Tolna Megyei Népújság, 1988. febuár (38. évfolyam, 26-48. szám)
1988-02-25 / 47. szám
AZ MSZMP TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA-, MA Konzervpiaci 1988. február 25. CSÜTÖRTÖK XXXVIII. évfolyam, 47. szám körjárat (3. oldal) ÁRA: 1,80 Ft Kádár János fogadta Andrej Gromikót Megbeszélés a magyar miniszterelnökkel Megalakult az Alisca Borrend Zöld bársony palástok, tolldíszesfekete fejfedők. A pompás jelmezek egyedülálló eseményre készültek, a szekszárdi vármegye bororzóban tegnap délután megalakult Alisca Borrend vezetőségi tagjai viselték őket. Az esemény, amelynek első perceiben Kodály Háry szvitjének hangjai töltötték be a pincét, a borrend tisztségviselőinek és udvarhölgyeiknek bevonulásával kezdődött. Módos Ernő, az Aliscavin Borászati Közös Vállalat igazgatója, a szekszárdi borrend nagymestere köszöntötte a megjelenteket. Köztük Teszár Józsefet és Bíró Tibort, a Bacchusi Borrendek Magyarországi nagymesterét, illetve titkárát, valamint a többi magyarországi borrend megjelent képviselőjét, aztán az Aliscavin bortemelő tevékenységéről beszélt. Elmondta, hogy a vállalat, amely tizenegy mezőgazdasági nagyüzem és közel ezer kistermelő kiváló termését kínálja a belföldi és külhoni vásárlóknak, arra törekszik, hogy minél jobb minőségben forgalmazza a világszerte közkedvelt magyar itókát. E rendezvény célja is az, hogy öregbítse mind a magyar, mind a szekszárdi történelmi borvidék hírnevét. Weber János, ceremóniamester kért ezután engedélyt az Alisca Borrend megalakítására. Teszár József megkérdezte, van-e a borrendnek pecsétje, alapszabálya, bora, s miután ezeket az udvarhölgyek felmutatták, megadta hozzájárulását. Ekkor dr. Töttős Gáboré, a borrend krónikásáé lett a szó, aki ízes, korabeli stílusban ismertette a termőhelyet, majd az óvörös dicséretét és a Háry-legendát mondta el. Ezután a tíz tagjelölt próbatétele következett. Kettesével szólította őket a nagymester, hogy bebizonyítsák érdemesek-e a megtisztelő címre. Először szőlészeti, borászati eszközöket kellett felismerniük, s néhány szóban bemutatniuk, majd ízlelés alapján megkülönböztetni a szekszárdi óvöröst a kadarkától. Utána töklopóval egy pohárnyit kellett hordóból kiszívniuk, végül esküvel megfogadni, hogy borukat gondosan, annak tisztaságára, zamatára ügyelve kezelik. Egy régi munkaeszközzel, a kacorral taggá avatta őket a nagymester, nevüket beleírhatták a borrend valódi XIX. századi kuyabőrrel bevont könyvébe, a csinos udvarhölgyektől pedig átvehették a borrend jelvényét, tagsági igazolványát, diplomáját és egy külön erre az alkalomra palackozott, nevükkel ellátott üveg bort. A hangulatos rendezvény végén a vendégek hétféle szekszárdi borból kaptak kóstolót. csi-gk Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára szerdán a Központi Bizottság székházában találkozott Andrej Gromikóval, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagjával, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnökével, aki az MSZMP Központi Bizottsága és a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa meghívására hivatalos, baráti látogatáson tartózkodik hazánkban. A szívélyes, őszinte, elvtársi légkörű megbeszélésen tájékoztatták egymást a két ország helyzetéről, a két párt időszerű tennivalóiról, különös tekintettel az MSZMP országos pártértekezletének és az SZKP össz-szövetségi pártkonferenciájának előkészítésére. Hangsúlyozták, hogy a magyarországi gazdasági, társadalmi megújulás és a Szovjetunióban megindult átalakítás eredményes megvalósítása közös érdekünk. Megelégedéssel állapították meg, hogy az MSZMP és az SZKP, illetve a két ország kapcsolatai az elmúlt időszakban tovább bővültek erősödött a bizalom, teljesebb a megértés. Változatlan közös törekvés, hogy a magyar és a szovjet nép barátságának és sokrétű kapcsolatainak kiegyensúlyozott és kölcsönösen előnyös fejlesztésével elősegítsük az időszerű gazdasági-politikai feladatok megoldását, és kialakítsuk az együttműködés korszerű, hatékony eszközeit. A megbeszélésen érintették a nemzetközi élet néhány kérdését is. Hangsúlyozták a szocialista országok együttműködése további korszerűsítésének fontosságát. Kiemelték, hogy a nemzetközi helyzet fokozatos enyhülésében meghatározó szerepe van a szocialista országok, s különösen a Szovjetunió megegyezésre törekvő politikájának, következetes erőfeszítéseinek. Hangsúlyozták a széles körű nemzetközi párbeszéd jelentőségét a békéért és a haladásért vívott harcban. A találkozón részt vett Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az Elnöki Tanács elnöke és Rajnai Sándor, a Központi Bizottság tagja, hazánk szovjetunióbeli nagykövete. Jelen volt Borisz Sztukalin, a Szovjetunió magyar- országi nagykövete. Grósz Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke a délutáni órákban kereste fel Andrej Gromikót a szovjet vezető szállásán. A szívélyes, baráti, őszinte légkörű találkozón véleményt cseréltek a két ország társadalmi-gazdasági fejlődéséről, a kétoldalú kapcsolatokról. Grósz Károly tájékoztatta Andrej Gromikót hazánk belső helyzetéről, stabilizációs és kibontakozási programunk fő vonásairól, a külgazdasági egyensúly megteremtése érdekében tett erőfeszítéseinkről, a gazdaság szerkezeti átalakításának és a reformfolyamat meggyorsításának szükségességéről. Hangsúlyozta, hogy a jelenlegi helyzetben fokozott figyelmet kell fordítani a szellemi erőforrások teljesebb kiaknázására; a gazdaságban a fejlesztések mellett jobb munkaszervezésre, a tudás hathatósabb kihasználására van szükség. Andrej Gromiko ismertette az SZKP Központi Bizottsága februári ülésének eredményeit, megállapítva, hogy a plé- num jelentős mérföldkő az átalakítás menetében. Most a legsürgetőbb feladat, hogy az eddigi stratégiai irány alapján megkezdődjék a célok gyakorlati megvalósítása. Andrej Gromiko beszélt az oktatás jelentős szerepéről, hangsúlyozva fontosságát a többi között a tudományos élet és a káderképzés fejlesztésében. Magyarországi látogatásáról elmondta: a Legfelsőbb Tanács Elnöksége elnöki tisztében első alkalommal látogatott külföldre, s ez utal a szovjet-magyar kapcsolatok jelentőségére. A találkozón részt vett Rajnai Sándor és Borisz Sztukalin. A nap folyamán ünnepélyes külsőségek között, katonai tiszteletadás mellett megkoszorúzta a Magyar Hősök Emlékművét a Hősök terén. Ugyancsak a kegyelet és a megemlékezés virágait helyezte el a szovjet párt és állam megalapítójának, Leninnek Dózsa György úti szobránál, s koszorút helyezett el a Szabadság téri Szovjet Hősi Emlékműnél. A koszorúzási ünnepségeken részt vett Katona Imre, az Elnöki Tanács titkára, Iványi Pál, a Fővárosi Tanács elnöke, valamint Rajnai Sándor és Borisz Sztukalin. A nap folyamán Andrej Gromiko kíséretének tagjai tárgyalásokat folytattak magyar partnereikkel. Heves vita után Elfogadták Bonyhád idei költségvetését Grósz Károly az újságíró-szövetségben A Bonyhádi Városi Tanács tegnap délutáni ülésének napirendjén az 1988. évi pénzügyi terv megállapítása, a végrehajtó bizottság tevékenységéről szóló beszámoló megvitatása, a Városi Népi Ellenőrzési Bizottság idei ellenőrzési tervének jóváhagyása, valamint bejelentések szerepeltek. Az idei pénzügyi terv ismertetését ugyan élénk vita követte, de végül a testület tagjai elfogadták a javaslatot. A városi tanács költségvetésében a lakosság közös fogyasztására idén mintegy 320 millió forint áll rendelkezésre. Az intézmények működtetésére 200 millió forintot, városfejlesztésre 97 millió forintot irányoztak elő. További 11 millió forintot épület-, út-, hídfelújításra, 2 milliót lakóházjavítási támogatásra szánnak. A tavalyi pénzmaradványból és gazdálkodási tartalékból származó 9,6 millió forintot változtatás nélkül visszajuttatják oda, ahol képződött. Továbbra is támogatja a tanács a lakásépítések terület-előkészítő munkáit, s a lakosság jelentős anyagi hozzájárulásával folytatódik a csatornaprogram a város északi területein. Szerepel a tervjavaslatban az I. Számú Általános Iskola rekonstrukciójának folytatása és a kórházi mosoda építése is. A tanuszoda építésére több, mint 22 millió forint szerepel a költségvetésben. Grósz Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke szerdán a Magyar Sajtó Házába látogatott és részt vett a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Elnökségének ülésén. Jelen volt Lakatos Ernő, az MSZMP KB agitációs és propaganda-osztályának vezetője és Bányász Rezső, kormányszóvivő. Az elnökség ülésén Megyeri Károly, a MÚOSZ főtitkára tájékoztatta a miniszter- elnököt az újságíró-társadalmat foglalkoztató politikai és szakmai kérdésekről, az élet- és munkakörülményeiket érintő tényezőkről, a szövetség tevékenységéről. Ezt követően az elnökség tagjai szóltak a sajtónyilvánosság, a tájékoztatás legfontosabb aktuális kérdéseiről. Aláhúzták, hogy a magyar újságírók elkötelezetten dolgoznak a párt és a kormány politikájának megvalósításáért, a társadalmi célok eléréséért. Szóvá tették ugyanakkor mindazokat a politikai, szervezeti, anyagi, technikai problémákat, az újságírómunka gyengeségeit, amelyek a hatásosabb tömegtájékoztatást akadályozzák. A felszólalók kitértek a MÚOSZ munkájára is, felvázolva annak eredményeit és gondjait. Grósz Károly miniszterelnök beveztö- ben tájékoztatást adott belpolitikai életünk néhány mai jellegzetességéről, majd aláhúzta, hogy a kormányzat ki- emelkedeőn fontosnak tartja és támogatja a tömegtájékoztatási eszközök munkáját a társadalmi-gazdasági kibontakozási program, valamint a kormány munkaprogramjának megvalósításában, s ennek során széles körű partneri viszonyra törekszik az újságírókkal. Alapvetőnek tekinti, hogy a kormány részletesen beavassa elgondolásaiba, szándékaiba a sajtót, az újságírók pedig a körülményeket, a feltételeket, a hátteret ismerve, a szoialista építőmunka mai feladatainak megoldását segítve, kellő politikai felkészültséggel, felelősséggel és magas szakmai színvonalon tájékoztassák a lakosságot. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a kormányzat támogatja a tömegtájékoztatás feltételeit javító, ésszerű, s a reális lehetőségekkel számoló, a sajtó belső tartalékait is feltáró javaslatokat, kezdeményezéseket. NDK Megkezdődik a szovjet rakéták kivonása Ma megkezdődik a szovjet hadműveleti-harcászati nukleáris rakéták kivonása az NDK területéről - közölte szerdai nyilatkozatában az NDK külügyminisztériumának szóvivője. A Szovjetunió januárban állapodott meg az NDK-val és Csehszlovákiával, hogy a tervezettnél korábban, a közepes hatótávolságú és a harcászati-hadműveleti nukleáris eszközök felszámolásáról szóló szovjet-amerikai szerződés hatályba lépése előtt kivonják e két országból a nyugat-európai rakétatelepítésre válaszként elhelyezett szovjet rakétákat. Az NDK területén összesen hat helyen állomásoznak harcászati-hadműveleti nukleáris rakétákkal felszerelt szovjet egységek. A rakétákat különleges konténerekben vonaton szállítják a Szovjetunióba, ahol a szovjet-amerikai szerződés értelmében majd megsemmisítik őket. Vizsgáznak az újdonsült tagok: Kovács Ferenc és Ács József pincemesterek j Bevonul a borrend vezetősége Teszár József engedélyezte az Alisca Borrend megalakulását