Tolna Megyei Népújság, 1987. december (37. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-12 / 293. szám

1987. december 12. Képújság 9 Ahol „felaprítják” az erdőt A Gemenci Állami Erdő- és Vadgazdaság Pörbölyi Rakodó- és Fafeldolgo­zó Erdészetének fö tevékenysége a magasabb rendű felhasználásra alkalmat­lan fa fűrészáruvá való feldolgozása. Gyártanak raklapelemeket, kábeldobrögzitöket, a konzervipar számára szállítóláda-tartozékokat, esetenként lakossági igényre épületfát, lépcső- anyagot is. A visszamaradó hulladék egy részéből bútorokhoz saroktökéket készítenek, a többit felaprítják és a Mohácsi Farostlemezgyárba, illetve a Du­naújvárosi Papírgyárba viszik hasznosításra. A feldolgozás mellett rakodási feladatokat is ellátnak, az erdőben kitermelt, főként olasz és osztrák exportra kerülő rönköket vasúton szállítják tovább. A telep, amelyről évente mintegy 8,5 ezer köbméter késztermék kerül ki, 114 helybeli, alsónyéki, bátaszéki, bátai és bajai férfinak, nőnek biztosít munkát. esi - gk — j Csizolszki Ernőné sorozatvágó gé­pén dolgozik „ Visszaadni a tudást, amit kaptunk” Hogyan történt a megválasztásom? A tanácstagi csoport jelölt, dr. Patóh Jó­zsef, Negele Zoltán és a stafétabotot átadó Krajczer Tamás - azok, akikkel eddig is együtt, jó barátságban dolgoz­tam. Előfordul, hogy amikor megválaszt­ják az embert, nagy buzgalommal lát a feladatához, aztán kialszik a tűz. De a mi dolgunk nem több, mint hogy tisztes­séggel tegyünk eleget annak a munká­nak, amivel megbíztak bennünket. Ta­pasztalatból tudom, hogy egy becsüle­tesen dolgozó ember nem feltétlenül tö­rekszik arra, hogy a szavak embere is le­gyen. Sokszor még attól is húzódozik, hogy a véleményét nyilvánítsa. Ezért is fontos, hogy saját közössé­günk gondjait képviseljük, céljainkat megfogalmazzuk. Egy kicsit ki is kell ta­lálni mások gondolatait. Én úgy érzem, a mi csapatunk tanult, mozgékony embe­rekből áll. Kötelességünk is, hogy azt a tapasztalatot, azokat az ismereteket, amelyeket mások révén szereztünk - visszaadjuk. Vissza kell adnunk a tu­dást, amit másoktól kaptunk. Ehhez az is kell, hogy az ország ügyében-gondjá- ban is gondolkozzunk. Ismerjük meg, amennyire lehetséges. Vannak kellemes és vannak kellemet­len gondjaink. Az egészséges ivóvíz számunkra évtizedek óta nem okoz fej­törést. Van mozink. Büszkék vagyunk az idősek klubjára. Nagyon szép intéz­mény. Konyhájukról kap ebédet az óvo­da is. Az óvoda fogadni tud minden itt élő kisgyereket. Ha viszi is a szomszédos Bátaszék a fiatalokat, azért születnek gyerekek itt is. Pedig valamikor Alsó­nyék is az egykés falvak közé tartozott. Őseinktől kockakő-termőkő burkolatú utakat örököltünk. Ez lehetővé tette, hogy viszonylag olcsóbban fejlesszük azokat, s hogy remélhessük, a tervciklus végére valamennyi utunk és járdánk el­készül. Telepített ipar nincs. Gondunk, hogyan lehetne a fiatalokat jobban ide­kötni. Fiatal erőkre van szükség a falu társa­dalmi, közösségi munkájában is. Gon­dunk, hogy a tanácsházával szemben kijelölt szemétlerakóhelyet nem min­denki használja rendeltetésszerűen. Csak önfegyelmen és belátáson múlik, hogy a vert falú ház törmelékét ne a telep bejáratához öntsük. Gondunk, hogy az emberek néha csak akkor mozdíthatók társadalmi munkára, ha a legközvetle­nebb, személyes érdekeik is ezt diktál­ják. Hozzáteszem, az is lehet, hogy ez a mi hibánk, a mi szervezőkészségünk gyengesége. Bennszülött alsónyéki vagyok. Szere­tek itt élni. Itt építettem. Feleségem az élelmiszerbolt vezetője, két iskolás gyermekem van. Mint általában a falum- beliek, mi is foglalkozunk otthon serté­sekkel, úgy mondanám: kényszertaka­rékossági okokból, hiszen a húsz állaton a haszon még akkor is szerény, ha a rá­juk fordított munkaidőt nem számolom. Egyébként Mózsi Lászlónak hívnak, a bátaszéki Búzakalász Termelőszövet­kezet műszaki főágazatvezetője vagyok. Ez a foglalkozásom. (Lejegyezte: b. r.) Bátaszék hajdanán 1142-ben II. Géza megalapítja a cikádori apátságot, amely a cisztercitáké, majd a Benedek rendieké volt. 1242-ben a tatárok elpusztították az apátságot, amelynek hely­reállítása igen lassan folyt: 1347-ben e munkát segítette Tőttős mester pilisi comes és visegrádi várnagy száz budai márkával, egy szép mén és 12 ménesbeli ló adományo­zásával. 1421 -ben beszélnek először a források a bátaszéki várról. 1440-ben Hunyadi János Báta és Bátaszék között legyőzi a Garákat. Egy évszázad múlva 130-150 török katona (lovasok, gyalogok és martalócok) tartozik a bátaszéki várhoz. 1568-ban írja Marc Antonio Pigafetta: „Átmentünk Bátán, ahol szép és gazdag apátság virágzott va­laha és Bátaszéken. Jól művelt síkságon haladtunk át, mely gyönyörű dombok s a Du­na között fekszik; abból amit Magyarországból láttam, ez a vidék tűnt fel előttem leg­szebbnek. " 1663-ban Often dort Henrik így látta a várat és környékét: „...a palánk belül igen silány és szűk alkotmány a rombadőlt falak és kőrakások között, melyek régi templomokból és más épületekből maradtak meg... Most nem sokkal különb, mint egy rablófészek. Lakói mind törökök, de lakik köztük egy körösi keresztény katolikus ember is, aki keresztvetéssel árulta el magát. A palánkon kívül egy fogadó áll és lejjeb néhány parasztház, ezekben néhány rác és cigány lakik... A Duna túlsó oldalán alacsony cserjés terület van, amelyben néha hajdúk rejtőznek. ” 1720-ban - részben a telepítés eredményeként - 462 jobbágyot írnak itt össze, s ez igen tekintélyes szám. 1723-ban Jány bátai apáttal újabb német telepesek kötnek szerződést. 1829-ben a jegyző szerint „közönséges eledelek kruplibul és tésztábul áll, legkedvesebb étkek pe­dig az hús és a hal”, valamint „szelíd indulatúak, jó tanácsra hajlandók, békességet szeretők, engedelmesek és szorgalmatosak.” Ugyanekkor 161 mesterember él a me­zővárosban, amelynek határa több mint 25000 hold; (ennek legnagyobb része 1750 óta a Theresianumé). Fényes Elek szerint az 1840-es években 4600 körül mozgott a la­kosság száma, száz év múlva, 1940 körül 7336 személy él itt, akik gyermekeiket 3 óvo­dába, 4 népiskolába, két községi továbbképző és két iparos-, valamint egy polgári is­kolába járathatják - helyben. t. g. Minden ember tehetséges valamiben Képességfejlesztő iskola Várdombon Megint egy kis falusi iskola, ahol vala­mi új dologgal próbálkoznak. Várdom­bon ez év eleje óta a Művelődési Minisz­térium Zsolnai József által vezetett tö­rökbálinti kísérleti iskolájában kidolgo­zott és kipróbált pedagógiai módszerrel tanítják az első osztályosokat. A képes­ségfejlesztő iskola lényegéről Csizma- zia Sándor igazgatótól érdeklődtünk.- A kísérlet alapja az 1973 óta beve­zetett nyelvi-kommunikációs alternatív program, ezt szélesítjük ki az iskolai kultúra teljes egészére. Az oktatásügy­ben eltelt negyven esztendő igazolta, hogy olyan iskolát is lehet „csinálni”, ahol a legfőbb az ismeretek növelése, s olyant is, ahol a képességek fejlesztése a legfontosabb. Úgy tűnik ez utóbbi hosszú távon sokkal eredményesebb. Alapelvünk, hogy minden ember tehet­séges valamiben, azt kell megtalálni mi­ben és kiaknázni.- Hogy jelentkezik ez a tantervben, a mindennapi oktatásban?- A közismereti tárgyak - írás, olva­sás, számolás mellett meghatározott ideig minden tanulót kipróbálunk vala­milyen tevékenységi formában, mint mondjuk a néptánc, vagy a virágköté­szet. Belekóstolhatnak, mi pedig megfi­gyeljük őket, hogy melyikben tudnak a legkönnyebben legtöbbet produkálni. Körülbelül a harmadik osztály végére olyan helyzetbe kerülnek, hogy dönteni tudnak, melyiket folytatják tovább. Ekkor két részre válnak a tantárgyak, a kötele­zőkre és arra, amit szívesen tanul a gye­rek. Ez segíti.önismeretük fejlődését, s egyben biztonságot nyújt nekik, hogy valamiben tehetségesek, s orientálhat is a későbbi pálya, szakma felé.- Magyarul: attól hogy valakinek nincs szép énekhangja, vagy csak kö­zepes számtanos, még válhat belőle re­mek bábművész. Tehát nem feltétlenül a kiváló tanulmányi eredmény az elsődle­ges? Vége az eminensek világának?- A jó tanulásra, eredményre, a minő­ségre természetesen továbbra is ösztö­nözni kell. De még fontosabb, hogy min­den gyerekből kihozzuk a benne rejlő tehetséget, úgy, hogy érezze, valamiben ö is tud jót, esetleg a legjobbat produkál­ni. Ma általában nem szeretnek a diákok iskolába járni. Azonban, ha csak egy olyan óra is van, ahol olyant csinálhat, ami a legjobban érdekli és legnagyobb sikerélményt hozza neki, akkor már szí­vesen jön, és a többi órán is jobban érzi magát.- Mit kíván az új módszer a nevelők­től?- Az egyes gyerekben gondolkodó szemléletet, alkotó jellegű munkát, és persze a személyre szabott feladatok­hoz sok felkészülést, energiát. CS. I. „Nekem sosem volt nehéz szolgálatba menni” Egy aktív nyugdíjas vasutas divat szidni, nem is egészen alaptala­nul. Dr. Kiss József új szempontot vet fel, amikor azt mondja, hogy a kis települé­seken hétszáz forint a fejkvóta, a telepü­lésfejlesztési hozzájárulás tehát ezt je­lenti, hogy a lakosság még ugyanannyit tesz hozzá, mint amennyi az állami hoz­zájárulás ezeknek a településeknek a létezéséhez. így már valóban más meg­világításba helyeződik ez az adóforma is. Folytatódik Bátaszéken a járdásítás is, és a csatornázásra is létre akarják hozni a társulást. A község vezetésének - ideértve mindkét testületet és annak végrehajtó bizottságát is - az az álláspontja, hogy a társközségeknek most többet kell kap­niuk, mint Bátaszéknek, ahhoz, hogy jól érezzék magukat az emberek. Ha elkez­dődik az egészségház építése, akkor megfordul ez az arány, bár ez is csak lát­szólagos, hiszen az egészségház min­denkinek készül. Pörbölyön - a megye legfiatalabb községében harmincéves álom a víz, ami ebben az ötéves tervben megvaló­sul, természetesen a lakosság jelentős anyagi áldozatvállalásával. Felbolygatta ott a kedélyeket a művelődési ház felújí­tása és bővítése. Sokan azt hiszik, azért késik a víz, mert a másik beruházás el­kezdődött. Erről szó sincs, két különbö­ző pénzről van szó. Éppen az történik, hogy mindkét beruházás elkészül a terv­időszakban. Éppen mert a lakosság nem igazán azonosult a munkával, nem sikerült igazán a társadalmi munka szer­vezése. Várdombon elkészült a négy új tante­rem, a konyha, jövőre meg kell csináltat­ni a régi iskola tetőszerkezetét, folya­matban van az óvoda korszerűsítése, azt már mondani sem kell, hogy társa­dalmi munkában. Két pedagóguslakás már tető alatt van, folytatódik a járda- és útépítés, Vár­dombon az utóbbi időben annyi társa­dalmi munkát végeztek az emberek, hogy most már felmerül a gondolat, hogy ennek is megvan a határa, egy bi­zonyos szint felett több már nem szer­vezhető. A lakosság teherbíró képessé­gének és lelkesedésének is meg van a határa. Végül marad a kérdés, hogy mindezt miből lehet megoldani. A nagy­község költségvetése ebben az évben mintegy hatvanhárommillió forint, ebből mintegy negyvenmillió kell a létesítmé­nyek fenntartására, ennek is több mint a fele az oktatási intézményekre. Marad húszmillió forint beruházásra. Ebből és az üzemek, szövetkezetek, illetve termé­szetesen a lakosság társadalmi munká­jából gyarapodhatnak a tanácshoz tar­tozó települések. - i ­Zentai István hetvenhárom éves nyugdíjast a bátaszéki vasútállomáson találjuk meg, éppen valakinek az ügyét intézi.- Tudja - mondja a bemutatkozás után -, engem a társadalmi megbízatá­saim segítettek át a nyugdíjas évek kez­deti nehézségein. 1971 óta vagyok kör­zeti tanácstag és vb-tag, a helyi hor­gászegyesület titkáraként 23 éve dolgo­zom, a Bátaszéki Szövetkezeti Vasutas Sportkörben pedig társadalmi elnök­ként tevékenykedem. Az éltet engem, hogy el tudom intézni mások ügyes-ba­jos dolgait. A Budai utcában, ahol lakom, most szervezem a gázbekötést, a túlsó oldalon társadalmi munkában a járdát csináltuk nemrég, a tanács az anyagot adta hozzá. Fürgén tolja a biciklit hazafelé, tíz évet nyugodtan letagadhatna a korából, közben mesél.- Én kérem, a vasutat imádtam. Ha öt­ször kezdhettem volna, akkor is csak vasutasnak mentem volna. Édesapám, nagyapám, nagybácsim mind vasuta­sok voltak. Örömömre a fiam is ezt a pá­lyát választotta, 33 évesen állomásfőnök Budapesten a Soroksári úton. Én a ka­tonaság után adtam be a kérvényt a vasúthoz. Tudja, régen addig nem is áll­tak szóba az emberrel, amíg le nem töl­tötte katonaidejét. 1940. március hú­szadikán vettek fel a pályafenntartás­Pista bácsi nyugdíjasként sem pi­hen hoz. Ki kellett tanulni a szakmát, minden területre beosztottak. Voltam Bükkös- dön forgalmista, 1951-ben helyeztek ide, Bátaszékre menetirányitónak. Na­gyon szép szolgálat volt, a vonal forgal­mát irányítottam. A beszélgetést a hat éve vásárolt kis családi ház csendesen duruzsoló kály­hája mellett ülve folytatjuk.- Amikor 1964-ben elvitték Bátaszék- ről a menetirányító hivatalt, akkor lettem vezénylője az állomásnak. Kilencvenhat ember szolgálatát kellett beosztanom, gondolja csak el! Kitűnő gárda volt, tud­ták, mi a feladatunk, elég volt a kérőszó, nem kellett fegyelmi eszközökhöz nyúl­ni. Tizenhat évig párttitkár voltam az állo­máson, jó kontaktusom volt az emberek­kel. Most is hozzám jönnek az alacsony nyugdíjasok, a segélyüket szoktam in­tézni.- Ha nincs itthon a Pityu és keresik - szól közbe a csendben kötögető fele­ség, Mariska néni - akkor mindig mon­dom, hogy jöjjenek vissza délfelé, ak­korra biztosam itthon lesz az uram. Mert nálunk mindennap pontosan tizenket­tőkor asztalon kell lennie az ebédnek.- Szeretem a precizséget, a pontos­ságot - folytatja Pista bácsi. - Régen az emberek az órájukat a vonathoz igazí­tották. Ma már nincs ez így, sok a pálya- fenntartási munka, sok a késés. A nagy munkaerőhiány rányomja a bélyegét a munkafegyelemre is.- Hogyne lenne jövője a vasútnak!- néz rám a kérdéstől megdöbbenve az egykori vasutas. - Ez határozza meg az ország vérkeringését a szállításban. Nem lehet ezt kéremszépen másként megoldani a raksúlyos áruknál. A vona­lak villamosítását kellett volna jobban szorgalmazni, ez a leggazdaságosabb fuvarozás. Nagyon szép volt a munkám- sóhajt -, kár, hogy elmúlt, és higgye el, nemcsak a fiatalság miatt. F. KOVÁTS ÉVA Vagonba rakják az exportra kerülő papírfát Kovács János ezzel a szalagfűrésszel 1 méter 40 centi átmérőjű rönköt is fel tud vágni

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom