Tolna Megyei Népújság, 1987. november (37. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-21 / 275. szám

1987. november 21. rtEPÜJSÄG 11 Könyvtár, levéltár, múzeum A pápai gyűjtemény Pápa városa 1981-ben ünnepelte haj­dan nagy hírű iskolája, a Református Kollégium alapításának 425. évforduló­ját. Az „Istennek, hazának, tudománynak” szentelt református kollégiumot 1531- ben alapították. Neves iskolája révén a reformkorban a „Dunántúl Athénijeként emlegették Pápát. Ez idő tájt koptatta a^ ősi kollégium padjait Petőfi Sándor és Jókai Mór is. Petőfi 1841 és 1843 között négyszer is megfordul a városban, az 1841-42-es tanévben a kollégium első­éves bölcsészhallgatója volt. Rajtuk kívül Pápán diákoskodott Balla­gj Mór nyelvész, Beöthy László író, Thaly Kálmán, a kuruckor neves kutatója, Eöt­vös Károly író. A kortársak közül Tatay Sándor és Lőrincze Lajos, Csoóri Sán­dor és Nagy László is. 1952-ben megszűnt az egyházi tulaj­don és irányítás. A hajdani református kollégium 1895-ben avatott új épületé­ben (ma a Petőfi Sándor Gimnázium) ma is működik Kövy Zsolt lelkész vezeté­se alatt a Dunántúli Református Egyház- kerület Pápai Gyűjteménye. A gyűjtemény - a könyvtár, a levéltár, és a múzeum anyaga - az iskola alapítá­sától napjainkig folyamatosan gyarap­szik. Az 1848-49-es szabadságharcig mindenekelőtt hagyatékok, adományok gazdagították. A kiegyezés után már tu­datos a könyvtár fejlesztése: theológiai, csillagászati, szépirodalmi, matematikai, természettudományi és jogtudományi művek kaptak helyet a gyorsan bővülő könyvtárban. Vörösmarty Mihály a 17. század végén hagyta könyvtárát a kollégiumra. A másik nagy mecénás a tudós Antal Károly püs­pök, aki több ezer kötetes értékes könyv­tárat hagyott a református kollégiumra. A bibliotékán belül külön kezelik a Ker- kápolyi-könyvtárat és Tóth Ferenc refor­mátus püspök adományozta könyvtárat. Tóth Ferenc 1801-1817 között pápai re­formátus kollégiumi tanár, 1827-1844 között dunántúli református püspök volt. A levéltár legrégebbi és legérdekesebb dokumentumai nagyobb részt az ő aján­dékaként kerültek az archívumba. Az oklevéltár az 1269-1525 közötti időkből IV. Béla, IV. László, III. Endre, Zsigmond, Hunyadi Mátyás és Zápolya János okleveleit őrzi. Nagyértékű kincsük: Vergilius 1401- ből való Georgiconja, s egy 15. század eleji gótikus pergamen kódex (Gebet­buch). Az egy tucat közül a legrégebbi ősnyomtatványunk Aegidius Romanus: De regimine princípium cimü 1482-ből származó műve 1863-ban került a könyvtárba. A16. századi, nem magyar vonatkozá­sú antiquá-ból 305 kötet van pápán, ezek között Georgius Vuicelius De eucharistia socrosanctissima című művek, s benne a könyvtár meglétét bizonyító első írásos adat: collatus est in usum scholae Papin- sis... Anno 1637. A Régi Magyar Könyvtár állománya 580 kötet. Legbecsesebbje Huszár Dávid Heidelbergi Káté fordítása, amely 1577- ben Huszár Dávid pápai vándornyomdá­jában nyomatott. (A főiskola lelkésztaná­ra, Huszár Gál 1574-ben Pápára vitte vándornyomdáját, melyen a fia a kátét kinyomtatta. A pápai példányon kivül («»>*» W**?Um*L raft, *££<* fUiin rvtit­7hi&**a**h' fn &$**»**>& Kódex a 15. század elejéről Bornemissza Péter: Ördögi kísérte­tekről Jókai Mór bírálata egy önképzőköri dolgozaton, 1846-ból csak a keszthelyi könyvtár őriz egyet be­lőle.) Bornemissza Péter Ördögi kísérte­tekről... című művét Semptén nyomtatták 1578-ban. Samarjai János 1628-ból való Magyar Harmóniája is pápai vándor­nyomdász, Szepesváraljai Bernhard Má­té munkája. A két archívum egyik leghíre­sebb kézirata az 1585-ös iskolatörvé­nyek 1724-es másolata: Liber Legum coetus Papensis. A nápolyi gályarabságból megtérő és 1679-1682, majd 1693-95 között Pápán a kollégium rektorává megválasztott Ko­csi Csergő Bálint beszédeit tartalmazza az orációs könyv. A gyűjteményben 100 kéziratot őriznek a hajdani neves profesz- szorok, Mándi Márton István, Tóth Fe­renc, Tarczy Lajos, Bocsor István, Kerká- poly Károly, Thury Etele tollából. A 18. századi anyagból kiemelkedik Bőd Péternek Kolozsvárott 1749-ben írott Szépen fénylő korona című halotti beszéde. Megtalálható itt az 1848-49-es forradalom idejéből a pápai nemzetőrök névsora, és öt Kossuth-levél. A könyvtár értékes anyaga a több mint kétezer metszetet számláló Baldacci- gyűjtemény, magyar, német, francia, hol­land és olasz mesterek művei. Hosszú évszázadokig Pápa volt a Du­nántúli Református Egyházkerület köz­pontja, itt székelt a püspök is. (Jelenleg Veszprémben van a püspöki központ). Ezért őrzik itt ma is az egyházkerület le­véltárát. Az egyházkerületi levéltár 1510-től napjainkig gyűjti és őrzi a dunántúli egy­házmegyék és a református egyházkerü­let anyagát. Különösen becsültek a 17. századi jegyző- és anyakönyvek. Megis­merhetjük belőlük a régi várost, a végvári életet, a református gyülekezet hányatott sorsát, a száműzetését Adésztevelre Má­ria Terézia idején, 1752-ben, majd haza­térésüket. A főiskola levéltári anyaga is igen érté­kes: a jegyző- és az anyakönyvek, az is­kolai tabellák, alapítványok, az iskola vál­tozó törvényei, a képzőtársaságok irat­anyaga található benne. Említésre méltó a szép plakát- és fény­képgyűjtemény is, különösen gazdag az I. világháborús anyag, háborús kiadvá­nyok, tábori levelezőlapok (közülük ti­zenegy nyírfaháncsra írva); két 1914-ből való, az oroszok ostromlotta Przemysli erdőben szerkesztett tábori újság, Gyóni Géza, a tragikus sorsú költő-katona ver­seivel. 1176 darabos magyar éremkol­lekciót - Szent István dénárjától Ferenc József érméig - is magáénak mondhat a gyűjtemény; a görög-római éremgyűjte­mény 4598 érmét számlál. Pongrácz József (1910-1963 között teológiai tanár, főiskolai könyvtáros) ér­deme a pápai kollégiumi és várostörté­neti gyűjtemény, a PAPENSIA létrehozá­sa. Ez a jól rendezett pápai helytörténeti gyűjtemény kapocs a kollégium és a vá­ros, illetve az innét elszármazottak, a volt diákok között. A Papensia több ezer kötetes pápai vonatkozású gyűjtemé­nyében a jeles tanárok volt diákok relik­viái között kiemelkedők és Petőfi- és a Jókai-emlékek. Petőfi és Jókai is tagjai voltak az iskola irodalmi „képzőtársaságának”, és Petőfi 13 pápai verse közül tizet sajátkezűleg bemásolhatott gyöngybetűivel a Társa­ság „Érdemkönyvébe”. A versek - a Tol­vaj huszár kivételével, amelyet Petőfiként jegyez - még Petrovics aláírással kerül­nek eme „Érdemkönyvbe”, ahol ma is megtekinthetők „Jókay Móricz” versével, novelláival és műbirálataival együtt. Az Egyháztörténeti és egyházművé­szeti múzeumot az ótemplomban találjuk. Borbély József A szovjet „új hullám” filmjei Igazán nem a „kötelező” lelkesültség mondatja velem: parádés válogatást lát­hat a szovjet filmekből a hazai moziláto­gató a közeljövőben. A szovjet filmművé­szet jelen s közelmúlt termésének azon alkotásai peregnek majd a vásznon, amelyektől napjainkban hangos az egész világsajtó, amelyeket a szovjet po­litikai megújulás filmes reprezentánsai­ként tartanak számon a filmbarátok. A grúz Tengiz Abuladze 1984-ben for­gatott, ám a dobozból csak a közelmúlt­ban előkerült Vezeklés cimű filmje az idei cannesi filmfesztiválon a zsűri különdiját nyerte el. A megrendítő történet hőse egy élet-halál ura diktátor, aki habozás nélkül küld halálba megszámlálhatatlan töme­geket, miközben farkasmosolyával a megingathatatlan és megkérdőjelezhe­tetlen „igazság”, „rend” és „törvényes­ség” letéteményesének igyekszik festeni magát. Abuladze ezt az alakot, Varlamot - a név grúzul Senkifiát jelent - időn és téren kívüli vonásokkal ruházza föl: kül­sejében, gesztusaiban egyaránt fölfe- dezhetők Sztálin, Berija, Mussolini és Hitler vonásai, az egyetemessé növesz­tett „vezér” cselekedeteiben az időtől és kortól elvonatkoztatott mindenkori zsar­nok képe jelenik meg. A jelenben játszó­dó film a múltba vezeti vissza a nézőjét, s a végén nincs katarzis: Variam utódai, családjának tagjai tragikus életükkel, ha­lálukkal sem válthatják meg a családi tisztességet, nem tehetik jóvá a zsarnok ezernyi kegyetlenkedéseit. Jóvátétel - ha késő is - az idén elhunyt Andrej Tarkovszkij utolsó, svéd-francia koprodukcióban forgatott Áldozathoza­tal cimű filmjének műsorra tűzése. A ta­valy, Cannesben díjazott lírai szépségű, keserű alkotás a szellem emberének ezernyi, kínzó kételyét, szorongását, a vi­lág kormányozhatóságába vetett hit el­vesztése fölötti bánatát jeleníti meg. Hőse a jeles svéd színész, Erland Josephson által játszott egyetemi tanár a háborús fe­nyegetettség szorításában kénytelen ráébredni: a sok ezer éves emberi - eu­rópai - civilizáció egyetlen értéke sem képes megakadályozni az őrületet, a termonuk­leáris megsemmisülést; az emberi cselekvés előtt áthághatatlan kor­látok emelkednek, az egyén szabadsága csak az önpusztítás szabad­ságára szűkült le. A ke­serű, már-már teljesen kilátástalan hangulatot Tarkovszkij lírai, szép képpel oldja fel: egy ko­pár, vigasztalan északi tájban álló, kizöldülő fa képével, amelyet egy gyermek - a jövő ígére­te? - oltalmaz a gyilkos szelektől. Nevezetes, díjnyertes film a Juris Podnieks rendezte Könnyű-e fiatalnak lenni is, ame­lyet már - igaz, hogy csupán egyetlen na­pig - láthattunk az idei tavaszon hazánk­ban is. Ez a kemény dokumentumfilm azokról a rigai - s persze: nemcsak rigai - fiatalokról, tizen- és huszonévesekről ad megrendítő arcképvázlatot, akikből elemi, romboló erejű indulatok törnek ki a rock- koncerteken, akik elvetik - és megvetik - apáik világát, akik nem látnak célokat ma­guk előtt, akik punk-módra festik a frizurá­jukat, akik helyett mindig és mindenkor mások döntöttek, s akik amikor először szembekerülnek az önálló döntésnek nemcsak a lehetőségével, hanem tragikus kötelezettségével is - például egy-egy af­ganisztáni bevetésen - képtelenek felfogni a világ jelenségeit. A kábítószerhez fordul­nak menedékért, vagy - mint leszerelt Af- ganisztán-viseltek - helyüket nem lelő, kiábrándult cinikus emberekké lesznek. A céltalanság jellemzi az idei moszkvai filmfesztivál díjnyertes filmjének, A kül­döncnek életét is. Karen Sachnaszarov al­kotásának hőse, az érzékeny, sérülékeny lelkű Iván nem lát a felnőttek világában semmi olyat, ami számára egyértelműen elfogadható értéket képviselne. Megkísérli a maga módján fonákjára fordítani a hely­zeteket, hogy így legalább azok abszurd humorát élvezhesse, ám ez is ezernyi konf­liktus forrásává lesz. Az 1986-os nyugat-berlini fesztivál díj­nyertes filmje Az egy zeneszerző utazása is, Georgij Sengelaja rendezése. A jószán­dék és annak visszájára fordulása e film té­mája, az életidegen és a realitásokkal szá­mot nem vető értelmiségi viselkedésmód okozta tragédiáké. Ehhez egy ifjú művész grúziai népzenegyűjtő vállalkozása, s az 1905-ös esztendő felidézése szolgáltat Sengelajának kerettörténetet. S ugyan­csak Grúzia a színhelye Dobo Abasidze s a bosszú ideig hallgatásra kényszerített Szergej Paradzsanov 1972-ben forgatott költői szépségű munkájának, A szurámi vár legendájának. A régi grúz legendában a magyar Kőmíves Kelemen motívumaira lel­hetünk: az idegen támadók ellen emelt vár minduntalan összeomlik, mígnem egy ifjú vállalja, hogy - hazáját megmentendő - fa­lazzák be őt a bástya kövei közé. Megrendí- tően szép, allegorikus fogalmazású alko­tás VÉRTESSY PÉTER- Ott az utca végén, balra!- Tudjuk mi, hol az az utca, ha egyáltalán ott lakik.- Miért hazudtam volna?- Most mi kérdezünk. Miért nincs magánál a személyi igazolványa?- Csak most nincs itt. Ehhez az öltözékhez minek? így nem hasonlí­tok az igazolványképhez.- Mennyit ivott?- Öt fröccsöt fizettem, de mások is raktak elém... No, ez az a ház! A városszéli utcácskában esemény volt a fékező rendőrautó. Járókelők for­dultak vissza, függönyök húzódtak félre; kiért jöttek, kit hoztak...? Az autóból kilépő Télapó és két kísérője mögött becsapódó kapu indulásra késztette az ácsingózókat, s hamarost visszalibbentek a függönyök is. A szűk albérleti szobában aligfény honolt. A Télapó átadta az igazol­ványát. Kucsmáját az ágyra dobta, kibújt piros köpönyegéből, majd csipegetni kezdte arcáról a vattaszakállt, a bajuszt, a szemöldököt...- Az igazolványában az áll, hogy nőtlen - mondta az egyik rendőr.- Az vagyok - válaszolta Péteri Róbert.- Emitt meg az áll, hogy van egy gyereke.- Van.- És hol a gyerek?- Nem tudom.- Ilyen állapotban nem is csodálom - mondta a másik rendőr.- Az anyjánál van, valahol... Nevemre vettem, fizetem a gyerektartást... Még­se láthatom az Irén szülei miatt... Mert nem vettem feleségül a lányukat... De a gyerek az enyém!... Perelhetnék, de mondják, hogy sok hercehurcával jár.- Mikor látta utoljára a gyerekét?- Jó kérdés.- Ne helyeseljen, hanem válaszoljon!- Még nem láttam. A kórházban sem mutatták rfieg. - Az ágyra hají­tott köpönyegre mutatott. - Ez a maskara sem segített, pedig olyan jól kigondoltam az egészet. Telefonon ajánlkoztam az óvónőnél: lennék Télapó. Megörültek. Munka után beöltöztem, vettem ötvenkilenc kiscsokit, meg egy na­gyot. Bele a puttonyba, irány az óvoda... Már nagyon vártak... *- Már nagyon vártuk - mondja az óvónő. - A gyerekek olyan izga­lomban vannak!- Sokan voltak a boltban.. Üres puttonnyal milyen egy Télapó? Hámor Vilmos: Nicsak. eav tél la pó!- Nem kellett volna költségeskednie, mi már elkészítettük a szülői munkakö­zösség ajándékát.- Ennyit én is megengedhetek magamnak.- Tulajdonképpen ki maga?- Fontos az? Télapó vagyok. Ha úgy tetszik, társadalmi munkában.- Akkor talán mehetnénk is... A gyerekek már... A Télapót énekszó fogadja. Öregesen helyet foglal a gyerekek gyűrűjében, hallgatja műsorukat. Tekintgeterre, nézelődik arra, izzadt homloka mögött kér­dőjelek: melyik lehet? Tán az a tejfölös fejű? Vagy az a kis szemüveges? A műsor után kezébe nyomják a listát; sorra szólítja magához a gyerekeket, adja nekik a csomagot és a csokit. Fogytán a csomag, fogytán a csoki, kezében remeg a lista... Puttonya mélyén már csak a nagy csoki árválkodik. A listán nincs több név.- Ez a négyes óvoda? - fordul az óvónőhöz.- Igen, ez.- Es a Péteri Robi ka?- Ma nem jött óvodába. Talán beteg, megfázhatott... Rohanna, menekülne, de magán érzi az apróságok szeppent tekintetét, ezért lassan, gömyedten, apró léptekkel ér az ajtóhoz, visszafordul, visszainteget. Az utcán szeméből könnyet kér a csípős szél, de nem is igen kell kérnie, jönnek azok anélkül is. Szemét törli, hogy lássa a lakótelep toronyházait. Itt lakhatnak valamelyikben... Talán abban. Vagy arrafelé valahol? Kérdezős­ködni? Ki ismeri itt a másikat? Az óvónő talán... De visszamenni? Magyarázkod­ni? Keseredetten tapossa a havat; bolyong a házak között. Innen is, onnan is kia­bálják, nicsak, egy Télapó! Már-már menekül; kiskocsma elé áll. Fröccsöt kér Még egyet. Még egyet... *- A többit már tudják - mondta, és próbálta szárazra törölni a szemét. A csend az aligfénnyel diskurált. A két rendőr egymásra nézett, majd az idősebb az ajtó felé biccentett.- Próbáljon aludni - mondta a másik, és a kezét a kilincsre tette.- Várjanak! - szólt hirtelen Péteri Róbert, majd a puttony mélyéből előhalászta a nagy csokit. - A gyerekének... van ugye?... adja neki! A fiatal rendőr tétován pillantott a társára, de amaz csöpp nemet intett, és a kilincsre nézett.- Mondhatná, hogy találkozott a... Péteri Róbert magára maradt. Kezében csokoládé; görcsösen belemarkolt. Jelenet A fiatal zeneszerző utazása című filmből

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom