Tolna Megyei Népújság, 1987. november (37. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-04 / 260. szám
4 Képújság 1987. november 4. FIATALOK FIATALOK FIATALOK FIATALOK __________________________________A Illyés Gyula versmondó verseny Ozorán Az ozorai Általános Művelődési Központban az intézmény névadója, Illyés Gyula születésének 85. évfordulója alkalmából a múlt hét végén szavalóversenyt rendeztek. Két korcsoportban (ötödik-hatodik, illetve hetedik-nyolcadik osztályosok) ösz- szesen huszonnyolc Tamásiból és környékéről érkezett általános iskolás mérte ösz- sze tudását. A programot szépszámú közönség előtt Czine Mihály irodalomtörténész nyitotta meg, bevezetőjében Illyés Gyula munkásságát és megyénkhez való kötődését méltatta. Ezt követően a fellépő pajtások a kötelező, majd a szabadon választott verseket mutatták be. A szakértők véleménye szerint színvonalas, értő előadásoknak lehettek tanúi az érdeklődők. A délutáni ünnepélyes eredményhirdetésen a zsűri az első korcsoportosok közül Tóth Bernadett gyönki általános iskolás szavalatát ítélte a legjobbnak. A második korcsoportban Borsi Mónika hőgyészi tanuló került ki győztesként a versengésből. A Tolna Megyei Tanács V. B. művelődési osztályának különdíját a tamási Boda Gábor kapta. Ezenkívül valamennyi benevezett pajtás értékes könyvjutalomban részesült. A tizenegyedik vendég: D. Nagy Lajos Nagy „Feró” távozása után az eddig jóformán csak kísérő zenekar szerepét betöltő kitűnő muzsikusok rövid idő alatt sok új hívet szereztek a Bikininek. A rendszerint telt házas koncertjeiken a közönség kórusban énekli ismert slágereiket.- A Rolls Frakció megszűnése után 1985-ben kerültem Nagy „Feró” helyére - mondja D. Nagy Lajos. - Azt hiszem, nagyon sokan szeretik zenénket, bár a Bikininél nem csupán a dallamra érdemes odafigyelni. Van, aki az új hullámosokhoz sorol, van, aki rockzenekarnak tart minket. A kategorizálás persze nem szerencsés dolog, de ha már meg kell tenni, akkor szövegeinket új hullámos, de zenénket rock kategóriába sorolnám. A lényeg persze az, hogy albumaink dalai között mindig talál kedvenceket a közönség és találkozhat velünk a sikerlistákon. Elkészítettük Mondd el című dalunk angol nyelvű verzióját is. A Bikini nem csupán időnként meghökkentő mondanivalójával, hanem kulturált, magas színvonalú játékával is méltó az elismerésre. Rockzenészek a műveseállomásért Már hozzászokhattunk ahhoz, ha a világon bárhol segítségre van szükség, í (Lovl&H. a. ft* CK four »/«&* 1 R0CKPONT a popzene területén tevékenykedők mindig az elsők között mozdulnak. így történik ez most, nálunk is, amikor a szekszárdi kórház KlSZ-szervezetei- nek felhívására a megyénkben dolgozó diszkósok és zenekarok elsők között jelentkeztek egy jótékony célú rendezvényen való közreműködéshez, melynek bevételét a Szekszárdon létesítendő műveseállomás építéséhez ajánlják fel. A nagyszabású rendezvényre november 8-án, vasárnap 17 órai kezdettel kerül sor. A helyet, mint más jótékony célú rendezvények megtartásához most is a szekszárdi Garay Táncos biztosítja. Az esten több mint tizenöt diszkós, négy zenekar és táncosok váltják egymást a kellemesnek ígérkező programban. * Slágerlistánkat a következőkben, a vendégeinken kívül egy-egy diszkóklub közönsége, illetve havi egy alkalommal a Tolna megyei diszkósok állítják össze. Slágerlista: A tolnai művelődési központ Tini diszkójának listája: 1. Whitney Houston: J Wanna dance With somebody, 2. Zoltán Erika: Madonna, 3. Ken László: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 4. Madonna: La isla Bonita, 5. Pet Shop Boys: H’asin. . KINDL GÁBOR Rajzok egy vázlatfüzetből Minker Tibor grafikái között Mondják, a rajz kevésbé eszközigényes. Ezt nyomban cáfolni látszik Minker Tibor, aki a szekszárdi utcán súlyos málhaként viszi magával rajztábláját, hatalmasnak tűnő papírköteget, vázlatfüzeteket. Rövid beszélgetésre állunk meg csupán, hogy később aztán folytassuk nyu- godtabb körülmények között. Szekszárdon a városi KISZ-bizottság klubhelyiségében néhány hete láthatták az érdeklődők Koch Attila és Minker Tibor rajzait, festményeit. A fiataloknak tervezett oldalon emlékkiállításról írni önmagában is tragédiát sejtett. A tények viszont tanúi, hogy Koch Attiláról az emlékezés hangján lehet szólni a közeli barátnak, alkotótársnak, Minker Tibornak is. Ismert, hogy Koch Attila már nem él. Alig múlt esztendeje, hogy közös kiállításukat tervezgették és... Minker Tibor most egyedül meséli közös elképzeléseiket és közben vázlatfüzeteiben lapozgat. Figyelem mozdulatait, amint önmagáról kissé szemérmesen vall. Fontosabb számára az a munkafolyamat, amit nyugodt lélekkel alkotásnak nevezhetünk. A pillanatot ragadja meg a rajz nyelvével, eszközével, egy szál tollal, ceruzával, ö így fényképez elsősorban önmagának. Tudjuk, hogy ez csak egy darabig mehet így, mert bizonyos idő után ezek a „saját célra” készült rajzok visszhangot keresnek. Olyan fórumot, ahol megmutatkozhatnak. így van, volt ez Minker Tibor esetében is. Tagja a Tolna megyei amatőr képzőművészeket összefogó körnek, hiszen ez a mozgalom számára is hordoz bemutatkozási lehetőséget és szakmai fejlődést. Aki autodidaktaként jut közönség elé, tudja, ismeri az út kálváriás göröngyeit. Lapozgatva vázlatait, először talán az erdélyi útját kell idézni, ahol a tájra, egy-egy útszéli keresztre, kopjafára éppen úgy rácsodálkozott, mint Kányádi Sándor költő karakteres arcélére. Ezek a rajzok így önmagukban kevesek. Tudja ezt Minker Tibor is. Nem elég meggyőzően egyszerűek ahhoz, hogy a hosszú, fáradságos tanulmányrajzokat sejtessék a nézővel. A cél természetesen lehet egy vonallal elmondani mindazt, ami a perc tört része alatt belénk ivódik, ám ehhez stúdiumok sorát kell készíteni. Felmentést csak az a kétkezi munka adhat, amit Minker Tibor naponta végez karbantartóként, a Tolna Megyei Idegenforgalmi Hivatalnál. A rajzolás olyan része az életének, amiről nehezen mondana le. Sőt, egyre többet tesz érte, hogy fekete-fehéren fogalmazott világképét mind szélesebb körben láttathassa. Becsukja füzeteit, elhallgat és szakállal fedett arcát kérdőn fordítja, vajon érthető-e a gondolata, szándéka. DECSI KISS JÁNOS A pályaválasztást is segíti Hangmontázs a moziban A szekszárdi Panoráma mozi látogatói - legalábbis azok, akik már a híradó előtt elfoglalták helyüket a vetítőteremben - az utóbbi hetekben meglepő és szokatlan kezdeményezésnek lehettek tanúi. A főműsort megelőzően, mint ismeretes, különböző reklámfilmek fogadják a közönséget. Ez annyira természetes, hogy sokan már fel sem figyelnek a számtalanszor látott és hallott jelenetekre. Rendszeres időközönként azonban feltűnik a vásznon egy jellegzetes diakép, majd rögtön ezt követően egymás után két hang szólal meg a hangszórókon keresztül. Tisztán, érthetően, valahogy így:- Önök most a szekszárdi 505. Számú Ipari Szakmunkásképző Intézet és Szak- középiskola bemutatkozó hangmontázsát hallják.- Felhívjuk figyelmüket arra, hogy ebben a tanévben is kiállításokkal és vásárokkal várjuk önöket a Folyosó Galériában.- Az elmúlt három évben rangos amatőr művészek anyagát mutattuk be a Folyosó Galéria paravánjain és tárlóiban.- Vendégünk volt többek között... Önreklám? Kubanek Miklós, az iskola kulturális nevelő tanára, az elképzelés megvalósítója másképp fogalmaz.- Inkább a nyitottságra való törekvés. Már régóta létezik nálunk a Folyosó Galéria, ahol kéthetente mindig új kiállítás várja az érdeklődőket. Nem egy kezdő, úgynevezett amatőr festő itt rendezte meg annak idején élete első tárlatát és ma már neve van a „szakmában”. Örömmel vennénk, ha minél többen tekintenék meg ezeket a kiállításokat, de egyéb rendezvényeinket is. Nyilvánvaló, hogy ennek a célnak az elérése érdekében valahogy „el kell adni” magunkat. Ezért vetődött fel a mozireklám ötlete. Itt ugyanis, jó esetben naponta több százan hallgathatják meg legújabb híreinket. Sztarovics János, a Panoráma filmszínház üzemigazgatója szerint az 505. számú iskola szolgáltatása új színt hozott a moziba.