Tolna Megyei Népújság, 1988. febuár (38. évfolyam, 26-48. szám)

1988-02-10 / 34. szám

1988. február 10. 2 NÉPÚJSÁG Uj áttörés előtt - Afganisztán A következetes elvi politika, az érintet­tek érdekeivel számoló magatartás, a realitásokat számba vevő új gondolko­dásmód ismét világpolitikai jelentőségű megállapodást hozott elérhető közelség­be. Az ésszerű kompromisszumok feltá­rására és vállalására való készség nyo­mán csak az utolsó simításokra és az aláírásra vár az a szerződés, amelynek révén meg lehet oldani a több mint nyolc éve létező afgán kérdést. Mihail Gorbacsov hétfői nyilatkozata és Nadzsibullah televíziós beszéde azt tudatta a világgal, hogyha Genfben - az ENSZ-főtitkár személyes képviselőjének közvetítésével folyó közvetett tárgyaláso­kon - Afganisztán és Pakisztán képvise­lői március 15-ig aláírják a gyakorlatilag végleges formába öntött megállapodá­sokat, akkor május 15-én megkezdődhet és tíz hónap alatt le is bonyolódhat az Afganisztánban tartózkodó szovjet csa­pattestek teljes kivonása. Az Afganisztán körüli válság politikai rendezésének feltételei hosszú ideje is­meretesek voltak. A szovjet csapatok ki­vonását az érintettek egyetlen körül­ménytől tették függővé: megszűnik-e az a külső beavatkozás, amely miatta szov­jet vezetés annak idején végül is eleget tett a kabuli kormány többszöri segítség­kérésének. A rendezési folyamat felgyorsulásá­nak előzményeihez tartozik, hogy Afga­nisztán élére új vezető került, aki nevé­nek változásával is érzékeltette egy poli­tikai folyamat érésének szakaszait. A Nadzsibullahként született, majd kezdet­ben csak pártpolitikusként tevékenyke­dő vezető az egyszerű Nadzsib mozgalmi nevet használta, de a mostani eredmé­nyeket megalapozó nemzeti megbékélé­si folyamat részeként visszavette az ere­deti Nadzsibullah (Allah jámbor gyer­mek) nevet, jelezve, hogy immár az or­szág egész népének vezetőjeként kíván tevékenykedni. Az általa jegyzett nemzeti megbékélési program célja az ország- építő együttműködés nemcsak a prog­resszió erőivel, de még azokkal is, akik eddig - olykor fegyveresen - szemben álltak Kabul törvényes kormányával. A Genfben aláírásra váró dokumentu­mok rendelkeznek egyebek között az af­gán-pakisztáni viszony fő elemeiről, a belügyekbe való beavatkozás beszünte­téséről, a Pakisztánban élő menekültek hazatéréséről. Nyilatkozatában Gorba­csov is utalt rá, és Nadzsibullah is beszélt róla, hogy csak a térség békéjének erő­sítését segítené, ha a másik szomszéd, Irán is tevékenyen bekapcsolódnék a rendezésbe, hiszen politikai szerepénél, az Afganisztánban is hivatalosan elis­mert iszlám egyház súlyánál fogva Irán­nak nagy szerep jutna a térség helyzeté­nek normalizálásában. A megállapodás kidolgozásában meg­határozó szerep jutott annak a szovjet külpolitikának, amely a Szovjetunióban néhány éve kibontakozóban lévő forra­dalmi hatású belső változások nyomán átalakítja a világ sorsáról vallott nézete­ket is. Moszkva külpolitikájának alapvető fel­adata továbbra is a belső építő munka kedvező nemzetközi feltételeinek szava­tolása. E cél eléréséhez a legfontosabb a békés, biztonságos világ megteremtése. Olyan világé, amelynek fizikai létét nem fenyegeti sem nukleáris katasztrófa, sem a regionális válságok világméretűvé tere- bélyesedése, sem pedig az elmaradott­ság kiváltotta végső elkeseredésnek a vi­lágot lángba borító robbanása. A nukleáris fegyverek felszámolásá­nak programját több mint két éve hirdette meg a szovjet vezetés nevében Mihail Gorbacsov. Azóta az SZKP KB főtitkára aláírta Ronald Reagan elnökkel az első olyan szerződést, amelynek értelmében felszámolják a nukleáris eszközök két teljes osztályát. (A KHR-HHR szerződés ratifikációs vitájában éppen kedden kez­di meg első együttes ülését a szovjet tör­vényhozás két háza.) Tavaly őszi cikkében Gorbacsov a biz­tonságos világ megteremtésének prog­ramját felvázolva azokról a kölcsönös és egyetemes összefüggésekről irt, ame­lyek figyelmen kívül hagyása politikusi felelőtlenség. A világpolitikában kétség­telenül meghatározó súlyú szovjet-ame­rikai csúcstalálkozók napirendjén éppen ezért szerepeltek az egyetemes bizton­sággal összefüggő egyéb kérdések is. Közéjük tartozik az afgán válság ren­dezése is. Ha Genfben aláírás kerül a vál­ságot lezáró szerződésekre, az esemény jelentősége megint több lesz, mint csu­pán egy zaklatott sorsú nép és térség békéjének megteremtése. Reményt kelt, hogy más válságok rendezésében is kö­vethető az út: elvi politikával, rugalmas magatartással, egymás véleményének meghallgatásával és tiszteletben tartásá­val kiolthatok a veszélyes tűzfészkek. PANSRÁMA WASHINGTON 7 Folyószámlákat nyitottak az Egyesült Államokban a nica- raguai ellenforradalmárok, hogy azokon gyűjtsék össze a „magánszemélyektől” és a különböző jobboldali szervezetektől érkező összegeket. PEKING - Kínai jelentés szerint Noro­dom Szihanuk herceg pozitívan ítéli meg azokat a tárgyalásokat, amelyeket az el­múlt három napban folytatott Pekingben Khieu Samphannal, az úgynevezett hár­mas koalíció polpotista szárnyának ve­zetőjével. ISZLÁMÁBÁD - Pakisztán és Afga­nisztán úgy döntött, hogy március 2-án kezdi meg genfi tárgyalásaik soronkö- vetkezö, s feltehetőleg utolsó fordulóját - jelentette be kedden a pakisztáni Iszlá­mábádban Diego Cordovez, az ENSZ af­gán ügyekben közvetítő diplomatája. PANAMAVÁROS - Manuel Antonio Noriega tábornok, a panamai fegyveres erők főparancsnoka, aki ellen az Egye­sült Államokban hivatalosan vádat emel­tek kábítószer-csempészés állítólagos támogatásáért, hétfőn követelte, hogy vonják ki Panamából az amerikai csapa­tokat. Az amerikai hadügyminisztérium ugyanaznap közölte, hogy nem hívják vissza Panamából ezeket az erőket, mert azok a Panama-csatornáról kötött szer­ződés értelmében 1999. december 31 -ig törvényesen tartózkodhatnak az ország­ban. BERLIN - Az NDK hatóságai - elen­gedve büntetését - szabadlábra helyez­ték a január 17-i politikai rendzavarásért Berlinben hathónapos szabadságvesz­tésre elitéit Vera Wollenbergert, és lehe­tővé tették számára a kiutazást az NSZK- ba. ily módon már minden személy kisza­badult azok közül, akiket őrizetbe vettek a Rosa Luxemburg- és Kari Liebknecht- emlékfelvonulás után. Vége a Wa/dheim-ügynek Február 8-án a Kurt Waldheim osztrák államelnök háborús múltjának kivizsgá­lására alakult nemzetközi történészbi­zottság átadta az osztrák kormánynak vizsgálata eredményét. Eszerint Wald- heimet nem lehet háborús bűnökkel vá­dolni, annak ellenére, hogy tudott a nácik balkáni atrocitásairól, és nem is szállt szembe a fasizmussal. így zárul vajon az immár két éve húzódó Waldheim-ügy? A volt ENSZ-főtitkárról 1986. március 3-án jelentek meg először kompromittáló adatok a Profil című osztrák lapban. A lap azt állította az elnökjelöltként fellé­pő Waldheimről, hogy 1938, az Ansch­luss után tagja volt a náci SA rohamosz­tagoknak. Másnap a The New York Times a Profilra és a Zsidó Világkongresszus adataira hivatkozva azt irta, hogy a politi­kus a II. világháború idején részt vett ju­goszláv partizánok elleni megtorló ak­ciókban, és görögországi zsidók depor­tálásában. Waldheim még aznap kategorikusán visszautasította a vádakat, ezt követően azonban valóságos vádözön zúdult rá az amerikai, a görög és a jugoszláv sajtó­ban. Waldheim kezdetben mindent taga­dott - azt állította, hogy az orosz fronton 1941-ben megsebesült és hazatért-, ké­sőbb azonban elismerte, hogy a Wehr­macht tisztjeként szolgált a Balkánon. A legélesebb kampányt a Zsidó Világkong­resszus folytatja Waldheim ellen, ameri­kai katonai archívumok és a háború utáni ENSZ-dossziék adataira hivatkozva. Ennek ellenére június 8-án Kurt Wald­heim lett az Osztrák Államszövetség el­nöke. A kampány azonban nem csitult, Waldheimmel szemben valóságos diplo­máciai bojkott alakult ki, különösen meg­romlott Ausztria viszonya az Egyesült Államokkal és Izraellel. Washington egyenesen a „nemkívá­natos személyek” listájára vette fel az el­nököt. Waldheim csupán egyetlen hiva­talos látogatást tett külföldre, a Vatikán­ba, de ezt is nagyarányú tiltakozás kísér­te. Waldheim 1987 májusában még csu­pán rágalmazási pert indított Edgar Bronfman, a Zsidó Világkongresszus el­nöke ellen, augusztusban azonban már „Fehér könyvet” adtak ki Bécsben Wald­heim katonai múltjáról, és szeptember 24-én nemzetközi történészbizottságot hoztak létre a Waldheim-ügy kivizsgálá­sára. Bár Waldheim bűnösségének megíté­lése már eddig is ellentmondásos volt, a bizottság tevékenységének megindulá­sa után az ellentmondások csak foko­zódtak: szeptemberben az olasz Epoca című hetilap olyan dokumentumokat kö­zölt, melyek szerint Waldheim bűnös brit hadifoglyok 1944. áprilisi kivégzésében. Decemberben ugyancsak Olaszor­szágban hozták nyilvánosságra a Wehr­macht vezérkarának egykori titkos jelen­tését, amely megkérdőjelezte Waldheim közvetlen felelősségét a balkáni depor­tálásokban. December 9-én Franz Vra­nitzky alaptalannak nevezte a Waldheim elleni vádakat, míg január 28-án maga Kurt Waldheim jelentette ki, hogy az állí­tólagos ENSZ-dosszié közönséges ha­misítvány. Február 1-jén úgy tűnt, új bomba rob­ban. A nyugatnémet Der Spiegel közölte egy háborús távirat fotókópiáját, amely négyezer jugoszláviai fogoly deportálá­sáról szól. A jugoszláv történészek per­döntő bizonyítéknak tekintették a távira­tot, csak éppen az eredeti dokumentu­mot nem találták a jugoszláv archívu­mokban. A történészbizottság munkájában ha­tan vettek részt: a svájci Manfred Kurz hadtörténész, a nyugatnémet Manfred Messerschmidt, a freiburgi katonai kuta­tóintézet igazgatója, Jehuda Wallach, az izraeli hadtörténeti társaság elnöke, a brit Gerald Fleming, a Surrey egyetem professzora, az amerikai James L. Col­lins, nyugalmazott dandártábornok és a belga Jean Van Welkenhuyzen, a II. világ­háború történetét kutató belga tudomá­nyos központ igazgatója. Tavaly október­től görög szakértővel is konzultáltak. Ju­goszlávia nem vett részt a vizsgálatban. Viszont a bizottság felkérte Dusán Plenca történészt, aki eljuttatta a Der Spiegelhez a táviratot, hogy konzultánsként segítse munkájukat, de Plenca ezt elutasította. Ennek ellenére - Messerschmidt révén - a bizottság alapos betekintést nyert a ju­goszláv archívumokba is. Január 28-án a történészek négy és fél órán keresztül ki­hallgatták Kurt Waldheimet is. A bizottság csaknem féléves munkája végén úgy értékelte, hogy Waldheim egykori Wehrmacht-hadnagy „szemé­lyes felelősségét” semmi nem bizonyítja, bár mint vezérkari tiszt és tolmács, tudta, hogy mi történt 1942 és 1944 között Ju­goszláviában és Görögországban, és el­marasztalható azért, mert passzív maga­tartásával hozzájárult az atrocitásokhoz. De mivel nem tekinthető „háborús bű­nösnek” a Waldheim-dossziét ezzel le is lehetne zárni. Ebben azonban senki sem hisz. Bár Alois Mock külügyminiszter, a Néppárt vezetője kijelentette, hogy a bi­zottságnak nincsen „felhatalmazása" ar­ra, hogy Waldheim „erkölcsi cinkossá­gát” felvesse, éppen ezt a kérdést fesze­getik máris. Több történész állítja, hogy a nemzet­közi bizottság az „osztrák kormány befo­lyása alatt állt” vagy legalábbis „nyomást gyakoroltak rá” sőt, Jehuda Wallace az­zal vádolja Waldheimet, hogy a jelentés átadása utáni nyilatkozatában félretájé­koztatta a közvéleményt a vizsgálat ered­ményéről, és ezért akár bíróság elé is ál­líthatják... Barre: a francia gazdaság szigorú tanár ura „Nem akarok tetszeni senkinek” - ez Raymond Barre jelszava. A pártonkivüli politikus hétfőn jelentette be, hogy pályá­zik Franciaország elnöki tisztségére az ősszel esedékes választáson. Sikerülni fog? A „nemtetszés" egészen bizonyo­san, vélekednek Barre elképzeléseinek ismerői. De furcsamód éppen ez a kere­setlennek, sőt, durvának tűnő őszinteség az, ami igazán esélyt adhat Barre-nak mind a jelenlegi elnökkel, Mitterrand-nal, mind a jelenlegi miniszterelnökkel, Ja­cques Chirackal szemben, akikkel a je­lek szerint versenyeznie kell. A versenytársak - különösen Mitter­rand - a felmérések szerint valószínűleg népszerűbbek, mint a tanáros Barre. Ugyanakkor a számlájukat be nem váltott ígéretek sokasága terheli, míg Barre-nak eddig nem volt alkalma és ideje, még mi­niszterelnökként sem, hogy elfeledkez­zék ígéreteiről. Barre most 63 éves. Saját szavai sze­rint „mint Pilátus a credóba", úgy került a politikába az ötvenes évek végén, De Gaulle tábornok szolgálatában. Ma is a tábornok lelkes tisztelője. Barre képzett közgazdász; 34 éves korában irt tan­könyve ma is szinte klasszikusnak szá­mit. Máig megőrizte a magabiztos tanár úr jellemvonásait, de most a francia poli­tikacsinálást vizsgáztatja kegyetlen szi­gorral. Ezt a „kerek testben élő szögletes embert” sokkal inkább tartják a franciák gyengeségeit hazafiúi hévvel és gőggel ostorozó De Gaulle örökösének, mint az Amerika-barát Chiracot, aki a gaulle-ista mozgalom szervezetét ma vezeti. Barre 1924. április 12-én született pol­gári családban Réunion szigetén. A csendes-óceáni volt gyarmat ma Fran­ciaország tengerentúli megyéje. Kitűnő eredménnyel végzett tanulmányai után Barre közgazdaságtant tanított, majd 1959-ben kinevezték az ipari és keres­kedelmi miniszter kabinetfőnökévé. Ké­sőbb az EGK brüsszeli központjában dolgozott főtisztviselőként, 1967-től 1972-ig a főbizottság egyik alelnöke volt. Ott szerzett hírnevet magának, elsősor­ban mint az „erős Franciaország erős va­lutájának” híve. 1973-ban a francia központi jegybank igazgatótanácsának tagja. Valéry Gis- card d’Estain elnöksége idején, 1976- ban először kereskedelmi miniszterré, majd miniszterelnökké nevezték ki. E poszton a már akkor elnökségre pályá­zó, és így az államfővel összekülönbözö Chiracot követte. 1981-ig volt miniszter- elnök és a végén egyúttal pénzügymi­niszter is. Franciaországot infláció és munkanélküliség sújtotta, s a kormányfő kialakította szigorú gazdaságpolitika ki­vívta Barre számára az ötödik köztársa­ság legnépszerűtlenebb kormányfője cí­met. Ideje azonban nem maradt prog­ramja megvalósítására: közbejött az 1981. májusi elnökválasztás, amelyet a szocialista párt jelöltje, Francois Mitter­rand nyert meg. Barre azóta alakítgatja politikai arculatát. Olyan ember képét alakította ki magáról, aki „készen áll át­venni a kormányrudat abban a pillanat­ban, amint a franciák leszámolnak illú­zióikkal és lidérceikkel”. Az 1986-os par­lamenti választások óta legfőbb bírálója a Mitterrand elnök és Chirac kormányfő között kialakult, szerinte „természetelle­nes” politikai társbérletnek. Tény, hogy Mitterrand és a szocialista párti parlamenti többség kormányzása 1981 és 1986 között sok-sok be nem vál­tott és be nem váltható várakozást keltett a franciákban. Elsősorban nem sikerült elérni a fő célt, a gazdaság fellendítését, amiként tervezték: magas foglalkoztatás­sal, infláció nélkül, s úgy, hogy a gazda­ság motorja az államosított ipar legyen. Az ábrándokkal már a szocialista párti kormányzás utolsó éveiben jórészt le kellett számolni, s a hatalom elbizonyta­lanodása vezetett a jobboldal 1986-os parlamenti győzelméhez. De a Chirac ál­tal meghirdetett gazdasági és pénzügyi liberalizmus, a közvagyon kiárusítása sem oldotta meg egy csapásra a bajokat, amelyek okai elsősorban a legfejletteb­bekhez, az NSZK-éhoz, Japánéhoz, az Egyesült Államokéhoz képest viszonylag elmaradott gazdaságszerkezetben kere­sendők. A munkanélküliség sem csök­kent, hanem tovább nőtt. Barre arra épít, hogy a lakosság kiáb­rándult a „politikusokból". Ö most a poli­tikai szempontokkal nem törődő közgaz­dász szakember receptjét ajánlja, s en­nek legnagyobb előnye a választók sze­mében az lehet, hogy teljes valójában még soha nem próbálták ki. Barre egyébként a parlament tagja, Lyon képviselője. Felesége magyar szár­mazású, Hegedűs Éva, s két felnőtt gyer­mekük van. Szabadidejében legszíve­sebben verseket olvas, írogat, zenét hall­gat és kertészkedik. Szívósan készül, hogy ollójával egy napon kigyomlálja a francia gazdaság vadhajtásait is. Amerikai hadgyakorlat terve Az Egyesült Államok hadgyakorlatot tervez az idei szöuli olimpia idejére a dél­koreai partok mentén - közölte hétfőn a washingtoni hadügyminisztérium egyik tisztségviselője a Reuter hírügynökség­gel. A manővereken amerikai harci repü­lőgépek és hadihajók vennének részt. A tisztségviselő, aki kérte, hogy nevét ne hozzák nyilvánosságra, kijelentette: a gyakorlat idejére nem küldenének szá­razföldi csapaterősitéseket Dél-Koreá- ba. A koreai félsziget déli részén jelenleg körülbelül 40 ezer amerikai katona állo­másozik. A tisztségviselő szerint a tervezett ma­nőver nem kapcsolódna a dél-koreai erők bevonásával évente tartott „Team Spirit” fedőnevű hadgyakorlathoz. Jugoszlávia Adminisztratív létszá m cső kke ntés Jugoszláviában a gazdasági stabilizá­ciós program keretében napirendre ke­rült az adminisztratív létszám csökkenté­se. A szövetségi szintű döntést követően a szerb, horvát és Crna Gora-i köztársa­ság, valamint Vajdaság autonóm tarto­mány illetékes párt- és állami szervei határozatot hoztak az állami, gazdasági, tömegszervezeti, kulturális, stb. admi­nisztráció 10 százalékos leépítéséről. A NIN című belgrádi hetilap ezzel kap­csolatos kommentárjában megállapítot­ta, hogy az adminisztratív dolgozók szá­ma az utóbbi két évtizedben majdnem megkétszereződött. Ez év elején a politikai adminisztráció (a hivatásos politikusokat is beleértve) 29 900, az ún. önigazgatási érdekközös­ségi 46 300, az államigazgatási 202 100, az egészségügyi és társadalomvédelmi 203 000, a pénzügyi és hozzá kapcsoló­dó 200 000, az oktatási, művelődési és kulturális 220 000, a gazdasági admi­nisztráció 1 700 000 embert - vagyis ösz- szesen 2,6 millió főt foglalkoztatott. „Nem kétséges, hogy az adminisztratív létszám csökkentésének jelszava támo­gatásra talál a közvéleményben - írta a hetilap - általános ugyanis az a meggyő­ződés, hogy az ország jelenlegi súlyos helyzetének egyik fő oka a túlméretezett, óriási hatalommal rendelkező bürokrá­cia. A tisztviselők számának leépítése te­hát vitathatatlanul kívánatos. A kérdés csak az, hogy mennyire fog sikerülni?... Jugoszláviában évente legkevesebb 500 millió munkaóra vész el az értekezle­tek és politikai tanácskozások miatt. Szükség van tehát az írnokok, titkárnők, papírtologatók hatalmas hadseregére. Az országban 130000 titkárnőt és má­sodtitkárnőt tartanak nyilván. Létszámuk csökkentése esetén még több admi­nisztratív munka hárul az igazgatókra, orvosokra, politikusokra stb. pedig már most is munkaidejük 30-50 százalékát adminisztrálással töltik. A megoldásra váró alapvető probléma az, hogy miként lehetne visszaszorítani a „csinovnyik- munka" iránti igényt. Végül, hogyan alakul a munkanélküli­ség? Jeleneleg is több mint 1 millió em­ber vár elhelyezkedésre”.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom