Tolna Megyei Népújság, 1988. január (38. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-23 / 19. szám
1988. január 23. ■fsfÉPÜJSÁG 9 ■ A „tüzelőkövektől” a hegyi szállókig Tátrai menedékházak A hegyvidék vándorai, a természet szerelmesei gyakran kerülnek abba a helyzetbe, hogy az éjszakát az erdőben, a sziklák között kell tölteniük. Ezért mindig igyekeztek megfelelő menedéket keresni. így cselekedtek a Magas-Tátra ormaira törekvő hegymászók is. Napjainkban kalandosnak tűnik a Nagyszalóki-csúcs 1664. évi, első ismertté vált megmászásának leírása. Buchholtz és társainak az ótátrafüredi Öt forrástól nem messze fenyőgallyakból épített pihenőhelyét egész éjjel kíváncsi medvék kerülgették, így a fáradt turisták nem merték lehúnyni szemüket. Az ásványgyűjtő késmárki diákok a XVII. században éjjeli táborhelyeket építettek maguknak. Kiváló védelmet nyújtottak a vándoroknak a hegyi barlangok. A tátrai völgyekben jó menedéket nyújtottak a „tü- zelőkövek”-nek nevezett sziklakiszöge- lések. Nevüket a sziklafal védelme mellett gyújtott tüzeknek köszönhették, ahol a turisták felmelegithették a hidegtől elgémberedett tagjaikat. Robert Towson angol utazó Travels in Hungary című útleírásában számolt be arról, hogy 1743-ban a Lomnici-csúcs tövében fekvő Tarpataki-völgy tüzelőkövénél késmárki aranyásók társaságában töltött el egy éjszakát. Később kőfalakkal is védték a helyet, majd fából készült épülettel kiegészítve menedékházzá fejlődött. (Manapság Tátralom- nicból két drótkötélpályával is elérhető.) A turizmus kezdetén az idelátogatók a pásztorkunyhókban is éjjeli szálláshoz juthattak, ahol a szerény alvási lehetőségek mellett a híres liptói és szepesi pásztor-ínyencségeket is megkóstolhatták. Fizetőeszközként a pénz mellett, a kenyér és a pálinka is szolgált. A XVIII. században már a vadászlakok többségében is rendeztek be turistaszobákat. Az első tátrai települések is a helyi földesurak üdülőiből fejlődtek ki. Az első, kifejezetten turistaházat 1865-ben építették Ótátrafüreden, a Nagytarpataki- völgy alsó részén - ezt a létesítményt a Tátrai Nemzeti Park igazgatósága 1983- ban restauráltatta. A Magyarországi Kárpátegyesület megalapítása, 1873 óta a turistaszervezetek megkezdték a menedékház-háló- zat kiépítését. Ezek eleinte egytermes, egyszerű épületek voltak, gondnokuk nem volt: kulcsukat az érdeklődők a legközelebbi tátrai központok szállodai recepcióiban kölcsönözhették ki. A Poprádi-tó menedékháza volt az első, amelynek gondnoka volt. Ebben az 1879-ben épült létesítményben a szálláshelyen kívül szerény meleg ételt is kaphatott az elfáradt turista. Az 1899- ben a Kistarpataki-völgy Öt-tavi katlanában épült Téry-menedékház volt az első, amely egész évben nyitva tartott. Az utóbbi i évtizedekben kezdődött meg a komfortosabb hegyi szállók létesítése. Az első 1961-ben a Poprádi-tó mellett, a második hét évvel később a Felkai-völgyben épült. A turistáknak, hegymászóknak mindig voltak és vannak kedvenc menedékházai, amelyeknek bensőséges légköre, romantikája bőségesen kárpótolnak a lényegesen drágább szállók, vagy az otthon kényelméért. A nemrég felújított Hosszútavi és a kibővített Téry-menedékház bizonyítja, hogy régi épületeket is lehet korszerűsíteni, összehangolni az új szükségletekkel, anélkül, hogy elveszítenék jellegüket - állapítja meg a pozsonyi Új Szó.- Az új turistaházak és hegyi szállók is sok mindent átmentenek elődeik varázsából a völgyekben és a Magas-Tátrá- hoz közeli városokban, Liptószentmik- lóstól Késmárkig. Arccal a turizmus felé Szubtrópusi éghajlat, 25 Celsius-fo- kos évi átlaghőmérséklettel, rendkívül gazdag növény- és állatvilág, tintakék tenger, selymes, fehér strandhomok - optimális feltételek ahhoz, hogy a turisták kedvelt úticéljává váljék egy ország. Kuba, a nyugati félteke első szocialista országa rendelkezik is ezekkel a feltételekkel, ám napjainkban még nem nevezhetjük igazi turistaparadicsomnak. Igaz, a havannai illetékesek az utóbbi esztendőkben már kiemelten kezelik a talán legjobban jövedelmező iparág, a turizmus fejlesztését, s ezzel kapcsolatban az idegenforgalmi hivatal, az INTUR vezetői gyakran idézik Fidei Castrót, aki szerint erre a területre is olyan figyelmet kell szentelni, mint a forradalom győzelme óta az egészségügyre. Az pedig köztudottan a legfejlettebb az egész latinamerikai szubkontinensen. A karibi szigetország volt már egyszer a térség turistaparadicsoma. Az ötvenes években turisták - főképpen amerikaiak - százezrei sereglettek Kubába az év minden szakában (az 1957-es csúcsévben 300 ezren) keresve az egész éves napsütést és az idilli partokat, vagy az egyéb élvezeteket: a kaszinókat, éjjeli klubokat, bárokat és bordélyházakat. A forradalom győzelme utáni időszakban, az új társadalmi rend kiépítésének éveiben azonban háttérbe szorult a turizmus: jobbnak tűnt a meglévő pénzeket ipari beruházásokba fektetni. Ma már sokan elismerik, hogy nem ártott volna a tisztogatások korában sem legalább szinten tartani a meglévő létesítményeket, a szállodákat, idegenforgalmi központokat. Mert akkor talán nem fordulhatott volna elő, hogy Havannában jelenleg 16 szálloda van bezárva leromlott állapota miatt, néhányuk lebontása elkerülhetetlen, s a többi felújítására is komoly anyagiak szükségesek. Pedig a ipielőbbi rekonstrukció halaszthatatlan, ha az idegenforgalomból származó évi bruttó százmillió dolláros bevételt 1991-ig meg akarják kettőzni. S természetesen új hoteleket is építeni kell ahhoz, hogy évről évre nőhessen a külföldi turisták száma. Tavaly mintegy ne- gyedmillióan látogattak el Kubába, zömük Kanadából, Olaszországból, Spanyolországból, az NSZK-ból, Mexikóból. A szocialista országokbeli turisták aránya elég csekély: a 15-20 ezer idelátogató zöme szovjet állampolgár. Szinte hihetetlen, de igaz, hogy évente csak 300 magyar turista élvezheti az egész éves fürdési és napozási lehetőségeket. Igaz, ebben nagy szerepet játszik a távolság, s az, hogy nincsen saját repülőjáratunk, valamint, hogy a látogatások nem kereskedelmi, hanem kétoldalú keretszerződések alapján jönnek létre. Úgy tűnik, hogy mindenképpen érdemes lenne kutatni a továbblépés módozatait, hiszen az általában méregdrága nyugati tengerparti üdüléseket kiválóan helyettesíthetnék az arányaiban olcsóbb kubai programok. Igaz, a bővítést akadályozzák a már említett kapacitásbeli gondok is, s a szolgáltatások színvonala helyenként még kívánnivalót hagy maga után. Talán ez is az egyik magyarázata annak, hogy a karibi térségbe látogató turistáknak mindössze két százaléka keresi fel napjainkban Kubát, s közülük is csak két százalékuk tér vissza korábbi üdülése színhelyére. (Más karibi turistaparadicsomoknál ez az arány húsz százalék.) Ha jelentős késéssel is, de beindult a fejlesztés, aminek látható jelei is mutatkoznak. Ebben a tervidőszakban félmilliárd pesót „pumpálnak” erre a területre, s a hazain kívül külföldi tőkét is igénybe vesznek. A Miamival szemben fekvő híres Varaderóban argentin tőkével kívánnak újabb hoteleket felépíteni, s szintén külföldi tőke bevonásával erősítik az infrastruktúrát Cayo Largo szigeten, amelynek örömeit csakis valutáért élvezheti az idelátogató. A fővárosban Fiat Unó turistataxik fuvarozzák a főképpen dollárral fizető vendégeket. Működik már Havannában a turista televízió is, a Napcsatorna, amelyet a nemzetközi szállodákban nézhetnek a külföldiek, a spanyol nyelvű filmeket angol, az amerikaiakat pedig spanyol feliratozással látják el. A délután kettőtől éjjel kettőig tartó műsor külön érdekessége a gyakran a filmeket is félbeszakító reklám. Hirdetnivaló pedig akad bőven: hisz például Havanna óvárosában a gyarmati korszak emlékét hirdető katedrálistól kezdve az átriumos kis palotákig számtalan látnivalót kínál a város, s jó néhány éves kényszerű szünet után ismét régi fényében vonzza a vendégeket a híres Tropicana, a 3600 négyzetméteren elterülő hatalmas, szabadtéri varieté; a bárokban hamisítatlan kubai koktélokkal olthatják szobijukat a betérők, éhségüket pedig különböző tengeri csemegével száműzhetik. (A tüneményes kis strandokról, szigetekről pedig már tettünk említést.) Miután e sorok írójának is abban a szerencsében volt része, hogy egy pár röpke nap erejéig belekóstolhatott a kubai „télbe”, bátran, ajánlhatja a honfitársainak: amennyiben lehetőségük adódik, keressék fel a szabadságnak eme nagyon vonzó szigetét, a karibi térség egykori s remélhetőleg jövőbeni ékességét. DARÓCZI LÁSZLÓ UM—léUk g—BB ★ HORIZOm^ Álmuk a kozmosz Az ifjú repülősök és űrhajósok klubjának tagjai, tanuló „repülést” hajtanak végre az AN-24-es oktatóberendezésen A Moszkva környékén lévő Jegor- jevszk városában nagyon népszerű az ifjú repülősök és űrhajósok klubja. Olyan sokan jelentkeznek ide, hogy szigorú felvételi követelményeket kellett megszabni: kiváló tanulmányi előmenetelt, repülőmodellezési ismereteket, és kiemelkedő sporteredményeket. A klub vezetője és tanára Valentyin Geppner, aki korábban maga is repült. Már sok tanítványából lett pilóta, repülőmérnök és navigátor. A klub életének legfontosabb időszaka a nyár. Ekkor a gyerekek ejtőernyőzéssel, sárkányrepüléssel foglalkoznak a repülés és az űrhajózás fortélyait sajátítják el. Az idei nyár nagy meglepetést tartogatott: a legjobb klubtagok Japánban találkozhattak különböző országokból érkezett hasonló korú fiatalokkal, akik szintén arról ábrándoznak, hogy valamikor kozmonauták lesznek. A fiúkat elkísérte V. Zu- dov űrhajós, a Szovjetunió hőse is. Szorbok az NDK-ban „Több évszázados elnyomás és megpróbáltatások után, immár majdnem négy évtizede következetes politika biztosítja a jogokat 100 ezer fős nemzeti kisebbségünk számára”. A szorboknak, az NDK egyetlen nemzetiségének egyik vezetője nyilatkozott így a kongresszusukon. A szocialista német állam délkeleti részén, Drezda, Cottbus és Bautzen környékén élnek a nyugati szláv eredetű szorbok, akiket egykor vendeknek is neveztek. 161 város és falu számít kétnyelvű településnek, ahol mindenütt szigorúan betartják azt az előírást, hogy a helység-és az utcanévtábláknak, a közintézmények feliratainak és a hirdetményeknek mindig két nyelven, németül és szorbul kell íródniuk. Szláv telepesek az V-VI. században érkeztek a Lausitz nevet viselő vidékre. Néhány évszázadon át békésen élhettek, ám később a germán hűbérurak ebbe az irányba is terjeszkedtek, s a szorbok elvesztették földjüket, szabadságjogaikat. A XIV. század második felétől 1635-ig Csehországhoz tartozott a vidék jelentős része. A XV. század második felében Felső-Lausitz Mátyás király uralma alatt állt. A XVIII—XIX. században a szorb kultúra és nyelv védelmében jelentős nemzetiségi megmozdulások bontakoztak ki, de eredményre nem vezettek. A XX. század elején a német birodalomban teljesen betiltották a szorb nyelvet, s a fasizmus idején is szigorúan tilos volt a használata. A szorb nyelv és kultúra felvirágzása 1945 után kezdődhetett meg ismét. Az NDK alkotmánya értelmében a szorb nemzetiségű állampolgároknak joguk van nyelvük és kultúrájuk ápolására, s ebben az állam támogatja őket De nemcsak a kinyilvánított elvekben, hanem a napi gyakorlati politikában is kifejezésre jut, hogy a 16,6 millió lakosú szocialista német állam valóban biztosítja a jogokat és a lehetőségeket a 100 ezer fős nemzeti kisebbség számára. Az ország parlamentjében nyolc szorb nemzetiségű képviselő van. A helyi közigazgatás irányításában jelentős szerep jut a nemzetiség képviselőinek. A németek és a szorbok által vegyesen lakott települések közül 98-nak szorb polgármestere van, míg a többi kétnyelvű településen a polgármester-helyettesi tisztségét tölti be a nemzetiség képviselője. Az idén 75 éves fennállását ünneplő szorb szövetség, a Domowina (Haza) keretén belül működik a külföldön is sokat szereplő Szorb Állami Népi Együttes, valamint számtalan helyi kórus és tánccsoport. Valamennyi országos művészeti szövetségben külön szakosztályok foglalkoznak a szorb kulturális hagyományok ápolásával, a nemzetiségi művészek támogatásával. A szorbok számos, a németekétől eltérő népszokást őriztek meg; ezek az ünnepségek időnként a kulturális és idegenforgalmi élet fontos eseményei. A vallást még erősebben tartják a szorbok, így a jelentősebb egyházi ünnepek (védőszentek napja, körmenetek) is sok érdeklődőt vonzanak az NDK délkeleti részébe. A szorb gyerekek anyanyelvükön tanulhatnak. 110 általános iskolában és 70 középiskolában teljesen vagy részben szorb nyelven folyik a tanítás. A lipcsei egyetemen külön tanszék működik, amely a szorb nyelv és kultúra kutatásával, a nemzetiségi pedagógusok képzésével foglalkozik. A szorb nyelv több évtizedes betiltás sának és a folyamatos integrálódásnak a következménye, hogy a szorbok közül elég sokan nem beszélik már a nyelvüket. A legutóbbi kongresszuson előterjesztett beszámoló szerint mintegy hatvan százalékuk tökéletesen beszéli, húsz százalékuk érti, húsz százalékuk pedig egyáltalán nem ismeri ősei nyelvét. Pedig a szorb nyelv gyakorlására van lehetőség. A Domowina szorb nyelven évente több könyvet ad ki, s megjelentet egy napilapot, egy hetilapot, két folyóiratot és egy gyermekújságot. Egyébként a történelmi fejlődés következtében a Felső- illetve az Alsó-Lausitzban élők nyelve jelentősen eltér egymástól. Míg a Bautzen környékén élőké a cseh nyelvvel, az északabbra élő szorbok nyelve viszont a lengyel nyelvvel áll közelebbi rokonságban. Egy protestáns és egy katolikus folyóiratot is kiadnak szorb nyelven, s ez utóbbi Európa egyik legrégebbi katolikus havilapja: 1863 óta jelenik meg. PACH FERENC (Berlin) A Csorba-tónál Síelők