- Mint régi népművelő, hivatalból is támogattam az ötletes kezdeményezést. Természetesen meghallgattam a reklámok szövegét: színvonalasnak, lényeg- retörönek tartom azokat. Magától értetődően ingyen, minden ellenszolgáltatás nélkül tettük lehetővé a tevékenységüket. Csak tájékoztatásul: a Tolna Megyei Moziüzemi Vállalat egyébként sem jut hatalmas összegekhez a reklámból. Egy központi film egy hétig tartó forgalmazása mintegy 5-600 forint bevételt jelent. A „bemondók” - Fülöp Krisztina harmadik osztályos könyvkötő és Tóbiás Rajmund másodikos autószerelő - mindketten tagjai a szakmunkásképző irodalmi színpadának. A felvételeket komoly gyakorlás előzte meg, ám ennek ellenére legalább akkora lámpalázzal álltak a mikrofonok elé a stúdióban, mintha „élőben” léptek volna fel, közönség előtt.- Még nem mentem el a moziba meghallgatni magam - mondja Tóbiás Rajmund. - Feszélyezne annyi ember előtt a saját hangom. Talán legközelebb... Addig is néhány új célkitűzést kell megvalósítani. Már készül a következő hangmontázs, mely többek között a pályaválasztáshoz nyújt segítséget. SZ. Á. Akiknek a hangját halljuk a Panoráma moziban: Fülöp Krisztina és Tóbiás Rajmund Ifjúságpolitika és tömegsport Együttműködés a fiatalok érdekében A Tolna Megyei Tanács V. B. ifjúsági és sportosztálya, valamint a KISZ Tolna Megyei Bizottsága együttműködési megállapodást kötött annak érdekében, hogy a fiatalok társadalmi és politikai gondjain segítsenek. Beszélgetőpartnereink Kiss Magdolna, a KISZTolna Megyei Bizottságának első titkára, és Hornyik Lajos, a Tolna Megyei Tanács V. B. ifjúsági és sportosztályának vezetőhelyettese.- Ha van két olyan társadalmi szerv, amelyeknek hasonló a feladatuk, akkor ezeknek célszerű együttműködniük. Mindkettőnknek legfőbb gondunk az ifjúságpolitika, ezért kötöttünk megállapodást. (Kiss Magdolna)- Az együttes gondolkodás és cselekvés a lényeg. Ez az együttműködés jogelődeinktől származik, mi csak szeretnénk továbbfejleszteni, hiszen azóta jobban előtérbe kerültek az ifjúság problémái. Az a különbség, hogy most egy osztály fogja össze a feladatokat, míg korábban ehhez több szerv szükségeltetett. (Hornyik Lajos)- Fő célkitűzésünk, hogy az állami ifjúsági munkában megvalósuljon a koordináció. (Kiss Magdolna)- A fiatalokról a KISZ-bizottság több információval rendelkezik, mint mi. Az öntevékeny diákkörök megalakulása állami feladat, szorgalmaznunk kell a megalakulásukat. Úgy kell képviselnünk az ifjúság érdekeit, hogy meg tudjuk oldani a problémákat. (Hornyik Lajos)- A két társadalmi szerv képviselői rendszeresen találkoznak, egymás munkaértekezletein részt veszünk, amelyeken szó esik ifjúságpolitikáról és tömegsportról egyaránt. (Kiss Magdolna)- Évente egyszer értékeljük munkánkat. Minden évben meghatározunk 4-5 olyan fontos feladatot, amit kiemelten kezelünk. Ilyen volt idén a diáksport megteremtése rendszeres munkaterv alapján, az öntevékeny diákkörök megalakulása, az iskolák szervezeti működési szabályzatainak megteremtése, a tömegsport összehangolása (diáktúravezetö képzés, ötpróba, Magyar Ifjúság Kupa, triatlon- verseny). (Hornyik Lajos)- Rengeteg programot szervezünk, a fiatalok nem is tudják, hogy mi állunk a háttérben. Nekik nem is az a lényeg, hogy ki szervezi, hanem hogy jó legyen, jól érezhesse magát. (Kiss Magdolna)- Az átlagfiatalok kevésbé érzik az együttműködésünk hatásait. Hosszabb távon szeretnénk eredményeket elérni, ehhez azonban lényeges, hogy a megyei vezetés is érezze a fiatalok gondjait. (Hornyik Lajos)- Szükséges, hogy az állami döntésekben felvillanjanak az ifjúság problémái. Ha a fiatalok éreznek valamiféle változást, akkor a munkánk eredményes attól függetlenül, hogy nem tudják: mi vagyunk a háttérben. (Kiss Magdolna)- Fontos lenne, hogy a fiatalok problémái beépüljenek az éves vagy az ötéves tervbe. El kell érnünk, hogy a veszélyeztetett fiatalokkal érdemben foglalkozzanak a megyei tanácsnál, s hogy ezekben a kérdésekben a megyei vezetők partnerek legyenek. (Hornyik Lajos)- Nem azt szeretnénk elérni, hogy a fiatalok az idősebbekkel szemben előnybe kerüljenek, hanem azt, hogy ne kerüljenek hátrányba semmilyen területen. Ennek megvalósításához a realitás talaján kell maradnunk, nem kergethetünk illúziókat. A meglévő eszközöket kell hatékonyabban és ésszerűbben felhasználnunk, például a jelenleg rendelkezésünkre álló lakásokat is el lehetne osztani ésszerűbben. (Kiss Magdolna)- Hogy mi a helyzet a fiatal házasok lakáshoz juttatása terén? Választani lehet: előtakarékos garzonlakás (öt városunkban öt év alatt 200 ilyen épült), átmeneti lakások, előközművesítettterületek (Pakson és Tamásiban már van ilyen, több helyen is elkelne). A megyei tanácstól igényelhető lakástámogatás, erről sajnos kevés fiatal tud. Vállalási támogatás is létezik, de az igényekhez képest ez minimális. (Hornyik Lajos)- Fő célkitűzésünk még a turizmus fellendítése, amelyhez a megye adottságai megfelelőek. Szeretnénk rendbehozni a turistahelyeket, térképeket készíteni a túraútvonalakról, több programot szervezni. Mindehhez az alap megvan, ami egy kis befektetéssel javítható lenne (Ma- gyaregregy, Óbánya, űzd). Ezenkívül szeretnénk fellendíteni a lakótelepi közösségi életet, a klubokat, amihez az ifjúsági és sportosztály anyagiakkal járult hozzá, a KISZ pedig a programszervezésben segít a fiataloknak. (Kiss Magdolna)- A művelődési házak jobb szervezői, irányítói kéne legyenek ezeknek az ifjúsági kluboknak. (Hornyik Lajos)- A jövőben nagyobb hangsúlyt kap a fiatalok elhelyezkedése, foglalkoztatása. Szeretnénk követni és segíteni őket. Foglalkoztatási gondok sajnos már idén is jelentkeztek, például az egészségügyi iskolákban végzettek egy része nem kapott szakmájának megfelelő munkát. Szeretnénk átképzési formákat elindítani, hogy szakszerűen lehessen foglalkoztatni őket. (Kiss Magdolna)- Véleményem szerint ezért jók azok a gimnáziumok, ahol fakultatív képzés során gyors- és gépíró vagy operátori bizonyítványt szerezhetnek. Ezt a formát kellene elterjeszteni. (Hornyik Lajos)- Szeretnénk felkarolni az fijúság körében jelentkező problémákat. Fiatalok nagy csoportjait érintő problémák ezek, nem csak a KISZ-esekre gondolok. (Kiss Magdolna)- Ifjúsági tanácsadó irodát indítunk Pakson, később szeretnénk Szekszárdon is. Ez olyan közművelődési centrum lesz, ahol mindenféle szolgáltatást megkapnak a fiatalok (egyéni problémák orvoslása, tanácsadás, kultúra, fórumok). A fiatalok művelődésén is szeretnénk javítani, ehhez jó lenne megnyerni a művelődési házak apparátusát. (Hornyik Lajos)- Lényeges az önálló kis közösségek szerveződése. Minden társadalmi tömegszervezettel együttesen kell dolgoznunk, hogy eredményesen tudjuk képviselni a fiatalok érdekeit. (Kiss Magdolna)- Az egészségvédő programban is részt veszünk hosszú távon, több városban szeretnénk megalakítani az egészségvédők sportegyesületét. Szeretnénk más szervek programjába is beültetni a fiatalok problémáit. (Hornyik Lajos)- Mindkét szerv (a KISZ, valamint az ifjúsági és sportosztály) nevében benne van az ifjúság szó, ebből következik, hogy mi főleg a fiatalokkal foglalkozunk. A többi társadalmi szerv minden embert egyaránt figyelemmel kell kísérjen. Mi viszont megpróbáljuk ezeket meggyőzni arról, hogy a leglényegesebb odafigyelni a fiatalokra, hiszen ők a jövő generációja. Célunk, hogy a fiatalok sokoldalúan fejlett, edzett, művelt és tevékeny közösségi emberekké váljanak. (Kiss Magdolna) MÁTÉ RÉKA