Tolna Megyei Népújság, 1987. december (37. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-12 / 293. szám
1987. december 12. KÉPÚJSÁG 7 Az önállóság első éve Járt úton, vagy mégsem? Csaknem egy éve annak, hogy a dombóvári Unió Ipari Szövetkezet megsszehangzó robbanással ki- sebb-nagyobb alkotóelemeire hullott szét. Voltak, akik kezdeményezték a kiválást és voltak - vagy talán inkább volt - olyan egysége is a szövetkezetnek, amelyik a mindenáron való együttmaradásra voksolt. Topa Imre akkori elnökhelyettes és az őt támogatók végül kisebbségben maradtak, az építő-, a szak- és szerelőipari tevékenységet folytató részlegnek nem volt más választása - ha csak nem akartak az Unió jogutódjaként egy sor kötelezettséget is örökölni - mint a kiválás. Első a biztonság Topa Imrével, az Építő- és Szerelőipari Szövetkezet elnökével most még az Unió nem is olyan régen volt székházában találkozunk, hogy önálló első évükről, várható jövőjükről beszélgessünk. Hogy miért a „most még”, arra visszatérünk. Inkább kezdjük a számomra legkézenfekvőbb kérdéssel; az 5 új szövetkezetből 4 kisszövetkezeti formában működik, élvezve az ezzel járó, jogszabály biztosította számos kedvezményt.- Miért választották önök a hagyományos szövetkezetté alakulás lehetőségét?- A biztonság miatt. A kisszövetkezetben a dolgozók havonként jövedelem- előleget kapnak, amely év végén jelentős összeggel kiegészülhet, de gyenge eredmény esetén akár visszafizetésre is sor kerülhet. Mi úgy döntöttünk, hogy a biztosat választjuk, még ha az alacsonyabb béreket is jelent. Kétségtelen, ha valahol, akkor az építőiparban jelentős a kockázat. Nem zárt üzemben dolgoznak, így lényegesen nehezebb a munkaszervezés, nagyon sokféle alapanyagra van szükségük, ezek időre történő biztosítása sokszor megoldhatatlan. Pillanatnyilag áll némelyik munkájuk, mert országszerte nincs félcolos golyóscsap, s üveg is csak olyan, amit már beépítettek. Közel s távol Dombóváron nem tudtunk egy építkezést sem megnézni, az építőmesteri - azaz a kőműves - munkák jelenleg Igáiban és Pécsett folynak. Itt büntetésvégrehajtási intézetnek építenek egy objektumot, ott a Pécsi Orvostudományi Egyetem kollégiumának komplett, 80 millió forintos felújítását kezdték meg. Építőipari és szerelőkapacitásuk 65-70 százaléka így a megyén kívül kel el. Lenne ugyan igény munkájukra Dunaföldváron, Si- montornyán is, de ezekhez a településekhez képest Igái, Kaposvár de még Pécs is a szomszédban van. Az építőipar válságágazat - mondjuk gyakran mostanában. Dombóváron ezt egyelőre nem érzik. Bár szak- és szerelőiparban már mutatkozik munkahiány, a kőműveseknek 1989-ig lesz mit csinálniuk. A piaci hatásoknak kevésbé vannak kitéve azáltal, hogy döntően közüle- teknek dolgoznak, de Topa Imre nem számít a lakossági megrendelések csökkenésére sem; bár lakásépítés nem várható, de a 10-12 éves lakások egyre inkább fölújításra szorulnak, s ha valahol eltörik a vízcső, azt nehezebb gazdasági körülmények között is megcsináltatják. A konkurenciától sem kell tartani, mivel hasonló szövetkezeti ipar nincs a városban, a költségvetési üzem pedig csak az állami lakások, azon kívül az utak, hidak karbantartását végzi. A Totév és TÁÉV pedig túl nagy ahhoz, hogy lakossági megrendelésre fölvonuljon. Javult a hatékonyság A szövetkezet ez évre 60 millió forintos árbevételt tervezett, ebből év végére várhatóan 55 millió „jön össze”. A lemaradást annak tudják be, hogy néhány megrendelőjük - előre nem láthatóan - anyagot, berendezéseket adott a munkákhoz, ami természetszerűleg csökkenti a bevételt. A tervezett 6,3 milliót meghaladó, 6,5-7 millió forint lesz viszont a nyereség. A két mutatót összevetve kiderül, hogy az építőiparban jónak mondható 12 százalék körüli árbevételarányos nyereséget értek el, ami a megye hasonló profilú gazdálkodó szervezetei által elért hasonló mutatók között a legjobb. Az elnök úgy értékeli; az Unióból való kiválás nem hozott igazán változást. Vitték tovább a korábbi vonalat, még a vezetőség is - a főkönyvelő kivételével - a régi. Talán csak annyi az újdonság, hogy a kőművesek korábban lakásokat építettek, de erre ma már nincs igény. Valóban nem változott semmi? De hiszen az eredmény attól olyan, amilyen, mert jelentősen - mintegy 30 fővel - csökkent a nem termelők - műszakiak és adminisztratív dolgozók - létszáma, nagyon sok mosta kapcsolt munkakör, építésvezetőség helyett építésvezető, személyzeti csoport helyett személyzetis van.- Tekintettel arra, hogy a szövetkezet jelenlegi vezetősége az Unióban is vezető posztokat töltött be, nem tudtak volna ott is ilyen eredményeket elérni?- Bizonyos létszám fölött kötelező például főállású tűz- vagy polgári védelemmel foglalkozó munkaerőt alkalmazni, amire most nincs szükség. Akkor több telephelyünk volt, ahol több portást, éjjeliőrt kellett alkalmaznunk. Akkor kórust, néptánccsoportot, sportegyesületet patronáltunk, ezt mára csökkentettük. Ezzel együtt biztos, hogy szubjektív okai is vannak, amiért most jobban megy. A jövő évre vonatkozó próbaszámítások szerint a szövetkezet nyeresége várhatóan a felére csökken. A teljes elvonási rendszer még nem ismert, de az Okisz és a Pénzügyminisztérium illetékesei szerint életképes maradhat az, aki 1 forint munkabérre számítva 70-80 fillér nyereséget el tud érni. A szövetkezet költségeinektovábbi csökkentésével ennél jobb eredményre törekszik. Hamarosan kiköltöznek például az Unió irodaházából, saját telephelyre, csak ezzel mintegy 2 millió forintot vélnek megtakarítani évente. Minimális cél, hogy az érdekeltségi alap a jövő évben se csökkenjen. ROSTÁS Adómorál „87” Hogyan fizetünk az államkincstárnak? Bevallástól a behajtásig Akár a világ, akár a honi történelmet lapozzuk, vagy a különböző felépítésű, társadalmi rendszerű államok jelenét nézzük, közös vonásuk, hogy az államok polgárai - eltérő módon és mértékben - adóznak az államkincstárnak. Ki ne emlékezne tanulmányaiból a kapu vagy a füstadóra, vagy melyik szőlősgazda ne ismerné a ma is élő boradót. Nem az emberi találékonyság, hanem inkább a gazdasági szükségszerűség szülte a legváltozatosabb adónemeket. Az állam mindig gondoskodott - ha kellett kényszerrel is - az adó behajtásáról, ha azt önként nem fizették meg. Mi arra igyekeztünk választ kapni, hogy ma mennyiben tesznek eleget az állampolgárok adófizetési kötelezettségüknek, határidőre, vagy késedelmesen, önként vagy kényszerítő eszközök hatására fizetnek-e? Azaz, milyen ma az adómorál? Szankciók helyett segítség Ezeket a kérdéseket feszegettük Mö- csényben, ahol Krutki Pál tanácselnöktől és Nagy István adóügyi előadótól kaptunk információkat. Az állampolgárok többféle címen fizetnek adót a tanácsi adóhatóságoknak, többek között - eb, bor, ház, építmény, gépjármű, telek, háztáji jövedelem - adókat. Az ez év januártól hatályba lépett új házadó gondokat vetett fel. A korábbi szabályok a szobaszámot, az újak az alapterületet tekintik irányadónak. Ebből adódóan az adóalanyok száma 593-ról 18-ra, a kivetett adó összege pedig 51 ezer forinttal csökkent. Az időben kiküldött bevallási nyomtatványokon, kitöltési útmutatókon nemigen tudott eligazodni a lakosság. A tanács segített, bár az őszi helyszíni ellenőrzések célja már nem kifejezetten a segítés volt, hanem a bevallások helyességének elbírálása és annak eredményeként az emelt adó és bírság kivetése. Tulajdonképpen az őszi ellenőrzéseken történt meg a tényleges felmérés és adóbevallás, így a már említett szankciók alkalmazására nem került sor. Az adó eltörlése iránti kérelemre száz forint illetékbélyeget kell ragasztani. Az ebadó eltörlését kérték többen év közben, mert eladták, vagy kilövették kutyájukat. Ilyenkor a 80 forint évi adó eltörlése száz forintba kerülhet. A kivetett adóra részletfizetési kedvezményt is lehet kérni. Mindössze 4-5 kérelem érkezik évente, de nehéz anyagi helyzetük miatt többen is kaphatnának. Ezzel a kamatfizetést is el lehet kerülni. Möcsényben és társközségeiben Grá- bócon, Mórágyon, Bátaapátiban nem mindenki tudta, hogy az adóbevallás állampolgári kötelezettség. Ezért a tanács „adóügyesei” még a bevallási határidő előtt felkeresték az adózókat és megbeszélték, megmagyarázták, milyen adót, mi alapján kell bevallaniuk. Eredményesnek bizonyult az előzetes beszélgetés, mert az adózók zöme az előírt határidőre befizette az adóját. Egy kisebb részükkel ismét el kellett beszélgetni. így is több mint harmincán késve, kamat felszámításával tettek eleget kötelezettségüknek. A 2400 adózó közül csaknem száz esetben a munkabérből kellett letiltani a hátralékot. Évente átlagosan 15 esetben kutatni kell lakcím vagy munkahely után. Mindez persze csak késlelteti, de nem hiúsítja meg a behajtást. Az idei adóterv teljesítése a november 23-i állapotnak megfelelően 91 százalékos. Év végéig még további befizetésekre lehet számítani, különösen a házadó tekintetében, mert itt a befizetési határidő az év utolsó napja - tájékoztattak a tanácsiak. Vélemények- Hogyan vélekednek az adófizetők?- Koch Péter mórágyi lakos nemrég fizette be házadóját a tanácson. Ennek ellenére újabb csekket kapott, mert a befizetésnek mintegy két hét az átfutási ideje. - Nyugdíjasok vagyunk a feleségemmel együtt. Itt ez a nagy ház, fizetni kell utána. Nem is ez a legnagyobb baj, hanem, hogy mindennek felmegy az ára. A villanyé is felment. Nehezen bírjuk a nyugdíjunkból. Más véleményen volt Horeczky Ferenc fuvarozó kisiparos Mórágyon.- Én azt elismerem, hogy mindenhol kell adózni, de nem mindegy, hogy mi után és mennyit. Nemrég építettem fel a házamat, ami után - adót egyelőre nem -, de OTP-részletet kell fizetnem. Mire a törlesztés lejár, fizethetem az adót is. Sok az kérem, amit elvonnak tőlünk. Hogy nekem is maradjon valami, olyan fuvardíjat kéne kérnem, amit képtelenek lennének megfizetni a megrendelőim. Fizetek én a gépjármű után is, meg a munkám után is. Nem is keveset. Hogy mi lesz jövőre, nem tudom, a személyi jövedelemadót még elbírjuk, de az árak emelkedésével nem tudunk majd lépést tartani. Minden fillérre szükség van A Paksi Városi Tanácson Polgár Zol- tánné, a pénzügyi osztály vezetője adatokkal szemléltette az adózás helyzetét. Paksnak 7600 adózója van a mintegy 19 ezres állandónak mondható lakosságból. Ez 13 600 adótételt jelent. A tervet évek óta teljesítik. A „teho” - ami itt 600 forint - egy kicsit „bezavart” ebbe a trendbe. Sok az elengedés iránti kérelem, az alacsony jövedelmekre hivatkozással. A csak „tehót” fizetők között sok a feledékeny, a késedelmesen teljesítő. Jelentős mértékű az adóhátralék a jövedelemadóból. Kevesen tartoznak ugyan, de nagy - 500-900 ezer forint - összegekkel. Van, akinek csaknem 400 ezer forint a hátraléka. Behajtásuk folyamatos. Késedelmesen fizetők a lakosság minden rétegéből előfordulnak. A régi adófizetők már januárban befizetik az egész évit. Az új házadó 646 ezer forintot vett el a költségvetésből. Szükség van minden fillérre, ezért fokozottan figyelnek az adózásra. Csökkent a lakosságtól befolyt borforgalmi adó is, a szőlők elfagyása miatt. Az építményadót zömében garázsok után vetették ki. Több mint egymillió forintot tesz ki a gépjárműadó összege. Az utóbbi időben növekedett az adó alá eső személygépkocsik száma is. A szeptember 19-i állapot szerint az adók 91,3-ét befizették. Abban bizonyosak, hogy év végéig mindet befizetik. Ennek érdekében szeptember óta mintegy 750 letiltást bocsátottak ki, 16 esetben kezdeményeztek ingó, egy alkalommal pedig ingatlan végrehajtást. Dr. Tóth Lajos vb-titkár így összegzett:- Évtizedes tapasztalatom, hogy Pakson az adómorál egyenletesen jó színvonalú. Az állampolgárok döntő többsége törvénytisztelő, ismeri és teszi kötelességét az állammal szemben. Csak kisebb részükre jellemző, hogy határidőn túl, de még a tárgyévben fizetik ki adójukat. Van egy olyan tábora is az adózóknak, akik megvárják a felszólítást, vagy a letiltással, zálogolással való fenyegetést. Eddig a lefoglalt vagyontárgyakat nem kellett elvinni a tulajdonostól, mert mire arra sor kerülhetett volna, mindig fizettek az adósok. Megtudtuk tehát, hogy Möcsényben és Pakson jó az adófizetési morál. Nem kérdeztük, de elmondták, hogy aggódva tekintenek a jövő elé az adófizetők. Aggódásukban benne van a tenni akarás. Ki ebben, ki abban látja a hogyan tovább útját, de valamennyien dolgozni akarnak. És ez nem kevés. SZABÓ GYŐZŐ Még a nyári szünidő megkezdése előtt - Szekszárdon, a Gróf Pál utcában - a IV-es Számú Általános Iskola tanulói különös zajra lettek figyelmesek. A lakótelep és az iskola között munkások „sürögtek-forogtak” és a közművekkel kapcsolatos munkákat végezték, azt láthatták az arra járók is. Hat hónap elteltével az ott lakók szintén a szorgos munkáról győződhettek meg. íme... KAPFINGER ANDRÁS képei Egy témáról - több tételben