Tolna Megyei Népújság, 1988. febuár (38. évfolyam, 26-48. szám)

1988-02-13 / 37. szám

1988. február 13. iRffePÜJSÄG 5 Hallgatás szüli a királyokat Falugyűlés előtt, alatt és után Kisközség, nagy tanulsága Értény történetének nyomasztó szaka­szát zárta le két hete az a viharos falugyű­lés, amelyen csak azért nem voltak nyolcvannál többen, mert a pártház ki­csike termében így is padokat, székeket kellett pótlólag beszorítani. Aki a kezdé­sig nem tért be, topogott odakint, aztán azzal ballagott haza, hogy „hétfőre kedd jön”, működésbe léphetnek a hétközna­pok szokásos fórumai: nyit a bolt, a kocs­ma, meglódulnak a buszok a munkába siető felnőttekkel és a nagykónyi iskolá­ba igyekvő gyerekekkel, kezdődik a munka a Koppánymenti Egyesült Tsz ér- tényi egységében és csomagolójában, a postán és az óvodában. Szóval nem ma­rad titok, hogy kihozta-e a falugyűlés mindazt, ami a szíveket nyomja. Utána van még az a kérdés, hogy lesz-e foga­natja. Kell, hogy legyen, mert amilyen mértékben leszelelt a lakosság és közös tanács kapcsolata, vesztette hitelét a lét­rejöttekor reményteljesnek ígérkező elöljáróság, olyan mértékben halt el a nyílt beszéd, szaporodtak meg a névte­len és névvel ellátott panaszlevelek, szü­lettek helyi példák arra, hogy önvéde­lemből ajánlatos észbetartani azt a szó­lásmondást, ami szerint az igazmondó­nak, ha nem tartja a száját, betörhet a fe­je. Azért se mehetnek aztán a dolgok az eddigi módon - vélték -, mert az érté- nyiek szülő- és lakóhelyféltésükön túl ki­fejezésre juttatták most is az együttgon­dolkodás, cselekvés igényét. így történt. Villantak pedig az ismeri „fogja be a száját pillantások”, hangzottak „mit érte­nek maguk ehhez”-féle mordulások - hatástalanul. Tapasztalhatták pedig a je­lenlévők, hogy ha Pintér Miklós, elöljáró­ságvezető meg akarja mutatni, hogy ö a legény a csárdában, megmutatja. Pete Tóth Vilmostól, a Nagykónyi Közös Ta­nács V. B. elnökétől sem itt és csak most hallották, hogy „akárhány panaszlevelet írhatnak, azok ide jönnek vissza, itt kerül rájuk válasz.” Okkal fogyott hát el a cérna és rendült meg a bizalom a tanács iránt. Ráadásul úgy, hogy ennek abszurditását a gyalog­ember - az az egyszerű állampolgár, aki rádiót hallgat, televíziót néz, újságokat ol­vas, észrevételeket is tesz, véleményt is mond abban a szilárd hitében, hogy ő fontos tényezője mindannak, ami a hazá­ban történik - szó nélkül nem viselheti el. Már csak azért se teheti ezt, mert 1985- ben legalább annyira népképviseleti és önkormányzati, mint államigazgatási szervet választott, ezért követelheti meg, hogy „aki elvállalta, az teljes emberség­gel szolgálja is a közösséget!” Út a jelenig A honnan, hová akkor is kérdés marad, ha a valósághű válasz kellemetlen szá­munkra és nem hordoz dicsérnivalókat. Értény községnek a hatvanas évek vé­gén még 1250 lakosa volt, társának, Koppányszántónak 950, székhelyének, Nagykónyinak 2100. Az 1980-as népszámlálás adatai sze­rint most a három községnek együtt van 2826 lakosa. Ezen belül Értény lakóinak száma 797, jóllehet túl a születések és el­halálozások plusz-mínuszán (születés 86, elhalálozás 185), a 257 elköltöző he­lyét elfoglalta 264 beköltöző. Mindegyik községben igen magas a természetes fogyás az elöregedés okán, mégis Értényben legkisebb a népmoz­galmi adatok negatívuma, ami öröm is, üröm is. A betelepedők - tisztelet a kivé­telnek - más minőséget jelentenek élet­vitelben, a munkához, közösségéhez fű­ződő viszonyukban. Ez kemény csatákat helyez kilátásba, mert a beillesztés nehéz és bonyolult feladat, de lehet egyik ellen­szere a rettegett kihalásnak. Bizony na­gyon felforgatta ennek a kistelepülésnek az életét is az az első településhálózat­fejlesztési koncepció, amiről a falugyűlé­sen Varga János országgyűlési képvise­lő sommásan azt mondta, hogy „jól el­szúrtuk” tíz egynéhány évvel ezelőtt. Is­kolakörzetesítés a szükséges tárgyi, sze­mélyi feltételek nélkül, tanácsi, gazdasá­gi összevonás, önállóságvesztés, értel­miséghiány, szűk foglalkoztatási lehető­ségek, lefelé tendáló társadalmi, politikai és kulturális élet, szaporodó üres köz­épületek. így kezdődött a sorvadozás. Közben úgy alakult napjainkra a foglal­koztatási helyzetkép, hogy Nagykónyi 665 aktív keresője közül 442, Értény 307 aktív keresője közül 235, Koppányszántó 215 aktív keresője közül 143 helyben dolgozik, zömmel a termelőszövetkezet­ben, vagy a tanácsnál, a tanács intézmé­nyeiben, továbbá a postánál, áfésznél, takarékszövetkezetnél, MÁV-nál. A bejá­rók úticélja Tamási, az eljáróké Siófok és Zalaegerszeg. Nagy a valószínűsége an­nak, hogy a három település munkaké­pes korú lakosságából a jövőt ígérő fiata­lok ezután se csak bejárók, eljárók, ha­nem elköltözők is lesznek. Kimondtuk pedig már az első vészjelekre a varázs­igét, hogy „fokozni kell a kistelepülések lakosságmegtartó képességét”. Ezt kő­vetően megújítottuk a már említett tele­püléshálózat-fejlesztési koncepciót, napjainkra pedig elkészült a megye két elmaradott térségének fejlesztési prog­ramja. Csak hát... Ahogy korábban sem vetett bennünket föl a fejlesztésre fordít­ható pénz, úgy most se. Márpedig azész- szel-szíwel együtt követelt lakosság- megtartó képesség fölöttébb pénzigé­nyes. El sem képzelhető a tanácsok és a lakosság és a térségben működő gaz­dálkodó szervek minden eddiginél egy­ségesebb erőfeszítése nélkül. Királymesék fedezékből Nagykónyiban „szakadt ki a zsák”, itt adták tudtomra egymás után négyen is, hogy „a K. K. vidékén azért hitevesztettek az emberek, mert összhang soha se volt azok között, akik más-más minőségük­ben, de felelősek az itt élőkért.” K. K.? Hát az meg mi a manó? - kér­deztem. Megmagyarázták. Nem egyéb, mint kiskirályság, de azt is tudtomra ad­ták, hogy ha ezt leírom, számítsak a leta- gadásra, mert a következményekre gon­doló ember itt okkal fél. „A fönökök, ha kritika csipkedi meg őket, fizetnek.” Mondották azután azt is, hogy nekem könnyű, mert ahogy jöttem, elmegyek, de aki marad, azt ezerféle módon szorít­hatják meg. Aki itt épített, az ide kötötte magát. Különben meg... kész kabaré, ahogy folyik a tusakodás a „különble­gény” címért. Aki rámripakodott ezután, öregember volt.- Megírták már maguk, hogy a tanács elnöke, meg a téesz elnöke egy helyen dolgozik, de nem együtt. Na és, történt valami? Egy fenét! Molnár János téesz- elnök igazat mondott, pedig, ha a vezetők között nincs összhang, a lakosság káro­sul. Körbejáró kérdés Irány a tanácsháza. Szívélyesség a kérdésföltevésig, aztán fölcsattanás. A jámbor ember hírében álló tanácselnök belevörösödik a méregbe, úgy mondja, hogy „szemenszedett hazugság”, amit DKJ a Népújság 1987. június 15-i számá­ban irt le, mert igenis van egyetértés. Most éppen az igazolja ezt, hogy a rövi­desen megnyíló öregek klubjának létre­hozásában szépen besegített a termelő- szövetkezet.- Az a mi bajunk, hogy a székhelyköz­séget alkalmassá kellett tennünk sze­repkörére, és az, hogy mind a három te­lepülés elöregedő típusú - enyhít a han­gon később.- De nem egyformán mutatja a sorva­dás jegyeit - vetem közbe -, és ha ezért zúgnak az értényiek, van némi igazuk. Erre papírlapok röppennek elém, köz­tük a falugyűlésekre készített elnöki be­számoló. Csakugyan nem kevés, ami a három községben „elfogyott” sekély anyagi forrásokból táplálkozva 1987- ben az élet kereteinek javítására. De messze nem elég.