Tolna Megyei Népújság, 1988. febuár (38. évfolyam, 26-48. szám)

1988-02-25 / 47. szám

1988. február 25. Képújság 5 Ahol még kisbíró dobol Valamikor kisbírónak hívták, ma köz­ségi hivatalsegéd a pontos megnevezé­se annak a funkciónak, amit Rózsika, Hermann Lászlóné betölt Miszlán. Hogy mit is kell csinálnia, mért nevezik itt még mindig kisbírónak, a hivatalsegédet arról, szóljon ő.- 1974 óta dolgozom a tanácsnál, ta­karítok, kézbesítek, meg hirdetek. Hogy mit hirdetek? Mindenfélét. Azelőtt jobbá­ra a vásárokat, ma inkább az eb-, sertés­oltás időpontját, aztán az adóbevallást, meg más ilyen közérdekű tudnivalókat. Igazság szerint van egy hangosbemon­dója a falunak, de gyakran rossz, most is éppen nem lehet használni. Ilyenkor az­tán fogom a dobot, a nyakamba akasz­tom, aztán nekiindulok. Huszonnyolc he­lyen kell megállni és elmondani a közlést, két és fél óra alatt megjárom a falut. Megszokták az emberek, jobban is sze­retik, ha én mondom, nem a hangos. Ahogy megpergetem a dobverőket, már jönnek ki az utcára, hallgatni, hogy mi új­ság. A kisbíró dobja míves, szép munka, sárgarézből készült, kutyabőrrel van be­vonva. A rajta lévő felirat szerint készítette a Császári és Királyi Udvari Hangszer­gyár, Sternberg Ármin és Testvére, Bu­dapesten.- Persze a hivatalos közlésen kívül kérdeznek ilyenkor mindféle egyebet is az emberek, megbeszéljük a falu dolgát. Nem vagyok miszlai, idejöttem férjhez, de ennek már huszonhét éve. Ismerek én mindenkit, engem is jól ismernek, nyu­godtan kérdezősködnek erről-arról az emberek - fejezi be a kisbíró asszony. Más községekben is vissza kellene térni a kisbíróbeosztáshoz, tűnődöm el a hallot­takon. Nemcsak az elnevezés szebb csen­gése miatt, hanem akkor hátha közvetle­nebb lenne a tanácsi információszerzés, tájékozottabbak lennének a tanácsi tiszt­ségviselők másutt is. fké-sm A miszlai kisbíró: Hermann Lászlóné Az „Alvégen” márciusban Ahány körzet, annyi gond A tehóra pedig szükség van A tanácstagok számoltak be válasz­tóiknak az elmúlt év munkájáról, az ered­ményekről és gondokról ezekben a na­pokban. Pakson alig több, mint két hét alatt zajlottak le ezek a számvetések, vá­rosrésztől, körzettől függően más-más értékelésekkel, különböző problémák­kal. Érthetően ott, ahol tavaly építették meg a betonutat, járdát, esetleg a szennyvízelvezetést sikerült megoldani, ott jó hangulatban, elégedetten tekintet­tek vissza és kisebb horderejű kérések­kel, felvetésekkel hozakodtak elő a lako­sok. Elég csupán az 1 -es, a 3-as tanács­tagi körzeteket megemlíteni, amelyekben több, mint 6 millió forintértékű társadalmi munkát végeztek, vagy sorolhatnánk a 25-ös, 28-as, 42-es körzeteket, ezekben is jóval 4 millió forint fölött van a közössé­gi munka értéke, utóbbiban alig ötvene­zerrel marad el a 6 milliótól. Mindez természetesen annak a ver­senyszellemnek az elfogadását jelenti, amivel két évvel ezelőtt a tanács vezetése előállt, mondván, nincs más lehetőség a város elmaradott infrastruktúrájának fej­lesztésére, a robbanásszerűen megnö­vekedett számú lakosság kulturált kör­nyezetének megteremtésére. Hogy ez mennyire sikerült, azt mutatja az a tény, hogy a mintegy 180 utcából a számítások szerint 1989-re mindössze húszban kell a szilárd burkolatú út kialakításán gon­dolkodni. Persze ma is van miért törjék a fejüket a tanácstagok és a helyi közigaz­gatás vezetői. Az „Alvégnek” nevezett régi városrész négy körzetében ez ideig nem is tartották meg a beszámolókat, az ott élők sorsát meghatározó kérdésekre ugyanis egye­lőre nem tudtak volna választ adni. Az atomerőmű infrastruktúra-fejlesztésétől függ ugyanis ennek a területnek a beépí­tése és az ezzel járó kisajátítás. Érthe­tően izgalommal, szorongva várják a márciusi választ a 14-es, a 17-es, a 18- as és a 19-es körzet lakói. A legnagyobb érdeklődés Dunakömlődön mutatkozott, bebizonyosodott az a tapasztalat, misze­rint faluhelyen, kisebb településen job­ban magukénak érzik az emberek a lakó­hely sorsát. A közigazgatásban az atom­városhoz tartozó Kömlödön a legtöbb hozzászólásban a faluház sorsát vetették fel, amihez személyenként, családon­ként tettek korábban konkrét munkafel­ajánlásokat. Bár néhányan elvetették, a lehetőségeket figyelembe véve egyre in­kább csak a lépcsőzetes átadásnak le­het realitása a több mint 30 millió forintos beruházásnál. Kisebb aktivitás nyilvánult meg a lakó­telepi összejöveteleken, bár a résztvevők aránya meghaladta az előző évit. Zöm­mel a parkosításról, a környezet humá- nusabbá tételéről szóltak a megjelentek, több kérdés hangzott el a szabadidős központtal kapcsolatban. Ha összegzést próbálunk készíteni, azt mondhatjuk, hogy a 41 körzet tanácstagi beszámolóin összesen 1125 választó- polgár vett részt, átlagban minden össze­jövetelen öttel többen voltak, mint egy év­vel korábban. Sokan felvetették a tehó eltörlését, ezzel együtt ugyanakkor az igények skálája is szélesedett, megvaló­sításukhoz a tanács nem mondhat le a la­kossági hozzájárulásról. Szinte közös té­ma volt mindenütt a Dédász kritikája, ezért a vállalatnál soron kívül eljártak az illetékesek. A helyi gazdálkodó egysé­gekhez, vállalatokhoz, intézményekhez címzett felvetéseket egyébként március elején az érintettek összehívásakor to­vábbítják majd. Meglepő tapasztalat ugyanakkor, hogy a tanács által kiemel­ten kezelt, kritikus területként említett ke­reskedelmi ellátással kapcsolatban so­kan elismerően vélekedtek, alig hangzott el bírálat. Ha a jegyzőkönyveken, hivatalos do­kumentumokon túl tekintünk, nem hagy­hatjuk ki az emberi tényezőt, az összeko- vácsolódott utcák, körzetek lakosságát, akik a komoly társadalmi munkák után nemcsak ismerősként, sok helyütt bará­tokként köszöntötték egymást. A közös munka és azt követő ünneplés, utcabál emlékével jó hangulatban, esetleg na­gyobb toleranciával fogadták, vetették fel a gondokat és gondolkodtak saját lehe­tőségeiken, a segítség módján. így tartot­ta meg például idén második alkalommal a 30-as körzet a Munkásművelődési Központban a jó emlékű családi hétvé­gét. A hivatalos program után ez a közös ünnepük, most már hagyománnyal. TAKÁCS ZS. Innen-onnan Nagyszokolyban a családi események társadalmi megünneplésének tapaszta­latairól tárgyal a helyi tanács végrehajtó bizottsága legközelebbi ülésén, március elsején. * Pincehelyen a tanórán kívüli nevelés helyzetéről ad számot a Vörösmarty Mi­hály Általános Iskola igazgatója, a ta- nács-vb március 25-i ülésén. Ozorán a községi tanács végrehjató bizottságának március 30-i ülésén „A művelődési ház helye, szerepe és fel­adatai az általános közművelődési intéz­ményen belül” címmel szerepel beszá­moló a napirenden. * Tolnanémediben március 22-én a ta­nácsi vb a tűzvédelmi feladatok ellátásá­nak helyzetét tárgyalja. * Nagykónyiban a köztisztaság és kör­nyezetvédelem aktuális feladatai szere­pelnek a községi tanács végrehajtó bi­zottság március 15-i ülésének napirend­jén. Tanácstagi tolongás Mostanában ugyan nem sok oka van az embernek valamiféle túltengő, víg optimizmusra, de azért a borúlátással is fel lehet hagyni - olykor. Legalább egy ki­csit. Erre a nem túl mély értelmű megállapításra a minap jutottam, tanácstagi