Tolna Megyei Népújság, 1987. december (37. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-15 / 295. szám
4 Képújság 1987. december 15. Moziban Pasolini meztelensége Ebben a filmjében is: rendhagyóan túlburjánzó a meztelenség. A szeretkezés, mint velünk született és a társadalom erkölcsi öntőformáiban is meghatározott őrömszerző és -adó képességünk ábrázolása, a lehetséges vagy elvesztett szerelem örökösen fölgyűrűző koncentrikus körei erkölcsi, jellembeli és erkölcsöktől megfosztott pőreségünket is leleplezik. Pasolini számára ez válik kiindulóponttá. A koldus és a király is meztelen. Bírálóinak - elvtitathatatlanul úttörő művészi eredményein túl - nem magának az ábrázolási módnak vélt bátorságával kínál támadási felületet, hanem egyoldalúságával. Nála a testiség majd minden lehetséges emberi kapcsolat szinonimájává válik, nemegyszer a gyilkos szatíra és az isteni pátosz közt egyensúlyzó társadalomkritika egyedüli eszköze. Az elmúlt napokban nálunk is játszott filmje, az 1974-ben készült „Az ezeregyéjszaka virágai” a szerteágazó életmű utolsó előtti darabja, a Dekameronnal induló, a Canterbury mesékkel folytatódó trilógia zárótétele. A keleti mesevilág metaforikus, igazságtevő tantételeinek megértéséhez utalnunk kell a kezdetekre: az olasz neo- realizmusnak a szükségszerű felbomlására az ötvenes évek végén, majd a „splen”, az undor és a kiábrándultság korszakára. Ez már a polgári világ válságát elemző Fellini érett művészetét, Antonioni Vörös sivatagát, majd a Nagyítást, az elidegenedés-probléma gazdag változatait hozta. Ezek már a hatvanas évek, az emberi humánum hit- és szeretetelveken alapuló keresésének csődjével. Ekkor kezdi forgatni első filmjeit Pasolini, majd az emberi kapcsolatok kiüresedésének gondolata összefoglaló érvénynyel jelenik meg az 1968-ban született Teorémában. Ábrázolásának célpontja itt még a széthulló nagyburzsoá család. Őt azonban munkássága során csaknem mindvégig egy általánosabb érvényű kérdés izgatja. Vajon az ember, mint „lét- be-vetett lény” vele született érzéseinek, önnön nembeliségének képes-e társadalmi lényként is megfelelni? Kulcsszava - ha utolsó művei, köztük az Ezeregyéjszaka mesefüzére felöl tekintünk munkáira vissza - a tisztaság. Ezért fordul már kezdetektől a népi hősök, a Biblia kudarctörténete, a mese igazságkereső szenvedélye, a múlt és az egzotikum világa felé. Az ezeregyéjszaka szerelmeiben a kerettörténet Zumurud és Nuradim szerelme. E szerelem jelképei: a fiú kétségbeesett futása elrabolt kedvese után. Ahol nincs beteljesülés a hatalom jótékony becsapása, az álom menedéke, a mesebeli nők igazságosztó törvénye nélkül. Ahol a hűséges menyasz- szonnyal szembeni kegyetlen közöny kegyetlenül bűnhődik. Ahol a képmutatásnak, a nyers, testies önzésnek, a pénz hatalmának számtalan pusztító arca van. Ahol csak a természeti népek képviselői hordozhatják a társadalmi megtisztulás garanciáit. A létezés minden csalása a predesztináció, a pusztulás, a halál zsákutcájába vezet. Filmjében ezért csak a feketék a tiszták, akikben még nem lehet tudatos a szeretet önzése, következésképpen az önzetlensége sem, s akik még nem ismerik a szeretetben a félelmet, így a bátorságot sem. BÓKA RÓBERT Hangverseny Színházi esték Onczay Csaba és Jandó Jenő kamaraestje Onczay Csaba gordonkaestjét sugallták a kövér nagybetűk a filharmóniai plakátokon, de ez így nem igaz: minden avatott koncertlátogató tudja, hogy a ka- •maramuzsikában egyenrangúak a partnerek, Onczay Csaba mellett Jandó Jenő mostani szereplésének az is hangsúlyt ad, hogy ebben az esztendőben immár harmadszor üdvözölhettük őt: először a nyárelőn a Művészetek Fláza meghívására, a közelmúltban beugró szólistaként, majd most, december 7-én, négy jelentős mű kamarapartnereként. A kamarázás intim műfaj. És nagyon nehéz. Szüntelen egymásra figyelést feltételez, állandó, megosztott koncentrációt, s nemegyszer önfeladást... Ennyiben emlékeztet az élet bizonyos alaphelyzeteire. Azt is jól tudjuk, a szólisták többnyire nem ideális kamarások. Most azonban ez nem állítható. Jandóról személyes, gyerekkori tapasztalatunk, hogy már akkor szíves, odaadó társa tudott lenni egy-egy fuvolának, hegedűnek, másféle hangszernek. E tulajdonsága azóta csak mélyült, érett. Onczay hangszerének mondhatni eleve feltétele a társ, a partner, ez sem így igaz persze, mert ettől még lehetne igencsak önző, egoista „szólista” a párosban. Csakhogy mindketten jóval kvalitáso- sabb és érettebb muzsikusok annál, hogy sem eme buktatókon elvéreznének. Nem mondunk nagyot, ha azt állítjuk némi paradoxonnal, hogy e két fiatal, „harminconéves” művész magyar zenei életünk máris „nagy öregje”, de biztonsággal annak várománya. Beethoven: F-dúr szonátája megszólalása közben voltaképpen nem is'olyany- nyira a művet firtattuk, hanem a hangzás itt megszokottól elütő másságát. Valójában visszafogottságot kellene mondanunk, de alighanem egyfajta helyzetfelismerő kulturáltság említendő. Annyi bizonyos, hogy nem zengett úgy a ház, ahogy ezzel korábban szinte már megbarátkoztunk, ám de néminemű kielégítetlensé- günk, hiányérzetünk is ezzel lenne ösz- szekapcsolható? Elbírtunk volna némileg több hangot, emóciót, érzelmileg szélesebb kontúrokat feszegető töltést is. Schumann: Fantasiestücké-jének három darabja zárta az első műsorfelet. A romantikus zeneírás eme három kis remekműve gazdag szépségükkel bontakozott ki Onczay és Jandó keze alól. Kodály Szonatináját bizonyos legendáriumok lengik körül, a Mester életében többször végighallgathatta, korrigálhatta darabját. Ám a koncert koronáját a majd félórás op. 58-as Mendelssohn: D-dúr szonáta jelentette. E darabban a két érdemes művész gazdagon csillogtathatta tehetségét, szépségek iránti fogékonyságát, valamint az azt hordozó technikai bravúrt. DOBAI TAMAS Pillantás a hídról Az amerikai dráma hátterében O’Niell áll, a nagy úttörő, akinek nyomán nemzedékek indultak el, s nagyon gazdag, No- bel-díjjal is jutalmazott több évtizedes munkásságában mindenre példát adott. 1953-ban halt meg s nélküle elképzelhetetlen a kortárs amerikai színház, benne két legjelentősebb képviselője, Tennessee Williams és Arthur Miller munkássága is. Mindkettő ismert nálunk, színházainkból évtizedek óta nem hiányoznak, s talán Miller a népszerűbb, akinek Az ügynök halála című drámája, feltehetően legjobb műve, újra meg újra felbukkan a színházak műsorán. Amikor 1936-ban bemutatták első drámáját, kritikusai szép jövőt jósoltak neki, s az Édes fiaim, a Salemi boszorkányok, megannyi más mellett, igazolta is az előrejelzést. Közben a bulvárlapoknak is szolgált érdekességgel, amikor feleségül vette Monroet, a világsztárt, s akkor is, amikor elvált tőle. A „Kallódó emberek”, majd a Monroe öngyilkossága után keletkezett dráma, „A bűnbeesés után” bőséges témát szolgáltatott a képeslapok pletykarovatainak, de a róla keringő hírektől függetlenül Miller vérbeli drámaíró, akiről joggal írják elemzői, hogy drámái olyan társadalmi tanulmányoknak tekinthetők, amelyek a mai amerikai valóság lényegét tárják fel. Miller pontosan látja, hogy a gazdag ország milyen ellentmondásokat rejt magában, mert a jólét, mint megváltó cél, soha nem lehet egyértelmű. Erről szól „Az ügynök halála”, s kiélezettebb szituációban ez a témája a Puli- tzer-dijjal jutalmazott, 1955-ben keletkezett drámának, a „Pillantás a hídról”-nak is. Nálunk 1960-ban mutatták be, s most a székesfehérvári Vörösmarty Színház és a Komárom megyei Játékszín közös vállalkozásában láthattuk Szekszárdon. Miller máig is tekintélyes életművében tisztes hely illeti meg, bár szerkezeti bizonytalansága is érezhető, mert egy drámai szituáció epizódjai jelennek meg a színpadon, amit egy baljós szerelemnek kell egybefognia. Miller biztos érzékkel ismeri fel az olasz bevándorlókra váró csapdát, s a szerelem illúziója felett a sorstragédia komor felhője lebeg, aminek az sem árt, hogy a századforduló olasz verista hagyományait is érezzük benne. Miller természetesen azt is tudja, hogy a sikerben osztoznia kell a rendezővel, s ezúttal jó társra talált, mert a kissé hosz- szú nevű színházi vállalkozás rendezője, Bujtor István, aki maga is fellép a darabban, a szöveg mögötti szerzői szándékot is felismeri, s biztos egységbe fogja a drámát, ami törvényszerűen jut el a feloldhatatlan tragikumig. Kitűnő színészek értették meg szándékát, mint Molnár Piroska, Madaras József, Szerencsi Éva, s az utolsó jelenetben félelmetes biztonsággal játszó Koncz Gábor. Emlékezetes színházi este volt, telt házzal, indokolt sikerrel. Cs. L. A Kincskereső decemberi száma „ Tél énekel, orkán huhog,/mohostövő fenyő suhog..." - Szergej Jeszenyin költeménye adja meg a decemberi szám alaphangulatát a Kincskereső első oldalán. A nagy szegedi író, Tömörkény István megrázó elbeszélése (Szirtesek a partok) szintén télen játszódik. Magyar hajósok és a beteg apja helyett lovas hajóvontatásra vállalkozó szerb kisfiú a hősei ennek a mély emberismeretről, az író humanizmusáról tanúskodó műnek. A decemberi számban még a sci-fi is télies, sőt, karácsonyias - Wein- brenner Rudolf: A háromkirályok csillaga című írása három űrkalóz „megtéréséről” szól. A folytatásos - Vagyim Sefner: Az ember, aki maga az öt nem című regénye ezúttal hősének leggroteszkebb kalandjáról számol be: jámbor barátunk egy tudós kérlelésére beveszi a „Szőr-Progresszív” port, amelynek hatására egész testét beborító dús szőrzetet növészt... A NEVETŐ IRODALOMÓRÁ-ban Mrozek gyilkos szatíráját, Az elefántot olvashatjuk. Ismerjük-e eléggé Karinthy Frigyest? „Az egész város beszéli” ironikus karcolatainak, a „A lélek arca” novelláinak bölcs derűjét? „Az utazás a koponyám körül” című művében regényíróként is zseniális alkotót, aki az „így írtok ti” című kétkötetes paródiájával hív vidám barangolásra a hazai és a világirodalom alig bejárható dzsungelében? Akinek az írás - az elmélyült munka, önkifejezés elemi igénye mellett - egy- ben-másban kirándulás is, amelyben a jellemünket elevenébe találó fricskáknak,, a leleplező-karikirozó Tévénapló Esztétikai nevelés Pécsi Géza nyugalmazott zenetanár - nem először - szenvedélyesen érvel az esztétikai, művészeti nevelés mellett, azt is elmondja, hogy családi vállalkozásban, nem csekély anyagi kockázattal megpróbálja a már-már lehetetlent, hanglemezekkel, ismeretterjesztéssel segíteni az ismeretnevelést. Nem először hallhattuk a Stúdió műsorában, s igazán rokonszenves az a hév és áldozat, amivel a jó ügyet szolgálja. Közben elhangzik egy riasztó szám is: az országban 270 000 szakmunkástanuló semmiféle esztétikai, művészeti nevelést nem kap, s amennyire tudom, ezekben az iskolákban az irodalom, a történelem oktatása is meglehetősen hiányos. Naponta halljuk s lassan már tompultan hallgatjuk az efféle panaszt, a kérdés azonban mindenképp jogos: milyen felnőttek lesznek azokból, akik még a János vitézt sem olvasták, nem is nagyon tudják, mert az általános iskolát végzetteknek jelentős hányada egyszerűen nem tud folyamatosan olvasni. Többször kinevettek miatta, de máig sem adtam fel a reményt: el tudok képzelni olyan fiatalokat is, akik diszkó helyett vagy mellett vasárnap délutánonként Hegelről vitatkoznak. De ettől még valóban messze vagyunk. Egyelőre az sem biztos, hogyha több szenvedélyes Pécsi Géza élne közöttünk, érne-e el eredményt, mert alig hallgatnak szavára. Az okok között fontos hely illeti a közízlés torzulását, amiről lapunkban Jánosi György írt a minap figyelemre méltó okossággal. Csak erősen kérdéses, hogy mit értünk „a társadalom és a művelődés- politika felelősségén”? Azt írja Jánosi György, hogy hiányoznak a közvetett irányító tényezők, a kulturális minták, s nem alakultak ki a „közmegegyezésszerűen elfogadott normák”. Ezt nem tudom, de a szórakozás és szórakoztatás fogalma is kétséges. Dantét olvasni vagy Bachot hallgatni vajon szórakozás-e, s ha nem, akkor micsoda? Az olvasó bebocsátást kap egy idegen világba, amelynek egyszerre résztvevője lesz, legtöbbször nem is azzal, hogy izgalmas történetet olvas, hanem azzal, ahogy az író közli a történetet. A világirodalom visszatérő „nagy” témája körülbelül annyi, hogy Jancsi szereti vagy nem szereti Juliskát, akiket hívhatnak Rómeónak és Júliának is. S mi van abban különös, hogy egy francia asszony megcsalja a férjét? Ha Flaubert írja meg - Bovaryné rá a példa -, akkor nagyon is érdekes. S itt különösebb intézményekre sincs szükség, mert az iskola, akkor is ha korszerűtlen az oktatás, sok mindenre megtanít, a könyvtár kapuja mindenki előtt nyitva áll, van színház, hangverseny, kiállítás, de itt már mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy mit választ. A közízlés valóban torzult, ha úgy tetszik, mert vannak biztos normák, a művészet minden ágában. A közízlés az olcsó felé fordult, s a Pécsi Gézához hasonló mániákus nevelők ezen próbálnak segíteni. De ahhoz, hogy eredményt érjenek el, melléjük kell állnunk, mert tudás, ismeret, az értékek megbecsülése nélkül nem megyünk semmire. Könyvtárnyit írt, igaz, a róla szóló irodalom több könyvtárat is kitesz. Az Emberi színjáték címen összefoglalt regényfolyam 40 kötet, ehhez járulnak a tanulmányok, kalandregények, pamfletek, színpadi művek, az ifjúkori kísérletekről nem is szólva. Legendák keringenek emberfeletti munkabírásáról, nagy étvágyáról, Hanska asz- szonyhoz fűződő szerelméről. A nagy realisták között tartják számon, s programszerűen írta meg kora történelmét, embereivel, szenvedélyeivel és olthatatlan pénzszomjával. A Balzac-regények középpontjában mindig a pénz áll, ami egyszerre üvdösség és az élet megrontója, a világirodalomban senki nem írt annyit és annyi szakértelemmel a pénzről, a gazdagságról és szegénységről, anyagi felemelkedésről és csalárd bukásról, mint Balzac. De ez a nagy realista át- meg átszövi történeteit romantikus elemekkel, nem riad vissza a rémhistóriáktól, esetenként még a giccstől sem, regényeit mindig több szálon szövi, s így kérdéses, hogy mennyiben alkalmas a megfilmesítésre. Pedig sokan kísérleteztek vele, mosta tévében Mányoki Endre forgatókönyve alapján Félix László. A Chabert ezredes az Emberi színjáték első, a „Jelenetek a magánéletből” sorozatcímet viselő részben található, Napoleon ezredeséről szól, akit halottnak hittek, de különböző kalandok után visszatér Párizsba, ahol volt felesége sem hisz szavának. Hatásos téma, később többen is megírták. A magyar tévéváltozat erénye, hogy egységessé teszi az ezredes törénetét, a néző a hatásos csatajelenetek után lépésről lépésre nyomon követheti Chabert sorsát, s bepillanthat a XIX. század elejének párizsi életébe. Minden és mindenki a helyén van, elsősorban Mádi Szabó Gábor, Szilágyi Tibor és Moór Marianna, a néző pedig talán kedvet kap ahhoz, hogy nekivágjon Balzac betűrengetegének. Nem mindig könnyű olvasmány, de a francia valóságnak teljes rajza. A szombat esti műsorismertetésben így hangzik A hét műtárgyának bejelentése, magyaros hangsúllyal: Ráfáel műveit fogjuk látni. Nyilván Raffaelről van szó, pontosabban Raffaello di Giovanni Santiról, akinek nevezetes Madonna-képét nem is olyan régen nemzetközi bűnszövetkezet rabolta el a Szépművészeti Múzeumból. De kiderül, hogy a műsorközlő rosszul olvasta e műsorújságot, ugyanis Georg Raphael Donnerről van szó, aki 1693-1741 között élt, 1727-39 között pedig Eszter- házy prímás foglalkoztatta Pozsonyban, ahol ma is látható Szent Mártont ábrázoló lovasszobra és az imádkozó prímást ábrázoló fehér márványból készült lendületes alkotása. A hét műtárgya a Szépművészeti Múzeumban látható négy mitológiai ólomszobrát mutatta be, Ráfáel alkotásaként. Mintha valaki Mihályról beszélne, de nem árulná el, hogy Munkácsyt akart mondani. Ejnye... CS. L. humornak, a borúból derűre forduló játéknak helye van? Ahol a gondolat nemegyszer extrém, sajátos íve van, ám mégis a valóság törvényeit új oldalairól bevilágító, új rendet teremtő erő? Az író születésének 100. évfordulóját ünnepelhettük az idén, szellemének és utóéletének megidézésé- ről éppen egy hete a rádió Társalgó című adásában gondoskodott. A műsort, amelyben kiváló ismerői - Karinthy Márton, Szakonyi Károly, Téglás János, Fráter Zoltán és mások vallottak az életműről és az alkotóról, Filippinyi Éva szerkesztette. Nehéz lenne most magát az irodalomkedvelőknek szánt másfél órát mint rádiós műfajt értékelni. Elsősorban azért, mert elfogulttá tehet, ha a rádióhallgató csak az elhangzottak tartalmára figyel. Csak arra, milyen sokoldalúan lehet megközelíteni egy méltán nagy alkotót. Abból kaptunk dokumentumok és személyes visz- szaemlékezések alapján képet, amit úgy foglalhatnánk össze: Karinthy- jelenség. A jelenségről, amely a mai értelemben vett abszurdot és a sci-fi műfaját is eredeti módon előlegezte meg. Akinek - Lukács György kifejezésével - „műalkotásegyénisége” bejáratlan utakra lelt a paródiában, és látásmódjával új, máig ható impulzusokat adott a különböző műfajok számára is. -bEzekben a napokban a Leszámolás Hongkongban című amerikai filmet vetítik Balzac Rátáé! Rádió Ka r i nthy-j elenség
