Tolna Megyei Népújság, 1987. december (37. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-05 / 287. szám
4 NÉPÚJSÁG 1987. december 5. Már a tizenegyedik sajtónap „Nem vagyunk vetélytársak! Egymás hatását fokozzuk!” Látogatóban az egyik jó szomszédnál A Magyar Televízió Pécsi Körzeti Stúdiója idén töltötte be tizenegyedik életévét. Másképpen fogalmazva: a több mint száz tagú kollektíva tizenegyedszer ünnepli együtt a magyar sajtó napját. A minap meglátogattuk szomszédainkat, kollégáinkat, s jó szokásunk szerint „nagyot” beszélgettünk - természetesen tegezödve, ahogy bármikor máskor. Szurkolók az edző képével? Először Békés Sándor stúdióvezető kellemes szobájában „landolunk”. Nem valamiféle tiszteletkörözés, hanem inkább idejének tiszteletben tartása miatt. Erre kizárólag Darabos Mária stúdiótitkár figyelmeztet, pontosabban kér. Bár a pontosságra magunk is ügyelnénk, hiszen - viccesen mondjuk, komolyan gondoljuk - az újságíró(vezető) is ember, mi több, dolgozó ember, s az ö napja is 24 órából áll. Darabos Máriáról jegyezzük meg, hogy néhány perc híján ő is alapítótag, s gyártásvezetőként kezdett. Kitűnő szervezőkészsége titkári székbe ültette. Ő az a típus, aki még a főnöke gondolatát is - nem kitalálja - egyszerűen tudja.- Nem ördöngős a dolog. Azon igyekszem, mint a folyamszabályozók, hogy a „legsimábban" jusson a célba minden. Hogy a főnöknek a lehető legkényelmesebb legyen - s egy kedves fintort vágva folytatja: - T udod te is, hogy mit jelent itt a kényelem? örületes a főnök tempója... Egyébként az én munkám is olyan, mint amilyen a legtöbb. Tisztelni kell az embert és az ügyet!- Mi újság nálatok? Mindjárt itt a kávé... Foglaljatok helyet - s máris Békés Sándorral ülünk szemközt. - Tudjátok, hogy nem szeretem a füstöt, de itt a hamuzó.- Hogy mi újság? Hát Népújság... a többit majd később - s máris egy régen kezdett beszélgetés közepében vagyunk.- Egy új szakasz elején állunk. Ahogyan a sajtó történetében a tévé megjelenése jelentette az új korszakot, úgy a miénkben a kábeltévé elterjedése. Jelenleg az országban harminc kábeltévé működik. Az is történelmi tény, hogy a városi tévét mi, mármint a pécsiek indítottuk útjára. A régióban Keszthely, Nagykanizsa és Zalaegerszeg követte, a ti megyétekben sikeresen működik a dombóvári, indulás előtt áll a szekszárdi és igen előrehaladott állapotban van a paksi. Tehát ami a tévét illeti, a Dél-Dunántúlon nem mi vagyunk a nagyhatalom.- Bizonyos értelemben valóban nem. Viszont... - s mire folytatnám, Békés Sándor iseztteszi, mégpedig le-föl sétálva az irodában.- Nekünk most már integrációs, ösz- szevetö funkcióval kell föllépnünk. Nem háborúval, nem hadüzenettel. Tehát újra kell gondolnunk minden tevékenységünket... A körzeti televízió stúdiók létrejöttével reform- és demokratizálódási folyamat indult el. Vagyis e decentralizálódási folyamat volt az első „menet”. A kábeltévék elszaporodása a második.- Egyszer úgy fogalmaztál, hogy nagylaptól a kislaphoz jöttél át dolgozni. Vagyis a Dunántúli Napló főszerkesztőhelyettesi beosztásából helyeztek át stúdióvezetőnek. Milyen érzés volt váltani? Ismeretlen vízen evezni?- Erre mit mondhatnék? A mai tapasztalatommal egészen mást, mint ahogyan akkor éreztem. Izgatott az új, de tartottam is tőle. Ezzel bíztak meg. Tudom, hogy a kérdés eléggé szokványos, de a tévéseknek fel szokták tenni, hogy miként reagálnak rájuk az emberek az utcán?- Rám sehogy... Mikor láttál olyant, hogy a szurkolók az edző képével vonulnak? Egyébként sok embert ismerek, engem is sokan ismernek. De arcról legtöbben még „naplós” koromból. Macska a stúdióban Nemcsak a főnök tempója „örületes”, hanem mindenkié. A Sörház és az Alsóhavi utca közti épületcsoport - tavaly adták át a szerkesztőség épületét - mindegyikében serény munka folyik. Kattognak az írógépek, amott vágnak, befut az udvarra a közvetítőkocsi. Lévén csütörtök, azaz adásnap, két vezető szerkesztővel mégis „sikerül" beszélgetnünk. Füzes János megszokott eleganciája föl sem tűnik, Pánics György nyugalma, kiegyensúlyozottsága is a régi.- Tulajdonképpen heti lapot szerkesztünk délutáni megjelenéssel - vezeti föl mondandóját Füzes János. - Ez nyilván meghatározza a nézők körét is. Elsősorban idősebbek, néhányan a diákok közül és a gyesen levők a „törzsközönség”. Legalábbis őket gyanítjuk a képernyők előtt. Leveleikből pedig már jó idejé azt, hogy keveslik a heti egyszeri „megjelenést”. Ezért is örülünk, hogy előkészületben van a napi Dél-dunántúli híradó bevezetése, ami a tv-híradó előtti néhány percben adna összefoglalót a térségben történtekről. Ennek valóban örülhetünk, s miközben ezt a kollégák tudtára adom, kíváncsian fogom kezembe a „Kedves Pánics Gyuri” kezdetű levelet. Idős ember írta szálkás betűkkel, s „Gyuri” nyugalmát dicséri. Erre a környéken levők nevetésben törnek ki. Úgyhogy következzék Pánics György sztorija:- Tavaly történt a nőnapon. Egyenesben adtunk. Én voltam a műsorvezető. Minden ment, szépen rendben. Míg egyszerre hangos macskanyávogás hallatszott egészen közelről. Tudtam, hogy egy „kutyafülü” macska bejött a stúdióba - talán a klímacsövön. Nincs mese, ezt le kell reagálni, hiszen a nézők is hallják. Erre a legegyszerűbben mondtam, hogy bizonyára egy macska tévedt be... és folytattam, mintha semmi nem történt volna.- Elég bizarr dolog, s nem is lehetett más választásod!- Valójában még csak végig sem gondolhattam az egészet... Akkor sincs időd a gondolkodásra, amikor sáros úton százzal lemész a padkára. Ösztönösen cselekszel, igaz? Pedig ezerszer is átfutott az agyadon, hogy mit teszel ilyen esetben... Aztán abban azért megállapodunk, hogy a „képernyős emberekben” is van valamiféle egészséges drukk, ami tulajdonképpen hasznos is. A tévére sminkelés is egy szakma A beszélgetéskor többször is elhangzott a tévére irányuló „kettős kihívás”, azaz lentről a városi tévék, fentről a műholdak. (Két hete fellőtték a második közvetlen sugárzó műholdat is.) Következzék a harmadik kihívás, mely folyamatos, illetve állandó - elsősorban a „képernyős” hölgyekre nézve. Ez a szépség, a kipihentség, a kedves mosoly. E „témán”, azaz kihíváson jót kacarászunk Stangl Mártával, a német szekció vezetőjével és Gerner Évával, aki szerkesztő-riporter, őket elsősorban az Unser Bildschrim- ben láthatjuk. Leszögezik:- Amikor rajtunk van a smink, úgy érezzük - főként néhány évvel ezelőtt -, hogy álarcba bújtunk.- A sminkkel, az elegáns ruhában még saját magamat is kicsit becsapom - mondja nagyon őszintén Stangl Márta. Kicsit pózolok... Persze, ezt a nézők nem veszik észre, mint én magam, vagy a kollégáim.- A mi teljesítményünk a diszponáltsá- gi állapotunktól is függ... Meg furcsa érzés még ma is, hogy az ember néz bele a nagy üres micsodába és mondja, mondja... Ez is fokozza a drukkot - teszi még hozzá Gerner Éva, majd kolléganője így zárja a mondatot:- Ha nincs drukk, nincs felelősség! Érdekes, hogy az átlagnéző a bemondók, riporterek bakijain jót mosolyog. Őket pedig idegesség fogja el, ami már szakmai ártalom, s azon tűnődnek: „Na, most ebből hogyan mászol ki?” „Együtt a három sajtó”- Kezdetben azokon a csapásokon indultunk, mint a másfél millió példányszámban megjelenő megyei sajtó - mondja ismét Békés Sándor. - Úgy gondoltuk, nem elég az egész országot egyszerre leültetni a képernyők elé, hanem körzetenként is külön érdekeltté kell tenni a nézőket, az ö számukra kell meglelni az érdekességeket, kuriózumokat... De folytatom a sajtóval - az újsággal és rádióval - kapcsolatos dolgokat. Az első időben nektek és a rádiónak nehéz volt tudomásul vennie a „kistestvért”. Azóta persze már összekoptunk, egyikünk a másik mondanivalójára épít. Tehát nem vagyunk vetélytársak, hanem azon kell igyekeznünk, hogy egymás hatását fokozzuk - a nézők, az olvasók és a hallgatók érdekében, örömére! V. Horváth Mária Fotó: Sörös Mihály Szólok a postásnak... Erről írtak az újságok...- Jó napot - köszön rám a régen látott Bözsi néném, amint éppen a házunk előtt kikászálódom az autóból. Aztán mint ilyenkor lenni szokott, felemlegetjük az egykor volt ötvenen túliak klubját, ahol időnként hasznosan múlatták és mulatták el az időt a hétvégeken, szóba kerül, ki hova költözött el. - Sajnos, fogyunk - állapítjuk meg, majd elsorolja a község legfrissebb híreit, aztán mellemnek szegezi a kérdést:- Akkor te most hun is dógozol?- Népújságnál - adom a szűkre szabott választ.- A Népújságnál?... Szekszárdon? - néz rám kicsit hitetlenkedve és meglepődve, majd megtoldja: - Aztán mi vagy te ott?- Újságíró - felelem, lakonikus tömörséggel, s egy kicsit büszkén is.- Nofene! Nem is tudtam - játssza a tájékozatlant. - Igaz, én nem járatok semmiféle újságot, mert nagyon apró bötüjük van. Nem látom jól még az ókulámmal sem - magyaráz, majd visszavált: - Szóval, újságíró vagy... Akkor má nem is tanitsz - bölcselkedik.- Nem. Újságot írok, de ez is hasonlít a tanári munkához - próbálok magyarázkodni.- Jól van, értem én! Akkor te könnyebben vagy mint az én unokám, mer az ott dógozik a borkombinátban, aztán rengeteg az idegeskednivalója. Úgy látom, neked nincs miért idegeskedni. „ - Nincs?! - fogom szűkre a szót, aztán villámként cikázik át agyamon a mindennapok tapasztalata. Eredményekről, sikerekről szóló hírek, tudósítások, interjúk, riportok, olvasói levelek elevenednek meg bennem. Megjelenik előttem többek között a pöffeszkedő, hazudni próbáló, majd a tények ismertetése után meghunyászkodó nagyközségi tanácselnök, a valóságot meghamisítani akaró - ilyen vagy olyan - igazgató, a feltáró írásért bosszút álló vezetö(k) képe. Eszembe jut az egy-egy faluban összefogással épített több száz méter hosszúságú járda, a szilárd burkolatú út, egy- egy település egészséges ivóvízzel történt ellátása, a korszerűsített üzletek, a kisebb-nagyobb eredmények, de a kudarcok is, és az a sok-sok ismerős, barát, aki információval, példával szolgált eddig. De eszembe jutott a költő, József Attila - „Az igazat mondd, necsak a valódit...” - T. Mannhoz írt sora, s ennek kapcsán a szó hitele is. Igen, én mindig az igazat akarom mondani, mert hiszek az írott szó erejében és számomra három szent dolog - az írás, az olvasó és a szolgálat, mert ez utóbbi a mi munkánk lényege - létezik. Aztán mindegy, hogy kis vagy nagy „bötüvel" szedik ki a leírt gondolatokat. Bözsi néném - sajnos - ezt még nem érti, vélem, s igy azt sem, hogy minden egyes írással egy kicsit gazdagabb, de szegényebb is leszek. A lényeg az, hogy használni akarok ugyanúgy, mint az unokája, aki a borkombinátban teszi a dolgát. Az egyén, a közösség eredményei, sikerei érdekében bujkál bennünk az a feszültség, melyet a jobbat akarás vált ki. Hitet a múlt, az elődök, s az új tervek adnak.- Bözsi néném - kezdem nagy nehezen azért nekem, nekünk is van idegeskednivalónk.- Jól van, na, iszen tudom én azt. Engem még a véres verejték is kiverne, ha írnom kéne valamit... Aztán mikor írsz a mi falunkról? - kíváncsiskodik.- Majd akkor küldök egy újságot vagy egy levelet hogy kérje el a szomszédtól.- Ne küldj te nekem! A szűkszavúságoddal, meg a hallgatásoddal meggyőztél, aztán hiányzik az az újság is... Csináltatok egy erősebb ókulát, aztán meg szólok a postásnak... Erre még futja a nyugdíjból. ÉKES LÁSZLÓ A mai nap emlékezetes eseményei remélhetőleg benne vannak ebben a decemberi számunkban melyet kezében tart az Olvasó. Az újság azonban múlandó termék, az újságírás műfaja szintén az, emlékezőtehetségünkről nem is beszélve. Játékos (és cseppet sem új, hiszen már nem egyszer alkalmazott) ötlettel utána néztünk régi szenzációknak. Az egyszerűség kedvéért tíz évenként... 1977-ben tartotta ilyen tájban I. kongresszusát az Angolai Népi Felszabadítási Front. 1967 december elején választották I. titkárrá és államelnökké Romániában Nicolae Ceaucescut. 1957-ben indultak meg a Tiszapalkonyai Hőerőmű első gépei. 1947-ben Josip Broz Tito Budapestre látogatott. 1937 december 3-án vetett véget életének József Attilá. Ebben a hónapban kezdődött meg a hazai köolajbányászat és nyílt meg Budapesten az első espresso.(!) 1927 óta nemzeti ünnep (csak!) március 15-e és jókora késéssel mindössze ekkor iktatták törvénybe Kossuth Lajos elévülhetetlen érdemeit. (XXXI. és XXXII. te.) 1917-ben megkezdődtek a Breszt-Litovszki béketárgyalások. 1907-ben volt Budapesten - 100 ezer tüntető részvételével a Vérvörös Csütörtök. 1897-ben szállt fel először alumíniumból készült, merev vázó léghajó a Berlin melletti tempelhofi repülőtéren. A magyar Schwarz Dávid találmányát Zeppelin gróf vette meg. 1887-ben a Magyar Állam megvásárolta a fővárosi távbeszélő hálózatot és bérbe adta Puskás Tivadarnak. Az előfizetők száma 854 volt.(!) 1877 december elején indult Belső- és Keletázsiai expedíciójára Lóczy Lajos. 1867 egész évre kiható szenzációja természetesen az év eleji kiegyezés volt. 1857 végén tett pontot gróf Széchenyi István Döb- lingben gyilkos Nagy Magyar Szatírája végére. 1847-ben az országgyűlés elfogadta a kötelező örökváltság elvét, az utolsó előtti lépést a jobbágyság felszabadításához. 1837-ben a Pesti Magyar Színházban Vörösmarty: Árpád ébredése című drámáját játszották. 1827-ben az angol-francia-orosz hajóhad Nava- rinonál tönkreverte a török flottát. 1817-ben tette próbaútját az első gőzhajó a Dunán. Bernhardt Antal „Carolina” nevű hajója Pest és Komárom között haladt. Az előbbi városban valamivel korábban bemutatták a kor szenzációját, Tehel Lajos gázvilágítását. 1807-ben jelent meg Debrecenben Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály „Magyar füvészkönyv”-e. 1797-ben a Francia Köztársaság egy fiatal tisztjének, bizonyos Bonaparte tábornoknak nevével voltak tele a lapok. 1787-ben zajlott az utolsó - számunkra sikertelen - háború a Habsburgok és Törökország között. Korábbról pedig nincs magyar nyelvű adat, mert első lapunk, a Magyar Hírmondó 1780-ban jelent meg... O. /. Körmöczi Zsuzsa bemondó adásban Oláh Imre rögzítőmérnök a Betacam montírozó szobában