beszá­molók során. Egész pontosan február 15-én kora este Szekszárdon, a Városgaz­dálkodási Vállalat kultúrtermében, ahol a 40. és 41. számú körzetek tanácstagjai tettek eleget kötelességüknek. Eddigi tapasztalataim szerint az ilyesféle alkalmakra soha nem volt jellemző a tolongás. Természetesen nem a tanácstagok tolongtak, amiként arra a címből következtetni lehetne, hanem a választópolgárok és ez még sokkalta meglepőbb. A cím mindig figyelemfelkeltő szándékú és gyakran van benne némi beugratás is. A legtöbb szerző szereti, ha elolvassák az írását, én szin­tén. A fenti esemény egyébként részemről eléggé borúlátóan indult.- Lesznek vagy öten! - mondtam a családomnak, ahol már megszokták egyik-másik furcsaságomat és valószínűleg azt is a többi közé sorolták, hogy várat­lanul kedvem támadt tanácstagi beszámolót hallgatni. Szégyenteljes, de nem egye­dülálló, közéleti aktivitásomra egyébként jellemző, hogy már régen elfeledtem, hogy annak idején kire voksoltam a választáskor.- Talán nyolcán is - vígasztalt a feleségem. Nyolcvanan voltunk. A teremben, amelybe nem győzték hordani a pótszékeket, de sokan így is a folyosóra szorultak, sőt többen, hely hiányában elmentek. Ez érez­hetően mindenkit meglepett, azt hiszem legjobban a szervezőket, akiknek hasonló tapasztalatai lehettek, mint korábban nekem. A folytatás se volt szokványos. Nem kaptunk részletes tájékoztatót a világpolitikai helyzetről, sőt az ország gazdasági gondjairól sem. (Ugye milyen kicsi örömökkel is beéri az ember?) Ehelyett a 41. számú körzet tanácstagja, egy rokonszenves hölgy ecsetelte azt, ami a városban szép és jó, majd sokkal bőségesebben - azonban szerencsére így is röviden -, hogy mi nem az. Az örömökben egyetértettünk. A városát ugyanis minden épelméjű ember szereti, csakhogy az ilyen alkalmakat nem azért teremtik, hogy sokan összejöhessenek, szembe dicsérhessék egymást és kollektíván örömködjenek. Legtöbben szeretik kiadni azt, ami a bögyükben van és ezt itt és most meg is tették. Nem panasznap jellegűen - és ez nagyon jó -, ha­nem a felelős állampolgárjogán, aki teljesen tisztában van azzal, hogy a tanács van őérette és nem megfordítva. Részletek a másfél órán keresztül záporozott felszóla­lásokból: Tessék végre elfogadhatóan szabályozni a kutyatartást. A Wesselényi utcai abc- áruház elkészültével, bármilyen örvendetes maga a tény, jobb nem dicsekedni, mert nevetségesen hosszú ideig tartott. Miért zuhan az adóügyek kezelésének színvonala, amikor a feldolgozás gépesítésének színvonala emelkedik? Érdemes volt-e egyáltalán felépíteni a sportcsarnokot, de ha igen, akkor miért nem dolgozik rajta a TÁÉV? Ha pedig elkészül, lesz-e miből fenntartania a tanácsnak, mely egyéb­ként állítólag a még nem létező létesítmény egyik-másik dolgozójának már fizetést is ad? Ki hiszi el, hogy a város lakói valóban megszavazták a tehót, amikor éves kvó­tájában egyébként 2 millió forint hiány van ? Miskolcon és Mohácson már megszün­tették. Cigánykérdés. Miért nem rakják ki az önkényes lakásfoglalókat és a notórius lakbért nem fizetőket? Ha a megyei lap hosszasan közölte az első titkárnak a taná­csot illetett kiritkáját, akkor ennek miért nem volt semmilyen visszhangja ? Az egyik választópolgár szívesen megkarózott volna 14 fiatal facsemetét, de amikor karókat kért a Gamesztől, azzal küldték el, hogy ha nagyon erős karózhatnékja van, akkor vegye meg maga! Egyáltalán a gameszesek modora kritikán aluli. A Toldi utca 8. sz. ház villanyhálózata két éve életveszélyes. Most az épületet mégis rá akarják tukmál­ni a 18 lakóra... Örvendetes, hogy statisztikailag jó a városi bolt-és vendéglátási helyzet, a gyakorlatban azonban az elosztás egyenetlen. A tanácsnál állítólag sor­ban állnak az üzletnyitási kérelmek, a helykijelölés mégis késik. Ha a szakszervezet feltétlenül vendéglőt akar fenntartani, akkor miért nem ügyel a színvonalára, mert a jelenlegi egy rossz - kitűnő szakember által vezetett - korcsma. Mikor állítják helyre az építőmunkások által tönkretett parkot a Munkásotthonnál? Volt már ház, melyet elleptek a galambok terjesztette tetvek. Máshol a lefolyókat tömi el a ga­lambürülék. Nemcsak kutyaügyek vannak, hanem galambügyek is. Az állampolgárt ne nézzék hülyének, ne legyen formális a demokrácia... A tanácstagok megosztották funkcióikat. A „felvetésekre” a 40. sz. körzetbeli vá­laszolt. Becsületesen, megígérve, hogy amire kapásból nem tud felelni, arról az ér­dekelt írásos választ kap. „A jelzéseket továbbítják és figyelemmel kísérik a megva­lósítást. ” Az előbbi néhány szó nem véletlenül került idézőjelbe. Ugyanis a bő két­órás együttlétből azt a tanulságot lehetett leszűrni, hogy a kis, magyar peresztrojká­ban a választók előbbre tartanak, mint a választottak. Ami egyébként nem baj, csak éppenséggel utol kellene érni őket és aztán együttesen haladni tovább. Lehet akár araszolva is, de mindenhogyan előre... ORDAS IVÁN KÉT PÉLDA Tavaly még úgy kellett néhol az utcáról becsalogatni az embereket a tanácstagi beszámolókra, falugyűlésekre. Az idén meg olykor pótszékre is szükség volt, mondják az egyik helyen. Rajtunk csapódnak le a problémák, mi vagyunk az üt­közőpont - panaszolják a másik tanácsnál. Kritikusabb lett a lakosság a helyi tanácsok munkájával szemben, több az állampolgári kezdeményezés. Számonkérik az ígéreteket, a végrehajtott és végre nem hajtott feladatokat az illetékesektől. Van, ahol örülnek ennek, az élénkülő közéleti demokráciának, van, ahol személyes sértésként fogják fel a jobbító szándékkal tett javaslatokat. Két példa erre. Dombóvárott városrészenként meghatározták - még a megszavazás előtt hogy mire kívánja fordítani a tanács a településfejlesztési hozzájárulásból befolyt összeget. Szívesebben fizetik az emberek - vallották a város veze­tői -, ha a közvetlen környezetükben megoldásra váró feladatokhoz járulnak hozzá, mint valamilyen nagy, köz­ponti beruházáshoz. így aztán itt az ebből befolyt össze­get járdaépítésre, csapadékvíz elvezetésének megoldá­sára, iskola, óvoda felújítására fordítják. Azóta minden ta­nácstagi beszámolón, városrészi gyűlésen elszámol­nak a lakosságnak a tehóból befolyt pénz sorsáról, fel- használásáról. Félreértés ne essék, nem nagy összegekről van itt szó. Némely területen még a félmillió forintot sem éri el a teljes összeg - ha mindenki befizeti a teljes ciklus alatt -, mégis ez is számít, sok kicsi sokra megy, mondják a tanácsi ve­zetők. Sajnos ellenpélda is akad. A megyeszékhely egyik körzeti tanácstagi beszámoló­ján egy hozzászóló megkérdezte, hogy mire fordította a tanács a tehóból befolyt összeget és javasolta, hogy évenként tegyék közzé a Népújság hasábjain ezt. A vá­lasz az volt, hogy nincs az a pénz megjelölve, honnan le­hetne tudni, hogy mire fordították. Amúgy is olyan jelentéktelen összeg az a tanács költ­ségvetésében, hogy különösebben nem érdemes foglal­kozni vele. Nem volt politikus válasz? Enyhén szólva nem. Ráadásul kis időre rá közlemény jelent meg, miszerint ez a tanács továbbra is számít a te­hóból befolyt összegekre. Kérdés, hogy ezek után hányán fizetik majd... - ké -

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom