Tolna Megyei Népújság, 1988. febuár (38. évfolyam, 26-48. szám)
1988-02-02 / 27. szám
6 NÉPÚJSÁG 1988. február 2. Weitner két góljával Szekszárdi Dózsa-Mázaszászvári Bányász 2-1 (1-1). Szekszárd, 100 néző. V.: Lehel. Szekszárdi Dózsa: Hujber - Hahn, Szabó, Gracza, Lauer - Takács, Varga, Weitner I. - Süveges, Szirják, Pilisi. Edző: Teszler Vendel. Mázaszászvár: Szabó (Pál) - Virovácz (Czár), König, Sztoics, Herold - Dömény (Komáromi), Csoboth (Banizs), Incze (Katona) - Kauffmann, Beke. Edző: Róth Antal. Kocogó tempóban kezdett mindkét csapat, az azonban gyorsan kitűnt, hogy az NB lll-ban nyolcadik helyen álló vendégek egy fikarcnyit sem respektálják magasabb osztályú ellenfelüket. így nem okozott meglepetést, hogy a 8. percben a vezetést is a bányászcsapat szerezte meg. Kauffmann elcsípte a dózsás védők rossz átadását, kapura húzott, majd Beke elé tálalta a labdát, aki a kifutó Hujber mellett 14 méterről a hálóba lőtte. 0-1. A 35. percben Weitner 1.16 méteres, laposan meglőtt szabadrúgása a sorfal mellett a bal oldali kapufáról vágódott a hálóba. 1-1. A 82. percben a kiugró Süvegest buktatták a 16-oson belül, a megítélt büntetőt Weitner I. értékesítette. 2-1. Egyenlő erők alacsony színvonalú mérkőzése nehéz hazai győzelemmel. * Mai műsor: Dombóvári VMSE-Bajai SK (Horváth) 14 óra. Évadzáró-évadnyitó a labdarúgó játékvezetőknél A JB elnöksége a testületi munka javítását ígéri A Tolna Megyei Labdarúgó Szövetség Játékvezető Bizottsága Szekszárdon a BM Művelődési Házban rendezte a sípos emberek immár hagyományos évadzáró-évadnyitó estjét. Gabi Géza, a testület elnöke köszöntötte az NB lll-as és a megyei bajnokság keretének tagjait, valamint a Baranya és Somogy megye szövetségének megjelent képviselőit. A JB- elnök vázolta azokat az elképzeléseket, amelyek megvalósításával eredményesebbé kívánják tenni idei tevékenységüket. Elmondta, hogy megváltoztatják az elnökség összetételét, hiszen eltökélt szándékuk az egységes szemlélet kialakítása. Ennek kapcsán fiatalítanak, új erők bevonásával igyekeznek csökkenteni az e területen tapasztalt ötéves lemaradásukat. Megtudtuk, hogy 1987-ben két játékvezetővel bővült a megyei keret, az idén öt új bírót vonnak be az alacsonyabb osztályban működők közül. Meggyorsítják a keretmozgásokat: két NB lll-as vezető bírót és egy partjelzőt visszahívnak, helyettük két partjelzőt viszont felterjesztenek. Minden évben megrendezik az alapfokú játékvezetői tanfolyamot, ezúttal nyolc jelentkezőből hatan már sikeresen vizsgáztak. Elismeréssel szólt a paksi és a szekszárdi szövetségek által rendezett tanfolyamokról. Gabi Gézi tájékoztatójában ezután kitért arra, he jy finomítják a követelmény- rendszert. A évenkénti két játékvezetői napon valamint a zamárdi nyári továbbképzésen a realitásokhoz igazítják a fizikai tesztek szintidejét. Javításra szorul munkakapcsolatuk az MLSZ JB-vel, miután ezen a téren a múlt igencsak jelentős adósságot halmozott fel. Igyekeznek az országos testület által meghonosított módszertani elvek egyértelmű alkalmazására. Tavasztól bevezetik az ellenőrzések új módszerét, amely elemzőbb, tisztább, egyúttal pedig fokozza a játékvezetők és ellenőrök felelősségét is. Az egyesületekkel, edzőkkel és a megyei szövetséggel kialakítandó szorosabb kapcsolattartást szolgálják a Szekszárdon elkezdett klubfoglalkozások. Legközelebb A testület idei terveiről Gabi Géza JB-elnök tájékoztatta a résztvevőket február 5-én várják az érdeklődőket. Za- márdiban az idén májusban tervezik megrendezni a bírók négynapos továbbképzését. A JB elnöke összefogásra, egymás segítésére buzdította a sípos embereket, végezetül a 10-15-20-25-30-35 és 40 éves működésért tárgyjutalomban részesítették a játékvezetőket és az ellenőröket. - f. I. Kézilabda Papírforma a Téli Kupa nyitányán Szoros küzdelemben, két góllal nyert a Szedres (sötét mezben) a Fadd elleni találkozón A jobb hajrá döntött a Tolnai VL-Dalmand mérkőzésen Tizenkét gólgazdag mérkőzéssel rajtolt Szekszárdon a Zrínyi utcai csarnokban a kézilabda Téli Kupa küzdelemsorozata. A nyolc-nyolc csapatos női és férfimezőnyt zömmel megyebajnokságban szereplő együttesek alkotják. A Tolna megyében is népszerű sportág köztudottan ugyanis nem dűskál NB-s osztályú együttesekben. Ennek ellenére az 1987-es év mégis a sikerek esztendejeként vonul be a sportági krónikákba, hiszen a Dunaföldvári Spartacus férfi gárdája jóvoltából másfél évtized után ismét van NB l/B-s reprezentánsa a megyének. Nos, a második vonalban újonc Duna- partiak valamint az NB ll-es hőgyésziek képviselik a minőséget ezen a terembajnokságon. Az egész napos program keretében délelőtt a női csapatok vették birtokukba a csarnokot. Az NB ll-től tavaly búcsút vett Tolnai VL fiatalít, új edzővel új csapatot épít. A formálódó együttes 11-8-ra nyert a Dalmand ellen, aztán nem kis meglepetésre 7-7-es döntetlent csikart ki a rendkívül lelkes zombaiakkal szemben. A Szekszárdi Spartacus mindkét találkozóján magabiztos győzelmet aratott. Kettős sikerrel kezdte kupaszereplését a Tamási Medosz jó képességű csapata is. A férfiegyüttesek találkozóin javult a színvonal, lüktetőbb volt a tempó. Mindezt gyakori tapssal jutalmazta a közönség. A Szedres nagy küzdelemben verte két góllal a Faddot, a Hőgyész pedig hárommal a Téli Kupára verbuválódott Tolnát. Apropó Szedres! A nagy ké- zilabdás hagyományokkal rendelkező településen tavaly „elsorvadt” a női szakosztály, az idén sajnálatos módon ugyanez vár a férficsapatra. A kupán már egyesületen kívüliként, támogatás hiányában saját zsebből finanszírozva indulnak a szedresiek. A dunaföldvári legénység a zárótalálkozón magabiztos játékkal győzte le rendkívül szívósan küzdő ellenfelét, a Tolnatej SE csapatát. Eredmények: Nők: Szekszárd-Zomba 28-13 (15-5), Tamási-Tengelic 23-14 (14-4), Dunaföldvár-Zomba 16-11 (7-3), Tamási-Dalmand 27-18 (15-12), Tol- na-Zomba 7-7 (4-3), Szekszárd-Tenge- lic 27-9 (15-5), Tolna-Dalmand 11-8 (5- 5). Férfiak: Szedres-Fadd 18-16 (11- 10), Hőgyész-Tolna 19-16 (9-5), Duna- földvár l.-Dunaföldvár II. 44-20 (28-9), Hőgyész-Szedres 31-24 (13-9), Duna- földvár I.-Tolnatej 34-20 (16-9). A Si- montornyai BTC női, illetve az Iregszem- csei TKI férficsapata az első játéknapon szabadnapos volt. A bajnokság állása: Nők: 1. Szekszárd 4 (55-22), 2. Tamási 4 (50-32), 3. Tolna 3, 4. Dunaföldvár 2, 5. Zomba 1, 6. Tengelic 0, 7. Dalmand 0 ponttal. Férfiak: 1. Dunaföldvár I. 4 (78-40), 2. Hőgyész 4 (50-40), 3. Szedres 2,4. Fadd 0, 5. Tolna 0,6. Tolnatej 0, 7. Dunaföldvár II. 0 ponttal. Teremfoci három helyszínen Otthon maradt a BONY Kupa Asztalitenisz Ezüst és bronz a Budapest-bajnokságon A Statisztika PSC Marcibányi téri asztalitenisz-csarnokában rendezték meg a sportág 1988. évi Budapest-bajnoksá- gát. A Tolnai VL pingpongosai sikerrel szerepeltek, hiszen a Balogh llona-Bol- vári Ildikó páros ezüstérmet, Bolvári Katalin a Ganz-MÁVAG-os Aranyosi oldalán a vegyes párosok küzdelmében bronzérmet szerzett. A válogatottakkal tűzdelt erős mezőnyben mindkét dobogós duó sorozatos győzelmekkel araszolt előre. Baloghék a női páros elődöntőjében 2-1 arányú győzelmet arattak a Kertész-Demeter (Borsodi Építők, Postás) kettős ellen. A döntőben a Wirth Gabriella-Hegedüs Ágnes (Statisztika SC, Fővárosi Vízművek) duótól rendkívül szoros mérkőzésen 2-0 arányú vereséget szenvedtek. A Bolvári II.-Aranyosi vegyes páros az elődöntőben 2-0-ra vesztett a Tóth I.-Braun kettőstől. Az NSZK és Ausztria ellen A magyar 18, illetve 15 évesek labdarúgóválogatottja rangos feladatok elé néz márciusban. Előbbiek, a debreceni izraeli tornán élen végzett legénység március 23-án Ausztria legjobbjaival mérkőzik Sopronban. Ez a csapat az EB-továbbjutástól már búcsúzott, nincs reménye a csoportgyőzelem kivivására, de a Hollandia elleni idegenbeli és az albánokkal vívandó hazai selejtezői előtt az osztrákok elleni barátságos összecsapás megfelelő „ráhangolásnak" Ígérkezik. Nagy feladat vár a 15 évesekre is. Március közepén Magyarországra érkezik az NSZK együttese, amellyel várhatóan 15-én és 17-én is összeméri tudását az 1972. augusztus elseje után született játékosokból álló csapat. A18 évesek szakvezetése már javában dolgozik az 1988/89-es EB-selejtezők műsorának kidolgozásán. Magyarország Finnországgal, Törökországgal és Luxemburggal szerepel egy csoportban. A magyar elképzelés már kész a selejtezők időrendjére, de azt természetesen az említett másik három szövetségnek is el kell fogadnia. A magyar terv szerint idén ősszel, 1989 tavaszán, majd a jövő év őszén egyaránt 2-2 kvalifikációs találkozón lépnének pályára a fiatalok. Teremfociban már-már majdnem olyan hagyománya van a BONY Kupának, mint kosárlabdában a nyári Botond Kupának. A hetedik alkalommal mérte össze tudását a parketten a két csoport nyolc együttese, köztük a harmadik vonal képviseletében a Bonyhádi SE és a Pécsi BTC együttese. A teremben általában elmosódik az osztálykülönbség, a nagy pályán kisebb tudású csapatok előtt is megnyílik a győzelem kapuja, vagy legalábbis begyűjtik egy-egy nagyobb játékerőt képviselő gárda skalpját. Nos, Bonyhádon az igazi meglepetés elmaradt, mert a tornagyőzelmet Hübe- rék szerezték meg, őket pedig a pécsi bőrgyári együttes követte, de a másik bonyhádi gárda, a mezőny Hüvejk Matyi csapatának számító B. Pannónia harmadik helye mindenképpen meglepő. S a szombati csoportmérkőzések után a következő négy együttes jutott a vasárnapi döntőbe, ahol újabb három mérkőzés várt rájuk: Bonyhádi SE, Pécsi BTC, Tamási, B. Pannónia. Eredmények: B. Pannónia-Tamási 3-1, Bonyhádi SE-Pé- csi BTC 4-3, Pécsi BTC-B. Pannónia 6-4, Bonyhádi SE-Tamási 12-11, Tamá- si-PBTC 8-5, Bonyhádi SE-B. Pannónia 8-3. Végeredmény: 1. Bonyhádi SE, 2. PBTC, 3. B. Pannónia, 4. Tamási. A torna legjobb kapusa, Pap Tibor (PBTC), legjobb mezőnyjátékos, Stájer István (PBTC), a legeredményesebb játékos, Pfeifer Zoltán (Bonyhádi SE). * Bátaszéken a tornacsarnokban a Kalász János Kupa után tovább folytatódott a kispályás foci nagyüzem. Hat csapat Lejátszotta negyedik mérkőzését is Indiában a Tatabánya labdarúgócsapata. A Nehru Kupáért vívott összecsapáson Kína olimpiai válogatottja ellen 0-0 arányú döntetlent ért el a bányászegyüttes, amely eddigi találkozói közül kettőt elveszített, egyet megnyert, s ezután következett a kínaiak elleni 0-0. Kedden Lengyelország olimpiai csapata lesz az ellenfél. A leendő rivális vélhetően erősebb az körmérkőzéses tornáján az alábbi eredmények születtek: Dunaszekcső-Báta- szék 3-4, Bajai Tsz-Bajai SK 3-1, Alsó- nána-Dunaszekcső 4-1, Hőgyész-Alsó- nána 1-3, Bajai Tsz-Bátaszék 1-0, Hő- gyész-Bajai SK 0-1, Bajai Tsz-Duna- szekcső 2-0, Alsónána-Bajai SK 1-1, Bátaszék-Hőgyész 5-1, Bajai Tsz-Alsó- nána 1-0, Bátaszék-Bajai SK 3-2, Hő- gyész-Dunaszekcső 3-1, Bajai SK-Du- naszekcső 0-2, Alsónána-Bátaszék 0-2, Hőgyész-Bajai Tsz 1-0. Végeredmény: 1. Bátaszéki SZVSE, 2. Bajai Tsz, 3. Alsó- nána, 4. Hőgyész, 5. Bajai SK, 6. Duna- szekcső. A legjobb kapus, Zsilerek (Bajai Tsz), a legjobb játékos Vörös (Bajai Tsz) és Kiss (BSK), a gólkirály Horváth (Báta- szék). * Az Atomerőmű tornája az ifiknek és a serdülőknek kínált játéklehetőséget. Az ifiknél az élen hármas holtverseny alakult ki és csupán a gólkülönbség döntött a Szekszárdi Dózsa javára. A serdülőknél is a „találatarány’’ döntött, a későbbi győztes ASE gárdáját ugyan legyőzte a PSE, de a zöld-fehérek utolsó találkozójukon alulmaradtak a jó erőkből álló Nagykörössel szemben. Végeredmények. Ifjúságiak: 1. Szekszárdi Dózsa, 2. ASE, 3. Mohács. Legjobb kapus, Bartal (Sz. Dózsa), legjobb játékos, Vezér (Mohács), gólkirály, Rózsavölgyi (ASE). Serdülők: 1. ASE, 2. PSE, 3. Nagykőrös, 4. Fadd, 5. Gerjen (legsportszerűbb csapat). A legjobb kapus Horváth (Fadd), legtechnikásabb játékos Buzási (PSE), legjobb mezőnyjátékos Zsiga (Nagykörös), gólkirály Fritz (ASE). olimpiai együttesnél. Erre utal, hogy a lengyelek legutóbb 2-0-ra verték Fúrtok és Lesniak góljaival a bolgár olimpiai együttest. A gólszerzők sokszoros A-válogatot- tak... Az indiai hírügynökség jelentése szerint a lengyeleknek elég a döntetlen is a Tatabánya ellen ahhoz, hogy a rájátszá- sos döntőben a szovjet olimpiai csapattal mérkőzhessenek a végső első helyért. Döntetlen Siliguriban Az év játékvezetője a dombóvári Pauer Gyula (balról) lett