Tolna Megyei Népújság, 1987. október (37. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-24 / 251. szám

1987. október 24. ^NÉPÚJSÁG 13 Sípszó előtt A síp a falon lóg, de nem porosodik Az oklevelek szép emlékeket idéznek Kutiéknál Kuti István Gobbról) 1978-ban vette át a 25 éves játékvezetői működésért az aranysípot NB II.: Csepel SC-Szekszárdi Dózsa: 13.30 óra. V.: Karáth. Teszler Vendel: - A lista­vezető elleni győzelemben nemcsak a megszerzett két pont volt az örömteli, ha­nem a mutatott egységes csapatjáték is, amit a korábbi mérkőzéseken nemigen tapasztaltam. Ahhoz azonban, hogy el­mozduljunk a jelenlegi pozíciónkból, ide­genben is szükség lenne egy bravúros teljesítményre, ami pontot, vagy pontokat eredményezne. Nagyon jó lenne, ha ez Csepelen sikerülne. Annál is inkább, hi­szen a soronkövetkező vidéki mérkőzé­seink egyike sem ígérkezik könnyebb feladatnak, mint a csepeli összecsapás. A héten Márkus és Gracza sérülés miatt nem tudott együtt készülni a többiekkel, de bízom benne, hogy vasárnap mind­kettőjükre számíthatok.- Hujber - Szabó, Varga F., Gracza vagy Hahn, Lauer - Kniesz, Jelisics, Már­kus, Boros - Szirják, Süveges. NB III.: Bonyhádi SE-Dombóvári VMSE: 13.30 óra. V.: dr. Rákóczi. Kovács István: - Olyan régen nyertünk utoljára, hogy lassan már el is szoknak a sikertől játé­kosaink és közönségünk is. Az utolsó órában vagyunk a felzárkózáshoz, ezért a dombóvári vasutascsapat ellen ponto­kat kell szereznünk. Feltétlenül szüksé­ges, hogy csapatunk ezt egységesen akarja, és támadóink végre megtalálják góllövőcipőjüket.- Mucska - Juhász, Hüber, László, Be- ke - Joó, dr. Sebestyén, Darabos - György, Bulla, Suba. Tresch Ferenc: - A helyi rangadón csapatunk adós maradt a helyzetek ki­használásával, így aztán elmaradt a re­méltgyőzelem. A hétvégén a meglehető­sen nehéz helyzetbe került Bonyhád ott­honában szeretnénk javítani az eddigi negatív idegenbeli mérlegünkön.- Bien - Vészi, Banai, Mács, Barka ­Zsuró, Magyar, Urbán, - Bencze, Iván, Jakab. Paksi SE-Mohács: 13.30 óra. V.: Dunkler. Márkus József: - Ezúttal is gra­tulálok csapatomnak a PBTC ellen nyúj­tott teljesítményéhez. A listavezető Mo­hácsot tiszteljük, hiszen a Dráva-csoport egyetlen csapata, amelyiktől bajnoki mérkőzésen eddig nem szereztünk pon­tot. Ennek ellenére a csapatom egysége, hétről hétre javuló játéka azt mondatja velem, hogy ezúttal pontot, vagy ponto­kat szerzünk ellenük. Kérem közönsé­günket, hogy buzdításukkal segítsék cé­lunk elérését.- Németh - Kun, Blatt P., Prancz, Hére- gi - Izsák, Kovács, Kolarics, Horváth P. - Gyenis vagy Rácz, Balog. Dombóvári Vasas-Atomerőmű SE: 13.30 óra. V.: Radó. Vábró József: - Ed­dig elért eredményeink tiszteletet paran­csolnak, nemcsak velünk, hanem önma­gunkkal szemben is. A tapasztalatokkal rendelkező és javuló teljesítményt nyújtó Dombóvár otthonában tisztes helytállást várok. Tudjuk, mit nyerhetünk és mit ve­szíthetünk ezen a vasárnapon. Ennek szellemében vesszük fel a küzdelmet a Vasas gárdája ellen. Mindenki egészsé­ges, a csapat-összeállítást a pillanatnyi formák döntik el.- Leskó - Nagy, Debreczeni, Somodi, Vajer - Klopcsik vagy Farsang, Fritz, Jun- kuncz, Szabó vagy Fodor - Gyöngyösi, Vörös. Fenyvesi József: - A vasárnapi helyi rangadón taktikusan, javuló játék­kal és nagy akarattal küzdő együttesünk a mérkőzést még nem, de a közönséget már megnyerte. Lelkes szurkolóinkat a továbbiakban is szeretnénk kiszolgálni. Az újonc paksi együttes eddigi teljesít­ménye figyelemre méltó, de játékosaim ígérik: a közönségünket hazai sikerrel, engem pedig az első győzelemmel ör­vendeztetnek meg. A kezdő tizenegyet csak a mérkőzés előtt hirdetem ki. Dombóváron járva a 72 éves Kuti Istvánt ke­ressük. A Kisfaludy utca 20. alatti takaros ház­ban látogatjuk meg, feleségével együtt szíve­sen fogad bennünket. Azt már tudjuk, hogy Pista bácsi egész életét a sportnak szentelte valamilyen formá­ban. Mióta foglalkozik testmozgással? c- Az 1920-as évek végén kezdtem el futbal­lozni. 1932-ben, 17 évesen bekerültem az ozoraiak felnőttcsapatába, és azóta is élek- halok a fociért. Futballoztam még Romhány- ban és Kecskeméten, ez utóbbi megyei baj­nokságban szereplő csapat volt. Az aktív foci­zást 1954-ben hagytam abba.- A labdakergetés mellett megismerkedett az atlétikával is.- Járási és megyei bajnokságokat nyertem futószámokban, távolugrásban is jól szerepel— tem 6 méteres teljesítményemmel. 1938-ban országos leventebajnokságot nyertem ötezer méteren.- Hogyan alakult eközben „civil” élete?- Cipészsegédként kezdtem el dolgozni, 1942-ben kerültem a vasúthoz. Voltam fékező, tehervonat-vezető, majd elvégeztem az okta­tótiszti tanfolyamot, és 1957-ig oktattam. Az­tán 1964-ig jegyvizsgáló voltam, 23 éve vonul­tam nyugdíjba, szabadidőmben futball-lab­dák javítását vállalom.- Amikor abbahagyta a futballozást, akkor sem szakított a sportággal...- Igen, 1953-ban játékvezetői, majd edzői vizsgát tettem, három évig játékosedzőként te­vékenykedtem. 1963-ban egy mérkőzésen, amit én vezettem, ónos eső esett, nagyon átáztam. Nem volt mibe átöltöznöm, így mire hazaértem, magasra szökött a lázam. Az ezt követő évben 33-szor vesztettem el eszméle­temet, a doktorok sem tudták megállapítani, miért. A 70-es évek óta orvosi javaslatra újra bíráskodom - emlékezik Pista bácsi.- A 25 éves játékvezetői jubileumára 1978- ban megkapta az aranyslpot, de ezután sem hagyta abba a bíráskodást.- Annyira megkedveltem ezt a sportot, hogy egyszerűen nem tudtam szakítani vele. A mai napig is bíráskodom, többnyire öregfiúk mérkőzéseken. 1944-ben nősültem, azóta va­sárnaponként vagy futballmérkőzésre vagy atlétikai versenyre megyek. Büntetés lenne számomra, ha hétvégenként itthon kéne ma­radnom „tétlenül".- Úgy tudom, Pista bácsi minden vete­rán atlétikai verseny aktiv résztvevője.- Négy éve kezdtem újra atletizálni, na­ponta vagy másnaponta edzek. A házunktól 800 méterre van a 700 méteres lovaspálya, odafutok és ott lerovok még négy-öt kört. Saj­nálom, hogy csak egyedül vagyok veterán at­léta Dombóváron, nincsenek ellenfeleim az edzéseken. Néha a focista fiúk futnak velem egy-egy kört, ilyenkor ráhajtok, nehogy na­gyon megverjenek.- Van kedvenc versenyszáma?- Természetesen - mosolyodik az Pis­ta bácsi -, az 1500 méteres síkfutás, de ettől függetlenül minden távon kedvvel futok. Egyébként atlétaedzőként is tevékenykedtem, például nálam kezdett sportolni Pék Béla, aki egy év múlva ifjúsági válogatott lett. Pista bácsi okleveleket szed elő, feleleve­nednek az emlékek, a küzdelmek hangulata. Egy-egy nótaéneklési verseny oklevele is elő­kerül, hiszen Pista bácsi hangjáról is ismert. Mint mondja, összegyűjti és megőrzi az emlé­keket, aztán egyszer majd valamelyik unoká­ja örökli.- Tavaly a debreceni országos veterán atlétikai bajnokságon megnyertem az 1500 métert, majd következett a 800 méteres síkfu­tás. Akkorákat villámlott, hogy a mezőnyben volt, aki az ijedtségtől rosszul lett, és össze­esett. Én is nagyon féltem, hiszen már több fut­ballistát is agyonütött a villám mérkőzés köz­ben. Féltem, de nem adtam fel, és nyertem.- Olyan versenyen is voltam - folytatja, ahol 100 méteren harmadik lettem, utána következett a 70 méter. A táv kezdetén izom­húzódást szenvedtem, nagyon fájt, de végig­futottam.- Van aki örökölte sportszenvedélyét?- Két fiam van, az egyikük szintén já­tékvezető volt, de a lábába kapott egy trombó­zist, ezért abba kellett hagyja. Ettől függetlenül testnevelő tanár maradt Hőgyészen. Van egy lányunokám, akivel tavaly még együtt men­tünk versenyezni, nagyon jól futott. Jelenleg főiskolás, sajnos nem tud elegendő időt szakí­tani a sportolásra. Én viszont addig folytatom, amíg csak erőt érzek magamban hozzá - mondja csillogó szemekkel Kuti Pista bácsi. MÁTÉ RÉKA A titkár Gyöngyösre távozik Változások az őcsényi repülőtéren Császár József átadja a Kiváló társadalmi munkáért kitüntető jelvényt Kóré Vil­mosnak Aranyérem Bajáról Tájfutás Gemenc Kupa Váralján A hét vége műsora SZOMBAT Asztalitenisz: Az NB ll-ben: Komáromi AC-TÁÉV SK 11 óra. Kosárlabda: Az NB l-ben: Szekszárdi Dózsa-Bp. Spartacus 16.30 óra. Labdarúgás: NB-s serdülő- és ifibaj­nokság: Dunaújváros-Szekszárd 10.30. Megyei bajnokság: Dunaföldvár-Tamási (Dörnyei) 13 óra. Öregfiúk mérkőzések: PMSC (Dózsa)-Bonyhád 14, Báta-TÁÉV 14 óra. Olimpiai ötpróba: Tamásiban 10 óra­kor a városi sporttelepen, Pakson 9 óra­kor az ASE sporttelepén futáspróba. Teke: Az NB l-ben: Dombóvári Sparta- cus-Lyukóbányai Bányász 14 óra. VASÁRNAP Asztalitenisz: Tolnán a sportszékház­ban 8.30-kor megyei felnőtt férfi és női Tízek-bajnokság. Kézilabda: Szekszárdon a Zrínyi utcai csarnokban „November 7.” Ifjúsági Kupa 8.30 óra. Labdarúgás NB II.: Csepel-Szekszárd 13.30 óra. NB III.: Bonyhád-DVMSE, Paks-Mo- hács, Dombóvári Vasas-Atomerőmű SE 13.30 óra. Megyei bajnokság: Simontornya-Kis- dorog (Sóthy), Döbrököz-Tengelic (Ta­kács), TÁÉV-Aparhant (Ritzel), Hő- gyész-Bátaszék (Krómer), Tevel-Nagy- mányok (Szinger), Ozora-Dunaszent- györgy (Bogos), Gerjen-Fadd (Sajgó) 13.30 óra. Körzeti bajnokság: Nak-lregszemcse (Szíjártó), Szakcs-Závod (Fehérvári), Kocsola-Gyönk (Ciráki), Kurd-Szakály (dr. Salamon), Kisvejke-Regöly (Egyed), Attala-Dalmand (Göndöcs) 14 óra. Harc-Tolna (Dárdai), Kakasd-Sióagárd (Balázs), Kölesd-Öcsény (Kerekes), Bá- ta-Cikó (Höss), Bonyhádvarasd-Közép- hidvég (Tóth), Alsónána-Györe (Antlfin- ger), Zomba-Bogyiszló (Izsák) 13.30 óra. Duna Kupa: Madocsa-Pusztahencse (Füzesi), Németkér-Györköny (Nyitrai) 13 óra. Téesz Kupa: Tolnanémedi-Nagydo- rog (Horváth), Pélfa-Pincehely (Led- neczki) 13 óra. A Magyar Honvédelmi Szövetség Tol­na megyei vezetősége állománygyűlést tartott Szekszárdon az SZMT-székház- ban, amelyen részt vett Császár József, az MSZMP Tolna Megyei Végrehajtó Bi­zottságának tagja, a megyei tanács elnö­ke. A gyűlés keretében Durgonics János, az MHSZ Tolna megyei vezetőségének titkára köszöntötte a jelenlévőket, majd rátért az összejövetel egyetlen napirendi pontjára, Kóré Vilmos, az MHSZ-MÉM RSZ szekszárdi repülűklub titkárának búcsúztatására. Durgonics János beszédéből megtud­tuk, hogy Kóré Vilmos 1966-ban ismer­kedett meg a repüléssel, s 1973-ban ke­rült munkaviszonyba az MHSZ-szel. A re­pülésben elért eredményei, mozgalmi beállítottsága, vezetői rátermettsége alapján kinevezték a szekszárdi repülő­klub titkárává és a repülőtér parancsno­kává. Kóré Vilmos az elmúlt 15 évben olyan kitüntetésekben részesült, mint az MHSZ kiváló munkáért arany fokozata, Honvédelmi érdemérem, valamint a Sport érdemérem bronz fokozata. Vezetésével olyan nagy sikerű rendez­vények kerültek megrendezésre, mint a gemenci vitorlázórepülő-bjanokságok, a nemzetközi hőlégballon találkozók és re­pülőnapok, valamint Gyöngyösön a téli hullámtáborok. Szakmai munkáját figye- lembevéve az ország klubtitkárai közötti rangsorban is az elsők között tartják szá­mon. Kóré Vilmost 1987. szeptember 1- től a gyöngyösi repülőtér parancsnokává nevezték ki, és új munkájához Durgonics János további sok sikert kívánt. Ezután Császár József kért szót, megköszönve Kóré Vilmos két évtizedes lelkes munká­ját az őcsényi repülőtéren, majd átadta neki a Kiváló társadalmi munkáért kitün­tető jelvényt. Mint Durgonics János el­mondta, Kóré Vilmos utódai szintén a szekszárdi repülőklub tagjai közül kerül­nek ki - Talabos Gábor motoros főoktató lesz a repülőtér parancsnoka, és Tóth Zoltán, a hőlégballonos szakosztály ve­zetője a repülőklub új titkára. Borongós, hamisítatlan őszi időben rendezték meg Váralján a Gemenc Kupa egyéni táfjutó versenyt. A kupaverseny védnökségét hagyományosan a szek­szárdi üzemek, vállalatok - Népbolt, a Bőrdíszmű, a Nyomda, a Húskombinát, a kerámiaüzem - vállalják. így volt ez most is, amikor képviseletükben Szvath Imre, a Csatári Kerámiaüzem igazgatója adta át az értékes díjakat. A kevés térkép miatt a rendezők kénytelenek voltak a folyama­tos rajtolást leállítani, és a korábban be­futók térképeivel indították a mezőny utolsó harmadát. Eredmények: F-21: 1. Kutnyánszky Ernő (Kaposvár), 2. Weisz (Szekszárd), 3. Jakab (Szekszárd). F-17: 1. Márvai Róbert (Kaposvári Szakmunkásképző), Mint arról korábban már beszámol­tunk lapunkban, a Szekszárdi Dózsa SE- ből kivált úszószakosztályt a Tolna Me­gyei Víz- és Csatornamű Vállalat Vízmű Sportegyesülete vette át. így a Baján megrendezett Baja város nyílt delfin- és úttörő-bajnokságán már az új egyesület színeiben szerepeltek a szekszárdiak. A nagyszerű kivitelezésű fedett uszodában hat egyesület sportolói álltak rajtkőre. Az erős mezőnyben derekasan helyt­álltak a szekszárdi vízművesek. Közülük Bordás Zsuzsanna eredménye önma­A Tolnai VL asztalitenisz-szakosz­tálya megóvta a BSE ellen 18:7-re elvesztett NB l-es mérkőzést. A tolnaiak óvásának tárgyát az képezte, hogy a fővárosiaknál Ko­vács Tünde jogosulatlanul szerepelt ellenük. 2. Tislér (Dombóvár Apáczai), 3. Tibay (Dunaföldvár gimn.) F-15: 1. Dömötör Zsolt (Paksi SE), 2. Áment (Paksi Atom­erőmű SE), 3. Bodajki (PAV). F-13: 1. Klem József (Szekszárd V-ös isk.), 2. Ba­laton (Kalocsa), 3. Lakatos (Kalocsa). N-17: 1. Vindics Vera (Bonyhád gimn.), 2. Leimszider (Dunaföldvár gimn.), 3. Hernádi (Paksi SE), N-15: 1. Lányi Zsófia (Pécs), 2. Lengyel (Dombó­vár Apáczai), 3. Szijjártó (Szekszárd gimn.). N-13: 1. Bányai Renáta (Szek­szárdi I. sz. isk.), 2. Temesi O., 3. Foga- rasy (mindkettő Szekszárd l-es isk.). N-11:1. Vidovszky Lilla (Szekszárd l.-es isk.) 2. Temesi K. (Szekszárd l-es isk.). Szalagos pályán: Kutasi Anita, 2. Papp, 3. Kern. (mindhárom Paks IV-es isk.). gáért beszél, aki a delfin korosztály 50 méteres mellúszó számában nem talált legyőzőre, s így a dobogó legmagasabb fokára állhatott. Egyed Krisztina ugyan­ebben a korosztályban az 50 méteres pil­langóúszásban szerzett bronzérmet. Me­gyénkből a bonyhádi úszószakosztály is delegált versenyzőket Bajára. Elért ered­ményeik közül az úttörő korosztályú Ba­rabás Marianna szereplése emelhető ki, aki az ötvenméteres pillangóúszásban második, az 50 méteres hátúszásban pe­dig harmadik helyezést ért el. s óvás A Magyar Asztalitenisz Szövetség versenybírósága október 20-án dél­után tárgyalta az óvást és annak helyt adva úgy döntött, hogy a talál­kozó két bajnoki pontját 25:0-as eredménnyel a Tolnai VL együttese javára igazolja. Sikere

Next

/
Oldalképek
Tartalom