Tolna Megyei Népújság, 1987. december (37. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-05 / 287. szám

8 Képújság

1987. december 5.

PERCZEL MIKLÓS

az 1848/49-es forradalom és szabadságharc valamint az amerikai polgárháború ezredese

Perczel család általunk is isA

mert őse Hans Perzl a XVI.

század közepe táján került Magyarországra. A Hadbiztosságnál végzett szolgála- _______ taiért először címerhasználatra kapott adománylevelet, majd 1593- ban a korábbi cimerhasználatot megerősítve Rudolf császár a német birodalmi nemesség soraiba emelte.

T

öbb mint 100 év múlva, 1697. május 27-én Perzl Hans dédunokája, immár Perczel Tamás (a családnév módosulása a magyarosabb kiejtés következménye lehet) magyar nemességet kapott, amelyet III. Károly 1717-ben megerősített és a korábbi medvés címer helyett az oroszlános címer használatát engedélyezte.

Perczel Tamás Veszprémben elismert személyiség, köztiszteletben álló kereskedő volt, akit több alkalommal bírónak választottak.

Fiai közül Perczel József Tolna megyébe került és komoly karriert futott be. 1727-ben találjuk először annak nyomát, hogy a vármegye szolgálatában állt. 1736-ban már a megyei önkormányzat vezetőjének választotta a vármegye nemessége. Ezt követően első alispáni funkciójában 17 éven át megerősítették. Két alkalommal választották követnek.

Ő a Perczel család bonyhádi ágának megalapítója. A családi birtok alapját az 1743-ban 45000 forintért megvásárolt báró Schilson-féle völgységi járásban fekvő birtokok jelentették. A nádori levél megszerzését követően 1745-ben e birtokokra Mária Teréziától donatios levelet kapott és szolgálatainak elismeréséül engedélyt maga és maradékai számára a Bonyhády előnév használatára.

A több mint tízezer holdas birtok a rendkívüli magas gyermeklétszám következtében néhány generáció alatt szétda- rabolódott. Már József birtokát hét fiú között kellett felosztani. A lányok 5000-5000 forintot kaptak. A 3. generáció birtokai már csak néhány száz holdra terjedtek. A kisnemesi családokhoz hasonlóan a Perczelek számára sem maradt más lehetőség, mint a vármegye szolgálatában vagy katonai, esetleg egyházi pályán keresni a boldogulást.

József unokája, Perczel Sándor hosz- szú ideig szolgált a hadseregnél. Az osztrák-francia háborúk idején szerzett tucatnyi sebesülését követően leszerelt. Kajdochy Erzsébettel kötött házasságából 19 gyermek született. Komoly erőfeszítést jelentett a család számára a fiatalok megfelelő szintű taníttatása.

A családnál nevelősködött Vörösmarty Mihály, akinek feladata volt a három - közel azonos korú - ifjú, Sándor, Móric és Miklós nevelése. Vörösmarty nagy súlyt helyezett a fiúk hazafias érzületének formálására.

Ebben kiváló támogatóra talált az apában. A közös kirándulások, amelyeket fontos történelmi emlékhelyeinken tettek - Mohács, Siklós, Szigetvár, stb. - mara- 'dandó élményt jelentettek az ifjaknak.

Perczel Miklós - Perczel Sándor és Kajdochy Erzsébet 8. gyermeke - 175 éve, 1812. december 15-én született Bonyhádon.

A család közigazgatási pályára szánta. A fővárosban kezdetben bölcseletet, majd jogot tanult. Fiatalon bekapcsolódott a főváros ifjúsági mozgalmaiba.

1832-ben Baranya vármegye aljegyzőnek választotta, majd szolgabírói megbízatást kapott. Rövid működés után azonban lemondott hivataláról.

Tolna megyében a Perczelek a reformkor időszakában a radikális reformerek közé tartoztak. Amikor az ellenzékiek a vármegyeházát megostromolva a pecso- vicsoknak nevezett kormánypártiakat szétkergették, a rend helyreállítására leküldött kormánybiztos a főkolomposok között jelölte meg a Perczel testvéreket. Az ellenzéki akció sikerrel járt, mert a pozsonyi országgyűlésről a megye kormánypárti követeit visszahívta: 1841 -ben a Perczelek elleni eljárást is megszüntették.

Miklóst a dél-dunántúli haladó szellemű nemesség soraiban mindig ott találjuk, ha szerényebb természete miatt nem is óhajt állandóan reflektorfényben állni, mint bátyja, Mór.

Aktiv szervezője a Dél-Dunántúl védegyleti mozgalmának. 1847. október 11- én a Baranya vármegyei követválasztó közgyűlésen felszólalásával nagy sikert aratott. A felgyorsult események időszakában egyre gyakrabban tűnt fel e megyében. 1848. március 19-én Pécs város tanácsa tb. polgárnak választotta. Ugyanezen a napon a Széchenyi téren álló Szentháromság szobor előtt lelkesítő beszédet mondott az összegyűlt tömegnek. Beszédének fő témája a közteherviselés kérdése volt. A vármegyei közgyűlés e napon határozta el követeinek hazarendelését. Az új követek; Maj- thényi József éa Perczel Miklós úgy vélték, hogy a megváltozott feltételek, körülmények között a követi utasításoknak eredményesebben tudnak eleget tenni. Országgyűlési szereplésükre az ismert történelmi körülmények miatt nem került sor.

Miklós májusban már ismét Tolna megyében tevékenykedett. A vármegyei közgyűlés állandó tagjának választotta. Május 8-án „Honfiak!” című röplapjával fordult a vármegye lakosaihoz. Ebben a magyar szabadság megvédésére, szabadcsapatok felállítására szólította fel honfitársait. Nem engedhető meg - irta - hogy Bécs a nemzetiségi mozgalmak szításával, testvérharccal feldarabolja és rabigában tartsa az országot.

Az első népképviseleti országgyűlés jelöltjei között Miklós Tolna és Baranya megyében egyaránt szerepelt. Kölesden a nyilvános voksolás 1848. május 23-án történt. A hivatalos jegyzőkönyvben neve mellett 810 aláírás szerepel. Zsivora György neve alatt 655 található. A választási jegyzőkönyv egyúttal megbízólevélként is funkcionált.

Perczel Miklós a népképviseleti országgyűlés munkájában csapatszervezői, majd csapatparancsnoki teendői miatt nem tudott részt venni.

1848. június 8-án István nádor a megye javaslatára - hadügyminiszteri előterjesztéssel -a Tolna megyei nemzetőrség parancsnokának nevezte ki őrnagyi rendfokozattal. A vármegye ugyanekkor megbízta a megajánlott 2000 nemzetőr felszerelésével, a csapat megszervezésével. Nem volt könnyű feladata, mert a vármegye rendelkezésére összesen 500 darab szuronyos- és közönséges puska állt. így a többség fegyverzete dzsida és nyeles kasza lett. A 8 századnyi (2 zászlóalj) egységet Bácskába szállították a szerbek elleni harcokhoz. Miklós jószán- dékúan, de mint később kiderült, nem szerencsésen, átengedte a parancsnokságot Forster Antal alezredesnek, aki korábban a császári hadseregben katonáskodott. Ő maga megelégedett a he- lyettességgel.

A nemzetőröket nem sokra becsülő Forster hivatásos katonákat is próbára tevő menetkövetelményével, rossz időben, kifáradt, alig felszerelt, tapasztalat nélküli csapatokkal megkísérelt támadása csúfos kudarccal végződött, hiszen Ókérnél a nemzetőrök a szerbek első ágyúlövésére szétfutottak. Ezt követően a csapatok többsége szétszéledt. A szembajára hivatkozó Forster megelégelve a hadi dicsőséget, maga is hazatért. Miklós néhány száz harcossal maradt a táborban. Majd Tolna megye kiegészítette csapatait, amelyekkel szeptember 18-án már Székesfehérváron tartózkodott.

Jelentős szerepe volt abban, hogy Mórral együtt kikényszerítették Móga János főparancsnoktól a Jellachich elleni csata vállalását. A harcot szorgalmazó Miklósnak gúnyosan mondta: „Mi lesz, ha csapatai az első ágyúlövésre megfutnak?" Miklós hasonló éllel válaszolt: „Még mindig jobb, ha az első ágyúlövésre, mintha anélkül.” Míg a tábornok az ókéri futásra utalt, Miklós válasza a visz- szavonulgató, csatát vállalni nem merő tábornokra.

Az 1180 fős tolnai nemzetőrzászlóalj jelentős érdemeket szerzett a csatában. Kitüntette magát Miklós testvére, Sándor is, aki századosként harcolt. A pákozdi győzelem után Móga levelet küldött Perczel Mórnak (történelmi érdekesség, hogy a levelet a tábornok parancsörtiszt- je, másként nyargonca gróf Andrássy Gyula a Monarchia későbbi külügyminisztere vitte). „Gratulálok önnek Ezredes úr, mi győztünk és a nép érdeme az Ön fivéréé és a tolnai nemzetőrgárdáé.”

Miklós miután átvette a 48. szabolcsi zászlóalj irányítását, részt vett a móri ütközetben. A háromszoros túlerővel a Perczel Mór által vezérelt seregek nem bírtak. Miklós személyes bátorságával és körültekintő parancsnoklásával oly mértékben elnyerte a frissen átvett zászlóalj állományának elismerését, hogy azok - a vereség ellenére - egy bizonyítványt állítottak ki hősies tevékenységéről. Később Mór parancsnoksága alatt sikerrel harcolt Ottinger ellen a szolnoki és ceglédi ’ ütközetben. Amikor a kormány Dembinszky Henriket nevezte ki fővezérré, - szolidaritást vállalva a fővezérségre aspiráló Mórral - leköszönt tisztéről.

Július 1-jén újabb megbízatást kapott

„...Valami mégis voltam... ...mint katona részese dicső harcunknak” (Perczel Miklós levele

Ivánka Zsigmondnak 1894. május 20-án) i

Perczel Miklós 1812-1904

Perczel Miklós. Ezredesként az aradi vár parancsnoka lett. Intrikák eredményeként összeütközésbe került a félretájékoztatott hadtestparancsnokkal, Damja- nich-csal. Damjanich bezáratta, de az ügyből nem lett haditörvényszéki eljárás, mert Miklós vétlensége kiderült.

Kiszabadulása után Mórral együtt részt vett a szerencsétlen kimenetelű temesvári csatában. Mivel Görgeyben korábban sem bízott, sokadmagával török földre menekült.

1850. január 1-jén a 3. cs. kir. Főhad- parancsnokság edictalis idézést adott ki ellene. 1851. szeptember 21-én Pesten az Újépület udvarán in effigie felakasztották. Neve az elítélt foglyok névsorában az 1637. sorszám alatt szerepel.

Miklós emigráns társaival Törökország európai majd ázsiai részében kapott helyet. Kitáhiába sikerült kihozatnia feleségét, Latonovits Herminát.

Kétéves török tartózkodást követően megkapták az amerikai útlevelet. A népes magyar csoport 1851. szeptember 24-én indult el az új világ felé a Mississippi nevű fregattal. Számos kikötést követően november 10-én horgonyzott le New York kikötőjében. Az emigránsokat tisztelettel fogadták és a Brodwayn levő Irving-House szállóban helyezték el.

Útjuk ezután a Connecticut államban fekvő New Haven városkába vezetett, 1851. december 19-től a magyarokat segélyező New York-i egylet titkárának kérték fel, e tevékenységéért havi javadalmazást ígértek.

o s

M ARIA Tíeresia

DEIGratiü Rajit Űí HtTn CvöatiirrtrSftmiomrATdn1

Dux Auít ít.i’.ITux BuiTjUikí i: Bra bantiar. St/ria’, Cam ithiw.tt Ca r. utóira’; Comc$ Habljniny, blaudrui;

rinfja’. ria’ &c

Mária Terézia donatios levelének első napja

1852 februárjában kapta az első honoráriumot egy Kitahiáról és ottani életükről szóló francia nyelvű cikkéért. E 25 dollár volt az első keresménye. Korábban adományokon kívül csak Mina horgolásából jutottak némi pénzhez.

Megismerkedtek Henry Ward Beecher lelkésszel, aki, miként atyja is, a kor nagyhatású presbiteriánus hitszónoka volt. Februárban erős unszolásra hozzáköltöznek Brooklynba. Miklósnak áprilisban a lelkész támogatásával sikerült német nyelvtanfolyamot szerveznie, havi jövedelmük így 60 dollár lett. Beecher Stowe - Perczel Miklósék vendéglátójának a nővére - ekkor jelentette meg óriási sikert arató regényét, a Tamás bátya kunyhóját. Miklós naplójában a regény sikeréről megjegyezi; egyetlen hét alatt 20000 példánya kelt el.

Miklós részben nem kívánva visszaélni a vendégszeretettel, részben, hogy a mindig jelenlevő hontalanság érzését csökkentse, 1852 szeptemberében a Yowa államban fekvő Devenportba költözött és egy kis házat vásárolt. Holdanként 86 centért megvett egy teljesen műveletlen vad területet, hogy ott farmot létesítsen. Átmenetileg megpróbálkozott a kereskedéssel is, de be kellett látnia, hogy semmi érzéke sincs a gyöngy- és üvegkereskedelemhez.

Hároméves amerikai tartózkodás után a krimi háború időszakának reménye visszahozta Európába. Eladta a farmot és feleségével átköltöztek Jersey szigetére. Öt évig éltek együtt bátyjával és családjával. Itt ismerkedett meg az önként vállalt száműzetésben élő Victor Hugóval.

A magyar ügy előmozdításának reményében utaztak a Perczel testvérek 1859-ben Genuába, felajánlva életüket, tudásukat. A magyar emigrációt is ütőkártyaként felhasználó III. Napóleon 1. millió frankot adott az emigráció vezetőinek. E pénzből Miklós 2000 frankkal részesült. A solferinói győzelmet követő villafrancai béke megmutatta, hogy a magyarok csupán eszközként szerepeltek a napóleoni politikai kelléktárában.

Miklós feleségével reménytvesztetten és kiábrándultán mondott ismét búcsút Európának. Visszatérve Amerikába, egy 80 holdas farmot vásárolt és farmerko- dott.

1861. szeptember 1-jén Samuel J. Kirkwood, Yowa állam kormányzója és főparancsnoka felkérte a 10. gyalogezred megszervezésének befejezésére és a parancsnoki teendők ellátására. Perczel Miklós ezredes szeptember 4-én a kormányzó, Elias Sells államtitkár és N. B. Baker hadsegéd és a helyi szokásoknak megfelelően R. Charles Homes közjegyző jelenlétében letette az esküt.

Miként 13 évvel korábban, amikor a nemzetőrséget szervezte, hasonló gondokkal találkozott. A farmerifjakból álló lelkes, de kezdetben nem kellőképpen felszerelt ezrede Grant vezérlete alá került. Számos csatában vett részt, vitézségét, dandárparancsnokként vezetői képességét bajtársai is elismerték. Több kitüntetésben részesült. A wicksburgi mocsaraknál a malária és Skorbut szinte mindennapos betegség volt. Négy hónapig tartott mire felépült itt szerzett betegségéből. Ezt követően Scherman tábornok vezénylete alatt harcolt dandárjával. Küszöbön állt tábornoki előléptetése, de újabb megbetegedése miatt 1864-ben végleg le kellett mondania a további katonai szolgálatról.

Minával együtt New Yorkba költözött és magyar borokkal kezdett kereskedni.

1867-ben, a kiegyezést követően azonnal visszatért hazájába. Miklós nem élt az álmok világában, a föld túlsó oldalán is saját bőrén érezte, nem az illúziók szülik a szabadságot. 18 év hontalanság, barangolás a nagyvilágban meggyőzte - hiszen a kilátások szinte mindvégig borúsak voltak -, politikai életünk megváltoztatásáért, előrelépésünkért elsősorban magunkban bízhatunk. Mint naplójában írta: „emelt fővel térünk vissza, senki kegyelméből, hanem elévülhetetlen jogok alapján foglaltuk el helyeinket, szabad polgárai a szabad hazának.”

Hazatérésének napján már arról olvashatott, hogy egy Baranya megyei választókerület felajánlotta számára a jelöltséget. A szalántai kerületben azonban nem őt, hanem Simonyi Ernőt választották képviselőnek. Ekkor váratlan fordulattal 1868. május 26-án a király megbízta Baranya vármegye főispáni teendőinek ellátásával. Hivatalába június 15-én iktatták be. Az ellenzék nehezen emésztette meg kinevezését. A Baranya és Pécs c. ellenzéki lap 1868. szeptember 18-án megjelent mutatványszámában közölte Perczel Miklós 1867 októberében a választókhoz eljuttatott levelét, amelyben politikai nézeteit kifejtette. Ezen hitvallás - értékeli a lap - ma megfelel a 48-as nemzeti párt álláspontjának.

Ha akkor megválasztották volna képviselőnek, a szélsőbalon kellene ma lennie, ehelyett alig 8 hónappal a választásokat követően, akkori alapelveitől eltérő programú kormánypárttal szövetkezett azzal, hogy elfogadta a kormányjavaslatán alapuló király által aláírt főispáni kinevezést.

Nem kétséges, hogy az új főispán kormány- és elvhűségét megkérdőjelező cikk nem könnyítette meg Perczel Miklós tevékenységét Baranyában.

Az viszont tény, hogy közel húsz évig töltötte be e megbízatását az egymást követő kormányok megelégedésére.

A funkciójából is adódó kötelező jellegű szereplés mellett jelentős közéleti aktivitás jellemezté.

1875. február 15-től megbízást kapott Pécs szabad királyi város főispánja teendőinek ellátására is. 1887. április 10-én, kérésére (ekkor 75 éves), a király felmentette főispáni funkciójából. Érdemeinek elismeréséül díjmentesen megkapta a Szent István rend kiskeresztjét.

Ez év április 25-én Pécs város közgyűlése tiszteletének jeléül a város díszpolgárának választotta. A Fünfkirchen Zeitung 1887. május 1-jei számában arról adott hírt, hogy Őfelsége Perczel Miklóst élethossziglani főrenddé nevezte ki. Pár héttel később Pécs választóközönsége egyhangúlag pártonkivüli programmal képviselőjének választotta.

1887. szeptember 5-én a Függetlenség arról tudósított, hogy Pécs elhatározta volt főispánja arcképének megfestését, majd 1888. január 1 -jén már az olajfestésű arckép december 29-én történt leleplezéséről olvashatunk a Pécs c. lapban.

Előrehaladott kora miatt fokozatosan lemondott funkcióiról. 1892-ben tartott képviselői végbeszámolójában jelezte, hogy az új ciklus választási küzdelmeiben már nem kíván indulni. Új lakóhelyén, Baján még átmenetileg részt vett a közügyek intézésében, így a törvényhatósági bizottságban, amely tagságáról 1896 decemberben mondott le. Ez alkalommal a város „nagybecsű és közhasznú tevékenységéért a leghálásabb köszönetét és elismerését nyilvánította”.

Kossuth halálakor nem tudta megállni, hogy ne mondja el gondolatait a valós képhez. A Perczelek és Kossuth kapcsolata soha nem volt felhőtlen. Valószinűleg Miklós véleménye sem tekinthető minden megállapításban tárgyilagosnak, de Kossuth halálát követően nyílt levélben fejtette ki véleményét a Kossuth körül kialakult kultuszról, személyének túlzott dicsőítéséről, az emigráció tevékenységének meghamisításáról. Ismerve Mór kiegyezés utáni kőrútján hasonló témában elmondott beszédének hatását, számolt a népszerűtlenséggel, amelyet e levél okozhatott tekintélyének. A teljes fényében ragyogó Kossuth-kultusznak azonban e levél nem sokat árthatott.

1900-ban a Vörösmarty-centenárium- ra 88 évesen már nem vállalta az elutazást. A családot Perczel Dezső, a mille- neumi időszak belügyminisztere képviselte, de Perczel Miklós nyílt levélben emlékezett meg a költőről. Sorait 1900. november 25-én a Bajai Közlöny és a Bajai Hírlap egyaránt az első oldalon közölte: E sorok fényes bizonyítékai annak, hogy egy emberöltő távlata sem halványította el ifjonti emlékét, nem hagyta kihűlni a tanítvány rajongó szeretetét mestere iránt.

„Vörösmarty, mint tanító, módszeres volt pedantéria nélkül, szigorú, nyereség nélkül. Soha egy durva, illetlen szó nem szállott el ajkairól, soha egy ujjal nem érintett bennünket. Nem könyvből tanult esztétikát, vele született az, valamint költővé is nem lett, hanem született.

aza és Nemzet volt vezércsillaga egész életén át, múH

zsája a költőnek, iránytűje a nevelőnek. Felhasznált minden alkalmat, még a játékain- _______ kát is, hogy ifjú szíveinket fogékonnyá tegye, elsősorban minden iránt, ami hazafias és magyar, minden iránt, ami nemes, szép és jó. Ő véste kiírt- hatatlan betűkkel lelkűnkbe, a humanitás, a kötelességtudás, a szabadság és önzetlen hazafiság szent érzelmeit. És midőn így felvértezve léptünk a közéletbe az ő szelleme kalauzolt utainkon.”

1901. szeptember 30-án még egyszer sorompóba állt az agg politikus, amikor az általa mindvégig elfogadott és támogatott kiegyezés szellemében beszédet mondott a Szabadelvű Párt bajai választási nagygyűlésén.

A reformkortól a századfordulóig ívelő, két munkáséletet, 70 évet felölelő aktív, szüntelenül megújuló közéleti tevékenységet követően hunyt el Baján 1904-ben.

DR. DOBOS GYULA