Tolna Megyei Népújság, 1988. febuár (38. évfolyam, 26-48. szám)

1988-02-24 / 46. szám

6 Képújság 1988. február 24. Gólok, nézők, piros lapok Gyorsmérleg a megyebajnokság tavaszi rajtja előtt A megye sportjában már minőségi tényezők A sportcsarnok este a dolgozóké! Paks város két sportegyesületejó együttműködése ______________________________ü__________szimbólumaként is felfo gható, hogy az Atomerőmű SE hétfőn megtartott közgyűlésén ott voltak a PSE vezetői a munkáművelődési központ klubtermében. Bódi Mihály, leveze­tő elnök, az ASE gazdasági vezetője köszöntötte a megjelenteket, majd átadta a szót Kiss Gábor ügyvezető elnöknek, aki az elnökség beszámolóját ismer­tette az 1987. évi munkáról. Elöljáróban leszögezte: örvendetes módon to­vább emelkedett az egyesület tagjainak száma, 1676 tagot számlálnak. Ebből a szakosztályokban foglalkoztatottak száma 1041, igazolt versenyző 554, ter­mészetjáró tag 274, pártoló tag 361. Emellett a kilenc működő tömegsport­csoport 2150 ember számára szervez különböző bajnokságokat. Az egyesü­leti gazdálkodás mérlege: bevételeik (7 554 000 Ft), meghaladták a kiadásai­kat (6070000 Ft). Ebben döntő szerepe volt a könnyűbúváraik tevékenysé­gének, akik a tervezett kétmillió forint helyett 4 milliót hoztak a konyhára. Az aktívumot még a PAV plusz egymilliós céltámogatása is segítette. A bevételek kedvező alakulása lehetővé tette az NB l-be jutott kosárlabda-és az NB lll-as focicsapat megnövekedett működési költségeinek finanszírozását. Ezután részletesen szólt a beszámoló az egyes szakosztályok munkájáról. Cselgáncsban a szakembergárda csaknem teljes kicserélődése utáni átme­neti állapot megszűnt. Krausz Tamásnak a közvélemény által már ismert ju­nior EB ötödik helye mellett is vannak még jó eredmények. A fiatalkorúak or­szágos versenyeiről Grill, Törteli, Kovács, Bernáth, Puskás tért haza dobogós helyezéssel. A Bezerédj Általános iskolában már harmadik éve zajlik egy or­szágos kísérlet a cselgáncsképzésben, s a gyümölcs beérésében nagyon bíznak. A kajak-kenu sportágnál a beszámoló felét Hoffmann Ervin tette ki, aki egyes „sporttörténészek” szerint Tolna megye első világbajnoka (Mások sze­rint ez „nem ül”, mert az úszó Sipos Márton még Szekszárd színeiben aratta a század elején világbajnoki győzelmeit). Igen, az a tény, hogy Hoffmann tiszte­letére tavaly Belgrádban az ifjúsági világbajnokságon háromszor eljátszották a Himnuszt, valami hallatlan nagy reklám volt ez a klubnak. Újság még, hogy elkészült - szinte Hoffmann páratlan sikersorozatával egy időben - a Duna- parti csónakház, így a kajakosok egy korszerű vízisporttelep birtokában vég­leges otthonra leltek. Megvan a remény arra, hogy Balezer és aranyjelvényes társai is tovább öregbítik a szakosztály hírnevét. Bár, a téli holtidényben a tan­medence hiánya még mindig hátráltatja a munkát, s 31 tagú kenus és 24 tagot számláló kajakos optimális felkészülését. Az NB l-be feljutott férfi kosárlabda-szakosztály egyesületi reprezentánssá vált, amelynek újoncként célja a bentmaradás kiharcolása és az, hogy a teljes egészében kiépített korosztályos képzésben ezután már a muijika minőségi ismérvei domináljanak. Élénk kosárlabdaélet hiányában a mini- és az úttörő- csapatot a Budapest-bajnokságban kell elindítani. Az utánpótlás-nevelés színvonalának növelése érdekében a szakközépiskola tornatermére számí­tanak. A még igen fiatal és a szó igazi értelmében is fiatalokból álló női kosár­labda-szakosztály a negyedik helyen végzett az NB II. Nyugati csoportjában és ezzel már a rájátszás eredményétől függetlenül teljesítette a célkitűzést. A meghatározó játékosok közül Szabó Mónika tagja lett a magyar ifjúsági válo­gatottnak és a szekszárdi kosárlabdaklubhoz igazolt. Ha a Hangyásiné Da- róczi Eszter vezette társaságnak teremgondjai megoldódnak, még továbbfej­lődhet a szakosztály. Az NB lll-ba kerüléssel a foci is elindult hódító útjára, a szükséges erősíté­sekkel a csapat helytállt az őszi idényben a sportág harmadik vonalában, így megvan a lehetőség arra, hogy a tavaszi idény után is a 8-10. helyek egyikét megszerezze a Vábró-legénység. Az ifjúsági csapat hatodik helyezésével a vártnál jobban szerepel, de még örvendetesebb dolog, hogy három játékosuk már tagja a felnőtt keretnek. Az eddig még magáról nem sokat hallató vívószakosztály 18 igazolt ver­senyzőt foglalkoztat. A női OB ll-es tőrbajnokságban a nyolcadik helyen vé­geztek az atomosok, s az egyesületi vezetéstől azt a biztatást kapták, „hogy gyerünk tovább” és az OB ll-es csapatbajnokságon kerüljenek be a legjobb hat közé. A sakkszakosztályról dióhéjban: a felnőtt csapat nem tudta teljesíteni a me­gyebajnokságban elvárt dobogós helyezést. A jövőben javulni kell az edzés­munkának és több fiatalt kell foglalkoztatni. Az átfogó, több sportágat felölelő tömegsport hatékony szervezésére, irá­nyítására versenynaptárt készítenek. A természetjárók évi 11 túrán vettek részt, a szervezett gyalogtúrán 354-en indultak. Népszerű a Buda Gábor ve­zette szörfcsoport. Önköltséges alapon, igen szervezetten dolgoznak. A si- csoportra is hasonló aktivitás a jellemző, társadalmi munkában készítik el a dunakömlődi sífelvonót, ami befejezés előtt áll. A tömegsportbizottság által megszervezett versenyeken mérkőzéseken több mint kétezer ember vett részt, ebből közel négyszáz nű. A bizottság sze­rezte, agitálta az embereket az olimpiai ötpróbában való részvételre is. Az idő­beosztásnak megfelelően a versenysport este fél hétkor a sportcsarnokból kivonul és helyüket az amatőrök foglalják el. Az elnökség beszámolóját ? közgyűlés e!fogadta-7i_---------------------------2----------------------------i__ keppen az alap-szabály­m ódositást is, melyre azért került sor, mert az egyesület a jövőben vendéglá­tóipari egységet, presszót üzemeltet, s a remélt hasznot is á sportmunka to­vábbi hatékonysága elősegítésének növelésére kívánják fordítani. A közgyű­lés zárásaként Baloghi Jenő, az Atomerőmű SE társadalmi elnöke jutalmakat adott át a kiemelkedő felnőtt és utánpótláskorú sportolóknak. -bégyé­Még tizennyolc nap és a labdarúgó megyebajnokság 16 csapatát is pá­lyára szólítja a játékvezetői sípszó. Közeleg a tavaszi idény március 13-i rajtja, amelyre hosszú hetek rendszeres edzésmunkájával ké­szül a negyedik vonal mezőnye. Az enyhe tél jóvoltából hómentes pá­lyákon játszhatják előkészületi mérkőzéseiket, s az idei holtsze­zonban minden korábbinál több csapat élt a teremtornát kínálta megméretés lehetőségével is. Őszi minitükör Csupán egy gyorsmérleg erejéig pil­lantunk vissza az 1987-88. évi bajnok­ság őszi pontvadászatára. Tesszük mindezt a számok tükrében, hiszen összeállításunk nem egyfajta szakmai értékelés igényével készült. Nézzük hát, miről is árulkodnak a szá­mok. A bajnokság első felvonásának 120 mérkőzését 30 ezer néző látta, azaz for­dulónként kétezer, meccsenként 250-en váltottak belépőt. Legtöbb szurkolót - 2500 - a Bátaszék csapata mondhatta magéának, Tevelen, Hőgyészen, Simon- tornyán és Tengelicen viszont egyaránt csak 1250-en voltak kíváncsiak a ked­vencek játékára. A 393 találatot számláló góltermésen 129 labdarúgó osztozott. Közülük a gól­lövőlistát 17 találatával a tamási Sandi vezeti az egyaránt 14-14 gólt elért két dunaföldvári játékos, Szabó és Kakas előtt. Az öngólosok csapata öttagú, közü­lük az aparhanti Wáger „kétpontos” gólt vétett Döbröközön. Az őszi 120 mérkőzés 23 fajta végeredményt produkált, leg­gyakoribb eredménynek az 1-0 bizo­nyult, ami tizenkilencszer szerepelt a va­sárnap esti tudósításokban. A játékveze­tők zsebéből húsz alkalommal került elő a piros lap. Pályaválasztóként öt veretlen 1. Tamási 8 7 1­29- 5 15 2. Nagymányok . 8 7 1­21- 4 15 3. Dunaföldvár 7 7­­32- 5 14 4. TÁÉV SK 8 5 3­20- 9 13 5. Döbrököz 8 5 1 2 19- 6 11 6. Kisdorog 7 5 1 1 16- 9 11 7. Aparhant 8 3 4 1 18- 8 10 8. Högyész 7 3 4­17- 9 10 9. Bátaszék 8 3 4 1 10-10 10 10. Ozora 7 3 3 1 15-10 9 11. Tevel 7 3 2 2 12- 8 8 12. Simontornya 8 2 3 3 7- 6 7 13. Fadd 7 2 3 2 8-11 7 14. D.szentgyörgy 7 2 2 3 10-17 6 15. Tengelic 8 1 3 4 10-16 5 16. Gerjen 7 2­5 5-11 4 Az otthonában veretlen öt csapat közül csak az őszi első Dunaföldvár dicseked­het 100 százalékos teljesítménnyel. A dobogóra kerülésért harcoló Tamási a Simontornya, a Nagymányok pedig a Kisdorog elleni döntetlennel vesztett egy-egy pontot. Meglepetés a hőgyé- sziek hazai veretlensége, a MEDOSZ gárdája őszi pontjai 70 százalékát pálya- választóként gyűjtötte. Az újoncként fel­került három együttes közül az ozoraiak vitték a legtöbbre, hiszen otthonukban csak a TÁÉV legénységétől szenvedtek vereséget. A tengelici és a gerjeni csapat számára igazából nem jelentett előnyt a hazai pálya, hiszen otthoni szereplésük alap­ján is a kiesést jelentő utolsó két helyet foglalják el. Vendégként négy nyeretlen 1. Dunaföldvár 8 4 4­16- 6 12 2. Tamási 7 4 2 1 15-10 10 3. Nagymányok 7 3 2 2 14-14 8 4. TÁEV SK 7 3 1 3 16-16 7 5. Tevel 8 2 3 3 10-16 7 6. Döbrököz 7 2 2 3 8- 9 6 7. Bátaszék 7 1 4 2 10-12 6 8. Kisdorog 8 2 2 4 6-10 6 9. Simontornya 7 1 3 3 9-12 5 10. D.szentgyörgy 8 1 2 5 8-18 4 11. Högyész 8­4 4 5-18 4 12. Aparhant 7 1 1 5 9-17 3 13. Gerjen 8­3 5 5-16 3 14. Fadd 8 1­7 7-21 2 15. Tengelic 7­1 6 4-28 1 16. Ozora 8­1 7 2-26 1 Ha a Dunaföldvár kiharcolja bajnoki cí­mét, azzal együtt az NB lll-as tagságát, akkor abban rendkívül sokat köszönhet majd őszi idegenbeli veretlenségének. A bajnokaspiráns mérlege még meggyő­zőbb lehetne, ha Aparhanton, Simontor- nyán, Dunaszentgyörgyön és Szekszár- don a TÁÉV ellen nem „herdál el” egy- egy pontot. Egy veretlen - négy nyeretlen. Ez utób­biak közül a hőgyésziek szereplése a szembetűnő, hiszen szerény négy pont­juk mellé mínusz 13-as gólkülönbség párosul. Azaz, miközben pályaválasztóként vi­tézkedtek, vendégként elfelejtették meg­ízlelni a győzelem örömét. Dobogósok a folytatásról Azt igazán nem nehéz megjósolni, hogy az érmes helyezésekért még igen heves csatára számíthat az őszi dobogós trió. Hallgassuk a há­rom szakvezető válaszát arra a kér­désre, hogy véleményük szerint a tavaszi idény átírhatja-e a táblázat élcsoportját? Tímár Dezső (Dunaföldvár): - Nagy valószínűséggel a jelenlegi dobogósok - Dunaföldvár, Tamási, Nagymányok - osztoznak majd júniusban is az érmes helyeken. A sorrend azonban felborul­hat. Nyúlfarknyi előnyünk nem tűnik meggyőzőnek, különösen ha arra gon­dolunk, hogy mindkét riválisunkhoz uta­zunk a tavasszal. Én bízom a csapatom­ban. Azt szeretném elérni, hogy játéko­saink egészséges önbizalommal, de vé­letlenül sem elbizakodottan vágjanak a bajnokság második felvonásának. Sú­lyosabb botlás esetén a TÁÉV is bele­szólhat a végső sorrend kialakításába. Csik Gyula (Tamási): - Dobogós riváli­saink közül a listavezető Dunaföldvárt fo­gadjuk, míg a brikettgyáriakhoz utazunk. Mindössze egyetlen pont a hátrányunk, a sorsolásunk kedvező, így mindent elkö­vetünk, hogy tavasszal legalább az ezüstérmes helyezést megkaparintsuk. Farkas Péter (Nagymányok): - Miután a megyebajnokság mezőnye a tavalyinál lényegesen kiegyenlítettebb, így a felju­tásért és a kiesés elleni harcban egy­aránt nagy rivalizálást várok. Tavaszi sor­solásunk kedvező, hiszen mindkét ve- télytársunkat itthon fogadjuk. Amennyi­ben játékosállományunk jelentősen nem gyengül, úgy júniusban feljutó helyre vá­rom csapatunkat. FEKETE LÁSZLÓ Tudósítóink tippelnek A totó 9. heti szelvé­nyén szereplő mérkő­zésekre Bráz Ferenc, lapunk faddi tudósító­ja tippel. 1. Uerdingen-FC Köln x 2 2. Karlsruhe-Hannover 1 3. Bochum-Bremen 2 x 4. Osnabrück-Oberhausen 1 5. Saarbrücken-Blau Weiss 90. x 6. Offenbach-Darmstadt 1 2 7. Fortuna Köln-Wattenscheid x 8. Bayreuth-St. Pauli 2 x 9. Avellino-Fiorentina x 10. Como-Pisa x 1 11. Pescara-Napoli 2 12. Roma-Juventus 1 13. Verona-Internazionale x + 1 14. Aachen-Stuttgarter 1 Kosárlabda NB II. Sárbogárdi Videoton-Bátaszéki SZVSE 79-59 (31- 32). Sárbogárd, 200 néző. V.: Dudás, Szerényi. Báta­szék: Dara (7), Vörös (9), Varga (5), Bánhidi (2), Hei- mann (14). Csere: Murel (10), Bodri (4), Petrity (8). Ed­ző: Horváth Sándor. Nagyszerűen védekezett a Báta­szék, ennek ellenszerét a hazaiak egy félidőn át nem tudták megtalálni. A második játékrészben nagyot vál­tozott a játék képe. A pályaválasztó sárbogárdiak fo­kozatosan felpergették a ritmust, amivel az egyre in­kább elfáradó vendégcsapat játékosai nem tudtak lé­pést tartani. A bátaszéki együttesből Vörös és Varga teljesítménye emelkedett ki. XV. Téli Olimpiai Játékok Tartja hetedik helyét az Engi-Tóth jégtánckettős Nem sok változást hozott a jégtáncverseny állásában a hétfőn, a késő éjszakai órák­ban bemutatott egyénileg al­kotott program, az úgynevezett original. Ezt is nagy fölénnyel nyerte a háromszoros világ-és négyszeres Euró- pa-bajnok szovjet Besztyemjanova-Bu- kin kettős, s a magyar színeket nagysze­rűen képviselő Engi Klára és Tóth Attila ugyanúgy hetedik lett, mint a kötelező­ben. így a szabadkorcsolyázás előtt biz­tosan tartják nagy sikert jelentő hetedik helyüket. Besztyemjanova és Bukin tánca maga volt a tökély. A pontozók tizenhétszer 5,9- et adtak a gyakorlatra, a francia bíró pe­dig a maximummal, 6-ossal értékelte a produkciót. A szakértők biztosra veszik „B és B” - igy nevezik a szovjet kettőst a jégtánc világában - végső győzelmét. Aranyérem világcsúccsal Magyar idő szerint kedden hajnalban - Calgaryban ekkor még hétfőt írtak - két további számban hirdettek olimpiai baj­nokot. A nők 500 méteres gyorskorcso­lyázásában az amerikai Bonnie Brair megszerezte hazája számára a második aranyérmet, világcsúccsal. Mögötte három NDK-beli spor­toló végzett, a második Christa Rothenburger és a harmadik Karin Kania is a régi rekordon belül ért célba. Kettesbobban Janis Kipursz és Vlagyimir Kozlov révén szovjet győzelem született, az első az olimpiai bobversenyek történetében. A király is gratulált... Magas vendége volt Canmore-nak hétfőn, a férfi 4x10 kilométeres sífutó­váltó alatt. A viadalt 6500 szurkoló nézte végig, köztük XVI, Károly Gusztáv svéd király, aki az olimpia első svéd sífutógyő­zelmének szeretett volna tapsolni. A ko­ronás rajongó nem is csalatkozott, az el­sők között gratulálhatott az aranyérmes svéd staféta tagjainak. Menetrend A jégkorongdöntő menetrendje (ma­gyar idő szerint): szerda 18.30 óra: Ka- nada-NSZK, 22.30 óra: Svédország- Szovjetunió. Csütörtök 2.30 óra: Finnor- szág-Csehszlovákia. Péntek 18.30 óra: Szovjetunió-Kanada, 22.30 óra: Cseh- szlovákia-Svédország. Szombat 2.30 óra: NSZK-Finnország, 21.00 óra: Kana- da-Csehszlovákia. Vasárnap 18.00 óra: Svédország-NSZK, 22.00 óra: Finnor- szág-Szovjetunió. A csíkos mezes teveli gárda fegyelmezett játékkal pontot rabolt a TÁÉV otthonából

Next

/
Oldalképek
Tartalom