Tolna Megyei Népújság, 1987. november (37. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-02 / 258. szám

2nEPÜJSÄG 1987. november 2. A moszkvai pártbizottság első titkára felmentését kérte Borisz Jelcin, az SZKP KB Politikai Bi­zottságának póttagja, a Moszkvai Városi Pártbizottság első titkára felmentését kérte az SZKP Központi Bizottságának október 21-i ülésén - közölte kérdésre válaszolva a szombati moszkvai sajtóér­tekezleten Anatolij Lukjanov, a KB titkára. A Központi Bizottság üléséről szólva a titkár elmondta, hogy annak fő témája az évfrodulós ünnepségekkel kapcsolatos feladatok meghatározása volt, s foglalko­zott más időszerű feladatokkal is. Az ülé­sen 27-en szólaltak fel, köztük Borisz Jel­cin. A moszkvai PB els titkára elsősorban a párt vezető szerveinek munkastílusáról és az átalakítás menetéről beszélt. Több értékelő megállapításával a Központi Bi­zottság tagjai nem értettek egyet, azokat politikailag tévesnek minősítették. Mivel Borisz Jelcin az ülésen kérte felmentését, a KB célszerűnek tartotta, hogy az SZKP KB Politikai Bizottsága és a Moszkvai Vá­rosi Pártbizottság a párt szervezeti sza­bályával összhangban vizsgálja meg a Borisz Jelcin kérése kapcsán felvetődött kérdést. Lukjanov elmondta, hogy a vita tárgy­szerű volt, különböző nézetek hangzot­tak el, külön hangsúlyozta azonban, hogy nincs a Központi Bizottságon belül semmiféle nézeteltérés, a testület tagjai egyhangúlag hagyták jóvá az ülésen az elmúlt hetven évet értékelő megállapítá­sokat, kivétel nélkül minden egyes fel­szólaló egyetértett a Politikai Bizottság és Mihail Gorbacsov főtitkár következte­téseivel. Ez azt jelenti, hogy a november 2-i ünnepi gyűlésen olyan beszéd hang­zik el, amelyet a Központi Bizottság teljes egészében egyhangúlag jóváhagyott. Lukjanov a későbbiekben hozzáfűzte, hogy személy szerint maga sem értett egyet Borisz Jelcin véleményével, s az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ma­ga a moszkvai első titkár is elismerte, hogy hibásan vetett fel néhány kérdést. Mindez azt jelzi, hogy a Központi Bizott­ság ülései munkajellegűek, egészséges vitaszellem uralkodik, de semmiképpen sem jelenti azt, hogy nincs egység a ve­zető testületben - mondotta. T­Pillantás a hétre Válogatás a jövő hét külpolitikai eseményeiből November első napjai igazán eseménydúsnak ígérkeznek a nemzetközi életben. Egymástérik a kiemelkedő jelentőségű külpolitikai események a hírügynökségek előjegyzési naptá­raiban, miközben sokan már azt várják, hogy december hete­diké legyen és ismét találkozzon egymással Mihail Gorba­csov és Ronald Reagan. Hétfő: Moszkvában megkezdődik a nagy októberi szocia­lista forradalom hetvenedik évfordulójának ünnepségsoro­zata. A Kremlben tartandó ünnepi gyűlésen beszédet mond Mihail Gorbacsov, az SZKP főtitkára. Felszólalását óriási ér­deklődés előzi meg világszerte, hiszen a csúcstalálkozón és az amerikai féllel aláírandó leszerelési megállapodásokon túl a szovjetunióbeli átalakításról, a peresztrojkáról is fontos ér­tékelésre lehet számítani. Kedd: Az Egyesült Államok-beli Montereyben ülésezik a NATO nukleáris tervező csoportja. A szervezet egész jövőbe­ni stratégiáját érinti az esetleges szovjet-amerikai megálla­podás az atomfegyverek különböző kategóriájának leszere­léséről, így várhatóan a legújabb fejlemények állnak majd a tanácskozás középpontjában. Szerda: Kétnapos, hivatalos látogatást tesz Bonnban Franz Vranitzky, osztrák kancellár. Elsősorban a gazdasági együtt­működés kérdéseit vitatja meg majd vendéglátójával, Helmut Kohllal. A közelmúltban mindkét részről jelezték, hogy erősí­teni kívánják a gazdasági kapcsolatokat, jóllehet Ausztria to­vábbra sem szándékozik belépni a közös piacba. Csütörtök: Újabb fordulót tartanak a spanyol-amerikai tá­maszpont-tárgyalásokon. A tét az, hogy Washington teljesíti- e Madrid követelését és hajlandó-e kivonni a négy nagy ame­rikai támaszponton szolgálatot teljesítő katonái egy részét. Ez nagyon fontos Felipe Gonzalez számára, hiszen korábban még ennél is radikálisabb programmal választották meg és csak nagy nehézségek árán tudta keresztülvinni az ország NATO-tagságának fenntartását. Péntek: A japán parlament rendkívüli ülést tart, hogy meg­válassza az ország új miniszterelnökét. A szavazás csak for­mális, hiszen az évtizedek óta hatalmon lévő liberális demok­rata párt már korábban eldöntötte, ki örökölje Nakaszone Ja- szuhiro posztját és elegendő többséggel rendelkezik ahhoz, hogy izgalommentesen véghez vigye szándékát. Szombat: Az UNESCO közgyűlése is szavaz, mégpedig az új főigazgató személyéről, óriási viharok, heves választási csatározások, néha nem éppen tiszta eszközökkel folytatott kampányok után egy spanyol biológus az egyetlen jelölt, de még az utolsó pillanatban is történhetnek furcsa dolgok... Vasárnap: Hosszú előkészítő munka után a tervek szerint végre összeül az a rendkívüli arab csúcsértekezlet, amelyen az egyetlen napirendi pont az iraki-iráni háború kérdése, mi­vel az arab országok a mai napig megosztottak a két fél támo­gatását illetően, várhatóan heves viták színhelye lesz Am­man. Jordánia fővárosa. A nagy október megújítói A szociológus T. Zaszlavszkaja, a nemzetközi rangú tudós Magyarországon is közismert. Ke­mény, kritikus hangú írásainak egy ré­szét közölte a mi sajtónk is. Nyilatkozatá­nak hangvétele még írásainál is harco­sabb volt, ám ezt ellensúlyozta mosoly­gós nagymama-külseje, nyilvánvaló em­ber- és természetszeretete. Zaszlavsz­kaja állandó lakása a tudósok novoszi- birszki városrészében, Akagyemgoro- dokban van, de rendelkezésére áll Moszkva egyik kertvárosi övezetében is egy lakótelepi lakás. Az interjú házához közel, egy kis ligetben készült vele, s itt érdemes adalékot is kaptunk a pe­resztrojkát kísérő ellentmondásos társa­dalmi folyamatokról. A filmesek kocsiját kíváncsi gyerekek, háziasszonyok vették körül, s amint kazettacsere miatt a be­szélgetés szünetelt - az akadémikus asz- szony épp a 60-as évek pangásáról be­szélt szigorú szavakkal -, egy középkorú asszony a hallgatóságból emelt hangon közbeszólt: „Ön eltorzítja azt az idősza­kot, akkor is építettünk, akkor is voltak hőstetteink, akkor hódítottuk meg a Koz­moszt!” Az indulatos asszonyt szovjet kollé­gáink eltávolították a felvétel színhelyé­ről, ám a dolognak ezzel nem lett vége. Amint a riport után visszakisértük Zasz- lavszkaját a lakásához, s ő kilépett a ko­csi ajtaján, a 12 emeletes ház valamelyik ablakából néhány tojást dobtak ki az el­lenvélemény nyilvánvaló jeleként. Bizo- , nyára nem ez az ellenállás legerőtelje­sebb formája a peresztrojka kibontakozó folyamatával szemben, de azért ezt sem volna helyes semmibe venni. Miről is volt szó ebben a terjedelmes, közel kétórás interjúban? Zaszlavszkaja főként a szovjet szociológia fordulatok­ban gazdag történetéről és aktuális fel­adatairól beszélt, de szót ejtett a magyar- országi reformfolyamatról - nagyjából a Heti Világgazdaságban megjelent nyi­latkozata szellemében -, a társadalmi megújulás nehézségeiről is. A szovjet szociológia a forradalmat követő évtizedben virágkorát élte (eh­hez persze az is hozzájárult, hogy e tudománynak je­lentős progresszív előzményei voltak a forradalom előtti Oroszországban). A gazdasági-politi­kai döntések elő­készítésénél igénybe vették a szociológia segítségét csakúgy, mint a „visszacsatolásnál”, a megfelelő lépések kontrolijánál. Jelentős, nemzetközi rangú szellemi műhelyek jöttek létre a kutató­munka koordinálására. Mindez megváltozott a 20-as évek de­lén, a 30-as évek elején. Az adminisztra- tív-voluntarista stílusú vezetésnek nem volt szüksége a szociológiára, azt káros, burzsoá tudománynak minősítették (az elítélésben osztozott a genetikával és a kibernetikával). A kutatóműhelyeket fel­számolták, és a tudomány számos műve­lőjét érték törvénytelen repressziók. A tudományág fokozatos, lassú újjá­születése a XX. kongresszus után indult meg, egyelőre a társadalmi valóság meg­ismerésének sajátos módszereként. Még sokáig nem vált önálló társadalmi diszciplínává, hanem csak a közgazda­ságtanban vagy a filozófia „szolgálóleá­nyaként” létezett, sőt fejlődésében a 70- es évek pangásában újabb visszaesések következtek be. A szociológia helyzete , erre többször is utalt Zaszlavszkaja - tükrözi a minden­kori vezető rétegeknek a társadalmi való­sághoz való viszonyát. Ebből a szem­pontból az alapvető pozitív változást a peresztrojka időszaka hozta meg. Hogy mégis sikerült a tudománynak a várt tár­sadalmi fordulatra előkészülni, azt az olyan szellemi műhelyeknek köszönheti, mint az említett novoszibirszki kutatóbá­zis, amely nehéz időkben is a reformgon­dolatok zászlóvivője volt. Zaszlavszkaja ide mintegy két évtizede, Abel Gezovics Aganbegjan hívására került, akivel máig szoros baráti és munkakapcsolatban van. (Mellékesen megjegyezzük: a kiváló közgazdász furcsa „atyai neve” elárulja, hogy édesapja Gold Géza emigráns, ma­gyar kommunista, Kun Béla közeli mun­katársa volt. Az apa letartóztatása után az édesanya kaukázusi rokonsága nevelte fel Aganbegjánt.) Zaszlavszkaja sok vonatkozásban érintette a „pangás” korszakának szelle­mi életét, s ebben az összefüggésben különösen kritikusan szólt a társadalom- tudományokról. Mint említette, sok ezer publikáció jelent meg akkoriban a jelen­kori szovjet társadalomról, ám ezekből alig lehetett megtudni bármit is a valóság tényeiből, hisz kiindulópontjuk a szovjet társadalom hármas tagolódása (két osz­tály: a munkásság, a parasztság, vala­mint az értelmiség mint réteg) volt, s en­nél mélyebbre nem kívántak menni. Nem vizsgálták a munkásság elkülöníthető csoportjait, nem írtak az elkülönült politi­kai vezetőrétegröl, holott világos, hogy az SZKP főtitkára és a falusi szakértő csak felsőfokú végzettsége alapján hozható azonos csoportba, és nem valóságos társadalmi szerepe alapján. Zaszlavszkaja a közéleti nyíltságot az átalakulás alapfeltételének tartja, de hangsúlyozta: azzal, hogy a dobozokban maradt filmeket bemutatják, azzal, hogy régebben megírt műveket publikálnak, csak erkölcsi értelemben tették jóvá a hi­bákat, hiszen ezeknek a műveknek igazi üzenete a társadalom számára a keletke­zés pillanatában volt. Az elmúlt évtizedek negatív hatását azért sem lehet „jóvá ten­ni”, mert számos műalkotás, tudományos munka a viszonyok kényszere diktálta öncenzúra miatt meg sem született. Ezért látja úgy, hogy különösen a tár­sadalomtudományok nem készültek fel megfelelően a peresztrojka korszakára. Ám remélte, hogy a nyíltság tartós politi­kája megteremti a sokszor csalódott tö­megekben a bizalmat. Ezzel kapcsolat­ban Zaszlavszkaja a háztáji gazdaságok viszontagságos történetét említette, ahol az ismétlődő politikai ingadozások ala­posan megrendítették a kolhozparasztok biztonságérzetét. A már születő, alulról jövő demokratikus kezdeményezések megteremtik a szükséges támaszt a pe­resztrojka politikájának, amely így való­ban visszafordíthatatlanná válhat. KENDE JÁNOS Mai kommentárunk A Mikulás meghozza a csúcstalálkozót! Alig egy hete még pesszimista, borongós, őszi hangulatú kommentárokban si­ratta a nyugati sajtó a szovjet-amerikai csúcstalálkozót. Néhány nap alatt azonban nagyot változott a helyzet. Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter váratlan gyorsasággal bejelentett washingtoni útja már szenzációt sejtetett. Az előzetesen kiszivárgó hírek megerősítették, hogy nagy jelentőségű megállapodás várható, s végül a közös bejelentés igazolta a régen várt áttörést a világpolitikában. Ráadásul nem csupán arról van szó, hogy Mikulás meghozza az olyannyira áhított csúcstalál­kozót és december hetedikén, hétfőn a tárgyalóasztalhoz ül Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan. Egyben megegyezés született arról is, hogy a jövő év első felében újabb találkozót tartanak, immár Moszkvában és azon újabb leszerelési megállapo­dások aláírásáról is szó lehet. A szenzáció tehát nem is annyira maga a washingtoni csúcstalálkozó, hanem a két csúcstalálkozó együttes bejelentése, az, hogy most már valóban egy enyhülési folyamat nyitányáról, egy leszerelési megállapodás-sorozat kezdetéről beszélhe­tünk. Ez az, amire már olyan régen várt a világ közvéleménye. Ez az áttörés, ami elv­ben lehetőséget nyit a nukleáris fenyegetésről való megszabadulásra, végső soron pedig a háborús konfliktusok teljes kizárására az emberiség életéből. Hosszú, na­gyon nehéz út vezet a végső célhoz, de nagyon csábítóak a lehetőségek. A világ ma annyi pénzt költ fegyverkezésre, aminek néhány százaléka is elég lenne az éhség, a betegségek, az írástudatlanság, az elmaradottság elleni hatékony fellé­péshez. A tudomány eddig hadikutatásokkal lekötött kapacitásait nemzetközi együttműködéssel olyan területekre lehetne átirányítani, ahol nem a pusztulást, ha­nem az életet szolgálhatnák. Ezek az álmok persze sokáig még csak álmok maradnak. Még nem vesztek ki azok az érdekellentétek, amelyek eddig is gátolták az előrejutást. Sok tárgyalásra lesz még szükség az akadályok elhárítására, sok buktatón, kacskaringón keresztül vezet a kompromisszumok ösvénye, lesznek a jövőben is kudarcok, megtorpaná­sok. De most nem erre figyel a világ. Jóllehet a ránk leselkedő veszélyekről nem szabad elfeledkezni, mégis jólesik egy kis ünneplés, egy kis megkönnyebülés: vég­re sikerült eredményt elérni napjaink kulcskérdésében. HORVÁTH GÁBOR PANORÁMA BUDAPESTEN - a hagyományos no­vember 4-i koszorúzások ez évben szer­dán 15 órakor kezdődnek a Köztársaság téren. *- Hámori Csaba, a KISZ K& első titkára a Lenini Komszomol KB meghívására vasár­nap Moszkvába utazott, ahol részt vesz a nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulója alkalmából megrendezendő megemlékezéseken. MOSZKVA - Moszkvában vasárnap sajtóértekezletet tartottak Mihail Gorba­csov „Átalakítás és új gondolkodásmód” című könyvének megjelenése alkalmából. Mint a tájékoztatón elhangzott, a „Poli- tizdat” gondozásában 300 ezer pél­dányban kiadott új könyv nem az SZKP KB főtitkára beszédeinek és cikkeinek gyűj­teménye, hanem önálló publicisztikai alko­tás, amely új módon mutatja be az ország belső élete és a külpolitikai helyzet problé­máit. PEKING - Vasárnap délben ünnepé­lyes záróüléssel fejezte be munkáját a Kínai Kommunista Párt 13. kongresszusa, ame­lyen több mint 46 millió párttag képvisele­tében 1959 küldött és meghívott delegátus vett részt. A küldöttek 175 teljes jogú tagot és 110 póttagot választottak be a Kínai Kommunista Párt új központi bizottságába. Egyéni felelősség okszor eszembe jutott mosta­nában: érdemes lenne össze­írni, megszámolni, hány új fo­galommal, s a fogalmat jelölő szóval, kifejezéssel ismerkedtünk meg az utóbbi négy-öt évben. Természetesen ezektöbbsége a műszaki fejlődés, a szá­mítástechnika nyelve, de a gazdaságpo­litikai folyamatokat is új kifejezésekkel il­letjük, egyszerűen azért, mert használat­ban lévő szavaink nem jelölik pontosan az új fogalmakat, mint például a know- how-ot, az innovációt, a lízingelést - és lehetne tovább sorolni a példákat. Mind­ez a gazdaság, illetőleg ipartörténet is­métlődő folyamata -, gondoljunk csak arra, hogy a kőműves-, az ács-, az aszta­losmesterség eszközeit, munkafolyama­tait ma is németül mondják, tanítják. Mindez jelzi, hogy az oktatástól a ter­melésig, a késztermék előállításáig meny­nyi változást értünk meg, s hogy mennyi­re fontos az ember tudása, szakismerete, amely természetesen meghatározza munkakultúráját is. Nagyon fontos dolog ez utóbbi - hiszen legyen bár magas mű­szaki színvonalú a műhely, a munkahely, ahol az ember dolgozik, ha nem kulturál­tan végzi a munkáját, hanem - ahogy mondani szoktuk - „üti, vágja és keni”, si­lány, eladhatatlan termékek kerülnek le a gyártósorról. Tehát: a technikai háttér, a műszaki fejlettség, a jól megválasztott termék, a piaci ismeret mellett mérhetet­lenül fontos, hogy a fizikai dolgozó, a mérnök, a vállalat-, az üzemegységveze­tő lelkiismeretesen, egyéni felelősségét érezve, és átérezve lássa el a feladatát. Vagy másképpen: belső elkötelezettség­gel, felelősségérzettel végezze mindenki a munkáját. Erre példákat többnyire a régmúltból szoktak hozni. Formátumos, az ipartestü­letben is tekintélynek örvendő iparosok­ról szólnak a példák, akik mindennek megadták a módját, és hanyag munka nem került ki a kezükből. Legendákat hallottam magam is a kőművesmesterről, aki az épület átadásakor a bicskájával kaparta le az apró mészfoltokat az üveg­tábláról, s a szabóról, aki a vendégének az öltönyét vasalásra visszavárta. Úgy emlegetik őket, mintha az alaposság, a gondosság múlt­ba merült, tova­tűnt fogalmak lennének, s ma már nem talál­koznánk velük. Pedig itt vannak mellet­tünk az ilyen típusú emberek, de olykor annyira közel, hogy észre sem vesszük őket. A fiatal építészmérnököt említhet­nénk például, aki állandóan azon töri a fejét, hogy a paneltechnológiába hogyan illeszthetők be az egységesen gyártott nagyobb alapterületű és szépen, ízléssel elkészített fürdőszobaelemek. Nem lát­juk, hogy mennyi értéket hoznak létre azok, akik munkájuk mellett házat építe­nek, szőlőt telepítenek, földet művelnek - értékeket teremtenek. Ez is a felelősség egy fajtája, hisz az, aki téglát, fandlit és kapát vesz a kezébe, igyekszik jól elvé­gezni amit vállalt, nemegyszer a szak­könyveket hívja segítségül, s az ismeret- terjesztő előadásokra sem sajnálja az idejét. A felelősségérzetet tanuljuk, és tanít­juk. Már egész kicsi korban tudnia kell gyerekeinknek, hogy mi a dolguk, s hogy amit vállaltak, igyekezzenek azt a lehető legjobban elvégezni. Fontos ez, s későb­bi életük, életünk meghatározója. Az em­ber saját fontosságának a tudata is rend­kívül lényeges, az, hogy tudja: „milliók közt az egyetlenegy” ahogy Kosztolányi írta. Itt, ebben a dologban olykor furcsa dolgokra is bukkanhatunk, - gyakran hallani olyan emberekről, akik a saját maguk tudását, fontosságát túlértékelik, úgy érzik, és gyakran érzékeltetik: nélkü­lözhetetlenek, pótolhatatlanok, csakis az ő véleményük lehet igaz, s megfellebbez­hetetlen. Mindannyiunk környezetében létez­nek ilyen emberek -, arról lehet őket a legbiztosabban felismerni, hogy a mondataikat „én”-nel kezdik. „Énnekem az a véleményem”, „Én úgy látom”, „Én szerintem” - gyanús kifejezések. Ahogy egyik ismerősöm mondta: Óvakodj azok­tól az emberektől, akik „énnel” kezdik a mondatot. Megfogadtam, s úgy látom há­rom lépés távolságból jobban kirajzoló­dik az ilyen ember szellemi, lelki, erkölcsi sziluettje, mint közelebbről. Nem túlságo-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom