Tolna Megyei Népújság, 1987. október (37. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-23 / 250. szám
MA Irodák a 1987. OKTÓBER 23. PÉNTEK családért XXXVII. évfolyam, 250. szám (3. oldal) ÁRA: 1,80 R Bemutató Felsőnyéken Naponta háromszáz mázsa szőlőt szed a szovjet szüretelőkombájn A szőlő mindenütt az ősz legtöbb kézi munkát adó növénye, ezért a gazdaságok egyre inkább inspirálják a gépgyárakat szüretelőgépek készítésére. Az elmúlt években kevesebb, mint több sikerrel foglalkoztak a szekszárdi Mezőgépnél kombájnszerkesztéssel, behoztak francia gépet is, s a bemutatókon túl nemigen hallunk a „megváltók” munkájáról. Tegnap ígéretes bemutatón vehettünk részt Felsőnyéken. Az Agrotek Mezőgazdasági Termelőeszköz Kereskedelmi Vállalat bemutatta mintegy félszáz gazdaság képviselői előtt a szovjet gyártmányú SZVK-3 M típusú szölőkombájnt Ez a gép azonos elveken működik, mint már az eddig ismert kombájnok, tehát verőlécekkel szedi le a szőlőt a tőkéről, s gyűjti tartályba. A gépről Pelhős László, a helyi termelőszövetkezet elnöke is tudott jót mondani, két hete dolgozik, azaz nyúzópróbán van náluk a kombájn. A gépről a Traktorexport szovjet vállalat főmérnöke, V. E. Busnyev mondott ismertetőt A kedvező tapasztalatok birtokában ajánlják a gépet magyarországi használatra. A MÉM-MI tudományos munkatársa, Bajnóczy István a kombájn eddigi hazai tapasztalatait összegezve is azt mondta, hogy van jövője a magyar szőlőgazdaságokban az SZVK-3 M-nek. A művelődési házban tartott tájékoztató után a szakemberek kimentek a 196 hektárnyi szőlőskert Alsóhegy III. szektorába. Itt dolgozott a gép. A fagyott ültetvény nem hozta a várt termést viszont a bemutatón látni lehetett éppen ezért, hogy a növényi szárrészek túlsúlya ellenére is a gép szépen dolgozik, alig marad el fürt, a szemveszteség szinte minimális. Virág Ferenc felsőnyéki traktoros két hete ismerkedik a kombájnnal, és dolgozik a kisinyovi Szemjon Kaszapov technológussal. A szovjet szerelőtől is megkérdeztük, hogyan van megelégedve az itteni körülményekkel. A gép kezelői: Virág Ferenc és Szemjon Kaszapov (balról) A kombájn hasa alá veszi az ültetvényt- A szőlőkultúrát alakítani kell még a géphez, bár a terepviszonyokhoz tudunk alkalmazkodni, de itt nem számítottak arra, hogy bemutató is lesz. Egyébként kérdezzék meg Virág kollégámat, ő már ismeri a gépet.- Valóban ismerem, lehet vele jól dolgozni. Naponta két-három hektárról tudjuk a termést leszedni. Egy-két kisebb tömítési probléma volt eddig, különben szépen tudunk haladni. Kiko.ács - Czakd Ülést tartott a Minisztertanács A Minisztertanács csütörtöki üléséről a Tájékoztatási Hivatal elnöke, a kormány szóvivője a következő tájékoztatást adta: A Minisztertanács jóváhagyólag tudomásul vette Grósz Károlynak, a kormány elnökének beszámolóját a Német Szövetségi Köztársaságban tett hivatalos látogatásáról. Megállapította, hogy a tárgyalások, a kölcsönös előnyök alapján történő együttműködés bővítését célzó megállapodások egyaránt szolgálják a Magyar Népköztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság népeinek javát. A Minisztertanács tájékoztatót hallgatott meg a KGST Moszkvában megtartott 43. (rendkívüli) ülésszakáról. A kormány a tájékoztatót tudomásul vette és úgy foglalt állást, hogy az érintett magyar szerveknek a továbbiakban is aktiv szerepet kell vállalniuk a sokoldalú együttműködési rendszer és a KGST tevékenységének korszerűsítésében, az ülésszakon elfogadott határozatok végrehajtásában. A Minisztertanács megvitatta a közúti közlekedésről szóló törvényjavaslat tervezetét, és úgy döntött, hogy azt az Országgyűlés elé terjeszti. A kormány az új adórendszerrel összefüggésben tárgyalt egyes társadalombiztosítási rendelkezések módosításáról. Erre vonatkozóan javaslatot tesz az Elnöki Tanácsnak a társadalombiztosításról szóló törvény módosítására, illetve rendeletet alkotott. A Minisztertanács ugyancsak az Elnöki Tanács elé terjeszti a kötvényről szóló jogszabályok tervezetét és a kincs- folytatás a 2. oldalon.) Sevardnadze és Shultz megkezdte megbeszéléseit Helyi idő szerint tíz órakor gördült be az amerikai külügyminiszter Helsinkiből érkező különvonata Moszkva Leningrádi pályaudvarára. Geoge Shultzot érkezésekor Julij Vo- roncov, a szovjet külügyminiszter első helyettese köszöntötte. A hideg, ködös időben várakozó újságíróknak Shultz mosolyogva, integetve csak annyit mondott, hogy nyugodt, jó éjszakája volt a vonaton. Az amerikai külügyminiszter és a kíséretében lévő népes szakértői csoport a pályaudvarról azonnal a tárgyalások színhelyére ment. A szovjet külügyminisztérium Alekszej Tolsztoj utcai vendégházában csütörtök délelőtt megkezdődtek Sevardnadze szovjet és Shultz amerikai külügyminiszter tárgyalásai. Shultz kíséretében van Frank Carlucci, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója is. A tárgyalásokon szovjet részről Sevardnadze külügyminiszter mellett részt vett Anatolij Dobrinyin, az SZKP KB titkára is. A tervek szerint véglegesítik a közepes és rövidebb hatótávolságú rakéták felszámolásáról szóló szerződést, s foglalkoznak a hadászati támadófegyverek ötvenszázalékos csökkentéséről szóló megállapodás kidolgozásával. Szerepel a napirenden a regionális válsággócok problémája, az emberi jogok kérdése, s több más, a kétoldalú viszonyt érintő kérdés. Az amerikai külügyminisztert az előzetes tervek szerint fogadja Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára is. Lehetséges, hogy a kétnapos megbeszéléseken megállapodás jön létre az újabb szovjet-amerikai csúcstalálkozóról. Szovjet-francia űrkutatás A jövő év novemberére tervezett második közös szovjet-francia űrexpedícióval kapcsolatos kérdéseket vitatták meg szerdán véget ért éves tanácskozásukon a szovjet és francia szakemberek. Az évente megtartott eszmecserét az idén a franciaországi T rouville-sur-Merben rendezték meg. A már több mint húszéves múltra visz- szatekintő szovjet-francia űrkutatási együttműködés eddigi legnagyobb eseménye az első közös űrexpedíció volt 1982-ben. A második űrutazásra jelenleg két francia ürhajósjelölt készülődik a csillagvárosi kiképzőközpontban. Jean- Loup Chrétien, vagy Michel Tonini a tervek szerint ez alkalommal már egy hónapot tölt a Mir űrállomás fedélzetén. A tanácskozáson szóba került másik érdekes kérdés az volt, hogyan lehet ösz- szekapcsolni az Európai Űrkutatási Hivatal (ESA) által tervezett, Hermes elnevezésű űrhajót és a szovjet űrállomásokat. A szakemberek foglalkoztak a jövő júliusban sorra kerülő Phobos-terv tudományos programjával is. Tanácskozás a téglatermékek fejlesztéséről A Szilikátipari és az Építőipari Tudományos Egyesület, valamint a Tégla- és Cserépipari Tröszt szakértői csütörtökön a MTESZ székházában előadássorozaton ismertették legújabb gyártmányfejlesztési eredményeiket a tervező és kivitelező szakemberekkel. Az alapos szakmai tájékoztatók azt célozzák, hogy meggyorsítsák a korszerű, új termékek hozzáértő, gyakorlati alkalmazását. Egyebek között bemutatták a békéscsabai gyár holland típusú mázas és máztalan tetőcserép termékcsaládját, amelyben már nemcsak a sima tetőcserép, hanem olyan kiegészítő tetőszerkezeti elem is megtalálható, mint a szegély- a hófogó és a nyílással ellátott szellőzőcserép. Évente nyolcmillió darabot gyártanak ezekből a cserepekből, s a továbbiakban felkészülnek újabb kiegészítő tetőelemek előállítására is. A tröszt hat üzemében megkezdődött az úgynevezett fokozott hőszigetelő képességű falazóelemek gyártása. Ezek már kielégítik a lakóházak új hőtechnikai szabványában előirt szigorú követelményeket. Évente mintegy 30 millió I (méretű téglának megfelelő falazóelemet állítanak elő. Porózus anyagból készítik ezeket az elemeket, amelyeknek térfogata öt hagyományos tégláénak felel meg. A barcsi mészhomok téglagyár új terméke a perlitadalék- kal könnyített hőszigetelőlap, amely a pince- és padlófödém szigetelésének korszerű anyaga. A neszmélyi téglagyárban a Rába típusú falazótégla újabb változatával kísérleteznek, hőszigetelő képességét javítják a téglaüregek irányának és térfogatának megváltoztatásával. A korábban kifejlesztett hőtakarékos termékfajtákkal együtt az idén már több mint 200 millió darab kisméretű téglának megfelelő fokozott hőszigetelésü termékeket állítanak elő a tröszt gyárai. LELKI MŰTÉT Van egy olyan betegség, melyet úgy hívnak: sclerozis multiplex. Ez a központi idegrendszer leggyakoribb krónikus megbetegedése, ami általában fiatal felnőtteknél fordul elő, kisiklik a szervezet immunvédekezése, s a legváltozatosabb tünetek jelentkezhetnek: homályos vagy kettős látás sújtja a beteget, gyakran elgyengülnek, vagy zsibbadnak a végtagok, támadhatnak egyensúlyzavarok, sőt e betegségben szenvedőket mozgáskorlátozottság is sújthatja, ami tolószékhez, esetenként ágyhoz kötöttséget jelenthet. Egy sklerozis multiplexben szenvedő beteggel beszélgettem néhány hónappal ezelőtt, másképpen: néhány hónappal azután, hogy megalakult Szekszárdon is az úgynevezett SM-klub, amelynek neve a szomorú kór kezdőbetűit őrzi. S itt jegyezzük meg, hogy bizony előfordult, hogy valakik az „S” betűt sportnak vélve úgy hitték, hogy sportklubról van szó, bár jelentősebb félreértést nem szült a dolog, legfeljebb néhány telefonváltást. Azért e hasábokon sem fölösleges tisztázni, hogy valójában miről is van szó. Ezek után térjünk vissza fiatal ismerősömhöz, aki szintén tagja a klubnak. Ö úgy fogalmazott, az ottani összejövetelek felérnek egy-egy „lelki műtéttel". S nemcsak az előadások, a folyamatos törődés, hanem azért is, mert ott társakra, barátokra lelhetnek, rrtegbeszélhetik szomorúságukat, közös gondjukat. A klubnak egyébként mindössze harminc tagja van, bár a betegek száma megyénkben meghaladja a százötvenet. Viszont a megyeszékhelytől távol élők beutazása a klubfoglalkozásokra meglehetősen nagy gond, gyakran teljességgel lehetetlen. Hiszen többségük nem utazhat tömegközlekedési eszközön, ha mégis? Akkor viszont a járatokra való várakozás néha hosszú ideje lehet rossz hatással a betegek állapotára. Jól tudom, hogy másra ez ügyben sem lehet számítani, mint társadalmi összefogásra, s ezért említem, hogy talán van olyan szocialista brigád - netán több is - a megyében, akik szívesen ajánlanák föl mondjuk a munkahelyük mikrobuszával e szomorú sorsú emberek Szekszárdra, majd pedig hazaszállítását. Úgy hiszem, hogy ez is alig több, mint szervezés kérdése, csak hát eddig nem jutott tudomásunkra, hogy ilyen felajánlást is tehetnének - amit természetesen munkájuk végzésével is egybe lehetne kötni. S itt ismét jegyezzünk meg valamit. Valami nagyon fontosat. A klub a mozgássérültek egyesületén belül működik, ahova a vállalatok küldhetnek és küldenek is bizonyos összegeket - „SM” jelzéssel. Egyébként eddig több, mint százerez forint gyűlt össze e jótékony és nemes célra, ami alapítványként „működik”, s kamataiból támogatják a rászoruló rokkantakat - természetesen közös döntés alapján. Az említett számokat ismerve mondhatja bárki, hogy vannak olyan betegségek, melyek sokkal több ember életét árnyékolják, okozói a keserűségnek, kilátástalanságnak. Ez tulajdonképpen így is van, de e másfél száz embert összefogni, velük törődni nemes és szép dolog. S hiszem, hogy e munka, a támogatás fölvállalása csak ilyen kis csoportokban hozhat igazi eredményt. Fiatal ismerősöm, beszélgetésünkkor nagy-nagy tisztelettel említette többször is dr. Varga Sabján Márta, megyei ideggyógyász szakfőorvos nevét, aki a klubnak, a klub tagjainak igaz patrónusa, akinek nevéhez fűződik az országos hálózatban a Tolna megyei megszervezése, s aki minden egyes beteggel személy szerint is foglalkozik - munkatársaival együtt sok időt és energiát áldoz (bár e szó ellen ő bizonyára tiltakozna) e betegek rokkant nyugdíja emelésének kijárására, a kisegítő eszközök beszerzésére, a lakások emeletről földszintre való cserélésére, telefon beszereltetésére... Hiszen minden beteggel kapcsolatban más-más gondok merülnek fel, ahogyan két egyforma sclerozis multiplexben szenvedő beteg sincs. Azt is mondta ismerősöm, hogy a főorvos ezért az odaadó törődésért igen nagy kitüntetést érdemelne. Hogy így igaz, kétségtelen. De számára sok-sok kitüntetéssel ér fel az, hogy betegei bizalommal vannak iránta, hogy tisztelik, hogy amikor gondjuk támad, az ő neve jut először az eszükbe. V. HORVÁTH MÁRIA