Tolna Megyei Népújság, 1987. november (37. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-21 / 275. szám
10 NÉPÚJSÁG I 1987.. november 21. Pákolitz István: Aligha Aggódik a viceispán: nem szakad el az új istráng Bár a rehült is megtenné: nagyobb tempó nem lesz ennél Soha senki nem kap sérvet a nagy nekigyürközésben Neo-proccnak nagy a mersze a gyeplő el van eresztve Aligha lesz könnyű dolga ha ki mégis visszafogja Czakó Gábor: 77 magyar rémmese Anti királyfi Hol volt, hol nem volt, ott, ahol a szép lányokat nyers uborkából kvarclámpával csinálják; no ott, Édes Jenő fodrász-szalonjában két érett királylány ült, üldögélt az ezüstös hajszárító korona alatt. Csevegtek előkelőén és amúgy tündéresen.- Az én Antim valódi királyfi volt húsz évvel ezelőtt! - csicseregte az egyik. - Fehér Skoda Octávián jött, délceg volt, karcsú, izmos, szellemes. A hétfejű sárkánnyal is megvívott a csókomért. Most meg hétszámra döglik a tévé előtt, az ágyban kizárólag hortyogni tud. Mindent egybevetve egy buta, hájas, sörszagú béka. A másik, csak úgy magában, elmosolyodott.- Nem lehet, hogy a csókodban volt a hiba, édes Arankám? Okos Kata Egyszer volt, hol nem volt, a bértömeggazdálkodáson túl, de a személyi fizetéseken innen, volt egy szakszervezeti bizalmi, úgy hívták, hogy Okos Kata. Volt annál a vállalatnál több szakszervezeti bizalmi is, neve is volt mindnek, de csak ezt az egyetlenegyet hívták Okos Katának. Hogy miért, azt rövidesen megtudjátok. Történt, hogy pecsétes, stencilezett papírokkal összehívták az üzemi ebédlőbe a szakszt n/ezeti értekezletet. A bizalmiak gyűltek, ültek, iszogatták a kólát, rágcsálták a rcpit, hallgatták az üzemi négyszöget, amely mint valami wimbledoni páros előadta, hogy a vállalati bérezés nem eléggé korszerű. Haladóbbnak kellene lennie, ösztönzőbbnek, élenjá- róbbnak, szocialistábbnak, komplexebbnek, humanistábbnak, demokratiku- sabbnak, differenciáltabbnak, valósabb- nak, nehogy a cég a termékszerkezetváltás sürgető igényének kellős közepén egy ámokfutó menetrend pályájára kerüljön. A szakszervezeti bizalmi épp olyan ember mint a többi. Elérzékenyült hát mind, és kissé meg is ijedt. Hogyan is ne ijedt volna meg: ennyi varázsige egy egész kongresszus elbűvöléséhez is elég lett volna. Osztályharcosan lehurrogták Okos Katát, amikor az parlagi módon firtatni próbálta, hogy mármost ezután több lesz-e az egységnyi munkára eső bér avagy kevesebb. Volt ám fölzúdulás, amikor Kata a szavazásnál nemet mondott a javaslatra! Majd akkora, mint fizetéskor, a loppadt borítékok láttán.- Magatokra vessetek - mondta Okos Kata.- Miért? - Mi mást csinálhattunk volna? Te hőbörögtél, és mire mentél vele? Az igazmondó juhász Az aranyszűrű bárány - mint tudjuk - odalett, nem különben a fele királyság is, namármost az igazmondó juhász miből tartsa el a burkus király lányát? Beállott hírlapírónak. Valamelyik értekezleten azt mondotta neki a főszerkesztője, hogy látogassa a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszerrel kapcsolatos sajtóértekezleteket, és a hallottak alapján pártolja a lapban az építkezést.- Nem tehetem - ingatta fejét az igazmondó juhász.- Hogyhogy? - hökkent meg a főszerkesztő.- Elvből. Nem helyeslem a beruházást.- Na és?- Hát ez az.- Nézd - vette elő a meggyőzés fegyverét a főszerkesztő -, az elveidet én a magam részéről a legmesszebbmenőkig tisztelem. De miattuk még összehozhatsz havonta egy cikket. Egyszerűen leírod, amit a sajtóértekezleteken hallasz. Miután nekem is van magánvéleményem, amit most nem részletezek, nem kívánom, hogy akár egy szót is hozzá tégy.- Éppen ez az, amit nem tehetek. A főszerkesztő összecsapta a társadalom ütőeréhez szokott két kezét.- Ilyet én még világéletemben nem pipáltam! Amióta a gólyák elfogytak Az országnak abba „a közepibe”, ahová vödörrel hordják a világosságot, élt, éldegélt egy házaspár. Volt nekik videójuk, Komondor 64-ük, csak a gyermek hiányzott a szép öröklakásból, pedig már három kerek esztendeje, hogy egybekeltek.- Kutya egye a májad, föld igya a véred, miért nem szülsz gyermeket énnekem, te asszony? - kiáltotta egyszer a férj, és elhurcolta a feleségét a rendelőbe. Hogy szavamat ne felejtsem, élt abban az időben egy csodadoktor, úgy hívták, hogy Genetikus. No, ez a tudós ember megvizsgálta a házaspárt. Röggö- nyözte őket, vérüket vette, petéjüket, és azt mondta, hogy egy hét múlva menjek vissza. A mérges ember asszonyát küldte. A Genetikus sunnyogott-bunnyogott tudományos zavarában, mert az összes lelet azt hírelte, hogy a házaspár makkegészséges. Végül parlagi szóra fanyalodott. Megkérdezte, mi a helyzet az ágyban, hányszor szoktak együtt lenni férj-feleség módján. Irult-pirult a menyecske, majd kibökte:- Háromszor.- Hogyan háromszor? Naponta? Hetente?- Amióta házasok vagyunk. így volt, igaz volt, magától a Genetikustól hallottam a rádióban. Minden szónál van nagyobb? Tiszán innen, Dunán túl, magam sem tudom, hogy hol, a Steinmetz kapitány és az Osztyapenkó kapitány utca sarkán, a bezárt trafik lépcsőjén ült, üldögélt két kisfiú. Hogy hányadikosok lehettek, nem tudom, de másodikosok már elmúltak, és nem jártak még negyedikbe. No, ültek. Hátukon iskolatáska, térdük között tornazsák. Fagylaltoztak. Azt mondja egyszer az egyik:- Az én anyukám fölakasztotta magát. így felelt erre a másik, miután lenyelte a fagylaltját:- Az enyém nemcsak megfulladt, amikor magára nyitotta a gázt, hanem föl is robbant, mert Pálma néni becsöngetett. Vendégünk, Keresztury Dezső Cenci néni présházában Indulás a Babits-iskolából A Babits Mihály nevét viselő két szekszárdi intézmény, az általános iskola és a művelődési központ vezetője, Scherer Sándor és Say István elhatározta, meghívja azokat, akik közeli kapcsolatban voltak Babits Mihállyal, hogy beszéljenek a költőről, emlékeikről. A választás elsőnek Keresztury Dezsőre esett, aki 83 éve ellenére szívesen vállalkozott az útra, jól- -lehet a napokban érkezett haza Hamburgból, s mint tudjuk, ma is fáradhatatlanul dolgozik. ''Keresztury Dezső az elmúlt jó fél évszázadban a magyar szellemi élet meghatározó alakja, irodalomtörténész, műfordító, Arany Jánosról szóló könyve, aminek második része rövidesen megjelenik a régóta várt méltó Arany-életrajz, s költő is, aki versekkel kezdte pályáját a Nyugatban, Babits elismerésétől kísérve, s akinek verseit Illyés Gyula úgy jellemezte, hogy zseniális költő müvei. S talán nem hivalkodás, ha személyes emlékemet idézem: 1939-ben mint diák találkoztam először Keresztury Dezső írásává!, ami Szekfű Gyula gyűjteményében, a Mi a magyar? című kötetben jelent meg „A magyar önismeret útja” címen. így vált sokunk nevelőjévé, akkor is, ha nem lehettünk közvetlen tanítványai, s nemzedékek szellemi fejlődése elképzelhetetlen jótékony hatása nélkül. A szeszélyes sors gyakran állította próba elé, volt miniszter, az Eötvös-kollé- gium vagy Széchényi Könyvtár igazgatója, de mindig a szellem tisztasága és felelősségtudata jellemezte minden cselekedetét. A feleségével érkezik, a köd miatt kicsit késett kocsijuk, de Keresztury Dezső friss, jókedvű, s rögtön mondja, hogy otthon érzi magát, igaz, nem először jár Szekszárdon. A házigazdák köszöntik, közben gyerekek állják útját, itt van Király Józsefné, a városi pártbizottság titkára, Jankovics Lajosné, a városi művelődési osztály vezetője s természetesen Vendel Mohai Lajosné, a Babits-hagyaték gondozója. Egyelőre nincs sok időnk a Babits-is- kolában, a programból pedig, amit azzal állítottak össze, hogy tetszése szerint válasszon, csak a Babits-szőlö érdekli, ahol már vár bennünket jelenlegi tulajdonosa, Rappai József, nyugalmazott állatorvos és felesége. Meghatódva áll a város fölött, ahol hajdan Illyés állt Babits oldalán, „Mihállyal a hegyen”, s ahonnan ebben a ködös őszi időben is messze látni. Itt kezdte írni a Halálfiait, számos vers is idézi a helyet, ahonnan Jó, jó, jó így szétnézni szabadon! így ülni a napban a tanya előtt ahonnan látni a vonatot hogy cammog a róna felett s a várost, s a széles utcán mászni az apró embereket, s vidám munka hálójában hegyoldalt és tetőt s a vers varázslatában néhány pillanatra valóban kisüt a nap, hogy minél messzebb láthassunk, túl a Halálfiai világán, miként Babits is Párizsig, Londonig látott a szép dombról. A tanyában egy eredeti bútordarab is van, ami hajdanán Cenci nénié volt, kenyeret tartottak benne, ezt is megnézzük, s a házigazda szives kínálására megízleljük a bort is, amire Illyés Gyula úgy emlékezett, hogy Babitsék otthonában mindig volt szekszárdi. Fotográfusunk szorgalmasan működik, feleségével kettesben a tanyaajtó elé állnak, őrizze emlék így is a szép pillaládias kapcsolatba került olvasóival, az egész országgal. Kazinczy hajdan így szólította meg Berzsenyit: ritka ragyogá- sú barátom! Arany „tisztelt Hazafinak” írta azt a levelet, amelyben Madáchnak Az ember tragédiájáról írt. Az előttünk járó nemzedék egészen másként jelent meg előttünk, Féja, aki gyakran megfordult a megyében, Géza bácsi volt mindenkinek, azt elképzelni sem lehetett, hogy valaki Illyés urat mondjon, mert kortól függően Gyula bácsi vagy bátyám volt mindenkinek. Keresztury Dezsőt is szinte családtagként fogadták Szekszárdon, s a tudós akadémikus, a jeles költő Dezső bácsiként, Dezső bátyámként maradt meg mindenki emlékezetében, ahogy az ország más részén is. S újra indulnunk kell, a hegyen a szekszárdi termelőszövetkezet lát vendégül bennünket. Útközben azonban meg kell állnunk a főiskola előtti lllyés-szobornál. Dezső bátyánk megilletődve áll a szobor előtt, s fátyolos hangon mondja, hogy egyre több barátját kell szoborba öntve viszontlátnia. A tsz hegyoldali borozójában Domo- nyai Péter a házigazda, sorra mutatja be legjobb boraikat, amelyek remélhetőleg az országhatárokon túl is elviszik a szekszárdi bor jó hírét. A borról pedig sok szó esik, s méltán, mert Keresztury Dezső híres kertész, családjában, Zalában sok bortermelő volt, ahova abban az időben a balatoni felvidék egy része is tartozott. Szakértőként ízleli tehát a szekszárdit, s itt illő, hogy idézzük egyik szép, a borról szóló versének néhány sorát, amiben ugyan a kő és láva a balatoni hegyeket idézi, de a szekszárdira is illik: Nap s kő nedve ez: őrzi a láva vér-iszap érdes lágy izeit, hűs éj babonás fényét, derülő ég hajnalodó könnyűségét, lángzó delek izzó őrületét: a nap olvad, omolva kigyújtja a tükrös tó habszőnyegeit, hogy a térrel is ittasan áldott illatot érleljen, zamatot izesitsen a szőlő fürtjeiben... így ég lángtalanul, feszül édes arányban az ész s a mámor e borban, mellyet szételemezni ha tudna versem, az ókori istenek is bámulva figyelnék. Késő éjjel van, amikor cihelődünk, s mi mással is üríthetnénk a János-áldást, mint azzal, amivel a Babits-iskola tanárai is búcsúztak tőle: a viszontlátásra, mielőbb, de a jövő esztendőben feltétlenül, így legyen. CSÁNYI LÁSZLÓ natot, s indulunk is tovább, mert az iskolában várnak bennünket, a klubhelyiség zsúfolásig tele van, tanárok, diákok várják áhítattal Keresztury Dezső szavait, mivel is köszönhetnének méltóbban, mint saját versének néhány sorával, ami vallomás és tanulság egyszerre: Felfelé vihet a lanka isi Ha erős, ki tevékenyen tud várni s érik az ősz parádés bomlásában. Ezért óvjuk, míg el nem vétetik türelmünk s tiszta, bár törékeny azonosságunk önmagunkkal. Babitsról beszél, első találkozásukról, amikor Gyergyai Albert vitte el a Reviczky utcai lakásba, majd arról, milyennek látta a mestert, aki igazán csak néhány meghittje társaságában tudott feloldódni. Visszaemlékezik az 1946-os szekszárdi Babits-emlékestre, majd arról beszél, hogyan mentette meg a hagyatéknak Török Sophie-nál maradt részét, Babits könyvtára ugyanis a háború során, számos egyéb irodalomtörténeti emlékkel megsemmisült. Az esztergomi nyári lak is szóba kerül, amit a háborús pusztítások után az ő kezdeményezésére építettek újjá, s felemeli szavát: „Mentsétek meg, amit lehet! A présházra kerüljön emléktábla, s induljon társadalmi mozgalom, hogy Babits utcáját védetté nyilvánítsák, hogy megmaradhasson jelenlegi formájában.” Erre bizony szükség is lenne, mert délután aggódva látjuk a szülőházban, hogy a falak megrepedtek, az átmenetileg ide terelt forgalom súlyos teherautói megremegtették az utcát. De van újabb ok a meghatódásra: Mohainé Vendel Luci kis könyvecskét mutat, ami Babitsék berlini látogatásának emlékét őrzi. Török Sophie gondosan aláírásokat gyűjtött Berlinben, ahol Babits előadást tartott, s a nevek között ott van Keresztury Dezsőé is, aki abban az időben a berlini Magyar Intézetet vezette. Újra végigjárja a Babits-házat, ahol már többször megfordult, s indulunk is tovább, mert a művelődési központban hívei, tisztelői gyűltek egybe, hol hallhassák szavát. Fáradhatatlanul beszél Babitsról, emlékeiről, arról is szót ejt, hogy most fejezte be az Eötvös-kollégiumról szóló könyvét, amelynek igazgatója volt, majd levetítik a Babits születésének századik fordulójárá készített filmet, amelyben ugyancsak megszólaltatták. Mi pedig arra gondolunk, s ennek hangot is adunk, hogy a modern magyar irodalom nagy nemzedéke meghitt, csaA Keresztury házaspár a Babits-ta- nya előtt
