi késéssel, de az oktatásban is érezhető. Érdekes módon ott a leglassúbb a változás, ahol annak a szükségessége legégetőbben jelentkezik a szakmunkásképzésben. A tudomány és technika fejlődése leggyorsabban - már csak gazdasági okok miatt is - a termelésben jelentkezik. A szakmunkásképzés feladata: a termelés számára képzett, önképzésre felkészített, legalább saját szakterületén kitekintéssel bíró szakembereket neveljen. Ezzel foglalkozó cikkek és egyéb szakirodalmak ennek hiányát regisztrálják. Okát a személyi és tárgyi feltételek elégtelenségében látják. Elméleti alap Az információ-átszármaztatás sürgető szüksége sokféle eszközt, módszert állít az oktatás szolgálatába. A kiválasztás az adott oktató feladata, joga, felelőssége. Törekedni kell arra, hogy az elsajátító csoport életkori és szellemi szintjéhez, befogadási metódusához mindenkor alkalmazkodjon. Fontos, hogy az adott tanuló, túlterhelés nélkül lehetőleg több csatornán jusson az adott információhoz. Ügyelve arra, hogy ezek szinkronban legyenek. Az igényeknek a tanító „tanár tv” alkalmazásával tud még hatékonyabban megfelelni. Itt a tévén csak eszközt és nem programot sugárzó szolgáltatást értünk. Az oktatáshoz szükséges anyagok vagy beszerezhetők, vagy rögzíthetők, vagy önállóan elkészíthetők. Nagy előnye ezeknek az anyagoknak, hogy: bemutathatnak ritka, gyors lefolyású, nehezen ismételhető vagy természetes körülmények között nem látható folyamatokat, tehát statikus és dinamikus információk is közvetíthetők. A folyamatok és jelenségek vizuális, auditiv és időbeli jellemzői befolyásolhatók, - animációt alkalmazhatnak, - különböző nagyságú csoportokhoz juttathatók el, és - korlátlanul ismételhetők. A televíziós anyagok „konzerv” jellege miatt bizonyos hátrányai is vannak. Ezek például, hogy: nem képes a tanulók reakcióit figyelembe venni, nem fejleszti az írás-, olvasás- és beszédkészséget. Nem tud differenciálni a különböző aktivitású tanulók között, nem veszi figyelembe a tanulók egyéni sajátosságait. Ezeket a tanár kompenzálja, élővé teheti a konzervanyagot irányítva a tanulók munkáját. A ZTV kialakításáról A zártláncú tv kialakításánál figyelembe kell venni, hogy egyenlő esély- lyel vehesse igénybe minden tanár, illetve diákcsoport, függetlenül attól, hogy a nap melyik szakában és az épületen belül hol tartózkodik. Ugyanilyen eséllyel lehessen az elméleti és gyakorlati oktatásba bevonni és a nevelési munkának se legyen alárendelt szerepe. Fontos továbbá, hogy minden nevelő komolyabb előképzés nélkül egyszerű kezelési feltételekkel működtethesse. Biztosítani kell a kapcsolatot a felhasználó és az üzemeltető között. El kell érni, hogy a már a meglevő eszközök beépíthetők legyenek az új rendszerbe, meg kell oldalni a monitorok védelmét az illetéktelen felhasználókkal szemben. Fontos a szervizelési lehetőségek felmérése és előzetes biztosítása. Az 505. Számú Ipari Szakmunkás- képző Intézet és Szakközépiskola zártláncú videorendszerének kialakítása rendkívül drága, ezért mind anyagilag, mind pedagógiailag fontos volna a „videós oktatási bázissá” való nyilvánítása, legalább a szakmunkásképzők és műszaki szakközépiskolák körében. Ily módon a terheket meg lehet osztani és az együttműködés is biztosított. Szabadidős és közművelődési célokra A ZTV lehetőséget ad a szabadidő helyes és kulturált kitöltésére is. A szórakoztatáson kívül egyéni tanulásra, a korrepetálásra épp úgy gondolunk, mint a szervezett csoportos programokra: játékok, vetélkedők, klubok tevékenységére. A felhasználás módját, formáját, módszereit mindig a pedagógus dönti el. Ez a rendszer az oktatásnak és tanórán kívüli tevékenységnek csupán egyik eszköze, amelynek hatékonysága az embertől, a pedagógustól függ. KUBANEK MIKLÓS tanár Pogonyi Zoltán gimnáziumi tanuló idős férfiről készült tanulmánya Reif György tanár rajza: Tanulmány A könyv impozáns borítója Volt egyszer egy egyesület Már a századunk elejéről ismertek olyan törekvések, hogy gyűjteni, ápolni kell a Sárköz népművészeti hagyományait. Tudós művelője és jeles pártfogója volt az ügynek Kovách Aladár etnográfus, Wosinsky Mór munkatársa, vagy például Ács Lipót iparművész, a szekszárdi gimnázium rajztanára. Korabeli gyűjtésük eredménye ma fontos múzeumi anyag. A 75 éve alakult Tolnavármegyei Közművelődési Egyesület múzeumi és ismeretterjesztő szakosztálya, majd a szekszárdi munkásgimnázium is vállalt szerepet Sárköz néprajzi értékeinek ismertetésében, a harmincas években pedig külön ilyen céllal szervezet alakult. Dr. Pilisy Elemér szekszárdi ügyész lelkes szervező munkával téli tanfolyamokat indított. Hivatalos pártfogókat is szervezve azt tervezte, hogy - elsősorban a decsi Császárné Szél Judit leheletfinom hímzései segítségével - a lassan feledésbe vesző mintákat újra megtanítják a lányoknak, asszonyoknak. A Sárköz Népművészete Munkásai nevű akció eredményeként 1931 decemberétől 1934 júniusig több mint 3500 db hímzést készítettek és 15 ezer pengőért értékesítették. Ebből munkabérként 8700 pengőt felosztottak. A napi munka melletti hímzés a megélhetés egyik forrása lett, olyan nehéz években, amikor 8-10 pengőre zuhant a búza ára és 1 pengő, 1 pengő 20 fillér volt egy napszám. Szekszárdról irányították a fejlődő vállalkozást. Először magánházakban, majd a múzeumban kaptak helyiséget, később önálló irodát nyitottak, és a Garay téren üzletet rendeztek be eredeti sárközi bútorokkal. A Tolna Megyei Újság híradása szerint az akció „a pesti árumintavásárokon és az ország minden részén tartott kiállításokon mutatta be és értékesítette áruit”. A jó ügyet vállaló buzgalom így fonódott össze azzal a hasznos üzleti vállalkozással, ami 1934. június 29-én új fordulóponthoz érkezett. * A vállalkozás kibővítése és jobb lehetőségek reményében megalakították a „Sárköz" Tolnamegyei Népművészeti Egyesületet szekszárdi székhellyel. A megyeháza dísztermében tartott alakuló közgyűlés 85 résztvevője - közöttük pl. Bálint Erzsébet, Bárdos Jánosné, Beré- nyi Béláné, Bogár Andrásné, Werner Andrásné sárközi asszonyok, dr. Hadnagy Albert vármegyei főlevéltárnok, dr. Hencze Béla gimnáziumi tanár, dr. Per- czel Béla alispán és mások - Pilisy Elemér javaslatára alapszabályt fogadtak el és megválasztották a tisztségviselőket. Pilisy kifejtette, hogy az egyesületi forma azért is hasznosabb lesz, mert „a nép szerzői jogának, művészete eredetiségének jogi védelmét sürgősen szabályozni kell”. A Tolna Megyei Levéltárban fellelhető az egyesület néhány dokumentuma, köztük az első alapszabály. Ez kimondta: az egyesület célja „a Sárköz föld - és néprajzi fogalma alá eső ősi magyar néptöredék: Öcsény, Decs, Sárpilis, Alsónyék, Váralja és Báta községek lakóinak lelki és egyéb erkölcsi javainak, értékes különlegességeinek, elsősorban népművészetének védelme, megtartása. Fő célja Sárköznek a nemzet erkölcsi javai között oly értékes népművészete eredeti mivoltában való megtartása, minden káros befolyástól való távoltartása és annak az ősi hagyományok alapján való továbbfejlesztése, továbbá a népművészet művelői, munkásai által termelt munkák értékesítésének önzetlen elősegítése... E fő céllal kapcsolatban célja minden kérdés nyilvántartása, tudományos és gyakorlati művelése, amely ez ősi magyar néptöredék életére, annak megmaradására vonatkozik és annak védelmét célozza. Az egyesület célja ezek mellett a sárközi népművészet védelméhez hasonlóan, az ily irányú működését a vármegye többi néprajzi érdekességű területeire (Sióagárd, Bogyiszló, Koppány- szántó stb.) fokozatosan kiterjeszteni. Célja tehát Sárköz és művészetének védelmén kívül faj, nemzetiségű különbség nélkül, őrködni a vármegye tarka néprajzi, népművészeti eredetiségén.” Elnöknek dr. Hagymássy Zoltán főispánt választották meg, az ügyvezető alel- nök Pilisy Elemér, a főtitkár Hencze Béla, a titkár Csalogovits József lett. A közgyűlés elhatározta, hogy Alsónyéken, Bátán, Bogyiszlón, Decsen, Öcsényben és Sióagárdon helyi munkabizottságot állít fel. A megalakulás tiszteletére díszes kiállítás nyílt a Sárköz népművészetéből. * Az egyesületi forma kezdetben tényleg jobb lehetőségeket kínált az indító akciónál. Anyagi eszközeiket öt forrásból bővíthették: tagdíjakból, a Kereskedelemügyi Minisztériumtól kapott államsegélyből, előadások, kiállítások jövedelméből, a jogelőd beolvadó vagyonából és adományokból. A munkát húsztagú választmány irányította. Vállalkozásuk eredeti célját szem előtt tartva a megyei múzeum szakembereivel való kapcsolat fontosságát hangsúlyozták. Az együttműködés szervezését a művészeti alelnök kapta feladatul. Hatáskörébe tartozott még „az egyes népművészeti csoportoknak, telephelyeknek a népművészeti szempontból való megfelelő irányítása, a népművészeti munkák művészi becsének és eredetiségének megóvása, általában az egész népművészeti termelés feletti ilyen irányú őrködés. „Az egyesület ügyelt arra, hogy a hagyományőrzés és az árutermelés céljai összeegyeztethetők legyenek." Az alapszabály kimondja: „Az egyesület a maga elé tűzött legfontosabb, az erkölcsi céljának: a népművészet védelmének és fennmaradásának teljesebb megvalósítása érdekében vállalja a népművészet termékeink önzetlen értékesítését is, de e munka végrehajtására az egyesület főszerveitől elkülönített, különálló értékesítési szervet létesít, mely az egyesület elnökségének és választmányának felügyelete alatt működik”. Esetleges feloszlatására is gondolva a fennmaradó vagyont „Tolnavármegye Népművészeti Alapja címen létesítendő alapnak ajándékozza.” * Saját termékeiket három csoportba sorolták: hímzések, szőttesek és törülközők. Üzletükben eladásra szánt régi használati tárgyakat is tartottak, - táskát, párnát, kötényt, stb. A szekszárdi vasútállomáson és a szállóban külön vitrinben kínálták legszebb portékáikat. Meglehetősen drágán, az előállítási költségnek kb. a duplájáért. Pl. egy könyvjelző 2,80 P, egy papucs 14 P, egy ládaterítő 35 pengő. Az alapanyagnak is nagy ára volt, egy kg selyemfonál 80 pengőbe került. Az egyesület széles körű bizományos hálózata segítette az értékesítést 20 százalékos jutalékért. Budapesten, Ungvá- ron és Kassán, Pécstől Miskolcig minden jelentős városban kaphatók voltak a sárközi népművészet termékei. 1940-41- ben kezdődtek a gondok, a készletek felduzzadtak, a bizományosok nem tudták behajtani követeléseiket az adósoktól. Megcsappant az állami támogatás, a 86 tagú egyesület felélte maradék tőkéjét. 1942. március 16-án csak tízen - az alapítók közül hárman - vettek részt azon a közgyűlésen, ahol kimondták az egyesület feloszlását.Az előző évi 47 ezer pengős forgalom ellenére 972 P 76 fillér veszteséggel zártak. Eredeti célját azonban nem adta fel. Új lehetőségeket keresve beolvadt a Tolnavármegyei Közjóléti Szövetkezetbe. Céljait is újrafogalmazta, a hagyomány- őrző feladatokat kiterjeszteni az egész megyére, a hímzés és szövés mellett felkarolni a fazekasságot, a faragást, és a festett bútorok készítését is. * Ezek az elképzelések nem valósultak meg, mégis elmondhatjuk, országosan példás vállalkozás indult Szekszárdról és Sárközből a harmincas években. KACZIÁN JÁNOS népművelő-levéltáros
