Tolna Megyei Népújság, 1987. december (37. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-03 / 285. szám
1987. december 3. '<TOLK*X 2 NÉPÚJSÁG Közlemény Kádár János és Jaruzelski baráti munkatalálkozójáról Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkárának meghívására Wojciech Jaruzelski, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, a Lengyel Népköz- társaság Államtanácsának elnöke 1987. december 2-án baráti munkalátogatást tett a Magyar Népköztársaságban. A szívélyes, baráti légkörű megbeszélésen a két párt vezetője kölcsönösen tájékoztatta egymást az országaikban folyó szocialista építömunka eredményeiről és napirenden lévő feladatairól, a szocializmus alkotóerői mind teljesebb kibontakoztatásáról, a demokratikus intézmények fejlesztéséről, a gazdasági reformfolyamat következetes megvalósításáról. Vélemény- cserét folytattak a nemzetközi helyzet, valamint a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom időszerű kérdéseiről. Megvitatták a két párt, a két ország együttműködésének helyzetét, és áttekintették ennek fejlesztési perspektíváit. A látogatás során aláírták „A Magyar Népköztársaság és a Lengyel Népköztársaság kapcsolatai fejlesztésének 2000-ig szóló komplex programját”. Rámutattak arra, hogy a program minden területen meghatározó jelentőségű a magyar-lengyel kapcsolatok további erősítése és elmélyítése szempontjából. A programban meghatározott célok elérése érdekében az MSZMP és a LEMP tovább fokozza az együttműködés és a szocialista építés elméleti és gyakorlati kérdéseire vonatkozó tapasztalatcserét, a parlamentek, a kormányszervek, a társadalmi szervezetek, a kulturális és tudományos intézmények, a művészeti szövetségek közötti együttműködés útján elmélyíti a két társadalom közötti széles kapcsolatokat. A gazdasági és tudományos-műszaki együttműködés fejlesztése segítse elő mindkét országban a hatékony gazdálkodást és a szükséges szerkezeti átalakításokat. Ösztönözze a gazdasági együttműködés korszerű formái, így a kooperáció, a szakosítás, a gazdálkodó szervezetek közvetlen együttműködése, a közös vállalatok alapítása lehetőségeinek teljesebb feltárását és kiaknázását, a lakosság életkörülményeinek és ellátási színvonalának javítását, a szocialista országok együttműködésének erősítését, valamint a világgazdaságban fellépő kedvezőtlen jelenségek hatásainak csökkentését. Kádár János és Wojciech Jaruzelski állást foglalt a szocialista országok által a KGST keretében folytatott együttműködésnek az objektív gazdasági törvényszerűségek alapján történő következetes tökéletesítése mellett. Ez a szocialista országok gazdasági integrációjának elmélyítését szolgálja. A KGST tagországaiban a gazdaságirányítási rendszer tökéletesítése érdekében foganatosított intézkedések kedvezően befolyásolják, s egyúttal szükségessé teszik a szocialista gazdasági integráció továbbfejlesztését. Szorgalmazták a KGST szerkezetének és működési mechanizmusának átalakítását szolgáló gyakorlati lépések meggyorsítását. Kádár János és Wojciech Jaruzelski a nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulóját méltatva hangsúlyozta: a Szovjetunió és a többi szocialista ország által eddig elért eredmények egyértelműen bizonyítják, hogy a kizsákmányolás nélküli társadalom valós történelmi alternatívát jelent a népek fejlődésében. Rámutattak azon tény történelmi jelentőségére, hogy a szovjet állam az eltelt hét évtized során a nemzetközi viszonyokat meghatározó erővé, a béke fő támaszává vált. Az MSZMP főtitkára és a LEMP KB első titkára megállapította, hogy a nemzetközi helyzetben kedvező változások tapasztalhatók. Csökkent a feszültség, erősödött és tartalmasabbá vált a keletnyugati párbeszéd, növekszik a globális problémák közös megoldására irányuló készség. Rámutattak a kedvező folyamatot fenyegető veszélyre: folytatódik a fegyverkezési hajsza, ezt a világűrre is megkísérlik kiterjeszteni és a világ különböző térségeiben továbbra is léteznek feszültséggócok. A Magyar Szocialista Munkáspárt és a Lengyel Egyesült Munkáspárt üdvözli az SZKP főtitkárának és az Amerikai Egyesült Államok elnökének küszöbön álló találkozóját. A két nagyhatalom a nemzetközi kapcsolatok alapvető javításának irányába mutató áttörés közelébe jutott. Reményekre jogosít fel az a tény, hogy a Szovjetunió konstruktív kezdeményezései révén belátható közelségbe került a szovjet-amerikai megegyezés a közepes és a rövid hatótávolságú rakéták felszámolásáról. Egy ilyen megállapodás nemcsak Európa - és ezen keresztül a világ - nagyobb biztonságához járulhat hozzá, de erősítheti a két nagyhatalom, a két katonai és politikai szövetségi rendszer közötti bizalmat, s utat nyithat a további fegyverzetkorlátozásnak és leszerelésnek. Ezzel összefüggésben hangsúlyozták a Szovjetunió és a többi szocialista ország jelentős erőfeszítéseit a nemzetközi béke és biztonság átfogó rendszerének létrehozására. Magyarország és Lengyelország síkraszáll az összeurópai együttműködés fejlesztéséért, amelynek célja a jószomszédság, a bizalom, a békés egymás mellett élés és a kölcsönös megértés légkörének a megteremtése. Elégedetten állapították meg az EBEE- folyamat (Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet) eredményeit és amellett vannak, hogy a bécsi utótalálkozó tartalmas dokumentum elfogadásával záruljon. A két párt vezetői aláhúzták a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének dokumentumaiban előirányzott közös fellépés fontosságát a béke és az európai együttműködés szempontjából. Egyben hangsúlyozták a fegyverzet csökkentésére és a közép-európai bizalom erősítésére irányuló lengyel terv megvalósításának a jelentőségét. Ennek kapcsán rámutattak arra, hogy az európai biztonság, a béke és az együttműködés elengedhetetlen feltétele a második világháború után létrejött területi-politikai realitások szigorú tiszteletben tartása és a határozott fellépés az ezek aláásására irányuló kísérletekkel szemben. Kádár János és Wojciech Jaruzelski baráti munkatalálkozója szívélyes, elvtársi légkörben megvitatott kérdésekben megnyilvánuló nézetazonosság jegyében zajlott le. Hozzájárult az MSZMP és a LEMP, a Magyar Népköztársaság és a Lengyel Népköztársaság hagyományos barátságának és együttműködésének további elmélyítéséhez. Wojciech Jaruzelski baráti látogatásra hívta meg a Lengyel Népköztársaságba Kádár Jánost, aki a meghívást köszönettel elfogadta. Moszkva Történelmi találkozónak kijáró várakozás, de azért óvatos visszafogottság is jellemzi a szovjet véleményeket Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan harmadik csúcstalálkozója előtt. Mihail Gorbacsov először látogat az Egyesült Államokba, s jövőre - egyebek között a hadászati támadó fegyverrendszerek csökkentéséről folyó tárgyalások eredményétől is függően - a Szovjetunióba várják Reagan elnököt. Ha megvalósul, az már a negyedik csúcstalálkozójuk lenne. Előzőleg 1985. novemberben Genfben, majd tavaly októberben Reykjavíkban is összeültek. Ugyanaz a két legfelső szintű szovjet és amerikai vezető még sohasem találkozott egymással ennyiszer. Az eddigi „rekordot” Brezsnyev és Nixon érte el három „csúccsal” a hetvenes évek elején, az enyhülés felfelé ívelő szakaszában - a jövő héten Gorbacsov és Reagan ezt a „szintet” teljesíti ismét. Ez bizonyítja, hogy ha megvan a kölcsönös szándék az alapvető problémák megoldására, akkor az ellentétek egy részén felül lehet emelkedni. A történelmi jelző nem érdemtelen, hiszen aláírásra kész a nukleáris fegyverek korának első olyan szerződése, amely két teljes fegyverosztály - a közepes hatótávolságú és a hadműveleti-harcászati nukleáris rakéták - megsemmisítéséről szól. Ráadásul - s ez talán még fontosabb is - e szerződés utat nyit egy sokkal átfogóbb, a nemzetközi béke és biztonság szempontjából nagyobb horderejű megállapodás, a hadászati támadó eszközök ötvenszázalékos csökkentése előtt. A szovjet fővárosban megjelenő elemzések, cikkek okkal mutatnak rá, hogy a mostani megállapodást az tette lehetővé, amit - a szovjet szóhasználatot átvéve - a világsajtó új külpolitikai gondolkodás- módnak nevez. A Szovjetunióban harmadik éve kibontakozó belső átalakulási folyamat egyenes következménye ez a nemzetközi színtéren. Az alapelveiben változatlan szovjet külpolitika újfajta magatartással párosult, s elérte, hogy az európai rakéták ügyében a szovjet és amerikai fél túllépjen a tyúk vagy a tojás elsőbbségének meddő vitáján, ne a kialakult helyzetért való felelősséget firtassa, Washingtonra készül hanem azt kutassa fel, milyen irányú elmozdulás lehetséges közös akarattal. Figyelemre méltó, hogy a szerződés elkészültének bejelentése óta a szovjet sajtó az örömnek kifejezést adó levelek, cikkek mellett nagy teret ad a kétkedésnek is. Rámutatnak: a szerződés aláírása még nem egyenlő annak hatályba lépésével. Emlékeztetnek a SALT-II. szerződés hányattatására. Brezsnyev főtitkár és Carter elnök 1979-ben Bécsben aláírta a szerződést, de azt a szenátus később nem emelte törvényerőre. Most a szovjet elemzések, hivatalos kommentárok ismét hangsúlyozzák, hogy az Egyesült Államokban érvényesítik befolyásukat új szerződés ellenzői is, mindenfajta szovjet-amerikai közeledés, megállapodás ellenfelei. Hozzáteszik persze, hogy csupán a szovjet politikai magatartás megváltozása nem lett volna elégséges a mostani sikerhez. Az amerikai politikában, személyesen Reagan elnök politikai magatartásában megtalálhatók a szerződéshez vezető út nélkülözhetetlen állomásai. Mint Moszkvában többen is megjegyezték, az amerikai elnök hivatali idejének első szakaszában a fegyverkezés fokozásában vélte megtalálni a biztonság növelésének kulcsát. Az elnök mára a megegyezést tartja célravezetőnek. Ebben tükröződik a való világhelyzet amerikai részről történt felismerése és számbavétele is. Az igazi eredmény - moszkvai vélemény szerint -, hogy kölcsönösen felismerik a hadászati támadó fegyverrendszerek csökkentésének szükségességét és lehetőségét. A továbblépés, igaz, óriási erőfeszítéseket, nagy rugalmasságot, igazi megegyezési készséget követel mindkét féltől. A szovjet tárgyalási alap régóta ismert: csökkentsék felére a hadászati támadó eszközöket, egyszersmind - ez feltétel - tartsák szigorúan tiszteletben a rakétaelhárító rendszereGorbacsov és Reagan a reykjavíki találkozó kezdetén (Archív felvétel) Mai kommentárunk Közvetett párbeszéd A két fél álláspontja Igen eltérő - foglalta össze a helyzetet, vélhetőleg csöppet sem túlozva a véleménykülönbségek mértékét illetően Managua érseke, aki a csütörtökön kezdődő dominikai tárgyalásokon a nicaraguai kormányzat, illetve a fegyveres kontrák közti közvetítést vállalta magára. Miguel Obando y Bravo feladata kétségtelenül nem ígérkezik hálásnak, hiszen a sandinista vezetés és az ellene fegyveresen küzdő Washington messzemenő erkölcsi, anyagi, s persze nem utolsósorban katonai támogatását élvező csoportok merőben ellentétesen ítélik meg a közép-amerikai válság okainak egészét csakúgy, mint a nicaraguai kibontakozás esélyeit és teendőit. Az álláspontok között meghúzódó szakadék elsősorban a nemzeti megbékélést szolgáló tűzszünet, az esetleges fegyverletétel és a külföldi beavatkozás tekintetében szembeötlő. A sandinista kormányzat nem zárkózik el bizonyos engedményektől (Ortega elnök nyilatkozata alapján a kontrák közkegyelemre számíthatnak, s teljes körű politikai jogokat biztosítanának számukra az amnesztia elfogadása esetén), ugyanakkor ragaszkodik több olyan előfeltétel teljesítéséhez, amelyet a karibi krízis megoldására kidolgozott emlékezetes augusztusi békeokmány előirányoz. A kontrák ezzel szemben elutasítják, hogy a számukra kijelölt körzetekbe vonuljanak, a fegyverletételt pedig sajátos módon úgy képzelik el, hogy a sandinista néphadsereget is le kellene fegyverezni. Érthető hát, hogy a térség eseményeit figyelemmel követő szakértők egyelőre halvány esélyeket látnak csupán a most kezdődő közvetett párbeszéd sikerére. Ami mégis enyhe reményt táplálhatott az elmúlt napokban, az jórészt a válság megoldását szorgalmazó Contadora-csoport és más latin-amerikai államok csúcstalálkozójához kötődik. Az acapulcói értekezleten ugyanis - anélkül, hogy a résztvevők illúziót tápláltak volna az előrehaladás ütemét vagy Washington magatartását illetően - ismét sürgették a regionális krízis rendezését. Ehhez - figyelmeztettek - nemcsak önmagában az ellenségeskedések beszüntetésére van szükség, hanem olyan kiterjedt nemzetközi együttműködési program beindítására is, amely alapul szolgálhatna a gazdasági fejletlenség terheivel küszködő karibi államok számára. Ez azonban egyelőre csak terv, a jövőre vonatkozó elképzelés. A jelent viszont Obando bíboros erőfeszítései tükrözik, az a dominikai tárgyalássorozat, amelynek csupán kezdete tűnik világosnak - kimenetelét annál több bizonytalanság övezi... SZEGŐ GÁBOR Maróthy László Zuglóban Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese, az Országos Tervhivatal elnöke szerdán Zuglóba látogatott. Programja a kerületi pártbizottságon kezdődött, majd a látogatás a Magyar Földtani Intézetben folytatódott. Maróthy Lászlót dr. Somos László párttitkár és dr. Hámor Géza igazgató fogadta. A megbeszélésen, amelyen dr. Müller Pál, az Eötvös Lo- ránd Geofizikai Intézet vezetője is részt vett, a magyar nyersanyagkutatás helyzetéről, jövőjéről, a nyersanyagvagyon felkutatásában szerzett tapasztalatokról esett szó. két korlátozó 1972-es ABM-szerződést. Mint ismeretes, éppen e szerződés értelmezése körül folyik kemény vita, hiszen az amerikai kormányzat egy része úgy véli, hogy az újfajta műszaki megoldásokon alapuló „űrvédelmi” rendszer közvetlenül nem mond ellent az ABM-szer- ződés betűjének (kiterjesztő értelmezés). A Szovjetunió a kozmosz fegyvermentességének megőrzése érdekében azt sürgeti, hogy mindkét fél feltétel nélkül, „szűkén értelmezve”, azaz valódi tartalma és szelleme szerint tartsa be az ABM- szerződést, s a csillagháborús kísérletekkel ne léphessenek ki a laboratóriumokból. Moszkvában a jövő heti csúcstalálkozótól azt várják, hogy igazi lendületet ad a hadászati eszközök csökkentéséről folytatandó tárgyalásoknak, hiszen az idő rövid. Ha a jövőre, Reagan moszkvai viszont- látogatásakor alá akarják írni az ötvenszázalékos csökkentésről szóló szerződést, a jövő évi amerikai elnökválasztások miatt már alig fél év marad a megállapodás kidolgozására. Az elvégzendő munka hatalmas, de - mint rámutatnak - elvégezhető, s akkor valóban elindulhat a világ azon az úton, amelynek végigjárására 1986. január 15-én hívta fel a világot Mihail Gorbacsov. Az SZKP főtitkára akkori televíziós beszédében hirdette meg a programot, hogy a világot az évezred végére szabadítsák meg a nukleáris fegyverektől. A szovjet elemzések hangsúlyozzák, hogy a mostani csúcstalálkozónak nem egyedüli napirendje lesz a nukleáris fegyverek csökkentése. Szóba kerülnek emellett a hagyományos fegyverekkel, vegyi fegyverekkel, regionális válságokkal, az emberi jogokkal, s a kétoldalú kapcsolatok más elemeivel összefüggő kérdések is. Bármennyire fontosak is ezek a problémák, a fő figyelem érthetően a nukleáris leszerelésre irányul. Figyelmet keltett az a bejelentés, hogy Gorbacsov és kísérete - útban Washington felé - rövid időre megáll Nagy-Britan- niában, s találkozik Margaret Thatcher brit kormányfővel. A szovjet külügyminisztérium szóvivője egy sajtóértekezleten sokat sejtetően közölte, hogy a visz- szaúton is elképzelhető - már csak az út hosszúsága miatt is - egy újabb megálló Nyugat-Európában. SZÁNTÓ ANDRÁS (Moszkva) PANORÁMA BUDAPEST - Sarlós István, az Országgyűlés elnöke táviratban üdvözölte Akef el-Fajez-t, a Jordán Hasemita Királyság parlamentjének elnökévé történt újraválasztása alkalmából. *- Szerdán hazaérkezett Mexikó városból az MSZMP küldöttsége, amely - Varga Péterrel, az MSZMP KB tagjával, a KB osztályvezetőjével az élén - részt vett a Mexikói Szocialista Párt I. kongresszusán. A küldöttséget fogadta Gilberto Rincon Gallardo, a Mexikói Szocialista Párt újonnan megválasztott főtitkára. *- A Néphadsereg vezető beosztású parancsnokai, párt- és politikai munkásai részvételével szerdán értekezletet tartottak a Magyar Néphadsereg művelődési házában. A tanácskozáson Be- recz János, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára előadást tartott az ideológiai munka helyzetéről és időszerű feladatairól. Az értekezleten Kárpáti Ferenc vezérezredes, honvédelmi miniszter részletesen elemezte a hadsereg társadalomban betöltött szerepét, majd szólt a gazdasági, társadalmi kibontakozási programból adódó sajátos feladatokról. Az egésznapos rendezvényen a személyi jövedelemadó-rendszer bevezetéséről szóló előadás is elhangzott. MOSZKVA - A genfi szovjet-amerikai tárgyalásokon résztvevő amerikai küldöttség még nem adott át a szovjet félnek minden kért adatot, s a Szovjetunió ezért visszatart bizonyos információkat - mondta szerdán Viktor Karpov, a szovjet külügyminisztérium fegyverzetkorlátozási és leszerelési osztályának vezetője a TASZSZ hírügynökség tudósítójának. Az adatok cseréje a kölcsönösség alapján történik - fűzte hozzá. *- A hivatalos szovjetunióbeli látogatáson tartózkodó Robert Hawke, ausztrál miniszterelnök kíséretében lévő William Hayden külügyminiszter szerdán Moszkvában megbeszélést folytatott Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszterrel. Találkozójukon a nemzetközi kérdések között kiemelt helyet kapott az ázsiai- csendes-óceáni térség helyzete, s emellett szó volt a kétoldalú kapcsolatok néhány eleméről is. FERE-EN-TARDENOIS - Szerdán a franciaországi Fere-en-Terdenois reneszánsz kastélyában, Párizstól 100 kilométerre északkeletre, megkezdődtek Hun Sen kambodzsai kormányfő és Norodom Szihanuk herceg eszmecseréi a kambodzsai nemzeti megbékélésről. PÁRIZS - A Párizs melletti St. Ouen sportcsarnokában megnyílt az FKP XXVI. kongresszusa. A párt 600 ezres tagságát 1700 küldött képviseli a négynapos kongresszuson, amelyen jelen van 115 kommunista és munkáspárt és haladó mozgalom küldöttsége is. AZ MSZMP küldöttségét Aczél György, a PB tagja, az SZKP küldöttségét Jegor Ligacsov, a KB PB tagja vezeti.