- Mi bajuk az értényieknek, mondja, mi bajuk? Itt úgy mennek a dolgok, ahogyan mehetnek... Ö is tudja, de mondom Falugyűlésen, majd tanácsülésen ha­tároztak arról, hogy 1987-ben a vízháló- zat-bővités soros lépése a Kossuth utca lesz, ahol sok az öreg és ’hálistennek a gyerek is. Kifizetik az utca lakói a közműfejleszté­si hozzájárulást, és ha kell, munkával is besegítenek, mert már szakálla van a víz­re vonatkozó tanácsi Ígérgetésnek. Tele a padlás. Eldőlt hát, bizakodás uralkodott az egész vonalon. Csakhogy egy, a faluból elszármazott és híven hazajáró újságíró tollából csípős glossza jelenik meg az új­ságban az értényi közterületek elhanya­goltságáról. (Én a magam részéről nem álltam volna meg itt, mert vérlázítóbbnak tartom a funkciójuk vesztett, kiürült és ro­mosodó középületek helyzetét!) A közös tanács elnöke, meg Pintér Miklós, az elöl­járóságvezető a glosszára sértődöttség­gel reagált, noha került kasza és köztisz­tasági alkalmazott is. De megjött a böjt. Panaszkodni tilos? Értényben igen. „Majd én megmuta­tom, hogy hol lesz víz!" - mondotta az elöljáró és aligha a tanácselnök tudta, ámenje nélkül. A már említett határozatot semmisnek véve, utcagyűlésre hívták 1987 nyarának derekán a Bocskai és a Kossuth utca lakóit, ahol a glosszázó új­ságíró szülei élnek. A Bocskai utcaiakat tizenvalahányan, a Kossuth utcaiakat hárman képviselték. így dőlt el egyrészt az, hogy a közélet demokratizmusát, hogy lehet farba rúgni (ha valakik tényleg legények a csárdában), másrészt, hogy vizet pedig nem a Kossuth, hanem a Bocskai utca kap. Babodi Albinék és a Kossuth utcaiak viszont tolira kaptak és elpanaszolták sé­relmüket a televízió Ablak című adása szerkesztőinek. A levélben nemcsak a közös döntés antidemokratikus megtor­pedózását írták le, hanem azt is, ami ak­kor már epés szóbeszéd tárgya volt. Hogy útépítéskor az Ady Endre utcában „véletlenül” a hattagú elöljáróság vezető­jének lakhelyéig „ment el” a szilárd bur­kolat, hogy „véletlenül” meghirdetés hí­ján és olcsón vásárolta meg az elöljáró azt az OTP értékesítésű lakóházat, ami pásztorház néven ismert és ami vb-titkári szolgálati lakás volt, amíg volt még itt vb- titkár. Továbbá: a meglévő vízhálózatra - ami hivatalosan még nem is létezik -. Ér­tényben eleddig nincs magánház ráköt­ve, a postás és az elöljáróság vezetője háromnegyedes műanyagcső lefekteté­sével - saját költségre mégis bekötötték lakóházukba a vizet. (A szerk. megjegy­zése: a kézbesítő az elöljáró feleségének - aki postamester - a beosztottja). Ha mégis panaszkodnak? Mindezekből elég világos, korábban más szavakkal és egymás között miért mondhatták el azt az értényiek, amit a tisztes korú, az alkalomra ünneplőbe öltözött parasztember felindultságtól vib­ráló hangon mondott: „Aki tanácstagsá­got vállal, nem több jogot kap, hanem több kötelességet vállal!” Csaknem meg­éljenezték. Persze, nem azok, akik a nyílt beszédet eddig se nem szokták, se nem szerették; meg. S itt folytatnám a beszá­molót a panaszlevél sorsáról. Az Ablak szerkesztői - kontroll végett - elküldték a levelet a Tolna Megyei Tanácshoz, itt azt illetékességből az építési és vízügyi osz­tály kapta meg. Az ügy előadójának vi­szont a lezáráshoz szükséges informá­cióval Pete Tóth Vilmos szolgált. Az Ablak szerkesztősége és Babodi Albinék pana­szos társaikkal így értesülhettek arról egy 1987. december 3-i keltezésű megyetanácsi levélből, hogy panaszko­dásuk indokolatlan. Mit mond erről Molnár János téeszel- nök?- Miklóssal megszaladt kicsit a ló, mert volt akik hagyták. Tanácstagként nem tu­dom fölmenteni, de a téeszben végzett munkája miatt körömszakadtáig védeni fogom. Pete Tóth Vilmosnak - miközben Hin- tenberger Károlyné vb-titkár tagadban ingatja a fejét - az a véleménye, hogy föl van fújva az egész, „ilyenek ezek az értényiek”. Kár. További kár, hogy így lát­ja, mert nemcsak a tanácsok hármas funkciója lékelődött meg, a panasztör­vény is kap a kritikából, úgymond azért, mert talán a szentek se válaszolnának a valósághoz híven, ha az a válasz a maku­látlanságukat veszélyezteti... Tovább, pengeélesen Attól féltem a falugyűlésen, hogy a szenvedélyek szétnyomják a falakat. Hú­szán kértek szót, de akadt, aki nem volt rest háromszor, négyszer is szóra emelkedni. Közbekiabálás, helyeslő vagy kétkedő zsongás aláfestése nélkül egyedül Varga János képviselő beszélt társadalmi összefogásra buzdítva az arra készséggel válaszolókat. Kívüle helyeslő tapsot Molnár János és Hintenberger Károlyné kapott. A metsző eszmecseré­ben szó, nemcsak az ivóvízről, belvíz­okozta bajokról, kifogásolható szociális segélyezési gyakorlatról, ősszel, télen járhatatlan, földutas utcákról, falurészek- röl esett, hanem arról is, hogy a községet megfosztotta a tanács a saját orvostól. Nem a falugyűlésen jelenlévő körzeti or­vos munkáját bírálták indulatoktól fűtöt­ten az emberek. Visszakövetelik a saját orvost, mert:- Nekünk a régi világban is volt velünk élő orvosunk. Nem kellett volna elüldözni. Ivott? Na és ki az, aki nem issza meg ezen a tájékon a magáét? Szakmai kifogás nem volt ellene.- Értényben sok az orvosra gyakrab­ban szoruló idős ember és úgy tűnik, egyre több lesz. Nem nyugodhatunk bele a helyben lakó orvos hiányába! Közbevetés: dr. Mittich János ez idő szerint 2900 lelkes körzetet lát el, a há­rom község gyermek és felnőtt lakossá­gán kívül azokat is, akik a barnaháti szo­ciális otthonban élnek. „Ha megszakad, akkor se bírja sokáig energiával” - mondja a téesz elnöke. Az értényi orvos státusza 1988. január elsejével elveszett, döntően azért, mert a tanács nem talált megfelelő pályázót. Ezt a magyarázatot az értényiek hiszik is, meg nem is. Hiszik viszont, hogy a fiatal Papp Zoltán - ha árokásógépet kap a ke­ze alá a téesztől -, elvégzi társadalmi munkában a vízhálózat kiépítésének földmunkáit. Nem a tanács elnöke, nem is az elöljáró köszönte meg a lelkesítő megajánlást, hanem a titkárasszony, a „király-gyanús” Molnár János meg - nem királyian, emberien - arról beszélt, hogy ami segítséget a téesz adni tud a vízműhálózat építéséhez, megadja, ta­vasszal pedig „amint megpirulnak” a föl­des utcák, gépeikkel rendbe rakják a most járhatatlan utakat. Lesz segítség a vandálkodás miatt bezárt ifjúsági ház új­bóli megnyitásához is, csak találják meg a fiatalok, mikor, miért, kihez kell fordulni. Mi lesz a végérvényesen lerobbant és a nevére már régóta nem érdemes „kul- túrral”, az iskolával aminek mentése csak töredékesen oldódott meg azzal, hogy egyik rendbe tett termébe nemrég költö­zött bérlőként a posta, és hogyan hasz­nosul a tanácsháza? Nincs pénz a köz­épületekre, nem is lesz, amíg a lakosság­megtartás érdekében a közművesítés, útépítés az elsőszámú feladat. Pedig nemcsak az éltető föld és viz nemzeti kin­csünk! Nemzeti vagyonleltárunkban ott vannak a megürült középületek is. Másutt, más tanácsok házatáján az el­maradott térségekben is más a helyzet. Igaz, ott morális erőforrásként tartanak igényt a lakosság részéről érkező szá­monkérésre és mert egy a nyelv, termé­szetes az összekapaszkodás, az együt­tes erőfeszítés. Ez az, amire napjainkban az országvezetés is igényt tart. Séta Értényben Négy nappal a falugyűlés után sétál­tunk egyet Hintenberger Károlynéval, a Béke tér környékén, alkalmi beszélge­tőkre számítva, és nem csalatkoztunk. Ekkorra az izgalom helyét a bizakodás foglalta el, de lám, milyen az ember?! Most még csak „fű alatt”, de elkezdődött a sajnálkozás, mert Pintér Miklós - aki nemcsak tanácstagja, évekkel ezelőtt párttitkára is volt a falunak - szóban már kedden bejelentette lemondási szándé­kát. írásos kérelméről - mert az is meg­született -, márciusi ülésén dönt a közös tanács. Sajnáltatja magát, pedig nem a falubeliek detronizálták, az elöljáró maga detronizálta magát. A helyében én nem megfutnék, hanem a következményeket vállalva kérnék részt annak a tiszta hely­zetnek a megteremtéséből, amire itt van szükség azok miatt, akik itt éltek, élnek és itt is szeretnének élni. Méghozzá nem a különutas boldogulás, hanem az együtt­működés, összetartozás jegyében. Nehéz lesz? Az. De, akik a jelenen túl a jövőért is éreznek felelősséget, tudják, hogy érdemes! László Ibolya Fotó: DKJ. Az iskolalépcső fölfelé, valójában a pusztulásba vezet

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom