Tolna Megyei Népújság, 1987. október (37. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-19 / 246. szám
4 Képújság 1987. október 19. ÖN KÉRDEZ Levélcímünk: 7101 Szekszárd, Postafiók: 71 Miért nem kapta meg a családi pótlékot? Haraszti Istvánná bátaapáti olvasónknak öt gyermeke van, négy gyermek után jár családi pótlék, amit férje kap, aki kisiparosnál dolgozik. Ezt a járandóságot hónapokig nem kapta meg. Nagy Zoltán, a Megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság igazgatója válaszolt.- Haraszti István 1986. szeptember 15-től 1987. március 10-ig állt alkalmazásban egy fakitermelő kisiparosnál. A kisiparos 1986. december 31-ig fizette utána a társadalombiztosítási járulékot, majd bejelentette, hogy január 1-jétől március 10-ig fizetés nélküli szabadságon volt az alkalmazottja. A jelenleg érvényben lévő jogszabályaink értelmében a fizetés nélküli szabadság első 30 napjára, azaz 1987. január hónapra Haraszti István részére négy gyermek után még kiutaltuk a családi pótlékot, majd február 1-jétől beszüntettük. Ezután jelent meg igazgatóságunk családi pótlék csoportjánál a levélíró, hogy a február havi családi pótlékot nem kapták meg. A feleség elmondása szerint férje nem volt fizetés nélküli szabadságon, a kérdéses időben a Völgység Népe Tsz-ben végeztek fakitermelő munkát. Az ellenőrzés során megállapítottuk, hogy a férj valóban dolgozott a kisiparos alkalmazottjaként a termelőszövetkezetben, de nem rendszeresen, és így a családi Telefonszámunk: 16-211 pótlék jogosultságához szükséges 21 napi biztosítási időt egyik hónapban sem szerezte meg. Rossz a vételi lehetőség Egy szekszárdi olvasónk arról ír, hogy a városban nagyon rossz a rádió és a televízió adásának vétele. Kérdése: Miért nem bízzák jó szakemberre az antennák kezelését, beállítását és karbantartását? A levelet továbbítottuk a városgazdálkodási vállalat igazgatójának.- A vállalatunk mint a Szekszárdi Városi Kábeltelevízió-rendszer üzemben tartója és üzemeltetője hivatott válaszolni a kérdésre. Erre vonatkozóan szerződést kötöttünk az Alisca Lakásszövetkezettel. Az 1986. január 1 -jétől érvényes szolgáltatási szerződésben rögzítettek szerint a fizetendő antenna-jel használati díj ellenében vállalatunk a szekszárdi vételi lehetőségekhez képest a legjobb minőségben biztosítja a rádió és televízió műsorszóró adók jeleinek továbbítását az előfizetőknek. A jeltovábbító hálózat esetleges meghibásodásából adódó vételi zavarok elhárítását pedig a vállalatunknál bármikor hívható kábel-tv hibaelhárító csoport végzi. A kábeltelevízió-rendszer - mint a nagyközösségi antennarendszerek legkorszerűbb formája - feladata az információjelek fogadása és továbbiítása az elosztóhálózaton keresztül az előfizetőkhöz. Ez vállalatunk tevékenységének lényege. A hatáskörünket meghaladó műsorszórással kapcsolatos problémákkal a Magyar Posta területi igazgatósága (Pécs) foglalkozik-tájékoztatott bennünket Orbán György igazgató. Mikor jár a 60 forintos emelés? „Egy fontos kérdésem volna - írja levelében K. J. váraljai olvasónk. - Olvastam az újságban, hogy azok a háztartásbeli feleségek, akiknek a 180 forint házastársi pótlék jár, azoknak ezt az összeget 60 forinttal meg kell emelni az áremelések miatt. Feleségem már elmúlt 70 éves, de az emeléseket nem kapta meg.” Antal Pál, a Megyei Társadalom- biztosítási Igazgatóság igazgató- helyettese a 1271987. (IV. 13.) MT. sz. rendelet 1. §-át idézte, mely szerint 1987. április 1 -jétől havi 60 forinttal emelni kell a házastársi pótlék összegét. A pótlékra a nyugdíjas felesége után akkor jogosult, ha a nyugdíjának összege a 3450 forintot nem éri el. Ha a nyugdíj összege ennél magasabb, a házastárs után csak havi 180 forint jövedelempótlék jár. A 180 forint jövedelempótlék összegét a fent említett rendelet nem emelte 60 forinttal. A levélíró ügyiratai szerint felesége után csak a 180 forint jövedelempótlékra jogosult, így az emelés nem illeti meg. Ml VÁLASZOLUNK A sportolói élelmezési normák megállapításáról szól az Állami Ifjúsági és Sporthivatal elnökének 4/ 1987. (IX. 15.) ÁISH számú rendelkezése, amelynek melléklete táblázatban és részétkeztetési bontásban tünteti fel a sportolók és kísérők részére adható élelmezési nyersanyag- és vendéglátóipari normáit. A rendelkezés meghatározza, hogy a sportszervezet milyen formákban szervezheti meg az étkeztetést, kimondja, hogy teljes élelmezési norma csak 12 órát meghaladó távoliét esetén számolható el, 4 óra időtartamot el nem érő távoliét esetén pedig élelmezés nem biztosítható. A rendelkezés előírja, hogy edzőtábor, ifjúsági és serdülőcsoportos sporttábor, sportnapköziott- hon, illetőleg egyéb sportesemény résztvevője az étkeztetésért milyen térítési dijat fizet, kimondja azt is, hogy sportversenyen és -mérkőzésen a sportoló és a kísérő mentes az étkeztetés díjának megfizetése alól. Nyomatékkai kihangsúlyozzuk: «Az étkeztetés alkalmával a sportoló és a kísérő részére szeszes ital nem számolható el. A rendelkezés a Magyar Közlöny f. évi 40. számában jelent meg és október hó 1. napján lépett hatályba. A Művelődési Közlöny idei 15. számában útmutató jelent meg a köz- művelődési, a közgyűjteményi és művészeti területeken vezetői munkakörben foglalkoztatottak határozott idejű foglalkoztatásáról, amely szerint „ajánlott és célszerű a vezetői munkakört ellátók tekintetében a határozott idejű munkaviszonyban történő alkalmazás egyre szélesebb körben történő bevezetése.” Lehetőség van arra is, hogy az eredetileg határozatlan időre szóló munkaviszonyt a felek közös megegyezéssel (szerződésmódosítással) határozott időre szóló munkaviszonnyá alakítsák. A pedagógusok mellékfoglalkozásának létesítéséről jelent meg irányelv a Művelődési Közlöny idei 16. számában. Az irányelv utal arra a jogszabályi előírásra, amely általában megtiltja másodállás létesítését pedagógus munkakörre, de lehetővé teszi, hogy a pedagógus mellékfoglalkozású munkaviszonyt létesítsen főálláson kívül, amelynek mértéke - ha a jogszabály eltérően nem rendelkezik - a pedagógusra érvényes havi törvényes munkaidőnek, illetőleg az erre az időtartamra eső kötelező óraszámnak a felét nem haladhatja meg. Az irányelv eligazítást ad a tagozatonként működő dolgozók iskoláiban, a nappali tagozaton foglalkoztatott pedagógusoknak a délutáni és az esti tanítási órák mellékfoglalkozás szabályai szerinti ellátása, a más iskola állományában levő pedagógussal létesíthető mellékfoglalkozás tekintetében is. A Tanácsok Közlönye idei 22. számában olvasható az Országos Társadalom- biztosítási Főigazgatóság vezetőjének és az egészségügyi miniszternek együttes utasítása a nyugellátások és egyéb ellátások kiegészítésének, illetőleg emelésének végrehajtásáról. Az utasítás táblázatokban tünteti fel a nyugdíjminimumok összegét éspedig külön az öregségi, a rokkantsági, a baleseti rokkantsági, az özvegyi nyugdíj, az árvaellátás legkisebb összegét, a mezőgazdasági szövetkezeti járadék, a házastársi pótlék összegét, részletezi a tanácsi szervek által, valamint a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság által folyósított ellátások összegét. A helyi tanácsok minden bizonnyal készségesen bocsátják az érdeklődők rendelkezésére a Tanácsok Közlönyének ezt a számát is. DR. DEÁK KONRÁD, a TIT szekszárdi városi szervezetének elnöke Szánalmat érzek iránta és éledező szorongást. Mivé válhat egy ember, ha kipécézi magának a sors, s folyton fekete lapot oszt neki? Erre gondolok, miközben imbolygó lépteit figyelem. Külsőre az elhanyagoltság szobra lehetne, avítt nadrág, féloldalasra taposott cipő, foghíjas gombsorú ing, agyonkoptatott svájcisapka rajta. Látnivaló: megint ivott, s ahogy mondani szokás, az országút is keskeny neki. Pedig de más ember volt. Törekvő, szorgalmas, munka- és családszerető. Mondhatni: az utcában tekintély volt, adtak a szavára, s oly rendet tartott a portáján, hogy öröm volt nézni. Sorsának rosszra fordulását tíz esztendővel ezelőttre teszem. Akkor történt, hogy legszebb korában lévő, viruló felesége egy hajnalon visszavonhatatlanul itthagyta. Röviddel a szomorú eset után hosszasan beszélgettünk, megpróbáltuk legalább szavakban elfogadhatóvá tenni az elmúlást, s amíg beszélt, már akkor érezhető volt, hogy megbillent benne valami, lába alatt megmozdult az odáig biztos talaj. Lemondó volt és reményt vesztett. Hittem: az elmúlás fekete madara majd búcsút mond neki, másfelé száll, ám ugyancsak tévedtem. Esztendőre rá, egy vasárnap reggel hősünkhöz rendőrök érkeztek. Kíméletesen közölték vele a megváltoztathatatlant: húszesztendős fia, a kora reggeli órán, a nemrég vett motorkerékpárral utszéli fának rohant, s a helyszínen szörnyethalt. Hősünk hiába volt addig erős, hiába vértezte fel magát a bizakodással, a jövőbe vetett hittel, a második csapást már képtelen volt elviselni. S olyan útra tért, amelyről azelőtt mindig elítélően és megvetően szólt. Kocsmázni kezdett, de oly mértéktelenül, hogy néhány esztendő múlva lebetegedett, rokkantsági nyugdíjba helyezték. Egy ideig valamelyest beosztással élt, futotta a nyugdíjból a megélhetésre s az italra. Később megbomlott ez az egyensúly is, s lassacskán kiveszegette a postáról a spórolt pénzt, amit még annak idején, feleségével együtt gyűjtöttek. Idő múltával, ha valaki kereste, a szomszédok az utcasarok felé mutattak, s közölték: többnyire ott található, a kocsmában. Spórolt pénzéből kikopott, a nyugdíjnak már az első héten nyakára hágott, s bár tíz éve bárki szívesen kölcsönzött volna neki, ha ma pénzt kér, elutasítás a felelet. Nemrég az egyik ivócimbora megkérdezte tőle, nem adná-e el a televízióját. Lehet, hangzott a felelet, hisz hősünk távol tartja magát nemcsak mindenkitől, de mindentől is, ilyenformán a tévétől is. S a hajdan drága pénzen vett készüléket, szorult anyagi helyzetében elkótyavetyélte ezer forintért, s mintha csak sajátságos nyitány lett volna ez a tévéüzlet. Sorra vett, s eladott minden olyan bútort, amit nélkülözni tud, piacra dobta a háztartási gépeket, s lassacskán csak az ágy, az ágynemű, s az a kopott ruha maradt, amiben mindennap járt. Hősünkről megoszlanak a vélemények. Sokan kapásból elítélik, életvitelét minősíthetetlennek tartják, megint mások részvétet éreznek iránta, szánják és sajnálják, de odáig még senki sem jutott, hogy segíteni is próbáljon rajta. Hajdani jó barátja, aki a szánakozókhoz tartozik, tűnődve mondja: jó lenne odafigyelni rá, mert ha ez így megy, előbb-utóbb jóvátehetetlen lépésre szánja magát. Töprengek s kételkedem. Vajon jól látom-e embertársaim mai, lelki állapotát? Mintha mostanság sokasodnának a kisiklott életek, mintha biztató jövő hiányában egyre többen nyúlnának a pohár után, s a holnapra terelve a szót, egyre többen legyinte- nének lemondóan. Holott, legalábbis szerintem, mindennél fontosabb a jövőbe vetett hit. Az én szememben a bizakodás maga az éltető körülmény, a kapaszkodó, a fogódzó. De természetesen a kisiklott sorsokat nem akarom feltétlenül mai gazdasági, megélhetési gondjaink nyakába varrni. Azt azonban hiszem: az anyagi nehézségek korántsem hatnak jótékonyan lelkiállapotunkra, tehát valamiféle okozati összefüggésnek lennie kell. Persze, afelé a bizonyos lejtő felé sok más út is vezethet. A sok közül most csupán egyet. Istvánt jófejű, szorgalmas fiúnak ismertem. Tudom róla: már az általános iskola elvégzése óta pedagógusnak készül. Méghozzá középiskolai tanárnak. A gimnáziumban különösen szerette majdani, választott tárgyait, a történelmet, az irodalmat. Túltéve magát az érettségi nehézségein, ismét könyvei közé vetette magát rendíthetetlen szorgalommal és ko- noksággal készült a felvételire. Ebbéli ténykedésében a család is segítette, ez időre felmentették otthoni feladatkörei alól, anyja a munkahelyéről hordta neki az ebédet s kishúga olyképpen próbált könnyíteni a helyzetén, hogy bátyja helyett rendre ő vitte délutánonként megsétáltatni a kutyát A felvételi annak rendje-módja szerint lezajlott, s a postás rövidesen ajánlott levéllel kopogtatott Istvánoknál. Fájdalom, arról értesítették hősünket, hogy a megfelelő pontszám hiányában nem tudták felvenni az egyetemre. S csodák csodája, a balsiker nem keserítette el, éppen ellenkezőleg. Lendületet és nagyobb elszántságot adott neki, mintha új erőt merített volna a sikertelenségből. Ősszel már egy községi általános iskolában láthattuk, mint képesítés nélküli nevelőt. S újabb, de sikertelen felvételi vizsgák következtek. Meglehet, hogy Istvánban nem voltak meg a pedagóguspályához szükséges adottságok? Netalán túlértékelté önnön képességeit? Erre válaszolni nem az én dolgom. Csupán azt tudom, hogy őt is magával vitte az a bizonyos lavina. Először az iskolai takarékbélyegekkel manipulált, ami miatt hamarosan útilaput kötöttek a talpára. A kisváros közvéleményét élénken foglalkoztatta a közismert szülők fiának esete. A mindent tudó házmester néni tudomással bír olyan átzüllött, átmulatott éjszakákról, amelyekhez valójában Istvánnak semmi köze. De hát akit egyszer a közvélemény kikezdett, az megnézheti magát. Jótét lelkek mindig gondoskodnak a megfelelő s lejárató híranyagról. S ez a jóravaló, jobbra érdemes fiatalember ördögi körbe jutott Kézzel-lábbal, mondhatni betegesen védekezett a vádak ellen, ám amint rádöbbent, hogy vállalkozása reménytelen, kilátástalanságában tényleg elkezdett úgy élni, ahogy korábban híresztelték. Izgat és foglalkoztat a kérdés: vajon miféle jövő vár Istvánra? Lesz-e ereje a kilábalásra, van- e esélye a révbe jutásra s helyre találásra? Rosszkedvvel írom: az ilyen-olyan módon István sorsára jutó emberek sora szinte végeláthatatlan. A vállalat vezetőjét mivelhogy alapos okot adott rá, leváltották tisztségéből. Számára most mindenki gyanús, aki él, aki mozog, s mindenkiben sorsa rosszra fordulásának okozóját keresi. Fájdalmas képpel jár, s noha még alig múlt negyvenesztendős, úgy érzi, számára nincsen jövő, beosztásától igazságtalanul megfosztották, hiszi: hiába helyezkedett el végzettségének megfelelő munkakörben, ténykedésének, munkájának csöppnyi értelme sincs. Z.-nét tökéletesen kiborította a válás. Képtelen az életét másképpen újra kezdeni, hiszi: rosszindulatú emberek megfosztották a bizakodástól, a reménykedéstől, s oly nekikeseredve morzsolgatja napjait, mintha az a válás a halálát jelentené. Meglehet csupán egy jó barátnő hiányzik s a biztató, bátorító szó, hogy újra magára találjon, újra éledjen benne a magabiztosság s higgye, hogy mindennek ellenére lehet újra kezdeni. Öreg szomszédom megbetegedett. Két hónapig nyomta a kórházi ágyat, s midőn hazatért, lefönnebb árnyéka volt hajdani önmagának. S mit látnak szemeim? Nyomorúságos állapota nem tudja kedvét venni, hihetetlen akaraterő munkálkodik benne, s amikor a múlt nap nála jártam, összeszoruló torokkal figyeltem, amint kis széket húzva maga után, megpróbált besegíteni a szürete- lőknek. S kell-e ennél biztatóbb és jobb példa? Elvégre bízik a holnapban! VARGA S. JÓZSEF Holnapban bízva
