Tolna Megyei Népújság, 1987. december (37. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-16 / 296. szám
1987. december 16. "NÉPÚJSÁG 3 Gazdaság, politika, ideológia Mi győzte meg a kézfeltartásról? A társadalom „nagykorúsítása” „A gazdaság világának a politika világához való viszonya a modern kor egyik fő problémája” írta Marx „A hegeli jogfilozófia kritikája” című tanulmányának bevezetőjében. A jelek szerint tehát a mai magyar társadalom egyik alapkérdése - a gazdaság és politika kapcsolódása - már a klasszikusok korában is döntő fontosságú volt. Hogy a létező szocializmusok virágában ez az alapvető viszony- rendszer különlegesen fontos szerepet kap, azt talán a legszellemesebben - bár egyúttal vitára ingerlő módon is - Jerzy Wiatr lengyel szociológus fejti ki, amikor így fogalmaz: „A politika a szocialista társadalomban bizonyos fokig azt a funkciót tölti be, amelyet a klasszikus kapitalizmusban a tőkés piac töltött be... meghatározza a folyamatok jellegét és lefolyását a társadalmi élet egyéb „nem politikai” területein is”. Szervetlen fejlődés Míg a szerves társadalomfejlődés a gazdaság-politika-ideológia- logikai lánccal írható le, ahol a gazdasági alapviszonyok határozzák meg a politikai építmény intézményrendszerét és a társadalom tudati tükrözésének struktúráit; a szocializmus rendszere az ideologikus jövőkép felől építkezik: egy messianiszti- kus küldetéstudattal dúsan átitatott politikai elit ezen ideológia köré szerveződve, mintegy „tervlebontja” a gazdasági alapra háruló - politika ideológiai fogan- tatású - célokat. Vagyis míg az organikus társadalomszerveződési mód szerint a társadalom „épít magának államot”, addig az eredeti szocializmusok alapmodellje éppen fordítva „a társadalom államosítása” koncepciójára épül. Azt gondolom, a mai magyar társadalom (s más szocialista társadalmak) nehéz helyzete aligha érthető meg, ha nem elemezzük a fenti összefüggéseket. Relatív gazdasági önállóság A szocializmus alapmodelljei a rendkívül gyors ütemű felzárkózás kényszerétől hajtva a „társadalom államosításával”, vagyis gazdasági, politikai, ideológiai (kulturális) értelemben teljes alávetésével indították el modernizációs stratégiájukat. Hazánkban ez a modell már 1952- 53-ra a nyilvánvaló válság jeleit mutatta, így az ezt követő időszakban, 1953- tól 1956-ig ellentmondásos korrekciós kísérletek folynak a berendezkedés módosítására; a gazdaság és politika kapcsolatának átépítésére. A felgyülemlett ellentmondások feszítő ereje azonban már akkora, hogy a folyamat ellenőrizhetetlenné válik, s ellenforradalomba torkollik. Az 1956 utáni évtized során ha lassan és ellentmondásosan is, de kibontakozni látszik egy új típusú „társadalmi szerződés”. Ennek leglényege- Nem olyan fából faragtak engem. De azért nem álltam meg, hogy néhány keresetlen szót ne lökjek oda nekik.- Mi volt az? - kérdezi az asszony és simogatóan a férfi karjára teszi a kezét.- Megjósoltam nekik, hogy holnaptól kezdve ellenségek lesznek.- Az az érzésem, hogy Gölöncsér ezt tudja. És amikor megválasztják, két héten belül elhelyezteti Kardost a szövetkezetből, az is előfordulhat, hogy egyszerűen lehetetlenné teszi, és majd úgy kell neki onnan elkullognia.- Úgy legyen - mondja a férfi. Most már végleg összeköti őket a közös kudarc, de az eljövendő harc is. Azt már mindketten tudják, hogy a következő napok keservesek lesznek. A férfinak és az asszonynak is döntenie kell. Arról, hogy mi legyen velük ezután. Mert minden megváltozik; semmi se marad ugyanúgy, mint eddig. Anna társsá lépett elő, már nemcsak egy titkárnő. A férfi ezt azonnal tudomásul vette és természetesnek is tartotta. Előfordulhat, hogy Annát is eltávolítják a szövetkezettől. Ez annak ellenére megeshet, hogy kínosan ügyelt arra: véletlenül se kompromittálja az asz- szonyt, noha korábban elfogadta a védelmező anyáskodást. Sokszor megfordult az agyában, hogy szerelmet is jelenthet, amit az asszonytól elfogadhatna, de tartotta magát. Családapa volt. Ez pedig sebb mozzanata, hogy megkezdődik a társadalom (az egyének, csoportok, rétegek, kollektívák, stb.) relatív gazdasági önállóságának megteremtése. Ennek azonban az az „ára”, hogy politikai és ideoligiai „önállósodásról” nem esik szó, bár ezen a téren is igen jelentős változás, hogy az előző korszak ki nem mondott, ám annál inkább gyakorolt „Aki nincs velünk, az ellenünk van” agresszív politikai „arc poetica”, a most már ki is mondott és a gyakorlatba is átültetett „Aki nincs ellenünk, az velünk van” tudatos stratégiája váltja fel. A „kézi vezérlés” időszaka A gazdaság és politika világának ez az újszerű kapcsolódása igen termékenynek bizonyul, a 60-as évek második fele látványos sikereket hoz. Az önállósuló gazdaság - pontosabban a gazdaság leginkább önállósuló szféráinak sikerei - azonban elbizonytalanítják a politika és ideológia világát, amiért is a 70-es évek a „visszarendeződés” periódusává válnak. Éppen akkor, amikor a világgazdaságban beindulnak azok az átrendeződések, amelyek rendkívüli módon felértékelik az autonóm gazdasági cselekvés, a gyors, rugalmas alkalmazkodás képességeit. Ebben az időszakban nálunk egy mesterkélt és nehézkes „sem-sem, is-is” társadalomkoordinációs rendszer alakul ki, amelyben a „kézi vezérlésnek” nevezett direkt politikai-akarati mechanizmusoké lesz a domináns szerep. A kibontakozás feltétele A növekvő gazdasági nehézségek, a külföldi fizetésképtelenség fenyegető veszélye a 80-as években ismét a reformok irányába kényszerítik társadalmi fejlődésünket. Valószínűnek látszik, hogy - akárcsak az 1956-ot követő évitzedben - most is csak egy újfajta „társadalmi szerződés” adhat esélyt a kibontakozásra. Ez az új „alku” azonban már csak a társadalom gazdasági-politkai-ideológiai téren egyaránt lezajló „nagykorúsitására” épülhet. Szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy a szerkezetátalakítás több évtizedes és rendkívüli konfliktusokkal járó folyamat lesz, amely egyúttal - hogy esélye legyen a sikerre - a társadalom által jobban ellenőrzött politikai berendezkedést is feltételez. A társadalomban meglévő elkülönülő érdekek és értékek nyílt, szervezett-intézményes formában megjelenő képviselete és a társadalom nyilvánossága előtt zajló ütköztetése, valamint az így létrejövő kompromisszumokat védő politikai, jogi és szervezeti garanciák nélkül aligha várható, hogy a társadalom erre képes része hajlandó lesz a kibontakoztatáshoz nélkülözhetetlen áldozatokra. BOGÁR LÁSZLÓ kizárta, hogy viszonyt folytasson a titkárnőjével. Gondolataiból az asszony hangja ébresztette arra, hogy nincs egyedül.- Hova vigyelek? - kérdezi, de ebben a kérdésben benne van a meghívás is. Ez az asszony bizton tudja, hogy Péter nem mehet most máshová, csak hozzá.- Nálad maradnék pár napig. Szabad? - kérdi a férfi. A válasz nem érkezik gyorsan. Anna úgy tesz, mintha gondolkodnia kellene a dolgon, mintha azt latolgatná, hogy mit jelent ez a kérés, és vajon illik-e rá azonnal igent mondani.- Jó lesz ez? - a visszakérdezésben kétkedés cseng.- Nincs más lehetőségem - feleli a férfi.- És a családod?- Oda nem mehetek.- Hát hova mehet az ember, ha nem a családjához? - próbál kötekedni az asz- szony, holott nagyon jól tudja, hogy oda Péter csak győztesként mehetne.- A családom már jó ideje nem engem akar, hanem csak a jövedelmemet. így ki- rúgottan nincs szükségük rám.- Biztos ez? - kérdezi az asszony, hangjában a megnyugvás örömével.- Ez biztosabb, mint az, hogy ma engem megbuktattak.- Akkor gyere hozzám. (Folytatjuk) „A törvény addig egyszerű, míg csak olvassa az ember” Beszélgetések Lép Ferenc országgyűlési képviselővel „Ha sürgős, akkor telefon, ha annyira nem, akkor személyesen megyek” Aligha lehetne az elmúlt néhány hétből „igazságosan” kiválasztani egyetlen olyan munkaidő utáni munkaprogramot, amely Lép Ferenc, a Dombóvár és környéke országgyűlési képviselője szerint „egy személyben” elnyerhetné a legfontosabb jelzőt, illetve minősítést. Részben azért, mért az utóbbi másfél-két hónap alatt a képviselő huszonvalahány olyan beszélgetésen vett rászt körzetében, melynek „szóvivője” maga volt, részben pedig azért, mert a megvitatott témák szinte azonosak voltak. S még valami... Ha nem is előre megbeszélten, de néhány dombóvári ismerős, atfagy munkatárs összejött, szintén érdeklődő és izgalmas beszélgetések alakultak ki a ma emberét legjobban foglalkoztató témákban, így a kibontakozási programról, az új adózási rendszefről, az árszabályozásról... (Egyébként pontosan így volt ez az utolsó látogatásunkkor is.)- Voltam a város és a városkörnyék különböző munkahelyein, az óvódáktól az iskolákig, találkoztam a diákokkal és a tanárokkal együtt és külön is, meghívtak a nyugdíjasok pártalapszerveti ülésükre, részt vettem a történelmi bizottság ülésén, előadást tartottam KISZ-vezetőknek Szekszárdon, az oktatási igazgatóságon. Sajnos, a tanácsüléseken csak részben vehettem részt. Ugyanis többet egy időben tartanak, s ilyenkor nekem kell el- döntenem, hova megyek el. S így lesz ez a falugyűlésekkel is - veszi elő a programot, s csóválja fejét. - Január 25: Csib- rák, Kaposszekcső, Dalmand... Vagy február 8: Kapospula, Jágónak, Kocsola... Majd oda megyek, ahol már régebben jártam.- Beszélgessünk egy más „régebbről”. Egyszer azt mondta, hogy csak megelégedett emberekkel lehet jól dolgozni. Tartja még?- A kijelentésem ma is áll, de némi változtatással. Miszerint a jól dolgozó, a tenni akaró emberekkel lehet jól dolgozni. És tudja, hogy szerintem mitől dolgoznak jobban az emberek például? Ha észreveszik őket, ha elismerik a teljesítményüket. Nem az elvtelen dicsérgetésről beszélek most, hanem a megérdemelt dicséretekről, melyek tapasztalatom szerint oly gyakran nem érkeznek el a címzetthez, az azt megérdemlőhöz. Csak egy csipetnyi kell belőle, s jelleget ad, mondhatni, csodát művel. Ezután fölelevenítjük a „sok jövés-menés" egy-két tapasztalatát, ami arról győzte meg Lép Ferencet, hogy információkat nemcsak „lentről” kell vigyen a képviselő, hanem „föntről” is hozzon. No és azzal is egyetért az emberek többségével, hogy a hibákról beszélni kell, mi több, a felelőst is meg kell keresni. A kollektív felelősséggel nem ért - és nem is érthet - egyet. Ezután pedig a témához kapcsolódó friss beszélgetés élményét idézi föl.- ... és akkor fölállt Rajczi József mozdonyvezető, s a következőket mondta: „Ha én csinálok valamilyen baklövést, akkor engem levesznek a mozdonyról, csökkentik a béremet. Mutassanak nekem egy olyan elsőszámú vezetőt, akivel így jártak el!”- És erre?- Tulajdonképpen egyetértettem, de hozzátettem azt is, hogy „valóban megbüntetnek a baklövésért, de azért még mozdonyvezető maradsz!" Én azt hiszem, hogy valahol e tájakon van a lényeg... Később az egyik nyugdíjas párt- alapszervezet ülésén felszólalt 73 éves néni szavaira emlékezik Lép Ferenc, aki munkakörét illetően a Pécsi Vasútigazgatóság osztószertárának helyettes vezetője. Tehát az idős asszony valahogy úgy kérdezett, hogyan lehet, hogy a felszabadulást követően, majd 1956-ban „rendet tettünk” az országban, akkor miért ne tudnánk most is. Persze, nem érti, hogy ennyi idő után miért „állunk a szakadék szélén”. Kérdezi azt is, hogy hova tették a vezetők az államkasz- szából „hiányzó összeget”, s egészen pontos számot mond.- Ilyenkor nem szabad mellébeszélni, s nekem nem is kenyerem ez a stílus. S egyre inkább nem jellemző ez sehol. Tehát magyarázok, érvelek... Persze, amiben egyet „kell” értenem, abban igent mondok, vagy bólintok. De azért ebben az esetben felsorakoztattam a meggyőző indokaimat, s végezetül nagyon határozottan szögeztem le, hogy a „kisembert” nem szabad nemzeti mártírnak kikiáltani, hiszen a szóban forgó pénzből ő maga is lecsípte a saját morzsáját... Mert gondoljunk csak bele a legalapvetőbb dologba. Az emberek aktivitása bizonyos értelemben jó, hiszen mindenki dolgozik... De kérdés, hogy milyen intenzitással. S az ebben rejlő „mérleghiány” nem valamiféle morzsa? Dehogynem! Témát ugyan nem váltunk, de az esténként 9-10 óráig tartó okfejtések, beszélgetések sorozata világos kérdést hordoz. Például, hogyan jut minderre ideje a képviselőnek. Hiszen az ő napja is csak 24 órából áll. Erre majdhogynem felcsattan, s kijelenti, hogy esze ágában sincs sajnáltatnia magát. Ezt vállalta, ezt teszi jó szívvel. S különben is... A család, a munkatársak nagyon meg- értőek, sokat segítenek. S hogy tavaly befejezte a számviteli főiskolát, egyszerűen úgy érzi, hogy időmilliomos lett. Mi több, jut ideje fiával horgászni is. No, sok halat ugyan nem fognak, viszont élmény bőven van, s az mindennél többet ér.- Feleségem az áruházban dolgozik. Ö este végez... én pedig jóval előbb. Úgyhogy szinte naponta jut időm beugrani édesanyámhoz, segíteni neki a ház körüli munkában, vagy néhány szót beszélgetni. S úgy megyek a feleségemért. Aztán váltunk néhány szót a munkahelyről, ahol mostanában anyagproblémák, szállítási gondok adódtak jócskán. Különösen, ami az építőanyagot illeti. „De hát a felvásárlási láz bennünket sem került el.”- Az a gondom a gazdaságunkkal, hogy a problémákat nem vizsgáljuk komplexen, s ebbe a politikai és társadalmi vizsgálódást is beleértem. Sokat tűnődtem azon, hogy nincs merszünk, vagy a pénz hiányzik. A problémát kivesz- szük a nagy egészből, megkozmetikázzuk, s vissza is tesszük oda, ahonnét előszedtük. S ahogyan az elmúlt hetekben annyiszor, most is visszakanyarodunk az országgyűlés őszi ülésszakához, illetve a stabilizációs programhoz, „mely a válság elkerülésének útját mutatja”. Tehát nem a parlamenti vita győzött meg a kézfeltartás szükségességéről, hanem a korábbi tájékoztatások nyíltsága, aminek hiszem, hogy folytatása, csakis folytatása lehet. Hiszen a miniszterelnök is hangsúlyozta, hogy olyan esztendők következnek, amikor a tiszta beszéd erejében, a nyílt, az egymás véleményét tiszteletben tartó vitákban, a valóságfeltáró alapos elemzések nyomán elvégzett kemény munkában hihetünk. Számtalanszor tapasztalhattuk, hogy Lép Ferenc nyitottsága nem változott, s „erre nem fizettem rá soha”. Szívesen magyarázza a törvényeket az embereknek, ha azt kérik tőle, bár hozzáteszi, hogy a törvény addig egyszerű, amíg papíron olvassa az ember - sarkosan, szerkesztettem Akkor válik bonyolulttá a dolog, amikor valakire „konkrétan” hat, a környezet és a körülmények változásával együtt.- Érdekes, hogy még ezekben a napokban is az emberek elsősorban az őszi ülésszakról érdeklődnek, bár én a téliről is beszélek. S elmondom, hogy a vezetésben olyan változások várhatók, amit az emberek ténylegesen is követelnek... - mondja Lép Ferenc, majd arról elmélkedik, reméli, a változások lecsillapítják a közvéleményt, bár az eredmények mellett hajlamosak vagyunk szó nélkül elmenni, azokat természetesnek, törvényszerűnek elkönyvelni. S ezután részletesen, némi büszkeséggel sorolja Dombóvár és a városkörnyék szép élményeit, melyek valóra válása az emberek összefogásának a gyümölcse. V. Horváth Mária Fotó: S. M. Ebédszünetben a „mozdonyjavítókkal”
